Észak-Magyarország, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-20 / 117. szám
teMtem-i m&, mmw M, ÍSKAKUfStíTAROftSW ,8 Cukrászda Encsen Encsen nyílt meg a közelmúltban ez a modern földművesszövefkezeti cukrászda, amely bármely nagyvárosban is megállná helyéi. Foto: Sz. Gy. Eseménysorozat a VII előkészítésére Nagyszabású eseménysorozat bontakozott ki a kilencedik Világifjúsági Találkozó előkészítésére. Az üzemi, hivatali, iskolai és falusi alapszervezetekben a hazánkban tanuló külföldi fiatalok részvételével pereg a program. Műsort, adnak a fiatalok műkedvelő együttesei, s szellemi vetélkedőkön vizsgáznak az önként jelentkezők, a versenyzők és a hallgatóság: mit tudnak az eddigi világifjúsági találkozók történetéről, városairól. Több helyütt a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség titkárságának hazánkban tartózkodó munkatársai számolnak be az algériai előkészületekről. Az ifjúmunkások és műszakiak számos üzemben, vállalatnál és intézményben újabb vállalásokkal tetézték meg eddigi felajánlásaikat. A KISZ Központi Bizottsága vándorkiállítást indít el útjára, amelynek anyaga arról ad képet, hogyan ívelt napjainkig a világifjúsági találkozók története. A terv már valóság — MEREDEK, nedves tárnákban gyalogolni több száz méteren át, és aztán kezdeni a munkát? Nem, kérem, nem valami kellemes dolog. De akinek vérében van a bányászkodás, az , vállalja az ilyen áldozatokat Somsályon beszélgettem egy bányásszal jó esztendővel ezelőtt. Mái' a nevére sem emlékszem, pedig most szeretném felkereisni, hogy megkérdezzem: miként vélekedik a kérdésekről. Konkrétabban arról, amit most olvasok az SZMT legutóbbi elnökségi ülésének egyik jelentésében: 5,A munkahely megközelítésének könnyebbé tételére a somsályi 4. ereszkében függőleges személyszállítást alkalmazunk .; Ez a jelentés Lőcsei Lajostól, az Özdvidéki Szénbányászati Tröszt igazgatójától származik,- és ilyen kitételek vannak még benne: „a be- és kiszállás, a munkahely megközelítése bányáinkban az összes munkaidő 14,1 százalékát veszi igénybe. Ennek csökkentéséért gépi személy- szállítást vezettünk be a ki- ráldi üzemben idén januárban, és egercsehiben májusban.” Lőcsei Lajossal már a múlt év vége felé beszélgettünk ezekről a dolgokról. Akkor még csak tervek voltak. — A gépi személyszállítást mindenütt be kell vezetnünk, ahol 'csak lehet — így beszélt akkor a tröszt igazgatója. — Mert a bányász munka egyébként sem könnyű, de különösen nem könnyű akkor, ha a bányásznak „sikta” előtt és után még kilométereket is kell gyalogolnia a föld mélyében. Műszerekkel nem mérhető ugyan le, de gondoljuk el, mennyi energia vész így fölöslegesen kárba!... Lőcsei Lajos akkoriban terv- ké4t emlegette, hogy a királ- di és az egercsehi üzemben villamosmozdonyos kocsikban, Somsályon pedig függőköteles személyszállítókban utaznak majd a bányászok. Az elsődleges szempont tehát ez volt: kényelmesebbé termi a munkahelyek elérését, megkímélni a bányászok erejét A terv megvalósult VAN AZONBAN a dolognak egy másik hasznos oldala is. Az epriített jelentésből láthatjuk, hogy az Űzd vidéki bányákban a munkahelyek megközelítése az összes munkaidő 14,1 százalékát veszd el. Nos, a gyors szállító eszközök bevezetésével csökkent a veszteség-idő. Ha pedig megnéznénk, hogy mennyi szenet is adnak az Ózd vidéki bányák átlag egy óra alatt, könnyen kiszámíthatnánk, hogy a veszteség-idő minden százalékának csökkenésével milyen tetemes szénmennyiséget kap az ország. Az Ózd vidéki bányáikban tavaly elemezték a veszteségidőt, amikor a munkahelyek mintegy 90 százalékán ösz- szesen 857 munkanapfelvételt készítettek.- A vizsgálat eredményei alapján intézkedések születtek. Ezek között első helyen áll a személyszállítás gépesítése. Gondoskodtak arról is, hogy az üres csillére és az anyagokra várás se vegye el a munkaidő legfeljebb 4,5 százalékát. Borsodnádas- don, Putnokon és Somsályon még az idén hat új akkumulátoros mozdonyt helyeznek üzembe, Királdon és Egeresemben pedig öt új villamos- mozdony munkába állításáról intézkedtek. Hasonló célokat szolgál a rakodás fokozottabb gépesítése és a gépi jövesztés növelése is. Néhány jó hír: Farkaslyukon öt darab, rárobban tást bíró T—500-as. páncélkaparó; Borsodnádasdon, Somsályon, Királdon 12 darab ÁK—300- as kiskaparó üzembeállítását tervezik, s egyes munkahelyeken még az idén maróhengeres jövesztőgéppel kísérleteznek. AZ ŐZD vidéki bányákban is évről évre tért hódit tehát a gépesítés, a korszerűsítés. Hogy ez tetemes költséget, kiadást jelent? Igaz. De nálunk az ember erejének meg- kímélése fontosabb a kiadásoknál. R. A. Erősödik a szocialista brigádmozgalom a Borsodi Vegyikombinátban Az elmúlt évi vállalások ér- sokat fejlődtek, formálódtak, tékelése alapján a Borsodi politikai meglátásuk mélyebb Vegyikombinátban szocialista lett, szakmai ismereteik bő- jelvényt kapott 10, szocialista viillek, általános műveltségük címet 14 brigád, míg szocia- növekedett. Mind több brigád lista brigádzászlót 5 munka- és brigádtag vallja a mozga- csapat szerzett, valamint ötöt lom hármas jelszavát: szo- dícséretben részesített a vál- cialista módon dolgozni, találat vezetősége. A legjobb 13 nulni és élni. szocialista brigád 28 ezer fo- Hazánk felszabadulásának rint pénzjutalomban is része- 20. évfordulója tiszteletére kisült. lene új brigád alakult 93 tagA többiek vállalását még gal, akik szintén a szocialista nem értékelhettük, mivel e címért dolgoznak, brigádok az elmúlt év végén, Az április 4. tiszteletére invagy ez év elején alakultak, dított szocialista munkaver- De e rövid idő is elég volt seny eredménye nyomán a ahhoz, hogy megállapíthassuk: Borsodi Vegyikombinát dol- jó úton indultak el a szocia- gozói 113 százalékra teljesítet- lista cím megszerzése felé. ték első negyedévi termelési A szocialista brigádok tag- tervüket. Ezen belül a pvc-por jai közül hetvenen kiváló dől- termelésében 100,3 százalékot, gozó oklevelet, 81-en kiváló a műtrágya termelésben 117,7 dolgozó jelvényt, 37-en pedig százalékot értek el, és 8700 egyéb kitüntetést kaptak. tonna műtrágyát adtak ter- . , , , . , , ven felül a népgazdaságnak. A munkacsapatok tagja, az Hypóból 894 tonnával termel- elmult evben .gén szép ered- fek többet a tervezettnél, ami menyeket érték el az anyag- 214 5 százaléknak felel me„ meg takarításban, a TMK- A szé eredményck a jó mun_ munkák határidejének lerovi- ^ dfcsérik_ ditesében, és a társadalmi munkában, továbbá 84 újítást Széplaki Kálmán^ nyújtottak be. a Borsodi VegyikomA szocialista munkaver- binát szb tenne!