Észak-Magyarország, 1964. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-27 / 252. szám
1964. október 27, kedd A Nap kelte 6.20, nyugta 16.36 órakor. A Hold kelte 22.01, nyugta 13.18 órakor. Névnap: Szabina. koriban divatos, az irodalomban eluralkodott fellengzős tárgyválasztásnak és cikor- nyás, dagályos, sallangos stílusnak. Számos irodalmár-kor- társ — félreértve a költő szándékát, — hiányolta a költemény komoly hangját. Olymódon bírálták, hogy egyszersmind a költő csepülésére is alkalmuk legyen. Pedig már a költemény megjelenésekor világosan kitűnt, hogy a 21 éves költő csapongó jókedvvel, de tudatosan, a magyar költészet talán legkitűnőbb paródiájával, az élettől elrugaszkodott „irodalmiság”-ot gúnyolta ki. 4> 20 ÉVE 1944. október 27-én felszabadult Szatmárcseke, Kisar, Fehérgyarmat, Matolcs (ma Tunyogmatolcs), Gyűrtelek, Nagyccsed. 120 éve, 1844. október 27-én jelent meg Geibel Károly budai könyvárusnál Petőfi Sándor első önálló kötetben kiadott munkája: „A helység kalapácsa”. Bár a kis kötetet borítólapja „hősköltemény”- ként ajánlja, a vaskos humorral telitett mű, tulajdonképpen irodalmi szembefordulás volt: dévaj kicsúfolása az akMisholci Nemzeti Színház Nap 27., kedd 28., szerda 29., csütörtök 30., péntek 31. ■, szombat Lí vasárnap 3.; kedd Vendégjáték Bérlet Előadás Óra Jászai Háború és béke 7 Ödry Háború és béke 7 Goldoni Háború és béke 7 Bemutató Mária főhadnagy 7 Háború és béke 3 Bérletszünet Mária főhadnagy fél 8 Bérletszünet Mária főhadnagy 3 Déryné Mária főhadnagy fél 8 Bérletszünet Mária főhadnagy 7 Jegygyűrű a mellényzsebben — VASÁRNAP az esti órákban váratlan felhőszakadás zúdult Somogy megyére. Negyedórán át dörgött, vil- lámlott és a lehulló csapadék Kaposvárott pillanatok alatt hömpölygő folyammá változtatta az utcákat. A felhőszakadás az éjszakai órákban még két ízben visszatért. — RADNÓTI Miklós emlék estet rendez október 29-én este Ózdon a Liszt Ferenc Művelő- lődési Ház irodalmi köre. — ZSÁKON ülve utazott egy traktor pótkocsiján Tóth János amóti tsz-tag. A rázós úton a zsák megbillent, s a vigyázatlan ember lezuhant. Nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. — NÉGY ÉV alatt fiatal miskolci újítók tevékenysége nyomán, több mint negyven- millió forintos megtakarítást értek cl a város különböző üzemeiben. — NAGY hagyománya van a frankfurti nemzetközi szakácsművészeti kiállításnak, amelyet az idén október 20— november 6 között rendeznek meg. A 14 ország legjobb szakácsainak vetélkedőjére négy főből álló magyar szakács-válogatott hétfőn Frankfurtba utazott. — TIZENKÉTEZER betonlapot helyez el a közeljövőben az ózdi lakosság társadalmi munkában azokon az utcákon, ahol eddig még nem volt járda. Romantikus operett a Miskolci Nemzeti Színházban A Miskolci Nemzeti Színház pénteken, október 30-án tartja az évad második bemutatóját. Ez alkalommal Huszlca Jenő Mária főhadnagy című háromfelvonásos, romantikus operettjét hozzák színre Sallós Gábor rendezésében. Az előadás díszleteit Ütő Endre, jelmezeit Mészáros Margit, koreográfiáját Somos Zsuzsa készítette. Vezényel Kalmár Péter. Az operett előadásának egyik érdekessége, hogy Mária szerepét az eddig csak prózai szerepekből ismert Balogh Emese és az énekes színészként ismert Szabó Rózsa felváltva alakítja. Van még egy kettős szereposztás: Draskó- czy Adámot Szili János, majd később az Egerből Miskolcra szerződött Antal László formálja, akinek ez lesz egyben bemutatkozása is Miskolcon. Az operett további főbb szerepeiben Somló Ferenc, Fehér Tibor, Makai Sándor, Kom- lóssy Teri, Komáromi Éva, Varga Gyula, Csiszár András, Márffy Vera, Bánó Pál alakításait láthatjuk a nagyszámú szereplőgárda és statisztéria élén. — AZ ENSZ kakaótanulmá- nyi csoportjának statisztikai bizottsága 1 239 000 tonnára becsüli a világ 1964—65. évi kakaótermelését. Ez 10 000 tonnával több, mint az 1963— 1964. évi termés revidiált becslése. A lillafüredi Palota Szállóban minden második héten megrendezik az Immár hagyományos könyvki állít ást és vásárt a beutaltak részére. Ilyenkor a legújabb könyveket népszerűsítik. Előtte külön irodalmi esten ismertetnek néhány művet. A kiállítás sikerére jellemző: egy-egy ilyen alkalommal 3—lü'OO forintos forgalmat bonyolítanak le. (Foto: Sz. Gy.) Tanácsvezetők szakai továbbképzése Az Encsi Járási Tanács a községi tanácsok vezetői részére hétfőn, október 26-án egyhetes továbbképző tanfolyamot indított. Az első három napon a községi tanácsok végrehajtó bizottságának elnökei, a 2-ik három napon pedig azok titkárai részére szerveztek előadásokat, foglalkozásokat. A továbbképző tanfolyam témája: a községi tanácsok irányító és szervező tevékenysége a művelődésügyi munkában. A foglalkozási rend mindkét turnusban azonos. Az első napon Sváb Antal, a járási tanács vb-elnökhelyettese tartott előadást A népművelés helye és szerepe a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában, és a községi tanácsok irányító és szervező tevékenysége a művelődésügyi munkában címmel. Az előadást vita követi, majd a részvevők Pásztor Miklós művelődési otthon igazgató vezetésével tárlatlátogatáson . vesznek részt. A második előadást Héderváry Ferenc, a járási tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője tartja a népművelő munka tervezésének szükségességéről, a tervek készítéséről és végrehajtásáról,- majd ennek megvitatása után, miskolci művészek részvételével, klubhangversenyt rendeznek. A második napon három előadás hangzik el. Szabó Gyula járási könyvtárigazgató a közművelődési könyvtárak működésének megsegítéséről, Bakonyi Béla népművelési felügyelő a művészeti munka támogatásáról és a klubfoglah kozásokról, Gulyás János népművelési felügyelő pedig a pénzgazdálkodásról tart előadást. Valamennyi referátumot megvitatják, majd este filmankétot tartanak. Az utolsó napon szintén három, témával foglalkoznak a részvevők: Héderváry Ferenc osztályvezető vitaindítója alapján az iskolareform törvény végrehajtásáról, majd Gulyás János előadása nyomán az ismeretterjesztő munka feladatairól vitáznak. Végül Simaházi Sándor járási vb-elnök előadása (Hogyan tovább a népművelésben) zárja a hasznosnak Ígérkező továbbképző tanfolyam foglalkozásait. A tanfolyamot egyébként a megye egyik legszebb helyén, Kékeden rendezik. 1 ünnepélyesen megnyitották a lillafüredi Herman Ottó Emlékmúzeumot Lillafüreden, abban a házban, amelyben egészen 1914- ben bekövetkezett haláláig élt, kutatott és dolgozott Herman Ottó, vasárnap megnyitották a róla elnevezett emlékmúzeumot. Dr. I^alcatos Lászlónak, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetőjének jelenlétében dr. Szcbeni Győző, a megyei tanács művelődésügyi osztályának helyettes vezetője mondott beszédet. Utalt Herman Ottó híres mondására: „fő célom, hogy a szakismeretet az adott viszonyok között megkedveltessem, és a közművelődés szempontjait se ejtsem el”), majd végigtekintett a nagy tudós pályáján. Idézte kijelentését. amely szerint a „művelődési harc” célja, hogy „a való igazság által megszabadított szellem a szó legnemesebb értelmében szabaddá tegye a társadalmat is”. A megnj'itó beszédet kis műsor követte. Ennek során ősz Ilona, Telessy Györgyi. Hegedűs Gyula és az ifjúsági fúvósötös szerepelt, majd a Hazafias Népfront nevében H. Szabó Béla helyezett koszorút Herman Ottó kiállított íróasztalára. A két nagyobb szobából az elsőt, Herman Ottó íróasztalával, lepkehálójával, karosszékével. valamint a nagy tudós életének eseményeit tárgyaló tablókkal töltötték meg Időjárás Várható időjárás ma estig: felszakadozó felhőzet, csak néhány helyen eső. Élénk, időnként erős északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—13 fok között. Könyvek a Palota Szállóban — A BORSOD megyei Állami Építőipari Vállalat fiataljai 1964-ben több mint 30 ezer óra társadalmi munkát végeztek különböző építkezéseken. — A BÉKE éttermet átépítették, és a napokban adták át ismét a forgalomnak. A szépen átfestett és sokkal világosabbnak ható helyiség, amelyben Balogh Gyula és népi zenekara muzsikál, ismét kedvenc vacsorázóhelye a miskolci közönségnek.. — MANILA közelében súlyos szerencsétlenség történt vasárnap este. Elsüllyedt — egyelőre ismeretlen okokból — egy tengeri komp: 19 ember vízbefűlt, s valószínűleg erre a sorsra jutott a komp eltűntnek nyilvánított 17 másik utasa is. — KEDDEN este a Svatop- luk című operával mutatkozik be Budapesten a Szlovák Nemzeti Színház operatársulata. Az együttes több kiváló szólistával tegnap érkezett Magyarországra. Szerdán Verdi Trubadúr című. operáját mutatja be a társulat. A Masrvar Rádió és Televízió miskolci stodiéisccH műsora 088 métere, nullffmtiosszon IB—lf aráim A riportereké a szó. Ami a legfontosabb. „Fogad: 5—6-ig.” Samuiatjuk legújabb lemezeinket. Ilyen lesz!... Az MHS téli kiképzései. ODerettkedveiök 10 perce. X Miskolci Fodrász Ktsz nagyszámú érdeklődő előtt mutatta be október 25-én, vasárnap az Avas Szállóban a legújabb női-, férfi- és gyermekfrizurákat. Különösen nagy sikert arattak az itt lát- mutató célja az volt, hogy nép- hető, divatos, minden alkaFrizura-Iícmutató Miskolcon ható női hajviseletek. A be- szerűsítse a könnyen fésüllomra megfelelő frizurákat. Csaknem nyolcvan „fej” vonult fel a jól sikerült bemutatón. A közönség szavazatai döntötték el, hogy melyek a legszebb, legcélszerűbb modellek. a kiállítás rendezői. A tablók szövegét fénykének, újságokról készült fotókópiák illusztrálják. A másik szoba a Bükk flórájának anyagát mutatja be. A ház két másik, kisebb helyiségét kutatószobának és laboratóriumnak rendezték be. Ez alkalmas lesz arra, hogy a Bükk kutatói, helyszíni munkájuk során, megszállhassanak és dolgozhassanak. — A II. RÁKÓCZI Ferenc Megyei Könyvtár 1964. október 28-án, szerdán este fél 6 órakor a könyvtár ifjúsági olvasótermében (Szabadság tét 3. sz.) „Napiaink drámairodalma” címmel irodalmi estet rendez. Előadó: Kordos László tanár, városi könyvtárigazgató. Minden érdeklődőt szeretettel hív és vár a könyvtár vezetősége. ÉSZAKMAGYARORSZAG A Magyar Szociálist» Munkáspárt Borsod megvet Bizottságinak lap)» Főszerkesztő- Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. ranrto-shá2 tör SL relefonszámok: Titkárság: t6-80ö Kultűrrovatl 16-067. ipari rovat: 16-033. Pórtrovatí 16-078. Mezőgazdasági rovat 83-607. Sportrovat: 16-049. Belpolitikai ro* vak panasz ügyek: 16-043. Kiadja: Borsod megyei f«aokiadé vállalat. Felelős kiadó: Bíró Péter. Kiadóhivatal: Kossuth utc» M. Telefon? 36-131 Hl rd etés fel vétel? Széchenyi utc» 15—VS. Telefon- 16-213. Teneszti 8 oosfa. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnk ________Index szám* 25.053. K észült » Borsodi Nyomdában* Felelő® vezetői Méry György.