Észak-Magyarország, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-25 / 304. szám

©ronthat, 1965. December 2Sí tSZAKMAGTARORSZÄG 13 Marhagulyás A Horváth család M egelégedett emberrel, családapával beszél­getni a legnagysze­rűbb dolgok egyike. Üdítőbb minden hűsítő ital­nál, jobb kedvre derít, mint a legmókásabb tréfa, megnyug­tatóbb, mint akár egy egész doboz idegcsiUapitó. Erre gon­doltam. amikor másfél órás látogatás után elbúcsúztam Horváth Vilmostól, a volt ki­váló atlétától. tika más ágával próbálkozik. Hármast, távolt, magasat ug­rik, és nem is akárhogyan. Hármasugrásban két magyar bajnokságot nyert, bizonyít­va, hogy tehetsége és szorgal­ma révén máshol is ragyogóan helytáll. A diósgyőri stadionban új­ból megpróbálkozik a dobás­sal, és ekkor, szinte futószala­gon követik egymást a jobb­nál jobb eredmények. Három­ÜDÜLÉS TÉLEN (NAPLÓRÉSZLET) (Augusztusban egy bala- loni iuiül*> naplójával untat­tuk a kedves olvasót. De üdülni nem csalt nyáron le­het. Ezt bizonyítja ez a nap­lórészlet is.) ELSŐ NAP: Megérkeztem Vízvárra, örülök, hogy eljutot­tam ide. Amikor megtudtam, hogy a Felhőfényesítő és Go- molyító Vállalat központjá­nak dolgozói a számukra feles­leges, téli idényre szóló üdülő- jegyekből néhányat nekünk, a Külső-Lótáp utcai kirendelt­ség dolgozóinak is juttatnak, azonnal igényeltem. Alig kel­lett az szb-titkárnak három­szor a lel kém re beszélnie, hogy így meg úgy a téli üdü­lés, a példamutatás, meg a vál­lalati érdek. Előre eltervez­tem, hogy miket* fogok csi­nálni: nagy kirándulások a tényéken, sokat olvasok, s e Sóiból megvásároltam ^ az összes vonatkozó szakirodal­mat. Igaz, az idő barátságta­lan. A folyóparton, ahol a,busz letett, és ahol az üdülő is van, jeges szél süvölt, ami játéko­san kavargatja az esőben elő­forduló hópihéket.. A városka kihalt. Elsétáltam a postára, vettem üdvözlőlapokat. Aztán elmentem, az autóbusz megál­lóhoz, és lemásoltam a me­netrendet, hogy tudjam, mi­ként utazhatom vissza. A vá­ros felett emelkedő hegy csú­csát, és a rajta lévő fellegvá­rat nem látni, olyan párás, felhős az égbolt. Nem baj, majd később. Van időm bő­ven. A koszt jó. Zuhog a ha­vaseső. Megírom a‘ képeslapo­kat. MÁSODIK NAP: Zuhog az eső. Bedobom a tegnap irt ké­peslapokat. Sétálni indulok, de az időjárás hazakerget A fo­lyót. és a hegyet nem látni. A koszt, az ellátás ragyogó. Az esti film a televízióban annál kevésbé. HARMADIK NAP: Erősen havazik. A szekszárdi sertés­borda nagyon jó, a fergeteges szélvihar nem. Lementem, a folyópartra. Utána kalmopi- rint és germicide! vettem be. üsiére jó televízió játékot ígért a műsor, de áramkiesés miatt nem láttuk. NEGYEDIK NAP: A jégvi­rágokat lekapargattam az ab­lakról, s igen szépnek találtam a tájat. A helyenként jelent­kező zúzmara különösen jó ha­tású volt az összképre. Elol­vastam a Vízvárosra vonatkozó irodalmat. Különös figyelmet szenteltem az emléktáblának, amely tudatta, hogy e helyen áhitatoskodott. hajdan pofasza­kállas apostoli uralkodónk, mert ez napjainkban igen fon­tos. Leveleket írtam. Vissza­menőleg és előre egy-egy évre letudtam a teljes családi leve­lezést. Délután megnéztem a helyi múzeum mindkét szo­báját. Sétáltam. összefagy­tam. A parton égy-két idegen üdülő is lépkedett és gyana­kodva méregettük egymást. A túlsó partról harangszó szállt át és sűrű köd. A presszó üres és a kávé savanyú. A pavilo­nok zárva. Kitűnő a mustáros belszí »szelet. ÖTÖDIK NAP: Séta. Posta. Folyópart. Forró tea. Kalmó- pirin. HATODIK NAP: Séta Le­vélírás. Szundi. Nem látni a túlsó partot, sem a hegyet. Ketten hazautaztak. Expressz levélben rendelték meg a ha­zahívó táviratot. Űjabb séta és újabb didergő üdülők a par­ton. HETEDIK NAP: Séta. Neki­vágtunk a hegynek. Megjár­tuk a kálváriát. Ami a domb­tetőn áll, meg a sajátunkat is. Sár, agyag, átfázás, kalmopi- rin, cipőtisztítás. Ismét hárman hazautaznak. NYOLCADIK NAP: Pihe­nés, séta, unalom. KILENCEDIK NAP: Ólmos eső zuhog, közben rádiót hall­gatok. TIZEDIK NAP- A tegnapi eső jégpáncélt alkot. TIZENEGYEDIK NAP: Óvatos séta n parton. Kiol­vastam az üdülő könyvtárá­nak utolsó kötetét. A sze­mélyzet jobbnál jobb fala­tokkal traktál, de az idő ettől nem javuL TIZENKETTEDIK NAP: Újra megérdeklődtem az autóbusz menetrendjét. Hátha megváltozott. TIZENHARMADIK NAP: Emlék tárgyaira t. a j án dékokat keresek, de csak olyan uni­verzális giccsekct kapok, ami az ország bármely részén kapható. Vízvárosi képeket, .képesalbumokat veszek, és a bolti eladó megmagyarázza, hogy jó idő esetén innen ezt, onnan azt láthattam volna. Otthon majd így mesélem el. TIZENNEGYEDIK NAP: Reggeli, majd érzékeny búcsú. Szellemes sorokat írok az üdü­lő vendégkönyvébe. Kisüt a Nap. A buszban már a zaikó is lékívánkozi’k rólam. Visszain­tegetek. Lehet, hogy a felleg­vár is visszainteget, de azt nem látom, mert még felleg takar­ja. azért fellegvár. Az első lár­más, városi presszóban össze­gezem élményeimet és egyéb gondolataimat: 1 Ragyogó volt, üdítő; kell *’ néha egy kis unalom is. 9 Le a kalappal a személy- "* zet előtt! Egyébként két hét alatt háromszor ellenőriz­ték- őket a főközpontból, elő­ször Moszkviccsal, majd Vol­gával, végül egy hadihajó­szerű Chem-olet-tel jöttek. ‘I Feldolgozom Vízvaros ,* történetét. Ebben nem zavarnak meg a korábbi fel­dolgozások. Folytatásos élmény­beszámolót írok több lapba, lehet, hogy ismeretterjesztő filmet is készítek. 4 Nem értem; miért, nem *' akarnak az emberek té­len üdülni? C Propagálni fogom a téli, illetve idény előtti, meg idény utáni üdülést. ITTHON, ÜDÜLÉS UTÁN: Ragyogó, napfényes idő. Most kéne Vízvárosban lennem! Megpróbálok újabb beutalót szerezni. ígértek egy júliusi balatoni beutalót. Valószínűleg elcserélem egy februárira Viz- városba... Benedek Miklós Amikor felkerestem, kissé meglepődött. Ne róla írjak, hiszen öl a maiak már telje­sen elfelejtették. Inkább lá­nyairól, Erzsikéről és Zsuzsá­ról emlékezzek meg, hiszen mind a ketten kiváló sporto­lók, ő már nem lehet téma... Elmondottam, hogyan ke­rültem hozzá. Egy régi sport­újság „vezetett” el Horváth Vilmoshoz. Az újság véletle­nül került a kezembe. Lapoz­gatás közben vaslagbetűs cím ötlött elém: Horváth, 50,61-cs eredményével a legjobb ma­gyar diszkoszvető, ötödik a világranglistán! (Így, felkiáltó­jellel.) Elmosolyodik, majd emléke­zik: — 1940-ben dobtam ennyit. Hol. tartunk ma már ettől az eredménytől? Szuperszonikus sebességgel fejlődik a sport, így az atlétika is. A csehszlo­vák panek 65-ün felüli világ­csúcsa mellett az én eredmé­nyem, bizony, nagyon szerény­nek számít. De hál ilyen az élet, ez a fejlődés rendje. Az atlétikánál maradunk. Visszapergeljük három évti­zeddel az idő kerekét. Elmondja, hogy pécsi diák korában figyellek fel rá, még 1933-ban. Csercnyei Pista bácsi tanitgattá. és egy év múlva már országos ifjúsági csúcsot dobott diszkosszal. — Mennyit, is? — kérdi ön­magától. Gondolkozik, maid• hirtelen átsiet a másik szobá­ba, és egy albummal tér visz- sza. — Minden újságcikket ki­vágtam, amely eredményem­mel foglalkozott. és'ide ragasz­tottam. Pillanat . .. Lapozgat, az albumba és mondja: — 46,53. Nem kis büszkeséggel adja kezembe a.z albumot, ezt olvas­hatom benne: ..Szenzációs gye­rek ez a Horváth, ifjúsági, lé­tére nagyobbat dobott, mint a felnőttek.” Ez volt a. kezdet. As első or­szágos hírű eredmény. Gerely- lyel ezután 59.14-et hajított. „Csodálatos tehetség a pécsi „óriás", benne látjuk a jövő legnagyobb dobóatlétáját." Az első válogatottságról is elismerő szavalt jelennek meg a régi újságban, majd kelle­metlen sérülés akadályozza a további fejlődést Egyelőre nem veheti kezébe sem a disz­koszt, sem a gerelyt. Mit csi­nál ilyenkor a közben Diós­győrbe került kiváló sportem­ber, aki nem tud meglenni atlétika nélkül? A válasz egyszerű. Az átló­skor nyer diszkoszvetésben, egyszer súly. ékesben magyar bajnokságot, a DVTK ötös csapatával egy alkalommal súlylökésben, háromszor disz­„ • •. szuperszonikus sebesség­gel fejlődik a sport • • •" koszvetésben hódítják el a büszke bajnoki címei. A válogatott egyik legmeg­bízhatóbb versenyzőiéként di­csőséget szerez a magyar atlé­tikának itthon és külföldön egyaránt. Különösen a svéd­országi versenyre emlékszik vissza szívesen, ahol legyőzte neves ellenfeleit. — A felszabadulás után is versenyeztél? — Eleinte csak kisebb ver­senyeken vettem részt, de 1950-ben újra olyan formába kerültem, hogy előbb a len­gyelek ellen, majd Moszkvá­ban voltam válogatott. Ek­kor lettem Kiváló sportoló is. Lassan azután éreztem, hogy a fiatalok megelőznek, és szép csendben abbahagy­tam ... — Melyek voltak a legjobb eredményeid? — Diszkoszban ' 50,63, ge­relyben 65,71, súlyban 15,73. hármasban 14,56, távolban 702 és magasban 178. Ügy érzem, valamennyi legjobb teljesítményemre büszke le­hetek. Kevés atléta mondhatja el magáról, hogy hat atlétikai számban ért el a maga korá­ban hasonló nagyszerű ered­ményeket. — Lányaid folytatják, amit abbahagytál? — Én arról is megemlékez­nék, hogy feleségem is spor­tolt, Atlétizált, teniszezett, úszott. A lányok? Amikor még egészen kicsik voltak, hallani sem akartak a sport­ról. Később asztaliteniszezett mind a kettő. Örültem, hogy belekóstolnak a sport örömei­be. — Most mind a kettő orszá­gos kosárlabda, ifjúsági váloga­tott — vetem közbe. — Mert a kosárlabdát sze­retjük a legjobban — riposz­tozik Zsuzsa —. de azért az atlétikába is „kirándulunk”, Nem is akármilyen ez a ki­rándulás. Öle is elővesznek új, ságkivágásokat, és ezekkel..bi­zonyítanak”. Erzsébet például serdülő csiícsot dobott disz­koszban. Zsuzsa pedig orszá­gos serdülő bajnok lett ma- gasug, ásban 14S-cal. — Mégis a kosárlabda? — Igen — válaszol Erzsiké — nagyon szeretünk játszani. Ebben a sportágban van szép­ség, öröm. izgalom, játék és ez tetszik mind a kettőnknek. Megtudom, hogy Erzsiké Ro­mániában. Szófiában és Len­gyelországban szerepelt, mint. utánpótlás válogatott, Zsuzsa most készül testvérével együtt Lengyelországba. Mind. a kel­ten a DVTK NB 1-es csapatá­ban játszanak, erősségei az együttesnek. .4 lányok elköszönnek, ed­zésre sietnek. Zsuzsi még visszaszól: — Nyáron azért atlétlzálni is fogok, hátha si­kerül új csúcsot ugrani... lányok tehát apjuk nyomdokain haladnak. Minden idők egyik legnagyobb magyar at­létája boldogan látja Erzsiké és Zsuzsa nagyszerű fejlődé­sét, örül sikereiknek, eredmé­nyeiknek. Elégedett ember, családapa... l.eskó Pál Polo: Agotha Tibor A Szavaztak a wag-rar sportújságírókt f)r, Kleiberné Konbek Jolán, Zsivótzky Gyula és a »öt kézilabda válogatott az év leg;jobbja Már hagyományos, hogy a Magyar Sportújságírók Orszá­gos Szervezete-évről évre meg­kérdi valamennyi sportújság­író tagját, szavazzon, ki volt az év legjobb női és férfi sportolója, melyik volt a leg­jobb csapat. A sportújságírók szavazása alapján a következő a rangsor: 1965. legeredményesebb fér­fi sportolója: Zsivótzky Gyula, világcsúcsot javító kalapács- vető 212 ponttal, 2. Földy Imre, világ- és Európa-bajnok súly­emelő 189 ponttal, 3. Balczó András, egyéni öttusa világ­bajnok, és a világbajnokságot nyert öttusa csapat tagja, 110 t>onttal. 1965. legeredményesebb női sportolója: dr, Kleiberné Kont- sek Jolán, diszkoszvetőim, ma« gyár rekorder 215 ponttal, 2, Turóczy Judit úszónő, a 100 méteres gyorsúszás Európa- csúcstaríója - 165 ponttal, 3, Rothermcl Anna, a világbajnok női kézilabda csapat kapusa 74 ponttal. 1965. legeredményesebb csa­pata: a világbajnok női kézi­labda válogatott 244 ponttal, 2. A világbajnok öttusa váloga­tott 219 ponttal, 3. A vfallabda válogatott 74 ponttal. kertészet dolgozóinak el­mondta, mit hallott ö maga felöl az elnöki zárt ajtón keresztül szüremleni, s be­zárkózván otthon a belső szobába, nem nyitotta ki az ajtót semmilyen dörömbö- lésre. Már csak azért sem, mert a felesége elmondása szerint, egy tizlitercs korsó búfelejtő bort is bezárt ön­magával egyetemben. Köz­ben a kertészet dolgozói azonnal telckdrtöllék a fa­lut. S mert az ünnep két nap múlva következett, te­hát a „hetes” sórtődési idő­szakon belül, bizony az ün­nepségre érkező vendégeket éppen a kertészet néhány belemenös dolgozója már a falu végéről visszatérítette: — Nem ünnepség lesz itt, hanem talán még vérre me­nő össze különbözés is — közölték az érkezőkkel. — Így azután csak néhány ember ette a marhagulyást —, mert végül azt készítet­tek. — Meg is maradt több mini fele. S az ünnepi na­pot követő reggelen immár azért ült együtt a megfo­gyatkozott vezetőség, ho­gyan kellene megbékíteni Gtdyás bácsit. — Most lesz éppen hat­van éves — derítette ki va­laki —, köszöntetni kell. De mert ránk haragszik, kö­szöntsék az úttörök, közöt­tük az unokája is, akit igen­csak szeret. — S így is tör­tént! A z öreg beengedte az Zi útiöröküldöttségcl, s -*■ benyomakodott utá­na a vezetőség is. Am ami egy hetes bosszankodás után csak megtoldotta mindazt, ami történt, az az öreg Gulyás azon megjegyzése volt: — Úgy se’ mentem volna cl arra az ünnepségre, mert én bizony a gulyást se nem borjúból, se nem marhából, hanem disznóból szeretem! Barcsa Sándor valóban ritlcaság legyen, én a gulyást borjúhúsból kép­zelem! — Igen ám, de az Íz­lések különbözők, — Marhagulyás — tette le a voksol a párttitkár. Ez az én véleményem. — Disznógulyás — trom­folt rá azonnal a tehenészet brigádvczetöje, aki szerelte a változatosságot az ételben is. — Borjú — maradt erede­ti véleményénél az elnök. De mert a fő dolog az iga­zi demokratikusság, azonnal hozzátette: — Vagyunk öten, szavazzunk, Marhagu­lyás, disznógulyás, vagy borjúi! éY ekkor „ütött be’’ az ^ úgynevezett „krach”. Gulyás Pista bácsi ugyanis épp az utolsó „javaslatnál” nyitott be az elnöki szobát megelő­ző könyvelői szobába, s már a kilincsre tette a kezét, amikor hallotta: — Marhagulyás, disznó- gulyás, vagy borjú! — Mint­ha áramütés, crte volna, visszakapta kezét a kilincs­ről. Egy pillanatig csak állt, azután sarkonfordult, s a könyvelőhöz intézett, követ­kező szavakkal tárta ki a ki járati ajtót: — Mondja meg nekik, hogy Gulyás István lehet marha, lehet disznó, lehet borjú, de egy percig sem marad tovább a tsz-ben. Na­hát! — Ezzel be is vágta, amit kinyitott, de úgy, hogy az egyik sarokvas mindjárt bebizonyította: az ipar sem dolgozik mindig hibátlanul. L elt persze óriási fut- kosás. Csakhogy Gulyás István is olyan ember, mint a többi K-i általában. Leg­alább egy hétig tart a sértő­dés, akár igaz, akár félre­értett esetről van szó. Hiá­ba szaladt hát az elnök, a tehenészet főnöke, hogy: — Mi az istennyila ütött magába, István bácsi?! — Az öreg lekörmölt egy le­mondási nyilatkozatot, a ~ff iába, állítják manap- súg jónéhányan, — -*■ hogy az úgynevezett véletlenek nem okozhatnak komplikációkat, a valóságban ez egészen másként áll. De mennyire másként! Tessék erről meg­kérdezni például a K.-i Dó­zsa Tsz jónéhány „illetéke­sét”, majd ők megadják a szükséges bizonyítékokat. Meg. mert önáluk éppen a véletlen, meg n. véletlenből következő félreértés okozta az utóbbi, néhány esztendő legkomplikálta bb zűr-ügyét. Ez pedig a következő követ­kezményekkel járt: Lemon­dott az ellenőrző bizottság elnöke, a fél falu kígyót-bé- Icát kiabált a vezetőségre, a kertészeti brigád, amelynek vezetője, Gulyás bácsi, a le­mondott ellenőrző bizottsági elnök, volt, kél napig "feléje sem. nézett az érett, paradi­csomnak, ezért a MEK be­perelte a közösséget, az egyik ipari üzem derék pat­ronáló munkásai ünnep idején ölpercnyi tartózkodás után gyorsan elkocsiztak a faluból, S végül csak egy fiúkból és lányokból álló úttörőküldöttség tudott ren­del teremteni! M indezt pedig előidéz­te, hogy — ahogy az általában szokás — augusztus 20-án a Dózsa tagsága szép ünnep­séget akart rendezni, közö­sen, az őket. sokszor segítő ipari munkásokkal, Egy ilyen ünnepséget, baráti ta­lálkozást, többek között az ünnepi ebédel — amely el a tsz-tagság hoz össze, termé­szetesen nem a közösség pénzéből, hanem ki-ki ala­pont —, jól elö kell készí­teni. — Nem vallhatunk szé- . gyem magunk előtt, sem, meg a munkások, elölt sem — fejtegette az elnök. — Az a. véleményem, hogy a e le­vesétel gulyásleves legyen. Ezt, pláne, a m.i módsze­rünkkel készítvén, csemege­ként. eheti bárki. S hogy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom