Észak-Magyarország, 1965. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-22 / 249. szám

ízlik a fejecske •t—" ■ < i< Az ichji érettségi vizsgák tapasztalatai A Művelődésügyi Miniszté­rium- közoktatási főosztályán befejezték az idei érettségi vizsgák tapasztalatainak elem­zését. Megállapították, hogy jó úton halad a középiskolák­ban az idegen nyelvek okta­tása, javul a fiatalok beszéd- készsége. Ebben nagy része van az utóbbi években szer­zett szakosított tantervű, úgy­nevezett tagozati rendszerű osztályoknak. Figyelmeztető viszont, hogy az érettségizet­tek nagy százalékának fogya­tékos volt a tudása irodalom­Deniis Dilc professzor Borsods/irálion Denijs Dile professzor, a bosszú ideje Magyarországon élő belga Bartók kutató ma, október 22-én Borsodszirákra látogat. A professzor koszorút helyez el Bartók Béla dédap­jának, Bartók Gergelynek sír­ján. SzennvnderítíMeiep Encsen Megyénk legnagyobb járásá­nak székhelye, Encs az elmúlt években több középülettel gaz­dagodott. Ezek az új létesít­mények szükségessé tették, hogy a gyors ütemben fejlődő községben szennyvíztisztítót építsenek. A munkára több mint 6 millió forintot fordítot­tak. Ebből az összegből csak­nem 2 kilométer hosszú fő­gyűjtő csatornát fektettek le, és egy korszerű kisméretű szennyvízderítő művet építet­tek. Ez kétszintes ülepítő me­dencéből, nagyterhelésű bio­lógiai csepegtető testből és egy utóülepítőből áll. Az új derítő- mű,. amelynek segítségével égy élőre napi 100 köbméter szennyvizet tisztítanak meg, most' készült el, és csütörtö­kön" megkezdték az üzemi próbáit. Á derítőművet úgy építették fel, hogy azt az igé­nyeknek megfelelően, a későb­bi években bővíthessék. Hat <‘*et Uapolt Tódi Istvá; gúnynevén Bagó, büntetett előéletű mis­kolci szobafestő az italboltok­ban. szórakozóhelyeken kö­tekedett, garázdálkodott. Eittia+' ■ má. t^Hbször volt el­lene .eljárás. Legutóbb Sol­tész Mihá’v 54 éves miskolci lakossal szólalkózott össze, akit. zsebkésével mellbe szúrt. Emberölési kísérletért a me­gyei bíróság hat évi szabad­ságvesztésre .’’élte. a közűgyek­től öt évre eltiltotta, és al~ kohoieívonó kezelésre kötelez­te. elméletből és nem volt erős­ségük a helyes, szép magyar beszédstílus sem. A magyar és a történelem oktatását úgy kell fejleszteni — szögezték le az oktatásügyi szakembe­rek —, hogy a diákok társa­dalomtudományi, politikai is­mereteiket necsak idézni tud­ják, hanem önállóan alkal­mazni is. cm»» Gtvenneoy munkacsapat lánvokbóS, asszonyokból A sátoraljaújhelyi járás termelőszövetkezeti lányai, asszonyai, minden évben be­neveznek a borsodi asszonyok közötti versenybe. Eddig igen dicséretes eredményeket értek el, s értékes díjakat nyertek. Ez idén 54 női munkacsapat kezdett versenybe. Vállalták, hogy terven felül kétmillió fo­rint értékű termést érnek el a kertészetből és az egyes ka­pásnövényekből. A verseny ál­lása eddig igen biztató, s hogy vállalásukat még túl is teljesítsék, nagy szorgalom­mal takarítják be a kukoricát, a burgonyát, a cukorrépát. Harmincnvole. ezer hektoliter szódavíz 4 holcninálía mozdony vesető veszélyes szórak ozá sa Reich Lajos, 43 éves szénki­rakó a Hámán Kató fűtőház területén, munkája végeztével — nagyobb mennyiségű sze­szesital elfogyasztása után — éjszaka felült egy befutott mozdonyra, s a fordító-korong­nál előre hajtott, majd tola­tott. Szerencsére egy fűtő ész­revette a botcsinálta vezető veszélyes szórakozását. Felug­rott a mozdonyra és sikerült is megállítania. Az ittas em­ber, amilcor leparancsolták a gépről, el akart szaladni, de el­fogták. A fővárosi bíróság Reich Lajost jogerősen négy hónapi szabadságvesztésre Ítélte. A miskolci Szeszes és Üdi- tőitalkészítő Vállalat, a Parti­zán utca 11. szám alatt szé­kel. Szikvizet és- üdítőitalt ké­szít, és két szeszfőzdéjében ilyenkor szilvaérés idején fel­lendül a forgalom. Igaz, a gyümölcstermesztő gazdák kis­sé drágulják a pálinkafőzési díjat. Ki gondolná, hogy az időjá­rás mennyire befolyásolja ennek az üzemnek a termelé­sét. Eddig úgy tudtuk, egye­dül a mezőgazdaságot áldja, vagy sújtja. Kékesi Antal fő­mérnök tájékoztatójából ki­derült, hogy a szikvíz-gyártás tervezésénél figyelembe ve­szik a meteorológiai előrejel­zéseket. Nyilvánvaló, ha hű­vös és esős idő járja, keve­sebb szódavíz fogy, mint ami­kor tikkasztóan süt a Nap és szomjazik a világ. Évente 38 ezer hektoliter szódavizet állítanak elő. A munka szalagosított és gépe­sített, ugyanez a helyzet az üdítőitalnál is, amelyből egy esztendő alatt 6000 hektoliter készül. A szikvizet egyedül Miskolc fogyasztja el, az üdí­tőital a bányavidékeken is ked­velt hűsítő. Maximális kapa­citással húsvétkor üzemel­nek, ekkor fogyaszt a leg­többet a lakosság, mert a há­zi önköltség is jobban csök­ken, ha a bor mellett ott a szódavíz: sok víz, kevés bor. A vállalatnál NDK gyárt­mányú gépekkel dolgoznak. Az üdítőitalhoz a szörpöt Bu­dapestről kapják. Külön kis műhelyben javítják az annyi­szor megírt, örökké csepegő szódásüvegeket, a munkát alig győzik, mert itt százezres számokban fejezik ki a for­galomban levő szódás és bam- bis üvegeket. S hogy így is van panasz, annak az az oka, hogy a hiba rejtett,- nincs hírközlő szerv, amely közöl­né, ezt ne töltsék meg, mert csepeg. A kereskedelemnek sem mindig jelzi a fogyasztó, hogy az üveg elromlott, in­kább maga otthon összetákol­ja, csakhogy a 25 forintja kárba ne vesszen. Közel 100 fővel üzemel a vállalat, nagyobbára nők vég­zik a munkát, amely nem is olyan veszélytelen, nyolc at­moszféra nyomással dolgozni, nagy figyelmet igényel, a munka biztonságos, védőesz­közökkel jól felszerelt. Elis­merésre méltó erőfeszítéseket tesznek a dolgozók az ellátás­ért, helytállásuk dicséretes. Gondok, problémák itt is van­nak, amelyeket a körülmé­nyekhez képest jól megolda­nak. Műszaki áruk kiállítása Mezőkövesden Mezőkövesden, a művelődé­si otthonban nagyszabású ki­állítást rendeztek műszaki árukból. Csillárok, rádiók, te­levíziók, motorkerékpárok, mosógépek stb. várják a láto­gatókat. A hanglemezbemuta­tóval egybekötött kiállítás ok­tóber 25-ig tart nyitva. 8 965. október 22, péntek A Nap kelte 6.13, n. ..f.ta IS.«4 órakor; A HoM kelte 3.03, nyugta 16.12 órakor. "Névnap; Előd. kényes és az akkori -viszonyok között oly nehezen teljesíthe­tő tisztséget eredményesen látta el. A szabadságharc hadműveleteinek folyamán, szinte alig történt meg, hogy a honvédség fegyverekben, felszerelésben, ruházatban je­lentős hiányt szenvedett vol­__ na. A jól működő fegyver­„ „„ , gyárak és felszerelési eszkö■■ V,e'r ^ ~en zöket előállító műhelyek egész született Lahner György hon- sorát szervezte rövid ido védtabomok az aradi tizen- alaft A Honvédelmi BÍ20tÉ.. három venanu egyike. Regi má 1849.ben tábornokká törzstiszt volt, császári szol- lépteUe elö_ A vüágosi fegy_. gálatban. A honvédség meg- verletétel után az osztrákok alakulása után, a magyar kezére került. Az aradi vár ügynek ajánlotta fel kardiát, börtönkazamatáiba zárták, 1848. októberében a honvéd- a.m% Haynau vertörvenysze­ke halaira ítélte es tizenkét ség felszerelési és tüzérségi sorstársával együtt kivégez- felügyelőjévé nevezték ki. A tette. PeÉppsot lanócsícszésa Miskolcon Hasznosnak és érdekesnek ígérkező tanácskozásra kerül sor Miskolcon október har- mincadikán, délután fél há­rom órai kezdettel a városi ta­nács dísztermében. A Borsod megyei, a Miskolc városi Ta­nács és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem az utóbbi tíz évben Debrecen­ben végzett tanárokat hívja meg tanácskozásra, melynek célja, hogy a pedagógusok vé­leménye alapján segítséget ad­jon az egyetemi reform ki­dolgozásához. Bevezető elő­adást dr. Némedi Lajos rek­torhelyettes tart. — Tegnap a Technika Házá­ban kétnapos ankét kezdődött az élelmiszeripari automatizá­lás kérdéseiről. — Csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián meg­kezdődött a Magyar Mikro­biológiai Társaság háromna­pos ülése, amelyen neves szak­emberek foglalják össze a ha­zai mikrobiológia húszéves fej­lődését, és a baktérium-gene­tikában elért eredményeket. — A NEHÉZIPARI Minisz­térium irányítása alá tartozó bányászat, energiaipar és vegyipar körülbelül 1,5 száza­lékkal túlteljesítette három­negyed évi tervét. 7 százalék­kal többet termelt, mint az előző év azonos időszakában. — A Lenini Komszomol ha­zánkban tartózkodó küldöttsé­ge csütörtökön délelőtt az épülő lágymányosi lakótelepet, majd Százhalombattán a Du­nai Kőolajipari Vállalatot te­kintette meg. — Öntözőberendezést kap a taktakenézi Béke Termelőszö­vetkezet. A távcsatornás rend­szerű, tiszai vízre épülő telep a gazdaság kertészetének és mintegy 250 holdnyi szántóte­rületének öntözését látja majd el. Sdiifárás Várható időjárás ma estig: jobbára derült idő, cső nem lesz. Helyenként reggeli pá­rásság, köd. Napközben meg­élénkülő északkeleti, keleti széi. A hőmérséklet alakulá­sában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 9—13 fok kö­zölt. —- Felújítják a miskloci Bulcsú utcai óvoda épületét, és rendezik udvarát is. A munka most már a befejezés előtt áll. — GÖRÖGORSZÁGI képek csímmel tart diavetítéses elő­adást ma, október 22-én este hét órai kezdettel az SZMT Művelődési Házában Magyart Gábor barlangigazgató. —• Sajóecsegen elkészült a községi vízvezetékhálózat. A vízvezetéket október 23-án ad­ják át rendeltetésének, mely alkalomból ünnepséget is ren­deznek a művelődési otthon­ban. — CSINOSÍTJÁK Miskolc utcáit. Hamarosan felmérik a még parkosítható útvonalakat, hogy amikor arra lehetőség nyílik, zölddel, virággal ül­tethessék be. — Tetszetős külsőt kapott a bodrogkeresztúri vasútállomás felújított épülete. A Miskolc— Szerencs közötti vasútvillamo- sítássai kapcsolatosan Mező- zombor állomáson új alköz­pontot építettek. — A TIT közli: A televízió Rajkin-estjének közvetítése miatt elmarad az október 23-ra tervezett Verlaine-est. A mű­sor új időpontját később köz­ük. Új mederbe terelik a Szinvát Három lözséefeen nyílik öregen napközije Két községben működik je­lenleg öregek napközije a sá­toraljaújhelyi járás területén, éspedig Sárospatakon és Ci- gándon. Mindkét helyen a tanács, a nőtanács és a külön­böző társadalmi szervek, üze­mek, termelőszövetkezetek megértése, támogatása foly­tán reggeltől estig kellemes szórakozást és étkezést bizto­sítanak az éleiben elfáradt, el­törődött öregeknek. A járási nőtanács és az egészségügyi csoport szervezé­sében most Ricsén, Tiszakará- don és Olaszliszkán is előké­születben van a helyi termelő­szövetkezetele hathatós anyagi, segítségével egy-egy újabb napközi létesítése, hogy ebben a három községben is gond­talanul, kényelmesen tölthes­sék^ napjaikat a nyugdíjban levő öregek. M ■Sí A miskolci Selyemrét felső részén új mederbe terelik a Szinvát. Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatósás gépei ássák az új medret. BSZAKMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista RSonbáspára Borsod megyei Bizottságánál: lapja Főszerkesztő: Sárközi Anűoo Szerkesfcíflség: Miskolc. Panócsház íéj* Telefonszámok? titkárság: 10-836 Kulutmwat: 16-067 [pan rovat! 18-035 Pártrovat: 16-078 Mezőgazdasági rovat- SS-6 Sportrovat: 16-049 Belpolitika? rovat, oanosz 7 evek: ts-Oía. Kiadja: Sorsod megyei lapkiadó Vállas* Felelős kiadó: Blrú Péter Kiadóhivatal: Kossuth a 13. felelőn: SB-1S1. ff! rdetésfelvétel: Széchenyi utca 1B-M. Vei efon: 18-215, « posta. Kapható minden Borsod megye Dostahi varaiban és kézbesítőnél Indexszám: 88 05!) Készült e Borsod!) Nyomorába®. Ei elelőa vezet6s Mérj: GsiOras'-

Next

/
Oldalképek
Tartalom