Észak-Magyarország, 1965. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-22 / 145. szám
Eedd, 1965. június 22. ESZAKMAOY A no*»«" <n 5 Gy&selem és lelkes Játék Ózdi Kohász* — S&eged 2:1 (Osl) Kárpáti Bélával, az Özdi Kohász edzőjével beszélgettem a mérkőzést megelőzően. S a 90 perc alatt sokszor eszembe jutott az, amit mondott. — Ettől a találkozótól sok függ. Ha a Szegedet legyőzzük, tulajdonképpen négy pontot szerez az Ózd, mert nekünk kettővel több lesz, a Szegednek viszont kettővel kevesebb, s ez így, a tabella alsó felében tartózkodó csapatoknál igen sokat jelent. Viszont a Szeged is tudja ezt. Az a nagy iram és határtalan lelkesedés, amely a két csapat találkozóját jellemezte, szinte tételesen igazolta az edző szavait. A találkozó úgy indult, hogy a hazaiak biztosan győznek, hiszen már az első percben tűzbe hozta a lelátón helyet foglaló Kohász szurkolókat az a gyors, formás támadás, amelynek végén Pintér lövése a kapu fölött suhant eí. Aztán jött egy kis hideg zuhany. A 6. percben, váratlan szegedi ellen- támadásnál kissé megtorpantak az ózdi védők, Nemes ügyesen kiugratta Giliczet és a balszclső nyolc méterről a hálóba vágta a labdát. 1:0 a Szeged javára. A gól nemcsak a közönséget, hanem a játékosokat is meglepte. Néhány percig sehogy sem tudott kibontakozni a hazai csapat. Aztán a ragyogóan játszó Lutz irányításával egyre több támadást szőttek. Halápi és Szendrei elől asak nehezen mentettek a szedeti védők. Ellentámadásuk- lál Balogh kétszer is tisztázott, de a 29. percben, ha egy kis szerencséjük van, az ózdi csatárok szerezhettek volna gólt. Lutz labdáját Korányi kiütötte, Borbás elaludt, s így másodszorra megszerezte a kapus. A második félidőben szinte kicserélték az ózdi együttest. Harminc perc mindenkit meggyőzött róla, hogy változatlanul jó formában van a Kohász, és a játékosok szíve is a helyén van. Oly nagyszerű félórát, lelkes játékot, időnként nagyszerű támadást láthatott a közönség, amelyre bizonyára sokáig kellemesen emlékeznek majd Óz- don. Az 51. percben kiegyenlített a Kohász. Gyors támadásnál a jobbhátvéd Kovács is előre húzódott, megszerezte a labdát és ügyesen középre vágta. A jó ütemben érkezű Halápi elcsípte és a kapust is kicselezve, a hálóba lőtt. 1:1. Most már teljesen egyoldalúvá vált a játék. Olyan nagy iramot diktált a hazai csapat, hogy a szegediek negyedóra elteltével már nem bírtak ellenállni. Egymást követték a korszerű ózdi támadások és a kapu előtti meleg pillanatok. Az 53. percben egy szögletet harcolt ki az Ózd. Két perccel később Szendrei hatalmas lövése a kapufán csattant. A 62. percben Halápi a kimozduló kapus mellett ügyesen hátrahúzta a labdát. Nem volt azonban csatár, aki a gólvonal előtt végi gguruló labdát a hálóba vágta volna. A 67. percben Lutz lövése után a kapufa felső sarkáról vágódott le a labda. Két perccel később a hazai csapat megszerezte a győzelmet jelentő gólt. A jobbszélre húzódott Zalai már negyedszer okozott kellemetlen perceket a szegedi védőknek. Most is ő kapta a labdát, ügyesen középre továbbított, kétszer is rálőtték, a kétségbeesetten védekező szegediekről mindig kipattant, míg végül harmadszorra Pintér a hálóba lőtt. 2:1 Ózd javára. Nagyiramú, és a második félidőben igen jó színvonalú mérkőzésen az Ózdi Kohász értékes bajnoki pontokat szerzett, és megérdemelten győzte le a Szegedet. Az együttes egész tavaszi teljesítménye általában felülmúlta a várakozást, s ha ősszel méltó folytatás következik, nem lehet meglepetés az északi iparvárosban. Balogh néhány esetben bravúrosan védett. A hátvédhármasban elsősorban Kovács és Temesvári, játéka dicsérhető. de Frenkó is helytállt. A csapat és a mezőny egyik legjobb teljesítményét Lutz nyújtotta. A csatársor a második félidőben lényegesen feljavult, Halápi nagyszerű gólját, Zalai ügyes játékát illeti dicséret. Szendreit nagyon fogták, Pintérnek soli jó elfutása volt. Horváth L. játékvezető bíráskodott, jól "uilovits Ágoston Ökölvívás Honvéd Kun Béla SE—Borsodi B. 13:7 NB n-es CSB. A sa.iószentpéteri ökölvívók autóhiba miatt csak hajnalban értek Kiskunfélegyházára és fáradtan versenyeztek. Orbán. Bartkó, Maj- kó nyert. Mészáros döntetlen eredményt ért ed. Kiskunhalasi MEDOSZ- özdi Kohász 18:0 NB II-es CSB. A kevés ökölvívóval kiálló ózdiak mar eleve elvesztették a mérkőzést. Mindössze heten voltak jelen és egyikük átesett a súlyhatáron. A barátságos mérkőzés 6:6-ra végződött. — lvánszki — Az NB I. állása: . Vasas 13 7 4 2 22:12 18 ■i. Bp. Honvéd 13 7 3 3 23:11 17 3. PTC 11 6 3 2 23:14 15 4. Pécs 13 6 3 4 16:11 15 5. MTK 13 5 5 3 19:16 15 6. U. Dózsa 12 7 — 5 26:16 14 7. Tatabánya 13 4 6 3 12:12 14 8. Csepel 12 5 3 4 20:14 13 9. Győr 13 5 3 5 12:13 13 10. Ózd 13 5 o 6 15:26 12 11. Dorog 13 3 3 7 10:20 9 12. Komló 13 3 2 8 11:22 8 13. Salgótarján 13 1 6 6 8:19 8 14. Szeged 13 2 3 8 8:19 7 Birkózás A Bocsfcay laktanyában bonyolították le az északi terület in. osztályú birkózó csapatbajnokságát, amelyen négy együttes vett részt. Az ózdiak jobb tusarányukkal nyerték a szabadfogású CSB-t. Eredmények: Miskolci Honvéd — Miskolci Dózsa 5:3 özdi . Kohász — M. Honvéd 6:2, Egri Dózsa — M. Dózsa 5:3. ózdi Kohász — M. Dózsa. 6:2, Egri Dózsa — M. Honvéd 5:3, Ózdi Kohász — Egri Dózsa 4:4. Végeredmény: 1. ózdi Kohász, 2. Egri Dózsa; 3. Miskolci Honvéd, 4. Miskolci Dózsa. Egerben országos serdülő birkózó versenyt rendeztek. A DV- TK versenyzői szépen helytálltak. Veres és Vincze az első, míg Fodor, Rakaczki, Busák és Portelek a második helyen végzett. LD IVB I. IS Miskolci VSC-Ganz-MAVIlG 1:0 (0:0) Kőbányai út, 1100 néző. Vezette: Biróczki. Vasárnap délután gyorsan elterjedt az MVSC újabb pompás fegyvertényének a híre, ós a szurkolók közül igen sokan várták a győztes csapatot a Tiszai pályaudvaron. A mérkőzés részleteiről érdeklődött mindenki, és amikor valamennyi eredmény ismertté vált, örömmel állapították meg, hogy az utolsó négy győztes mérkőzés után, az MVSC az előkelő harmadik helyre tört fel a tabellán. Milyen volt a mérkőzés? Az első félidőben veszedelmesen rohamozott a fővárosi csapat. Tóth kétszer is bravúrosan tisztázott meleg helyzetben, a második védésnél megsérült és így védett végig. Ebben a játékrészben Marosinak - volt helyzete, de elhamarkodottan az üres kapu mellé gurított. A második félidőben megváltozott a játék képe. Az MVSC irányított, gyons, korszerű támadásai mindig veszélyesek voltak. Kiss, majd Fekete és Hernádi nagy lövése szállt mellé, utána újból Hernádi nagy bombáját ütötte ki a hazai kapus. A 80. percben Hernádi Kovácshoz játszott, aki Marosihoz adta a labdát, aki a jobbösszekötö helyén két esel után 18 méterről a felső sarokba bombázott. 1:0. Utána még két gólszerzési alkalmuk volt a miskolciaknak, de Marosi lövését a kapus kiütötte, Hernádi pedig közelrő mellé helyezett. Az utolsó percekben feljött a hazai csapat, de az MVSC igen jól tartotta magát. Tóth korai sérülése ellenére nagyszerűen védett. Krom- paszki volt a legjobb hátvéd, de Vertig is, Buna is kiemelkedőt nyújtott. Temesvári megbízhatóan küzdött, Kovács szünet után javult fel. Kiss végig igen körültekintően játszott. Igen jó formában küzdötte végig a mérkőzést Herná-di és Fekete is. Marosi különösen a második félidőben nyújtott igen jót.. Cserjés is szünet után jött fel. Mindent egybevetve váratlan, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott a jól játszó MVSC. Budafok—DVTK (1:0) Vári előtt helyzet adódott, de közelről fölé vágta a labdát. Foto: Agotha Tibor Diósgyőr, 5000 néző. Vezette: Kovács B. DVTK: Tamás—Wemer, Gál, Szigeti—Szucsánvi, Nyíri —Kovács II., Vári. Kiss, Si- kora, Vass. Edző: Nagy György. „Ez volt a szezon legkellemetlenebb meglepetése” — mondogatták elkeseredetten a DVTK szurkolói vasárnap a Budafoktól elszenvedett vereség után. S ki-ki a maga módján elemezgette, találgatta azokat a tényezőket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a most már minden erősítést kihasználó diósgyőri együttes ily gyengén szerepelt. Mert korábba« azt. mondogatták: majd ha leigazolják a két szélsőt, akkor. .. Most már azok is itt voltak. A sérültek száma is csökkent. És mégis, a neves játékosokból összeállított együttes nemcsak vereséget Atlétika Sa jószen tpiteren rendezték meg a megyei ügyességi csapatbajnokságot, amelyen a vártnál kisebb mezőny indult. Az első napi viadalt nagyon megzavarta az eső, vasárnap viszont a kitűnő idó kedvezett a versenynek. Különösen a MEAFC tett lei magáért. hiszen hat bajnokságot nyert., a DVTK mindössze egyet. A nőknél az özdi Kohász tűnt ki három bajnoksággal. Egy-egy első hely jutott a DVTK-nak es a Herman O. Gimnáziumnak. Eredmények: Nők: Magasugrás: 1. DVTK. 133- as átlag. 2. Ózdi Közgazd. Terhn., 3. MVSC. Legjobb egyéni eredmény: Kaltenbach Eva (DVTK) 140. Gerely vetés: 1. Herman O. G. 24,74 m, 2. Özdi Kohász. 3. MVSC (Együd Katalin OKSE. 27 92). Siilvlökés: 1. Ózdi Kohász R.27 m, 2.“ DVTK, 3. MVSC (Józsa Hona ÖKSE. 9,26) Távolugrás: 1. Ózdi Kohász 446 cm, 2. DVTK. 3. MVSC. (Kovács Magdolna, OKSE. 481). Diszkoszveté*: 1. Ózdi Kohász 25.72 m, 2. MVSC. 3. Herman 0. G. (Józsa Ilona OKSE. 31. ÍR). Férfiak. Súlylökés: 1. MEAFC 11.85 m átlag, 2. DVTK, 3. Borsodi Bányász. (Legjobb egyéni teljesítmény: Faragó (MEAFC) 15 62.) Távolugrás: 1. MEAFC 612 cm. 2. Borsodi Bányász, 3. M.VSC. (Czirok Borsodi Bányász 656.) Magasugrás: 1. MEAFC 173 cm. 2. MVSC, 3. Borsodi Bányász. (Papp. MEAFC 181.) Hármasugrás: 1. MEAFC 12.31 m. 2. Borsodi Bá- nyász, 3. MVSC. (Hegedűs T.f MEAFC 12.76.) Kalapácsvetés: 1. DVTK 30,26 m. (Urbán, DVTK, 36,60). Díszkosz vetés: 1. MEAFC 37,99^ 2, MEAFC, 3. Gerely: 1. Borsodi ' Bányász, gó 48,16.) DVTK. (Faragó 5138.) MEAFC 42.02 m, 2. 3. MVSC. (FaraNemes P« !i II!. Északkeleti csoport Az NB III. Északkeleti csoportjának tavaszi küzdelmei is befejeződtek. A csapatok egy része teljes, másik része tevékeny pihenőre tér, hogy újult erővel kezdhesse meg az őszi forduló küzdelmeit. Az utolsó forduló a borsodi csapatoknak nem hozott váratlan meglepetést. Ötven százaMegyei I. osztály Egy mérkőzés kivételével itt is befejeződtek a tavaszi küzdelmek. Csak a Tiszaszederkeny — Ormos- banya találkozó van hátra (még az 1. fordulóból maradt, el), amelyet június 27-én játszanak le. Ebben a fordulóban az eddigiektől eltérően tálán éppen az számit meglepetésnek, hogy nem volt meglepetés! Általában az otthon játszó és esélyesebb csapatok győztek, egy mérkőzéstől eltekintve. Éspedig a Putnok folytatta tavaszi kitűnő szereplését és Hejőcsabáról is sikerült az; egyik pontot, hazavinnie. Ä másik bajnokjelölt Ormos- bánya pontosan féltucat góllal terhelte meg a M. Üveggyár halóját. Biztosan győzött a 3. helyen álló és szintén bajnokságra törő Farkaslyuk is. A Tiszasze- derkény újabb vereségével valószínűleg végleg búcsút mondhat bajnoki reményeinek. Ezúttal Al- berttelepen hagyta mindkét pontot. A M. Egyetem — SzuhavÖlgy és a Felsőzsolca — Sárospatak találkozókon is az otthon játszó csapatok szerezték meg mindkét bajnoki pontot. A forduló két legnagyobb küzdelme a Sátoralj aúhjeiy r= Tally a és a Szerencs — Izsófalva találkozón volt, keserves hazai győzelemmel. A forduló eredményei: Sátoraljaújhely — Tállya 3:2, Ormos- bánya — M. Üveggyár 6:0, Al- berttelep — Tiszaszederkény 2:1, Hejőcsaba — Putnok 1 :l, M. Egyetem — SzuhavÖlgy 3:1, Farkaslyuk — Mezőkövesd 3:0. Szerencs — Izsófalva l:0, Felsözsol- ca — Sárospatak 3:1. Garadnay Megyei I. 1. Putnok 2. Ormosbánya 3. Farkaslyuk 4. M. Egyetem 5. S.-újhely 6. SzuhavÖlgy 7. Tállya 8. Izsófalva 9. Alberttelep 10. T.-szederkény 11. Hejőcsaba 12. Felsőzsolca 13. Mezőkövesd 14. Szerencs 15. M. Üveggyár 16. Sárospatak bajnokság állása: 15 8 6 1 32:14 22 2 34:13 21 3 21:10 20 15 8 2 5 26:15 18 15 6 6 3 27:17 18 5 26:25 17 6 24:17 16 4 13:15 16 6 26:17 15 5 14:11 14 6 16:19 14 7 20:27 13 15 4 1 10 22:34 9 15 2 5 8 11:28 9 15 2 5 8 8:33 9 15 1 5 9 10:35 7 14 9 3 15 8 4 15 7 3 15 7 2 15 5 G 15 6 3 , 14/5 4 *4s 5 4 15 5 3 lékos teljesítményt, mert 2 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség szerepel az elmúlt vasárnapi eredmények között. Hosszú idő után (május 9- től) végre győzött a MÉMTE. A MÉMTE nagyon tartalékosán, de annál lelkesebben játszott, és megérdemelt győzelmet aratott a jó képességű Szolnoki Honvéd ellen. A borsodi csapatok közül a Kazincbarcika aratta a másik győzelmet, s azt is egy másik borsodi csapat, az Ede- lény ellen. Ezt a mérkőzést Kazincbarcikán játszották, mert az edelényi pálya víz alatt áll. A döntetleneket elérő csapatok: a M. Honvéd és a Ruda- bánya. Mindkét eredmény jónak mondható, mert előbbi Debrecenben a D. Kinizsi, utóbbi pedig Nagykállóból hozta el az égjük pontot. Vereséget szenvedett, a Som- sály és az Edelény. A Somsaly a kiesés ellen harcoló Kis- várda ellen vesztett annak otthonában, igen nagy küzdelemben. Eredmények: MÉMTE—Szolnok 3:0, Kazincbarcika—Edelény 2:1, M. Honvéd—D. Kinizsi 0:0, Nagykálló—Rudabá- nya 0:0, Kisvárd a—Sornsály 4:2, Nyíregyháza—D. Goes 0:4, Mátészalka—Egercsehi 3:1, DEAC—D. Dózsa 4:0. Gar Az NB m. Északkeleti csoportjának tavaszi végeredménye 1. D. GÖCS 15 ló 4 1 40:12 24 2 M. Honvéd 15 8 5 2 28: 7 21 3. D. Kinizsi 15 8 3 4 26:15 19 4. DEAC 15 6 7 2 25:19 19 5. Rudabánya 15 7 4 4 27:14 18 6. K.-barcika 15 6 6 3 20:17 18 7. Edelény 15 6 4 5 17:16 16 8. Egercsehi 15 4 7 4 17:19 15 9. Nagykálló 15 5 3 7 15:18 13 10. Somsály 15 5 3 7 23:29 13 11. Kisvárda 15 6 1 8 17:31 13 12. MÉMTE 15 4 4 7 23:25 12 13. Szóin, Honv, 15 S 5 7 15:25 11 14. Mátészalka 15 4 3 8 18:31 11 15. Nyíregyháza 15 5 1 9 13:28 11 16. D. Dózsa 15 1 4 10 15:33 6 Kajak-kenu A Tiszassederkényi MTK a Csorba-telepi tavon rendezte meg minősítő versenyét. Szombaton a hosszútávú küzdelmeket a vihar megzavarta, vasárnap viszont a rövidtávú futamokon örvendetesen sok versenyző állt rajthoz. A viadal győztesei: Hosszútáv. Kajak: Sasvári—Harsány! II.. Molnár—Tötök (mind DVTK). Rövidtáv. Kajak: Urbán két számban, Sasvári, Harsányi n., az Urbán—Kiss pár, a Szatmári—Sasvári pár, a Molnár—Tötök pár (mind DVTK), Papp (M. Postás két számban), Szalontai. Fetruska (TM- TK), a Veres—Kapornsi pár (MVSC). Kenu: Veréb (két számban). Hu- dák, a boksái—Deák par (DVTK). Tóth (MVSSá, FGy. szenvedett, hanem széteső- en, minden tervszerűséget mellőzve, rendkívül gyengén játszott és a tabella alján levő budafoki együttestől is rászolgált a vereségre. Hosszú hetek után ezzel a kellemetlen epizóddal le is került a DVTK a bajnoki táblázat éléről. De nem is ez a legag- gasztóbb, hanem az a gyenge játék, az a stílus nélküli csapkodás, ami jellemezte a csapat vasárnapi teljesítményét. Szinte alig akadt a 90 perc alatt említésre méltó esemény, a második percben Patai által szerzett gólon és néhány diósgyőri próbálkozáson kívül. A 8. percben Sikora lőtt kapu mellé, majd Kiss lövését hárította a vendégek kapusa, a túloldalon pedig Patai szerezhetett volna újabb gólt, de Tamás kifutással tisztázott. Szucsánvi összefejelt Kunossal, a diósgyőri fedezet megsérült. A második félidő elején Vári a 11-es környékéről fölé lőtt, Sikora labdáját pedig kiütötte Szekeres. Ellen- támadásnál viszont, ismét Patai szerezhetett volna újabb gólt, s ezzel vége is van mindannak, amit egy ilyen tudósításban érdemes megemlíteni. Végezetül még annyit: a közepes iramú, alacsony színvonalú találkozón a Budafok játszott jobban, rászolgált a győzelemre. A Diósgyőrből, furcsán hangzik, de ezúttal senkit sem lehet megdicsérni. Az NB I. B állása.: 1. Dunaújváros 15 7 5 3 19:12 19 2. Szállítók 15 6 6 3 24:14 18 3. Miskolc 15 S 2 5 19:16 18 4. Diósgyőr 3 5 14: 7 17 5. Sz.-fehérvár 15 6 5 4 27:16 17 6. Oroszlány 15 7 3 5 19:13 17 7-8. Egyetértés 15 5 7 3 17:16 J7 7—8. G.-MAVÁG 15 7 3 5 16:15 17 9. MAV-DAC 15 5 6 4 17:17 16 l(V—11. Szombath. 15 7 1 7 19:19 15 10—ll. Debrecen 15 5 5 5 14:14 15 12. BVSC 15 4 6 5 14:14 14 13. Budafok 15 4 5 6 14:12 13 14. Jászberény 15 4 3 8 15:26 11 15. Nyíregyháza 15 4 «» 9 11 *** 10 16. m. kér. 15 — 6 9 s:23 6