Észak-Magyarország, 1965. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-28 / 99. szám
Säscfe ÍS8& SprfBs «s. fs&ssaf/ítsrArtfmsTArí r» Ili „táplálják“ az építkezéseket * ' l*öf ismerjük: ® teherautókat* oldalukon a négy betűvel: ÉPFU. A vállalat miskolci szállítási üzemegységének gépkocsijai öt megye vá- posait, falvait járják. Éjjel és nappal, esőben* hóban, tikkasztó hőségben mennek ezek az autók. Viszik az építőanyagokat Heves, Hajdú, Nógrád, Szabolcs és természetesen Borsod megye építkezéseihez. — Vándorló élet* változó munkahely, sok áldozat, az emberektől... — jegyeztem íöl többek között, amikor a .miskolci üzemegység igazgatójával, főmérnökével, főkönyvelőjével és forgalmi fődiszpécserével beszélgettem. Mindez végigkíséri az üzemegység egész múltját, jelenét, B a vándorló élettel egyiittjá- ró sok lemondás ott húzódik a szép eredmények mögött, csak éppen nem lehet statisztikailag kimutatni. Pedig ezek árán jutottak el a vörös ván- dorzászlóig. Kezdetben 40 gépkocsi, ma 382 teherautó Hogy mi is volt az üzemegység múltja, hogyan alakult ki az üzemegység? Szoj- ka Mihály fődiszpécser, az egyik legrégibb dolgozó így beszél erről: — 15 esztendővel ezelőtt a helyi építkezések segítésére tíz teherautót küldött Miskolcra az Építésügyi Minisztérium. De mint szerte hazánkban, Borsodban, illetve Észak-Magyarországon is egyre szaporodtak az építkezések. 1951-ben már szállítási kirendeltséget kellett létrehozni Miskolcon 40 gépkocsival, s egy évvel később ebből önálló vállalat alakult.' S mert az „építkezési iá'd'- országosan magasra szökött, szükségessé vált az építőipari szállítási vállalatok központi irányítása, összevonása. 1963. júliusától a miskolci ÉPFU az országos vállalat egyik üzemegysége. A Vöröshadsereg úti, néhány csővázból összeállított garázsból új, modern telepre, korszerű garázsba, javító- műhelybe költöztek az üzemegység dolgozói. A telep most a Tüzér utcában van, s szomszédságában már épül is égy még korszerűbb épület. Orvosi rendelő, 500 személyes fürdő, öltöző lesz ebben az épületben. — 2,6 millió forintba kerül ez a létesítmény — hallottuk Miklós Imre igazgatótól — tavaly ősszel kezdtük meg építését, és ez év novemberében már szeretnénk átadni dolgozóinknak. Szükség is van rá nagyon, mert az üzemegység növekedésével, természetesen nem csupán a vagyon gyarapodott (jelenleg 382 teherautója 12 daruja 4 rakodógépe és 3 kotrógépe van az üzemegységnek), hanem az összlét- szám is 1400-ra nőtt Az emberek gondolkodása is megváltozik Érdemes felfigyelni néhány adatra, amit dr. Varga József főkönyvelőtől hallottónk: — Tavalyi globális tervünket az 1963. évi bázishoz viszonyítva 23 százalélckal, a leimhez viszonyítva pedig 3,7 százalékkal túlteljesítettük. Gépkocsijaink 1963-ban 13 millió, tavaly 15,3 millió kilométert tettek meg. Tavaly 327 gépkocsink 4,9 miltiö tonna építőanyagot, az előző esztendőben 260 autónk 3,6 millió tonna építőanyagot szállított el. Árbevételi tervünket 1964-ben öí millió forinttal túlteljesítettük és hét nap nyereségrészesedést fizettünk. Sok mindent elmondhatnánk még erről az üzemegységről. Mint Kiss Barnabás főmérnök megjegyezte, külön története van annak, hogyan vezették be a speciális szállítást, a rakodás gépesítését, miként haladtak a technika korszerűsödésével. De részletezhetnénk az itt is kibontakozó szocialista brigádmozgalmat. A szocialista címért dolgozik Özdon Váradi Ferenc gépkocsivezető brigádja, Kazincbarcikán Rácz László, a miskolci kavicsbányában Liptai József vezetésével egy-egy gépkocsivezető brigád, vagy például Egerben Biró Béla rakodó, a miskolci műhelyben Nikházi. Árpád. Simon László, Magyar János brigádja. Öt megyében, minden nagyobb és kisebb építkezésnél, minden nap láthatjuk a teherautókat, oldalukon a négy- betűvel: ÉPFU. Csak éppen nem nagyon figyelünk fel rájuk. Az emberek manapság természetesnek tartják, hogy megkapják mindennapi táplálékukat. Az építkezéseken is így vannak a „táplálékokkal” — az építőanyagokkal. Hogy azok sokszor milyen fáradságos szállítással jutnak el hozzájuk? Ezt esetleg nem nagyon értékelik. Alak azonban a vörös vándorzászlót adták az ÉPFU miskolci üzemegységének — értékelték! Ruttkay Anna Késő délután már nyugtalan a jószág. A • két borzas puli hangos vakkantásokkal tereli össze a kószálókat, pajkosan ijesztgeti a kis fehér bárányokat Már mennének haza, de feltartom a pásztort. Beszélgetni szeretnék vele, csakhogy nem könnyű. Érdeklődő, figyelmes tekintettel néz rám, míg kérdezek, aztán röviden, de nagyon röviden válaszol- gat ...........................( R — Igen! összeszedem emlékezetemben mindazt, amit: valaha életükről olvastam. A vége az, hogy én mesélek neki, s ő helybenhagyólag rá-rábólint. — Úgy tudom. Novajid- rányban Lukács bácsi családja foglalkozott csak juhokkal. — Igen. Eh, nem is jó rágondolni. Szomorú vége lett annak. — Mondja el — kérlelem. Rátámaszkodik rézfokosára, e! magában: — Mikor lépett be a tsz-be?-— Ezerkilencszázötvenlcilencben — maid felélénkülve folytatja —, de tegnap kellett volna eljönnie Szemerére. — Miért, mi volt ott? — Hogy mi? — ütközik meg komolyan. — Hászen maga az újságíró, s nem tudja? Száz juhász gyűlt össze Szemerén. Szép értekezlet volt... Nagyon szép. Filmet is vetítettek a juhászairól. Juhok a hegyoldalon A régi számadó juhász utódját kerestem, s meg is találtam. a változást kutattam életében, azt is megtaláltam, ele azt is, ami ősi és változatlan maradt — ez a szűkszavúság. — Mióta juhászkodik? 1 — Amióta megvagyok. Meg jazelőtt is. — Azelőtt is? — nézek rá 'értetlenül. — Hogyhogy az- felőtt is? — Apám* nagyapám, meg ifi dédapám is juhász volt. — Akkor jóformán a jó- bzág közt telt el az élete — eáfezítem ki, hogy bővebb beszédhez segítsem. — Meséljen, milyen volt régen a számadó juhász élete? — Más volt. — Kint laktak ugye,- tavasztól őszig? Legelésző birkák az erdő alatt. mert ez is megvan, ez is a régi, a hagyományos, s nagyon tömören így beszél: — A prépostság juhait őriztem, s nekem is volt kétszáz. Elvittek katonának. Mire hazajöttem, mind elvitte a háború. Megvolt a család, a gyerekek, de a jószág mind egy lábig odaveszett. — Folytatódik a juhászság a családban? — Nem. — Nincs gyereke? — De van. Aztán megtudom, hogy öt fia és két lánya van. Traktoros az egyik fiú, kettő géplakatos. kettő villanyszerelő. Egykedvűen sorolja, se nem sajnálja a családi foglalkozás kihalását, se nem büszke a fiúkra. így van manapság, más világ van — ezzel intézi (Foto: Szendrei) Nehezen gyűröm le a mosolyt. Ennek a szűkszavú, magányhoz szokott embernek szép az értekezlet? Talán azért — gondolom —, mert szűkszavú juhászok gyűltek össze ott is. Közben a juhok végképp megunták az interjút. Lukács István bácsi gyorsan kezet nyújt, s menthetetlenül végeszakad a beszélgetésnek. Azt már a tsz-irodán tudtam meg. hogy a novajid- rányi Vörös Csillag egyik legjövedelmezőbb ágazata a juhászat. Az elmúlt évben 73 ezer forint volt a tiszta haszon belőle. Egy birka négy kiló jó minőségű gyapjút adott, s anyánként 50 liter tejet fejtek. Ez a tejhozam már rekordszámba megy. Adamovlcs Ilona Válasz Titatott kérdésekre Kedves Tóth elvtársi M egkaptam leveledet, ezennel nyugtázom is. Hálás vagyok, hogy összegyűjtötted azokat a leginkább vitatott kérdéseket, amelyekkel az utóbbi időben találkoztál néhány üzemben, falun, idősebb elvtársak és munkásőrök körében. Igazad van, ezekre válaszolni kell, őszintén, minél előbb és lehetőleg a nagyobb nyilvánosság előtt. De nézzük sorjában a vitatott kérdéseket, problémákat. Azt írod; néhányan úgy vélik, hogy „rendszerünk liberális ...”, hogy „a párt feladta a munkásosztály vezető szerepét..mások azt. mondják, hogy „túl szélesre tártuk a demokrácia. kapuit.. Mindezekből pedig olyan következtetést vonnak le, hogy „megszüntettük az osztályharcot ...”, hogy „hibás az emberek megítélésének mai mércéje ...”, mások szerint „korai volt. nálunk a tanuló ifjúság származás szerinti kategorizálásának megszüntetése...”, ismét mások szerint „elhamarkodott dolog az egységes paraszti osztály és a. szocialista népi-nemzeti egység kialakulásának folyamatáról beszélni .. Igen „izgalmas" kérdések! A továbbiakban azt írod: még furcsábbnak tartom, hogy ugyanakkor ezek az elvtársak nagyjából és egészében helyeslik pártunk fö politikai vonalát, a VIII. pártkongresz- szus határozatait, sőt, mi több, „szívvel-lélekkal” dolgoznak ma is e határozatok megvalósításáért. a szocializmus teljes felépítéséért — időnként azonban erre ügyet se vetve elkezdenek panaszkodni. Pesz- szimizmusba esnek, írod, amikor tudomást szereznek egy- egy konkrét hibáról, mulasztásról, visszaélésről, vagy valamilyen ellentmondásról, egyik-másik elvtársunk jogos, vagy vélt sérelméről, amiből rögtön általánosítanak: „no, lám, érdemes volt?... bezzeg, ha tekintélye lenne a partnak, ha keményebb lenne a vezetés...” st.b. — Igazad van, ha ezek után megkérdezed: lehetséges, hogy akarva-akarat- lanul is lényegében az ötvenes évek első felének sok tekintetben hibás, antimarxista gyakorlatát sírják vissza? Lehet. Bár meg vagyok győződve róla, hogy ugyanakkor ezek az elvtársak sem. kívánják vissza a személyi kultusz törvénytelenségeit, koncepciós pereit, a kötelező beszolgáltatás és parancsolgatás rossz emlékű időszakát. Sokkal inkább arról van szó, hogy „a párt és a munkás- osztály vezető szerepéért, tekintélyéért aggódó”, vagy a proletárdiktatúra „liberalizálódása”, az osztályharc „megszüntetése” miatt időnként „kesergő” elvtársak jó része nem érti, vagy helytelenül értelmezi az osztályharc mai kérdéseit, a proletárdiktatúra lényegét és történelmi szerepét, benne a párt és a munkásosztály vezető szerepét és pártunk szövetségi politikáját. Kedves Tóth elvtárs! P olémikus írásoknál nem szeretem idézgetni a klasszikusok tanításait (attól tartok, hogy valaki „dogmatizmussal” vádol meg, vagy azzal, hogy „tekintély! érveket” használok), most mégis úgy érzem, segítségül kell hívnom Marxot és Lenint. Tudniillik az a gyanúim hogy a proletárdiktatúra liberalizálódása és az „elhamarkodott lépések” miatt aggódó elvtársak, vagy azok. alak ma úgy vélik, hogy „a párt feladta a munkásosztály vezető szerepét...” és „lemondtunk az osztályharcról.. vagy nem ismerik, vagy figyelmen kívül hagyják Marx és Lenin alapvető tanításait. Ismeretes, hogy Marx már 1852-ben. vagyis 113 évvel ezelőtt. (!) (amikor a proletár- diktatúra még csak teória volt) J. Weydemeyerhez írt levelében egyebek között az alábbiakra hívta fel a marxisták figyelmét: .. Ami mármost engem illet, nem az én érdemem sem a modern társadalomban levő osztályok létezésének, sem ezek egvmás között folyó harcának a felfedezése. Polgári történetírók jóval előttem leírták az osztályok e harcának történelmi fejlődését, polgári közgazdászok pedig -— az osztályok gazdasági anatómiáját. Ami újat én cselekedtem, az az volt, hogy bebizonyítottam: 1. hogy az osztályok létezése csak a termelés fejlődésének meghatározott történelmi szakaszaihoz van kötve; 2. hogy az osztályharc szükségszerűen a proletariátus diktatúrájához vezet; 3. hogy maga ez a diktatúra csak átmenet valamennyi osztály megszüntetéséhez és az osztály nélküli társadalomhoz.” (Marx—Engels Válogatott levelek. 73—77. oldal.) — A kiemelések is Marxtól valók! Gondolom, hogy Marx 2. megjegyzését — miután nálunk a proletárdiktatúra történelmi tény („az osztályharc szükségszerű eredménye”) — senki sem vitatja. De itt van az 1. és a 3. megjegyzése is, hogy ti. „az osztályok létezése, csak a. termelés fejlődésének meghatározott történelmi szakaszaihoz van kötve;” és. hogy „maga ez a diktatúra csak átmenet, valamennyi osztály megszüntetéséhez és az osztályú él küli társadalomhoz.” Marx itt félreérthetetlenül rávilágít az osztályharc végső céljára. (Hogy ti. a proletárdiktatúra nem öncél, de annál inkább eszköz, lehetőség, az a történelmi időszak, amely napirendre tűzi az osztályharc végső céljának, az osztálynélküli társadalomnak megvalósítását.) Csakhogy néhány. elvtársunk a „végcélt” valahogyan szem elől téveszti, éppen amiatt, hogy ideológiai munkánk viszonylag elmaradt, hogy még a régebbi párttagok között is akadnak, akik nem, vagy hiányosan ismerik a klasszikusok elvi útmutatásait, és a mai valóság bonyolultabb összefüggéseit. Innen ered azután az álforradalmi siránkozás, hogy „proletárdiktatúránk liberális ...”, hogy „a párt feladta a munkásosztály vezető .szerepét..vagy, hogy „túl szélesre tárjuk a demokrácia kapuit..„korai ez, korai az.. Kedvem lenne megkérdezni, hogy az olyan kérdések, mint a tanuló ifjúság (a mai rendszerünk szülöttjei!) származás szerinti kategorizálásának megszüntetése; vagy az emberek megítélésének az az igazságos mércéje, miszerint a szocializmus iránti hűséget, a szakmai hozzáértést, rátermettséget, s a végzett munkát és magatartást kell alapul vennünk; vagy az egységes paraszti osztály, a szocialista népi-nemzeti egység kialakításának kérdései; a szocialista demokrácia kiszélesítésének tendenciája mikor kerülhet napirendre és a megvalósulás stádiumába a gyakorlatban, ha nem a proletárdiktatúra. idején, a szocializmus alapjainak lerakása után, ha „ma meg korai..."? E zt egyébként a jobbról kételkedő szkeptikusoknak is figyelmébe ajánlhatnánk, akik viszont azt a „nótát fújják”, hogy „minden maradt a régiben... az üzemek, intézmények élén ma is többnyire kommunisták, munkás- káderek állnak..., a származás szerinti katesórizálás megszüntetése is csak humbug ...” (Nem véletlen, hogy a legjobb szándékok ellenére is egy pontban találkozik a „baloldali” és a jobboldali „siránkozás”.) De hát mi maradt itt a „régiben” az elmúlt húsz év alatt, és különösen az utóbbi hét-nyolc esztendő során? Semmi! Legfeljebb az emberek egy részének (sajnos, köztük néhány elvtársunk) gondolkodásmódja! Főleg ez ad magyarázatot a vitatott kérdésekre. Mert a magyar valóság, benne a társadalmi valóság is, a szakadatlan változás — tegyük hozzá, örvendetes változás — állapotát éli. Társadalmunk osztályszerke- zede, s az osztályharc időszerű gyakorlati kérdései is alaposan megváltoztak. Előbbre léptünk az osztályharc front - jain — közelebb a „végcél” felé. (Bár ettől még elég messze vagyunk,) Nem kétséges, hogy csak azok a fogalmaink helytállóak és igazak ma, amelyek követték és követni tudják a valóság változásait. (Pl. A munkásosztály vezető szerepére és a párt szövetségi politikájára vonatkozólag azokat a változásokat, amelyekre az ideológiai munkánk irányelvei is felhívják figyelmünket.) Erős a gyanúm, kedves Tóth elvtárs, hogy azok például, akik rendszerünk „liberalizmusa” és az elhamarkodott, „idő előtti lépések” miatt aggódnak, nemigen ismerik Leninnek éppen nekünk címzett intelmeit. Mert Lenin már az első magyar Tanács- köztársaság' idején, 1919. májusában „Üdvözlet a magyar ■munkásoknak” c. cikkében felhívta a figyelmünket: „ .. • nem egyedül az erőszak a proletárdiktatúra lényege és nem elsősorban az erőszak. A proletárdiktatúra legfőbb lényege a dolgozók vezető osztagának, élcsapatának, egyetlen vezetőjének, a proletariátusnak szervezettsége és fegyelmezettsége. A proletárdiktatúra célja, hogy megteremtse a szocializmust, megszüntesse a társadalom osztályokra tagozódását, dolgozóvá tegye a társadalom valamennyi tagját és az embereknek ember által való mindenféle kizsákmányolását megfossza talajától. Ezt a célt nem lehet egy csapásra elérni, ehhez a kapitalizmusról a szocializmusra való átmenetnek meglehetősen hosszú időszakára van szükség, azért is, mert a termelés átszervezése nehéz dolog, azért is, mert időbe telik, amíg az élet minden területén gyökeres változásokat hajtunk végre, azért is, mert a kispolgári és a polgári gazdálkodás megszokott- ságának hatalmas erejét csak hosszú, kitartó harccal lehet leküzdeni. Éppen ezért beszél Marx a proletárdiktatúra, egész időszakáról, mint a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakáról.” (Művei 29. köt. 393—397. old.) Akadnak, akjk egyenesen a szemünkre vetik néha, hogy „megszüntettük az osztóly- harcol...” — Bár már ott tartanánk az egész világon, hogy „megszüntethetnénk!” De Lenin a. fenti cikkében arra is figyelmeztet, hogy „Az osztályok megszüntetése — hosszú, nehéz, szívós osztály- harc müve, s az osztályhare a tőke uralmának megdöntése után, a burzsoá állam lerombolása után, a proletárdiktatúra megteremtése utón nem tűnik el (mint ezt a régi szocializmus és a régi szociáldemokrácia sekélyes képviselői képviselik), hanem csali formáit változtatja és sok tekintetben még elkeseredettebbé válik”. (A kiemelések is Lenintől származnak.) z biztos, hogy az osztályharc formái, fö területei és fö kérdései ma mások nálunk, mint a korábbi évek során (mondjuk 1945. után, vagy 1956-ban voltak); hogy ma az osztályharc fö „frontjai” a gazdálkodás és az ideológiai harc területein húzódnak^ és e téren ma tapasztalhatóan „sok tekintetben még nehezebb is...” — De hol és ki szüntette meg nálunk as osztályharcot? Hol van itt liberalizmus” és hol vannak „elhamarkodott” lépések? Legföljebb azok fejében és szubjektív véleményében, akik restek, vagy nem képesek Marx és Lenin tanításainak felfogására, alkotó alkalmazására, és az örvendetesen változó magyar valóság nyo- nion követésére! Csak helyeselni lehet a Központi Bizottság irányelveinek azt a megállapítását, hogy „... Az alapos marxista képzés — (egyebek között) — szükségessé teszi a tudományos szocializmus klasszikus műveinek, Marx, Engels, Lenin írásainak elmélyüli tanulmányozását.” Elvtársi üdvözlettel: Csépányí fcajss
