Észak-Magyarország, 1965. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-16 / 270. szám
Sedd. 1965. no ve tribe? 16, északmag va. ország Népstadion, 3000 lladó. A Népstadionban, a keile mellen időben alig háromé:', ren, de a televízió képernyője elölt talán egymillió érdeklődő is figyelte az MNK utolsó akkordját, a döntőt. Tavasszal sok száz kis sportkör kezdte meg ennek az egyre népszerűbb küzdelemsorozatnak mérkőzéseit. Később már a megyei I. osztályú, majd az NB-s csapatok is bekapcsolódtak, és sok izgalmas összecsapás, számos meglepetés után végül a két együttes találkozott' a döntőben. A döntőig eljutni mindenképpen elismerésre, méltó. Hi- sízen arra kell elsősorban gondolni, hogy a diósgyőriek egy hallatlanul nehéz és idegtépő bajnokság közben jutottak be a döntőbe. Így nem csoda, hogy ezen a. nagy fontosságú találkozón már nem nyújtották azt, amire képesek. Már az első percekben látni lehetett, hogy a DVTK a védelem megerősítésére rendezkedik be, hiszen ellenfelének, az. NB T-ben a. vidék legjobbja címet elért győrieknek igen jó a csatársoruk, nem beszélve róla, hogy nagyobb tapasztalattal rendelkeznek a kupamérkőzéseken, mint az NB I-be most feljutott diósgyőriek. Több mint. negyedórán át kiegyenlített volt a játék. Sőt! Vári jobb helyzetfelismeréssel még a vezetést is megszerezhette volna, majd Oláh a kapufát találta el. s A 20. perc sorsdöntő volt a mérkőzés végső alakulása szempontjából. Ekkor Keglo- vich éles lövése után a labda néző. V.: a védeni a ka re Tamás előtt felpattant, és a kapus kezét érintve a hálóba jutott. 1:0. A váratlan gól teljesen megzavarta a diósgyőri együttest, és így a győriek kezdeményeztek. A 30. percben újból Keg- lovich volt eredményes, 2:0, majd két perc múlva Soproni 11-csből háromra növelte a győri gólok számát. Három perccel az első félidő befejezése előtt Keglovich beadását vágta félmagasan mintegy nyolc méterről a bal sarokba Varsányi, 4:0. A második félidőben a rossz talajon esett az iram, csökkent a játék színvonala. Ekkor a diósgyőriek is vezettek néhány támadást, Kiss lövése a kapufáról pattant vissza a mezőnybe, de jelentős gólveszély egyik kapu előtt sem adódott. A DVTK ekkor higgadtabban és jobban játszott valamivel, mint az első félidőben, viszont az is igaz, hogy a győriek nem harcoltak teljes erőbedobással, úgy látszik, megelégedtek az első félidőbeli eredménnyel, A magabiztosan, sokkal nyűgöd tabban játszó, tervszerűbb támadásokat vezető és a helyzeteket jobban kihasználó Győr megérdemelten győzött, így jogot szerzett rá, hogy 1906-ban a Kupagyőztesek Kupájában képviselhesse a magyar labdarúgást. A diósgyőriek, különösen a második félidőben, méltó ellenfeleknek bizonyultak. A csapatból Gál, Szigeti. Sikora játéka tetszett. Radó kifogástalan ui vezette a mérkőzést. * A találkozó befejezése után a két csapat a díszpáholy elé vonult, ahol Kovács József, az MNK-blzottság elnöke átadta a Magyar Népköztársasági Kupát és a lő emlókplakeltet Pá- lotai Károlynak, a Győri ETO csapatkapitányának. A diósgyőriek csapatkapitánya. Szigeti Oszkár 15 ezüstplakettet vett át. (1.) Az év egyik .legkclteroesebb és mondjuk meg, kissé váratlan meglepetését a női kézilabda válogatott, szolgáltatta. Megnyerte a kispályás kézilabda világbajnokságot! Nagyszerű eredmény, pompás siker a női csapat fegyverténye, amihez nemcsak a magyar vezetők, hanem a világ kézilabda sportjának ismert szakemberei is forró szeretettel gratuláltak a szombati döntő után. Amikor az együttes a világ- bajnokságra készülődött, nélia szó esett az esélyekről is. Mondjuk meg őszintén, a többség arra számított, hogy a lányok becsületes küzdelemben jó helyezést szereznek. Hogy mire alapozták akkori jóslataikat? Elsősorban arra, hogy a magyar együttes a nehezebb csoportba jutott. Ebbe osztották be a legutóbbi és az azelőtti világbajnokot, Románia és Csehszlovákia csapatát, itt kapott helyet az egyre fejlődő és számos pompás nemzetközi sikert elért lengyel együttes is. Sokan felsóhajtottak: menynyivel jobb lenne a másik csoport számunkra, hiszen ott a visszalépett szovjet csapat Nem lyy történt. Hogy miért? Erre talán az lenne a válasz: a tíz évvel ezelőtt megszervezett kispályás magyar csapat éppen a világbajnokságra érte el 50. válogatott mérkőzését, és a tervszerű felkészülés. a lányok nagy akarata, a szakvezetők, elsősorban Török Bódog edző pompás taktikai elképzelései egy teljesen megérdemelt dicsőséghez vezettek. Röviden vissza pergetve a nyugat-németországi világbajnokság eseményeit, elmondhatjuk, hogy a csehszlovákok elleni nyitányon elért 7:4-es győzelem még sokaknak meglepetésként. számított. Amikor a legutóbbi világbajnok románokat pompás játékkal, nagyszerű küzdöképességről tanúbizonyságot léve, 0:ti-ra legyőzték. felcsillant a döntőbe jutás lehetősége. Ezt a lengyelek már nem tudták megakadályozni. hiszen sziporkázó játékkal 15:5-re győztünk ellenük. ' Döntőbe jutottak a lányok, és a hírügynökségek egybehangzó véleménye ez volt: Magyar- ország a legjobb, biztos győztese lesz az idei világbajnokretes. Nagy küzdelem a jugrv szlávok ellen, 5:3-as győzelem, és szombaton este Dortmund- ban, a Weslfallenhalléban a magyar csapat tagjai álltak a dobogó legmagasabb fokán. Csendesen sírva örültek a jól megérdemelt és rendkívül népszerű sikernek. A csapat valamennyi tagja: Köthetnie! Anna. Jóna Magdas Kom (lányi .lózspfné, Gurics Györgyi* é. Csonki Györgyivé, Hajolt Károlyné, Balogh Mária, Hamis Agnes. Schmidt Jc- nőné. Ignácz Ilona, lengyel Erzsébet, .lánya Fercncné, Gi- ba Márta, Babos Agnes a legnagyobb feladat idejére érték el kiváló formájukat, és felejthetetlen sikert elérve szereztek dicsőséget hazájuknak* a magyar kézilabda sportnak. A magyar sportkedvelők köszönik a ragyogó sikert, és szívből gratulálnak valameny- nvi szakvezetőnek és a csapat tagjainak. Lcskó Pál után az NSZK, Jugoszlávia és I Ságnak. Dánia maradt I A döntő eredménye is ismeGyőztek NB Il-es csapataink Borsodi Bányász^^íarllűi MSE 3:0 (2:0) Röplabda Farkaslyuk—DEAC 3:1 (4. 10, —15, 4) Ózd, NB I. férfi. Nagy érdeklődés mellett játszották le a farkaslyukiak szempontjából rendkívü.1 fontos mérkőzést. A bányászfiúk végig hatalmas lelkesedéssel és jói is játszottak. Az egész csapat dicséretet érdemel küzdeniakarásáért, mégis, külön ki kell emelni Halmai, Mar- czis és Kovács játékát — Ivánszki —■ DVTK—MVSC (3:2 (14, —4, 12. —5, 13» DVTK stadion, NB I. női. A kiesési „rangadó” igen sportszerű keretek között zajlott le. A játék közepes színvonalú volt. Jók: Szepesiné, Czigili, Varga, illetve Lévai, Eg érszegi, Pokorny. — N — Sajószentpéter.NtOO néző. V.: Teuschier. Borsodi Bányász: Veres — Katona, Várhelyi, Négyes! — Tátrai, Jnskó — Bódis, Kovács, Zsinka, Benkő, G. Szabó. Edző: Kerekes Imre. Alacsony színvonalú találkozót láthatott a gyér számú sa- jószentpéteri szurkolótábor. A mérkőzésnek nem volt tétje, hiszen a hazaiakat nem „veszélyeztette” sem a bajnokság megnyerése, sem a kiesés, ugyanakkor a vendégcsapat sorsa mái- korábban eldőlt: kiesett az NB II-ből. Az első félidő elején kényelmes, unalmas volt a játék, csak a 20. perc után kezdett élénkülni valamit az iram, amikor Kovács a hálóba fejelte a hazaiak első gólját. 1:0. A 38. percben járt az óramutató, amikor Ismét Kovács volt eredményes, 2:0. Szünetig nem történt érdemleges esemény. \ második félidőben is a hazaiak voltak a kezdeményezők. Az 58. percben | Bódis fejesgóljával már 3:0 lett az eredmény. Ezután igen nagy fölényben játszottak a hazaiak, de újabb gólt már nem sikerült szerezniük a négy nagy helyzetből, amelyet el ügyetlenkedtek. Jók: Négyest, Tátrai, Bódis, Zsinka. Miskolci Bányász — Szolnoki MTE 1:1 (1:0) Pereces, 400 néző. V.: Szegedi B. Miskolci B.: Boros — Várad!, Varga, Oláh — Deák, Paulás — Luczó, Szabó, Domokos, Fischer, Makiári. Edző: Pribelszky Gyula. I Az első percben hatalmas Asztalitenisz Vasúttervező—MÉMTE 12:8 Népkerti sportcsarnok, NB I. női. A hazai együttesnek nem sikerült megnyernie a kiesés szempontjából igen fontos mérkőzést. Különösen Ramocsa játéka volt feltűnően kapkodó. A győzelmeket a Weiszné— Horváthné páros (1), Weiszné (4), Horváthné (2), Ramocsa (1) szerezte. Több szettben csak nagy küzdelem után nyertek a fővárosiak. 2:l-re Kosárlabda DVTK—Testnevelési Főiskola 41:36 (19:19) Budapest, NB I. női. Parázs hangulatban kezdődött a mérkőzés. hiszen a TF kiesésre áll, és mindenképpen szerette volna otthon tartani a két pontot. A diósgyőri lányok nehéz küzdelemben, nagyszerű játékkal, a kipontozások ellenére megérdemelten győztek. Kd.: Horváth 1. és Horváth II. (11—11), Némethyné (6), Ka- marásné (5). Bartha (4), Rusz- kai (2). Lugosi, Jászka (1—1)- Jók: a Horváth-testvérek. Testnevelési Főiskola—1)VTK 91:49 (40:26) Budapesl, NB I. férfi. Az ellő félidő közepéig egyenrangú ellenfél volt a DVTK. utána visszaesett., Kd.: Králik (17), Király (16), Sztanev (8), Baumann (6), Altnőder (2). DASE—MVSC 71:55 (41:21) Debrecen, NB II. férfi. Gyenge játék után vesztett az MVSC. Kd.: Kersch (15). Román (9), Bardócz, Tóth (8—8), Gaál. Gouth (4—4), Pázsitka (3), Orosz, Kai as (2—2). N. P. Salgótarjáni Bányász— Ózdi Kohász 57:42 (20:32) Ózd, NB II. női. Az első félidőben még jól játszottak a hazaiak, de szünet után összeroppantak, sok hibával, idegesen küzdöttek. Kd.: Czokolv (14), Boros (9). Halász (6). Nemcsók (4), Türk (3), C.sutorka. Tóth, Farkas (2—2). Jók: Czokoly, Boros, Halász. — 1 ■ MÉMTE—Ganz-MÄVAG 10:10 Budapest, NB II. férfi. A rangadón egyetlen páros-győzelmet sem sikerült szereznie a MEMTE csapatának, így meg kellett elégednie a döntetlennel. Az eredmény azt is jelend, hogy a miskolciak egy évi szünet után visszakerültek az NB I-be. Gy.: Engi, Dubéczi, Tálas (3—3), Bartha (1). DVTK—OSC 10:1« Budapest, NB II. férfi. A diósgyőri együttes jó teljesítményt. nyújtott, kis szerencsével megnyerhette volna a találkozót. Gy.: Jónyer—Palotás páros (1). dr. Megadja—Oprá- vel páros (1), Jónyer (4), Palotás, Oprável (2—2). helyzetet hagyott ki Makiári de ez nem zökkentette ki a pe- recesieket, tovább támadtak. A 10. percben 11-eshez jutottak, amit Domokos hagyott, ki. Ezután Luczó bizonyította, hogy 6 is képes nagy helyzet kihagyására. Végre a 20. percben Luczó lövése kipattant a kapusról cs a befutó Mali- lári a hálóba vágta a labdát, 1:0. A második félidőben óriási erővel támadott a hazai csapat. Egymás után vezették a veszélyes támadásokat a szolnoki kapu ellen, de nem sikerült bevenni a kaput. Sőt, a <L p.) I el. Ökölvívás Honvéd Kun Béla SE— Borsodi Bányász 13:7 Sajószentpéter, NB II. A tartalékos hazai csapatot még játékvezetői tévedések is hátrányba hozták. A hazaiak pontszerzői: Orbán. Szabó pontozással. Erdei kiütéssel győzött, Fűrész döntetlent ért Birkózás Miskolcon rendezték meg a III. osztályú kötöttfogású birkózó bajnokságot, örvendetes az ózdiak jó szereplése, akik veretlenül nyerték a bajnokságot. Eredmények; Ózdi Kohász — Egri Dózsa 4 és fél:2 és fél. Ózdi Kohász — Miskolci Honvéd 4 és fél:3 és fél, Ózdi Kohász — Miskolci Dózsa 6:2, Miskolci Honvéd — Miskolci Dózsa 6:2, Egri Dózsa — Miskolci Dózsa 6:2, Egri Dózsa — | Miskolci Honvéd 4 és fél:3 és ‘ fél. Végeredmény: 1. ózdi Kohász 6 pont, 2. Egri Dózsa 4 pont, 3. Miskolci Honvéd 2 pont, 4. Miskolci Dózsa 0 pont. N. P. vendégcsapat egyik lefutása, súlyos védelmi hiba után góllal fejeződött be, 1:1. A hazaiakat nem törte le a váratlanul bekapott gól. hanem nagy iramot diktáltak, és négy perc alatt véglet eldőlt a mérkőzés sorsa; A 60. percben kapu előtti kavarodás után kipattant a labda és Paulás 18 méterről a léc alá bomMzott, 2:1. A 62. percben Fischer vezette fel a labdát. A kaputól 18 méterre rálőtte, és a labda a bal felső sarokba vágódott, 3:1. A 64. percben Szabó jó labdájával Makiári - kiugrott, és élesen a hosszú sarokba lőtt, 4:1. A továbbiakban is a hazaiak támadtak. Fischer nagy kapufája volt-még az esemény. A Miskolci Bányász ezzel a győzelemmel biztosította az NB II-ben való maradást. Jók: Deák, Paulas, Luczó, Szabó, Makiári. G. S. Menyei II. osztály A megyei labdarúgó IT. osztály utolsó fordulójában a következő eredmények születtek: Északi csoport: Sajókaza —• Rudolftelep. 1:2 állásnál, az első félidő 44. percében a játékvezető lefújta a mérkőzést, Herbolya — Szendrő 4:2, Sajó- bábony — Sa jónémeti 9:0, Sa- jószentpéteri Építők — Hódos- csépany 5:1, Varbó — Felsöte- lekes 5:2. Közép csoport: M. Postás — Mezőcsát 2:2, Mezőkövesdi VM — Hejőbába 6:1, Alsózsolca — Hidasnémeti 4:1, M. Dózsa —< Ernőd 7:3, M. Kinizsi — M. Előre 1:0. A Mezőkövesdi H.— Aszaló mérkőzés elmaradt. Keleti csoport: Gönc — Mc- zözombor 2:4, Bocs — Pálháza 5:1, Bodrogkeresztúr — Priígy 7:0, Tárcái — Tokaj 1:0. Hollóháza — Tiszaluc 4:3, Sátoraljaújhelyi Kinizsi — Bekecs 9:0, Taktaharkány — Tolcsva 1:1. NB II. Keleti Csoport 1. Eger 2. Kecskemét 3. Bp. Előre 4. Szóin. MÁV 5. Pénzügyőr fi. Bp. Spart. 7. Borsod! B. 8. Nagybatony 9. Gyula 10. Szóin. MTE 11. Békéscsaba 12. KISTEXT 15. Szeg. VSE 14. Miskolci B. 15. V. Izzó ifi. Debr. Honv. 17. Kisterenyc 18. Martfű nr> in n r, 63:26 4* 33 17 6 10 53:33 40 33 15 9 9 50:30 39 33 16 7 10 45:34 39 33 13 13 7 45:36 39 33 15 8 10 51:35 3» 33 15 8 10 47:33 38 33 12 10 11 31:39 31 33 11 11 11 37:37 33 33 13 7 13 37:52 33 33 11 8 14 37:44 30 33 10 10 13 34:48 30 33 8 13 12 53:46 29 33 12 5 16 44:56 29 *33 10 9 14 30:45 23 33 8 9 16 35:52 25 33 8 8 17 33:50 24 33 6 7 20 31:60 13 Kézilabda illeti-mérkőzések Ózdi Kohász—Békési Spartacus 3:2 (3:1) Békés, női. Csúszós, mély talajú pályán az ózdi lányok nem erőltették meg magukat. Gl.: Andrikné (2). Tóth. Jók: Bá- nyi, Andrikné. — Ivánszki — Borsodi B.—FTC 6:3 (3:1) Sajószentpéter, női. A két válogatottját nélkülöző NB I- es csapat ellen határtalan lelkesedéssel és jól is játszott a sajószenpéteri csapat. Megérdemelten nyert. Gl.: Gond Zs. (3), Gond J„ Munkácsi, Nagy R. Jók: Bodnár, Gond Zs., Munkácsi. Bp. Vasas—Borsodi Bányász 21:20 (9:10) Sajószentpéter, férfi. Az elTEKE Bp. Előre—Ózdi Kohász 7:1 Budapest, NB I. Az ózdi együttes tagjai csak minimális fakülönbséggel vesztették el a mérkőzést. A bajnokság befejeződött, az ózdi csapat végül a hetedik helyet szerezte meg. Az utolsó találkozó legjobb dobói: Jakab 456, Varga 439, Lezák 435. Baji 433 fa. — Ivánszki — só félidőben jobban játszottak a hazaiak, sót a második játékrészben is vezettek, csak az utolsó percekben szerzett a fővárosi együttes minimális győzelmet. Gl.: Héresz, SzuromS (5—5), Tőzsér. Szirmai (3—3), Szurdok! (2), Sólyom, Fábián (1—1). Jók: Tőzsér, Szúrom!, Héresz. Bp. Spartacus—DVTK 13:5 (10:2) DVTK pálya. női. A hazaiak az első félidőben elfogódottan játszottak a többszörös magyar bajnokcsapat ellen. Szünet után már kiegyenlített, volt a küzdelem. Gl.: Kiss (3), Nyitrai, Balikó (1—1). Jók; Kiss, Nyit- rai. — Nemes — Bp. Postás—MVSC 8:5 (5:2) MVSC pálya, női. Irreális laki ion játszották le a találkozót. Csak szünet után volt a játék egyenrangú csapatok küzdelme. Gl.: Horváth. Kontra, Gátiné. Simon. Novák. Jóks Horváti). Kontra, Gátiné. — I -r ; A magyar kézilabda®pori eddigi legnagyobb sikere: a női csapat világbajnoksága! A * ilMli 1SMI5» €?wl védője sí, ETO? 2. sí DVTK Győri ElO—Diósgyőri VJK 4:0 (4:0)