Észak-Magyarország, 1965. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-05 / 3. szám
4 BSZA KM AG V A ROKSZÄG KerM, 1S65. január 5. A legújabbkori történeti pályázat eredményes, tanulságai Néhány nappal ezelőtt adtak az újságok, Miskolc és az egész ország rádiója hírt arról, hogy a Herman Ottó Múzeumban kedves ünnepély zajlott le: kiosztották a legújabbkori történeti gyűjtő pályázat díjait. Egyedülálló eset ez az egész országban, hiszen a mi megyénkén kívül más megye nem adott ki hasonló pályázatot. Az elképzelések alapján nem indult országos pályázatnak, a gyakorlat azonban azzá tette. A megyeieken kívül két budapesti pályázó is bekapcsolódott a nemes vetélkedésbe. így akarva, akaratlan, országossá vált a hasznos kezdeményezés. Már a pályázók száma is tiszteletreméltó. Alatta marad ugyan a már széles körben ismert, évenként ismétlődő néprajzi pályázatokon résztvevő megyeiek számának, de az indulás évében már ez a szám is örvendetes. A Legújabbkori Történeti Múzeumi Bizottság a pályázatot fiatalok, felnőttek számára írta ki. Ez a megoldás kedvezményt adhatott a pályázatok rangsorolásánál az ifjú kutatóknak. A gyűjtőpályázat célja az, hogy megmentse legújabbkori muzeális értékeinket, s ezen túl segítse a jövő korok kutatóit, másrészt viszont reprezentatív anyagot gyűitsön össze a készülő felszabadulási kiállításhoz. A bizottság két feladatot szabott a pályázni kívánók elé: válasszon mindenki magának lehetőleg munkaterületéhez közelálló történeti témát (egy üzem, egy termelő- szövetkezet, egy kulturális intézmény fejlődése a felszabadulás után), s választott témájához gyűjtsön tárgyi, fényképes, kéziratos, vagy nyomtatott dokumentációs anyagot. A szabad témájú pályázat a társadalom legkülönbözőbb rétegeit mozgatta még. Statisztikusok, nyugdíjasok, diákok, tudományos dolgozók, tanárok és veteránok kapcsolódtak a munkába. A pályázatok a kiírásnak megfelelően tematikailag is különbözők. A pályázók megértették a felhívás feltételeit, s azoknak erejükhöz és témájukhoz mérten igyekeztek is eleget ‘tenni. A vetélkedők a megye valamelyik földrajzi egységének a felszabadulás utáni fejlődését mutatták be. A gazdag anyag sokszorosan bizonyítja, hogy húsz év alatt minden területen mérhetetlenül nagyot fejlődött megyénk minden vonatkozásban. Gazdag az anyag a megyei termelőszövetkezetek fejlődéséről. Az általános megyei összefoglalón kívül részletes adatokat kapott a múzeum Sajóvelezd, Boldva, Szikszó, Edelény,, Megyaszó, Mályi községek felszabadulás utáni fejlődéséről, a termelőszövetkezetek történetéről. Napjainkig tárgyalja az egyik pályázó a Miskolci Közlekedési Vállalat múltját. A másik részletesen számol be Diósgyőr fel- szabadulásáról, de az egészségügy történeti kérdésein kívül helyet kannak oktatásügyi, gazdaságtörténeti témák is. A gazdag adatgyűjtésnek, a ló dolgozatoknak az az eredménye. hogy a múzeum olyan anyagokkal gazdagodott meny- nyiséeileg és minőségileg, amilyeneket másképpen talán meg sem szerezhetett volna. díjas pályáit leríobb, I. zat Ambrus Józsefé. Pályázati anyagában felöleli a múzeumi értelemben vett teljes legújabb kort. Gyűjteménye értékes röpirat, könyv, plakát, plakett, aprónyomtatvány, fénykép, levelezőlap anyaggal gazdagította a múzeumot. Értékesek gyűjteményében a felszabadulás előtti illegális munkásmozgalmi kiadványok. A II. díjat dr. Homonnay József, a Miskolci Közlekedési Vállalat dolgozója nyerte vállalatának történeti értékű gyűjtött anyagával. Gyűjtésével a múzeum ugyancsak gazdagodott egy háború előtti egyenruhával, értékes iratanyaggal, az egykori Autóbuszközlekedési Vállalat dicsőségkönyvével, közlekedési tervrajzokkal. Tanulmánya bővíti az eddigi ismereteinket. Függelékként a vállalat igazgatóinak, üzemi bizottsági titkárainak, pártti'tkárainak névsorát is. közli