Észak-Magyarország, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
ÉSZAKMAGY ÁROKRA AG 9 Szombat» 1965. május 1.. mggg^g^ggggfgggg^SBggggßSSBSSSESSSS!l i francia-szavjet küzlemáiy a kölcsönös iüiéííés liilirél iíiStrizi Valerian Zorin, a Szovjetunió párizsi nagykövete csütörtökön este fogadást adott a hivatalos látogatáson Párizsban tartózkodó Andrej Gro- miko szovjet külügyminiszter tiszteletére. A fogadáson francia részről megjelent Maurice Couve de Mourville külügyminiszter és a kormány más tagja. Ott volt Waldeck Rochet, a Francia Kommunista Part főtitkára és a párt több vezetője. Mint az AFP jelenti, a fogadás baráti, szívélyes légkörére jellemző, hogy Joxe államminiszter és Gromiko szovjet külügyminiszter együtt énekelte az amuri partizánok dalát. A hírügynökség hangsúlyozza, hogy mind a francia, mind pedig a szovjet fél elégedett a megbeszélések eredményeivel. Gromiko meg is jegyezte: „A közös közleményt egyeztettük és nagyon meg vagyunk elégedve vele”. A fogadáson egyébként Gromiko fél órán keresztül még egy utolsó megbeszélést folytatott francia kollégájával. Az AFP a francia—szovjet közös közleményt kommentálva, hangsúlyozza, hogy ez a dokumentum nem okozott meglepetést. Tükrözi a kölcsönös megértés és a jóindulat légkörét. Gromiko pénteken hazautazott Párizsból. Illő eíotoít Kairóitól Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök pénteken délelőtt repülőgépen Kairóból Belgrádba utazott. A kairói repülőtéren Gamal Abdel Nasszer, .az EAK elnöke búcsúztatta a jugoszláv elnököt. Tito és felesege csütörtökön este a kairói Kubbeh köztársasági palotában díszvacsorát rendezett Nasszer elnök és felesége tiszteletére. Ebből az alkalomból a két államfő pohárköszöntőt mondott. A pohárköszöntőkből kitűnt. hogy Tito elnök meghívta Nasszer elnököt Jugoszláviába, Kérdés és válcsss Vietnam frontjain ' Hómét Kommiiifsfa Párt ieiSiívása mps ke A Német Kommunista Párt Központi Bizottsága május 1- re felhívással fordult Nyugat- Németország összes munkásaihoz, alkalmazottaihoz és tisztviselőihez, hogy a Német Szakszervezeti Szövetség programjának megfelelően „Vonuljanak az utcára és követeljék az atomfegyverek eltiltását, tiltakozzanak a rendkívüli állapotról szóló törvények ellen, s követeljék, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a maga részéről járuljon hozzá a leszereléshez”. Ilusk kéthetes európai körútra indul Az amerikai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy Rusk külügyminiszter szombaton hosz- szabb európai körútra indul. Első állomása London, ahol az Egyesült Államokat képviseli a SEATO — a délkeletázsiai szerződés szervezete — május 3—5. között tartandó értekezletén. Rusk ezután a norvég, illetőleg a finn kormány meghívására május 6-án Oslóba. 8- án pedig Helsinkibe látogat. Visszatérve Londonba, az amerikai külügyminiszter hazája küldöttségét vezeti majd a május 11-én Londonban kezdődő háromnapos NATO miniszteri értekezleten. Becsbe május 15-én érkezik, hogy részt vegyen az osztrák államszerződés megkötése 10. évfordulóján tartandó ünnepségeken. Április utolsó hetében folytatódtak a terror-támadások az észak-vietnami terület ellen. Izgatott megbeszélések vannak Washingtonban és az amerikai katonai vezetés fenyegető nyilatkozatok egész sorában számol be róla, hogy elkészültek a háború további kiszélesítésének tervei. Az amerikai propaganda ismételgeti a tények által szinte 24 óra alatt többször leleplezett Johnson-féle baltimorei kijelentést. Az amerikai elnök „békeszándékokat” emlegetett, s cinikus javaslatot tett „egy- milliárd-dolláros segélyről”, amit, szerinte, akkor lehetne Délkelet-Ázsia országainak folyósítani, ha „sikerül ott megteremteni a békét”. Ezt az USA-tervet nem sokkal a baltimorei beszéd után leleplezte a kommunista^ iránti szimpátiával aligha gyanúsítható párizsi napilap, a Figaro saigoni tudósítója. „Vietnam az amerikai hadmérnökök kísérleti telepe lett. A Vietkong elszántságát, bátorságát, taktikai fölényét technikával igyekeznek ellensúlyozni. Kérdéses azonban, vajon anyaggal meg lehetne nyerni egy forradalmi háborút? Az amerikaiak számára azonban nem így vetődik fel a kérdés. Egyelőre úgy látszik, a. kudarcot akarják elkerülni a lehető legkisebb amerikai veszteség árán” — írja Clos, aki beszámol arról is, hogy az amerikai katonákat új puskával látták el, amelynek rendkívül gyors lövedéke az eddiginél tízszerte nagyobb sebet ejt. „Szükség esetén..,“ Jolin Lavelle vezérőrnagy, helyettes vezérkari főnök egy képviselőházi bizottság zárt dicsén elmondotta: elkészültek a részletes tervek a további bombázásokra, kijelölték a megsemmisítendő célpontok egész sorozatát. A Reuter-iroda washingtoni tudósítója arról közölt jelentést, hogy „az USA szükség esetén nukleáris fegyvereket is fog alkalmazni...” A dél-vietnami nép ellen folytatott írtóháború idején, ugyanakkor, amikor a Vietnami Demokratikus Köztársaságot gyakorlatilag szünet nélkül bombázzák, az USA „győzelmi esélyei” távolabb vannak, mint valaha. A VDK légterében már kétszázötven amerikai repülőgépet lőttek le. A délkelet-ázsiai katonai kérdések szakemberei kétség- beesetten figyelmeztetik az amerikaiakat: mivel most már néhány nap múlva beköszönt a monszun-időszak, „nem lehet számítani az amerikaiak térnyerésére, mert a monszun-időszakban gyakorlatilag megbénul a légi tevékenység”. A nyugati katonai szakértők hozzáteszik: ez az idő „a ’ leghatározottabban előnyt jelent a partizánakciókhoz, segítséget a könnyű felszerelésű, kislétszámú egységek mozgásához, márpedig a Vietkongnak eddig is ez volt a főereje”. Az amerikaiak egyszer már kínos tapasztalatokat szereztek, s nem is monszun-időszakban. Ha a Pentagonban elővennék Marshall és Stil- well tábornok emlékiratait az 1948—1949. évről, érdekes összehasonlításokat tehetnének. Akkoriban az állig felszerelt csangkájsekista csapatok futottak a kínai frontokon a népi erők elől. „A kudarc oka nem elsősorban a fegyverzet, vagy az időjárás. Védenceink, sajnos, hitelüket vesztették. alkalmatlanok, korruptak, népszerűtlenek” — írta Marshall. Stilwell azt állapította meg, hogy a másik oldalon bátor és a nép érdekeit szolgáló katonák küzdenek. 11 ém kudarc Vietnamban is tehetnének hasonló megállapításokat a mai amerikai tisztek: a bátor, lelkes, a nép jövőjéért küzdő hazafiak a korrupt, népszerűtlen dél-vietnami rezsimmel szemben a Nemzeti Felszabadítási Front oldalán állnak. Elgondolkoztató a Nemzeti Felszabadítási Front központi bizottságának március végi kiáltványa, amely megállapítja, hogy az észak-vietnami városok és falvak elleni barbár támadások valódi oka az amerikaiak kudarca. Az amerikaiak nem voltak képesek rá, hogy 11 éves háborújukban leigázzák a dél-vietnami népet. „Semmi reményük nem lehet teh,át rá, hogy újabb katonai kalandokkal a háború kiterjesztésével egész Vietnam harmincmillió embere fölött győzelmet vívhassanak ki” — állapítja meg a kiáltvány. Max Cios, a francia újságíró, kérdésként veti föl, vajon meg lehet-e nyerni anyagfölénnyel egy forradalmi háborút? A választ erre az amerikaiak megtalálhatnák saját egykori tábornokaik könyveiben. De úgy tűnik, a mai USA- tábornokok még a tegnapi USA-tábornokok figyelmeztetését sem hallgatják meg. Akik a Táros szívéi éltetik mikor az „óriás” még összepréselve kuporgott a Bükk lábainál, már akkor is erősen dobogott szíve: a gyár. Az egész ország érezte dobbanásait. Igen, Miskolc szíve a gyér: a. kohászat. S e szív éltetői: az emberek. 19 ezer ember. Ahá- nyan a Lenin Kohászati Művekben dolgoznak. Valahányszor róluk írok, legszívesebben így kezdeném a sorokat: — Olvasó, aki még nálam is kevesebbet tudsz a gyárról, s embereiről, ne mondd, hogy unalmas a munkásokról hallani. Inkább gyere, nézd meg közelebbről, és szeretettel ezt a „kormos, nagy szívet.” Igen, legszívesebben így beszélne az újságíró, aki szeretne poétává válni ebben a gyárban, s átváltoztatni szavakká azt a lüktető ritmust, amit az izzadó martinászok, a kemény kezű olvasztárok és hengerészek, a poros rakodók, az „anyag gyermekei” teremtenek meg ebben a szívben. Szív. Melegség, pirossá.g, dobbanó lüktetés. Kohászat. Az udvaron remeg a. forró levegő a friss öntvények, a hengerelt áruk fölött, az üzemrészekben vörösen izzik az anyag, tükörképe ott van a pirosodó arcokon, s a gépek, légkalapácsok, üllők zaja rit- musos, nagy dobbanásokban összegeződik. „Éljen május elseje, a mi ünnepünk!”- — olvasom a krétával fölírt mondatot az egyik kormos falon. Aztán az egyik hengersornál Bóta János vezető arról beszél, hogy a középhengerműben 650 ember dolgozik, (évente 250 ezer tonna terméket gyárt és ennek 70 százaléka export), s akik nem lesznek műszakban, azok felvonulnak május elsején. Körülbelül 250-en. Vértesi Tibor, a hengermű főmechanikusa még hozzáteszi: — Tudja, a mi gyárunkban sokan munkával ünnepelnek. De ez talán még szebb lesz... A hengerműben szikrázva, sisteregve szalad az izzó anyag. Szürke, sárga- és rozs- dabarna-zubbonyos emberek sürgölődnek körülötte. Az emberek pórusaiban fekete port oldanak a verejtékcsep- pek. Az emberek néhány szót váltanak — a vezérigazgatóval. Fraknói Frigyest, a finomhengermű főművezetőjét faggatom: mit csinál május elsején? — Rovancsoluhk! — ez a válasz. Hallom, amint Hegedűs Lóránd üzemvezetőnek mondja dr. Énekes Sándor, a vezérigazgató: — Gratulálok, Nagyon szép rendben van minden ... z egyik hengersor vasúti síneket gyárt. Kétszer is megkérdezem Drótos Lászlót, a vezérigazgató titkárát, mert nem akarom hinni: egy méter nagyvasúti sín 48,3 kilogramm. Az udvaron a rakodók nagy vaskampók segítségével mégis köny- nyedén görgetik a hosszú szála,kát. Odalépek az egyik emberhez. — Mióta dolgozik a gyárban? — Tizennyolc éve. Sinátvé- teli munkás vagyok. Megvetett lábát, feszülő izmait nézem. Molnár Istvánnak hívják. Május elsejét a tapolcai éjjeli szanatóriumban tölti. Megérdemli a pihenést. A szanatórium a gyáré. Odébb, az udvaron■■ nagy zajt ver egy légkalapács. — Nem légkalapács, csak légpuska — igazít ki kezelője, egy hófehér hajú ember, Tóth Lajos, aki 19 éve dolgozik az LKM-ben. — De jó kis puska, ugye? Ilyen kell nekünk!... — Hogy felvonulok-e május elsején? — mondja később. — Hát persze! Hiszen a mi ünnepünk! Ugyanezt hallom a finom- hengermű kikészítő üzemében egy munkásasszonytól, Tóth Istvánnétól. — A fiam, is jön, Jóska, aki öntész a vasöntödében! emény, fizikai munkát végez az asz- szony. Valósággal hengerész-férje nyomába lépett, amikor azt tíz esztendővel ezelőtt elvitte egy betegség. Asszonya. és fia is a vasváros szülötte! Erős asszonyok, izmos férfiak formálják az anyagot a gyárban. Nyugodt, derűs arcú emberek. Nem látsz kimé-. rülten lihegőt, összeroskadót. „Üj nép, másfajta raj..És mennyire hűek a gyárhoz. „Vándormadarat” itt keveset találsz. Öt, tíz, húsz, harminc éve dolgozót annál többet! — Szeretjük a gyárat, és szeretjük egymást — adja a, magyarázatot Juhász János, a. termelés egyik irányítója, aki 27 éve dolgozik itt, — Higgye el, én a gyárban több ezer emberrel tegeződöm. ■. Eszembe jut egy másik gyár- látogatásom. Akkor Nyilas Sándor, az egyik gyáregység KISZ-titkára volt kísérőm. Akkor nagyon gyakran hallottam ezt az üdvözlést: — Szervusz bátya! —1 vagy ő köszönt így az idősebbeknek, vagy a fiatalabbak köszöntek így neki. Elkoptattuk már a. hasonlatot: nagy család. Pedig az ilyen gyárakban mindig friss értelmet nyer. — Apám kovács volt a durvahengerműben. Merte volna-e gondolni, hogy fia lesz ennek a nagy gyárrészlegnek a vezetője?... Jecs Alajossal, a hengermű vezetőjével beszélgetek. Ö 15 éves korában, 1926-ba.n került a gyárba — gépla.katos tanulónak. Emlékek viliódznak. Gazdasági válságról, harcokról, felszabadulásról, szíóós munkáról, izgalmas tanulásról, az esti egyetemről és régi május elsejékről. Egy egész élet elevenedik föl, egy sejt növekedése nagyítódik ki a gyár egészéből, a város szívéből. Jómagam most arra gondolok: mégiscsak nagyszerű dolog az. amit az imént látMagunk dicséretére Hadd legyünk ezúttal lokálpatrióták: a mi szőkébb hazánk, Borsod iparának dicsérői. Feljogosítva érezzük magunkat, hogy ezt tegyük. Az ünnepi előkészület jegyében már napok óta az ünneplés lázában égünk. Megyénkben még soha, egyetlen május elseje előtt nem kaptak annyi kitüntetést üzemeink, vállalataink, mint most. Nyolc vörös vándorzászló, tizenhét él üzem jelvény és három Kiváló vállalat cím birtokosai lettek a legjobban. Szerkesztőségünk munkatársai abba a nehéz, de mégis kellemes helyzetbe kerültek, hogy szinte már nem is tudják, melyik eseményről tudósítsanak. Borsod ipara szép munkát adott nekünk: harminc meghívás, harminc értesítés arról az őrön)teli eseményről, hogy a múlt évi tervtcljesítésben kimagasló eredményt értek el, s a jó munkáért megérdemelten veszik át a Munka ünnepe előtt a, jutalmat. Hívnak, várnak bennünket, hogy részünk legyen az örömben. Válogat unk, keresgélünk az asztalon sorakozó meghívókban: hová menjünk el, kit hagyjunk ki, hiszen vaía,menynyi ünnepségen részt venni nem lutja a mi erőnkből sem. Ezért a meghívásokat e helyütt, egyszerre nyugtázzuk azzal a büszke megjegyzéssel, hogy ezt a fővároson kívül egyetlen megye sem tudta produkálni; Ez bizonyos mértékben érthető is. Borsod, s ezen belül is Diósgyőr, Özd a nehézipar fellegvára. Számos közép- es nagyvállalatunk országos igényeket elégít ki. A borsodi ipar különösen felelősséggel tartozik az egész ország iparáért, a népgazdaság egyensúlyáért és állandó erősödéséért. Ennek a felelősségtudatnak volt nagyszerű megnyilvánulása a, múlt évi tervek kimagasló teljesítése azokon a helyeken, ahol a kitüntetést kiérdemeltek, s azokon a helyeken is, ahol valamivel elmaradtak ettől. Ezt kimondani, s elismerni talán most a legalkalmasabb: a Munka ünnepén! Nem maradt el a jutalom sem. A vállalati nyereségek kifizetése után a vörös zászló és az élüzem jelvények átadása kapcsán ismét kézzelfogható, az egyén, a család szempontjából is az előbbrejutást anyagilag segítő külön jutalom a bizonyítéka: érdemes volt jobban dolgozni, gazdaságosabban termelni. Ott voltunk sok ünnepségen. Láttuk ezt a meggyőződést sok ember arcán tükröződni, s láttuk a megelégedést, a büszke örömet a hozzátartozók arcán. Azok a borítékok, amelyek most körbejártak az ünneplő közönség soraiban, annak is bizonyítékai, hogy államunk a kitüntetésen túl nemcsak elismeri, de meg is jutalmazza a jő munkát. De nyújtottak ezek az ünnepségek egy másik, értékesebb tapasztalatot is. Szocialista iparunk a korábbi évekhez viszonyítva összehasonlíthatatlanul sokat fejlődött és ebben a fejlődési folyamatban van ma is. Az a sok magas kitüntetés, amelyhez hozzájutottunk, másként nem is került volna megyénkbe. Jobb vezetés, jobb üzemszervezés, jobb anyagellátás, nagyobb munka- szeretet, nagyobb felelősségtudat és a munkás hétköznapok lelkiismeretesebb végigdolgo* zása — ezekben a címszavakban lehet ezt a tapasztalatot kifejezni. Az érdem mindenkié: a portástól kezdve a vezérigazgatóig minden közbülső ember tudta, hogy mi a dolga, mi az ő személyes felelőssége a maga posztján. De a legnagyobb érdem a szocialista brigádoké, mint ahogy a munka oroszlánrészét is ők végezték. A szocialista eszme, a szocialista öntudat erősödése segített abban, hogy leküzdve sok-sok nehézséget, elhá^ rítva számos akadályt, a jé eredményt elérhették. így együtt, ez a sok tapasztalat, a kitüntetések mögötti siker nyújtja a fő tanulságot, a,mely ha nem is tesz eibizakodottá, de büszke érzéssel tölt el bennünket: megyénk ipara megmutatta, hogy mire képes és jelentőségéhez, súlyához mérten bizonyított. Ennyiben tehát most ez egv- szer lokálpatrióták lehetünk, Büszkélkedhetünk önmagunkkal magunk és mások előtt is* Onodvári Miklós Csőmbe vádaskodik Csőmbe kongói miniszterelnök csütörtökön este sajtó- konferencián jelentette be, hogy nem hajlandó résztven- ni az afrikai államfők szeptemberben Accrában tervezett konferenciáján. Elhatározásának indokolásaképpen aztam, hogy a vezérigazgató sze- • mélyesen járja be a gyárat, ] maga mutatja meg a kis hibá-! kát, meg a követni való dől-1 gokat is, és néhány szót vált \ az emberekkel az ünnepi fel- • vonulásról. j Jecs Alajos mindig emlékez-' ni fog az 1957-es május else-' jére. — Sok év után az volt az első, amikor nem csináltunk különösebb agitációt. És mégis ■meghökkentően nagy felvonuló-tömeg hömpölygött a miskolci utcákon. Mondok erről egy érdekeset. Amikor fölvonulunk, nemcsak saját erőnket, egységünket látjuk, hanem a házak ablakaiban nézelődő emberek arckifejezését is. Régebben láttunk fanyar mosolyokat, fintorokat. 1957-től ezek az arcok eltűntek.., Biztos vagyok benne, hogy nem látjuk ezeket a mostani május elsején sem, amikor vagy tízezren ismét, kivonulunk a gyárból, büszkén, erősen, emelt fővel. j z idős munkás, Jecs /U Alajos, a. gyárrész- /-& legvezető magyarázZ JL za, hogy miért mennek emelt- fővel: most is megkapta a. gyár az Élüzem címet! Szép eredményeket sorol föl tervteljesítés- ről, önköltségalakulásról, se- lejtcsökkenésről. Aztán József Attilát idézi, hogy „dolgozni csak pontosan, szépen...” Dübörgő gépek verik szavaihoz a ritmust. Erős, lüktető dobbanás a gyár. A város szívé. S az egész ország érzi dobbanásait, %■ zal vádolta meg Nkrumafe ghajnai elnököt, hogy „felforgató tevékenységet” szervez Kongó ellen. Hasonló vádakat hangoztatott Ben Bella és Nasszer elnök ellen is. Csőmbe kijelentette, egyetért azzal a nigériai javaslattal,, amely szerint az afrikai csúcs- konferenciát nem Accrában, hanem egy másik fővárosban kellene megrendezni. Végül, közölte, hogy Kongó felvételét kérte az Afrikai-Malgas Együttműködési Szervezetbe, Ez a szervezet —, mint ismeretes —, a volt francia gyarmatokból alakult új, független államokat tömöríti. Az UPI jelentése szerint Kairóban csütörtökön sajtó- közleményt hoztak nyilvánosságra. amely szerint a kongói felkelők elhatározták, hogy a Kongó keleti és nyugati területein harcoló egységeket egyesített főparancsnokság alá helyezik. Tunézia bezárja kairói nagykövetségét Az AFP jelentése szerint s tunéziai kormány bejelentette hogy bezárja kairói nagykövetségét és alexandriai konzulátusát. A nagykövet Tuniszba utaz- tában kijelentette, hogy hazahívásának ténye egymagábar még nem jelenti a tunéziai- egyiptomi diplomáciai kapcso latok teljes megszüntetését. Burgiba a nyugatnémet te Revíziónak adott nyilatkozatában — a. legtöbb arab ország álláspontjával éles ellentétbet' — megismételte kormányánal- azt, az álláspontját, hogy Tunézia akkor sem szakítja meg kapcsolatait Bonn-nal, ha aj NSZK és Izrael között diplomáciai kapcsolat létesül. A címrajz Feledy Gyuf* munkája.
