Észak-Magyarország, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-27 / 278. szám

eszakmagyarorszag Péntek, 1964. november 27. Egy olvasó - 99 letnorsso lódo tt “ • • Sárospataki kollégisták „Sei ix mi lobogónkat fé­nyes szellők fújják, sej az van arra írva., éljen a sza­badság!" Ezt énekelték a népi kollégisták, s ma is ez lehetne a kollégisták jelszava. Legalábbis így éreztem Sá­rospatakon, a tanítóképzősök kollégiumi estjén, melyet a napokban rendeztek meg az első alkalommal. Akik velem együtt ott vol­tak, csodálkozhatnak, miért gondolom ezt. Hiszen az est látszólag sikertelen, álmos, unalmas volt. A most szervez­kedő kollégiumi diákönkor­mányzatnak még nem voltak tapasztalatai a százötven rész­vevő mozgatásában, az érdek­lődés felkeltésében, az önkén­tes közreműködés kiváltásá­ban. Az elhangzott előadások hosszadalmasak voltak, hosz- szúra sikerült a könyvtáros záróbeszéde is, hozzászólás egy, nem a tárgyra tartozót kivéve, nem volt. Ami igazán lelkesen hangzott, az a Glory, glory alleluja dallamára „szer­zett” pedagógus-induló közös énekszava volt — az est vé­gén. Nem állíthatom, hogy ez az est hasonlított a népi kollégis­ták, a miskolci népi kollégis­ták, szemeristák, karacsisták forró, véget érni sem akaró, szellemi feszültségben izzó estjeihez. Legalábbis külsősé­geiben nem. Hiányzott belőle ehhez a közvetlenségnek az az árama, amely a népi kollégis­ták estjein a részvevőket ösz- szekötötte. A felnőttek, taná­rok sem elvegyülten ültek. Az előadások „előadások” voltak, nem beszélgetések. Egyszerű­en nem lehetett hozzájuk szól­ni. Az egyikhez azért, mert túlságosan felületes, közhe­lyes volt, a másikhoz azért, mert iskolásán pedánsra, ki- cirkalmazottra, tudálékosra sikerült. Mégis éreztem a „fényes szellőksuhogását. Talán azért, mert a mellettem ülő igazgató egykori népi kollé­giumi nevelő-társam volt, s cseppet sem igazgatósán visel­kedett. A vérbeli pedagógus mellett, azt erősítve, fokozva szólalt meg a nyugtalan, újra, szebbre törő ember, s kritizál­ta elégedetlenül, de nem ked­vetlenül az estet. ~Z . I is éreztem az „él- a azért I jen a szabadsá­got”, mert az est előtt hossza­san beszélgettem a képzősök­kel, s ezekből a beszélgetések­ből tudtam, hogy többre, sok­kal többre képesek. Az éjjeli szekrényeiken Szabó Lőrinc, Weöres, Shakespeare-köte- tek, polcaikon kották, a kollégium falain Gaugin, Ce­zanne reprodukciók. Magatar­tásuk szerény, de öntudatos. Még a lépcsőkön felfelé ha­ladva is énekelnek. „Modern”-nek vallották ma­gukat. A modernségen a sza­badságra, annak teljességére gondoltak. Házasságról, gye­rekről, műveltségről, munká­ról egészséges fogalmaik van­nak. Semmi jelét nem tapasz­taltam szabadosságnak, huli­gán-hajlamnak, kóklerségnek, őszinték voltak a végsőkig — az értelemig. Csak egy, s ráadásul egy fontos szempontból bizonyul­tak könnyebbnek a vártnál. Ez pedig a tudásanyag, amit az érettségi után a képzőbe hoztak. Egy kisebb, de frissen érettségizett csoportból egyet­len egy sem akadt, aki tudta volna, hogy mi az értéktöbb­let. Nen hallottak a lasersu- gárról, a ribonukleinsavról, de nem tudták az atom- és a hidrogénbomba közötti különbséget sem. Nem ismer­ték Galambos Lajos nevét, de a Kemény Zsigmondét sem. Egy sem akadt köztük, aki kö­zépiskolában szerzett nyelvtu­dásával élne is. Azt mondták, nem hiszik, hogy olvasni tud­nák a Pravdát, pedig vala­mennyi megkérdezett nyolc évig tanult oroszul. Néhányan még a helyesírással is hadilá­bon állnak. Pedig éhesek a 1 "dásra. Sze­retnének sokat ol sni. Az Ál­lami Könyvterjesztő vándor­autójának eladója azt mond­ta, hogy itt adta el a legtöbb könyvet. Első kollégiumi est­jük választott témája is a könyvtárhasználat volt. De nincs idejük. r”öblémá­Lesjnaeyobb ink egyike a diákok, különösen a felsőfo­kon tanulók időzavara, ami a túl szoros foglalkoztatásból A Hők Lapja Évkönyve,, 1965 A 224 oldalas kötetben nem­csak a dolgozó nő, a háziasz- szony talál hasznos és szóra­koztató olvasnivalót, hanem a család minden tagja. A Két évtized a nagyvilágban című képes összeállítás húsz év Kísértés Ne kísérts, Jani! Előleget csak az elnök ad! történelemmé vált eseményei­nek krónikája, de a máról és a holnapról neves írók, klasz- szikus és mai költők művei is sokat elmondanak. A népsze­rű Lelki postán és a Családi divatlapon, a korszerű otthon­ról, kézimunkákról szóló il­lusztrált írásokon kívül talál az olvasó bőséges pedagógiai, orvosi,, kozmetikai, háztartási tanácsadást. Azonkívül a gyermekek örömére humor, játékok, mesék, „barkácsolás” gazdagítja az Évkönyvet. A 134. oldalon található a 15 000 forintos rejtvénypályázat és a 30 értékes nyereménytárgy jegyzéke. A Nők Lapja Évkönyve 10 forintos áron megvásárolható a postakézbesítőknél és az új­ságárusoknál. Tanácstagok fogadóórái és beszámolói Miskolci városi tanácstagok: Fogadóóra: November 28: Bóta István, ni.. Hegyes u. 12.. 1« órakor; Daragó Jánosné, Görömböly. Németh u. 23., 16 órakor; Fincziezky Ferenc; H.. Maros u.. 17.. 17 órakor: Pe­rcnyi Imréné. Hámor, Palota u. 37.; 17 órakor; Szárnyasi Gyula. 1., Bajcsy-Zs. u. 39.. 18 órakor; Vass Anctrásné, III.. Ma jláth u. 14., 16 órakor. Beszámoló: November 29: Kuncirás Mihály és Daraeó Jánosné. Görömböly, mű­velődést ház, 14 órakor. ered. Nemcsak álmodozni, lus­tálkodni nincs idő — de példá­ul elmélyedten olvasni, kutat­ni sincs. A könyvtárba járó hetven folyóiratnak alig van olvasója. Ezt az időzavart a tanító­képző vezetősége is felismerte. Most fontolgatják, miképpen lehetne oldani a munkarend szorosságán. Bizonyára lesz rá mód. Elsősorban mégis a, közös kollégiumi élet tartalmasabb vitelére kell törekedni. A fel­szabadult idő egy részét ma­gára a kollégiumi életre kell fordítani, S ez nincsen ellent­mondásban a fentiekkel. Mert kollégiumi életen a külön-kü- lön olvasott könyvek megvita­tását. közös gyűjtő- kutató­munka megszervezését, élő kollégiumi estek rendezését értem. A NÉKOSZ-ban — ott leg­alábbis, ahol sikerült a kitű­zött nevelési feladatokat elér­ni — egy-egy kollégiumi est számos szabad est. betetőzése volt. A kollégium teljes tag­sága készült rá. Jóformán mindenki szerepelt. Olyan té­mákról esett szó, amelyek amúgy is az érdeklődés közép­pontjában voltak, amelyek vi­tatottak voltak. Nem volt unalmas téma! A kollégiumi est nem ön­képzőkör! Vita közben lehet énekelni, a tánccsoport táncol­hat is, lehet vicceket monda­ni. Meg lehet vendezni az el­végzett munka, a tananyag bí­rálatát. A kollégiumi est, a kollégiumi nevelőmunka be­tetőzése, alakítója, s egyben bizonyítója is a közösségi élet­nek. S miközben a kollégiumi est mindig szórakoztató, egyben fel lehet használni a művelt­ségben hiányokra való rádöb- bentésre is. Egy-kót vetélkedő, ha nem nevel ki sztárokat* igen hasznos lehet. S ha vélet­lenül tánc zárja le — talán akkor sem remegnek meg a pedagógia falai. Derék, lelkes fiatalságot ta­láltam a pataki képzőben, de. meg nagyon-nagyon halkan, bátortalanul zeng az életük. Énekük már harsány, de ma­guknak kell hozzálátniuk ma­gasképzettségű és szívükben fiatal tanáraik vezetésével, ál­landó együttélő közreműködé­sével ahhoz, hogy valódi kol­légisták legyenek. akkor bizonyíta­nának, ha a kol- másnapján kissé is portyázgatná­S talán légiumi est önállóbban nak: egy-egy szoba lakói vál­lalkoznának analfabéták fel­kutatására és oktatására, né­pi tánc tanítására, több ifjú­sági társadalmi munkára. A KISZ irányításával meg kelle­ne szervezni a sokkal tagol­tabb, részfeladatokkal rendel­kező, számot adni akaró és tudó ifjúsági munkát. A.kollé­giumi élet egészségének ez lenne a vizsgája. Kováis Lajos — VÉRADÓ találkozót ren­deztek Arlón. A község 120 önkéntes véradóját dr. Balogi Lajos köszöntötte, majd a já­rási Vöröskereszt részéről Czeglédi Sándor méltatta az önkéntes véradó mozgalom je­lentőségét. Ezután kultúrmű­sorral szórakoztatták a vendé­geket. A Magyar Rádió és Televízió miskolci stúdiójának műsora (188 méteres hullámhosszon 18—18 óráig) Borsodi Tükör. Elkészülnek-e határidőre7 Borsodi érdekességek: a fák. Pergolese SiclUano. Az Egressy Béni Zeneiskola növendék zene­karát Kossuth Gyula vezényli. Kulturális krónika. A hétvége megyei sportműsora. Könnyűzene innen-onnan. Mitthofci NemapÉé Szín hús Nap Bérlet Előadás Óra 27.. péntek Schiller Mária főhadnagy <7 28.. szombat Egressy Mária főhadnagy 7 29., vasarnap Bérletszünet Mária főhadnagy 3 Bérletszünet Mária főhadnagy féi p 30.. hétfő Filharmónia hangversenye fél 8 December 1., kedd Möllere Mária főhadnagy 7 azerda Qwahov Mária főhadnagy 1 3., csütörtök Goldoni Mária főhadnagy 7 *1., péntek Bemutató Rozsdatemető 7 T eremtóm! — csap­ta össze kezét anyám. — De megvertél ezzel a kölyök­kel. A teremtő nem bottal verte szegény anyámat, hanem az öcsémmel. Az öcskös sza­bályszerűen beleszeretett a könyvekbe, s akkor is a könyv­nek tette a szépet, ami­kor gyújtást kellett volna ha­sogatnia, hogy gyorsabban íelíőjjön a tészta. Nyáron a szólítgatás lőtávolán kívülre, a kert egyik árnyas zúgába húzódott kedvesével, és nem tudott eltelni vele, a gyomrá­nak is ugyancsak kellett kö­vetelőznie, hogy bekénysze- rítse az asztalhoz. Télidőben nehezebb volt a dolga. A kertben méteres hófúvás fog­lalta el megszokott helyét. Mit tehetett? A szobában na­gyon szem előtt volt, s anyám mindig talált neki elfoglaltsá­got, hol fáért, hol vízért, vagy a boltba ugrasztottá. Kapta magát a legény ke, és betele­pedett az istállóba, ott meleg volt, s a tehenek reggeltől estig nem háborgatták. Egyszóval — nagyon szere­tett olvasni a kölyök. Másutt, jobb anyagi körülmények kö­zött élő családokban tisztelet­re méltó, sőt pártfogolt erény a gyerek könyvszeretete, a házbeliek lábujjhegyen lép­kednek a nagyreményű fiúcs­ka körül, akiből nyilván lesz „valami”, ha már gyerek­fejjel így bele tud feledkezni az olvasásba. Nálunk azonban szinte üldözendő tulajdonság volt ez, sőt, a többi gyerek szemében egyenesen becste­lenségnek számított, hiszen Feri ilymódon kivonta magút a családi munkamegosztásból, mindig a másiknak-harma- diknak kellett vízért menni, fát vágni-behozni. Természe­tes tehát,, hogy nem nézte jó szemmel a család Feri köny­vek iránti rajongását,- s min­dent elkövetett, hogy leszok­tassa róla. Ez azonban mind­addig nem sikerült, amíg ki nem kerülte az iskolát. Nem a középiskola padjába került, hanem az eke szarvá­hoz, ha ott nem volt neki hely, napszámba ment. Egy ideig még. dacolt a megválto­zott körülményekkel, szabad idejében olvasott. Aztán rá­unt a falusi lehetőségekre, gyárista lett, bejáró dolgozó — s ma már alig emlékszik első, nagy „szerelmére”. Igen, a kemény, férfias élet leszoktatta a könyvolvasásról. Hajnalok hajnalán, fél három­kor kel, s mire hazaér, este hat óra. Bekapja vacsoráját, siet aludni, hogy kipihenje magát. Ez az életmód bizony nem kedvez a könyvolvasás­nak, legfeljebb az újságig jut el. A kenyér fontosabb a leg­izgalmasabb könyvnél is ... F alusi könyvtárosokkal beszélgetve, gyakran hallani rrteg-megúju- ló panaszként, hogy a gyerekek, a könyvtár leg­szorgalmasabb látogatói, szin­te máról holnapra „lemorzso­lódnak”, amint kikerülnek az iskola padjából. A könyvek iránti érdeklődésük erősen megcsappan, s egyiknél gyor­sabban, másiknál lassabban meg is szűnik. Az iskola és a tanuláshoz igazodó körülmények egy szinten tartják a gyerekek ol­vasókedvét. Nemcsak a köte­lező olvasmányt „fogyasztják el”, hanem szívesen olvasnak mást is, sőt, sokszor olyan műveket is, melyek nem fe­lelnek meg életkori sajátsá­gaiknak.- Nincs ebben semmi különös. A gyerek, ösztönös ráérzéssel, a nagybetűs Életre készül, gyűjti azokat a társa­dalmi tapasztalatokat, melyek majdan megkönnyítik eligazo­dását a. felnőttek világában. Magam is mennyit kaptam azért, hogy amikor a szomszé­dok végigültek a fal alatt nyugodalmas vasárnapokon meghányni-vetni a világ dol­gait, észrevétlenül a felnőttek közé loptam magam hallga­tózni. Mindig elzavartak. Ter­mészetes kíváncsiságomat lá- batlankodó tolakodásnak vet­ték — alig megfogalmazható pedagógiai meggondolásból Igyekeztek távoltartani társa­ságuktól, mert hogy olyasmit is hallhatok, ami nem gye­reknek való. Én talán éppen arra voltam leginkább figyel­mes, ami nem „nekem való volt”. Ezekben a vasárnapi diskurzusokon hallottam, ti- zenkétesztendős koromban, 1941-ben, hogy a németek el fogják veszteni a háborút. Emlékszem, még bele Is ko­tyogtam beszédükbe, hogy a „tanító úr az ellenkezőjéről beszélt nekünk az iskolában”. Apám adott egy jókora nyak­levest, hogy ne ártsam ma­gam a politikába, nem ilyen taknyosoknak találták azt ki, és bizonyistennel kellett fo­gadnom, hogy senkinek sem szólok arról, amit a fal alatt hallottam. A nehéz kezű, fá­radt mozgású, magukban is órákon át elüldögélő, szótlan falusi napszámosok jóslása Igaznak bizonyult. Ellesett szavaikból szedegettem össze társadalom-ismeretemet, „szentírásnak” vettem, amit apám, meg a többiek mondtak, feltéve, ha vita nélkül, bölcs rábólintással, kollektíván helybenhagyták. Igazán hall­gathattam őket — a nőkről sosem beszéltek, s ha mégis szóba kerültek az asszonyok, talán sosem mondtak róluk rosszat. Kenyérkereső harcos­társuk volt a íeleség, végig dolgozták velük a hét kemény munkanapjait, s lám, még va­sárnap sem várta az asszony- népet a pihenés, ök nem ül­hettek a fai alá diskurálni, mint a férfiak. Izzadtak a tűz­hely mellett, ebédet készítet­tek, s amikor elmosogattak, a teknő fölé görnyedtek, vagy előszedték az elszakadt gye­rekruhákat. A foltozgatás már pihenésnek számított. Á gyerek könyvolvasá­sa egészen sajátos. Elsősorban arra ki­váncsi, m i t mond az író, kevésbé tartja fontos­nak a hogyant. Azt hi­szem, számukra valóban leg­fontosabb a tartalom, a tár­sadalmi tapasztaiatanyag. Az általános iskolás tankönyvek is ebből az aspektusból fogal­maznak, magyaráznak. S talán itt a magyarázata annak, hogy az általános iskolából közvet­lenül az életbe csöppenő fia­talok nem maradnak tartós, vagy éppen állandó szövetsé­gesei a könyvolvasásnak. A lényegesen megváltozó körül­mények sem adnak megnyug­tató választ arra a problémá­ra, hogy miért szoknak el olyan gyorsan a könyvtől. A Kurta kocsmá-ról mindent megtudnak, ami tartalmi ter­mészetű, a politikumot betéve fújják; hogy miért szép, azt kevésbé magyarázzák ne­kik. Tulajdonképpen túlzottan kiszolgáljuk a gyerekek, tér- í. mészetükkel együttjáró tar­talmi érdeklődését, s így elve­szítjük bennük a holnap is olvasó, a megérzett és értett szépség után vonzódó embert. Az ízlésnevelésre, a szépérzék kimunkálására legalább any- nyi időt kellene fordítani, mint a művek tartalmi elem­zésére. Gondolom, az efféle igény kielégítésével, a szüksé­ges arányok betartása mellett, nem eshetnénk a formalizmus vétkébe. Az olvasóvá nevelés­nek el kell kezdődnie, tudo­mányosan is megalapozott tu­datossággá' az általános isko­lában. Nyolc év nagy idő, a naponként kapott, sok kicsi hatásnak a minőségi szintézi­se — az iskolán túl is ható könyvszeretet. A z élet ma is küzdel­mes, a kétkezi ember számára különösen az. A megfáradt em­ber kezébe is odakívánjuk a jó, társadalmi magatartását po­zitiven befolyásoló könyvet. Parancsra azonban csak azok olvasnak, akiknek az a dolgulí. Az egyszerű ember akkor vesz kezébe könyvet, ha belső igény fűti, ha a munkától agyonfá­radt test sem tudja elaltatni benne a szépség utáni vágyat, az olvasás iránti kedvet. Ma egyetlen esztendő alatt annyi könyvet, újságterméket állít elő a nyomdaipar, amennyi­vel az egész XIX. század sem dicsekedhetett. Ebből minden magyar állampolgárnak jut — merítsen hát belőle kedve sze­rint mindenki. A nagybetűs Életben egy, kicsit, mindenki magára marad — azok az er­kölcsi, lelki tényezők kapcsol­jak a számára is rendelkezésé­re álló lehetőségekhez, például a könyvolvasáshoz, melyeket útravalóként. az általános is­kolától, a családtól és a tár­sadalomtól kapott. Künn az életben már nem áll mellette a tanító, a lelkiismeretes nép­művelő sem juthat el sokuk­hoz, a tudatába kell lerakni azokat a fogózókat, melyek majd elkísérik az élet minden területére, ott vannak vele, segítik eligazodni. Gyerekkoromban gyakran úgy aludt el a mi családunk, hogy apám fennhangon olva­sott. Maga elé tette a petró- lámpát az asztalra, nekiült a könyvnek. Ha nem volt elég­gé cselekményes, öt perc múl­va az egész família horkolt. Nem öndícséretből mondom, de a legtovább én bírtam, ha megkapott a história, kíváncsi voltam a folytatásra, hiába támadt rám az álom, elhes­sentettem. Általában csak a tízfilléres Friss Újság-köny­vek, csapnivaló ponyvák ju­tottak el hozzánk — legalább egy tucat címre még mindig emlékszem. A ponyvaregény­től csak egyet, egyetlen egyet tanulhatnak el mai íróink — a fordulatos cselekményessé­get. Nem filozófiájuk miatt kapott rá a szegényember, ol­csó volt, általában rövid is, egy este a végére lehetett jut­ni — és a fő, nem volt unal­mas. Sajna, a cselekmény-es­ség rossz ügyet, romboló élet- filozófiát szolgált. D e a lapos, szinte ál­lóvíz szerű cselek­mény te1 enség leront­ja a legnemesebb eszmék hatását is. A tettei­ben megmutatott regényhős vonzó példát nyújt, vagy el­lenkezőleg, ha negatív figura, taszít. Öcsém ma már ritkán vesz kezébe könyvet. Ha ponyvához férhetne, azt elol­vasná, mert megfáradt énjét is az érdeklődés felé taszíta­ná a ponyva sajátos természet- tana. Pedig valamikor nem ponyvát olvasott, neki már, hála az idők változásának, nem jutott belőle. „Izgalmas” olvasmány után kotorász könyveim között, s ha figyel­mébe ajánlok valamit, hogy az „izgalmas”, és elolvasása után kiderül, hogy ami ne­kem izgalmas, őt hidegen hagyja, hónapokig nem kíván­csi könyveimre és főleg aján­lásaimra. — Unalmas fickó volt az a pasas — mondja —, kétszáz oldalon alig csinált valamit, csak a pofáját jár- tat.ta... Fel kellene figyelni az 6 igényére is, hogy ismét olva­sóvá váljék. Gulyás Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom