Észak-Magyarország, 1965. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-18 / 41. szám

XXI. évfolyam, 41. szám Ara; 50 fillér Csütörtök, 1!)G5. február 18. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kiapadhatatlan források A mikor a Borsodi Szénbányászati Tröszt teljesítette 1964. évi tervét, és terven felül jelen­tős szénmennyiséggel járult hozzá az ország készletének növeléséhez, büszkén jelen­tették: „eredményeink nem kis mértékben a szocialista brigádoknak köszönhetők." Amikor a Borsodi Vegyikom­binát hírül adta, hogy terven felül mennyi műtrágyával se­gítette az ország mezőgazda­ságát, hozzátette: „ebben nagy szerepük volt a szocialista brigádoknak”. A Lenin Kohá­szati Művekben sikerült meg­valósítani a tételes, egyenle­tesebb kiszállítást, vaskohá­szatunk jelentős exportot bo­nyolított le: „ebben is benne volt a szocialista brigádok mun­kája” — mondták. Az élet, a termelőmunka minden terü­letén érezhető, számokban, tonnákban tételesen lemérhe­tő a. szocialista brigádközös­ségek, a lelkes kollektívák mindennapi tevékenysége, jobb munkája. Üzemekben, banyákban, minden munka­helyen találkozhatunk velük, s eredményeik lelkesítőleg hatnak azokra is, akik még nem tömörültek szocialista brigádokba. A Tiszai , Vegyikombinát karbantartó gyárrészlegénél mind ez ideig nem voltak a megtisztelő címért harcoló brigádok Egyszer csali je­lentkeztek öten az üzemveze­tőnél, a párttitkárnál, s beje­lentették, hogy ők brigádot alakítanának. Alaposan fonto­lóra vették a dolgot, s úgy látják, hogy teljesíteni tud­ják mindazokat a feltételeket, amelyek a szocialista cím el­nyeréséhez szükségesek. Két nap múlva újabb öt ember jelentkezett, aztán újabb négy, majd újabb öt. Az em­berek az izgalom, a szervez­kedés lázában égtek heteken át. Mindenki kereste párját, azt a típust, akivel szervezetteb­ben tud együtt dolgozni, ösz- szedugták fejüket a munka­gépek felett, töprengtek a vállalások pontjain. Az ered­mény máris lemérhető, egyen­letesebb, jobb a munka. E mlíthetnénk ilyen pél­dákat a megye vala­mennyi ipari és me­zőgazdasági üzemé­ből. Egy pillanatig sem vitás, milyen ereje, mi­lyen óriási jelentősége van a szocialista brigádmozgalom­nak. Jelentősége van a terme­lési eredmények fokozásában, a célfeladatok megoldásában, s jelentősége az egyén, a szo­cialista embertípus megfor­málásában, kialakításában. Egy embertől megkérdezték a múltkor, amikor munkatársa ügyében járt el a tanácsnál, hogy milyen funkciót tölt be munkahelyén. Kiegyenesedett és azt mondta: „Szocialista brigádtag vagyok!” Igen, mert ez valóban rangot je­lent, s aki eleget tesz a kő­vel el menyeknek, aki a vál­lal 1 feladatok szellemében dolgozik, büszke iehet erre a címre és kihúzhatja magát. A gazdasági szakemberek, az üzemek vezetői a meg­mondhatói, mit jelent az üzem életében az új alapok­ra épült versenyforma, a szo­cialista brigádmozgalom, mennyire kitér eb élye siti az egyén szerepét, fokozza az al­kotó kedvet. Akadnak azon­ban vezetők, akik ezt a nagy­szerű dolgot túlságosan egy­oldalúan értelmezik és azt mondják,: „a mozgalom arra való, Vfvgy segítségével behoz­zuk. a. lemaradást”. Az ilyen helyen sematikussá válhatilc fi mozgalom, és az csak pa- bírfoyma marad. De vannak h. korábbi munkaverseny szemléletéből fakadóan olyan nézetek, hogy vállalásukban olyan pontokat fogalmaznak meg, amelyeknek elvégzése egyébként is kötelességük. Megfogadják, hogy selejtmen- tcsen dolgoznak, csökkentik az önköltséget, fokozzák a termelékenységet, javítják a munkafegyelmet. Aki szocia­lista brigádba tömörül, s az elért cím után megkülönböz­tetett tiszteletet és elismerést vár, annak a munkaköri kö­telességen felül bizonyos pluszt is kell nyújtania. S hogy mi lehet, mi legyen ez a plusz? Arra ezerféle mó­don lehet válaszolni. Gazdaságpolitikánk alapve­tő pontja, valamennyi terme­lő tevékenységnek egyetlen fő célja: a minőség, a gazda­ságosság, a termelékenység fokozása. Mint ismeretes, a párt és a kormány takarékos- sági intézkedéseket vezetett be. Takarékoskodni kell áz idővel, a pénzzel, az anyag­gal: az 1965. évi terveket el­sősorban a termelékenység fokozásával kell teljesíteni. É feladatok megoldásában a ha­gyományos hajrák nem hoz­hatnak sikert. Nagyon is ala­pos, korszerű üzemszervezés, hibátlan műszaki előkészítés szükséges hozzá. Mindez a vezetők gondja, akiknek ösz- szetett, nehéz feladatokkal kell megbirkózniok. No de miért ne lehetne ezeket a gondokat megosztani az egy­ségbe tömörült kollcktirákkal, különösen azok éten járóival? Az elmúlt években nem egy szocialista brigádunk meg­mutatta, milyen feladatokat képes megoldani ama bizo­nyos pluszként __ K érdezhetnénk: képesek-e erre? Igen, nagy többségük­ben már képesek és még in­kább képessé válnak rá. Na­gyon sokan járnak, éppen a szocialista szerződésben vál­lalt kötelezettség értelmében iskolába, technikumba, mű­velődnek, képezik magukat. Vannak szocialista brigádtag­jaink, akik akkor vágtak ne­ki a középiskolának, amikor a brigád tagjai lettek, és már az egyetemre járnak. Meny­nyien vannak már, akik az­óta újítottak, sőt, találmányt szabadalmaztattak! Elmond­hatjuk, hogy a szocialista tí­pusú emberek százai, ezrei állnak a műszaki vezetők mellett cselekvésre, segítésre készen, hogy elvégezhessék azt a pluszt, amelyet tőlük várnak. No de ezt meg is kell mon­dani. Igényelni kel) segítsé­gükét, támaszkodni rájuk, előbb kisebb, majd mind na­gyobb feladatokkal megbízni őket. Egyértelműen előírni azt, hogy mi legyen az a bi­zonyos ..plusz", egyetlen üzem esetében sem lehetne recept- szerűen. A gazdasági és a mű­szaki vezetők tudják legin­kább, hol szorít a cipő, ho­gyan lehetne a tisztázott fel­adatok végrehajtásába a szo­cialista brigádokat jobban be­vonni. S persze, igényeljék ezt a brigádtagok is. Legye­nek nyugtalan, türelmetlen emberek, kérjék a vezetőket, hogy osszák meg velük gond­jaikat. S zocialista brigádmoz- galmunk kinőtte az „általános iskolás fokot”. Felnőtt, nagy mozgalommá terebé­lyesedett. Ezernyi forrást hor­doz magában, amely kiapad­hatatlan, mert az emberi el­me, az ötletesség, a lelemé­nyesség mindig újabb gondo­latokat szül. Ezt nem kihasz­nálni, ezzel nem élni, meg­bocsáthatatlan vétek lenne. Élni kell hát a lehetőséggel mindenütt. Onodvárj Miklós t % ♦ * t * * TizcMnwolcczer t szervezem ozo neve r>ben ! Közzétették az 1965. évi Lenin díjak £ jelöltlistáját Gambia is független A családi ünnepek és a társadalom A Salgótarjáni Üveggyár termékei világszerte híresek. A gyár ifjúsági üzemében készülnek a legszebb export­áruk. Magyar és szovjet államférfiak táviratváltása Magyar és szovjet állam­férfiak táviratváltása emlé­kezett meg a magyar—szov­jet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának 17. év­fordulójáról. Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke és Kádár Já­nos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, a forra­dalmi munkás-paraszt kor­mány elnöke, L. I. Brezsnyev- nck, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizott­sága első titkárának, A. Z. Mikojannák, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­ge elnökének, A. N. Koszi­ginnek, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének kül­dött táviratban a párt, a kor­mány, az egész magyar nép és a maguk nevében forró elvtársi szeretettel köszöntöt­ték a szovjet államférfiakat, a szovjet népet az évforduló alkalmából. Ez az egyezmény — hangoztatja a többi között a távirat — biztosítja a ma­gyar és a szovjet nép között a proletárnemzetköziség el­veinek megfelelő, sokoldalú együttműködést és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy dol­gozó népünk a háborús károk helyreállítása, s a népi hata­lom megerősítése után a szo­cialista építés útjára léphe­tett. L. I. Brezsnyev, A. I. Miko- jan és A. N. Koszigin, Dobi Istvánnak és Kádár János­nak küldött táviratukban a többi között a szovjet embe­rek őszinte örömét fejezték ki a munkaszerető magyar nép­nek, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével a szo­cializmus építésében elért si­kereiért és tiszta szívből kí­vántak új eredményeket a testvéri magyar népnek a bé­ke és a kommunizmus győ­zelme érdekében kifejtett alkotó munkájukhoz. Péter János, a Magyar Nép- köztársaság kü !ü gymin* sztere és A. A. Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere is üd­vözlő táviratot váltott az év­forduló alkalmából. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöksége szintén táviratban üdvözölte a Szov­jet-Magyar Baráti Társaság elnökségét. fi bolgár tniniszíereltíilieíyeUes Londonban Hatnapos hivatalos látoga­tásra Londonba érkezett To- dorov bolgár miniszterelnök­helyettes. Angliai tartózkodá­sa során találkozni fog Wilson brit miniszterelnökkel és kor­mánya több más tagjával. A tárgyalásokon gazdasági és kulturális kérdések szerepel­nek. 4,4 milliárd forinttal nőit egy ér alatt a lakosság betétállománya Szerdán délelőtt a Magyar Sajtó Házában kezdődött az Országos Takarékpénztár ha­gyományos sajtótájékoztató­ja, amelyen Gács László ve­Felszabadulási versenyben A Dunai Vasmű hideg hengerművének építői a felszabadulási versenyben vállalták, hogy március 31-ig üzemi próbákra készen átadják a hengermű összes berendezését. A képen látható hatalmas kapcsolóteremben máris megkezdték a bonyolult berendezé­sek próbáit. | zérigazgató ismertette a nép- I szerű intézet eredményes I munkáját, idei feladatait. A vezérigazgató bevezető­ben megállapította, hogy az elmúlt esziendőben 4.4 milliárd forinttal növeke­dett és 16.5 milliárd forint­ra emelkedett a lakosság betétállománya. Jelentősen fejlődött a legré­gibb takarékossági forma, 270 000 új betétkönyvet vet­tek nyilvántartásba. A múlt évben összegyűjtött pénzek után 644 millió forint kama­tot kapott a lakosság. A takarékpénztár hitelezési tevékenysége során tavaly egyebek között 29 000 építési kölcsönkérelemre. 1,3 milliárd forintot folyósított. így állami támogatással saját erőből 24 019 lakás épült. Egy év alatt több mint fél­millió dolgozó vett igény­be áruvásárlási, illetve személyi kölcsönt, s a kiadott hitellevelekre 1950 millió forint értékű tar­tós fogyasztási cikket vásá­rolt. Az idén lakásépítkezésekre a tavalyinál több, 1,4 milliárd forintot biztosít az OTP. A terv szerint 5100 szövetkezeti és 674 öröklakás építése feje­ződik be ebben az évben. A tájékoztató a gépkocsi-vásár­lási kölcsönök iránt megnöve­kedett érdeklődésekre vála­szolva hangsúlyozta, hogv az ilyen hitel nyújtás lehetősége a rendelkezésre álló gépkocsi­készlettől függ. Mivel az idén a génkocsibehozatal előre­láthatólag a készoénzvásárlók igényeit sem tudja kieléeite- ni. ezért úi gépkocsi vásárlá­sára egyelőre nem ad hitelt a takarékpénztár. Világhírű üvegáruk Világ proletárjai, egyesüljetek?

Next

/
Oldalképek
Tartalom