Észak-Magyarország, 1965. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-25 / 47. szám
Csütörtök, 1368. tebruá-r 25, üszakmagtarorssag • HIRDETÉSEK ÁLLA S KM. Betonelemgyártö Vállal al A Miskolci Betonárugyár azonnali T belépéssel alkalmaz vízvezetéksze- ^reJó szakmunkást. Jelentkezés a ♦ gépészeti osztályon, József Atilla U. 25-27. 60279 A bajnokságra készül a labdarúgó játékvezetői A sárospataki labdarúgó Beszél élményeiről, bosszú” pályán két melegitös, a ságairol, arról, ho"" ••cin Inb- labdarúgóknal valamivel idő darúgó játékvezető mennyi sebb férfi rója a körökéi, sértésnek, ócsárlasnak van Bűzési József és Szvitil kitéve A közönség, só! né- György, a jól ismeri kél ja- hány sportköri vezető is szid- tékvezető készül a tavaszi ja őket. Azt is fájlalja, hogy mérkőzésekre. Kicsit elmaradnak a fiataloktól, de ök is végigcsinálják az edzésadagot. A fiatalok még kínt marodnak egy kicsit a pályán, a két játékvezető az öltözőbe siet. Búzást Józsefet „csípem” el, amikor hazafelé igyekszik, lltközben beszélgetünk. — Annyira megszoktam .70 év alatt a testmozgást. — mondja —, hogy alig vártam január közepét, amikor huz- zákezdtünk az alapozáshoz. Mind a. ketten az SVSE edzéseit látogattuk, előbb a. tornateremben, most a pályán alapozunk. Kissé soknak tűnt a 30 év, kétkedve néztem végig Búzást Józsefen, aki mosolyogva „megmagyarázta ...” — 16 évig itt játszottam a sárospataki, csapatnál, és 14 éve cseréltem fel a kapusmezt a. játékvezetői öltözékkel. Ez akárhogy is számolom, sajnos, 30 év. ' — Megbántad talán, hogy játékvezető lettél? — Őszintén szólva, nem bántam men. Mint fiatal játékvezető elcg sokat hallgattam otthon, de a teleségem később megbékélt. Vasárnapjaimat a labdarúgó pályákon töltöm. ÉM. Budapesti Betonárugyár Budapest, XXI. kér., (Csepel), Rákóczi Ferenc u. 289., azonnali belépéssel felvesz, betonozó, betonelem- és mo- zaiklap gyártáshoz férfi én női segédmunkásokat. Felvételhez; munkakönyv. MTL-lap, SZTK-kiskönyv és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cú%i munkaügyi csoportjánál. Felvételre keresünk férfi munkaerőket, akiket szövösegédmüve- zetőnek képezünk ki. lakáslehetőséget biztosítunk. .Jelentkezés: levélben, Hazai Pam u ts/.övögyá r, Budapest, IV., - Baross u. 99. vuásoe háló, sötét hármassaefc* rénv. olcsón eladó. Ságvávi Endre u. ;6. ______________________10SS E ladók kárpitozott székek, 2 és í személyes rekamiek. Darabonként is. Tót u. 30., kárpitosnál. t*>9 sem alatt előfordult. hogyi nem értettem egyet az ellcn-\ őri. jelentéssel, és őszintén* megírtam véleményemet az i országos JT vezetőinek. Mi jj lett a válasz? Kezemben roltA „ejir6„ól egésznapra már a küldés a DVSC—Dorog Ictzv. Bánky Józsefné. mérkőzésre, és az utolsó pii-fu. 33. lanatban értesítettek, hogy ner Felvételre keresünk fiatal • mély- utazzam, -más vezeti a talál- lépttó technikust, vagy szakképzett- , . r>. j- et , . - a-r f séggsl rendelkező művezetőt. Uíhozót. Pedig élet un cl.>o építésben és te.ljesítményelszámoI-'es mérkőzése előtt ölltom Alósban jártasok' előnyben. .Telenl- akkor. felveszek. Széchenyi 1114 16 éves, vidéki, gyermekszerető lány. kisebb háztartásba elhelyezkedne. Cím; Bábonyibérc, Alsósor 57. sz. 1093 A DAS—V ETEL fíekamiek, fotelok, székek, fotelágy. ágybetét fizetési kedvezménnyel. Pulai kárpitostól, Budapest. VII.. ICertész u. 25. Kérjen kepe» árjegyzéket. 6222 Pianino eladó. Bíró. TToffmann Ottó u. 29. Vasárnap egésznap. JMás ember talán "ltezés Oz.d. Városgazdálkodási Vai- ^lalat. 48-as u. 4. szám alaít örökre jt. Közgazdasági t,cch»i!kuipí végzefl- ha tot fordított, volna o labda- Aségü, ecplrni tudó női munkaerőt rugó pöluának. BÚzási Jó-f felveszünk általános adminisztrá- • t,• *. A tori munkakörbe. Miskolci Női^sefet is Uos.oa.ij ideig bantot-V S7Jlbö «tsz, Széchenyi u. 29. to. ez. a ,,módszer”, azért af következő i'asárnap mégis ott ^ volt a pályán, irányítottá 221 labdarúgó játékát. Eladó kétszemélyes rekamié, franciaágy. ebédlőszekrény, éjjeliszekrény és 2 db szék. Érdeklődni hr du. 3—6-ig. IT.. Tátra u. 17., \r\. . iBérbáz ) f 1090 Figyelem! Első-, másodosztályú bor és csemege szólöoltvány megrendelésre is kapható. Miskolc, 11.. Görögszőló 44. Szűcs János. ♦ tavalyi. 4 part-j Burás! József érzése szerint őt, és még néhány játékvezetőt, kicsit háttérbe szorították. Hogy miért? — Nagyon szeretem- az igazságot, és bánt, hogy az ellenőri jelentések nem mindig reálisak, nem a való helyzetet adják vissza. MűködéMaltas nesl raír Iiivatalosan is Sir Stanley Mint: ismeretes. II. Erzsébet angol királynő néhány héttel ezelőtt főnemesi ranerá emelté Stanley Matthews-t. a ' Stoke City 84-szeres válogatott jobbszélsőjét. Az' ünnepi szertartásra kedden került sor a Buckingham-palöta. dísztermében. A több mint száz avatásra váró között ott volt ünneplő sötét ruhában a már kopaszodó ,,varázsló” is. A tudósítók részletesen leírják, hogyan térdelt a bíborvörös bársonnyal bevont zsámolyra Matthews a királynő előtt, aki kardjával Matthews mindkét vállát megérintve, így szólt: — Álljon fel, Sir Stanley! Ezzel az aktussal lett Matt- hewsből — Sir Stanley. A mintegy egyórás ünnepség után a királynő néhány percig elbeszélgetett a kiváló labdarúgóval. Megkérdezte tóle. — Ön továbbra is hódolni fog a labdarúgásnak? — Természetesen — hangzott a válasz. Utána Matthews az újságíróknak elmondotta, hogy sportpályafutása minden mérkőzése előtt lámpalázat, izgalmat. érzett, de olyan izgatott még soha nem voit, mint a szertartás előtt és alatt. •— Életem eddigi legszebb élménye volt, úgy gondolom, soha nem fogom elfelejteni. Az ünnepség után a palota előtt, ezrekre menő tömeg várta autogrammért — Sir Sian- leyt — Milyen volt a éved? — Egy alkalommal jelzösködtem NB I-es mérkő Zésen, 2 NB I. B-s, 6 NB ri-4 es, ezenkívül több NB IIT-as4 es alacsonyabb osztályú mér-fa kőzést. vezettem. Különösen a két NB l. B-s mérkőzést J sikerült jól levezetnem, ami-4 ért nagyon jó bírálatot kap-4 tam. Játékvezetői szempont- Á bői jól sikerült az 1964-es esz-Z téridő. v — Mit vársz 1965-től' — Bár a mi felkészülésünkT elég nehéz, hiszen a miskolci Y kollégák NB-s csapatok mér-T közősein készülhetnek a szed zonra, mi pedig itthon és a? környéken alacsonyabb osztod lyú csapatok mérkőzéseit irá-Y nyitjuk, mégis bízom, benne,Y