Észak-Magyarország, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-13 / 163. szám

Augusztus 20-án adják át Tiszalúcon az új művelődési házat. anion elös/sr Minden községben gond, ho­gyan helyezzék el a gyerme­keket a nap jó részét igénybe vevő nagy nyári munkák ide­jén. A nőtanácsok több-keve­sebb sikerrel már hozzáláttak az idénynapközik szervezésé­hez, de ez az erőfeszítés nem j járt mindenütt sikerrel. Sok . községben éppen az asszonyok j idegenkednek a segítség igény- bevételétől. Borsodszirákon már meg­tört a jég. Az idén először rendezkedett be idénynapközi az iskola helyiségében. A gyermekekre Garai Jánosné, a nötanács helyi elnöke ügyel. A községi tanács, pótkeretet kért a napközi fenntartására. A borsodsziráki Bartók Béla Tsz asszonyai mosi már nyu­godtan mehetnek a határba, nem kell aggódniok otthon­maradt kicsinyeik miatt. Feledy Gyula mivel u fii Imhm Az Űj írás legutóbbi, jú­liusi számának címoldalát a Miskolcon élő Munkácsy-díjas grafikusművész. Feledy Gyula alkotása díszíti. Ugyancsak Feledy grafikáit láthatjuk a borítólap belső. valaiWnt a hátsó borító mindkét oldalán. A lapszám több oldalt szentel mindezen kívül a művész be­mutatásának. megállapítva, hogy „a nagytehetségü fiatal festő a. modern festői és gra­fikai törekvéseket a dolgozó ember alakjának és környe­zetének látomáson megjelení­tésére használja. Zárt. ke­mény és pontos szerkezetű müveiben korunk dolgozó embere jelenik meg. csodála­tos technikája, és lidérces múltja. Feledy Gyula a ga­lamb és a sárkány, a bánya­rém és az ember, a háborút és a, béke harcáról vall nekünk, szüntelenül. aS század nyugta­lan és újat-akaró szülöttei­nek." Természetesen • több Fe- ledy-grafika teszi teljessé ' a bemutatást. Érdekes és he­lyesnek bizonyuló szerkesztői ötlet volt Feledy grafikái kö­zé Juhász Gyula A dolgozó­hoz című költeményét tördel­Csempész a Vatikánban Csempész volt a vati­káni Apostoli Hivatal portása. Ez derült ki hétfőn, amikor a pápai testőr ség 106 kiló sváj- ;i csempész cigarettára bukkant a hivatal palo­tájában. A pápai testőr­iég az olasz rendőrség­gel. együtt nyomoz a bűnjelek után. Utóbbi tagjai azonban nem lép­hetik át a területenkí­vüliséget élvező rene­szánsz-palota küszöbét, mivel a Szentszék külön illám. A képernyő előtt Filméi A Magyar Televízió elmúlt heti műsorában szinte dominá­ló összetevőként jelentkezett a filmközvetítés. A Mr. Potts kémkedik című angol film a sajátos angol humor kedvelői­nek . nyújtott jól szórakoztató ötnegyed órát, a vasárnap es­te látott A nagy keringő pe­dig. ha leszámítjuk belőle a túltengő érzelmességet, a túl­csorduló Alt-Wien hangula­tot, igen emlékezetes az ope­rettmuzsika, a keringő rajon­góinak. A nyugatnémet bűn­ügyi sorozat első darabját, A tű-t csütörtökön este adáski­esés miatt nem láthattuk, a pénteki ismétlésnél viszony­lag kevesen tekinthették meg. Jó felépítésű, izgalmas detek- tívfilm. (A szerdai és a csü­törtöki adáskiesésekkel szom­baton külön foglalkoztunk.) Jó összeállítás volt a tervtől eltérően, szombaton sugárzott Moulin Rouge varietéfilm, amelyben nagyszerű artistá­kat. remek táncosokat lát­tunk. Az ifjúságnak szánt, vasárnap délelőtti Medve- csapóm kedves, a maga kere­Í tei között izgalmas, a fiatal­ságnak jó időtöltést biztosító alkotás, a Robinson Crusoe sorozat második darabja vi­szont eléggé eseménytelen, s mint ilyen, izgalom-mentes volt. Ifjúsági kalandfilmnél ez pedig elengedhetetlen. (Természetesen nem lehet egy hosszú sorozatról már most, a második adás után érdemi ítéletet mondanunk.) A szer­dai kisfilm-összeállítás nem hagyott hosszabb időre szóló emléket. © A képzőművészeti ismeret- terjesztésért sokat , tett már eddig is a televízió. Újabb so­rozata, amelyben a nagykö­zönség. műértők és nem mű­értők véleménye alapján vi­táznak egy-egy művész alko­tásairól. hasznosnak mutatko­zik. Jó ötlet volt ennek to­vábbfejlesztése, amikor nem az írásban beküldött véle­Iz flrszáifte csalói« 100 ezer pufaszáMI Érdekes és nem mindennapi foglalkozással tölti szabadide­jét ifj. Fapp János miskolci grafikus és felesége. A fiatal házaspár művészi fokra emel­te a barkácsolást. Apró gyufa­szálakból híres épületek töké­letes. kicsinyített másait ké­szítik el. A kél barkácsoló neve és munkássága az ország határain túl is ismertté vált, amikor az SZKP XXII. kong­resszusának tiszteletére gyu­faszálakból felépítették a Kreml kicsinyített mását és azt a kongresszusnak ajándé­kozták. A sikeres művészeti alkotás után a fiatalok újabb, nagy feladatra vállalkoztak. Elha­tározták, hogy 1:125 méret­arányban elkészítik főváro­sunk legszebb épületének, az Országháznak kicsinyített má­sát. Építésén három éven át naponta 4—5 órát dolgoztak és mintegy 30 ezer forint értékű anyagot használtak fel, így, többek között, csaknem 100 ezer gyufaszálat, 150 méter modellécet, 2 négyzetméter furnirt. Az épület tornyait, va­lamint homlokzatát díszítő ele­meket 100 ezer darab egy- mülirnéteres átmérőjű fekete, zöld és arany színekben ját­szó gyöngyszemekkel képez­ték ki. A 150 kilogramm sú­lyú, külön asztalra szerelt, neonfénnyel megvilágítható Országház kicsinyített mása hétfőn reggelre készült el. Az értékes alkotást, Miskolcon ki­állításon mutatják be, majd az eddigi tervek szerint az MSZMP Központi Bizottsága budapesti székházának elő­csarnokában helyezik el. 1965. július 13, kedd A Nap kelte 3.5!), nyugta 19.3!) órakor. A Hold kelte 19.58, nyugta 3.17 órakor. Névnap: Jenő. letekkel bizonyította: az áramkör különböző részein az ff fi|í áram erőssége állandó, azon­ban csökken, ha növelik a hu- sál hosszúságát, vagy kereszl- í\ metszetét szűkítik, hömérsék­Imi letét változtatják, illetve kc­vésbé jól vezető anyagot használnak. Az „ellenállás” ohm fizikai kifejezése is tőle szár­mazik, csakúgy, mint az 140 éve, 1S25. július 13-án ^áramerősség”, Az utókor az fedezte fel Georg Simon Ohm ellenállás elektromos mérték­német tudós, a. róla elneve- egységét róla „ohm’’~nak né­zett elektromos ellenállás^ tör- nézte el. Mint annyi korsza- vényét. Jól szemléltethető mó- ^os felfedezés, kezdetben az dón megállapította valamely ellenállás törvénye meg nem áramvezető kél . pontja közötti értésbe ütközött. A fizikusok feszültségkülönbség törvény- . ’ nem egykönnyen ismertek el, szerűségét, vagyis az aram erőssége és a vezető ellenállá- s me0 sokáig élt a galvaniz- sa közötti összefüggést. Kísér- mus homályos szóhasználata. — ELJÁRÁS indult Orosz — ÁRVÍZ pusztít Kelet-Pa­János ózdi gépkocsivezető el- kisztánban. A hírek szerint 14 len, mert gépkocsijával sza- folyó kilépett medréből és bálytalanul kanyarodott, s ősz- nagy területeket elárasztott. A szeütközölt egy motorkerékpá- természeti csapás tíz halálos rossal. A motorvezető 8 na- áldozatot követelt és egymil- pon túl gyógyuló, súlyos, de lió ember mindennapi kenye- nem életveszélyes sérülést rét veszélyezteti, szenvedett. _ — A SZOVJETUNIÓBAN — TIZENKÉT tantermes is- körülbelül 14 ezer amatőr rá­kot a építéséi 1 cry ezik Sáros- dióállamás működik. A szov- patakon az elkövetkező idő- jef rádiósportolók csupán ta- ben. ................. valy több mint három millió X JJ ÖLTÖZOSOR épül a kétoldalú rádiókapcsolatot Ic- tapolcai strandon. tesitettek rövid és ultrarövid — A KÖZIGAZGATÁS tár- hullámon a világ 200 orszá­sadalmasításának egyik ered- gának rádiósaival. ményeként Szendrőn és Sajó- , szentpéteren a tanácstagok is . VASÁRNAP este az ang- kiádhatnak egyszerű igazold- lla' Kent frofsag Lynton-i re- sokat. A hasznos kezdeménye- Hálótérén hat meter magasból zés bevált a rePúloterre zuhant egy utas­— MUNKAVÉDELMI vetél- szállító gép. A repülőgép su- kedöt rendez dupla vagy sem- fr«““ megrongálódott, de 48 mi formájában a Borsodi Ve­gyikombinál munkavédelmi csoportja július 14-én este fél kilenc órai kezdettel. A ve­télkedőt kabaréműsor kíséri, amelyben fellép Gobi Hilda, utasa és három főnyi személy­zete sértetlen maradt. — KODÁLY ZOLTÁN, n világhírű magyar zeneszerző több nap óta az Egyesült Ál­lamokban tartózkodik, Ko­Váradi Hédi, Fónai Márta és dály New Yorkban találkozott az amerikai zenei élet né­hány képviselőjével, majd el­utazott a Tanglewood-i zenei fesztiválra, ahol ezen a hé­ten több müvét előadják. — ROMÁNIÁBAN jelenleg több mint 330 000 televízió tu­lajdonos van, csaknem 100 000­Szuhai Balázs is. — EDDIG 28 pályázat érke­zett a megyei tanácshoz, a közigazgatás egyszerűsítésére. — A TARDI Béke Tsz lánc­talpas vontatója súlyosan meg­rongált egy motorkerékpárt. Szavatossági biztosítás alap­ján az Állami Biztosító 10 129 rel több, mint a múlt év ele- forint kártérítést fizetett ki a jén. A televízió tulajdonosok tsz helyett a motorkerékpár ’számának gyarapodását nagy- tulajdonosának. ban elősegítette, hogy az or­— AZ IPARI kemencék szág különböző vidékein szá­korszerűsítéséröl tart szemi- mos közvetítő állomás épült. náriumot az Energiagazdálko- __________ d ási Tudományos Egyesület borsodi csoportja és a Tüze­léstechnikai Kutató Intézet. A szemináriumot az Egyetem­városban tartják július 14— 16. között. — AZ ÖRVÖS-EGÉSZSÉG­ÜGYI Dolgozók Szakszerveze­tének észak-magyarországi hi­giénikus középkáder szakcso­portja a tokaji pártház előadó­termében 1965. július 15-én 10 tások. órai kezdettel továbbképző Előadó: a szerző, előadást tart az egészségügyi dolgozók í-észére. A Magyar Rádió és Televízió mískoíei stúdiójának truism fo IS8 onóteres huJIámhosszor 18—19 óráiul Megyei körkép. Világhírnévre tettek szert. Nincs adósságuk. Népdalfeldolgozások. Mi újság n fűrészüzemben? Korunk ötletei — praktikus újí­Két évi szabadságvesztés lopásért és sikkasztásért Éveken át dézsmálta a keze­lésére bízott gyári anyagokat Pékár László, az Ózdi Kohá­szati Üzemek volt művezető­je. 1956-tól mintegy 14 ezer forint értékű anyagot tulajdo­nított el. Lakásán különböző szerszámokat, gépalkatrésze­ket és villamossági cikkeket foglalt le bűnjelként a rend­őrség. A lopott holmik egy ré­szét értékesítette. Á bíróság Pékár Lászlót folytatólagosan elkövetett, társadalmi tulaj­dont károsító lopásért és sik­kasztásért két évi szabadság- vesztésre ítélte. Tűz Kisgyőrben Kisgy őrben, a Völgy utca 19. számú portán, kigyulladt egy is­tálló. A hajnali órákban kitört tüzet nehezen tudták megfékezni. Bihari Sándort, az istálló tulajdo­nosát több ezer forintos kár ér­te. Megállapították, hogy a tüzet minden valószínűség szerint egy égve eldobott gyuíaszúl okozta. ESZAKMAGYAFvORS^ÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőségi íVJIskolc.’ Tanácstiáz tér £• Telefons/ámoT«:: Titkárság: 16-886. Kultdrrovat 16-067. ipari rovat: 16-035. Pártrovat : IG-078. Mezőgazdasági rovat: S3-687 Sportrovat: 16-049. Belpolitika1 rovat, panasz ^rrvek! 16-036 Kiadja? Borsod megyei Bapkiadő Válla»?* Felelős kiadó? Bíró Péter Kiadóhivatal: Kossuth a, tx. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Széchenyi utca 15-17 Telefont 16-218. Terjeszti a posta. 1 ‘ható minden Borsod megye "••'«tG hivatalban és kézbesítőnél rutfr^szám? as (uys Készült Felelő« s Borsod? Nyomdában. vezető a Méry György« Művelődési épül Tiszalúcon Időjárás Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, leg­feljebb szórványosan eíőfor- futó eső. Éjjel gyenge napközben élén- nyugati—délnyugati szél. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható leg­magasabb hőmérséklet 23—2R fok között. gyehek alkalommal is oda irányította az országos érdeklődést. A szombat este látott, A békét- len Békés című dokumentum­film, az illusztris író ellenére, nagyon felszínesen mutatta meg a megyét, a vibráló montázzsal felvillantott, me­gyei színfoltok talán többet mondtak volna, mint egy fia­talember állandó szerepelteté­se, akinek rossz beszédszöve­ge inkább zavart, mint telje-, sebbé tette a kapott képet. Határozottan jobbnak tűnt a vasárnapi riportíilm a körösi halászokról, bár egyik-másik dialógusa természetellenesnek hatott. Fedőszáma: 639 címmel ér­dekes riportot láthattunk a nyugatnémet kémszervezet munkájáról. Egy magyar ál­lampolgár, aki látszólag el­vállalta e szervezet megbíza­tását és hamis adatokat kül­dött számukra, igen izgalma­san beszélte el beszervezésé­nek és munkásságának törté­netét. Kár, hogy a riport döntő részben dialógusra, szo­rítkozott. Valamivel több vi­zuális érzékeltetés kívánko­zott volna e riportba az ez alkalommal feleslegesnek tű­nő presszó-környezet többszö­ri bemutatása helyett. Benedek Miklós 9 riportok, e\ ményre hangzik el magyará­zat, vagy ellenvélemény, ha­nem, mint a keddi adásban, Luzsicza Lajos festőművész egy gyárban kiállított művei­ről beszélget az alkotó és aki­nek művét szánta, az ember. Természetesen hordoz ve­szélyt magában ez a nyilvá­nos vita, mert alapvetően té­ves nézetek is teljes publici­tást kapnak, azonban a be­szélgetés helyes irányításával a képzőművészeti ízlés fej­lesztésének igen hatékony se­gítője lehet. © Keleti-tengeri országok slá­gerfesztiválja címmel interví- ziós közvetítést láttunk szom­bat este Starlsundból. Lénye­gileg semmivel sem haladta meg az ilyen jellegű esztrá- dok színvonalát, de időnként hosszúra is nyúlt az összekö­tőszöveg, s . néha olyan érzés fogott el, hogy könnyű zenei esztrád és hevenyészett föld­rajzi ismeretterjesztés keve­rékéből teremtett műsort szemlélünk, ami slágerfeszti­válnak unalmas, ismeretter­jesztésnek viszont túl felszí­nes. (De miért is lenne égy slágerfesztivál jó ismeretter­jesztő?) Békés megyében járt a te­levízió az elmúlt héten, s hét Határidő elei! felszerelték a korszerű abroncsliennsríő néoet Oiósovőrött A Lenin Kohászati Művek a vasúti gördülőanyag gyártá­sának növelésére korszerű ab- roncs'nengerlő gépet szerzett be külföldről. Az egyszerre két művelet elvégzésére al­kalmas, modern berendezést, a kivitelezők jól összehangolt munkájának eredményeként határidő előtt felszerelték. A napokban kerül sor a gép pró­baforgatására. a terv szerint pedig a jövő hónapban meg­kezdik vele’ a termelést. A hengerlögép munkájával, a ki­i szolgáló berendezések üzembe • helyezése után mintegy felével növekszik majd a vasúti ke­rékabroncs gyártás. így a gyár ■ egyik legkeresettebb export- termékéből évente 9 ezer ton­. nával készül majd több az ed- ; diginél lényegesen kedvezőbb feltételek mellett és jobb mi­nőségben. A korszerűsítő beru­házásra előirányzott ötven- 1 millió forint költség, a külön­böző előnyök révén, három ■ éven belül megtérül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom