Észak-Magyarország, 1964. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-25 / 302. szám

&

ESZAKMAGyARÖItSZÄG

Péntek, 1964. december S5«

Bi

Szoborrészlet

ll leibán, az erdész visz- szaíojtotta a lélegzetét. Kidugta fejét a tölgy vastag törzse mögül, s belehallgatott a decemberi erdő hideg, éjszakai csöndjébe. Nézett is. Tágrameresztett pupilláit könnyesre marta a hideg. Azonban látni nem látott mást, csak a színskála két, ellentétes pólusának homályos eggyéolvadasát. A vékony hóréteg ködös fehérségéből fekete falként emelkedett ki előtte, s olvadt egybe a felhős égbolt sötét végtelenjével a fiatal fenyves.

— Semmi, — motyogta csendben és halinacsizmája orrát odaütögette a tölgy jeges kérgéhez. Azután jeladásként pisszenteít egyet és elindult lefelé a síkos meredélyen.

tek a hatodikért!

— Vajon ki lehet? — Kinek nem telik az a néhány forint, hogy örömet szerezzen a családnak. Ki, vagy kik mocskolják be, ha csak önmaguk előtt is emberi becsületüket. Mert ha csupán százkétszáz forint is az érték, de lopás az mindenként! S a lopás ma, amikor a munka lépten nyomon keresi az embert, igazán csak becstelenek tulajdonsága lehet. Ezért is vállalkozott Kleibán. hogy e télen végére járnak a dolognak. S ugyan ki lenne , alkalmasabb erre, ha nem ő, akinek minden porcikája, minden idegszála pontosan ismeri az erdőt, csnlhatalanúl érzékeli, megkülönbözteti a téli. s nyári erdő rejtelmes zaAlig lépett néhányat, a pisz- szen lésre megérkezett a válasz. Óvatos léptek alatt surrogott a hó, s hamarosan két ember és egy hatalmasra nőtt kutya alakja derengett elő a sötétségből.

— Semmi, ;— ismételte fél hangosan Kleibán és irhabun- dáia zsebéből előtapogatott egy még mindig melegfalú kulacsot.

— Kortyintsunk néhányat őrmester elvtárs, ránk' fér — nyújtotta az alacsonyabb emberalak felé.

— Nem szabályos a mi esetünkben, deliét... Valóban hideg van. Hidegebb, mint. tegnap éjjel, s ki tudja lesz-c valami, — érkezett a csak fé- lig-meddig visszautasító válasz. Aztán körbejárt a kulacs, szótlanul kortyolgattál1 a fűszerezett, illatos meleg bort. . Kis ideig csöndben álldogáltak. Kleibán cigaretta kínált körbe. Gyufa sercent, fénye alig villant elő a tenyerek mögül. A magasabb rendőr, a szakaszvezető szólalt meg először:

— Azt javaslom: mi ketten, a kutyával lemegyünk az útkereszteződéshez. Maga meg. Kleibán elvtárs maradjon ide- fenn. Ha erre jönnének, a kutya úgyis pillanatok alatt felér. Elindultak. Az erdész nagyot sóhajtott. Árra gondolt hogy nem nekivaló már az ilyen éjszakai portya. Most is szombat este van. Még hét elején a fiához Ígérkezett ma estére. A két unokához. S itt kell rostokolnia, már harmadik éjszaka. De kell! Nem . is azért a néhány kis fenyőért amelyet évről évre rendszeresen ellopnak innen. Nem nagy érték, s mindig azok közül, amelyeket arra nevelnek, hogy karácsonykor betöltsék illatukkal a meleg családi otthonokat. s felcicomázott ágaik alatt gyermekek kacagjanak. Inkább az emberi becsületért, no meg az évről évre ismétlődő furcsaságért: — a kivágásra nevelt fiatal fenyőtáblák egy-egy sarkából minden decemberben eltűnik hal kis fenyő. Egyszer sem több egyszer sem kevesebb. Ebből csak a buta ember nem találja, ki. hogy a tettes minclic ugyanaz, vagy ugyanazok Tavaly a mindenkor; éjjeliőr. Kovács bácsi már majdnem nyomra jutott, azaz maidnem idejében érkezett Csak éppen korán szólalt meí « korán sütötte levesébe őre vadászflintaiát. F.gv fényi Ott is maradt, de ötöt elvit, tek. Es másik éjjel visszajöt

jait, neszeit egyaránt? Immár több mint három évtizede, hogy alig mozdul el erről a környékről. Ismerőse itt minden öregebb faóriás, fiatal telepítés ... No, és persze segítségül rendőröket kért. Nem mintha félne. Azonban sohse lehet tudni, kikkel kerül szembe. A fegyver meg csak dísz, hiszen kinek volna szíve és joga embervért ontani néhány méter fenyőért.

gy azután soronkívüli pihenőt adott Kovács bácsinak, az éjjeliőrnek, s ők hárman, meg a szimatra és verekedésre tanított kutya már harmadik éjszuka strázsálják a fenyvest. Mert ha csak meg nem halt azóta az a pénzsóvár valaki, most is el kell jönnie. S ha jön, e télen utoljára jön!... Hirtelen megtorpant. Zajt hallott balkéz felől. Ág recs- csent, surranó nesz követte. Fellélegzett, még e( is mosolyodon ...

— Fiatal szarvastehén, — suttogta maga elé. — Még tapasztalatlan. Egy év múlva már biztosan nem megy neki a leg vékonyabb vesszőnek se! — De észrevette, hogy a m°leg irhabunda alatt gyorsabban ver a szíve.

— No. — gondolta, — a végén még izgatott leszek. Fiatvan éves koromra ... Bizony, ez már az öregség jele. — Azután ... úgy pergett le minden — gyorsan, várva is váratlanul —. ahogy az élet annyi eseménye szokott.. Éppen nekidőlt egy simatörzsű kőrisnek, hogy rágyújtson, amikor véle átellenben a kis fenyvestábla túlsó sarka felől halk, reszelésszerű kaparászás ütötte meg a fülét.

— Egy ... kettő . .. három... hárman vannak, fűrésszel — villant az agyába. Közben már mozdult is. De még kettőt sem lépett, fenyőágak súrlódása, morgás, horkantás, majd futó lábak , dobaja, csörtetés és re- kédt emberi kiáltás verte fel a téli erdő előbb még fenségesen ünnepélyes csendjét:

— Jaj, megfogott ez az állat! ... Gyertek vissza, mert megfojt.! — Azután az őrmester hangja;

— Tartsd. Füles! Tartsd! — S mire Kleibán átért a tábla túlsó oldalára, végétért minden.

— Megfogtuk, — lihegte, vagy inkább csak szuszogta az előbbi futástól fulladtan az őrmester. Valami idősebb ember. de nem egyedül volt. ..

— Jövünk Dani. jövünk ... — kiáltotta valaki hirtelen tá«

* *

*

volabbról, s léptek alatt recs-J csent a jeges vékony hótakaró. e

— De csak tisztességesen/

rendőrök vagyunk, — fordult^ hirtelen a hang irányába at szakaszvezető és mellmagas-J ságba emelte géppisztolya csö-j vét. — Zseblámpa fénycsóvájaj fúródott a ködszitáló éji sötétségbe, s két lassan lépegető*1 csizmás, bekecses emberi ala-, kot világított meg. Ahogy kö-1 zelebb értek, Kleibán felkiál-J tott: i

— Ferenc ... csak nem? .. .* — hirtelen elcsuklott a hang-*

ía- t

— Csak nem ismerős? —c

kérdezte félig csodálkozó han-J gon az őrmester. *.

— Csali igen, — dörgött a1

már alig néhány lépésre járó,« hátul baktató bekecses hang-* ja. — Csak igen, mi vagyunk* azok. ismerősök. «----S mindhárman az idősebb £

g

enerációból. Hát. nem szó-© gyenlik magukat, emberek? —* szólalt meg vádlón a szakasz-*

vezető. *

»

— Igen, — motyogta meg- e döbbenten Kleibán. — Ismerő-* sok .. . Az ott Bakos Ferenc, a-, túrístaház gondnoka, a lentié,J ismerem vagy huszonöt esz-c- tendeje. Ö meg, akit a kutya® megfogott, Dani bácsi, a bá-c nya tűzmestere... Ö meg, —* mutatott a harmadik, lehajtott* fejjel ballagó fogolyra, — ő® meg Kiss Imre a fürdőtől. «

— Hát... — rántott egyet»

géppisztolyán az őrmester, —J hát... ©

— Hát... vesszük a fát, *

hármat kivágtunk, Kleibán» komám, azután megyünk élőt-6 tetek. Mert a törvény, az tör- e vény. Ott majd felveszitek a* jegyzőkönyvet! — dörrent köz-2 be ismét Bakos hangja. •

— Az. Az nem mehet más-J ként, — fejezte be előbbi gon-» iolatát az őrmester. — Fel-J szedték a három kivágott fács-» kát, felsorakoztak. Elől a sza-# kaszvezető. utána hárman, a* fenyővel. S a legvégén meg-« semmisülten Kleibán, az er-J dész. Ballagtak szótlanul, csak» Kleibán motyogott maga elé. J

— Még ilyen szégyent...»

Ök voltak ... Ha tudtam vol-J na ... De mi is lett volna, ha • tudom?... Az igazság igaz-? ság, nem lehet másként!... »

ANYA

Dr. Gulyás László (SZMT Fotoszakkör) felvétele

BAR ANY I FERENC:

Kilenc

hollómodár

Oly kegyetlenül szép a lél: jég-pallosú bakó, kinek mezítelen villáin fehér palást a hó,

a pusztán föl-le kóborol és mindig arra sújt, ki minden hajlékból örök időkre kiszorult,

csak azt fejezi le a tél kinek nincs mása se: se háza, földje, rokona, csak tél-igézete,

ki havas dűlőn ténfereg, ki dermed és vacog, s az minden bűne, hogy szegény

és kiszolgáltatott.

Olyan vagy, lásd, akár a tél: kit biztonság föd. el, hatásodtól, nem tudja tán azt sem, hogy létezel,

de aki hozzád fut, kinek egyetlen módja vagy, tündért hóhér, az neked, csupán csak áldozat,

szép kék fagyoddal gyilkolod — ó szörnyűszép halál! — ágyad körül prédára les kilenc hollómadár.

Mihalecz Lajos (Miskolci Fotoklub) felvétele

i»»»»»o»»»fli»»»o»»ffl»®ö»®»»»»»»»»»»»»»

mindig így jutottunk fenyőhöz ... A karácsony, nem karácsony fenyő, fenyőág nélkül. De akkoriban hol volt rá pénzünk? Hát megszereztük úgy, ahogy a legolcsóbb volt. Éjszaka. S később ... már úgy vártuk a decembert, mint a gyerekek a karácsonyt. Hogy nekivághassunk a decemberi éjszakának. Lopózkodhassunk az éjszakai erdő fái között, visz- szafojtott lélegzettel. S kielégülést csak a fenyő szerezhetett. S hiába jöttek más idők, munka, jó kereset; a december, vagy éppen a ml alapjaiban hibás, de a józanságnál is erősebb érzelmünk, a meg- szokottság, követelte a magáét. Nem hagytuk abba. hanem megegyeztünk Danival, meg Imrével, hogy ami jár érte. azt elküldjük, de inkább többet néhány forinttal. S hiába szidott az asszony, a gyerekek: tettük. Mert valahogy ez jelentette számunkra azt, ami elmúlt: a fiatalságot! Hiba volt?... Az, nagy hiba. Lopás, még akkor is. ha fizettünk érte ... No. de ennek most már vége. Vállaljuk, ami ezért jár... Ez emberi kötelességünk. — Bakos lassan felemelkedett.

Kleibán, amikor kezet nyújtott úgy látta, mintha Bakos Ferenc, az egyébként mindig vidám, tréfás barát, megöregedett volna ... — Hát jó munkát és elnézést kérek — mondta csöndesen, s az ajtón nehezen találta meg reszkető keze a fényes kilincset,-.

arna se szólt, Kleibán se. Az igazgató lassan fiókjába csúsztatta' a piros cédulákat, amely annyi gondot okozott már néhány év óta. Nem tudták ki küldi, nem tudták mire vélni. A telefon után nyúlt.

— A rendőrkapitányságot kérem, — mondta csöndesen a kagylóba. S míg kapcsolásra várt. úgy érezte: most jó lenne valahol másutt lenni. Úgy nyomta valami, hogv még az a józan gondolat se tudta betölteni srtvéhen a hirtelen támadt hódító ürességet, amelyet félhangosan továbbított a mozdulatlanul ülő Kleibán felé;

— Flát... ilyen az élet. Hiába. A realitás soha nincs tekintettel az ■ érzelmekre, fh nem is lehet. Pedig az (érzelem sokszor tisztább és szebbnek tűnik a realitásnál ..4

“cni lettet- lUdöKCjH: ... i *

R

eggel, bent a városi erdőigazgatóságon Kleibán főerdész éppen Barnának, az igazgatónak sorolta letörve. megrendültén az éjjeli kalandot, amikor kopogtak az ajtón. A titkárnő dugta be a fejét:

— Bakos bácsi, a túrístaház-' ból. — Barna és Kleibán ősz-! szenéztek. '

— Engedje csak be, Giziké,! — s leültében odasúgta az erdésznek: — Sajnos a rendőr-' ség... meg egyébként is. — És tanácstalanul széttárta a kezét.

A

hogy Bakos Ferenc ünnepélyesen öltözve; ki-1 gombolt sötétkék téli-, kabátban, piros arccal meg-1 állt az igazgató előtt, Kleibán! lehajtotta a fejét. Nem mert1 ránézni. j

— Hát igazgató elvtárs,, amial t a ... Szóval én nern akarok mentegetőzni... Tu-1 dom mit mondanak majd: „na, a három vén tolvaj. Jól keresnek és sajnálják azt a pár fillért, az unokáknak a fenyőre.” Mert az unokáknak lett volna most már. Mind a kettő nagyocska, három évesek... Én tudom is. mondom is, hogy nem az a pénz, hanem hát... — Bakos Ferenc nyelt egyet és a lehajtott fejjel hallgató Klei- bánra pislogott. — Szóval mi a feleségemmel mindkét unokának irhnbundát vettünk most is .,. Nem a pénz hibád- zik, de higgye el, még nem is a becsület, csak ... csak a mi hármunk csavaros pszichológiája. .. — Barna az igazgató szorongva, más helyett is szégyenkező érzéssel hallgatta eddig Bakos Ferencet, de az utolsó szóra hirtelen felnézett: — Hogy mi, Bakos bácsi?

— Hát, a pszichológia. Mármint a miénk. Mert. mutatok én magának valamit... — Az- ■ zal belső zsebébe nyúlt és fehér borítékot tett az íróasztal üveglapjára. Az igazgató kinyitotta és néhány piros cetlit szedett ki belőle.

— Ezt azért tessenek majd figyelembe venni. — Barna megnézte az elsőt, a másodikat, a harmadikat... a tizediket. Tizenhat piros cetlit és hirtelen felugrott a székről.

— Megvan, Kleibán elvtárs. Meg van oldva a rejtély. Jöjjön csak, nézze! — Kleibán értetlen arckifejezéssel lépett az asztalhoz. Ránézett az első papírszeletre és olvasta: „Pénzesutalvány ... 220 Ft.;. azaz Kettőszázhúsz forint... Címzett: Erdőigazgatóság, Helyben .,. S' a bélyegzőn a dátum: 1961. XII. 21 ...” Alul meg tintával, szép kerek betűkkel írva; 11 méter fenyő ellenértéke ...

Néhány pillanatig szótlanul álltak. Végül Barna törte meg a csöndet;

— Dehát miért, Bakos bácsi? ... Flogy is mondjam csak, üljön már le ...

— Lehet, hogy maga nem érti meg, Barna elvtárs, nem is köteles ..: Mi loptunk! ... Meg maga még fiatalember, alig van túl a harmincon, talán egyébként sem értené meg;.. — Lassan leereszkedett a oiroshuzatú fotelba, végigsimított már fehér, dús haján, úgy folytatja: — Tudja, valamikor fiatalkoromban és később sokáig, amikor már apa voltam, két gyerek apja.

BARCSA SÁNDOR:

PSZICHOLÓGIA...