évadatokkal. Szőnyi Györgyné munkája a III. díjat nyerte. Dolgozatának címe; Sajóvelezd ma. A dolgozathoz mellékelt fényképfelvételek. diagramok, térképek plasztikussá teszik a munkát. A pályázó nem kívánja ugyan részletesen tárgyalni a felszabadulást követő évek sajóvelezdi eredményeit minden vonatkozásban, sorai mögött azonban megtalálható az Igazság: a község 20 év alatt bányászati, mezőgazdasági és szociális ellátottság vonatkozásában óriásit fejlődött. A bizottság két IV. díjat osztott ki. Balogh Gyula értékes gyűjteményéért, Dancza hajós pedig Diósgyőr felszabadulása című dolgozatáért kapott díjat. örvendetes, hogy a Központi Statisztikai Hivatal hat munkatársa kapcsolódott be a munkába (Balogh Gyula. Sándor Mária, Szalmási János, Szegedi János. Lukács János- né és Egri Béláné). Dolgozataik Kisvárán:í László munkáiéval egvütt hamarosan a múzeum kiadványaiban jelennek meg. A bíráló bizottság a felnőt' tagozaton jutalmazta meg Kovács Lajos, Orosz László és Koós Imre munkáit. Az ifjúsági tagozaton a bizottság, sajnos, csak öt pályázatot bírálhatott. Ezek közül Ambrus, Éva egyetemi hallgató legújabbkori gyűjteményével a II. díjat kapta. A többieket csak jutalmazta a bizottság. Vécs'-y István, Simon Gábor a Földes Ferenc Gimnázium történeti szakköréből. Fenyvesi Edit, és Tóth István pedig a Földes Gimnázium néprajzi szakköréből nyújtottak be pályamunkát. ft doipozatokhoz mellékelt dokumentációs anyag összességében gazdag és értékes. Bizonyosra vehetjük, hogy a beadott anyag összértéke nagyobb, mint amennyiért azt a múzeum megvásárolhatta volna. A pályázatokkal tehát gazdagodott a múzeum. Másrészt viszont a pályázók olyan egyedi tárgyakat kutattak fel, amelyeket muzeológus talán sohasem kaphatott volna meg. Ennél is többet ér azonban a köztudat formálásában mutatkozó eredmény. A közhit a múzeumot „ásatag" anyagok raktárának és kiállító helyének ismeri. A Legújabbkori Múzeumi Bizottság munkájának következtében azonban egyre inkább ismertté válik az a tény, hogy a múzeumok-« nak nemcsak régészeti, nép-|! rajzi feladataik vannak, ha- o nem történetiek is, s az utób-£ biakban helyet kap a legújabb <> kor története is. Érdekes, hogy régészeti anyag könnyeb-a ben elérhető, mint a legújabb-«* kori anyag. Az 1964-es leg-f> újabbkori, történeti pályáza-ő ton résztvevők máris felismer-$ ték, hogy értékesek a leg-$. újabbkori anyagok is. j A Miskolci Herman Ottó^ Múzeum Legújabbkori Törté-^ neti Múzeumi Bizottsága sze-o retné a következő évben is ki-^ adni a felhívást a gvűitőpá-o lyázatrn. Úgy véljük, hogy a$ beevűitött muzeális anyag, s köztudat formálása megéri a$ ráfordított rmyagi erőt és szel-^» lemi fáradságot. $ Kilián István i r _ f I Micsoda különbség! | Zsolti, a. három éves gyerek ott lábatlankodott állati- $ dóan az esküvőre készülő nagynénje mellett. Megcsodál- & ta a szép fehér ruhába öltözött menyasszonyt, a virág- ^ csokrot, a. fátyolt, egyszóval minden nagyon tetszett ne- 4, ki, hiszen ilyen esemény még nem volt kis kobakjában O rögzítve. í? Zsolti erre az alkalomra szép bársonyruhát kapott. <> Büszkén lépkedett nagynénje mellett, s boldog volt, ha a suhanó fehérség egy csücskét megfoghatta. így már 0 természetes volt, hogy az egyik esküvői képre öt is le- ^ fényképezték. 0 Elmosódott a nagy esemény emléke, már csali az idő- $ közben elkészült fénykép őrizte azt. Zsolti gyerek önfe- % ledlen gyönyörködött bennük:, hiszen ő is rajta volt. 0 Majd egy ötlete támadt és családi fényképalbumukból ^ szülei esküvői képét kereste ki. A két kép összeliasonlí- 0 fása után keserves sírásra fakadt. ^ Az előbb még kacagó gyereket próbálták rAaasztalni, 0 de hasztalan volt minden kísérlet. Majd az édesanyja, ^ faggatta: 0 — Mi történt kicsi fiam? Elcsukló hangon, könnyek között szólt: 0 — Igen! Kati tantiek sokkal jobban szerettek engem, ♦ mint. nnnnkóék. % — D» kicsikém, honnan veszed ezt? — kérdi az anya. * — Hát inén. ők le is fényképeztettek az esküvői képre, ♦ anyukáék meg nem! a — B encsik — 0 Egy ötlet es sä 011Ji m Okkal, nusítják leinket a ok nélkül meggya- termelőszövetkeze- kulturális alap ho- vafordításának elemzésekor. A kiinduló pont itt, országos vagy megyei méreteket tekintve, a kulturális alap körüli rendezetlenség. E téma sokszor napvilágot látott már, a kulturális alap körüli nem megnyugtató helyzetet többször szóvá tettük mi is. Nemrégiben egy okos elképzelésről hallottunk. A Mezőkövesdi járási Tanács művelődésügyi osztálya támat.er- vet készít arra vonatkozóan, hogy miképpen, milyen szerteágazó módon lehet felhasználni a termelőszövetkezet kulturális alapját. Ekkor jutott eszünkbe., az a gondolat is, hogy tuíajdonképoen mi nagyon sokszor egyoldalúan elemezgettük a kérdést. Rossz és elriasztó példákat hallva mindig arra intettük termelőszövetkezeteinket, hogv másképpen kell felhasználniok a kulturális célra rendelkezésre álló pénzösszegeket. Arról viszont keveset beszéltünk: hogyan fest tulajdonképpen az a másképpen. A járási tanács művelődés- ügyi osztálya 1965 első heteiben arra készül, hogy pontosan lerögzíti mindazokat a felhasználási lehetőségeket és területeket, amelyeken célszerűen szétosztódhat a termelőszövetkezet eme nemes célra szánt vagyona. Pontosan még nem tudjuk, milyen „címtárat” bocsát a termelő- szövetkezetek vezetői elé a járási tanács művelődésügyi osztálya, de sejtjük, hogy termelőszövetkezeti vezetőink széleskörű útmutatót kapnak a kulturális alap célszerű fel- használására. Mert mi is történt eddig a kulturális . alappal? Tisztelet a . kivételnek, de a sommás pénzösszeg jónéhány termelő- szövetkezetünknél rendszerint elúszott. Vagy elreprezentálták, vagy - elköltötték célszerűtlen, hasze-tálán kirándulásokra a jelentős pénzösszeget. Az sem volt ritka, hogy a kulturális alapot beolvasztották valamilyen gazdasági eszköz megvásárlásának összegébe. Viszonylag talán még azt találtuk a legszimpatikusabb eljárásnak, ha a rendelt Állategészségügy és biztosítás Az állategészségügyi előírások betartása, a szakszerű takarmányozás és gondozás olyan követelményei az állat- tenyésztésnek, amelyek lényegében magukban foglalnak mindent. . A baj csupán az, hogy az állategészségügyi előírásokat kevés termelőszövetkezetben tartják be, a gondozás és a takarmányozás sem mindig szakszerű. A hibáknak persze, vannak úgynevezett objektív okai is. Ezek elsősorban: az ideiglenes jellegű elhelyezés, az állattenyésztés szükségmegoldásai, a rossz, hideg, vagy régi épületek, a megfelelő takarmányok hiánya stb. Mindezeket el kell ismerni. Objektíve léteznek, de az egyelőre háládailan körülmények közt is teljes erővel és hozzáértéssel szorgalmazzuk az állattenyésztést, hiszen ez a termelőszövetkezetek legjövedelmezőbb üzemága. Az objektív okokra viszont túlságosan sokszor és nem is mindig egészen elfogadhatóan hivatkoznak termelőszövetkezeti vezetőink, az állattenyésztési vezetők, és nem utolsósorban maguk az állattenyésztők. Igen gyakori eset, hogy az elhullást, illetve magát a megbetegedést csúfján objektív okokkal akarják megindokolni, holott mindig és mindenhol az állategészségügyi követelmények be nem tartása, és be nem tartatása, a lehetőségekhez mért minimális szakszerűség elmulasztása okozza. A példák sokaságát sorolhatnánk annak bizonyítására, mennyi kárt ' oz a felületesség, ami nem ’mint felelőtlenség, a hebehurgya takarmányozás, a szakmai utasítások elmulasztása, vagy azok be nem tartása, a lelkiismeretlen gondozás, és a többi olyan tényező, amelyek nem a körülményekből, hanem az emberek helytelen gondolkozásából erednek. Általában nem kivételek maguk a termelőszövetkezeti vezetők és szakemberek sem. Ssalisserütlen, hiányos áll at tenyésztés Bizonyítja ezt az is, hogy az állattenyésztés szakszerűtlensége, az egészségügyi követelmények be nem tartása következtében keletkező károkat. lebecsülik, és elintézik azzal, hogy be van biztosítva, majd megfizeti a biztosító. Ha hullik a jószág, a vezetők többsége nem is nagyon izgul, mert van egy jó alibi, az Állami Biztosító, amely a keletkezett kár jelentős részét megtéríti, s így könnyen el tudnak számolni a közgyűléseken. Eny- nyi és ennyi jószág, ennyi és ennyi értékben elhullott — mondják a beszámolókban, s gyorsan hozzáteszik: — de a biztosító ennek jelentős részét, ennyi és ennyi forint értékben megtérítette. Ez igaz. Az Állami Biztosító, éppen az állattenyésztés fejlesztése és biztonsága érdekében elég magas kártérítést fizet. De ez népgazdasági és nem kevésbé termelőszövetkezeti szempontból igen sovány vigasz. Az igazság az. hogy a termelőszövetkezetnek akkor is kára. keletkezik, ha az összes kár nagyobb részét a biztosító megfizeti, a népgazdaság pedig duplán károsodik, mert fizet is, és. any- nyival kevesebb húst, vagy állati terméket kap. A tévedések elkerülése végett hangsúlyozni szeretném, hogy nem csaptam fel az Állami Biztosító ügynökének. Nem. Csupán jelen voltam egy értekezleten, ahol az Állami Biztosító központi és helyi vezetői, valamint a Földművelésügyi Minisztérium igen tekintélyes szakemberei, a megyei tanács egyik szakállatorvosa és állattenyésztője tanácskozott megyénk állattenyésztése szakszerűségének színvonaláról és az állategészségügy helyzetéről. Elszomorító adatokat hallottam ezen az értekezleten. Mindenekelőtt azt, hogy 1964 háromnegyed évében csaknem nyolc millió forint kártérítést fizetett az Állami Biztosító termelőszövetkezeteinknek az elhullott állatokért. S ez az összeg termelőszövetkezeti szinten másfél millió forinttal több, mint tavaly volt, de ha hozzácsapjuk a háztáii gazdaságokban elhullott állatokért fizetett kártérítést is. kiderül, hogy szeptember végéig kerek tíz millió forintot fizetett a biztosító állatelhullásí kártérítés címén. „Mafd megfizeti a biztosító lu Jó, jó, a biztosítónak az a kötelessége, hogy fizessen, ha már vállalta a rizikót. Ve a dolog nem Ilyen egyszerű. Nem kell a biztosítót sajnálni, egyetlen vezetője sem tagadja, hogy még így is haszonnal gazdálkodnak. A baj csupán az, hogy a tíz millió forint kártérítés ennél sokkal nagyobb összegű kárt jelent, s ezt már maguk a termelő- szövetkezetek szenvedik el, a népgazdasági érdekről ezúttal ne is beszéljünk. Megkérdeztem: mi okozta a nagy elhullást, mi az oka annak, hogy az idén „ilyen nagyot ugrott” az állatelhullásí kártérítés? A biztosító vezetői, az FM és a megyei tanács szakemberei együttesen válaszoltak. Az ok elsősorban az állategészségügyi követelmények elmulasztásában, a szakszerűtlen takarmányozásban és gondozásban keresendő. Sorolták a példákat is. Megismételni felesleges lenne, hiszen mindenki ismeri a maga házatáját. De arról már érdemes és kell is beszélni: miért ez a nagy felületesség, miért akarják termelőszövetkezeti vezetőink és állattenyésztőink elintézni az állategészségügyi problémákat azzal a nagyon káros szemlélettel. hogy majd megfizeti a biztositó? Nos. ezen érdemes lenne el- gondojkozni minden termelő- szövetkezetben. ahol gyakori vendég a biztosító embere. Pedig a biztosító minden tőle telhetőt megtesz a termelőszövetkezetek állattenyésztéséért. És nem is csak azzal, hogy kártérítést fizet, hanem azzal is, hogy jól képzett szakembereket, állatorvosokat és állattenyésztőket alkalmaz, akik szövetkezetről szövetkezetre járnak, és ingyen adnak tanácsot bárkinek.. Jó lenne ezeket a tanácsokat be Is tartani. Javítani kell as állategészségügyet 1 A már említett tanácskozáson azokat a lehetőségeket keresték, mit tehetne még az Állami Biztosító a termelőszövetkezetek állattenyésztésének fejlesztéséért, annak minél nagyobb biztonságáért? Uj lehetőség, persze, mindig kerül. Most is találtak. Egyik ilyen új dolog, hogy a biztosító tovább növeli a kártérítés összegét, de a jövőben szigorúan megköveteli az állategészségügyi előírások és a tenyésztési szakmai minimumok betartását. Érdemes megjegyezni még azt is, hogy az Állami Biztosító országos szinten minden évben jelentős összeget ad át a Földművelésügyi Minisztériumnak úgynevezett „kármegelőzési”, tehát: állategészségügyi célokra. Az FM ezt az összeget mindig fel is használja. A biztosító a jövőben, országos szinten, tovább növeli a kármegelőzési célokra szánt összeget is. Született egy határozat Borsod megyére vonatkozóan. Az Állami Biztosító megyei igazgatója bejelentette, hogy év végén harminc ezer forint jutalmat fizetnek annak a. termelőszövetkezetnek, amely 1964-ben a legtöbbet tett az állatelhullások megelőzéséért, még pontosabban: az állategészségügy javításáért. Az összeget a vezetők és állatgondozók közt osztják el. ügy vélem, ez sem rossz ösztönzés. Sok egyéb közt ez •is bizonyítéka, hogy az Állami Biztosító nem egyszerűen üzleti célokat lát a biztosításban, hanem mindenekelőtt a nagy, közös ügyet, a termelőszövetkezeti állattenyésztés fejlesztését és biztonságát szolgálja. Szendrei József van kezésre álló magas pénzösz- szegből sportfelszerelést vásároltak a termelőszövetkezet fiataljainak. Az igazság kedvéért el kell mondanunk azt is, hogy Borsod megyében szép számmal akadnak termelőszövetkezetek, amelyek rendeltetésének megfelelően használják fel a kulturális alapot. A szóban forgó útmutató nem ezeknek a termelőszövetkezeteknek készül, hanem azoknak, amelyek jószándékkal, a rendeltetésének megfelelően használnák fel a kultúrára szánt pénzösz- szeget, csak éppen nem tudják mely területekre, mely eszközökre fordítható a kulturális célra szánt pénz. Az ide vonatkozó kormány- rendelet nem sorolja fel tételesen a felhasználási területeket. De kialakult már az országban olyan kedvező gyakorlat, amelyből jószerével példát meríthetünk. Sok termelőszövetkezetben a kulturális alap egy részét könyvek vásárlására hasznosítják, míg másutt könyvtár létesítésére fordítják az összeg jelentős részét. Nem ritka az az eset sem, amikor a termelőszövetkezet a központi könyvállomány gyarapodására szánja a kulturális alapot. Hallottunk már arról is, hogy akadnak termelőszövetkezetek. amelyek községük művelődési otthonát támogatják jelentős pénzösszeggel a kulturális alapból. Szakkörök, klubok fenntartását és támogatását szintén ebből az összegből oldják meg némely községben. A szakmai Ismeretek gyarapítására tervezett, szigorúan tapasztalatcsere jellegű kirándulásokra szintén fordítható kulturális alapból származó pénzösszeg. Jó példákkal találkozunk arra vonatkozóan is, hogy a különböző rendeltetésű falusi akadémiáit fenntartási költségeit a termelőszövetkezet vállalta magára. Újabban szép törekvéseket láttunk a felnőttoktatás anyagi vonatkozású megsegítését illetően. Tanszerek, tankönyvek, szemléltető eszközök vásárlása nemcsak a jelzett összeg célszerű felhasználását szolgálja, hanem segíti a termelőszövetkezett tagság gondtalan tanulási lehetőségeit is. Természetesen számos variációja. van a kulturális alap okos, célszerű felhasználásának. Nem említettük például a színjátszó, a tánccsoportok anyagi megsegítését, az énekkarok, parasztkórusok pénzbeli támogatását. A felsorol szűkösnek mondható tárházai' a Mezőkövesdi járási Tanáo művelődésügyi osztálya bizn nyára teljes igényűvé nö veszt! majd, s hozzásegíti termelőszövetkezeteinket a kulturális alap mind célszerűbb felhasználásához, ezzel egyidejűleg a tudalbeli gyarapításhoz is. Párkány László
