Észak-Magyarország, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-11 / 290. szám
A Miskolcon megrendezett Országos Fotóművészeti Kiállítás anyagából Mezőgazdasági szakmunkásképző tanfolyamok a sátoraljaújhelyi járás községeiben Fehér hótakaró borítja a határt végig a Bodrogközben, Hegyközben és a I-Iegyalján. A vetés, az őszi betakarítás véget ért, csalt a mélyszántást végző traktorok zúgnak még künn a földeken. A termelőszövetkezeti gazdák így beszorultak a községekbe, s a téli pihenés közben jut idő bőven a tanulásra. A fiatal és idős gazdák, sőt a lányok és asszonyok is élnek a lehetőséggel. A járási tanács mezőgazda- sági osztálya kellő időben megtette a szükséges előkészületeket. A tanfolyamokon mindenütt mezőgazdasági szakmunkásokat képeznek. Dr. Farkas Tivadar oktatásügyi előadó nagy körültekintéssel és hozzáértéssel szervezte meg a szakoktatást, így ez idén összesen húsz tanfolyamot indítanak a termelőszövetkezeti parasztok részvételével. Ebből 9 már harmadik, 7 második éve működik, négynek pedig első éves hallgatói vannak. A harmadéves tanfolyamok közül öt általános növénytermesztési, kettő szőlő- és gyümölcstermesztési, egy-egy pedig szarvas- marha- és baromfitenyésztési jellegű. Ez utóbbira lányok és asszonyok járnak Sátoraljaújhelyre a járás községeiből, főképp a sárospataki Kossuth, a hercegkút! Remény, a vég- ardói Rákóczi, a tiszakarádi Uj Elet és a mikóházi Aranykalász Termelőszövetkezetből, mert különösen ezekben a közös gazdaságokban foglalKislakások- és egyéb építkezésekhez IIERNÄDKAVICSOT Miskolcra szállítunk, köbméterenként 120 forintért. Haladás Mg. Tsz, Bocs. Érettségivel és legalább középfokú végzettséggel rendelkező \ kölcsönző könyvtárost keres azonnali belépésre a Bartók Béla Művelődési Ház, meghatározott időre. A pályázat beadási határideje december 15-én déli 12 óra. koznak intenzivebben a baromfitartással. A most kezdődő első éves tanfolyamok a vajdácskái, a ricsei, a tiszakarádi, a tisza- csermelyi tsz-tagok részvételével indultak, de csatlakoznak hozzájuk a szomszédos községek és közeli tanyák gazdái is. Ugyancsak Tiszakarádon kihelyezett első osztályt nyit januárban az abaújszántói Mezőgazdasági Technikum. A felvételi vizsgát már meg is tartották. A Vaskó Mihály elvtárs, országgyűlési képviselő elnöklésével működő vizsgabizottság a jelentkezők közül 57 pályázót fel is vett az első évfolyamra. Túlnyomó többségük a helybeli Uj Élet és a Tiszapart Termelőszövetkezet tagja. Ezenkívül a járás területén a sátoraljaújhelyi Kertészeti Technikum egy-egy kihelyezett osztálya működik már második éve Cigándon, Pálhá- zán és Sárospatakon. Horváti) József: A békére szavazunk. Az Alpoktól a kék Adriáig Az Ország-Világjárók Baráti Köre és az Autóklub közös rendezésében Magyari Gábor barlangigazgató bemutatja Jugoszlávia természeti szépségeit és történelmi nevezetességeit az Alpoktól a kék Adriáig. A színes dia- és filmvetítéssel egybekötött előadás 11-én, (pénteken) este 7 órakor kezdődik a Szakszervezetek Megyei Székhaza színház- termében. Belépés díjtalan. Emberek és állatok Az É. M. Borsod megyei Mélyépítő Vállalat, Miskolc* II, Herczeg Ferenc u. 19. sz. keres azonnali belépéssel több éves építőipari (kivitelezési) gyakorlattal rendelkező mérnököt és technikusokat előkészítői és kalkulátori • munkakörbe* Építőipari gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt valamint kazánfűtőket Jelentkezni a vállalat munkaügyi osztályán lehet. KÖZLEMENT Értesítjük az utazóközönséget, hogy a 4/A-s autóbuszjáratnak a hejöcsabai mozinál levő végállomását 1964. december 14-én üzemkezdettől, útlezárás miatt, a Cementgyárhoz helyezzük. Miskolci Közlekedési V. igazgatósága Á fsz liázíáji biztosításról Az Állami Biztosító már évekkel ezelőtt külön biztosítást vezetett be a tsz-tagok részére, mely biztosítási védelemben részesíti a háztáji gazdaságokat. Ez az úgynevezett tsz háztáji biztosítás. Számos veszélyre nyújt biztosítási védelmet, egyebek között a tűz, a vihar, az állat elhullás, a betörés, a jégverés, a szavatosság és a baleseti károkra. Megyénk területén* sajnos, aránylag kevés család rendelkezik ilyen biztosítással, alig több mint egyharmada a tsz- családoknak. Hogy mennyire szükséges lenne a biztosítás mindenkinek, mi sem bizonyítja jobban, mint az: 1964. első tíz hónapjában a tsz-tagoknak háztáji biztosítás alapján kifizetett összeg jóval 4 millió felett van, s a kárdarabszám eléri a 4300-at. Egyeket között 137 tűzkárt, 903 viharkárt, 2600 állatkárt térítettek meg. A bejelentett balesetek száma is felül van a 600-on. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden hatodik biztosított, tsz-család részesült kisebb-nagyobb kártérítésben. A biztosítás évi díja csupán 180 forint. Régebben ennyi díjért egy paraszti gazdaságban a tűzkockázatot sem vállalták a biztosító intézetek. Érdeke minden tsz-család- nak, hogy mielőbb megkösse a tsz háztáji biztosítást, (x) — LERMONTOV emlékestet rendezett a napokban a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium TV//. osztálya. 1964. december 11, péntek BulyW/í*» tku A Nap kelte 7.21, nyugta 15.52 órakor. A Hold kelte 12.1C, nyugta 22.51 órakor. Névnap: Árpád. Az ország első színpadán a gyerekszerepeklől a klasszikus szerepek nagysikerű alakításáig jutott el, míg 1859-ben megvált a Nemzeti Színháztól és 16 esztendeig külföldön, főként Németország nagyvárosainak színpadain lépett fel. Azonkívül Hollandiában, Párizsban, Rigában, Bécsben és több ízben itthon vendégszerepeit. Figyelemre méltó irodalmi munkásságot fejtett ki. A lapok gyakran közölték elbeszéléseit, útirajzait, tárcáit, rengeteg francia és német színművet fordított magyarra, könyvalakban három novellás- kötete. négy kötet útirajza és naplója jelent meg. Nagy vagyonát közcélra hagyományozta. * 20 ÉVE 1944. december 11-én felszabadult Boldva, Sajókercsztur, Varsány, Öl-halom, Veresegyháza. 55. éve, 1909. december 11-én halt meg Bulyovszky Lilla színésznő és írónő. A Nemzeti Színház neves művészének, Szilágyi Pálnak volt leánya. Atyja oldalán a színház légkörében. a színpad gyakorlati iskolájában nevelkedett. Még nem volt 14 éves és már fellépett, s alig 17 éves korában a pesti Nemzeti Színháznak rendes, szerződött tagja. A szabadságharc kitörésének évében, fiatalon lett felesége Bulyovszky Gyula írónak, ,a márciusi ifjúság egyik vezetőjének. — ÜNNEPI tanácsülést rendez a sajóecsegi községi tanács december 12-én, a község felszabadulásának 20. évfordulóján. — HANGVERSENYT adott Miskolcon, a Zeneművészeti Szakiskola Bartók termében a Fazekas utcai hatos számú általános iskola tanárainak és szülői munkaközösségének együttese. — LENGYELORSZÁGI körútra készül a kazincbarcikai pedagógus klub ének- és táncegyüttese. Az együttes nemrégiben Csehszlovákiában szerepelt, sikerrel. — SZABÁLYTALANUL előzött tehergépkocsijával Kazincbarcika területén Budai József, a budapesti Bányászati Építő Vállalat dolgozója, és összeütközött a. szemközt jövő tehergépkocsival, melynek egyik utasa megsérült. Jelentős anyagi kár is keletkezett. — A KAUKÁZUSBAN levő Elbruszon van a világ legmagasabb fekvésű szállodája, a „Tizenegyek menedéke”, a 4200 méter tengerszint feletti magasságban épült szállodához most megkezdték egy hét kilométer hosszúságú drótkötélpálya építését. — A MOSZKVAI divat „diktátorának” lehetne nevezni a 25 éves Vjacseszláv Zajcevet, a moszkvai kísérleti ruhagyár főtervezőjét. Terveit az orosz népművészet ihleti. Figyelembe veszi a modern kor, az esztétika és a jó ízlés követelményeit. — AZ IDEI évben 3 380 000 darab kerékpárt adtak el, 7 százalékkal többet, mint tavaly. Minthogy gombamódra nőnek a japán városok és óriási a forgalmuk, a kerékpárok divatja kezdi kiszorítani a motorkerékpárok és mopedek használatát. Autók a parkban? A kazincbarcikai Könnyűbetongyár az alábbi munkakörökbe felvételt hirdet; 3 fő dumpervezető, 3 fő stabilkompresszorkezelő, 3 fő vegyésztechnikus. Felvesz továbbá 3 fő férfi munkaerőt minőségi ellenőri munkakörbe, melynek betöltéséhez érettségi, vagy legalább vegyipari szakmu nkás képesítés szükséges. Vidékiek részére munkásszállást és napi egyszeri kedvezményes étkezést biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi előadójánál személyesen, vagy levélben. Cím: Könnyűbetongyár, Kazincbarcika, pf.; 409. mjapjainkban mindinkább jl érezhetővé válik egy új gondnak a súlya: hol parkoljanak az autók? Bármely városba megyünk is, mindenütt találhatunk a járda mellett megválasztott állandó helyen lapuló személy- kocsit. Némelyik kocsit olyan hosszú idő óta csapkodja az utcán az eső, a hó, a sár, hogy úgy érezzük: teljesen hozzátartozik a város képéhez. Ha tulajdonosa valamilyen oknál fogva nem állítja megszokott helyére, hiányérzetünk támad. Persze mondani sem kell, az ilyen „csillag garázs” semmiképpen sem válik a gépkocsik hasznára. Érthető vágya minden kocsitulajdonosnak, hogy megfelelő hely után nézzen kedvence számára, és az is érthető, hogy a város forgalmának biztosításáért, a város szépségének megőrzéséért felelős emberek , közbeközbeszólnak. a hely megválasztásakor. Hol álljon a kocsi? Hol épüljön garázs? Ezek a kérdések egyre gyakrabban foglalkoztatják Kazincbarcikán is a kétszáznál több autótulajdonost és a városi tanács illetékeseit. Sőt! Nemcsak őket, hanem a lakókat is. Azokat, akik se nem kocsitulajdonosok, se nem dönthetnek a hely megválasztásában, de itt élnek, itt dolgoznak és felelősséget éreznek a város rendjéért, szépségéért. E gyik olvasónkat is ez késztette levélírásra. Elpanaszolja, hogy szerinte Kazincbarcikán rossz helyen építik a garázsokat; Erre a célra ebben a fiatal városban is rendkívül nehéz megfelelő helyet találni. A régi tervek ugyanis nem számoltak a garázs-igényekkel, egyáltalán parkoló helyekkel sem. A most épülő új városrészekben már kijelölik a megfelelő helyeket, és a tanács kisgarázsok építésének lehetőségeit latolgatja, amiknek valóra váltása hathatósan járul majd hozzá a garázsgond enyhítéséhez. De mi legyen azokkal, akik a város központjában élnek? Megnéztük a most épülő garázsokat. Az egyik sor a város közepén elterülő nark szélén kanott helyet. Eléggé rejtett, a forgalmat nem zavarja és különösebben a város képén sem ront A másik garázs 3 kocsi számáramár elkészült a park másik szélén, a lakóházak között. Ez, sajnos, eléggé, kirí a környezetből. De ha már alkalmasabb helyet nem is találtak, szebb formát, csinosabb küllemet mindenképpen adhattak volna ennek az, így, sajnos, eléggé ólszerű valaminek. Más ajtóval, szebb fallal és mindenekelőtt a szemét, a hulladék eltakarításával. A z előző garázs is, ez is tanácsi engedéllyel épült. Sokat egyik sem old meg a város garázs-gondjából, hiszen a kettőben legfeljebb 15 kocsi fér el. Hihető, hogy sok kazincbarcikai nem szívesen látja a park szélein egyik garázst sem. Akárhogy is nézzük, egyik sem illik oda. Legfeljebb a hosszabbik jobban bujtatott. De minden városban jogos az óhaj: a parkok legyenek parkok. Különösen iparvárosokban. Még valamit; annak, alti kocsit szándékszik vásárolni, ezeket a problémákat is figyelembe kellene vennie. Sokan először garázsról gondoskodnak, csak azután a kocsiról. Talán ez a helyesebb, mint arra várni, hogy majd csak lesz valahogy. (pH — MOSZKVÁBAN a Népgazdasági Kiállításon, megjelent a törpe-diktafon. A készülék alig nagyobb egy ci- garettás doboznál, s a *,Notesz” nevet kapta. Kazettáiban 40 méter magnetofonszalag helyezhető el, amely egyórás felvételhez elegendő. A készüléket morzsányi akkumulátor táplálja. —* A CTK hírügynökség statisztikai kimutatásokat közölt, amely szerint a válások száma az 1961. évi 16 427- ről 1963-ban 17 040-re emelkedett Csehszlovákiában. A válóperek kétharmadrészében a férfiak hibásak, a házasságok többsége a férjek hűtlensége miatt bomlott fel. — A SÍSPORT is gépesíthető. Az egyik francia szakfolyóirat beszámol róla, hogy egy kis légcsavaros vontató segítségével a sízők óránként 65 km- es sebességgel száguldozhatnak. A vontató szerkezete egyszerű: sítalpra szerelt légcsavaros motor. •— AZ ENSZ afrikai gazdasági bizottsága elfogadta azt a tervet, amely szerint 3600 kilométer országutat építenek a Szaharában. Az út Algéria déli részén fekvő Quargia oázisnál fog kezdődni, áthalad Tamanrasset és Agades térségén és Nigériában, Kaminál ér véget; Közérdekű közlemény Ä Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, budapesti Felsőfokú Gépjárműközlekedési Technikuma megfelelő számú jelentkező esetén az 1965—66. iskolai évtől Miskolcon forgalmi és műszaki esti tagozatú* kihelyezett osztály megnyitását tervezi. A Felsőfokú Gépjármüköz- lekedési Technikumba érettségi bizonyítvány, illetve, megfelelő szakmunkás bizonyítvány alapján lehet jelentkezni. Azok, akik érdeklődnek « Miskolcon tervezett technikum iránt, Írásbeli jelentkezésüket 1964. december 31-ig küldjék be a miskolci Dolgozók Autóközlekedési Technikuma Igazgatóságához. Miskolc, 10. Pf. 548. Telefon! 21-405. ÉSZAKMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő; Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tér 9L Telefonszámofc: Titkárság: 16-800. Kultűrrovato 16-067. Ipari rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Mezőgazdasági rovat: 33-687. Sportrovat: 16-049. Belpolitikai rovata panasz ügyek: 16-046. Kiadja: Borsod megyei Lapkiadó Vállalat FelelŐ9 kiadó: Biró Péter, Kiadóhivatal; Kossuth utca IX. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Széchenyi utca 15-17. Telefon: 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Indexszám: 23.053. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: Méry Györ&y. f