Észak-Magyarország, 1965. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-13 / 37. szám

ESZAKMAGI I’M!”«' mbs.t, Í985_ február 18, A képernyő előtt Három egyfelvonásos Szerda este az Erkel Szín­ház . előadását közvetítette a televízió. Bizonyára sokan örüllek neki, mert a három különböző témájú, még mű­fajában is eltérő egyfelvoná­sos mű kellemes, jó szórako­zást nyújtott. Az okos lány Bűbájos volt. Egy népmese feloldva. cselekménysorában, üarmónikus felépítésében, dramalurgíailag éppen úgy, mint zeneileg. Nem harsog-.: l, nem kérkedett e báios, in­kább komikus, mint humoros opera zenéje, bár szerzőjét sokan (zenekritikusok) éppen patétikussággal, feltűnési tö­rekvésekkel, sőt, giccsel is vádolják. Nem, Az okos lány zenéje nem volt giccs. Töké­letesen és igazán színesen si­mult a cselekményhez, annak egész jellegi felépítéséhez. Egyszerűen: szép volt, A telefon Csrrrrrr ... zzzzz ... Nyáu- uuuuuu . Hmmmrn. Ennyi volt a cselekmény tartalma. Tehát: majdnem semmi. Már­pedig cselekmény és komoly mondanivaló nélkül a zene se tud többet kifejezni az adol.t valóságnál. A modern törek­vés helyes, jó, de nem ok ar­ra, hogy a semmit éltessük. Egyébként igazat adok a szer­zőknek. A telefon sok bosz- szúságot okoz az embernek, különösen manapság. Az egész vígoperának nevezett mittu- dom én közben azon töp­rengtem: ugyan a szerelmes ifjú forintért vette a tan- túszt, vagy volt neki még egy régi, egy hatvan filléres? Ami igaz és hú volt az egész­ben: a fülkei telefonkagyló. Vaskos, darabos, olyan, ami­lyen a valóságban. Mario és a varázsló A Thomas Mann novellájá­ból készült táncjáték, mint tánc és muzsika együtt, ha­mar feledtette a telefon ke­serűségét. A táncjáték szer­zői: zenész, koreográfus, ren­dező és a táncok kollektív erővel azt ragadták meg, ami mindennek a lényege, a mozgást. Bár ez ellent mond Thomas Mann szerkesztésé­nek, stílusának, kifejező, il­letve elbeszélő módszerének. 'Thomas Mann ugyanis lassan szövi a cselekményt, az ese­mény! mozgást teljesen szét­bontja (ezzel lassítja le) és rendszerint csali a művek vé­gét telíti drámai eseménnyel. A gyors mozgást, a. pergő cselekményt lelassítja, szinte hurokba zárja. A Mario és a varázsló még az egyik legese- ménydúsabb és legdrámaibb Thomas Mann-mű. Nos, ezt fedezték fel a táncjáték szer­zői. De még eme, aránylag eseménydús Thomas Mann-i műről is lefosztották a lassí­tó, gátló burkot, és szabadjá­ra engedték, persze dialekti­kusán, a cselekmény-menet­be zárt mozgást. így találtak célba. Hiszen a tánc lényege éppen a mozgás, a lendüle- tesség. Természetesen nem kaotikusán, hanem úgy, aho­gyan azt a táncjáték alkotói csinálták: felépítve, harmoni­kusan. Szép volt és hű maradt a műhöz. Szén volt a felénítés, a koreográfia, a rendezés, a tánc és a zene. A zenével kapcsolatban méeis van eay megjecvzésem. Egészében szén volt. Modern — elsősorban. De néhol mintha Bartókot hallottam volna csengeni. Szendrel József HIRDESSEK Állás Mérlegképes könyvelői képzett­séggel rendelkező férfi munkaerőt, revizori munkakörben alkalmazni tudunk, 1985. március l-től. Jelent­kezni lehet az Északmagyarországi Fűrészek személyzeti osztályán, a Ládi üzemben. ________._________59989 M otorszerelőket, körzeti szerelő­ket alkalmaz a Talajjavító Válla­lat, Sajószentpéter, Kossuth lí. 135. ÉM. Befconelemgyártó V. Miskol­ci Betonárugyár azonnali belépés­sel, helyettesítésre árukönyvelőt alkalmaz. Jelentkezés a könyvelé­sen. Miskolc, József Attila u. 23-27. 59971 A Zsolcai Épületelem­gyár különleges gépjárművezetői jogosítvánnyal és autódaru kezelői vizsgával rendelkező dolgozót alkalmaz. Jelentkezés a ‘gyár anyag- és áruforgalmi osztályún. Tetőfedő, bádogos, villanyszerelő, vízvezetékszereió, fűtésszerelő szakmunkásokat, valamint EM-vizsgával rendelkező nehézgépkezelőket kompresszorhoz és agregátorhoz, vidéki változó munkahelyre felvesz a Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Mis­kolc, József Attila . utca 59. szám. Motoros triciklire, veze­tői igazolvánnyal rendel­kező személyt, árukihordónak felvesz a. Miskolci Építőipari Vállalat, Miskolc, József Attila u. 44, Motorszerelő' és eszter­gályos szakmunkásokat, állandó munkára felve­szek. Bér megegyezés szerint. Cím: Nagy József laka­tos, gépjárműszerelő és javító. Diósgyőr, Tokaji Ferenc u. 28. Szállítási vizsgával, vagy szállí­tást gyakorlattal rendelkező szállí­tási ügyintézőt keres a Pamutfonó, azonnali belépésre. Fizetés: gyakor­lattól függően, isoo—1800 forint kö­zött. 60033 BiHorasztaJos, önállóan dolgozó segédet keresek. Kobza BaláZ3, Munkácsy u. 117, 58954 Cipész szakmunkásokat felvesz a Sajószentpétri Cipész Ktsz. __ D olgozó szülők gyermekének gondozását elvállalom. Ugyanott rendes dolgozó férfi szállást kap­hat. Érdeklődni: Arany János u. % az. 60030 Több éves gyakorlattal rendelkező TMK munká­ban jártas gépSakaíost felvesz a NYÍREGYHÁZI gumigyár. Jelentkezni lehet Derko- vits u. 107. alatt. ADÁS-VÉTEL Lottón nyeri 4500 forintos Eterna svájci karóra 2500-ért eladó. To­ronyalja u. 32.____________ 792 H áromajtós új szekrény, használt konyhabútor. előszobaszekrény, villanysütő, sürgősen eladó. Vörös­marty u. 46. Horváth.__________825 W arszawa, príma állapotban,, el­ső kézből eladó. Dr. Koczka, Ti­szai úc, telefon: 14. _____________632 , Tó állapotban levő 1100-as Skoda személygépkocsi eladó. ifj. Budai Béla, Kurityán._________________59995 S ötét teleháló ágybetéttel és ágy- terítők jó állapotban eladók. Mis­kolc, Hl. kér., Költő u. 26. (Ki- líáni toronyháznál.)____________59898 S zép, kisipari kombináltszekrény igényesnek, dió hálószobabútor, rekarnié, fotelok, kárpitozott szé­kek, ágybetét, könyvszekrény, ol­csó székek, olcsó ■hálószobabútor, asztal eladó. Szendrei u. 7._______ S koda 1102-es személygépkocsi, kitűnő állapotban eladó, Vörös­marty U. 5.______ 59900 E ladó teljesen új négyszemélyes rekarnié és két fotel. Martintelep. Tömöri u. 21. 59947 Shabau szegfűmag, .csak vegyes színben kapható Gyenes L., Me­zőkövesd. Egri u. 27.____________107 J ókarban levő Mia motor, szi­vattyúval, elköltözés miatt eladó. Nagy László, Igrici, Rákóczi u. 84. Újtelep.__________________________834 6 hónapos süldők eladók. Somo­gyi Béla u. 50.___________________835 B arokk háromajtós szekrény, alig használt, süllyeszthetős Singer var­rógép eladó. Kovács, Madarász u. 19. sz. ____________________________698 E ladó Singer, karikahajós szabó varrógép, vitrin, hármas toalett- tükör, nagy ovál asztal, kisméretű konyhabútor. Béke tér 13., asztalos­műhely, pincében, _Hétfőtől.____808 L auherger Gloss angolmechani- kás, kőrpáncélos versenyzongora eladó, vagy .«Személygépkocsira cse­rélhető, megegyezéssel. Miskolc, Kornmün u. 7. Táncsics mozin ál. Modern konyhaszekrény, ágy­sodronyok eladók. Lévay J. u. 28. Benczúr televízió eladó, 2500-ért. József Attila u. 60.______________817 Z ománcozott asztalt.űzhely, 2 la­pos villanyfőző, asztal eladó. Nagy, Szabó Lajos u. 30.__________800 K ihúzható« szobaasztal, tv-asztal, jutányosán eladó. Bútor átalakí­tást, javítást vállalok. Kazinczy u. 30., asztalos. __________ 801 . Tó hangú rövid, bécsi zongora, áron alul eladó. Ugyanott síkkö­tőgép, 6/ 60-as, üzemképesen, ol­csón eladó. Mérnyi, Rácz Adárn u. 7. SZ. 650 Tangóliarmönikák, gitárok, min­dennemű hangszerek alkalmi véte­le, eladása, javítása, hangszerkészí­tő mesternél. Elek Sándor, Széche­nyi u. 52. sz.____________________5660 Alig használt kombináltszekrény, hálószobabútor eladó. Szentpéteri­kapu 49.______________________ 59991 E ladó új, 2 személyes rekarnié, 4 kárpitozott szék, darabonként is. Tót u. 30., kárpitosnál.__________830 E ladó kettőezerért, csaknem ríj Mambó magnetofon, sok szalaggal és mikrofonnal Személykocsihoz való francia gyártmányú gumihó­lánc. Kulccsal zárható autóanten­na. Diósgyőr, Hegy alj a u._2. sz. Széna eladó. Napfürdő u. 24. Eladó bélelt; vaskályha. Győri­kapu 164. Megtekinthető 5—6 óráig. Alig használt rekarnié eladó. Miskolc, Kazinczy u. 20,________854 H álószobabútor eladó. Felszaba­dítók útja 38/a., Hl 4._________841 2 .5 tonnás, gumiskocsi....és egy na gy erős ló eladó. Majoros Ist­ván, jBerzék.____________________840 K ihúzhatós, kétágyas rekarnié, kárpitozott székek, megbízásból el­adók. Gál, Győri-kapu 31.___ R okkantnak autó 8000 forintért és háromkerekű, kismotorra való kocsi, olcsón eladó. Szentístván­baksa, Petőfi u. 8._____________59906 K isipari kombináltszekrény, igé­nyesnek eladó. Miskolc, Botond u. 19. sz.______________■___________ 60010 A ngolmechanikás, rövid, márkás zongora eladó. Körösi Csorna Sán- dor u. 2., fszt. 2. (Selyemrét.) Zománcozott kályha, majdnem új állapotban, jutányosán eladó. Borsvezér u. 20.___________ 60013 F igyelem! A miskolc-szimiai U;j Elet Termelőszövetkezet takarmány- répát ad el, mázsánként 45 forint, nagyobb mennyiségben Is kapható. Ölajkályha eladó. Érdeklődni mindennap. Hajnal u. 8. sz. (Var­gahegy.)__________________________ 660 Eladók szekrények, fotelok. Meg­nézhető de. 8—11 óráig. Bajcsy­Zs. u. 38/a., I. 5. Várnay. ____625 E ladó új, háromajtós szekrény, barnára fényezve. Kazinczy u. 26. Eladó 2 db kombináltszekrény. Martinász u. 16. Vargahegy. 621 Eladó Munkácsy televízió. József Attila u. 28., fszt. 2. Hajdú.______ E ladó hegesztő trafó 220/380 V., 70—300 AP. Béke tér 19. Tímár. Gitárok, tangóharmónikák, he­gedűk. brácsok, tokok, vonók, szaxofonok, mandolin, piszton el­adók. Javítás, csere, vétel. Csabai­kapu 28. _____________ 632 4 8-as sötétkék zakó, 2 szekrény, régi pehely eladó. Kapos u, 14. 140 kg-os hízott sertés, felerész­ben is, eladó. Hejőcsaba, Cséresz­nyés u. 7. J59932 Jó állapotban levő 407-es Moszk­vics személygépkocsi eladó. Meg­tekinthető mindennap. Miskolc, Lenke u. 22. ____________________59942 7 éves, 8 hónapos vemhes tehén el ad ó. H aj du Béla, tfan g ács.