hogy ebben az. évben sem lesz? hiba működésemmel. Úgy and ezt mondhatom SzVitil Gyúrd kára is, akit igen jó játékved zetőnek tartok. elbú-^ Keresünk könyvjovéirással, vagy készpénz vásárlássá! gépkozsi szervizeléséhez í db 5 to. Krokodil emelőt és 1 db levegő működtetésű zsffzóberendezést, vagy lábzsírzót. Cím: MÁV Miskolci Igazgatóság építési főnöksége, Miskolc,. Tiszai Pu. akásához értünk, Borsodi Bányász—DYTK 3:1 (2:0) Diósgyőr, 150-0 néző. V.: Losonczi. Borsodi Bányász: Tormási, (Veres), — Negyesi, (Katona), Csetfalvi, G. Szabó — Z,siska, Várhelyi — Katona, Takács. Juhász, Szőcs. Majzik. A DVTK összeállítása: Hódi — Werner, Béta, Kiss — Csányi, Nyíri — Kovács P., Kisuczki, Vári, Deák, Osváth, Góllövök; Takács (2), Szöcs, ill. Deák. A Borsodi Bányász lelkes, jó játékával megérdemelten győzött. “* csúziam Búzást József-a tői, aki több száz társához7 hasonlóan lelkiismeretesen4 készül a labdarúgó bajnokság-4 ra. 4 Lesko Pá! 4--------- 4 ♦ O lav—Liston=tafálkoz6 J Cassius Clay és Sonny Lis-4 ton május 25-én Bostonban^ újból megmérkőzik. A jelen-A tések nem szólnak arról, hogy ■ barátságos jellegű lesz-e az. összecsapás, vagy pedig a vi-4 lágbajnoki címmel van össze-4 függésben. 4 A világcsúcs 168 kg 4 Vlagyimir Golovanov fél-4 nehézsúlyú olimpiai és Euró-I pa-bajnok súlyemelő nyomás-7 ban J68 kilóra javította hon-* fi társa, Viktor Ljah eddigi. 4 IC7.5 kilós világcsúcsát. 4 Változások a labdarúgó NB I műsorában\ Szükségessé vált a labdarúgó NB I tavaszi és őszi fordulója műsorának megváltoztatása. I. forduló, március .14: MTB — Öal, Csepel — Győr, PTC — Tatabánya, Szeged — Pécs. Komló —•’ Honvéd, Salgótarján — Vasas, Dorog — U. Dózsa. Jf. forduló, március 21: Ózd — FTC, U. Dózsa — Salgótarján, Honvéd — Csepel. Győr — Szeged, Pécs — MTK, Tatabánya — Dorog, Vasas — Komló. Uf. forduló, március 28: Tatabánya — Ózd, FTC — Pécs, MTK — Győr, .Szeged — Honvéd, Csepel — Vasas, Komló — U. Dózsa. Salgótarján — Dorog. IV. forduló, április 4: Pécs — Ózd, Vasas — Szeged, Honvéd — MTK, Salgótarján — Tatabánya, Dorog — Komló, U. Dózsa — Csepel. Győr — ETC. V. fordult), április 11: Ózd — Győr, FTC — Honvéd, MTK — Vasas, Szeged — U. Dózsa, Csepel — Dorog, Komló — Salgótarján. Tatabánya — Pécs. VI. forduló, április 14: Honvéd — Ózd, U. Dózsa — MTK, Vasas — FTC, Komló — Tatabánya. Salgótarján — Csepel. Dorog — Szeged. Győr — Pécs. VII. forduló, április 18: Özd — Vasas, WITK — Dorog, Szeged — Salgótarján, Csepel — Komló, Pécs — Honvéd, Tatabánya — Győr, FTC — U. Dózsa. (A mérkőzést későbbi időpontban játsszák le.) VIII. forduló, április 25: tk Dózsa — Özd. Vasas — Pécs, Honvéd — Győr, Csepel — Tatabánya, Komló — Szeged, Salgótarján — MTK, Dorog — FTC. IX. forduló, május 9: Ózd — Dmoi?, FTC — Salgótarján, MTK — Komló, Szeged — Csepel, Győr — Vasas, Pécs — U t Dózsa, Tatabánya — Honvéd. 4 X. forduló, május 12; Salgó-á (árján — Özd, U. Dózsa —A Győr, Vasas — Honvéd, Sze-I ged — Tatabánya, Csepel —] MTK, Komló — FTC, Dorog 4 — Pécs. 4 XI. forduló, május 30: Ózdi —; Komló, FTC — Csepel, Hon i véd — U. Dózsa, Győr — Do-T rog, Pécs tabánva Szeeed. XII. forduló, június Salgótarján, Ta- 4 Vasas, MTK -~4 Cső- A pel — Ózd, MTK — Tatabá-T nya, U. Dózsa — Vasas, Szeged 4 — FTC, Komló — Pécs, Sál- 4 gótarján — Győr, Dorog —4 Honvéd. i XIII. forduló, június CD: Ózd* — Szeged, FTC — MTK, Va-1 sas — Dorog, Honvéd — Sál- 4 gótarján. Győr — Komló, Pécs4 — Csepel, Tatabanya — U Dózsa., Figyelem! Február 27-én a Fórumban FARSANGI BÁLT rendezünk. Músor! Mindenkit szeretettel várunk’ Miskolci Vállalat Tánc reggel 5-ig. Vendéglátóipar! Közérdekű közlemény Az ÉMASZ Vállalat miskolei üzletigazgatósága közli ai I—IV. és a II—III. tanácsi kerületben lakó fogyasztóival, hogy 1965. március 1-én 7 órától kezdődően az eddigi egy helyen tartott kisfogyasztói szolgálat kibővítésével, két helyen ál! a fogyasztók rendelkezésére. I—IV. tanácsi kerület fogyasztói az I. kér., Patak u. 6. szám- alatti I. számú kirendeltségen a 36-997-es telefonszámon, a II—III. tanácsi kerület fogyasztói a II. kér., Marx Károly u. 32. szám alatti II. számú kirendeltseg- hez tartozó irodában a 21-280-nas, valamint 7 órától 16 óráig a 21-432-es telefonszámon jelenthetik áramszolgáltatási zavaraikat. A szolgálat ideje, munkanapokon 7 órától 21 óráig, ünnepnapokon 9 órától 21 óráig tart. Kérjük fogyasztóinkat, hogy a fentiek szerint szíveskedjenek szolgálatainkat igénybe venni. EMASZ miskolci üzletig. Állami gazdasagok! TERMELŐSZÖVETKEZETEK! LG YENI TERMELŐK! Melegágy! keretekhez kertészüveg kiutalás nélkül, szabad forgalomban 2 mm vastagságban 28x32 etn-es, 3 mm vastagságban 46x74 cm-es méretben ládánként és kívánságra laponként is kapható az iparcikk és földművesszövetkezeti szakboltokban, vegyesboltokban, és vetőmagból tokban. A 36. sz. Papírgyári Általános Iskola tantestülete és szülői munkaközössége mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy BARNA LÁSZLÓ iskolaigazgató életének 52-ik évében Debrecenben elhunyt. Temetése 1965. február 26-án, pénteken délután 3 . órakor,, a Diósgyór-majláthi temetőben. Emléke örökké szívünkben éli Btadó 5 db sodrott csikó (mái befogni is lehet). Diósgyőr, Sagva- ri-telep, Móra Ferenc u; 13» HízoK sertés eladó. József Attila U. 11, sz. _________________60S9S E ladó sürgősen olajkályha, zene« szekrény es Benczúr televízió. Er*» dekiódni mindennap 17 órától» Kun Béla u. 83. s/..____________60294 K étszemélyes sezlon eladó. Major vi. 28.r (balra kislakás).________60ó06 SüO-as Trabant, kitűnő állapotban eladó. Putnok, Bákőczi u. 13. Vadad!. _____________60311 E ladó új ftisenberger ^ zongora#* zsanéros NDK sótét színű halóizo- bábu tor. Huszár u. 27._______60322 S ötét hálószobabútor olcsón eladó. Miskolc, Borsvezér u._47.__ G yalupad, enyvező bakok, szorítok eladók. Jókai u. 39. L A lv AS — I N ti A 1 L A IN Elcserélném l szoba összkomfort tos lakásomat belvárosi 2 szoba; összkomfortosért. Katalin u. í .# L'szt. 2. Lévai' Janos.___________ I viiJünbejáratú bútorozott szoba; két intelligens nő, vagy férli vészére kiadó. Oprendek Sándor u. 6. Béla u. végén.______________1064 K iadó egy szoba, konyha, sfreis éü’ -előszobából • ülő családi ház# azonjiaJ beköltözhető. 11. kor., Gá~ bor Áron u. 14. sz. Érdeklődni Füzes u. I7._szám. __ _____ E lcserélném főutcái 2 szoba. Össz- konífortos lakásomat hasonló tanácsi rendelkezésű udvaros 1 szobásért, esetleg családi házért» megegyezés szerint. II. kér, előnyben. Cím: Győri-kapu 104., II/?. Budai.____________________________1096 riadó Miskolcon, Nagykerekhe^ gyen 1225 öl szóló, gyümölcsös. Érdeklődni lehet . Csontos Istvánnál; Torontáli u. 55. sz.____________10SS N yékládhazán, Dózsa György u, 4. szám alatti, azonnal beköltözhető ház eladó._________________1104 flendes diáklánynak, vagy taiiu- lólanynak szállást adok. Szentpé téri- kap u_3-l._sz. ________________950 M iskolc-Tapolcán vennék nyaralót, vagy villát. 120 ezer forintig ’ Ajánlatokat a Magyar Hirdető debreceni kirendeltségéhez; ,,Beköltözhet öM j eligére.________________T52 k ülönbejáratú bútorozott szoba; két személynek kiadó. Petőfi u. Gyermektelen házaspár idősebb, magános nőt. férfit, vagy házaspárt eltartana lakásáért. Miskolc» L kér., lisztérházy u. 23. _ Elcserélném tiszaszedcrl; ényi; vagy . kazincbarcikai két szobás lakásomat bármilyen miskolciért. Danka Zoltán, Tiszaszederkénv’-i 1J S / A.____________________________60234 2^3 szobás ház, belvárosban eladó, 1x3 szóba összkomfort, a ion- nal beköltözhető. a másik 3x1 szob.%, kon:-ha. speiz cserével, i szob«^, konyha, speiz szintén azon * 6 nal beköltözhető. Miskolc, Hadi rokkantak u. 16. ' eosos Költségmegterítéssel szoba, kon"* hás lakast keresek a belvárosban. Szeles u. 10.____________________60314 Sajókeresztúr. Petóii u. 2. számú l szoba, összkomfortos lakás. 600 négyszögöles kert. szőlővel be- ültetve eladó.- 60303 Itét fiatalembernek szoba kiadó. Miskolc, IX.. Oprendek S. u. 8. Bútorozott szobába, komoly dolgozó nőt keresek. Tatámé, Danko Pista u. 4. 60213 VEGYES Tánctanfolyam kezdődik, diákok részere, február 2(>-an, pénteken 6 órakor a Tánctanítók Tánciskolájában, Debreczenyi u, 29. Beiratkozások- egész napon át a helyszínen._____________60047 A z alsóvadász! Szabadság Tér- ’ melöszövetkezetnek az alabbi szövegű bélyegzője 1965. február hónapjában elveszett: ..Szabadság'' Mezőgazdasági Tér m el ősz ö v elkezd. Alsóvadász. Az Alsóvadász szóból a 6. és 9. bető, tehat az a és s betű hiányzik. Fenti bélyegző hivatalos használatra nem használható^_____________________________159 S zerény, magános nőnek, gondozásért lakást adok. Sedlák Endre, Bábonyibérc, • Újtelep 36. 1105 Mindennemű cserépkályha építését, átrakását, javítását, rövid határidőre vállalja az, Építőanyag- ipari Vállalat cserép- kályhaépítő részlege, ózd, r.. Úttörő u. 4. Telefon: 490. Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a legdrágább édesanya, nagymama, testvér és, rokon özv. BAJPÁCS JANOSNfc Maczkó Anna életének 75. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Te^ metése február 25-én du. 3 órakor, a Mindszenti temető ra v a tál o zó j ából. A gyás-coló c-salád Fájdalommal. megtört. ,sziv\»el tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, testvér, vő, rokon,, jóbarat és ismerős BARNA UASZI Ó Iskolaigazgató életének 52-ik évében elhunyt. Temetése 1965. ruár 26-án 15 órakor, a tS ósg3*őr-m a j iá th i t emetöbén. A gyászoló család 532