Észak-Magyarország, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-25 / 304. szám

Szombat:, 1965. december 25. ESZAKMAGYARORS'ZÄG 3 Méla az uniformisnak... ? Jajinson elnök legutóbb, a '■ ünnepekre utaló nyilatkozata mellett, amelyet december 18-i adásában sugár­zott éterbe az amerikai rádió, bizony nehéz elmenni szótla­nul. Az embernek önkéntelenül szöget üt a fejébe az a furcsa logika, amellyel az Egyesült Államok elnöke tulajdonkép­pen ellentmond korábbi önma­gának. A.ki nem hiszi, az tal­lózzon egy kicsit "velem együtt a két, meg az egy évvel ezelőtti újságokban, mielőtt a frissebb példányokat kézbe venné. & 1963. november 23., szombat: „John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke pénteken, he­lyi idő szerint délelőtt a Texas állambeli Dallas városban gyilkos merénylet következté­ben életét vesztette ... Az ame­rikai alkotmány értelmében az elnöki tisztséget Lyndon John­son eddigi alelnök vette át. Johnson péntek délután, úton Washington felé, az elnöki re­pülőgépen letette a hivatali esküt”. # 1963. december 23. hétfő, Johnson elnök első hónapja: ■„Amerika nagy és Ids városai­ban már vidáman ragyognak a karácsonyi fények, csakúgy, mint más években. A dallasi tragédia óta felzaklatott ame­rikai kedélyek nagyjából le­csillapodtak, hivatalosan is vé­get ért a 30 napos gyász. A szószékekről újra, meg újra megbékélést, „belső békét” prédikálnak, ezt hangoztatják a politikusok és a publicisták is. Az üzleti körök hetilaoja, a US News hatalmas betűkkel hirdeti címlapján: Uj korszak W ashin gtonban. A múlt héten még az volt a leggyakoribb szó a Fehér Ház és a kongresszus berkeiben, hogy „kontinuitás” folyama­tosság. De mire végéhez ért a gyászhónap, az új elnök fo­gadkozásai mellett — hozy folytatni kívánja Kennedy irányvonalát — a washingtoni politika bonyolult szövevé­nyeiben már észlelni lehetett Johnson egyéni kezdeményezé- •seinek első nyomait. Természetes, hogy most sok ember, Amerikában és a vi­lág más tájain egyaránt, azon méri le Johnson államférfiúi erejét és őszinteségét, milyen eréllyel ragaszkodik a Ken- nedy-gyilkosság ügyében a tel­jes igazság felderítéséhez”. (Azóta mindenki meggyő­ződhetett róla, hogy a „magá­nos gyilkos”-elmél ette!, ame­lyet az FBI „végkövetkezteté­seire” hivatkozva az amerikai sajtó elterjesztett, a Kennedy- gyil.kcsságot tökéletesen sike­rült megfosztani politikai jel­legétől. — Viszont Johnsonról még alelnök korából tudták a ,,/big business” emberei, hogy a magánvállalkozás teljes sza­badságának híve, s Kennedy- vel ellentétben ellenzi a kor­mány-beavatkozást a magán­tőke dolgaiba. Éppen a dallasi gyilkosságot megelőző szep­temberben ígv nyilatkozott egyik beszédében: „Fürtös, hogy az üzleti élet, a tőke, a beruházások és a profitszerzés számára megteremtsük a lehe­tő legjobb lé "'’•'őrt”.) «* Tény,, hogy Johnson elnök szigorú vizsgálatot ígért a Ken- nedy-gyilkosság ügyébeq. és láthatóan arra törekedett, hogy megteremtse a „belső békét”, megszilárdítsa a „nemzeti egy­séget”. Filozófiáiét néhány nappal a gyilkosság után leg­frappánsabban Walter Lipp- snan fogalmazta meg. Egyebek között ezt írta; „Hazánk szé­gyenében és bánatában az egyetlen vigasz csak abból