Észak-Magyarország, 1965. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-25 / 97. szám

ÉSZAK MAG T A RORSZÁG Vasárnap, 13GS. ápiüls 88. Á. Noszíy fiú esete Tóth Marival Az évad leggyengébb produkciója a Miskolci Nemzeti Színházban I színp méháuM jpgpgíbiénÉiMjo katonaéletről. A mj irodalmi színpadi vezetőink még min­dig idegenkednek a vidá­mabb hangnemtől. (Bár mar olyan jelenséggel is találkoz­tunk, hogy egyes irodalmi színpadi vezetők átesnek a ..vidámság túlsó oldalára’’.) Jó, ha megtartjuk az arányossá­got, a vidám és az úgyneve­zett komor művek tolmácso­lásában, ez fejlesztheti az együttes kifejezőkészségét, ér­zelmi gazdagságát és színpadi rutinját is. Az irodalmi színpadi műso­rok zöme még rniriclig versek­ből rendeződik. Tisztelet a kivételnek. Az megint nagyon fontos komponálást kérdés, liogv a verseket milyen más műfaj kövesse, és milyen sor­rendben. Nemrégiben talál­koztunk egy nagyon érdekes irodalmi színpadi műsorra 1( amelynek eime ez volt: „Há­zasélet a legszebb a világon”. Ebben a műsorban elhangzot­tak lírai töltésű, vidám, iróni- kus versek a házasélei; visg- szásságairól, dalok a kibon­takozó szerelemről, dalok a házastársak civódásairól, s láttunk egy jelenetet a házas- társak évödő, öreg korából. Ez a műsor arra is jó példa., hogy merészen kell élnj azzal, a szerkesztési .szabadsággal, amely feltételezi az irodalmi és a zenei művek többféle jo­gát irodalmi színpadjainkon.’ A zenei Íratás nagyon fontos a műsorban. Mindazokat, ami­ket a költő leírt, s a versmon­dó hűségesen tolmácsolt, a zenei hatásaiban fokozhatja. Természetesen, nagyon fontos a zenemű megválasztása. Honnan válasszuk ki at anyagot? Vita tárgyát képezi nap; janikban az is, hogy irodalmi színpadi vezetőink saját «14 guk írjariak-e, állítsanak-e össze irodalmi színpadi műso­rokat, vagy válogassanak az országban fellelhető legjobbak között. Receptet adni arra vo­natkozóan nem lehet, hogy miként járjanak el az irodgl- mi színpadi vezetők. Ha vala­melyikük tehetséget és képes­séget éiez ahhoz, hogy kitűnő keretjátékot, vág}' összekötő szöveget írjon egy jól összevá­logatott irodalmi színpadi mű­sorhoz, ezt. joggal megteheti,' A csoport és a közönség bizo­nyosan hálás lesz érte. De ha valakinek nem futja erejéből, akikor csak azért, hogy saját műsorra] lépjen az együttes színpadra, nem érdemes kom­ponálni. Ilyenkor országos ki­adványok után kell. inkább kutatni, s ezek közül is a cso­port „profiljának” leginkább megfelelőbbet kiválasztani.* (Sajnos, . nagyon kevés jő anyag ál! rendelkezésünkre országszerte. A debreceniek­nek nemrégiben megjelent a Naggyá lenni, című műsorfü­zetük, ebben van néhány na­gyon jól szerkesztett irodalmi színpadi összeállítás.) Megszívlelendő tanács még az irodalmi művek leg telje­sebb tisztelete. Ezen elsősor­ban azt értjük, hogy a pó­diumra lépőknek mindenkor, minden körülmények között nagyon pontosan kell ismer­niük az irodalmi alkotásokat. Botladozás, betű- és sorkiha­gyás. sorcsere kísértetiesen emlékeztet fi legrosszabb, leg­gyengébb öntevékenykedésr«*. Érzésünk szerint, minden iro­dalmi színpad el akarja ko­rülni azt á lehetőséget, hogy szövegbizonytalanság követ* kéztében produkcióját „rossz- ízű öntevékenykedésnak” bé­lyegezzék. Párkány Bássláí ezért jegyzőnk le néhány