Észak-Magyarország, 1965. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-07 / 263. szám
6 ÉSZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 1S6S. iaovemftw % mat „Mi is föiiiegefüiik a szocializmus zaszlaja alá” „Gyalázatunkért bosszút állunk és minden javaidat, birtokaidat elpusztítjuk és alapjaiban eltöröljük”. — Imigyen írtak Dózsa keresztesei Patakról a tokaji vár kapitányának 1514-ben és nem kisebb hatalmasságra hivatkoztak, mint a keresztény egyház fejére, a pápára, aki keresztes hadjáratra hívta a magyar parasztságot a török ellen. Jó, ha „megfontolod, hogy a pápa őszentsége és a főtisztelendő érsek parancsa ellenére az egész ország és a keresztény hit ellen ilyet cselekedni merészeltél” — írták, amikor megtudták, hogy a tokaji kapitány kegyetlenkedett az egybegyűlt parasztokkal. A parasztok ugyanis tiltakoztak az ellen, hogy amíg hadbaszáll- tak, otthonmaradottaikat kegyetlenül kergették munkára a földesurak ispánjai. MUr dolgaira egy paraszt se mennyen” Deák Gábor és Gyimesi Sándor nemrégen megjelent Olvasókönyvét lapozgatva találjuk a fentebb idézett, 1514- ből származó írását Dózsa kereszteseinek. Tudós Frak- nói Vilmos püspök úr közölte először 1872-ben a Századok hasábjain, és most egybegyűjtve olvashatjuk ebben a Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc város történetéhez készült Olvasókönyvben, más, későbbi korokból származó okiratokkal együtt. Lapozzunk csak tovább ebben a 600 éves Miskolc évfordulójára kiadott figyelemreméltó gyűjteményben. Nézzük, hogyan szerepeltek eleink ebben a megyében történelmünk haladó mozgalmaiban. „Ez mostani boldogtalanságban fetrengő, régi eleitől véres verítékkel nyert szép szabadságáért elbukdo- sott magyarság minek utána hazája mellett fegyvert fogott volna” — olvashatjuk Thököly Imre hadba hívó levelében, amelyet 1682. júliusában intézett megyénk lakosaihoz és a következő,- körülbelül 1703- ból szóló feljegyzés arról tudósít, hogy Thököly legendáshírű nevelt fiának, Rákóczinak seregében mennyien harcoltak csak magáról Miskolcról. A Rákóczi-szabadságharc elbukott, de a nép elégedetlensége, vágya a jobb életre, nem szűnt meg, csak hamu alatt parázslóit. És, amikor II. József, a lelkes, felvilágosult, megcsillogtatja előtte a fel- emelkedés útját, reménykedik. Aztán József meghal és az úri rend meg akarja semmisíteni a szerzett jogokat. De a nép egykönnyen nem adja meg magát. Erről tanúskodik a zempléni parasztok II. József rendeletéinek védelmében született dekrétuma az urak törekvéseivel szemben. „Hát felvegyük nyukunkra-é a baromi igát...” — teszik fel a kérdést 1700-ben. „Második József császárunknak és királyunknak minden rendelési mellett megállunk, abban tsak egy haj szállnyit is eltörleni nem engedünk” — mondják ki határozottan. „Élete veszedelme alatt ur dolgára egy paraszt se mennyen, ha hajtani akarják öllyejmeg azt, és ha nem bír véle, a több parasztság légyen segítségül” — dör- gik. ,d long az egész megyét el fogja borítani” József halála után visszatért az úri rend látszólag háborítatlan uralma, Ferenc császár és Metternich ezt támogatta Bécsből, de amint kitört az. 1848-as szabadságharc és szeptemberben Jellasich csapatai átlépték a magyar határt, hogy a szabadságot vérbe fojtsák, megmozdult az ország. Megyénk is lelkesen segített. „Azoknak, akik jogain sértett nemzeti szabadságunk és ellenségtől megtámadott hazánk védelmére megyénk részéről éltük felajánlásával minden áldozatot vivőnek a harcok színhelyére, egy pillanatig se késnék a megye közönsége segedelmet nyújtani” — olvashatjuk ezidőből a megyei közgyűlés jegyzőkönyvében közölt határozatában. Aztán, amikor mindenki látta már, hogy az alkotmányt adó uralkodó küldte Jella- sichot az alkotmány megsemmisítésére, a jászómindszenti nemzetőrök esküjükben is kimondták „ők oly fejedelemnek, ki szabadságunkat eltörleni szándékozik, hűséget általánosan esküdni nem fognak és csak Alkotmányunkra és hazánkra az esküt leteen- dik.” Kossuth szabadságharca is elbukott, de az évszázad végére már újra megmozdult a< nép. A nemesség gerince meg-1 tört 1848/49 után, de a nép újra hamar felemelte fejét és az egri járás főszolgabírójának 1898 februárjában kelt jelentése csokorba kötve ad számot a Zsércen, Noszvajon, Szomolyán, Bogácson, Bor- sodivánkán, Mezőnyárádon és Tardon történt megmozdulásokról. „A vezérek határozottan nyilatkoztak, hogy szocialisták” — jelenti a főszolgabíró és különösen a Várkonyi István szerkesztette Földművelő című lap elterjedéséről szól. Tardról 60 lapot kértek Várkonyitól „Mi is tömegelünk a szocializmus zászlaja alá” — írták, és a borsodi alispán ugyanekkor rendeletet hozott a mozgalom elfojtására. „Tiszakeszi községben, ahol Borsod megye Hajdú és Szabolcs megyékkel érintkezik, a szocializmus eszmék nagy elterjedést vesznek” — írta és aggódva tette hozzá, hogy szerinte most még preventív intézkedés elegendő a megmozdulás elfojtására, „ha ellenben a tűz kitör, a láng az egész megyét el fogja borítani.” Öt nappal a Nagy Október után A tekintetes alispán úr félelme nem volt alaptalan. A föld népének megmozdulását, egy év múlva az elmaradt feudális ország éppenhogy fejlődésnek indult iparvidékén is sztrájkok követték. 1899 májusában a diósgyőri vasgyárban sztrájkolnak, 1900 márciusában a királdi bányászok szüntetik be a munkát, 1906- ban Somsály jelentkezik, 1907- ben Bánszállás, Űzd, majd Miskolc, 1916-ban ismét Diósgyőr és 1917 novemberében Perecesen már nem csak béremelésért folyik a küzdelem. öt nappal a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után, 1917. november 12-én a perecesi bányászok beszüntették a munkát és mint az akkori jelentés írja, a bizalmiak „a sztrájk okául 14-én azt adták elő, hogy az politikai mozgalom, amely az egész országra kiterjed és hét-három nap alatt mindenütt szünetelni fog a munka. Célja a háború befejezése.” Máté Iván A III. Miskolci Országos Grafikai Biennale anyagából Seres János: Fák. Ha moszkvai emlékeimet idézem, Lidia jut az eszembe. A város és leánya az én emlékezetemben már mindig összetartozó fogalmak. Lidocska lényét kedves nőiesség és gyermekes báj szövi be. Mosolyra és melankóliára egyformán gyorsan hajló. Fellépése magabiztos, modora kellemes, fölényes, tudása bámulatba ejtő. De egy pajkos megjegyzésre fülig pirul — aztán jóízűen együtt kacag ő is a tréfacsinálóval. Az a típus, aki egy-kettőre belopja magát az ember szívébe. Harminctagú — zömmel fiatalokból álló — csoportunkból igazán jól senki sem beszélt oroszul. Megérkezésünk után kissé elárvulva álldogáltunk a repülőtér nyüzsgő, forgalmas csarnokában. S egyszerre alacsony, rövidre nyírt hajú, mosolygó szemű lány toppant elénk. — Ez a mágyár csapát? Csodálkozva néztük. Ki hitte volna, hogy ez a fruska több ezer kilométerre otthonunktól, hirtelen anyánk nyelvén szól hozzánk. Szokatlan pillanat volt, kissé torkot szorongató. A város üdvözletét hozta nekünk ez a lány — mi akkor úgv éreztük. És Lidia Grohorova, a Szput- nyik Ifjúsági Utazási Iroda bájos idegenvezetője rövid bemutatkozás után cselekedni LÍDIA kezdett. Intézte