fa­kadhat. hogy megtisztítjuk magunkat a gyűlölettől és a dühtől... Johnson történelmi lehetősége, hogy megteremtse az egyöntetűséget megosztott és haragos néniink körében. Az ß küldetése, hoev helyreállít­sa az Egyesült Államok belső békéjét”. Hogy ez a „belső béke” az­tán most. két év múltán mi­lyen az Egyesült Államokban, ez természetesen az Egyesült Államok néoére tartozik. Né­mi fogalmunk azonb-m nekünk is van róla a fel-felvillanó bér­harcokból. a néaermozgalmak- ból, a szélsőjobboldal törvénv- íelen akcióiból, s a vietnami háború ellen Pitekozó tömeg- Hegmozduláál ítélve. » bennünket Johnson el- uítacnek nem is elsősorban bel- jtsolitékája érdekei. Persze, mint i szemlélőket az is. Külpoliti­kája viszont annál inkább, mivel saját magunk és a világ népeinek békéje, nyugalma és biztonsága közvetlenül érint bennünket. S ha ezt az érdek­lődést nem veszik zokon tőlünk, szabad legyen megemlítenünk, hogy még jól emlékszünk a Kennedy-gyilkcsság utáni ígé­retekre — hogy Johnson elnök, elődjének józanabb, reálisabb külpolitikai vonalát akarja to­vább folytatni —, s emlékszünk a tavalyi választási kampány alkalmával Amerika-szerie szél tében-hosszában hangozta­tott kijelentésekre is. A legutóbbi elnökválasztási kampány során 1984. októberé­ben és novemberében Ameriká­ból érkező hírek, bizony meg- nyugtatóhbak voltak, mint azok, amelyek Washingtonból 1985-ben érkeztek. Akkor úgy tűnt, hogy a „veszettek” ve­zéreivel, Goldwater és Miller köztársaság párti jelöltekkel szemben Johnson és Hum­phrey megnyilvánulásait öröm­mel lehet üdvözölni. Lapoz­zunk csalt bele a tavalyi új­ságokba. 1964. október 1: Des Moines városa, demokrata párti vá­lasztási nagygyűlés, amelyet a tv is közvetített. A képernyőn Johnson elnök beszélt: „Áz elnöki székben elődeim politi­káját kívánom követni, amely annak felismerésén alapult, hogy az á°yúk és a rakéták nem- hozzák meg a békét, és azt csupán az emberek bizto­síthatják... Megválasztásom esetén további türelmes erőfe­szítéseket teszek a tartós bé­kéért.” Aznap beszédet mondott Humphrey alelnökielölt is, aki egyebek között így érvelt: „...Az amerikai külpolitikát a jövőben irányító személynek tudtában kell lennie annak: Az Egyesült Államok nem min­denható, és nem lehet minden világproblémát amerikai mód­ra megoldani”. Tegvük félre a rési újságo­kat. Még ezek nélkül is iól emlékszünk, hogy az amerikai nép nagy többsége az 1964. no­vember 3-i választásokon résztvevő felnőtt állampolgá­rok 61,3 százaléka (csaknem 40 millió ember) a választási kampány során ígért politiká­ra adta szavazatát. Mi maradt az ígéretekből a dallasi dráma és a tavalyi kor­teskedés óta? A nemzetközi feszültség nö­vekedése, a hidegháborús lég­kör fokozódása, a véres ag­resszió kiteriesztése Vietnam­ban, az esztelen presztizshábo- rú féktelen tobzódása Ameri­kától földrajzilag messze-mesz- sze ... Ennek az esztelen há­borúnak öt éves veszt-sézlis- táját éppen a minap állította össze a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front. E szerint 1061. elejéiéi 1965. novemberé­ig a dél-vietnami felszabadító hadsereg 540 000 ellenséges ka­tonát, köztük 20 000 ameri­kait semmisített, illetve se- besített meg, vagy ejtett fog­lyul. Az említett időszak alatt a felszabadító hadse­reg 2394 ellenséges repülőgé­pet és 1922 katonai szállító­gépet semmisített meg, el­süllyesztett 912 hadihajót, és 60105 különböző lőfegyvert zsákmányolt. Jelenleg a DN- FF ellenőrzése alatt áll Dél- Vietnam területének több mint 80 százaléka, amelyen az ország 14 millió lakosából 10 milliónál is több ember él. Szóval ez van. Meg egy újabb képmutató Johnson- nyilatkozat is van, amit, mint említettük, a minap su­gárzott az éterbe az ameri­kai rádió. Eszerint: „ .. . Az ország örökre hálás lesz az egyenruhát viselő emberek­nek, akik lehetővé teszik, hogy az amerikai nép az idei karácsonyt békében ün­nepelheti meg”. Vagyis: „Hála az unifor­misnak!”, hogy Amerikában ma béke van!?... Ne vegyék tőlünk zokon, akiket ez illet, de innen, Eu­rópából úgy tűnik, hogy itt valami nem stimmel! Avagy nem Johnson elnök maga mondta-e, igaz, egy évvel ez­előtt, pontosabban 1964. ok­tóberében, hogy „Az elnöki székben elődeim politikáját kívánom követni, amely an­nak felismerésén alapult, hogy az ágyúk és a rakéták nem hozzák meg a békét...”? — Most pedig „hála az uni­formisnak?” Vagy ha tovább visszük ezt a gondolatot „há­la a Vietnamban — most is, 30 óra kivételével szüntelenül — dörgő ágyúknak, halált osz­tó rakétáknak és bombá.zógé- peknek —, hogy Amerikában ma béke van?” Vajon miféle béke az, ahol jelenleg 20 000 édesanya, ha­diözvegy és hadiárva várja haza hozzátartozóját? Az ér­dekeltek ott, Amerikában is bizonyára tudják. Mi viszont itt, Európában szívesebben vennénk, s szá­munkra az megnyugtatóbb lenne, ha az Egyesült Álla­mok elnöke, akinek kezében nem kis hatalom és döntési jog összpontosul, következe­tes maradna korábbi önma­gához, amikor is a józanabb, a béke ügyét jobban szolgá­ló, reálisabb külpolitikai vo­nalvezetés mellett kötelezte el magát. Vagy vegyük tudomásul, hogy változnak az idők, s változnak az elnökök is? Cscpányi Lajos Az otthon varázsában L »* nnep. Áradó meleg kályhából, gáz­kandallóból és radiátorból. A kará­csonyfa még üde; tűlevelei nem pe­regnek a frissen porolt szőnyegre. Villognak a színes, elektromos égők a fa ágain, csillognak a szaloncukrok. A konyhá­ból ünnepi ebéd illata hírnökként érkezik, jelezvén: a szijrgalmas kezek már főzik a jó húslevest, sütik a húst és a karácsonyhoz nőtt kalácsot. A gyerekek hangosak, széles öröm­mel uralják a lakást, s a családfő, akinek már nem jutott semmiféle munka, nézelődik, tűnő­dik és az idő sarkallása nélkül tallóz könyvei között, verseket, novellákat böngész. De jó is ez a karácsonyi böngészés, ez a tartás nélküli szellemi elkalandozás. A szép otthon ragyogásában és az ünnep csendessé­gében a figyelem fennakad minden .aprósá­gon. Lényeget kapnak a rézkarcok a falon, a díszporcelánok és a szobrocskák a vitrinben. Bekapcsolom a tv-t — kellemes, okos gye­rekjáték pereg a képernyőn. A rádióban szim­fonikus zene. Itt a folyóirattartó; összegyűl­tek már a decemberi lapok. Milyen jó dus- kálkodni a szellem halmozta betűtengerben. Még az sem zavar, hogy az egyik sor fantá­ziát felgyújtó, a másik lapos, ásító közhely. Most ez nem is lényeges, mert a tudni akaró ember ilyenkor a harmonikus után kutat: a jó és a szép után. Mennyi hasznos, jó és szép van egy csen­desre, békességesre hangolt otthonban. Csak érzékeljük, de nem tudjuk. Pontos statiszti­káink vannak arról, hogy hányán tanulnak az országban. Azt is tudjuk: milyen a TIT elő­adások látogatottsága. Csak egy statisztikái zsebkönyvet kell kézbe vennünk: máris meg­tudhatjuk hány könyve és hány olvasója van közművelődési és műszaki könyvtárainknak. Azt azonban senki sem tudja, mire gondol, mit csinál otthonának falai között az ember. Nincs szeizmográf, rejtett kamera, amely „beleérzékelne”, belelátna az otthon csendes­ségébe. Nem mérhető az otthonban kifejtett szellemi torna, statisztikai adattá sem gyúr­ható az otthoni művelődés. Korunk vérbeli témája az ember szellemi horizontjának szélesítése. Az oktatók és nép­művelők valóságos hadserege fáradozik a szel­lem nemesítésén. Iskolák, tanfolyamok, elő­adások, kiállítások — mind-mind színterei a szellemi előmenetelnek. Számon is tartják ezt az előmenetelt. Van mércéje az itt szerzett tudás felmérésének. Azt azonban nehéz lemérni, pontosan érzé­kelni: mit csinál és főleg mire viszi az ember saját otthonában? B eszorultunk lakásainkba — szegezik nekünk néha a vádat, amikor vala­milyen előadáson foghíjjas volt az érdeklődés. (Papucsba, házikabátba bújtunk, s nem törődtünk a „kint” zajló élet­tel — hangzik az elmarasztalás, ha nem jele­nünk meg valamilyen rendezvényen. Ránk­mered néha még a legsúlyosabb dehonesztáció is: puhány, kispolgár. Káros az egyoldalú és könnyelmű ítélkezés. Az ítélkezők közül kevesen gondolnak arra, hogy az otthon falai között is lehet intenziven tanulni és művelődni. Az országos statisztiká­ban nem szerepel a házikönyvtár sem meny- nyiségileg, sem minőségileg. Pedig, de sokan forgatják ezeket a könyveket! Áz újságok, folyóiratok hasábjai, a rádió műsorai, a tele­vízió képernyője, a rézkarcok és a festmények a falon, mind-mind adhatnak egy-egy olyan sajátos élményt, amely maradandó lehet, de nem kerül be semmilyen statisztikai zseb­könyvbe sem. Ennél a gondolatkörnél emlékeztetnünk kell arra. hogy népművelésünk-és kultúrpolitikánk a felfedezés szándékával még elméletben sem hatolt be erre a nagyon fontos, roppant gaz­dag területre. Már sokat beszéltünk róla: otthonaink az elmúlt húsz esztendő alatt átrendeződtek; sokan költöznek új lakásokba, vásároltak mo­dern bútorokat, és megannyi kellemes hasz­nálati tárgyat. Napjainkban már valóságos irodalma van az ember és az otthon kölcsön­hatásának. Lakáskiállítások, lakberendezési bemutatók sietnek segíteni az otthonok lakóit a szép, a jó és a praktikus összeválogatás- ban, hogy aztán önálló életre kelhessen a lakás minden használati tárgya. Életre kelnek-e mindenütt a bútorok, képek, lámpák, szobrok? Jól tudjuk: nem. Collodi ismert meséjének hőse, Pinokkió fabábu csak a jóságos öreg Dzsepetto házában és tulajdo­nában kelt életre. A tudás, az érdeklődés, a tanulás ihletője csak az olyan otthon lehet, amelynek minden tárgyára rásütötte íziésbélyegét tulajdonosa. A z ismert angol közmondás: „Az én há­zam az én váram”, a mi viszonyaink között nincs úgy telítődve individuum­mal, mint azokban az országokban, ahol e közmondás eredeti rendeltetése szerint éli életét. A mi otthonaink lassan szellemi műhe­lyekké válnak, s ebben a minőségben közvetve a közösség szolgálatába szegődnek. Az otthon csendességében végzett, elmélyült, alapos stú­diumok mentesíthetik állami oktatásunkat, az otthon békességes zugában olvasott könyvek, egy-egy hangjáték meghallgatása gyarapít­hatja ismereteinket, finomíthatja ízlésünket. Az „ellenőrizetlen” szellemi tornával is lehetséges a tettek mezejére lépni —■ talán az olimpikon cím várományosaként is. Gorkij vallotta önmagáról: mindent* amit tud, a könyveknek köszönhet. Egyik hőse, a könyvekért rajongó Konovalov, ha beleszületik a szocializmusba, a könyvek nemesítő hatása révén sokra vihette volna. Mező Imre az ellenforradalom idején halt mártírhalált. Önéletrajzi adataiból tudjuk, hogy a kiváló kommunista, szabómühelyek szögletében ismerkedett meg az irodalommal, a művészettel, mécsesek fényénél tanult meg franciául, németül, spanyolul és flamand nyelven. A szabóműhelyek szöglete a múlté. Ma az otthonok többsége szép és meghitt. Panaszunk talán annyi: keveset tudunk falai között időz­ni. Ez igaz is, de a ma embere a szellemdúsí­tás megannyi szirén-csábítását élvezheti, s kénye-kedve szerint válogathat. A válogatás néha nagyon nehéz. A hatások tömkelegé fel­darabolhatja az időt. A ma emberének, ha lé­pést akar tartani korral, jól kell gazdálkod­nia idejével. Túlságosan beszorulni az ott­honba — az sem egészséges, minthogy nem rendjén való, ha valaki íót-fut egyik tanfo­lyamról a másikra, s a futás közben elkopik szellemi tarisznyája, és kihull belőle a sebté­ben megszerzett tudás. Az otthon és a kül­világ között nem könnyű megteremteni, az embernek szellemi hasznot hajtó egyensúlyt. Ma még „a külső világ” szellemteremtő analízise a perdöntő. De az otthon, mint mű­velődéig önművelődési fórum sem szorulhat ki a „tudat-térképek” megrajzolásánál. Hiá­nyos is lenne az a rajz, s ami hiányos, alig hasznavehető. A z ünnep csendességében a tűnődés fonata eképoen alakult. Nagyon jók ezek a tűnődések. Mert ha valami okos eszünkbe jut, holnapután vagy azután úgyis elmondjuk kollégáinknak, a munkahelyen, s lám, már ketten-hárman vagy négyen tanultak az otthon falai között szüle­tett tűnődésből. Párkány László A tokaji televízió m ÍPote: Szabados Györgyit Jubileumi ünnepség az LKM-ben (Tu dósítónktól.) A Lenin Kohászati Művek igazgatóságának tanácstermé­ben december 23-án 18 olyan gyári dolgozó jött össze, aki már 25 éve a vállalat alkal­mazottja. A 25 éves jubileumi ünnep­ség alkalmából Treit László, a személyzeti osztály vezető­je meleg szavakkal üdvözöl­te a megjelent dolgozókat. Üdvözlő beszédében méltatta azt a munkásságot, amelyet az elmúlt évtizedekben ki­fejtettek a törzsgárda „oszlo­pos” tagjai, s kérte további segítségüket. A megjelentek nevében Krizsán Sándor hengerész köszönte meg a megemléke­zést. Mint mondotta, tovább­ra is töretlen erővel igye­keznek dolgozni, hogy a har­madik ötéves terv feladatai­nak megvalósításából a kor­mány programjának megfele­lően, méltóképpen kivegyék részüket. A szolid, de bensőséges ün­nepség után a jubiláló iolgo- zók között mintegy 40 000 fo­rint pénzjutalmat osztottak ki. Nagy GtuzU» '

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom