Észak-Magyarország, 1965. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-03 / 181. szám
ÉSZAKM Ar.T A inüíí An Kedd, 1965. augusztus 5, !£z};szz-z^MarerxBtnsrmH Áz eskü pillanataiban HóKKn délelőtt negyven, iiet-i&n ünneplőbe öltözött pályakezdő tanál' ült üti nepélyesen a megyei tanács klubszobájában. Eskütételre jöttek mindannyian. Dr. Fleté- nyi György, a művelődésügyi osztály vezetője előtt., mondták el az esküt az ifjú tanárok. Figyeltem az arcokat. Vajon ki, mire gondol? A gondolatok később a megyei tanács folyosóján beszélgetés tárgyává lettek: mindenki arról beszélt, vajon milyen lesz az új munkahely, milyenek lesznek a barátok, a kartársak. Láttam vidám arcokat, de láttam szomorkásakat is. Nem volt nehéz kitalálni: a jókedv a jó munkahelynek szólt, a rosszkedv pedig a kevésbé jónak. Ámbár mind a kettő csak sejtés. Mert a jónak megítélt munkahely időközben átváltozhat, a tartózkodással fogadott iskola kollektívája pedig kellemes légkört varázsolhat az újonnan érkezők köré. Tehát most még nem lehet tudni semmit. Legfeljebb any- nyit, 3d hova szeretett volna menni. A kívánságok egyeseknél teljesültek, másoknál nem. Reálisan vizsgálva középiskoláink tanárellátottságát, egyesele csalódása törvényszerű. Hiszen nagyon jól tudjuk, a most fejlődőben levő fiatal gimnáziumok, különösen a közös igazgatás alatt álló gimnáziumok középiskolai tanárhiánnyal küszködnek. Az elosztás értelemszerűen figyelembe vette ezt a döntő érvet. Zelenák István történelemr földrajz szakos tanár Cigándra került. A megyei tanács ösztöndíjasaként kapta kinevezését Cigándra. A tokaji iskolába szeretett volna tanítani, mert ; ott laknak szülei. S az idős szülőknek némi anyagi támogatást szeretett volna biztosítani, de így majdnem lehetetlen. Albérletben kell laknia, s egyelőre még az étkezése sincs megoldva. S miután Cigándon mindössze három gimnáziumi osztály nyitja meg kapuit szeptemberben, kötelező óraszámait csak az általános iskolában tudja letanítani. Körtvélyesi János matematika-fizika szakas - tánár Szikszóra került. Felesége most ötödéves, s az illetékesek azt ígérték, hogy mire végez, vagy még azt megelőzően, lakást biztosít a tanár házaspárnak. Fehér Lajos biológia-földrajz szakos tanál' Mezőcsátra került. ■ Azzal a kellemes hírrel büszkélkedhetett mindjárt az eskütétel után, hogy kétszoba összkomfortos lakáshoz jut hamarosan. Felesége szintén Mezőcsátra került, az egyik óvodába óvónőnek. Csiszár Ernő történelem-földrajz szakos tanár az abaújszántói gimnázium tanárt testületében tanít majd. Különösebb averziója nincs az új iskolával kapcsolatban, hiszen még sem az iskolát, sem a tanári testületet nem ismeri. Mint mondotta, el tudott volna képzelni nagyobb várost is, de bizakodik benne, hogy megszereti majd Abaújszántót. Károly Mária és Váradi Ilona a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziumba megy tanítani. Keresetlen öröm és megelégedettség bujkál szavaikban, amikor új munkahelyükről beszélnek.- Társadalmi “l gyök, Sátoraljaújhelyre kértem magam és sikerült oda kerülnöm — mondja Károly MáEpül az öregek napközije Miskolc első kerületi tanácsa nagyarányú társadalmi munkát szervezett: a Kölcsey utcában száz férőhelyes öregek napközijét építenek fel a különböző szervek, -vállalatok segítségével. A napközi építése igen jó ütemben halad. A munkát a honvédség kezdte meg; az önként jelentkező katonák kitűnő munkával rakták le az alapot. Sokat segítenek a Miskolci Építőipari Vállalat szocialista brigádjai. Tagjaik szabad Idejükben a falrakásnál dolgoznak néhány órát. De más vállalatok is készséggel állnak az építtetők rendelkezésére. A tanács bárhová is fordul, mindenütt szívesen segítenek. Legutóbb a Miskolci BePanasz a fagylaltra. 'Mostanában gyakran járnak nálunk, Vattán is a fa- gyis autók a gyerekek örömére és a felnőttek bosszúságára. A bosszúságot az okozza, hogy — véleményem szerint — a kelleténél kevesebbet adnak a tölcsérbe, ráadásul rosszat ist A napokban is itt volt nálunk egy fagyis autó. Én is odamentem kisfiámmal, és kértem egy két forintos adagot. Megfigyeltem, hogy az árusító csak, három, kanállal tett a tölcsérbe. Megkérdeztem, hogy ez kettes fagyi? ö azt felelte, igen. Szó nélkül eljöttünk onnan, megkóstoltam a fagylaltot és nagyon rossznak találtam. Már hallottam, hogy kél autó jár hozzánk, az egyiknek jó a, fagyija, a másiké rossz. Akkor hát ez a kocsi, a CE 69— 31-es rendszámú árusítja, a rosszat. Azt is csak módjával. Iván Istvánná Vatta tonárugyár adott anyagot az építéshez. A miskolci kisiparosok a vízvezeték felszerelését vállalták. A közös összefogás eredményeként a jövő héten már felkerül a zöld gally a felhúzott falra. Az állandó jellegű napköziben száz idős ember kap majd ebédet, talál télen, nyáron pihenő helyet. ria. — Angolt és magyart tanítok majd. Nagyon örülök az újhelyi remek nyelvi laboratóriumnak, amelyről már korábban is sokat hallottam. Váradi Ilona magyart és oroszt tanít, ő is lelkesen beszél a nyelvi laboratóriumról. A fiatal tanárnőknek még nincs lakásuk, de egyelőre elégedettek helyzetükkel. Népművelési terveket forgatnak gondolataikban, s azt szeretnék, ha 1965-ben megkezdődne középiskoláinkban a filmesztétika, filmismeret tanítása, ök vállalkoznának e tárgyak tanítására. Ugyanis a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen speciál kollégium során Nemeskürthytől, Bíró Yvettől filmesztétikát hallgattak. Egyebekben Zelenák Istvánnak is vannak népművelési ambíciói, s mint mondotta, Cigándon bőséges alkalom kínálkozik majd ezek kibontakoztatására. Npovvpn fíatal hözépi&konegyven ]ás Unár tette le az esküt hétfőn délelőtt. A negyven fiatalember és fiatal lány több mint egy tucat különböző jellegű és összetételű kollektívába érkezik meg. Nem mindegy, miként fogadják ezeket a fiatalokat, nem mindegy, hogy az iskolaigazgatók, a tanács illetékesei, milyen szeretettel állnak melléjük, veszik gondjaikba őket, s próbálnak segíteni ügyes-bajos problémáikon. A negyven fiatal pedagógus nagyban enyhíti a szaktanár-gondot ftiegyénkben. Ezt az illetékes községi és járási tanácsok bizonyára méltányolják. De türelmet és megértést várunk ifjú pedagógusainktól is, akik, tudjuk, nem könnyű körülmények között kezdik meg nemes munkálkodásukat. Türelmük és áldozatkészségük bizonyára jótékonyan befolyásolja majd azokat az illetékeseket, akik különböző szociális kérdésekről döntenek. Bízunk benne, hogy akiknek elképzelése és kívánsága nem realizálódott, az a munkában, a pedagógusi hivatásban találja meg azt az örömet és boldogságot, amelyet egy fiatal az életindulás pillanatában pályájával kapcsolatban remél. Párkány László Serkentő HIRDETÉSEK Uj könyvek a miskolci könyvesboltokban Az elmúlt hét új könyvei közül egy klasszikus alkotásra hívjuk fel olvasóink figyelmét. Megjelent a hinduk híres eposza, a Mohabharata. Ez a csodálatos alkotás, amely költői szépségekkel telten ismertet meg bennünket India ősi társadalmával, kultuszaival, gyönyörködtetve kalauzol bennünket egy ősi világban. Nem új mű, csak új kiadás Németh László híres regénye, az Iszony. Ez a könyv a né- methi intellektuális széppróza egyik legérdekesebb alkotása volt annak idején, és úgy véljük, ma is. Regényíró, aki orvos pontosságával rajzolja meg az embert, irodalmi eszközök tökéletes alkalmazásával. Ebben rejlik Németh nagysága és ez az. értéke ennek a műnek is. Az utazások kedvelői szép és alapos leírásra leinek Fajth Tibor művében, amely Itália címet viseli. A könyv az olasz városok, műemlékek csodálatos világával ismerteti meg az olvasót. ÁLLÁS Perfekt női fodrász segédet azonnal felveszek. Teljes ellátással ih. Cím: Stark Lajos, Bodrogkeresztúr. __________4740 K ádártanulónak rendes fiút. felveszek. Fónagy kádár. Miskolc, Győri-kapu 40. _ 93008 Bejárónőt héttagú házaspár felvesz. Széchenyi u. 56. 1. 2. A Borsodi Vegyikombinát felvételre keres 1 fö msrós szakmunkást Bővebb felvilágosítást a vállalat munkaerőgazdálkodásán, Kazincbarcika. Telefon: 135/11-08 melléken. Egyéves sertés eladó. Miskolc; Bábonyibérc, Újtelep 72.___ 98847 1 0 hónapos süldők és 1 d& 80x110 cm - es_a biok_el a dó. Major u._26. H asznált konyha- és szobabútor, kétajtós szekrény, dunna, fotelok eladók. Hunyadi u. 34., hátul az udvarban. ____________ 47,43 S zőlőprés, olajhidraulikus, kétko- saras és Berva motorkerékpár eladó. Miskolc, Toronyalja u._27._ K ovácsszerszám, négy hónapos malacok eladók. Könnyű, új szekér eladó. Sajóvámos, Hódy. Használt,-balos nsztaltüzhely el- Idősebb értelmiségi dolgozó íér- fogadhaló áron eladó. Almos u. fit keresek lakótársnak. Kossuth 11. 4720 utca 15., jobbra 1. ajtó._______4708 J égszekrény, ruhaszekrény, Eladó 275 négyszögöl vikendebédlőszekrény, sötét háló, reka- teleknek alkalmas gyümölcsös Ta- mié. asztalok, nagy tükör eladók, polcához közel. Érdeklődni ÍVIis- Hunyadi utca 1. 4714 kolc, IV. kér., Achim András u. —wno» ——»«KO 19. 4703 Egy rendes házaspárnak bútorozott szoba azonnal kiadó, egy kisebb gyermek gondozását vállalom. Martintelep, Gyöngyösi u. 10. Mályiban, Petőfi u. 17. számú családi ház azonnali' beköltözéssel eladó. Érdeklődni Mályiban Deák Ferenc_u._12. szám, alatt. K ét diáklánynak szállást adok. Tizeshonvéd_u. 2. I. ém. _______ H ejőcsaba, Sütő B. u. 20 sz. alatti 4 szobás lakás eladó, vagy kisebbért elcserélem. Érdeklődni ugyanott._______ ___ ___4701 A DÄS—VßTEL Négyszemélyes campingsátor eladó. Kellner Sándor u. G. Eerényl. Cserépkályha, beépített, nagyméretű eladó. Szabó Lajos u. 49. Kocsis._________________ 98994 C sepel 125-ös motorkerékpár igen jó állapotban eladó. Eder György u. 8. 1/2. _ 98861 Jó állapotban lévő. halványzöld, négy sebességes Moszkvics eladó. Harka, Tiszaszöllős.________ _ 658 E ladó magyar óriási anyanyul. Vasgyár, O utca 1(1. Tanulóváros mellett.______________ 4715 T eleajtó (alig használt), tokkal eladó. Borsvezér u. 75. 98862 10 hónapos sertés eladó. Diósgyőr, Berekalja u. 57.____ 98867 B alos asztaltüzhely. olajfestmények, nagyméretű fikusz eladók. Miskolc, Eder György u. 16. II. e. 1. Selyemrét. 4710 Eladó olcsón két ágy, két éjjeliszekrény. toaleft-tükör, két fotelszék. Miskolc, II.. Sztahanov u. 16. 3. ajtó. _____________________98883 Á gysodronyok, lőszőr- és afrikmatracok választékban kaphatók. Széchenyi u. 6. III. udvar. L emelet. _________ 4729 E ladó ebédlőszekrény, ágy, szék, kis divány, fotel, tűzhely, kályha és egyéb háztartási dolgok. Mikes Kelemen u. 6. 4707 Eladó szép konyhabútor, kisméretű kombináltszekrény. 2 személyes rekamié, asztaltűzhely, világos ruhaszekrény, 1 éjjeliszekrény. Megtekinthető este 3 7.30-tól Rá ez Adám u. 31. I. e. 2. a. (GJós’z- kitérő). 4736 LAKAS — INGATLAN Vidékinek is beköltözhető budai 2 szobás összkomfortos örökrész, készpénzért eladó. Levélcím: dr. Tóth, Bp., XIII., Pozsonyi .út 46. Elcserélném főbéríeti kis pzoba, konyhás, nagy kamrás lakásom hasonlóra, megegyezéssel. ■' Érdeklődni i. kér., Bacsó Béla u. 6(3., hátsó ajtó. Du. 3—6-ig. Vasárnap égés zna p.__________________, 4633 B útorozott szoba, 2 nő részére kiadó. Jókai u. 39. 98674 Különbcjáratú, bútorozott, vagy üres szoba egy műszakban dolgozó fiatal házaspárnak kiadó. (Gyermeke gondozását is' vállalom.) III. kér., Költő u. 26. (a kisőrháznál). 2x2 szobás, központban lévő ház cserebeköltözéssel, részletfizetésre is eladó. Érdeklődni: Bacsó Béla utca öl. sz. 4624 1440 négyszögöl szóló-gyümölcsös a Komlóstetőn épülettel eladó. Érdeklődni Miskolc, Hutás u. 17., vasárnap egésznap, köznap 16 órától. _ _________ 98906 Szoba-konyhás, földszintes fő- bérlefi lakást keresek. költség- megtérítéssel, központi helyen. Dr. Hallgató Ferencné, 1. Posta (postán maradó). _________j 98903 E g.v rendes férfi, vagy nő részé- re kis szoba azonnal kiadó. Miskolc, II., Görögszőlö-alja 3. Értelmiségi férfi szobatársat keresek azonnalra, küzpontifűtéses szobába, fürdőszoba használattal. Attila u. 18.________ 98.909 D olgozó házaspár- részére szoba azonnal kiadó. Feszty Árpád u. 78. Albérleti szuterén szoba kiadó. Hejőcsaba, Szputnyik u. 34. Ce- mentgyárl niűút mellett. 98868 Major u. 56. számú, különbejá- ratú üres szoba gyermektelen házaspárnak albérletbe azonnal kiadó. ___________________ 98846 2 férfi szállást kaphat. Miskolc, I«í Pázsit u. 1. sz. 2. lépcső. Három katasztrális szőlő, gyümölcsös lakással, gyümölcstermés lábon eladó. Arvayné, Munkás utca 6._____________________________4713 Ü res szoba augusztus 1-tÓl fiatal házaspár részére kiadó. Barathegy 36/c_alalt.______________^_4723 Szállást kaphat kevés házimunkáért vidéki lány. Almos u. 31. sz. VEGYES / Horváth cipésznél, Hunyadi utca 4. azonnal készül tűsarkalás; új sarok gyűrűvel,' fémlemezzel. Keresem azt a 30—40 éves dolgozó nőt, ki nekem hűséges feleségem. 10 éves kisfiamnak jó anyukája lenne. 35 éves, 160 centiméter magas, özvegy, fizikai dolgozó vagyok. Leveleket ,,Berendezett otthonom van’- jeligére a Kiadóhivatalba. __ 4751 A ugusztus 8-tól korrepetálást vállalok matematikából és fiziká- bó. Értesítést ,,Vizsga” jeligére kérek a I-Iírdetöbe, Széchenyi u. 83. számra.______________________98914 Érettségire, vizsgára előkészít, esti középiskolások hiányait pótolja matematika, fizika, kémia tanár. Szimon Gabriella. Miskolc, IV., Beniczky U. 5. 98898 Jutalmat adok annak,' aki pénteken reggel a Selyemréten elveszett karórámat visszahozza. Béres. Selyemrét u. C. 98890 Rózsaszükségletét őszi szállításra rendelje már most meg. Százharminc féle bokor-, futó-, babarózsák csodálatosan szép nemzetközi újdonságaimból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szálkái Rózsakertészet, Pusztaszabolcs. ______ 4 5 éves, elvált asszony, korban hozzáillő férfi ismeretségét keresi házasság céljából „Lakásom van” jeligére választ a Kiadóhivatalba, Széchenyi u. 15—17. 4739 Az Állami Biztosaié Borsod megyei Igazgatósága felajánlja megvételre az alábbi mérető Válíalatak, magánasofc, figyelem! Kavicsot minden meny- nyiségben, depóniából eiad 30 forintos egységáron. Arnóti Búzakalász Tsz giam : 2 db 350—10-es méretű köpeny 17 db 250—19-es méretű köpeny 8 db 225—20-as méretű köpeny. Érdeklődni Miskolc, Széchenyi a. 10, Telefon: 13-045. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama és anyós ÖZV. MAJLÄTH JANOSNE 1 Tóth Eszter életének 72-ik évében hosz- szas szenvedés után el- ; hunyt. Temetése augusztus ; 3-án, délután fél 3 órakor a Mindszenti temető kápolnájából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen testvérünk, rokonunk, FÜREDI ISTVÁN vasgyári nyugdíjas 79 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Augusztus 3-án, délután fél 4 órakor, a lyukóvölgyi temető ravatalozójából helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család Repülőtéri, szépen berendezett, kényelmes férfi wsMMkáisszátiSŐMk üres férőhelyeit (4o személy részére), vállalatok részére bérbe felajánljuk. Címünk: Kohászati Alapany.igeilátó Vállalat miskolci telepe. Miskolc, Repülőtér, te'efon: 15-007, 15-008. Érdeklődni lehet: a munkásellátási előadónál. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen, drága férjem, Kiss László asztalos temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, és részvétükkel fájdalmamat enyhítették, ezúton mondok hálás köszönetét. Külön kö- ; szönetet mondok a KIOSZ titkárságának részvétéért, özv. Kiss Lászlóné TERMELŐSZÖVETKEZETEK, ÁLLAMI GAZDASÁGOK FIGYELEM! Zöldség és gyümölcsszállításra alkalmas 47x38x22 cm külméretű ládákból megvételre felajánlunk 40 000 db-ot. Értékesítés: a 114/1965. PM—OT (PK: 8.) rendeletben foglaltaknak megfelelően. Érdeklődni lehet: Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat Budapest, XV., Horváth Mihály u. 2. Telefon: 408-954, Goldstein. j köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik szerető szívű testvérünk. özv. Brindzik Jánosné elhuny- tával személyes megjelenésükkel, virágaikkal, koszorúikkal, vagy írás útján emlékezve, együttérzésüket kifejezve osztoztak mérhetetlen fájdalmunkban, ezúton is fogadják hálás kö- szönetünket. A gyászoló család Régiből újat! Tetszés szerinti fazonra alakítjnk át divatjamúlt ékszereit, Ora—Ekszerholt, Miskolc, Rákóczi u. 2. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Perlaki Gyula, temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család Megérkezett! JÖN! Kazincbarcikára a világhírű Berlini Nagycirkusz MISKOLCRA a Béke térre augusztus 6-lÓÍ I5 ig Jegyek elővételbeH válthatók a színház szervező irodájában JÓN!