ési senyben részvevő dolgozók felelőse. Szocialista üzemszervezés 3. fiz elszámoltatási renter M it jelent a ,,konkrét” vezetés, az utasítások nyíltsága, a határozott, s mindig célravezető operatív beavatkozás? Ehhez ismernünk kell a Lenin Kohászati Művekben kialakult új vezetési gyakorlatot, amely választ ad arra is, hogy a számonkérés, a rendszeres elszámoltatás mennyire hordja magában a fegyelmezettebb munka lehetőségeit. Cikksorozatunk előző gondolataihoz igazodva, mindenek előtt azt kell tisztáznunk, hogy az LKM adott viszonyai között, amelyekről ankétünkön vitaindító előadást hallottunk, a gazdasági irányítás úgynevezett „visszacsatolásos” rendszerével hogyan biztosítják a demokratikus centralizmus érvényesülését, s hogyan fejeződik ki a szóbanforgó „konkrét” vezetés? Röviden így: Az igazgatói tanács, élén a vezérigazgatóval, közvetlen és rendszeres kapcsolatot épít ki a végrehajtó egységekkel, illetve a termelő gyárrészlegek vezetőivel. Az információszerzés és az operatív intézkedés is egyenes úton, közbenső áttételek nélkül történik. Átvitt értelemben úgy is kifejezhetnénk, hogy a termelő üzemek vezetői és az ott dolgozó emberek „egyenes adásban” kapják az utasítást... Mindez naponta, a gyakorlatban jól bevált reggeli „raportok” formájában történik, amikor a vállalat legfelsőbb vezetői ellenőrzik az előző nap kiadott utasítások végrehajtását, összehasonlítják a terv- és tény- számokat. Az igazgatói tanácsban ilyenkor arra is sor kerül, hogy a beszámolásra meghívott gyárrészlegek pártós társadalmi szervezeteinek képviselőivel együtt elemzik az eltérések okait, javaslatokat tesznek az intézkedésekre, amelyek végrehajtásában a vezérigazgató döntései mérvadók. Ezután következik a kiadott utasítás napközbeni végrehajtásának operatív irányítása és ellenőrzése, amit a termelési főmérnök végez S mindez után, ha valaki azt hinné, hogy a funkcionális szerveket teljesen elsorvasztották, az téved. Mint előző cikkünkben is érzékeltettük, a hátékonyabb operatív intézkedések. a felelős egyszemélyi vezetés biztosítása végett volt szükség a funkcionális osztályok és főosztályok hatáskörének szabályozására, hogy ott, ahol szükség van rájuk — jelen esetben a hozott intézkedések napközbeni végrehajtásában — szakmai tanácsokat adjanak, gyakorolják az ellenőrzést, tehát szoros munkakapcsolatot tartsanak fenn a végrehajtó szervekkel. A nkétünk részvevői közül többen is megkérdezték az előadótól, vajon elegendő-e a reggeli ra- portokra szánt 40—45 perc, hiszen egy ilyen nagy gyárban 16 üzem, 3 igazgató és sok más szerv jelentése fut be egyszerre a vezérigazgatóhoz. Dr. Énekes Sándor válaszából kiderült hogy az idő bőségesen elegendő, hiszen ezek valóban raportok, és nem afféle értekezletek. Itt nincs helye a magyarázkodásnak. Azt kell megmondani, hogy a lemaradás miért következett be (a tervet nem teljesítők automatikusan megjelennek a tanácskozáson), s hogy milyen intézkedéseket tettek, milyen módon várható ismét 100 százalékos eredmény. — Amikor áttértünk az új rendszerre — mondta dr. Énekes Sándor —, nem tapasztaltunk semmiféle megtorpanást. Nem okozott problémát, mert tulajdonképpen egyszerűsítést hajtottunk végre. Bizonyos embereket a munkájuk felétől tehermentesítettük. Volt olyan, áld eddig irányított, a műszaki feltételek biztosítása is a feladatai közé tartozott. Könnyítettünk dolgán, kevesebb lett a munkája, azt viszont jobban megköveteljük tőle. S nem jelenthetett az új rendszer megtorpanást már csak azért sem, mert a vezetés kollektív, mindenki szabadon nyilváníthatja vélem é3 3 + 1 * * l * í * Miéri sírí Artdr&a t N e várjon drámát, családi tragédiát a kedves olvasó. A cím megtévesztő. Szándékosan az, elismerem. És miért lett Ilyen? ígérem, elárulom, de... Előbb engedtessék meg, hogy az olvasó türelmével játsszam kicsit. Az úgy volt, hogy az új város, Tiszaszederkény utcáin tébláboltam, s mindenfelé oly’ nagy nyugalom, rend és derű vett körül, hogy az már elkeserítő egy újságíró számára. Sehol semmi szenzáció. „Csak” szépség. Virágok. Mellettük hinták. Víg gyereksereg. Színes bérházak. Tiszta ablakok. Az ablakokban csipkefüggönyök. A tetőkön burjánzó antennák. És mindez leöntve napsugárral. Szóval, csupa olyan dolog, amit sokan mások megírtak. Már kezdtem gondolkodni egy olyan véleményen, amely szerint, ha majd mindenütt minden jó lesz, akkor az újságírók elmehetnek — mondjuk parkőröknek. Hm. Parkőr? Mellettem kollégám éppen egy ilyen embert keres. őrizni a virágokat, a fákat, a szobrokat, a széo- ségeket, az apró, emberi titkokat? Nem is olyan rossz — szalad a gondolat és __ sz emben egy kislány. Szöszke, öt év körüli kislány. Hajában libeg a szalag, amely olyan színű, mint az ég, meg a lányka szeme. A szeme? De hisz’ nem is látom a szemét!. A fejecske lehajlik, s nekünk kétrét kell görnyednünk, hogy meglássuk legörbült szájaszélét és félig, lehunyt pilláit, meg a könnyeket, ■— Miért sírsz, csöpség? A hangja olyan, amilyenre világfájdalmas jelzőt szokás írni: — Nem kaptam luftballont!... Becsukták a boltot' ... —Becsukták? — egy pillantás a karórára. Néhány perc híján dél. — Hát miért csukták be? — Nem tudom ... — És hol van az a bolt? — Ott. Ahol a többi. — Az üzletsoron? — Uhürn. — No, gyere vissza, megnézzük azt a boltot. Hátha mégis kinyitják nekünk. Annyira szeretnéd azt a léggömböt? í— igéén. Fogjuk a kislány kezét. S ő vezet bennünket. Közben még szipog, mi meg nevetünk. Miért? Valami olyasfélét mormogok, hogy mégiscsak nagyszerű dolog az, ha ebben a szép, új városban már csak ilyesmiért sírnak a gyerekek. Mert ugye, itt csatangolunk már egy egész délelőtt, és még nem láttunk síró gyereket. Pedig sok a gyerek, hiszen a város lakóinak állag éle!kora is alig 24 év. Az emberben képek vilióznak. Meg újsághírek. Síró gyerekekről, orszá gok drámáiról, családi tragédiákról. És megfogalmazódik egy úi cím: miért sír ma egy iisznszederkértvi gyerek? Név szerint kicsoda? — Hogy hívnak téged, csöppség? — Szarka Andreának. — Óvodába jársz? — Nem. Ott sokan vannak. Éki anyukámmal vagyok otthon. — És apukád? — ő az erőműben vart — Mit csinál ott? — Dolgozik! Nagyot nevetünk. Ez árián frappáns válasz. És mi- . lyen őszinte! A szöszke fejecske már nem hajlik, le. cs tiszta, kék szempár néz ránk . rsodálkozöant' ugyan, mi nevelnivalő van azon, hogy valakinek a?, apukája dolgozik és nem mást csinál? Már az üzletsor előtt Tépkedünk, Az egyik kirakatban egy tucat televízió. Andrea nevet. — Nekünk is van. Egy csomó pénzt számolt össze apukáin. Meg festettünk is. — Ez igen, Andrea. Akkor már csak a luftballon hiányzik, ugye? — .állunk meg a játékbolt előtt. A kislány sűrűn bólogat. Mégiscsak azt adom , címnek, hogy: Miért sírt Andrea? Hadd higgyék, hogy valami rosszról lesz 1 szó. Sokszor arra úgyis_ jobban felfigyelnek, 'ázott jobban szeretnek eltűnődni. De miért, ne tehetnék ezt. a jóról is? A játékbolt zárva; Fél 12-től ebédszünet. Andrea csokit kap kárpótlásul. — No,, majd délután veszel léggömböt, jó? J ó — s . libben a kék szalag a feje búbján. Andrea eltűnik a na'gV, ’ színes, napsugaras házak között. ■ ■ ■ Ruttkáy Anna nyét, a felelős vezető ezek alapján hozza a határozatot A beszámoltatás természetesen mindig gyors, pontos, konkrét Csak a tényekre szorítkozik. Nézzünk egy példát. Az egyik üzemben alapanyag hiány van. Elhangzik az utasítás, hogy az anyag biztosításáért felelős üzem két órán belül szállítsa a termelő üzembe. Az előfeltételek biztosítása és a termelő üzem, vagyis a termelés között tehát már nem utasítási kapcsolat van, hanem tárgyi - kapcsolat a szóbanforó anyag, megkerülve a bürokrácia útvesztőit, és a korábban köz-, beeső ■ funkcionális osztályokat egyenes úton jut el rendeltetési helyére, hogy mielőbb meginduljon a termelés. Beszélnünk kell azonban a vezető felkészültségéről is, amelynek fontosságát Énekes elvtárs is sokszorosan aláhúzta. Fontos a műszaki találékonyság, a kezdeményezőkészség, a dolgozók ötlete, a. párt-, a szakszervezet segítsége, a dolgozók lelkesedése. Tegyük fel ezek titán a kérdést: mi az elszámoltatási rendszer előnye? Éppen az, amit az alcím alá írtunk: a konkrétabbá váló vezetés, a célravezető utasítások és az operatív beavatkozás. Más üzemekben is meghonosították már. A Diósgyőri Gépgyárban március 1-től szintén új rendszert vezettek be, bár itt egyes termelvényeknél a napi tervteljesítés megállapítása nem történhet úgy. mint a kohászatban. Gácsi Miklós vezérigazgató ezt. így foglalta össze: „Minden reggel, minden gyáregységben mi is kötelezővé tettük a reggeli importot, mint azt Énekes elvtárs elmondotta. A termelési igazgató az összes magasabb szintű ..vezető .jelenlétében foglalkozik. a . gyár termelési ügyeivel és a legmagasabb szinten intézkedik. Az .: lehetetlen, hogy a vezérigazgató minden ügyben személyesen adjon utasítást Az anyag- technológia, a program, a létszám dolgaiban gyakorlatilag a termelési igazgató dönt- Mégpedig vezérigazgatói. szinten. Március 1-től pedig 10 napónként a vezérigazgató jelenlétében számolnak be a termelő egységek vezetői a tervteljesítésről.” T rmészetesen • hangsúlyoznunk kell, hogy ankétünk vita . .volt Azzal a céllal rendeztük, hogy ott az előadás alapján vita kerekedjék — és kerekedett is. Éppen ez a jó benne, prert a Vitából, a véleményekből, javaslatokból tanulni lehet. Az előadó, dr. Énekes Sándor is hangsúlyozta: nem lehet receptet. adni a vezetés gyakorlatára. Mindenütt másqk a körülmények, a sájtátösságok. A Lenin Kohászati Művek vezetésének szervezeti felépítése bevált, eredményeket hozott. A napi operatív ellenőrzésnek nagy a fegyelmező hatása. A gyárrészlegeknél és más szerveknél is kialakult a naponkénti rendszeres elszámoltatás. Reflektorfénybe . került a vezetés és ez komoly tartalékok feltárásához vezetett. Onodvári Miklós P.anlovits Ágoston (Folytatjuk^