Észak-Magyarország, 1965. október (21. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-31 / 257. szám
Vasárnap, 1965. október 31, északmagyarokszAg 5 Hi TI FR háborúja óla ez üli LEK sodszor töllöttcm hosszabb idői az új Lengyelországban, öltözködésem, vagy , éppen antropológiai sajátosságaim nyomán már megszólalásom elölt (általában más országokban is) megsejtik bennem a külföldit. Miután pedig a szláv nyelvekre erősen nyikorogva jár a nyelvem, kiejtésemből mindenütt azonnal kikóstolták, hogy magyar vagyok. Ez viszont olyan ajánlólevél manapság Polónia földjén, mintha legalább is minden lengyel kedves, t közös nagybácsija, vagy valamelyik nagyrenoméju világfórum igyekezne utunkat zökkenő mentes kerékvágásba simítani. Első lengyelországi utam élményei óta — tehát idestova tíz esztendeje — állandóan matat bennem, vajon mi is lehet e példátlan aktív rokon- szenv alapja, amely utcán, hivatali érintkezésben, társaságban, penzióban, erdőben, a hegyek közt vagy szórakozóhelyen szinte a meséskönyvek hangulatát idézve körüllengi az embert. És mindezt olyan árnyalt finomsággal „mérik”, hogy azóta is állandó zavarban keresem valóságos gyökereit. De nem kevésbé izgatott kíváncsisággal töprengek azon sem, hogy vajon miképpen viszonozható ennyi egyéni és szinte már nemzeti arányú kedvesség, baráti figyelem és Eavalléria. De próbáljunk elindulni az oknyomozás mesgyéjén. Tény, hogy a két ország nehéz történelmi pályájának egét soha, semmiféle érdek- ellentét nem íelhőzte. Az elnyomatás évszázadaiban a szomorú lengyel világból szinte gáttalanul áramlott a hónukat otthon nem lelő lengyelek emigrációja a viszonylag szabad Magyarország földjére és a tipikusan lengyel nevek százai eredeti vagy magyarosított változatban ma is élnek nálunk. Volt idő, amikor magyar főúr ügyeskedte magát a lengyel királyi trónusra és Jagelló sarj a magyar király trónusán hajszolta dinasztiájá- hak szerencséjét. Nehezen hiszem azonban, hogy a királyfiguráik „ország- lása” bármilyen rezonanciát is hagyott volna a mai lengyel élet zuhatagában élő és küzdő nemzedék emlékében. A királyok útja mindkét ország mai nemzedékének emlékében történelmi adattá, archívum töltelékké, ódon szagú papírrá sárgult és aligha képzelhető, hogy a közös történelmi útnak éppen a királyi epizódjai ihletnék a lengyel nép fiainak felénk áramló e meleg, emberi magatartását. A királyok viselt dolgai egyébként ma már a legködösebb szigetlakokat sem foglalkoztatják és aligha vetem el a sulykot annak megállapításával, hogy mai lengyel barátaink magatartásában sem Báthory Istvánnak, sem Dobzse Lászlónak nem igen maradt prolezsáló ereje. Miután azonban hiszem és vallom, hogy véletlenek nincsenek és az értelem világában minden miértnek megvan a maga azértja — sőt még a legendának is valóságos gyökerét kell keresnünk — igyekszem tovább fürkészgetni, amelynek nyomán e kedves talány megfejtését megnyugvással helyére tehetem. |/aD||ui/ semmiképpen sem l\UKU i*k termő közege a csodának és napjaink a legendának sem kedveznek. Előbbi a meseirodalom, utóbbi a szép- irodalom lapjain díszük. Mai életünket tudat alatt és fölött egyaránt a kézzelfogható realitások alakítják, kormányozzák. No, de mégis mi hát a dolgok megfejtése? — hangzik a kérdés. Régi tapasztalat: az északi népek fiai általában valami bithatatlan nosztalgiával gondolnak vissza a magyar táj kiadós, tartós, simogató nap fényére, Alföldünkre. szelíd hegyvidékeink lankáira vagv a Balaton vizére és flórájának megejtő ízeire. Az északi országok fiai u nyomasztóan hosszú tél, a zimankós, komor évek, évtizedek nyomása alól itt szabadulnak fel, amikor szemük előtt a táj, a fehér asztalon pedig a Tisza—Duna völgyének minden íze és színe kitárul. A Keleti és Északi tenger, az északi folyók 12—15 fokos lúdbőröztető vize után a Balaton 28—30 fokos, csaknem anyatest melegének marasztaló símogatása megfogja őket és hazájukban, ha magyar turistával találkoznak, ezeket az élményeket reagálják le lelkendezve, áhítozva a tovatűnt, de örökre felejthetetlen napok után. De ez az élmény csupán egyik összetevője lehet a lengyelek páratlan vonzalmának. Nyilván erősen impresszio- nálja őket az egész magyar kultúra, Budapest látványos szépsége. A lengyel nőket a magyar férfi típus, a férfiakat a magyar nők vonzó csinossága és nyilván számos egyéb itteni élmény, amely a lengyel turista emléktárában évek múltán Is kizsendül és sokszor azt is szépnek láttatja vele, amit a negatív töltéssel közöttünk járó idegen esétleg rútnak, taszítónak ítél. Mindezeknek kétségtelen közük van a mai lengyel magatartáshoz, de szerepük semmiképpen sem lehet döntő. Végül csendes tűnődéseim közben így jutottam el egyik háborús élményemhez, amely a. felsorolt tényezőknél nyilván lényegesen elhatározóbb módon alakította a ma élő lengyel nemzedék érzelmi behan- golódását az egész magyar nép irányában. A következőkben elmondandó élményemet viszont a háború egyik szakaszában hazánkszerte sokan mások is végigélték, mert indító oka társadalmi méretű üggyé terebélyesedett. ifti I euer több mint neJULLtMEI gyedszázaddal ezelőtt történt, az élmény markánsan él bennem. Zimankós, esős őszi vasárnap délutánján a Bükk hegységben, Bükk- szentkereszten épült Természetbarát turista házból húztunk hazafelé. Mire a Lillafüred előtti Színva-forrás szűk völgysikátorába értünk, már erősen al- konyodott. A magyar fasizmus ekkor már életre-halálra eladta lelkét és az országot a Berlin— Róma—Tokió tengelynek, mi pedig, a munkásmozgalom katonái, tele sötét előérzettel figyeltük egyrészt a világesemények, másrészt a magyar fejlemények alakulását. Ebben az időben a munkásmozgalom legális összejövetelein rendőrök és besúgók rajai hivata- loskodtak már és szabad levegőt csak az erdők mélyén szippanthattunk. Hitler éppen e napokban, üvöltötte világgá a lengyel tragédia beteljesedését. Harmadmagammal, barátokkal. legjobb mozgalmi munkatársaimmal* hangtalanul, egyéni és mozgalmi gondjainkba süppedve bandukoltunk Lillafüred felé. amikor a szür- kületben, mellettünk férfiak kisebb csoportja szinte loholva húzott ellentétes irányba: tehát Eger felé. Nem tudom hányadik érzékemmel, de minden konkrét alap nélkül, nyomban átfutott rajtam: hátha a lengyel hadsereg menekültjei?... Gyorsan határoztam és barátságos, emberi hangon — egészen suttogva — visszaszóltam: — Hova, merre mennek emberek az éjszaka beállta előtt? . .. — Egerbe — hangzott kissé révetegen —, amelyből azonnal kiízleltem, hogy csak szláv ember ajkáról leélt magyar szó lehet. Én, az 1919. utáni emigráció idején belekóstoltam a szlovák nyelvbe, majd később az oroszba. A kettő zavaros keverékével folytattam velük a beszélgetést, amelynek csattanója végül is az lett, hogy mindhárman visszafordultunk. elvezettük őket a Bükk- szentkereszt-i turistaházba. Begyújtottuk a kályhákat, megszárították bőrig ázott ruhájukat, a falusi kocsmából ennivalót szereztünk nekik, majd miután vegyes és vedlett öltözéküket is jól szemrevételeztük, másnap olyan ruhadarabokat hoztunk ki, amelyek gúnyájuk katonai jellegét úgy-ahogy elkendőzték. A nyolc főnyi csoportot néhány napig teljes titokban a menedékházban tartottuk. Miután kissé kipihenték ma-, gukat, meleg, szűkszavú búcsúzkodás közben továbbmentek. Hogy hova, az sohasem derült ki. Arra sem derült fény soha, hogy védenceink milyen hírközlő eszközzel és módszerrel érintkeztek az utánuk érkező csoportokkal, de a következő hetekben állandó inspekciót kellett tartanunk a menedék házb an. Szinte naponta érkeztek lengyel menekült csoportok éjszakai szállást, emberi melegséget, gyámolítást keresve. Az inspekciót és a segítség e formáját erősen kendőznünk kellett, mert a Természetbarát mozgalom és minden intézménye erősen ingerlő vörös posztó volt a Hor- thy-rendőrség szemében. Néhány hét után ezt a gyakorlatot — elsősorban a menekültek érdekében — be is kellett szüntetnünk. A menekültek száma egyébként is olyan mértékben növekedett. hogy a mi erőnk egyre végesebbnek bizonyult. És ekkor bontakozott ki a magyar nép embersége. Az országba áramló menekültek számának növekedésével a társadalom fasizmustól fertőzetlen rétegeinek emberi szolidaritása mindnagyobb arányban fellobbant. Én Miskolcon éltem, de csakhamar másutt is az emberi magatartás ismérve lett a menekültek segítésének ügye. A titkos jelentések szerint már nemcsak a munkás- mozgalom, de a társadalom egész színe-java óvta, bújtatta a menekültek ezreit és országszerte a konspiráció magasiskolája alakult ki a menekültek bújtatásában, istápo- lásában. így volt ez országszerte, ahol a magyar nép a fasizmus fertőzésével szemben immunis csoportokat tudott kialakítani, vagy éppen megőrizni. A FASISZTA megszállás ' elől egyre több lengyel család, nők, időseit, fiatalabbak, gyermekek is érkeztek Magyarország földjére. A felnőtt nőket háztartási alkalmazottként bújtatták, vagy egy-ltét munkással dolgozó kisipari műhelyekben., varrodákban, kalap- szalon ok Km helyezték el és általában a konspiráció leleményes eszközeivel fedték el kilétüket. Közben mind nagyobb apparátussal működésbe léptek a hamis útlevél- és igazolvány készítő üzemek. Először a fegyverbíró férfiak illegális továbbutaztatá- sa indult meg. Ezrek és ezrek kaptak országszerte illegális útlevelet, egyéb papírokat, amelyekkel a hitleri fertőzéstől steril, vagy éppen vele szembenálló országokba juttatták, segítették a menekülteket. Nincs 1— mert nem lehet — statisztika, de lengyel nők és férfiak egyaránt nagy számban Magyarország nagyobb városaiban vészelték át a fasizmus borzalmait: és hordozzák ma is emlékeik archívumának mélyén az emberi szolidaritásnak e ragyogó dokumentumait. E lengyel menekültek közül jónéhányan átvészelték a hitleri háború rémségeit. Élményeiket nyilván hálás szívvel továbbadták gyermekeiknek, rokonaiknak és barátaiknak. Amikor a mai lengyel ember meleg, baráti tekintete rámvetül, ennek a korszaknak egyetlen szép, emberi dokumentuma szaladgál át emlékezésem pályáin és ezzel — így érzem — egy rövid lépéssel talán mégis sikerült a talány megoldásához közelebb hatolnom. Az élmény nyilván erős emborformáló erővé vált, amely a mai lengyel nemzedék emléktárában — meggyőződésem szerint — helyenként már-már valóságos legendává szépülve hat. az élménynek ma is rezonáló muzsikája megszépíti napjainkat, melegséggel telíti a két nép fiainak minden találkozását’ és azt hiszem, ragyogó példája lehet annak, hogy az emberek közötti kapcsolat ilyen alakulásához semmi egyéb nem szükséges, mint egy kis emberség. ENNEK Javulóban . a téli alapanyag-ellátás Síiden z Északmagyarország M ankétjén Eszenyi Gégi za, az Ózdi Kohászati jj Üzemek anyagellátási főosztályának vezetője elmondotta, hogy minden előkészületet megtettek a téli alapanyag-ellátottság megfelelő szintű biztosítására. Mégis, szeptember utolsó napjaiban kétségbeesett hangú levelek születtek. Veszélyben az ózdi gyár téli üzemelése. Nagymennyiségű anyagra van szükség egy vasgyár működéséhez. Olyan anyagokra, amelyeknél kívánatos, hogy a téli időjárás beállta előtt a tárolóhelyeken legyenek, mert a havas, hideg időben rendkívül nehéz a rakodás és a szállítás. A gyár téli felkészülési terve szerint az év utolsó napján kétszázezer tonna anyagnak kell lennie a vállalat rakodó- területein a vasgyártás legfontosabb alapanyagaiból. Ha ez a mennyiség rendelkezésre áll, nyugodtan nézhetnek a következő hónapok elé. A második félév első napján már megkezdődött a téli készlet felmérése, az összegyűjtésre váró anyagok megfelelő elkészítése. Ekkor 72 ezer tonna szovjet darabos érc, 62 ezer tonna kohókoksz és 50 ezer tonna mészkő már a téli tartalékok képzésének megindulását jelezte. Sőt, azt mutatta, hogy ha a szállítás továbbra is azonos ütemű lesz, rövid időn belül kialakul a téli készlet. Három hónappal később mégis ment a panasz: baj van az ellátással, de olyannyira, hogy a már összegyűjtött téli készlethez is hozzá kell nyúlni. Az utolsó negyedév előtt a helyzet így festett: 65 ezer tonna szovjet darabos érc, 39 ezer tonna koksz és 26 ezer tonna mészkő volt. A készlet* hirtelen leapadásának oka: nincs vasúti kocsi. A' MÁV képtelen kielégíteni az igényeket. Legnagyobb a panasz Tomaszentandráson, a mészkőbányánál. Kénytelenek korlátozó intézkedésekre gondolni, mert nincs kocsi. Megy a segélykérő levél egyik szervnek is, másiknak is, míg végül javulás áll be. A ' z anyagellátási osztályon úgy emlegetik október 10-ét, hogy az a fordulat napja. Mintha kicserélték volna az addigi helyzetet. A napi átlagos kocsiérkezés ugrásszerűen emelkedett és mintegy száz vagonnal haladta meg a korábbi napi átlagot. Az anyagbeérkezés lökésszerű emelkedése pillanatnyi zavart is okozott, hisz a korábbi tempóhoz szokva mindössze két használható daru várta a vonatokkal érkező anyagokat. Ám a gyors intézkedés nyomán rövid időn belül máris négy, majd még egy daru látott a vagonok ürítésé^ hez. Főleg a mészkő érkezett kielégítő mennyiségben. A napi szükséglet kielégítésén túl lassan emelkedett a téli készlet is, és noha még nem éri el a július eleji szintet, de a szeptember végi állapot már javult. Jelentős segítség az is, hogy október 18-án leállt az egyik kohó, így csökkent az anyagigény azokon a tároló helyeken, ahonnét a kohók közvetlenül kapják az elegyet, ezzel rakodó kapacitás is szabadult fel. Üjabb erők felszabadulását jelentette az, hogy az érctömörítőmű nagyjavításra történő leállása miatt pár napig oda sem kell szállítani. A két jelentős kapacitás bővüléssel biztosítható, hogy a kívánt mértékre növekedett beszállítási ütem sem okozzon zavart a kocsik kiürítésénél és mielőbbi visszaadásánál. Növeli a rakodási kapacitást az is, hogy a rakodóteiúletek ésszerű átszervezése is megkezdődött, és rövidesen kialakul az a cél térképnek megfelelő helyzet, amely áz adott lehetőségeken belül optimális rakodási lehetőségeket biztosít. Ennek során három egységre osztják a még most is bővítés alatt álló centert rakodóteret Régebben ugyanis sok gondot okozott a különféle rendeltetésű anyagok keveredése. Most egymás mellé azonos rendeltetésű anyagokat tesznek, például az egyik területre salakképzőket. Ezeknél nem okoz olyan zavart az egymás közötti kis keveredés, mintha például érc keveredik dolomittal. A terület kialakításánál figyelembe vették azt is, hogy hosszú rakodási frontok legyenek és lehetőleg ne kelljen a szerelvényeket szétbontani, hanem 35—40 kocsi is be tudjon állni egyszerre az ürítéshez. Az üzemen belül vontatási és rakodási kapacitást is felszabadító intézkedés, hogy lehetőleg a gyárrészleghez közel eső területen tárolják azokat az anyagokat, amelyeket a gyárrészleg használ, ezzel megelőzik a korábbi hei vielen gyakorlatot, amikor nem ritkán egész gyáron keresztül- kasul szállították az anyagokat. Ez most megszűnt. A várt anyag fogadására minden szükséges intézkedést megtettek az ózdiak, és azt várják, hogy az október tO-töl megindult szállítási ütem nem csökken. M ég nem késő, a fagy, a havazás beállta előtt sok minden pótolható. Remélik, hogy az ígéretét betartja a MÁV — és ők is ígérik, hogy a kocsik visszaadásával nem lesz baj. Fejes István * Hármuk közül Grósz Sándort — tiki Miskolc munkásmozgalmának egyik erkölcsileg, szellemileg kimagasló értéke volt — Létrástetőn falta fel Hitler. Stepica Lajos cm berroncsként vítnszorgott haza a fasizmus poklából, Knébel Ferencet pedig régi betegsége vitte el közölünk. Sok kicsi sokra mcß\f Amit a Kék Hab brigád pluszként ad Amikor jó félévvel ezelőtt először beszélgettem Gulyás Ferenccel, említette, hogy valamit tenniük kellene az anyagtakarék ossággal. Mármint neki és a Kék Hab brigádnak, amelyet vezet. — Tudja, a polyurethant egyedül ml gyártjuk az országban. Angol alapanyagból. Nagyon fontos tehát, hogy minden csoppjét felhasználjuk. Hatalmas, színes tömbökben áll a műanyag habszivacs az Északmagyarországi Vegyiművek Polyurethan üzemében. És a tömbök naponta cserélődnek, mert a vágógépek gyorsan felszeletelik a legnagyobbakat is, hogy az üzletekbe minél több szivacs, fürdőszoba-szőnyeg. kabátbélés kerüljön, s hogy a textil- és kár pitósipar mind többet kaphasson ebből az anyagból. Évente 36 ezer forint megtakarítás Az üzem udvarán pedig lemezhordók, tartályok sorakoznak. Ezekben van a műanyag szivacs folyékony alapanyaga. Mert folyékony alapanyagból készül a Polyurethan. Mégpedig látszólag egyszerűen: a hordók tartalmát egy vékony csövön át hosszú papírvályúba öntik, s a folyadék a levegőben habosodik, felbomlik és szivacstömbbé áll össze. — Amikor habosítunk, nincs időnk megvárni, hogy a hordókból az utolsó csöpp is kicsepegjen — mondta korábbi beszélgetésünkkor Gulyás Ferenc. — A sok kicsi pedig sokra megy. Sok hordó alján a cseppek kilogrammokat nyomnak. Ezekért pedig drága pénzt ad az ország. A napokban, amikor ismét meglátogattam a Kék Hab brigádot. Gulyás Ferenc egy magas lábakon állő ferde csatornára hívta fel figyelmemet az üzemben. A csatorna fölött lécállvány húzódik. — Ez a mi újításunk — mutatta a brigádvezető. — Igazán egyszerű szerkezet, nem kerül sok pénzbe, nőm igényel nagy beruházást. Mégis, évente mintegy 36 ezer forintot megtakaríthatunk vele. És Gulyás Ferenc elmagyarázta a valóban egyszerű Újítás lényegét: egyszerre 10 hordót is rátehetnek az állványra, és amikor minden csepp kicsor- gott a hordókból, mégpedig a ferde csatornán át egy tartályba, újabb hordókat raknak rá. — Igv naponta 50—00 kilogramm alapanyagot takaríthatunk meg. Több, aprónak tűnő úiítás Az aránylag kis újításnak igazi értékét azonban az adja, hogy a nyolc tagú brigád lelkiismeretessége nyilvánul meg általa. A brigádnak egyébként több ilyen aprónak látszó újítása is van. íme néhány csak a légii.iabbak közül: a papír- vályúkhoz szükséges 560—600 kilogrammos papírtekercseket eddig 8—10 ember rakta fel. Ehhez a munkához a brigád most egy emelőt szerkesztett Gyorsabb és balesetmentesebb ezáltal a munka. Az import izodonát-cső rövid idő alatt tönkrement. Ezt a csövet most dróthálóval átszőtt gumitömlő helyettesíti. így üzem biztosabb. — Sokat bajlódtunk a habosító berendezés indító-dobozával. A különböző méretű szivacstömbök készítéséhez ugyanis különböző méretű alumínium dobozokra volt szükség. Hogy könnyebbé tegyük a munkát, szerkesztettünk egy méretre szabályozható dobozt — Gulyás Ferenc ezt is csak úgy, „mellesleg” említi meg. Aztán arról kezd beszélni,- hogy a brigádot patronáló Hajdú György technikus különösen sokat segit. az újításokban. De szívesen dolgoznak újításokon a brigádtagok is, Sebők Mihály. Bódi Lajos, Szo- bonya József. Kurczi Béla, Kovács József, Orosz István. Természetesen a munkájukon kívül, pluszként adják az újításokat. — Nem nagy dolgok ezek — ismételgeti Gulyás Ferenc. Igen ám, de valóban úgy van, ahogyan a közmondás tartja: sok kicsi sokra megy. Bár mindenki és minden munkahelyen annyit törődne ezzel, mint a Kék Hab brigád, (Raitkay) Vincze Oszkár:
