Észak-Magyarország, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-14 / 112. szám
H. MISKOLCI FILMFESZTIVÁL 1965. május 10—”14 A negyedik nap krónikája Élénk vita a dokumentum-filmről — Az utolsó versenyvetítések A Nap fedte 4.03, nyugta 13.13 órakor. A Hold kelte 18.03, nyugta 3.51 órakor. Névnap: Bonifác. Felső karunkon egykori seb hege emlékeztet az emberiség egy nagy jótevőjére, az angol orvosra, Edward Jenner-re: Évtizedekig tartó megfigyelés után mcgállapítotla:La tehénhimlővel. megfertőződött, és ezáltal enyhe lefolyású betegségen átesett személyeken vem fog már a legrettegettebb járványok egyike, a feketehimlő, amely esetenként szerte a világon egész országrészeket néptelenített el. Alapos vizsgálatainak eredményeképpen kidolgozta a megelőző himlőoltás ma is használatos módját. Éppen 110 éve, 1795. május 14-én végezte első oltását, amely sikeresnek bizonyult. Eredményes kísérleteiről és a tudatos járványvédelmi eljárásról írt értekezését a londoni királyi orvosegyesület azzal utasította el, hogy „ne tegye tönkre orvosi hírnevét ilyen hóbortokkal”. Az értekezést végül a saját költségén kellett kinyomtatnia. Az általa megjelölt védekezési mód rohamosan elterjedt, segítségével sikerült megfékezni a szörnyű kórt. Magyarországon egyes orvosok m.ár az első évben alkalmazták és később nálunk is, csakúgy, mint a legtöbb országban, kőtelezővé tették a megelőző himlőoltást. — TÁRSADALMI munkában új járdát építettek Miskolcon a II. kerületi Barbai, Salétrom és Kalló utca lakói. Jelentős városfejlesztési társadalmi munkát végez , a Gyár utca lakossága is. — A SZERENCSI Csokoládégyár diósgyőri üzemében tíz vagonnal növelik az idén a csokoládé termelést. A gyár termékeit a Szovjetunióba, Svédországba, Nyugat-Német- országba és Dániába is exportálják. — MEGKEZDŐDÖTT a cannesi IS. Nemzetközi Filmfesztivál. A megnyitón, amelynek programján versenyen kívüli filmbemutató szerepelt, számos híres filmcsillag, rendező és a filmvilág más ismert személyiségei jelentek meg. A május 27-ig tartó fesztiválon 52 játékfilmet és rövidfilmet tekint meg a zsűri. — KI MIT GYŰJT? bemutató színhelye lesz ma, pénteken délután 3 órától a Miskolci Uttörőház. Bélyegeket, gyufacimkéket, képeslapokat, szalvétákat és különféle gyűjteményeket mutatnak be a pajtások. — CSÜTÖRTÖKÖN reggel az ország 376 gimnáziumában megkezdődött az írásbeli érettségi vizsga. Az írásbeli első napján magyar nyelv- és irodalomból készítették el dolgozatukat a jelöltek, az idén végző, mintegy 30 ezer gimnazista. — A HÁZIASSZONYOK egyre gyakrabban keresik a mirelit máj készítményeket. A Miskolci Hűtőház az első negyedévben 7 vagon ilyen maj- készítményt küldött az üzle— SEGÍTSÉGET nyújtanak a környéken la.kő idősebb embereknek a miskolci Ist- vánfi utcai általános iskola úttörői. Tíz úttörő raj 15 idős embert patronál. ■— A LOTTO 20. játékheti nyerőszámait május 14-én< pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Nagybfttonyon sorsolj;!, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — FIGYELMETLENÜL haladt a miskolci Marx Károly utcában Baki György felső- zsolcai gépkocsivezető. Kilépett egy autóbusz mögül, s az arra haladó motorkerékpár elütötte. Könnyebb sérüléseket szenvedett. — A