______ T eleháíó, vitrines ebédlőszekrény igényesnek, áron alul eladó. Fel­szabadító^ u._4. Weisz.__________ M otorkerékpárhoz, jókarban levő, könnyű oldalkocsit vennék. Mis­kolc, Petőfi tér 3. Antal Géza. Hálószobabútor sodronnyal, mat­raccal, asztalok, székek sürgősen, olcsón eladók. Bármikor megte­kinthetők. Miskolc, Kilián-lakote- lep, Szinyel Merse Pál u. .1., III/2. Jókarban levő gyermek bőrkabát 7—9 évesre és egy szövet kabát eladó. Bedeghvölgy u. 7. 786 Felvételre keresünk 5 íó több éves gyakorlattal rendelkező TMK-lakatost, esztergályosokat és marósokat, valamint egy fö műszaki rajzolót — időszakos munkára — technikusi végzettséggel. Jelentkezés: a Mezőgazdasági Gépjavító csoportjánál, Miskolc, Besenyői út 10. V. munkaügyi j Zongora, hálószobabútor, művé“ szi faragású bútor, fogadó-.és dol­gozószobába edadó. Megtekinhető délután. Dr. Pethő, Csabai-kapu 36., 1/6. _______________ 59963 Z ongora! Világmárkás, modern, kőrpáncélos, kedvező fizetésj felté­telekkel eladó. Érdeklődő „Alkalmi vétel” jeligére írjon a Kiadóba, Eladó asztalosnál egy és kékszár­nyú tolgyfaparkeltás ajtó. TI.) aj­tók: és ablakok készítését, javítá­sok és átalakítások végzését vál­lalom. _Csabai-kapu 35. 812 Fehér, mély gyermekkocsi és kiságy eladó. Miskolc, I., Szőnyi Márton u. 2. Érdeklődni: szomba­ton du. 3-tól, vasárnap _egésznap. E ladó 'nagyon szép konylia- kredenc és egy 100 literes víztá­roló horganylemezből. Augusztus 20 utca 20. szám, I. ein. 2., vagy 4. ajtó. 59937 LAKÁS—INGATLAN Keresek költségmegtérítéssel 1, vagy 2 szobás lakást. Címeket: Ta­vasz u. 16. ez. alá. ______________820 K ülöubejáratú bútorozott szobát keres 2 szellemi dolgozó fiatalem­ber, a belvárosban. Ajánlatokat mun kaid ö ben. 16-680-as telefonon. Eladó a szoba összkomfortos, kertes családi ház, Újítók u. 1. sz. alatt (Glósz-kltérő), t. emeleti 2 szoba összkomfortos cserelakás­sal beköltözhető. ____________ 59820 D ebrecenire cserélném miskolci, új bérházi, 2 szoba összkomfortos lakásomat. Dr. Baló József, Mis­kolc. IV.. Park _u._3D.___________291 B erzék, Esze Tamás u. 5. sz. alat­ti 2 szoba összkomfortos, kertes ház eladó.______________________59692 N agyméretű, földszintes, két szoba Összkomfortos lakásomat el­cserélném főutcái kisebb kétszo­básra, vagy egy szoba, hallosra, első emeletig. Érdeklődni: Hunya­di u. 9., órásnál.________________59934 Ú jonnan épült kis lakás, azonnal beköltözhetően, 352 négyszögöles telekkel eladó. Edelény-alsó, Bar­tók Béla U. 25.________________59914 Elcserélném Űzd, Béke-telepi 1 szoba, konyha, összkomfortos, I. emeleti, erkélyes, fóbérleti lakáso­mat hasonló miskolci lakásért, esetleges költségtérítéssel. Érdek­lődni lehet: Ózd, kohászati 715-ös és Miskolc 16-690-es telefonon. __ K ertes családi ház eladó, vagy két szobás lakásért, megegyezés; sei elcserélem. Wesselényi u. 65. Sajóbábony, Kossuth u. 72. sz. ház eladó azonnali beköltözéssel, 25_000 ^forintért.__________________790 K öltségniegtérítéssel keresek bér­házi másfél, vagy két szobás la­kást. Érdeklődni mindennap 16-982 telefonon.____________________ 773 B útorozott szoba, két nőnek, vagy házaspárnak kiadó. Szemere u. 10., jobbra első ajtó._______857 S zőlővel betelepített házhelyek eladók. Tatárdomb, Tatárárok u. L SzÜCSllél.___________________ 59842 E lcserélném nagyméretű, 1 szoba, konyha, speiz, előszoba, kertes la­kásomat bérháziért, kohászati dol­gozóval. Miskolc, n. kér., V. utca 3, sz., 1. ajtó. _____________59985 B útorozott szoba, fürdőszoba használattal, Igényes férfinek ki­adó. Acs U. 2. SZ._______ 59990 E lcserélném szoba, konyha, speizos, kertes lakásomat két szo­ba összkomfortosért, költségmegté­rítéssel. Ajánlatokat mindennap 5 —6 ó rá lg a 35-50G-os t el efon on. Budapestire cserélném Miskolc központjából 2 szoba, hallos, gázos, telefonos, pótlékmentes lakásomat. Érdeklődni este telefonon: 33-529, Budapesten, Akadémia u. 11., IV/1G.____________________________59986 Kilián-délen, bútorozott szobába egy rendes lakótársnőt keresünk. Érdeklődni du. 3-tól. Gagarin u. 9., IV/L _____________________________k 823 S zoba, konyhás lakást keresek, költségmegtérítéssel. Salétrom u. 54. Kútasl._______ 819 E lcserélném fóbérieti, belvárosi, két szoba, összkomfortos, földszin­tes lakásomat hasonló egyszobás­ért. Ugyanott eladó ruhásszekrény, faragott ebédlőszekrény, facslllár, két fakarnis. Papszer u. 8. Érdek­lődni vasárnap.__________________827 E gy rendes fiatalembernek lakást adok. Major u. 10. 803 Magas költségmegtérítéssel, ma­gános nőnek szoba, konyhás lakást keresek. Martlntelep, Gvadányi u. 20. Tóth. __________________________821 M ád község belterületén 2000 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, azonnal beköltözhető lakóházzal, szabadkézből eladó. Beök József fodrász, Mád.____________________105 Két szoba, összkomfortos lakás­ért, kétszer egy szobásat adok. Széchenyi u. 10. ____ 809 K is családi, kertes ház, város központjában eladó, egy, vagy két szobás bérházi lakás beszámításá­val. Agnes u. 4._________________832 E ladó cserével beköltözhető, szo­ba, konyha, speizos házrész. Ér­deklődni Testvériség _u. 23. ____ ó zdon, Bem u. 7. alatti, volt Kaiser-féle ház, teljes beköltözhe- tőséggel eladó. Érdeklődés levél- ben. Megyeri, Győr Áldozat u. 19. Elcserélném nagyméretű, 3 szo­ba, hallos, összkomfortos, megoszt­ható udvaros, kertes tanácsi laká­somat (Táncsics tér), Árpád u. 20. alatt levő lakásomat Kilíán-déli, vagy északi 3 szoba, hallos, tanácsi lakásért. Telefon: 23-689. Érdeklőd­ni lehet du._2—5 juráig. ________836 E gy szoba, összkomfortos lakást keresek, költségmegtérítéssel. Cím: Telegdy u. 12. Kozma Imre. 834 Üres, különbé járatú albérleti szoba, azonnal kiadó. Vasgyár, Ka­bar u. 35/8.______________________845 K ülöubejáratú bútorozott szoba, fürdőszoba használattal, nőnek ki­adó. Petőfi u._21„ U. emelet. _ ___ Elcserélném nagyméretű, három- szobás lakásomat egy és két szo­ba, összkomfortosra. Telefon: 34-091.___________ 59926 S zép, négyszobás villa, szoba, konyhás (nagy), beköltözhetőség- gel, egyszázharmincezer forintért eladó. Komlóssy, Szemere u. 6. Telefon: 15-468.________________852 E lcserélném kazincbarcikai 2 szoba, összkomfortos, (gáztűzhe- lyes, villanyboyleros, leendő köz- pontifűtéses) lakásomat, három- szobás miskolciért. Molnár József- né, Kazincbarcika, Tavasz u. 17. Kazincbarcikai két szoba, össz­komfortos, III. emeleti lakásomat elcserélném sürgősen, bármilyen miskolciért. Miskolc, Bán Tibor u. 14. ez. 59936 Szoba* konyhás, speizos lakást átvennék költségmegtérítéssel. Szövő u. 17._____________________850 M iskolci, kétszobás, összkomfor­tos, főutcái lakásomat hasonló bu­dapestiért elcserélem. Telefon: 35-425. _________ 60032 S zőlő-gyümölcsös, szántó, olcsón eladó. Érdeklődni: Bábonylbérc, Újtelep 20. sz.____________ 60014 S zabadrendelkczósű, vagy főbér­let). lakást keresek költségmegté­rítéssel, esetleg szövetkezeti, lakást is átveszek. Telefon; 14-131, 745-ös mellék. _J________ '_______60011 B eköltözéssel eladó 2 szoba, hal­los, kertes családi ház. Érdeklődni Hejőcsaba, Boglárka u. 25. (Egri út mellett.) __________________ 60008 G yümölcsös eladó. Oprendek u. 74. alatt. Érdeklődjön Marx K. u. 42- alatt. ________________ 627 G yümölcsös eladó, Oprendek u. 74. alatt. Érdeklődjön hétfőn du. 3—5-ig. 638 Egy szoba, összkomfortos (Petne- házi) bérházi lakásomat elcserél­ném kettő szoba, összkomfortosra, költségmegtérítéssel. Park u. 12., földszint. 2, GŐC7.0. (Megtekinthető hétköznap du. 5-től, vasárnap egésznap.) __ , 769 Beköltözhető családi ház, kerttel eladó Kazincbarcikán, Kossuth L, u. 26. szám alatt. Érdeklődni lehet Kazincbarcika, Táncsics u, 15. sz. alatt, Szűcs Istvánnál. _______687 ■ Nagycsászáron 4 és fél hold föld. esetleg holdanként is, eladó. Ér­deklődni Felszabadítók útja 22/b., L_ em._J._____ 623 B e köl tözhe tő, szó b a-k o ny h ás házrész eladó. Mátyás király u. 5L. Különb ej áxatú bútorozott szoba, házaspárnak is, kiadó. Martinte­lep. Csokonay u. 18.____________795 Eladó egy szoba, konyhás ház­rész, mellékhelyiségekkel, beköl­tözhetően._Vörösmarty u. 100.__ E ladó, vagy felesbe kiadó Avas­tetőn, Mendikás-dülóben 2700 négy­szögöl szőlő-gyümölcsös. Érdeklőd­ni Tompa u. 15,____________738 M iskolc központjában, beköltöz­hetően eladó három szobás családi ház. Érdeklődni Ujdiósgyőr, Daru u. 16. _ szám._____________________791 S átoraljaújhely, Dózsa György u. 51. számú ház eladó, mely áll egy­szer 3 szoba, fürdőszobás és egy­szer 2 szoba, konyhás lakásból, 90 000 forintért, részletfizetésre is. Érdeklődni Miskolc, Fém u, 11. 2 szoba, összkomfortos, vagy egy szoba, Lakókonyhás, szövetkezeti, vagy magánlakásban főbérleti la­kást átvennék, költségmegtérítés- sel. Címeket: ,,Sürgős” jeligére a Kiadóhivatalba, Széchenyi u, 15-17. Martintelep, Sik u. 70. szám alatt 216 négyszögöles telek, kúttal, épí­tési anyaggal és engedéllyel eladó. Érdeklődni Miskolc, II. kér., Bó- lyai Farkas utca. Lód! anyagtelep, vagy telefon: 34-707. Délután 5 órától, Tóth Bélánál.________ _ 779 K eresek igényesnek, magas költ- ségmegtérítéssel szoba-konyhás la­kást Miskolcon, lehet társbérleti is. Gagarin u. 10.. IV. e. 1.______ K özpontit ütéses, belvárosi ház eladó. Három szobás, összkomfor­tos lakás, egy szobás összkomfor­tosért beköltözhető. Telefon: 16-950. Elcserélném í szoba, konyhás la­kásomat 2 szoba, összkomfort- ra, kőltségmegtérítéssel. Selyemrét u. 6. sz., ül. 2.____________________642 K ülönbejáratú bútorozott szobá­ba, intelligens lakótársnőt kere­sek. Kun Béla u. 86. 649 Elcserélném 1 szoba, konyha, speiz, nyárikonyhás, vizvezetékes lakásomat 2 szoba, összkomfortos­ért, költségmegtérítéssel, a bel­város területén. Érdeklődni: 40-es cukrászdában, Béke tér, (benzin­kúttal szemben).._____________ 59830 Jutányos áron eladó, vagy elcse­rélném beépíthető telkemet, rajta levő szoba, konyha, speizos épü­lettel bérházi egy szoba, összkom­fortos, központifütéses lakásért. Miskolc, ITI. kér.. Kemény u. 17. (Kiliántól 3. utca.) _________ 59808 , Elcserélném kőltségmegtérítéssel 1 szoba, nagy konyha, speiz, elő­szoba, (WC, víz bent van), nagy fáskamra, udvaros lakásomat bér­házi összkomfortosért. TI. emeletig. Cím: Wéber, Békeszálló 16/5.__ B útorozott szoba, rendes férfinek kiadó. Szemere u. 21., II. udvar. Kettő szobás, kertes családi ház eladó. Bérházi 2 szobás, összkom­fortos cserelakással beköltözhető. — megegyezés szerint —, vagy modern 2—2 és fél szobás lakást, kőltségmegtérítéssel átveszek. Le­het szövetkezeti is. Érdeklődni: Bocskai u. 14. sz. alatt. (Szombat, vasáman ecésznap, munkanapokon 5 óra után.) 59888. 2x3 szoba, összkomfortos ház el­adó. Egyik lakás beköltözhető. Dr. Csontos, Miskolc, Rosenberg-há- zaspár u. 3. 59921 Eladó két szoba, konyha, előszo- bás, magános családi ház, beköltö­zéssel. Szegfű u. 28. 59937 BSSKHS Bútorozott szoba, gyér házaspárnak kiadó. Miskolc, csényi u. 30. ________________ 2 szoba, konyhás lakást keresed költségmegtérítéssel, esetleg i szoba, konyha, speizos lakást ® nélc cserébe. Ugyanott 2500 nt-S. szögöl gyümölcsös a Darvas^®“, lőben jutányosán eladó. Érdeklőül Mátyás király u. 42, Molnár Egy szobás, központifütéses vetkezeti lakásomat átadom. ón-dél, Iván u. 1V/3. Belvárosban beköltözhető 2 sto ba, összkomfortos családi ház ^ adó. Érdeklődni: Szentpéteri-kaP,. 9., emelet. ______________________ B útorozott szoba, komoly, nőnek kiadó. Tatámé, Dankó rj*. ta u. «._________________ S zoba, kiadó 2 férfinek, vagy ta.l házaspárnak. Kilián-dél, rin u. 13.; II/l._______________59953 E la.dó, vagy kiadó 2800 négyszög öles kaszáló Sajóivánkán. ÉrdcK lődni Miskolc-Tapolcán, Aradi l;‘ 8. sz.___________________________5SW° M iskolc, Nap u. 7, számú szoüjj* konyha, előszoba, speizos, kertes családi ház, beköltözés^ eladd___________________________50 V ennék családi házat. 20 000 rint; készpénz és havi törlesztéssé“ vagy elcserélném beépíthető helyemet (építési engedéllyel, raji' zal, rajta levő anyaggal), csal®**} házért, megegyezéssel.’ Érdeklődő’’ Szondy György u. 10/4.___ 450 négyszögöl szőlő és gyürböj' esős, a Rózsás-hegyen és pincw borházzal a Bábonyibérc-soron adó. Érdeklődni: Miskolc, I. kért IJiszIó Jenő u. 65. 599j* Szellemi dolgozó 2 férfinek, va^ nőnek, különbejáratú bútoroz0” helyiség kiadó. Érdeklődni: 29]' nyi u. 13. 599g Cserépkályha átrakást, javításj vállalok vidéken is. Szabadság 5. Pólyák. Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett, jó édesanya, nagymama, test­vér és rokon ÖZV. FILE LAJOSNfi László Julianna életének 64. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése 1965. február 13-án 9 órakor, a diósgyőri refor­mátus temetőben. Gyermekei és a gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal a rokonokkal és ismerősökkel, akik is­merték és szerették, hogy BOTOS SANDORNÉ Fonó Erzsébet 74 éves korában, hirtelen el­hunyt. Temetése február 15- én du. 3 órakor, a Közös temetőben. A gyászoló hittestvérel Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy a fe­lejthetetlen, szerető szlvíi feleség, édesanya és gyer­mek LAUII GYULÁN® Balogh Gizella, gyógypedagógiai tanár hosszú szenvedés után, éle­tének 35. évében elhunyt. Temetése 1965. február 13- án du. 3 órakor, a Mind­szenti temető kápolnájából. A gyászoló család Bútorok átalakítását, javítás3*1 fényezését pontős időre vállaló®1* Kiss asztalos, Széchenyi u. 11L_.._^ Drótfonat kapható, méret utáj£ megrendelést készítek, telekbekod' tést, vaskapuk, keretek hullám0? fonattal való beszövését hoz01] anyagból is vállalom. Kövesi, Th°J köly _u. _8._________________________63* H ajszálak v égleget: eliHvoUt-^S8' rövidhullámmal, pattanások lcez^ lése. Tömösközyné, Diósgyőr, KUJ ruc u. 7. 754 Megismerkednék házasság célj£ ból intelligens, jómegjelenésü, zépmagas, magános szakmánk39 férfivel, 48—52 évesig. Levelet „Ob' honra vágyom” jeligére kérek 9 Hirdetőbe, Széchenyi u. 83, szán1' ra. ___ 5983} K ozmetika férfiak és nők rész^* re. Pattanások, szeplő, májfolt tüntetése, végleges szőrtel enít°5: Várszeginé kozmetikus. Petnehá^ toronyház._____ 599°? U t sarok, tűsarkalás gyűrűvé1« fémlemezzel azonnal készül. HoJ" 'v^th_cipésznél. Hunyadi u. 4. M atematikából középiskolások t3' nitása, érettségire előkészítés. ÉS^J' levelező tagozatosok vizsgálna w készítése, őrs u. 3., fszt. 0. (G1 ban.) __________ ^0 2 2 éves, középmagas, baniaTÍ0' án>, társaság hiányában, rnegi^' merkedne házasság céljából hoz' záillő, magas barna férfivel, 24^ 30 évesig. Levelet „Virág” jeligéig kér a Hirdetőbe, Széchenyi u. számra. 59993 900 négyszögöl oltványszőlő, fel®5 bérletbe kiadó, szőlőmunkába® gyakorlott dolgozónak. Dlósgy<^' Baráthegy 24. sz. (Alsómajlát® buszmegállóhoz 10 percre.) SzaffL'9 Dezsőné. 59998 500 db-ból álló könyvtáramat j,J' tányos áron eladom, vagy magyyf bélyeggyűj töményért elcserél éri* Ugyanott szabó-varrógép SOO-éft* ruhásszekrények, IcönyvszekrénY’ perzselőgép eladó. Toronyalja 59. szám. sll Értesítjük kedves vendé­geinket, hogy február 13-tól minden szombat és vasárnap délután 5 órai teái rendezünk a POLÓNIA presszójában. Tánczenét a külföldi tur­néjáról hazaérkezett Szirmai-zenckar szolgáltat. Minden kedves vendéget szeretettel várunk. Miskolci Vcndéglálóipari Vállalat. Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy a forrón szeretett férj, édes­apa, após, nagyapa HORVATH ERNŐ nyugdíjas életének 66-ilc évében, vá­ratlanul elhunyt. Temetése február 13-án délután 3 óra­kor, a Deszka-temető rava­talozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tuda­tom, hogy szeretett testvé­rem özv. REGENSBURGER LAJOSNE életének 9I-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése február 13-án du. 2 órakor, a Mindszenti teme­tő kápolnájából, Diőszegy Károlynó testvére wmammssmmauumaA Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeret-ott gyermekünk NYESTE TIBOR autóvillamossági szerelő életének 20. évében, csende­sen elhunyt. Temetése feb­ruár 15-én du. 3 órakor, a Szent Anna temető ravata­lozójából. A gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom