Észak-Magyarország, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-21 / 17. szám
ÉSZAKIM? AGY AKORSZAG Félitek, 1966. január Zi érzék és fantázia;%■. Most már persze késő, túl vagyok az ipari tanulói korhatáron* „lesi már késő” Hasonlókat mondott az idős ember is, akire az imént hivatkoztam. Csak éppen lényeges differenciával: •— Nekem már gyerekkoromban olyan kezem volt, hogy nem tudtak olyan szerkezetet adni, amit meg ne reperáltam volna. A tanító mondta is, hogy tovább kell adni, magasabb iskolába. De hát hatan voltunk testvérek, én a második. Kellett a kenyér a családnak .;. Pedig talán ha most lennék fiatal, még híres mérnök is válhatna belőlem. De most már késő, túl vagyok az ötvenkettedik évemen ..; Elfecsérelt tehetségek. így \ fogalmaztam meg az ilyen i emberek összegezését. Vannak; közöttük olyanok, mint az utoljára említett, akiknek ön-; hibájukon kívül, s egy társa-! dalom hibájából fecsérlődöttj el tehetségük. Őket nem ítél-« hetjük el. Azt az egykori tár-< sadalmat azonban igen. ! Vannak olyanok, akiknek! hajlama, vonzódása egy-egy] munkához szüleik akarata,] gyakran egzisztenciális törek- < vese miatt sikkadt el. Sajnos,« ilyen „jelenség” napjainkban] is van. A miskolci és a me-] gyei tanács mellett működős Pályaválasztási Tanács minden« ülésén sok szó esik erről. Ez{ a tanács szinte szüntelenül] foglalkozik vele, hogyan le-] hctne a szülőkkel megértetni:' ma már minden munka egy-, aránt megbecsült, és az ör-J szagnak nem csupán bizonyos] „egzisztenciát” jelentő munkát' művelőkre van szüksége* * • FelatSaloli, ; eé?o!í nc'Iiül? * c És itt van még azok szűkké»-] rű csoportja, akik kényelem-( bői, anyagi érdekből hagyták' elhalni tehetségüket. Igaz, kél-] ségkívül könnyebb élni kevés e töprengéssel, az agy szüntelen] gyötiése nélkül. De vajon több« értelme van így az életnek?] Több örömet ad így? Több ma-« radandó, nemes örömet? Elér-e] így az ember olyan célokat,] amelyek után elmondhatja,« hogy ezekért érdemes volt] élni? * « N. Torga, a kiváló román < író és történettudós, (akit 25 évvel ezelőtt, 70 éves korában a vasgárdisták bestiális kegyetlenséggel meggyilkoltak), Gondolatok és tanácsok című könyvében írta le: „A fel nem használt tehetség: lopás.” És ez így igaz. Aki elfecsérel tehetségét, az meglopja önmagát, s egy kicsit a társadalmat, vagy talán még az emberiséget is« Ruttkay Anna Milyen volt az érettségile? — Jó. 1— Melyik tantárgyat szerette legjobban? — A fizikát — És nem volt kedve valami ilyen pályához? — De volt. Gondoltam is, hogy jelentkezem a műszaki egyetemre Miskolcon. —• És? —■ Érettségi előtt fél évvel *zólt a sógorom, hogy nyárra megüresedik egy jó állás hivatalukban. Elintézi, hogy oda kerüljek. 1G00 forint kezdő fizetés ... Tudja, jóformán még siheder voltam, s bár a család nem állt rosszul anyagilag, mégis bosszantott, hogy szombatonként könyörögnöm kellett egy ötvenesért. Szóval, szerettem volna már önállóan gazdálkodni, akkor menni szórakozni, amikor akarok, vagy megvenni egy-egy divatos holmit;., — Ezért maradt el az egyetem. — Igen. Most már hatodik éve dolgozom ennél a vállalatnál. Előadó vagyok, havi 2300-ért. — örömét leli munkájában? — Ahogy vesszük. lényegében nem nehéz munka. Igaz, .olykor vannak bosszúságaim, de sokszor még szórakoztatnak is bizonyos ügyek. És ha arra gondolok, hogy ha érettségi után sikerült volna az egyetem, s most, mint gyakorló mérnök gürcölhetnék valahol 1300-ért;»« Idővel kihal az emberből” A fiátalember gúnyosan elhúzta száját. Még egy kérdést megkockáztattam; — No és nem gondolt rá, hogy esti, vagy levelező tagozaton még elvégezheti az egyetemet? RámcsodálkozotL \ — Minek? Ha a fizika iránti egykori vonzódásomra gondol™ Eh, az ilyesmi idővel kihal az emberből. Most már minek gyötörjem az agyamat? Hiszen végeredményben most kényelmesen élek;.. Mondtam volna még olyasmit, bogy a kényelem nem mindig jelenti az élegedettsé- get is. Meg, hogy manapság azok az emberek, akikben valami hajlam, tehetség szuny- nyad, többnyire igyekeznek hasznosítani, ráadásul még bizonyos népgazdasági érdekeket is figyelembe szoktak venni... De a fiatalembernek, ott a vonatban, jobb témáról akadt társalgó-partnere. A szemben ülő férfi arról kezdett beszélni, hogy nem érdemes használt autót venni, még akkor sem, ha kevés kilométer van benne, akkor is biztosan háromszor annyit futott már, csak az óráját visszapörgették sűrített levegővel. Az említett fiatalember, mint kissé különleges és úgynevezett egyedi figura, sokáig nem is jutott eszembe és őszintén szólva nem tartottam érdemesnek rá, hogy vitába szálljak „elveivel”. Nap, mint nap találkozom olyan fiatalokkal, sőt öregekkel is, akik munkájuk leteltével iskolába sietnek, s valóban tudásszomjtól hajtva vetik bele magukat egy-egy szakma, vagy tudományág rejtelmeibe. S ha megkérdezem őket, miért teszik, többnyire olyan választ adnak, mint legutóbb Sarkadi György olvasztár, az Özdi Kohászati Üzemekben: ■— Elvégeztem a technikumot, mert szükségét éreztem a nagyobb tudásnak. És mert ahhoz, hogy ma, a rohamosan fejlődő technika korában valaki megfelelően, sőt mind jobban dolgozhassék, tanulni kell. Az ország gazdagítása sem lehetséges képzett szakemberek nélkül; „Szüleim akarlak” Az így gondolkodó emberek feledtették velem az előbbi figurát. A minap azonban eszembe juttatta egy fiatal Lány és egy idős ember. A lány asszisztensnő, és azért keresett fel, mert. állást akar változtatni. — Nem szereti az egészség- ügyi munkát? — Nem — jelentette ki határozottan. — Egyszerűen nem tudom megszokni például a vérvételt és a kórházi levegőt. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem szép hivatás az emberek egészségének védelme, csak azt hiszem', ehhez is rátermettség kell..» — Akkor miért ment erre 8 pályára? — Szüleim akarták. Azzal érveltek, hogy ha már nem akarok orvos lenni, legalább orvosok mellett dolgozzam ..« Pedig én már általános iskolás koromban azt mondtam, hogy bőrdíszműves leszek. Szomszédunkban volt a ktsz, és engem nagyon érdekelt az a munka. Régi táskákból fabrikáltam is magamnak újakat, saját elgondolásom szerint, és amikor meglátta az egyik bőrdíszműves néni, azt mondta, hogy határozottan van bennem BORSODI CANDIDE AVAGY AZ OPTIMIZMUS *7 Csintalan A mór — És nem volna jó egy kis htimorrni megoldani a dolgot? — Hogy képzeli? Az anyagra szükség van, akadozik, leáll a termelés, ha a Lajcsák nem szerzi be. — És ettől a lármától jobban szerzi? — Nem. Csak idegesebb lesz. — No látja. Ha nyugodtabban tudna, doh gozni, ha egy kis humor is élne magukban, — ami egyébként emberbaráti kötelesség —, az anyagbeszerző is jobb kedvvel, dolgozna. — Könnyű magának. Nincs olyan boss* szántó kamasz fia otthon, mint nekem. — Miért bosszantó? — Mert kamasz. — Es maga azt szeretné, ha meg három éves, aranyos kis bébi volna? — Isten ments! Még egyszer végigcsinálni az egészet!... — Ja, akkor arra vár, hogy ernnj/i essm legyen, mint magának, negyven éves korát ban. — Tudja, az már nagyon jó volna, — De akkor maga hetven volna, ember? — Ja, persze, én is öregednék. Azt máf nem, akkor inkább legyen kamasz a. fiam. — Maga pedig vegye elő a jelmondatot, ás használja,• emberbaráti kötelességként. — A fiam nem emberbarátom. — Kár. Biztosan azért nem tud, humoro-i san bánni vele. Pedig tudja, az ifjak semmit sem honorálnák jobban a felnőtteknél, mint a humort. Azt mon dják: a Pista papája klassz öreg szivar. Olyan jókat röhögünk vele, mikor az ócska motorbiciklit szerelt — Es mit szól ehhez a sok szereléshez é- Pista mamája? — „Srácok, itt a tízórai, gyertek kajálnif, *— Ezt mondja? Es íáV? — Igen. Nagyon rendet „öreg lányi” mondják a fiúk. — És maga meg tudja est a humort hon is valósítani? — Hát mondtam márt A kamasz fim» idegesít. —• És az „öreg lány” maguknál? Már «*=■ gedje meg, de átvettem a kifejezést. — Akkor van a legnagyobb zri, mikor « mosógépnél áll. — Nem szereti a mosógépet? — Dehogynem. De akkor sül ki, hogy * zsebkendőmmel törültem meg a cipőmet, Pedig a múltlcor rápirítottam: ő is a zseb- kendővel törölte le a kiöntött likőrt a Mars* eiéknál. — Szilveszterkor? —■ Igen. Nagyon jő kis mv.rí volt. Reggel négyig. Annyi viccet mondtunk. — No látja. Azért keli a szilveszter, hogp jókedvvel menjünk át az új évbe. Es ezt c* egész év folyamán gyakoroljuk, — Munka közben is? — Es a családban is. Mert ott is ember* baráti kötelesség a humor. Tátray Bánts, A Magyar Rádió és Televízió miskolci stúdiójának műsora. 183 méteres hullámhosszé» 18—19 óráig.) Borsodi tükör.-„Zárszámadás^ diszpécser mol- gálatunknáL Mit terveznek 19€6-rs — » ITTSZ Miskolc városi bizottságánál? [Legújabb lemezünk. Film, könyv, zene, művelődés... A hétvége megyei sportműsora. Operarészletek. Orvosi rendelőintézet létesül Sajószentpéteren öt körzeti rendelő látja el jelenleg a betegeket Sajószént- péteren. A tervek szerint az idén újabb orvosi rendelőt létesítenek a községben. A tanács vásárolt egy épületet, ezt felújítják és a célnak megfelelően átalakítják. Az új létesítményben nemcsak körzeti rendelő, hanem éjszakai ügyelet, fül-orr-gége* és fogászati szakrendelés i* lesz. J anuár 21-én meghalt Lenin, ügy még nem gyászoltak . embert, ahogyan őt gyászolták a Szovjetunióban és világszerte, A lesújtó hírt kora délelőtt tudtam meg barátaim körében. Szólni akkor nem tudtunk egymáshoz. Lehajtottuk fejünket, mint akikre elviselhetetlen teher nehezedett, volt, aki sírt. Én azon tűnődtem magamban: igaz lehet ez? Kimentem az utcára. Nagyon hideg volt, harminc foknál is több, mégis lassanként benépesültek az utcák. Az emberek mintha meg akartak volna győződni róla, hogy igaz-e, amit hallottak. Nem néztek egymásra, lehajtották fejüket. így tudták meg egymásról, hogy igaz. Egyen- kint jártak, mindenki egymagában vitte árvasága súlyát, ami alatt össze kellett roppanni. Volt, aki ezt gondolta: érdemes-e Lenin nélkül élni? És mindenki a jövőt fürkészte, hogyan lesz tovább, nélküle? Leninnel győzött a nép, a szovjethatalom, legyőzte az egész világ burzsoáziájának intervenciós hadait, és az ellen- forradalmat, de a szebb jövőt építeni csak most kezdte i'olna el« Vele, Leninnel, Nélküle Nógrádi Sándor; Ä nagy gyász hogy lehetett volna ezt elképzelni? Pedig mindenki tudta már hónapok óta, hogy súlyos beteg. Nem volt gyűlés az országban, al’.ol az előadót meg ne kérdezték volna: hogy van Iljics? Gyógyul-e? Mégis, talán orvosain és közvetlen környezetén kívül aligha hitte valaki, hogy meghalhat. Október végén megtudtam, hogy a Keleti Népek Akadémiáján Sztálin egy gyűlésen előadást tart a nemzetközi helyzetről. Megkértem egy lettországi fiatal kommunista barátomat, Gucs- kovot, alti tökéletesen beszélt oroszul és németül, hallgassuk meg az előadást, és tolmácsolja nekem a beszéd legfontosabb részeit. Szívesen vállalta. Sztálin a nemzetközi helyzetről szólva, részletesen foglalkozott az olasz fasizmus győzelmének okaival. A beszéd végén az első kérdés ez volt hozzá: — Hogy van Hjics? Javul az állapota? Sztálin ezt válaszolta; — Van javulás, de a javulási folyamat, sajnos, nagyon lassú.-f -w- olttestét a szakszerveze- l—t tek palotájában rava- JL.Ü. talozták fel. Napokon át szakadatlanul százezrek zarándokoltak koporsójához, az ország távolabb eső vidékeiről is. Bejutni a Dom (Szojuzovba szinte lehetetlenségnek tűnt. a sorbanállók oszlopa kilométerekre nyúlt. Mi néhúnyan éjszaka kíséreltük meg a bejutást, de a sor még éjszaka is csupán az egyik irányban, ahonnan mi jöttünk, a Puskin térig húzódott. Dermesztő hideg volt, mintegy ötven méteres távolságokban egymástól tábortüzeket gyújtottak az emberek és amellett melegedtek. Beálltunk a sorba, de mert többünknek nem volt szőrcsizmája, két-három óránál tovább nem bírtuk. Gondoltuk: a jövő éjszaka nem fog ki rajtunk, felhúzunk any- nyi harisnyát, amennyi belefér a cipőnkbe, de csak a harms»» dik éjszakán jutottunk be » ravatalhoz, amikor már azt mondtuk, mindegy, megfagy-e lábunk, vagy sem, de kivárjuk. Akkor már a koszorúk ezrei töltötték meg a Don* Szojuzov dísztermét. Ott benn, a teremben nem maradt szem szárazon. Lassan vonultunk el Lenin koporsója előtt, és mái ajtókon távoztunk. A temetés napján délelőtt harminchárom fokos volt a hideg. A koszorúvivők reggel hat érakor gyülekeztek a szak- szervezetek palotája előtt. £» is köztük voltam. Kelten vittük a Kommunista Ifjúsági In- ternacionálé koszorúját a végeláthatatlan sorban, a koporsó mögött. A Vörös téren temettél«: el Lenint, az ideiglenes mauzóleumba. A temetési szertartás befejeztéig, délután három óráig senki sem mozdult el helyéről; L enin elment:. EgÜ ideig sivárság gyötörte lelkünket, de hitünk megmaradt, mert tudtuk. hogy ő velünk van, és áll sziklaszilárdan műve, a párt a szovjethatalom; (Részlet a szerző' Emlékein»* bői című művéből) A hum Ol lói — Rég nem láttam, Candide. — Igen. De most nagyon jó kedvű vagyok. Nem úgy. mint az ajándékvásárlások idején. Egerben voltam. — A várban? — Ott is. — Találkozott a Jumurdzsákkal? — Nem, de ittam egy olyan pohárból, ami annyira, mosatlan volt, hogy biztosan még a Jumurdzsák ihatott belőle. És a szép új színházban is voltam. — Es mit látott? — Egy nagyon kedves feliratot. — Darabot nem? — Már megint elfelejti, az nem az en asztalom. — És miért volt olyan kedves az a felirat? — Képzelje, ez állt rajta: „A humor ember baráti kötelesség!” — Ezt nem értem. Azt már láttam feliraton, hogy a munka önbecsülés kérdése, de hogy a humor!? — Természetesen. — Tehát nem fogunk dolgozni, csak humorizálni! — Nem. Maga mindent kiforgat. A humor emberbaráti kötelesség munlta közben is. — Röhögve fogunk dolgozni? — Nem. Jókedvűen. Hiszen tudja, az a címem: Candide, vagy az optimizmus. — No, de a munkát azért nem lehet el- tréfální. — De a munka közben sem lehet megfeledkezni a humorról. Nézze, tavaly voltam, Lipcsében cs elbámultam annak az óriási állomásnak a tisztaságán és csendjén. Rákamazon csak négy sínpár van, de nagyobb lárma. Meg is kérdeztem egy vasutast; Hogy csinálják ezt? Tudja, mit felelt? — Nem. — Azt, hogy öle nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ott idegeskedés és hangoskodás legyen. Akkor nem menne semmi. így pedig ivarminckét vonat futhat be és ki. — De nem humorizálnák. —- De igen. A vasúti vendéglőben a kenyereslány elejtett egy tányért. Az öreg pincér halkan odaszólt neki: „De a berendezés marad!” Mi lett volna, ha nem humorosan fogja fel? Az a szegény lány úgyis kétségbe volt esve, hiszen meg kell fizetnie a tányért. így szép csendesen fölszedte, nem volt veszekedés, lárma, idegesség. — De mit csináljak én a hajósakkal az üzemben? — Ki az a Lajcsák? — Az anyagbeszerző. <— Es nem szerez be? — Nem mindig kapja meg ezt, amire szükség van. Akkor hallaná azt a rákainazi pályaudvart, amit mi ott rendezünk! Ott még a berendezés sem igen marad. Eífeeséve i t