hasznosítható, értékesíthető gondolatot. A műsorok omponálat lansága ’ Irodalmi színpadjaink mű­sorösszeállítása nem minde­nütt átgondolt. Sok műsor nincs megkomponálva, versek követik' egymást, keret nélkül. Az irodalmi színpadok tartal­mi-formai jegyei nem minde­nütt ismertek. Helyenként összetévesztik az egyszerű versmondogatást az irodalmi színpadokkal. Pedig a névben bennefoglaltatik a lényeg: irodalmi színpad. Tehát az iro­dalmi műveknek színpadra ál­lítása a színpad bizonyos tör­vényei szerint. Mik ezelt a tör­vények? Mindenekelőtt a komponáltság, amely magában foglalja azt is, mit akarunk adni a hallgatóságnak. Nem elhanyagolandó szempont az emelkedés, a fokozódás tör­vényének betartása sem. Ez különben szerkesztési kérdés. A művészi izgalom és érdeklő­dés' fenntartása nem könnyű feladat. Ezért érdemes ügyel- ni a versek összeállításánál a hangulati különbözőségre Miat­tunk nemrégiben egy Radnó­ti emlékmúsort, ahol mintegy . ÜO vers csak a háború gondo- • tatával foglalkozott. Talál- . koztunk, néhány irodalmi szín­padi műsorral, amely a felsza- 1 badulás gondolata 'köré cso­portosította az előadott verse- ■ két. Ezeknél a műsoroknál is . tapasztaltunk bizonyos egy­oldalúságot, „prakticizmust”. Néha az az érzésünk támad, hogy az irodalmi műsorok al- . kalmi műsorokká alakulnak vagy egy-egy illír ~o illusztrá­lását szolgálják. Ha felszaba- ; dulási műsort készítünk, vagy , alkotmány ünnepi összeállí­tást, komponálunk, gazdag ér- ■ celmi motívumok után kell : kutatnunk, s ezt csak az Iro­dalom egészében találjuk meg. , A forradalmi költészet színpa­don történő egyoldalú bemu­tatása éppúgy elsekélyesedés- hez vezethet, mint a szerelmi » költészet egyoldalú tolmácso­lj lása. Nemrégiben egy érdekes jj néger műsorról hallottunk, » amelynek az volt az egyetlen f szépséghibája, hogy kizárólag < az elnyomás aspektusából ) vizsgálta a színesbőrűek hely­I ' zetét. Kimaradt ebből a mű­sorból az a gazdag világ, ame­lyet ősi dalaikban, költésze­tükben a négerek megvallol- tak önmagukról, életük sok­fajta alakulásáról. fiz iro dalom nemcsak versekből áll Többször beszéltünk már ar­ról is, hogy az. irodalmi szín­padok műsorainak hangolása milyen legyen. Egyes irodalmi színpadi vezetők azt hiszik, \ hogy a háború és béke tétná- < ja csak az abszolút komorság í és fennköltség jegyében jelen- jj hét meg a hallgatóság előtt,. ( Nagyon érdekes példával ta- ' lálkoztunk az egyik irodalmi I színpadnál; itt a háború és í béke gondolatát, szatirizáló ! hangvétellel, s Irodalmi közeg \ segítségével juttatták el a né- J zőkhöz. Nagyon sok irodalmi ij színpadi vezető azt: hiszi, hogy ) az irodalom egyenlő a. vers- \ sei. Es ezen belül is a févm- í költ pátoszt sugalló verssel. ) Közismert cl ’ -<*. hogy az iro- / dalom műfaji és tematikai vo- j natkozásban nagyon gazdag. \ Ha Csokonaira gondolunk, < máris megjelenik előttünk a 5 szerelmi lírán kívül, a haza- ( fias gondolatot sugalmazó í líra. s a vidám hangvétel is. í Balassi Bálint, tudott a kato- jj naéletrő! fennkölten írni. de j az élet felkínálta jelenségeket í jól ismerve, tudcrtt indám tó- > nusú verseket is komponálni, ' szerelemről, baj tár Másságról, A tavaszi kulturális szem­lék, diákvessengések, irodal­mi színpadok bemutatkozása, KISZ-napok, jó alkalmat kí­nálnak némi összegezéshez, néhány tanulság megállapítá­sához. Ezúttal különösen a re­ményteljesen fejlődő irodal­mi színpadi mozgalmunk ér­demli meg, hogy foglalkozzunk vele. Borsod megyében I960, óta egyre másra alakultak irodal­mi színpadok. Kezdetben na­gyobb városainkban, majd a járási székhelyeken, végül kis falvakban is. De az irodalmi színpadok bábái és kezdemé­nyezői között kell említenünk a bányász öntevékeny együt­teseket, a munkás művelődési házak irányítása alatt, terebé­lyesedő irodalmi színpadokat. Általános megállapításként jóleső érzéssel kel! rögzíteni: megyénkben az irodalmi szín­padok fő gócai bányavidéke­ken, Sajószentpéteren, Ru- dabányán, Ormosbányán, Óz- don és környékén, valamint Diósgyőrben találhatók meg. Ez önmagában is jelent vala­mit, munkáslakta területein­ken bontogatja szárnyait nép­művelésünknek ez az érdekes, sok újat Ígérő „fiókója”. Igaz­ságtalanok lennénk, ha csak azt mondanánk: ezeket az iro­dalmi színpadokat direktívák alapján szervezték munkás­lakta területeken. Nem ta­gadjuk: ilyen „szempontjaink” vannak, s lesznek is, de itt a döntő mégis csak az, hogy (ha nem is olyan nagy lét­számban,) a bany ászlakosság, az ipari munkások zöme meg­szerette és igényli az irodal­mi színpadok műsorait. Példá­ul egyes munkásszállásokon, bányászszállásokon már va­lóságos menetrendje alakult ki az irodalmi színpadi bemu­tatkozásnak. Néhány Borsod megyei községben paraszti la­kosságunk is megszerette az öntevékeny művészeti mozga­lom új jelentkezési formáját. S mert a népművelők sze­retnek irodalmi színpadokkal „bajlódni”, továbbá az igény is szépen nyomon követhető, m Es a magunk portáján..,? zott helytelen módszerek óvatosságot paran­csolnak még ma is sok embernek. Do miért, hogy a maguk közvetlen portáján még min­őig gyávák az emberek, a felsőbb szerveket viszont nagyon gyakran leszólják? Talán annyira sok okos ember él hazánkban, hogy mindenki országos szinten gondolkozik? Aligha! Hiszen az üzemek, gyárak, hivatalok egészségtelen, lokálpatriotizmusa olykor súlyos milliókat jelent a népgazdaságnak — éppen a veszteség rovatban. Nem egy vállalat el­adhatatlan árukat termel, mégis, prémiumot tud fizetni dolgozóinak... És éppen itt van a baj. Hiszen az ilyen vállalatoknál is akad ember, aki tudja, hogy haszontalan munkát végeznek — de nem szólna: álljunk meg, hi­szen ebből az országnak semmi haszna! Ha arra gondolok, hogy talán kicsinyes anyagi érdek hallgattatja el az embereket, hogy a maguk portáján nem szólnak, nagy, egész országra szóló terveket pedig útori- út'élen kritizálnak, akkor talán egyoldalúan láttam a dolgokat. De hogy erről is szó van. arról meg vagyok győződve. A másik ok, valószínűnek látszik, éppen 8 korlátolt képességekben rejtőzik. „Alihoz nem értek ugyan — mondja a „mindenben okos” —. hogy hogyan lehetne egy olyan gépet konstruálni, amelyiket Európa-szerte megcsodálnának, de legalábbis olyant, amelyi­ket a hazai ipar hasznosan tudna alkalmazni.” Ám ahhoz, úgy érzi, ért, hogy egy országo­san megvitatott, szakemberek csoportjában eldöntött tervet felülbíráljon s rossznak minősítsen. Nem arról van szó. hogy nincs joga min­den embernek bírálni országos méretekben. Joga. ehhez mindenkinek van. De a magunk kis (az országos • méretekhez viszonyítva kicsiny) portánkon és elsősorban itt köteles­ségünk észrevenni 3 hibákat, ostorozni, meg­szüntetni azokat! A mióta 3 világ világ, az ember előbb a kötelességének tegyen eleget — utána éljen jogaival! Ügy talán megalapozottabban szólhat hozzá az ember más, jelentősebb dolgokhoz is. Mert érzi. hogy a, legfontosabbat, a köte­lességét becsületesen, elvégezte. De addig. . kételkedem bírálatunk igazában, mint aho­gyan a vérmes, kígyót-békát kiabáló szur­kolóról én mindig azt gondolom: no, ez is ide (már mint a meccsre) jön kikiabálni ma­gát, valószínű, hogy otthon meg se szólal­hat ... Baráti! Bajos N em szeretem a hangoskodó embere­ket — azokat, akik például labda­rúgó-mérkőzésen habzó szájjal szid- ( ják a bírót, a játékosokat cs az í ellenfél szurkolóit — odahaza pedig /nem mernek, megszólalni, ha az asszony cl- Ssózta a levest. Nem szeretem azokat az ern- jbereket, akik úgy „politizálnak” a „közélet”- (ben, hogy szidják a minisztert, a felsőbb (szerveket — a maga műhelyében, irodájában »pedig nem meri a főnöke szemébe mondani, (ha az hibát követ el. Szerintem egyformán I ígyáva s haszontalan mind a két típusú ember. Sportnyelven ezt úgy mondják: sportsze­rűtlenség — és előbb vagy utóbb társai is ki­nevetik. Társai, akikkel együtt szurkolt kedvenc csapatának. Az, aki pipogya ember /a maga portáján (műhelyében, irodájában), jaz hiába hangoskodik, ágál s országosan 'okosnak hiszi magát, előbb vágj’ utóbb cl- (veszti hitelét. / Divattá vált nálunk, hogy legkönnyebb a /miniszteriális szerveket, vezetőket szidni, jügy mondják, ez tisztuló közéletünknek I „köszönhető'’. Mert nálunk mindenki meg­mondhatja a magáét, semmi következménye sem származik abból. S ez jo jel, hasznos gyakorlat. Mert követhetnek el hibát a fel­sőbb szervek? Követhetnek! Meg kell ezt nekik mondani? Természetesen! Mindegy az, Shogy ki mondja el, hogy ebben vagy abban !rosszul jártak el, káros a népgazdaságra stb. I De néha túlzásba visszük. Éppen akkor /visszük túlzásba, amikor „mindenben butá­inak tartjuk” a felsőbb utasítást, kritizáljuk, s ágálunk ellene, ha azonban a közvetlen fe­lettesünk téved, akkor elővesszük azt a régi (aranymondást: „Ne szólj szám, nem fáj fe­djem!” —■ és hallgatunk, mint a sír. Miért? /Mert a prémium, a fizetésemelkedés, a kü­lönböző kedvezmények kiutalása éppen a /főnöktől, a közvetlen felettestől függ, abban íő dönt s nem a miniszter vagy. a trösztigaz- )gató. őket — már mint az utóbbiakat —, (tehát nyugodtan szidhatom. / TIP arsaúalmi rendünk természetéből / ’ jg adódik a jó közéleti légkör. Az, { J3 hogy bírálni, kritizálni szabad, i —törvény védi azokat is például. ( akik a sajtó hasábjain, mint leve­lezők vagy tudósítók, bírálnak, kifogásokat ^emelnek. Termelési tanácskozásokon, tag­gyűléseken, különböző értekezleteken az bírál, {akinek van bírálni valója — no és persze : bátorsága. Az ötvenes évek elején alkalma­Mikszáth Kálmánnak ezt regényét már igen sokszor e igen sokféleképpen feldolgo; ták — színpadra, filmre, er nélfogva sokféle értelmezet ben, felfogásban ismerhet te meg két emberöltő erdekle dó közönsége. Többszö meg is hamisították mikszáthi mondanivalót: korhadt vármegyei rendsze: a gátlástalan, pénzsóvá dzsentri-világ éles kritikája ból kedélyes anekdótázás, ro mantikus szálakkal megtűz delt szerelmi história kereke dett. A felszabadulás után feldolgozásokban pedig Tóti Mihály nem a hatvan év élőt ti, akkor nagyon haladó pol gárt testesítette meg, hanen az ötvenes években elképzel eszményi pozitív hőst. Koráb ban a miskolci színház is be mutatta, korábban, minteg; három éve pedig film készül belőle. Ilyen előzmények után ke riilt ismét műsorra Benedei András és Karinthy Ferenc ú feldolgozásában. A korább változatot is ők írták. Az új bóli feldolgozás azt a neme; célt kívánta elérni, hogy a mik száthi művet részben a rára kódott romantikus és anekdó tázó sallangoktól, részben a: ötvenes évek sematizmusánál jegyeitől megtisztítsa, s bizo nyos fokú szatirikus hangsuk hozzáadásával olyan vígjáté kot teremtsen, amelyben t mondanivaló kritikai éle tisz tán előtűnik. A szándék és a megvalósu­lás között azonban szakadél tátong. Az átdolgozásból el tűnt maga a forrás, a mik száthi koncepció. A két rész re, illetve 10 képre tagolt szer kezet, amely a filmszerű gör dulékenységet akarta szolgál rá, nagyrészt buktatója let a mű egységének. Mint mo zaikszemcsék sora. rakódi! egymás mellé a széles áradá sú regény tíz epizódja. Sajna latos azonban, hogy az e mo zaik alkotta kép olybá alakú! mintha darabkái a legkülön bözőbb helyről gurultak, vág) pottyantak volna oda: egyil egy fél évszázad előtti nép színműből, a másik e^y szati rikus játékból, a harmad!! valami komédia ízét hozta. ; negyedik angol társadalm színművet idézett és így to vább. A változó jellegű képek ben erősen szaggatott, ígér sok folytonossági hiánnyal je­lentkező. halvány vonalakká rajzolódik ki a mikszáthi tör­ténet. Legalábbis a mű jó is­merői felismerik. Igaz. kima­radt néhány mozzanat, ami igen sajnálunk, (például a fő Ispáni beiktatás, vagy a főszol ’abíró-választás). Tudjuk hogy nem fér minden a szín padra, a sűrített képekbe. Re lényt színpadra átültetni ki- :sit az elhagyás művészete is és hogy mi legyen az elha­gyandó. éppen annak kiváló ;atása jelenti az első és egyil legnehezebb művészi felada­tot. Tartozunk az igazságnál mnak megállapításával, hog) mindennek ellenére a darab­ban világosan érezhető az al­kotói szándék, bogy leleple- :ődjék a vármegye úri társa­dalma. az a tény, hogy meny- lyire gátlástalan cselszövő tue .enni egy vármegye, ha „fenr- íz ernyő, nincsen kas”-szeri torhadozó uralmuk megnyújtá­sához valami kis pénz mutat- £Ozik a láthatáron. A miskolci előadás valójá­ban ezt a Benedek András és Karinthy Ferenc átdolgozta larabot nyújtotta. Sallós Gá­bor rendezésében az átdolgo­zás hibái és kisszámú erényei egyaránt megmutatkoztak ügyes helyeken még mélyített S a hibákon, s a szinte külön­böző műfajokat képviselő ké­sekben tükröződő játékstílu- ;ók keverésével olyan produk- ;iőt teremtett, amelynél iger behéz egységről beszélni. A szereplők mozgatásában is je- entkezett bizonytalanság, Kü- önösen a két fiatal főszerep­6. Noszty Feri és Tóth Mart cettősében láttunk kínos téblá- bolást: elsősorban Noszty Fe­dné) tűnt a mozgás olykoi jnatkozó ténfergésnek. A: ilőadás elnyújtott záróképé­ben, a Stromm ezredes meg­jelenése utáni, teljesen feles leges jelenetben végleg össze- kászálódik a játék amúgyis vékony fonala, és nem sejthet­jük, hogy a világból kifutni készülő (de csak a rivaldáig jutó) dzsentri-kölyköt az elő­adás alkotói megvetésünkbe, vagy mint bukott szerelmest, sajnálatunkba ajánlják. Sallós Gábor igen helyes elképzelé­sekről beszélt a bemutató előtt, a megvalósítással azon­ban úgy járt, mint a színpadi átül tetők. * A népes szereplőgárda igen változatos teljesítményt nyúj­tott, és meglehetősen sokféle játékstílust képviselt. Az egyik címszereplő. Noszty Feri Hu­szár Lászlóban, az egri szín­ház tagjában talált megszemé­lyesítőre. Sajnos, úgy érez­zük, alapvető szereposztást tévedés volt vele játszatni a dzsentri-társadalmat meg­személyesítő, léha figurát. Megközelítőleg se tudott alak­jához felnőni. Partnere, Tóth Mari Dobos Ildikó volt. Játé­kában hol Natasa Rosztova bukkant fel, hol a Viktória szubrettje. többféle kevere­déssel találkoztunk. A fiatal színésznőnek ez a szerepe nem hozott sikert. Ha a két címszereplő távol áll Mikszáth Noszty Ferijétől és Tóth Marijától, ez már alapvető baj, és meghatározza az előadást. A főbb szereplők közül Németiig Ferenc igen jól felépített. egyenletes, csontighatóan szatirikus Ko- pereczky főispánját, Csapó Já.nos (ugyancsak az egri szín­ház tagja, korábban miskolci komikus) remekül eltalált Bubenyikjét, a félig cseléd, félig titkár furfangos alakjá­nak igen jó megformálását kel! külön kiemelnünk:. Far­kas Endre sok méltósággal leli Lette Nosztv Pál alakját, lánya Noszty Vilma szerepé­ben pedig Virág Ilona igen dekoratív volt. Fillár István Tóth Mihályában a meglehe­tősen egysíkúra írt szerep mögött is érződött a tudatos ember, az új figuraként je­lentkező, vagyonosodó polgár. Felesége szerepében Nádassy Anna nyújtott néhány mulat­ságos percei. Az egri Bálint György hiteles emberséggel jelenítette meg Pázmár dok­tort, Zimonyi Vilma igen esztétikus jelenség, üde szín­folt Velkovies Rozi kis szere­pében; Vargha Irén Kapi- tányné karikatúrájában emlé­kezetes jelenetet nyújtott. Hamvay Lucy méregkeverő Homródynéját, Csiszár András Málinka titkárját, Somló Má­ria harsány Kulcsáméját, va­lamint egy-egy villanásban Dobránszky Zoltánt. Szili Já­nost, Szabados Ambrust, Be- cze Idát és Papp Ellát kell még megemlítenünk. * Az egyes jelenetek átkötő zenéjét I-Ierédy Éva állította össze, és e zenei montázsok ál­talában jó hangulati előké­szítést adtak a következő kép­hez. Wegenast Róbert díszle­tei tőle szokatlanok voltak. Viszonylag kevés volt a rá jellemző. korszerű, jelzéses díszlet, több a naturalisztikus, vagy bővebben jelzett. Mé­száros Margit jelmezei jól il­leszkedtek az előadáshoz, a Bodrogi Zoltán koreografálta néhány tánc szintúgy. * A Miskolci Nemzeti Szín­háznak ez az előadása nem si­került. Nyugodtan mondhat­juk. hogy az évad legros­szabb produkciója. Utólag ta­lán szükségtelen boncolgat; nurík. vajon a műsorra tű­zés, az új feldolgozás, a darab színpadra állítása, vagy a sze­replők megválasztása okozta-e ezt, de tanulságul azért szol­gálhat. Sajnáljuk, mert. sok művészi munka fekszik ben­ne. és a belefektetett munká­val semmiképp sem áll arány­ban az a művészi élmény, aminek nyújtására képes le­het. A nagy kritikai realista Mikszáth életműve parancso- lóan írja elő, hogy ahhoz nyúlni, azt színpadra, filmre átültetni csak úgy szabad, hogy az új produktumból mindenkor Mikszáth kritikai realizmusa tükröződjék. Ez pedig ebből az előadásból hiányzott Benedek Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom