Észak-Magyarország, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-06 / 286. szám
c IdSjárám Várható időjárás ma «sägt túlnyomóan felhős idő, töblr' felé havazással, hózáporok- kai. Mérsékelt, ülőnként meg. élénkülő nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között. Hatputtonyos különleges aszúcsemege ' Tévedés ne essék, ezúttal Bem válogatott sportolóinkról van szó, hanem a légi hírnökök, a postagalambok felkészüléséről a Londonban megrendezendő X. postagalamb olimpiára. Az évi versenyeken elért eredmények alapján 2500 szárnyas „bajnok” közül válogatja ki a szigorú bíráló bizottság azt a harmincas „olimpiai csapatot”, amely 1905. januárjában a szigetország fővárosában képviseli a magyar színeket. A napi 20•30 perces szabad mozgás szükséges, hogy az izomzat edzésben maradjon. A képen: Kállai Ferenc, rákoshegyi galambász kedvenceivel. A Szőlészeti Kutatóintézet tarcali telepén a déli fekvésű és történelmi nevezetességű Szarvas szőlőben szedték a legtöbb aszúszemet. A gazdaság munkásai mintegy 45 mázsát gyűjtöttek be, de az összetöppedt, mézédes szemeket a rendes bogyókkal együtt szüretelték le és dolgozták fel, így egy háromputtonyosnak megfelelő, 20—30 cukorfokot tartalmazó újbort nyertek. Ennek az alapanyagnak felhasználásával az idén csak 6 puttonyos, különleges aszúcsemegét készítettek. A gazdaság pincészetében a mazsolaszerű bogyókat megőrölték, az így keletkezeit aszútésztát 36—40 óráig az új borban áztatták, hogy az aszú illat- ék zamatanyaga teljesen kioldódjék. Ezután a bort. leszűrték, majd gönci hordókban tárolva a világhírű Rákóczi-pincében helyezték el. A hatputtonyos különleges aszúcsemegéből 200 hektolitert készítettek. Ezt a borfajtát, amelynek hordóba fejtését a napokban fejezték be, mintegy 5 esztendeig 9 KvünSuen generátorra! gyógyítják a szembetegségeket A nagy teljesítményű kvantumgenerátorokat, a lasereket már az orvostudomány is alkalmazza. Ha az erős és keskeny fénynyalábot a szemfenék valamelyik pontjára irányítják, koaguláció idézhető elő. A fénysugár intenzitásának megváltoztatásával szabályozható a koaguláció foka. Néhány kezeléssel a szemben levő daganat teljesen kiégethető, úgyszólván anélkül, hogy uz egészséges szövetet érintették volna. Az optikai koaguláció révén mesterséges pupillát lehet képezni, operálható a zöldhályog, megállítható a belső vérzés. Ogyesszában a szembetegségek és a szövetterápia intézetében sikeresen véget értek az állatokon folytatott kísérletek, s a kidolgozott módszert hamarosan alkalmazni fogják a klinikákon. Kis zsebtolvajok A 12 éves tettesek — Lstpo&é pénzből televízió „takarékos“ mama — Berci nem megy iskolába Bélyeggyűjtők sarka A vártnál ts többen nézték meg öt napon át a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának székházában azt a bélyeg- kiállítást, amit a miskolci kör ja, hogy Miskolcon érdemes gyakrabban is, ennél színvonalasabb kiállítást is rendezni, mert fokozódik az érdeklődés a bélyegek iránt a város minden rétege körében, s A város felszabadulásának évfordulóján a miskolci 1. számú postahivatal alkalmi bélyegzőt használt. Már a reggeli órákban sok filatelista. vitte el a kiállítás emléklapját is újbóli bélyegzésre, hogy a modern avasi kilátót ábrázoló bélyegképen az évforduló dátumát is megörökítse. (Itt közölt képünk az alkalmi bélyegző képét is mutatja a harangtorony ábrájával.) Mások erre az alkalomra tartogatták családi levelük feladását, hogy ismerőseik, barátaik is hozzájussanak az alkalmi bélyegzéshez. hogy küldjön részükre a miskolci lebélyegzésből. Ezen a napon sok filatelista figyelme fordult az ünneplő Miskolc felé hazánk különböző városaiban, falvaiban. & A kiállítás alkalmával megtartott tájértekezleten sok fontos és tanulságos kérdést beszéltek meg a résztvevők. Különösen öröm volt a miskolci filatellsták számára, hogy első alkalommal vettek részt megbeszélésükön a magyar filatelista élet vezetői, köztük Kossá István, a MABÉOSZ elnöke. Szóba került, hogy Miskolcon is nagyobb gondot kell fordítani az ifjúsági körök létrehozására, a meglévők hatékonyabb segítésére. Azt is elmondták, hogy üzemeinkben és a megye különböző községeiben, járási székhelyein sokan szeretnének rendezett városunk felszabadulásának 20. évfordulójára. A megnyitás első napján több mint háromszáz látogató írta be nevét a vendégkönyvbe. Örömmel láttuk azt is, hogy a környező községekből is sok tanulót vonzott a kiállítás híre. Jó érzéssel tapasztaltuk, hogy a fiatal látogatókat elkísérték a pedagógusok is, akik szakszerű magyarázattal ismertették a kiállítás anyagát. Az idei kiállítás azt bizonyítAz ország különböző részeiből is sok levél érkezett a miskolci kör címére. Ismeretlen munkásgyűjtők, fiatalok, úttörők kérték a kör vezetőségét, bélyeget gyűjteni, de nem tudják hol kezdjék. Több segítséget várnak a tapasztalt gyűjtőktől, az erősebb köröktől. Varró Gyula rek már sorozatos lopásokat követett el a legutóbbi rendőrségi íelelősségrevonás óta is, úgy veszi, mintha azt közölték volna vele: megint moziban volt, engedély nélkül. Béla nem egyedül lopott. A kis, kilenc éves B. Lacit betanította, G. Berti pedig „falazott”. A zsebelés „szabályait” jól ismeri. — Csak jól öltözött néniktől loptunk, és csak néniktől... — Miért? Megvonja vállát, majd halkan felel: — Gondoltuk, azoknál több a pénz. Meg a retikülbe köny- nyebb belenyúlni ... egyszer üres pénztárcát vettünk el... — Mit csináltatok vele? — Beletettük egy másik néni szatyorjába — mondja huncut- kás mosollyal. Bertit otthon találtuk, pedig' iskolaidő volt. Öt már megpróbálják a szülők szigorúbban fogni, a következőképpen: — Miért nem vagy az iskolában? — Nincs ruhám. — Hol van? — Apa bezárta a szekrénybe, hogy ne mehessek csavarogni így hát iskolába sem jár már hetek óta. Furcsa módszer! Mint ahogy az is furcsa, hogy a rendőrség közlése nyomán a gyámhatóság * ezt a gyereket utalta csak intézetbe, holott ez a kisebbik bűnös, a másik kettő azóta is szabadon garázdálkodik, s tovább érkeznek a feljelentések. Sürgős elkülönítésre van szükség! Eddig több mint 20 000 forintot lopkodtak össze a kirakatok előtt bámészkodó, vagy a zsúfolt boltokban vásárlással elfoglalt nők táskájából. Amikor D. Bélát legutóbb ismét tetten érték, azt mondta a rendőrségen: — Nem tehetek róla. Ha nagy tömeget látok valahol, nem tudom megállni, hogy ne nyúljak be egy táskába ... Ez a gyerek már súlyosan fertőzött, s minden további nap, amit a szülői házban tölt, csak súlyosbítja helyzetét, még' tovább taszítja a lejtőn. Az megnyugtató, hogy az anya ellen is készült bűnvádi feljelentés, de veszélyes, hogy ezekkel a gyerekekkel nem nagyon lehet mit tenni. Miskolcon még mindig nincs minden igényt kielégítő gyermeknevelő intézet. Ilyen és hasonló esetekben sürgős elkülönítésre lenne szükség — a köz- biztonság érdekében! A, L 10 Celsius fok átlaghőmérsékleten iskoláztatják és a gondos, hosszú kezelés után alakul csak ki a bor tökéletes hegyaljai jellege: illata, zamata, színe és íze. így az idei? készített hatputtonyos aszú- csemegét csak 1909-ben nevezhetik majd a „királyok borának.” öregek, fiatalok találkozója Farkaslyukon Öregek, fiatalok találkozóját rendeztek december 2-án a Farkaslyuki Bányász Művelődési Házban. Az öregek ünneplésével kötötték egybe a farkaslyuki ezüstkoszorús vegyeskórus köszöntését. Az ünnepségen megjelenő közel W0 nyugdíjast, a művelődési ház előcsarnokában úttörők köszöntötték. Dr. Pécsi Dezső, a Vöröskereszt• elnöke mondott megnyitó beszédet. Elmondta, hogy az öregek napjának a megünneplése már nemcsak helyi jellegű ünnep. Az ország egész területén rendeznek ilyen összejöveteleket. Utána Kanizser Vilmos köszöntőjét hallhatták a megjelentek. Sárközi Ferenc, a művelődési ház igazgatója gratulált az ezüstkoszorús kórusnak, amely most nemrég nyerte el ezt a megtisztelő címet. Majd Lőcsei Lajos, az Ózdvidéki Szén- bányászati Tröszt, igazgatója, o. Népművelési Intézet, megbízásából átadta az ezüstkoszo- rús oklevelet és plakettet, valamint a tröszt pártbizottsága, szakszervezeti bizottsága, cs igazgatósága nevében az ezüst serleget. A kórus jutalom-műsorban részesítette az ünnepelt öregeket, akiknek nevében Vi- linszki Béla nyugdíjas pedagógus köszönte meg az ünneplést.. Utána színvonalas műsor nyújtott szórakozást. A műsort az óvodások, iskolások, a művelődési ház énekkara, színjátszó köre, a KISZ tánczenekara, népi zenekara adta. (vs) Szerkesztői üzenetek Márton István, Miskolc: Ha úgy történt az eset, ahogyan leírta, mi is elítéljük az egészségügyi dolgozó viselkedését. Javasoljuk, hogy tapasztalatát írja meg a kórház igazgató-főorvosának. Zsiga István, Encs: Híradását köszönjük, lapunkban leközöltük. Germuslca Balázsné, Ormos- bánya.: Megértjük bosszúságát, s kérjük mielőbb keresse meg panaszával az edelényi szerviz vezetőjét. Huszti László, Alberttelep: Beküldött verse nem alkalmas leközlésrc. Id. Köntös Lászlónc, Sajó- kaza: Panaszával az SZTK megyei alközpontja foglalkozik. Az eredményről értesíteni fogjuk. Murányi Tibor, Bánréve: írását megkaptuk, köszönjük. Lapunkban leközöltük. Dr. Szűcs Géza, Mezőkövesd: Értesítését köszönjük, híreink között leközöltük. Az eseményre személyesen, sajnos, nem tudunk elmenni, ezért, ha engedi ideje, néhány sorban számoljon be róla. Jakabovics Márton, Miskolc: Panaszával szíveskedjék a kerületi tanácshoz fordulni. A vízellátással kapcsolatos problémájukra felhívtuk a Vízművek figyelmét, s leértük segítségüket. Özv. Dojcsák Istvánná, Szir- mabesenyő: Leveléből nem értettük meg egészen pontosan, miben leéri segítségünket, s ezért hamarosan felkeressük. Addig is kérjük szíves türelmét. Bojszkó Mihályné, Kazincbarcika: Kérdéseire levélben bővebben válaszolunk. Daru János, Perkupa: A hűségjutalom .kifizetése tárgyában vállalatuk üzemi tanácsának határozata az irányadó. Elsősorban a bérszámfejtőnél érdeklődje meg, milyen rendelet alapján fizették ki önnek az összeget, majd konkrét adatokkal az egyeztető bizottságnál bizonyítsa be kérelmének jogosságát. Mi»ho1ci Nemaeti Színházt Nap Bérié* Előadás Óra 6.j vasárnap 7.i hétfő O.i kedd 9., szerda 10., csütörtök 11., péntek 12., szoínbat 13.) vasárnap Bérletszünet Shakespeare Bérletszünet Bérletszünet Erkel Blalia József A. Egressy Bérletszünet Bérletszünet Mária főhadnagy Rozsdatemető 3 fél 8 Az ŐRI rendezvénye 5.30 és 8.30 Mária főhadnagy Mária főhadnagy Rozsdatemető Rozsdatemető Mária főhadnagy Rozsdatemető Rozsdatemető Mária főhadnagy 7 7 7 7 3 fél 8 3 fél 8 Garázdálkodókat tartóztattak le Jónás Károlync és Berki Margit ózdi lakosok a Béke-telepen megtámadták és bántalmazták Persikovics Tibornét, majd betörték lakása ablakát. Még ugyanaznap garázda, módon viselkedtek Tanácstagok fogadóórái és beszámolói Miskolci városi tanácstagok: December 8: Tóth Sándor, III., Papírgyár, iskola, 17 órakor. December 8. Beszámoló: Csa- jághy János, Major u. 100., 16 órakor; Kalóczkai Istvánné, II., Marx K. u. 100., III., 16 órakor; Kordoss József, Arany J. u., Festőipari Vállalat, 15 órakor; Kundra Mihály, Görömböly, tanácsháza, 18 órakor; Sebő Ernő, II., Szövő u. 9., 17 órakor; Somlyai Imréné. II., Marx K. u., Oprendek pártszervezet, 17 órakor; Váradi István, Ságvári u. iskola, 10 órakor. December 9. Beszámoló: Bán- völgyi Ferenc, Nyirjes, pártszervezet, 14 órakor; Kalló István, I., Latabár E. u. 0., 16 órakor. Ügyeletes állatorvos szombaton déltől hétfőn reggelig: dr. Márkus Elek, Miskolc, Bulcsu u. 8. Telt fon: 16-605. Betegjei elites: 13—M óráig. a Béke-telepi italboltban. Az Igazolványukat kérő rendőrrel sértő módon viselkedtek. A rendbontó nőket a rendőrség letartóztatta, s eljárás indul ellenük. i.’ 8. Tele is; 0—9-ig, I ßSZAKMAGYARORSZÄG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tér 8, Telefonszámok: Titkárság: 16-886. Kultúrrovat: 16-067. Ipari rovat: 16-0.35. Pártrovat: 16-078. Mezőgazdasági rovat: 33-687. Sportrovat: 16-049. Belpolitikai rovat, panasz Ügyek: 16-046. Kiadja: Borsod megyei fcapldadó Vállalat Felelős tóodó: Bíró Péter. Kiadóhivatal: Kossuth utca 11. Telefon; 36-131. Hirdetésfelvétel: Széchenyi utca 15-17. Telefon: 16-213. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Indexszám: 23.053. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: Méry Győrt»: Készülődés az olimpiára A kis zsebesek „fő vezére”, s szervezője D. Béla, 12 éves kisfiú. Családi körülményei az ilyen esetekben szinte már megszokott képet mutatják: különváltan élő szelők, az apa részeges, előszeretettel váltogatja vadházastársait volt feleségével. Az egyik ilyen „pótmama” (már igen sok esetben volt büntetve) elnézte, sőt bevezette a lopás „mesterségébe” a gyereket, aki ezt már akkor sem hagyta abba, amikor ismét édesanyjához került. S hogy mi történt? A mamának is megtetszett a könnyű pénzszerzési lehetőség. — Férjem elverte a pénzt — vallotta —, nekem nem volt keresetem, megengedtem a nagyobbik gyereknek, hogy lopjon. De nem adott haza minden pénzt! Nagyon költekezett ő is. A zsebeléssel szerzett összeg nem volt csekély. D-nének sok mindenre tellett belőle. A vásárlást így mentegette: — A kisebbik fiam azt mondta, ha már a Béla lopni jár, legalább vegyünk egy televíziót. Hát összespóroltam rá... Később gyűjtögettem egy orkán kabátra, meg szőnyegre ... A nemtörődöm apa Amikor meglátogattuk őket lakásukon, csak az apát és a kisebbik gyereket találtuk itthon. Nem is érdemes szavait dézni. Az egész, embert át- íalja a felelőtlenség, a nem- örődömség. Azt, hogy a gye-