BUDAPESTI Műszaki Egyetem aulájában csütörtökön délelőtt Simor János, építésügyi miniszterhelyettes megnyitotta az Építésünk húsz éve című kiállítást, amely mintegy 140 tablón képekkel és grafikonokkal mutatja be a magyar építőipar két évtizedes fejlődését. ; — A MÁV vezérigazgatóság értesíti az utazóközönséget, hogy a sajtó részére adott, tájékoztatótól eltérően az 1965/19G6. évi új menetrendben az Orient-cxpressz Párizsból nem Bázelen, hanem Slrassburgon át közlekedik Bukarestbe. — A VILÁGON 170 ezer mozi játszik rendszeresen, s ezek 63 millió néző befogadására képesek. A mozikat évente 17 és fél milliárd ember látogatja. Kép szöveg nélkül Első napok. György István ti] miének egyik pillanata. Fesztivál-morzsák Dr. Karsai Elek ismert történészünk, a zsűri egyik tagja mesélte: — Pesti barátaim azt mondták, hogy Miskolcon a filmfesztivál alatt kipihenhetem magam. A pihenés mérlege: 15 óra. vetítés, két- szerannyi vitatkozás á zsűri ülésein és ugyanennyi magánemberként a fesztivál klubjában, valamint. Tapolcán. a szálláson, alvás helyett. Hiába, a fesztivál nem szanatórium! De majd Pesten kipihenem magam ... Ankét, zsúfolt tanácskozó- terem, sok érdeklődő, kül- és belföldi filmrendező. Vége- sincs hozzászólások, elemzések, értékelések. Az ankét vége felé az utolsó előtti hozzászóló, hogy némi figyelmet csikarjon ki a -jelenlévőkből, esengve bejelentette: — Az én hozzászólásom nem szélesvásznú lesz.. (p — D te!j! gyümölcstermés zTÉSI ankétet rendeztek a mezőkövesdi művelődési otthonban. Érdekes előadások alapján vitatták meg a Bükk déli lejtőinek gyümölcstermesztés? lehetőségeit a környék termelőszövetkezeteinek szakemberei. — ZENEI HETEKET rendeznek ez év októberében Sátoraljaújhelyen. A város jelentős zenei eseményén többek között a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar, a debreceni Csokonai Színház opera társulata és a budapesti Operaház balettkara is vendégszerepei. “ JÁRÁSI tűzoltóversenyt rendeznek május 16-án, vasárnap a hernádkaki sportpályán. A miskolci járás tűzoltó- csapatai mérik össze tudásukat ezen a látványos versenyen. — A BUDAPESTI Nemzetközi Vásár vaskohászati pavilonjának külső területén állítják ki a Lenin Kohászati Művek szakemberek körében is nagy feltűnést keltett gyártmányát. a 100 megawattos turbinaházat. ÉSZAKM AGY/ÍRORSZÁG A Magyar Síodfttista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának iaple BOszerfep.rt«- Sárközi Andor Szerkeszt Aségl Miskolc- Tanácsú«* tér S. TelefonszámoSr! ntkäreäg: 18-885 r-Cultérrornt15-057 fnarl rovnt: 15-033 Pártrovat1 18-073 Mezégardnságl rovat: 33-007 Soortrovat: to-nto BelootlMkat rovat, panasz nevek: 16-04«. Kiadja* Borsod megyei Lapkiad« Vállalat Pét el ßs kiadó- Bírd Péter. Kladétitvatal: Kossuth utca ti. Telefon- 35-131. Bírd efésf el vétel: Széchenyi utca ií>-17. Telefon- 18-213. 'Tertesztt a oosta. Kanhat« mtnd-n Borsod megy-' oostahlvatalban és kézbesítőn«1 Indexszám: 35.053 Készfllt a Bomodt Wvomdábsn. Felelős vezető: Mén? György. A fesztivál iránt napról napra fokozódik az érdeklődés. Ez nemcsak a vetítőterem széksorainak tömöttségéből és az egyes filmek után felcsattanó, s nem egyszer hosszan zúgó tapsokból mérhető le, hanem a délelőttönként rendezett szakmai-művészeti tanácskozások iránti figyelemből is. Csütörtökön. május 13-án délelőtt a dokumentumfilm alkotói tanácskoztak a művészeti ágazat helyzetéről, időszerű feladatairól. Az ankétot dr. Huszár Tibornak, a szociológiai és a dokumentum-film összefüggéseiről tartott nagyobb szabású előadása vezette be. Dr. Huszár három témakörbe csoportosította mondanivalóját. Vizsgálta a dokumentum-film és a valóság felfedezése közötti összefüggéseket, a dokumentum-film és a propaganda viszonyát, végül a dokumentum-filmet az elkötelezettség, illetve az etika és a szociológia kapcsolatának szemszögéből. Utalt többek között arra, hogy növekvőben van a szociológiai jellegű dokumentum-művek iránt a társadalmi igény is, és az a bizonyos pojoratív értelmezés, amely szerint egyes kérdések időnként felszínre kerülnek és azok kapcsán szinte divattá válik a szociológiai munka, hamis, mert hiszen ezt a tevékenységet éppen a társadalmi változások igénylik és indokolják. Ennek eredményeként ma a szociológia nem múló divat, hanem társadalmi szükséglet. Részletesen elemezte a szociológia mai funkcióit, valamint azt a kérdést, hogy a film komponált művé- szisége és a dokumentáció, valamint a szociológia hitelessége között nincs-e ellentmondás. Megállapította, hogy feltétlenül szükséges minden kis- filmben, így a dokumentum- filmben is, meghatározott fokú lírai tendencia, amelynek hiányában a dokumentum- film, mint művészeti ágazat, tevékenység elsorvadna. Szólt a marxista szemlélet szükségességéről, a kérdési elvetés és a válaszadás kapcsolatáról, majd végül a propagandával és az elkötelezettséggel kapcsolatos vonatkozásokat, ismertette. A vitaindító előadás után Theodor Christensen dán filmrendező, többek között arról beszélt, hogy a művésznek a világot a maga. megváltoztathatóságában, előbbre viheti fesztivál május 14-i programja Délelőtt 10 órakor az SZMT székházban szakmai ankét: A cinema verité és a televízió. Délután 5 órakor az SZMT székházban a fesztivál záróünnepsége. (A zsűri eredményt hirdet, díjkiosztás.) Délután 6 órakor bemutató a díjnyertes filmekből. Este 8 órakor az SZMT székházban a fesztivál meglepetése: új magyar film ősbemutatója. Bemutatásra kerül: Háry János. A. Zgurigyi: „Miskolcot a nemzetközi népszerű tudományos filmfesztivál központjává kell átalakítani“ Alekszandr Zgurigyi- neves szovjet, népszerű tudományos ' filmrendező kedden este „El- : varázsolt szigetek” című filmjével magára irányította a miskolci fesztivál szakmai és meghívott közönségének figyelmét. A népszerű tudományos filmek szerdai ankétján pedig konstruktív, gondolat- gazdag hozzászólására, jövő- bemutató javaslataira figyeltünk fel. Alekszandr Zgurigyi az an- kéton elmondotta: — Csodálatba ejtettek a magyar filmművészek népszerű tudományos film-sikerei. A népszerű tudományos film Magyarországon fiatal ága a filmművészetnek. A magyar népszerű tudományos filmművészet kilépett a kamaszkorból. Ennek a területnek már bölcsei a magyar filmalkotók. Nem akarom a vállaikat megveregetni, de irigylem önöket, s vallom: van tanulnivalónk önöktől, összehasonlítva más országokkal a népszerű tudományos filmek színvonalát, nincs miért szégyenkezniök: maguk mögött hagytak néhány olyan európai országot, ahol tradíciója van a filmművészet eme ágazatának. Vadász János Nyitány című óriási. emocionális hatású filmje lenyűgözött. A navigáció históriája (Bodrossy Félix alkotása) szintén nagyon tetszett, függetlenül attól, hogy a kitűnő és hatásos indításhoz képest a vége kissé esett. Kelemen Ferenc Az első műszertől ... és Egy könyv újjászületik című filmjei nagyon tetszettek. Ismerve a magyar népszerű túdományos filmek sikereit, előretörését, a miskolci fesztivál színvonalát, meggyőződésem, hogy Miskolcot a nemzetközi népszerű tudományos filmfesztivál központjává lehet és kell átalakítani. Én .mint a népszerű és tudományos filmek nemzetközi szövetségének alelnö- ke, illetékes fórumokon szorgalmazni fogom a gondolat realizálását. <P—1) losegeoen ksli oemuiaim. Marian Marzynski lengyel rendező a magyar dokumentum-filmek pártosságát és jó műhelymunkáját emelte ki, majd elmondta, hogy a lengyel alkotók veszélyesnek tartják a cinema, verité útját, és igen kevés sikerült filmet tartanak számon az e módszerrel készültek közül. Hermann Heriinghaus az NDK-ból taglalta a kritikai jelleg szükségességét a dokumentum-filmekben, majd a Bűn című magyar alkotást elemezte. Erről a filmről egyébként szólt a lengyel vendég, valamint a vitaindító előadás is, és természetesen szólt a film jelenlévő alkotója, Tímár István, aki azt is hangsúlyozta, hogy a gyorsan fejlődő élet által felvetett kérdések bemutatása. és azok megválaszolásának kísérlete a dokumentum-művészetnek is elsőrendű feladata. Kende Márta fv- rendező a művészi újrateremtés szükségességéről és a művészi munkában mindenkor- jelentkező propaganda jellegről beszélt, Lukácst/ András pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisfilm művészet már olyan fokra érkezett, amelynél nem lehet közömbös az sem, hogy miként jut el az alkotás a közönséghez. Este az SZMT székházban két előadáson vetítettek fii-; meket. Hat órakor Csőke Jó-! zsef Tél a falun, így járunk! mi, A legerősebbek. Sayonara • Tokyo. Temesi Miklós Gusz- \ táv késik, Katkics Ilona A kis [ bice-bóca és Lakatos Vince! Pásztorművészet című film-I jeit láttuk. Este 8 órakor Fe- • héri Tamás több kis híradófilmje, valamint Hat nap Lengyelországban című alkotása, Dargay Attila Két Guszláv- filmje, György István Halmazállapotok és Első napok című műve, valamint Korom- pai Márton A film hangja című alkotása szerepelt a műsorban és aratott sikert. A Béke moziban 6 órakor Ti- ' már István Bűn című egész műsort betöltő filmjét vetítették a fesztivál keretében. Ezzel a verseny-vetítési program véget ért Benedek Miklós FeszfiváMimnor Típusok Az előcsarnok asztalain a n. Miskolci Filmfesztivál műsorfüzetei tálalhatók. A szépen gyülekező közönségből oda lép egy svájci sapkás, kér egyet, majd a zsebébe nyúl, hogy fizessen. — Ingyen van. • — Ingyen? Az más — mondja. Még egy füzetet vág zsebre és tovább megy. Szemüveges, vékony arcú férfi lép az asztalhoz, leemeli a füzetet, érdeklődve belelapoz. — Igen? Ingyen van? Akkor ez Myan is lehet! — mondja, visz- szadobja az asztalra és elvonul. A plakátragasztó ötlete Igaz, plakát nélkül. A műsorfüzetben olvasható a filmek egy részének alábbi csoportosítása; Csak férfiaknak. Csomagolva olcsóbb. Jucika. Gusztáv ágyban marad. (pt)