az ilyenkor szokásos formaságokat, utánozhatatlan akcentussal, olykor mosolyogtató mondatfűzéssel, de magyarul válaszolt ezernyi kérdésünkre, ügyesen jött-ment és intézte a hatalmas csarnok ablakainál ügyeinket. Már a szállás felé vezető úton kíváncsiskodtunk, hogyan tanult meg ilyen jól magyarul. Egy esztendeje foglalkozik csak nyelvünkkel. Magánszorgalomból kezdett ismerkedni vele. Azelőtt is gyakran hallott, olvasott hazánkról, tolmács segítségével kalauzolt is néhány magyar csoportot Moszkvában. — Megszerettem a magyarokat. Mindig vidámak. És sok mindenben hasonlítanak hozzánk; temperamentumban, a muzsika szeretetében. Lidia nagyon szereti a magyar népdalokat. Ha kedveskedni akartunk neki, nótára gyújtottunk. Kellemes hangján gyakran beledudolt. Jó pár dalt megtanult tőlünk. Meglepően tájékozott irodalmunkban is. Petőfivel, Arannyal kezdte az ismerkedést, mostanában legszívesebben Ady verseit olvassa. Először fordításban szerette meg a magyar verseket, most már eredetiben is jól megérti. Sok minden érdekli még ezenkívül ezt a huszonkét éves szovjet lányt. Beszélgetéseink alkalmával lelkesen hivatkozott magyar filmekre, színészeink alakítását . méltatta. Bevallom: hallatlanul jól esett a többmilliós metropoliszban Lídiától Magyarországról hallani. Moszkva lánya ismertette és szerettette meg velünk a szovjet főváros nevezetesséfeeits embereit. És mindnyájunkjírö- mére „kisírta”, hogy velünk jöhessen Leningrádba is. Napnap után velünk járta a ,ihős város” utcáit is. Láttunk, tanultunk, csodálkoztunk. Napokon át mesélhetnénk a szovjet emberek felénk áradó, lépten-nyomon felszínre bukkanó szimpátiáját, megható baráti találkozóinkat. ülünk Lídia äst Ha tolmácsolás De tanult közben hibásan ejtett ki egy szót, rosszul használt egy; kifejezést, mi kijavítottuk. Ö kért meg erre. Amit egyszer így megjegyzett, soha többé nem tévesztette el. Az utolsó nanon szégyQllős mosollyal ajándékot nyújtott át nekünk. Egy albumot Moszkváról. — Hogy mindig eszetekbe jusson, merre jártunk együtt... Gyárfás Katalin Arvids Ä Döbröczöni Kálmán rajz* rvids Birzitis ott ül a tenger partján, előre nyújtott lábakkal, ölé♦ ben ritka kötésű halászháló, régi jószág, sok-sok < halat rabolt el a tengertől, s ^ki tudja, még mennyit ezután? «A rvids Birzitis ügyes ujjai ♦ megkeresik a szakadt fonalat, ♦ összekötözik, baljával ránt jegyet a hálón, másik oldalára J helyezve a megjavított métereiket. Nyöszörög a roggyanó ^száraz zsineg. A rigai öböl fe: lől enyhe szél bodrozza a tenger hátát. Kicsap a víz a parti ♦ fövenyre, s meglocsolja az öreg ♦lábát. ♦ — Netene! — heherész Ar♦ vids Birzitis és nyüttes ba~ Jkanosával kicsiny dombot túr ♦ lába elé a homokból. A horizontnál, ahol meggörbü] a ten- ♦ ger háta, hajók füstje bodoro- Jdik a magasba. Zvejniekciems ♦ felé igyekeznek a hajók a Bal- ♦ti tengerről, meg távolabbról, ♦ az óceánról, ahol véget ért a ♦ sprotnik húzása. Hazatérnek a * halászok, vége a szezonnak. A ♦ kolhozban most hetekig tart Jaz ünnep. — Hej, hej — só- ♦ hajt az öreg és szaporán moz- | gatja ujjait. ♦ — Jónapot, Arvids bátyó! ♦ — Lab den! Megjöttél, Oleg? ♦ Oleg Blaumanis mindig ♦ ilyenkor cisztáit tér haza. Sza- ^badsáeából egy hetet pihen a ♦ szülőfalujában. És soha sem Jkerüli el Arvids Birzitis sár- ♦ gára festett faházikőiát, amely | olyan, mint esy múzeummá | alakított hajó. Képek a tenger. ♦ ről„ borostyánból készült emléktárgyak, tengerészpipa, hajóssapka, indiai liánvágó, meg ilyenek díszítik a tiszta szobát. Minden érintetlen. Talán nem is laknak benne az öregek. Birzitisné nyírfát háncsol a fészerben, Arvids apó pedig örökké a tenger partján kötözi hálóját, vagy foltozza vén ladikját. Betegség még sohsem kötözte ágyhoz. Valahányszor megjön Oleg Blaumanis,- itt keresi a fövenyen. Leül mellé és hallgatja. — Hogy vagy, őrnagy? Nincs újabb csillag? O leg nevetve rázza a fejét, nem hullik az olyan könnyen. Sokat kell azért hajóznia a flottilával. De Arvids Birzitis egykönnyen nem adja meg magát. — Azám, mert mit tudsz te még a világból! Hej, amikor még én jártam a tengert!... Hosszas mesébe kezd. S mint mindig, most is a legelején. Tizenhárom éves korában Vens- pilsbe ment, s hajósinasnak jelentkezett. Járt Amerikában, Japánban, mint a tenyerét, úgy ismeri a Sárga tengert, Afrika partjait pedis behunyt szemmel is körül hajózná. Meg aztán hányszor, de hányszor került veszélybe! Olyan viharok támadtak a tenseren, hogy nem győzte utána lesenerni a fedélzetre szóródott halakat. Háromszor süllyedt el al-tta a hajó. De a legborzasztóbb esete a Márvány-tengeren veit. Sziklára futott a bárka, elmerült, s ő négy órán keresztül úszott a vízben, míg végre felvette egy norvég hajó. — Az ám, az volt az igazi élet! — Az igazi? — csodálkozik rá Oleg Blaumanis. — Hát akkor az mi volt, amit az Aurórán töltött! Arvids apó Olegra sandít. Na, helyben vagyunk — gondolja. És ki tudja, hányadszor az életben, ismét megidézi a múltat. — Az Aurórán? Az egészen más élet volt. Tudod, őrnagy, azt nem lehet hasonlítani. Az egészen új volt, egészen más. Az Auróra, az igen! Félrelökte öléből a hálót, öklére csavarja a zsineget, nehogy összegubancolódjon, majd félkönvökre támaszkodik a homokban. — Akkoriban én tengerészként szolgáltam az Aurórán, már vagy hat, hét hónapja, annak a fedélzetén t'H+öt+em a katonaidőmet. A forradalmat megelőző napokban ott cirkáltunk Kronstadt, meg Pé- ' térvár között, néha ki is kötöttünk. Olyankor ismeretlen emberek jöttek és mentek, gyűléseket tartottak, azt mondták, elég volt a polgári kormányból, ide proletár kormány kell, mert amazok visszajátsszák a hatalmat a cárnak. Elég volt a háborúból, béke és kenyér kell, hát harcoljunk, ha békét és kenyeret akarunk. Le a burzsujoiWal f Október huszonneeve'bvwi rate kilenc óra negyvenöt perckor sortüzet lőtt ki az Auróra. Hatalmasan vissz.hang- zott tőle a Balti öböl, kesernyés lőporfüst keveredett el a szürke levegőbe. — Az Auróra legénysége csatlakozik a bolsevik forr "dalomhoz! — kiáltotta valaki. —■ A munkások már ostromolják a Winter Palastot, gyerünk, segítsünk! Ha megadtuk a jelt a forradalomra, menjünk magunk is! — Gyerünk, lettek! — kiáltottam én is, mert voltunk ott lettek többen is. — Éljen a forradalom! És az Auróra legénysége, több mint háromszáz matróz, bemasírozott á főváros szívébe. Az utcákon nagy volt a tolongás. Fegyverrel és ouszta ököllel mentek az emberek a Winter Parist 'elé, s kiabálták: Lenin itt. van, Lenin vezet bennünket! Gyertek, matrózok, éljen a forr-driom! S mi mentünk, szorítottuk a puskát, komoran néztünk m- eunk,e!é, abban a pillanatban nem sajnáltuk az életünket sem. A palota előtt rengeteg ember gyűlt össze. Körülfogták azjjj épületet, senki onnan ki ne“i! mehetett. — Le a miniszterekkel! —* kiabálták, és betódultak. Mi, ahányan voltunk, annyi felé szóródtunk. De mit számított az! Ismerős, ismeretlen — ott mindenki bajtárs veit, a!ki a forradalmat akarta. Bámultam a márványléncsőket, a hatalmas oszlopokat, sodort macával a tömeg szobából subába* „Ott viszik őke*, ott v’szik!’“ sikongatták az asszonyok, de