Észak-Magyarország, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-26 / 21. szám

ßSZAKMAGYARORSZÄG Szerda. 1966. Jaunár 36, Aki a követ „humanizálja“ Borsos Miklós estjéről E gondolatkörhöz kapcsolód- lyéknek íormaritmusa a bel­ső életet fejezi ki. Vagy az ismert Canlicus canticorum, vagy a Csillagnéző. S miköz­ben ezeket a műveket alkotta, és lelke mélyén mindig ezeket vallotta magáénak, a negyve­nes évek végén különféle ha­tásokra, egy kicsit visszaka­nyarodott a realista -portré- szobrászathoz is. Ez azonban csak rövid kitérő volt, s is­mét letisztult vonalakkal való ábrázolás töltötte ki művésze­tét. (Érdemes megjegyezni, hogy számos szobrát alkotta Horthy Miklós feleslegessé vált mellszobrainak márvány- tömbjéből, s a hízelgő portré­ból így lett például az ismert Bivalyfej című szobor, több . madárfigura, és hasonló.) m Harmónia, belső sugárzás jellemzi műveit a kritikák, így a nyugati országokban írt méltatások szerint is, mert sehol sem jelentkezik bennük szorongás, háborús -félelem. Ez is a művészet optimizmu­sát bizonyítja. Érdemes meg­jegyezni, hogy Borsos minden műve élményen alapul, annak kivetitődése, tehát egyetlen alkotása sem absztrakt. Portré­szobrait, domborműveit pedig nem a modellről, hanem a modell jó ismeretében, emlé­kezetből csinálja. Ragyogó példa erre a Szabó Lőrinciül, annak halála utón 5 évvel ké­szített csodás portré. Néhány perc híján két óra hosszat tartott Borsos elő­adása. Észre sem vettük az idő múlását. Lebilincselő elő­adó, s így az érdekes mon­danivaló remek előadással párosult. Még így is rövidnek tűnt az idő, hiszen csak a szobrászművészetről esett szó, grafikai munkásságát, érem- művészetét nem is érintette. Élmény volt ez az előadási Kár, hogy a vetítőgép riem a legkorszerűbb és legalkama- sabb, s egyébként is jobb lett volna a szobrokat nénit egy sík­ból fényképezve, hanem fil­men több oldalról látni. Saj­nos. éppen a művész ragasz­kodott az állóképekhez. Az előadás végén látszott a közönségen, hogy sok élmény­anyagot kapott, olyat is, ami­vel önmagában még birkózik, vitázik. Benedek Miklós Még egyszer a Lengyelországi noteszről Váiatits egy hozzászólásra Hetedik Mennyország (VI. réeiü) Nagyon kérek mindenkit, ne úgy ve­gye ezt a néhány sort, mintha. írójuk — mármint én —, azért írná le, mert egyrészt amolyan közüggyé vált ez a „Hetedik mennyország" história, más­részt, mert az ilyesmi témaszegény embernek témát ad. Nem! Amit el­mondani akarok, el kell mondani. Em­berbarátságból, humanizmusból, mi­egymás. A bűnügyi sorozat utolsó elő­adásának másnapján ugyanis az én közvetlen környezetemben három nő sírógörcsöt kapott, « másik hárommal csúnyán összeveszett. A sírögörcs az­ért volt, mert a szimpatikus, jóképű tenisztréner bizonyult az immár majd­nem nagyüzemivé vált emberhalasz­tás egyedüli szervezőjének, s bonyolí­tójának. Így azután a többség nem a tenisztrénert, hanem Müller detektiv- felügyelőt szidta. A három kartársnő másik hárommal azért veszett össze, mart a másik há­rom, nem annyira érző lény lévén, hisztériásának titulálta az érzőbbeket. De az emberek többsége bizony szin­tén az érzőbb lényekkel érzett rokon­szenvest, s a munkahét első napja, hétfő, sóhajtoz&sokkal és Mül­ler felügyelő pocskondlázásával tett el. Ezért tartom kötelessé­gemnek elmondani, hogy a sorozat nemsokára folytatódik. A felügyelő ugyanis nemcsak tévedett, hanem.. ■ No, de nem akarok a dolgok elébe vágni. Hat hónappal a tenisztréner Mül­ler felügyelő okozta — erőszakos ha­lála után —, amelyért a felügyelő há­rom havi jutalomszabadságot kapott volt, s azt a Riviérán dorbézolás közé­pén töltötte —, új tanú jelentkezett a. legmagasabb felügyelőnél. S az ille­tő nem volt más, mint Müller fel­ügyelő tizenkilenc éves leánykája. Ki­jelentette, hogy a tenisztréner ártat­lan. Miután a főfelügyelőt fellocsolták, a lány fényt vetett a szimpatikus Van- derheyd ártatlanságára. — Vanderheyd úr ártatlan — kiál­totta lesütött szemekkel a leányzó. — Nem! Bebizonyosodott, hogy a gyilkosságok időpontjaira nincs alibi­je — csapott az asztalra a legfőbb felügyelő. — Van — suttogta a leányka. — A tréner úr azérí altatta el, minden eset­ben a nála időző Lénertnét, mert ne­kem az esti órákban teniszleckét adott.. Én szerettem a tenisztrénert, de apám ezért gyűlölte. S a kérdéses idő­pontokban együtt ütöttük a labdát, miközben Vanderheyd úr szegény, megígérte, hogy csakis engem vesz el feleségül, ha a gyilkosságok tisztázód­nak, mert ö tudja ki a tettes. De...' de az én apámnak nincs alibije. ' -r- Az ön apjának? — csapott az asz­talra a legfőbb f., miután másodszor is fellocsolták. —- Csak nem azt akar­ja, csak nem az apját akarja? Felhá­borító! — Igen! Az én apámnak is ugyan­olyan kockás kabátja volt, mint Ké­nért úrnak, s azon az estén együtt léit­tuk — mert autóztunk —, Vander- heyddel azt a kockás kabátöt az idő­sebb Kénért lakása előtt, valóban még kilenc és tíz óra között. Én már ko­rábban is gyanakodtam az apámra, mart mindig morfondírozott, hogy jön majd egy nagy ügy, amelynek nyomo­zójával ő megrengeti a fél világot. S úgy látszik^ a Vanderheyd iránti tá­lenszanv amiért én szerettem, at. ért nem szerette ő, a talpraesett tré\ várt kapóra jött, hogy a „nagt ügy" is meglegyen, s Vanderheyd >. ebek harmincadjára kerüljön. .1 Egyébként tegnap ■megtaláltam ottheó a sublót, felülről nyolcadik — már 'j parkett alá épített — fiókjában ékszereket, mielőtt apám megérkeze- a Riviéráról, ahol dorbézőlt és moQ csalta az cn anyámat... Csak el akartam mondani, legjobb f. úr. S te Ián még annyit, hogy Vanderheyd :-j a volt Lénertné későbbi esetleges lu tála után mint gazdag ember, el is ver volna engem feleségül. Mert olyan j teniszeztünk esténként... A legfőbb f. a harmadik fellocsolt ■után felhívta telefonon a felügyelőt.í —! Most minden kiderül — nézé öldöklő szemmel a tizenkilenc évi Müller leányzóra. — Halló?! Műit felügyelő úr?!... Fáradjon be, bí még csak, holnap telik le a három h nap jutalom sz., jó lenne újra elővei ni ezt a Lénert-ügyet... (Piff. krzs... ' kzk...) Halló? Müller!. No, ez a marha főbelőtte magát J Kislányom, igaza volt.... S azt a tr nert a mai orvostudomány segítség vei meg holnap életre keltjük. Mel az szent ember volt... (Ende!) ... { Nos, hölgyeim, uraim, elkesere.de kartársak, ilyen az élet... Ne tessi tovább szomorkodni. S ha netán-U a tegnap még kisebbségi tábor, aki felügyelőnek drukkolt elkeseredve fordulat miatt, az már nem olyt nagy ügy. Sőt, újabb hat hónap mi va ők is felderülhetnek, mert elán lom, hogy az igazi tömegnyüvő ne a... De erről majd az esetleges VI részben. Addig is jó lenne hozzálátni a hú termeléshez kartársak, mert a dissni sé híznak és ölödnek csak úgy, m guktól. fi ha hiba lenne, a keresés bűt zasztöan bonyolult dologi Barcsa Sáncct E gondolatkörhöz kapcsolód­va elmondta Borsos Miklós, hogy az újfajta szobrászmű­vészeti törekvéseket nem szabad a közterek, a király- szobrok szemléletével nézni, hanem kizárólag a művész- egyéniség önálló optikáján ke­resztül. Vitába szállt a nem­zeti hagyományokra való ko­rábbi hivatkozásokkal, ame­lyek valójában a bécsi iskola hagyományainak átültetése. Ö ehelyett a valóban nemzeti eredetet kutatta s követi, és számára Szent László hermá­ja, meg a kalocsai királyfej volt a példakép. 0 Igen érdekes volt mindaz, amit Borsos Miklós pályájának kezdetéről, indulásáról, a pá­lyakezdés nehézségeiről mon­dott. Első szobrát andezit ut­caköböl faragta. Vetített ké­peken mutatta be, hogy mint egyszerűsödnek le vonalai pél­dául a bazaltkőből faragóit Sirató asszonynál, és egyéb, e korból származó szobrain és dombormű vein. Szólt az ön­maga vállalta szinte társadal­mi kirekesztettségről, a szob­rászat. és egyéb művészi mun­kák mellett vállalt kenyérke­reső foglalkozásáról, s arról, hogy miként erősödött benne az elhatározás, amely kőszob­rászatra inspirálta, meglátva a kő erejét, monumentalitá­sát. Szorosan ehhez, a téma­körhöz kapcsolódik az is, hogy azidőtájt miért készített gyak­ran íejszobrokat- Azért, mert a fejet életnagyságban tudta megmintázni, és ez kőben nagyságot, monumentalitást biztosított. Készített szobro­kat lapos, szemcsés trachitból való utcakőből, s egyéb nehe­zen faragható kövekből, s a háború idején ezekkel a szob­rokkal és dombormű alkotá­sokkal vallott a háború bor­zalmairól a maga formanyel­vén. Kritikusai közül akkor is, később is sokan vádolták pesszimizmussal. Hogyan le­het pesszimizmussal vádolni azt a művészt — tette fel elő­adása közben a kérdést —, akiben annyi optimizmus él, hogy a szobor eíadhatásának legkisebb reménye nélkül is hosszú hónapokig képes farag­ni a követ. ® A tiszta formák erejéről be­szélt Megjelent a vetítővász­non a első galamb-figurája, amely leegyszerűsített formái­val, a maga alig huszonöt cen­timéteres nagyságában is ké­pes betölteni szinte egy egész kertet. S láttuk sorban egy­mást követő műveit, a háború borzalmaira emlékeztető fekvő alakot, majd az egymást kö­vető, egyre tisztultabb vonala­kat, amelyeket nagyrészt is­mer már a nagyközönség is, és amelyek a tihanyi kiállítás kapcsán oly sok művészeti vitát váltottak ki. Borsos Miklós nagyon frap­pánsan fogalmazta meg ennek a mind kevesebb vonallal a kőnek életet adó szobrász- művészet lényegét: a követ „humanizálja’’, az élettelen kö­vet változtatja élőlényeket, vagy a természetet idéző, de nem utánzó formákká. Kiváló példák erre a női torzók, ame­Sorsos Miklós nevét és al­kotóművészetét igen sokan is­merik az országban. Ismertté tették a művészete körül folyó viták, kiállításai, különösen legutóbbi tihanyi tárlata, kö­zel hozta őt a nagyközönség­hez az Elet a köveken című kisfilm, és számos képzőmű­vészeti Idadvány. Sok vita adó­dott szalanai körökben és a nagyközönség körében is Borsos Miklós művészi ábrá­zolásmódja körül. A művész alig egy-egy vonással érzékel­teti mondanivalóját, grafiká­in, szobrain egyaránt. Külö­nösen szembetűnő ez a kifeje- aési forma a szobrászatban, ahol alig egy-egy vonás ad kifejezést az első pillantásra érzéketlen, élettelen kődarab­nak. De ha figyelemmel és gondolkozva nézzük ezeket az alkotásokat, úgy érezzük, hogy «Z emberi gondolat márvány­ba és egyéb kőbe átköltölt, tzép kifejeződésével találko­zunk. Borsos nem másolja a természetet.' A szokványtól merészen, messze eltérve, a Valóságot a maga egyéniségé­nek, művészetének hozzáadá­sával átkölti. újrateremti. ' © Az elmúlt szombat estén so­kan eljöttek a miskolci Értel­miségi Klubba, hogy meghall­gassák Borsos Miklós előadá­sát önmagáról, művészi hitval­lásáról. A művészi szakosztály nevében Csabai Kálmán kérte fel, hogy beszéljen minderről. Nagyon érdekes volt, ahogyan e felkérésre reagálva előadá- ■ sát kezdte. Arról beszélt bevezetőben, hogy az alkotóművészet mon­danivalóját a maga forma- nyelvén, tehát alkotásaival közli. Másképpen hogyan is mondhatná? A szobrászától más nyelvre fordítani nem lehet, hiszen az csak formá­val fejezhető ki. Borsos sze­rint a művészetben valamit megmagyarázni nem lehet, csak érzékeltetni. Megma­gyarázni, meghatározni csak a helyet lehet, ahová egyfajta művészet, vagy éppen az 6 szobrászművészi munkássága tartozik. Beszélt arról, hogy azt a fajta művészetet, amit ő vall, akadémiái módon nem lehet tanítani. Mert csak azt lehet tanítani, ami már meg­van, ami már ismert. Az újat, a keletkezőt, a mindig keresésben levőt nem. A ko­rábbi társadalom szoborigé­nyeit bizonyos akadémikus normák szerinti szoborművek elégítették ki. Kialakult az emlékmű szobrászat, a portré szobrászat és azok művelői társadalmilag és anyagilag egyaránt birtokon belül vol­tak. De kialakult mellettük egy másik fajta szobrászat is, amely mögött nem állt a társadalmi támogatás, sőt még helye sem volt a társa­dalomban. Ezeket a művésze­ket nem a művük eladható­sága hajtotta. Nem a kitapo­sott utakon járás, a közízlés kiszolgálása vezette őket, ha­nem valamilyen belső hajtó­erő késztette tevékenységre, és csak belső énjükre hall­gattak, vállalva, a társadalom esetleges gúnyos megjegyzé­seit és az akadémikusok táma­Derűs morzsák VONATBAN TOBTENT Az egyik Hűkében egy férfi é? egy nő ül egymással szemben. Nem Ismerik egymást, Egy Idő máivá a férfi vetkőzni kezd. neveti esűkö- penyét, zakóját, fehérneműjét, s amikor már ádámkosztiimben van, az ájult hölgy felé fordul a követ­kező kérdéssel: —i Nincs ellenére, ha rágyújtok? miss pestek Mark Twain egy alkalommal meglátogatta Whlstlert, a festőt, és ahhoz a képhez lépett, amelyet a művész éppen akkor fejezett he. — Az ön helyében ezt Itt bemá­zolnám — mondotta mosolyogva a festőnek, s kezével olyan mozdu­latot tett, mintha le akarná tö­rölni a festéket. — Ne nyüljqn hozzá Kérem — kiáltott fej Wblstlcr. — Még nem száradt meg a festék. — Kérem, ne idegeskedjék, kesztyű van a kezemen. ISKOLÁBAN A pedagógus á tanulóhoz: — Melyik az a két szó, amelyet á leggyakrabban használnak a ta­nulók? *— Nem tudom. — Igen, ez az! CSELGÁNCS A kislány cselgáncs bajnokkal beszélget: — Képtelen vagyok megérteni ennek a sportágnak a lényegét. — Arról van sző, hogy a leg- eyorsabban ártalmatlanná tegyük «Jlenfelünket. Mindjárt megmuta­tok. magának néhány klasszikus fogást. A kislány el veit ragadtatva.-*• Most pedig néhány szabályt* (ag fogást mutatok be magának. - — Rendben van, de utána haj­tandó elvenni feleségül?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom