Észak-Magyarország, 1964. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-30 / 255. szám
Péntek, 1964. október 30. ESZAKMAGVARORSZÄG 5 HIRDETÉSEK ÁLLAS E Olimpikonjaink meleg fogadtatásúm a Ferihegyi repülőtéren (Folytatás az 1. oldalról.) fogadó bizottság tagjai foglalták el helyüket. Elől a lányok haladtak, jókedvűen, vidáman integetve. Az első sorban atlétanők, vívólányok, majd az úszók és végül a szépen .szerepelt tornászlányok következtek. Közvetlenül mögöttük a hatalmas termetű Kozmát, Zsivótzkyt, Varjút, Pócsikot és Dömötört lehetett felismerni. A mögöttük levő sorokban feltűntek a labdarúgók, vízilabdázók, a súlyemelők és a többi sportág képviselői. A menetet az alacsonyabb sportemberek, Földi Imre, dr. Kárpáti György és Katona Sándor zárták. A Központi Sportiskola három diákja hatalmas virágcsokorral köszöntötte Egri Gyulát, a magyar sportküldöttség vezetőjét, majd a részvevők Páder Jánosnak, a MOB titkárának jelentését hallgatták meg. Felhangzott a magyar himnusz és Pap János, a Minisztertanács elnökhelyettese állt a mikrofon elé. Fényesen i teljesííefíék küldetésüket Pap János az MSZMP Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány nevében köszöntötte a XVIII. Nyári Olimpiai Játékokról hazaérkező sportolókat és vezetőket. Hangsúlyozta: a magyar sportolók az olimpiai játékokon a messzi távolban, a szokatlan éghajlati körülmények között is fényesen teljesítették küldetésüket. A 10 arany-, a 7 ezüst-, és az 5 bronzérem, valamint a többi értékes helyezés, a nemzetek nemhivatalos pontversenyében elért nagyon előkelő hatodik hely is ezt igazolja. Sportolóink nemcsak helytálltak, hanem az eredményeket tekintve elmondhatjuk, hogy megelőztünk egy sor nagymúltú, jelentős sportkultúrával rendelkező országot is. A Minisztertanács elnökhelyettese ezután egyenkint köszöntötte az olimpiai bajnokokat, üdvözölte az ezüst-, a bronzérmesek és a helyezettek népes táborát is. Majd így folytatta: . — A jó eredményeken, a rekordokon kívül legalább any- nyira örültünk azoknak a híreknek, amelyek arról számoltak be, hogy a magyar olimpiai csapat, rokonszenves magatartásával mind a sportpályákon, mind azokon kívül számos új barátot szerzett hazánknak. — Pártunk és kormányunk részéről megígérhetem, hogy mi, valamint a sportvezetők továbbra is minden lehető támogatást megadnak sport- mozgalmunk fejlesztéséhez, hiszen célunk és szándékunk közös: a sport eszközeivel is elő kívánjuk segíteni, hogy nemzetünk minden fia és leánya. erős, egészséges, boldog legyen. Pap János még egyszer szeretettel köszöntötte a sportolókat, kellemes pihenést és további eredményes munkát kívánt nekik. A köszöntő szavakra Egri Gyula, a magyar sportküldöttség vezetője, a MOB elnöke válaszolt. — Az olimipai együttes nevében köszönjük a szívélyes fogadtatást — mondotta — és ahogy most itt, úgy Tokióban is minden pillanatban éreztük az aggódást, az együttérzést. Mindez jelentősen hozzájárult a szép eredmények eléréséhez. Rengeteg tapasztalatot szereztünk az olimpián, s a közeljövő feladata, hogy ezeket felhasználjuk sportéletünk fejlesztéséhez. A sikereket segítette a csapat egysége, az egymásért aggódás, egymás buzdítása. Egri Gyula köszönetét mondott mindazoknak a sportvezetőknek, edzőknek, akik ugyan nem voltak Tokióban, de lelkes, áldozatos munkájukkal hozzájárultak a sikerekhez. A Kisstadionban A hivatalos ünnepség után a sportolók és a hozzátartozók társasgépkocsikon átmentek E3 H a Kisstadionba. Itt megtörténtek az első ölelkezések aP hozzátartozók, sportbarátok és® a vezetők, valamint a sporto-® lók között. Szinte kézről-kézre® adták őket, s közben a folori-® porterek is megörökítették a® megható pillanatokat. Munka- — ban voltak a filmfelvevő ké-~ szüléitek is. Előkerült, a meg-g jelent sok újságíró jegvzetfü-g zete, nyilatkoztak olimpiáig bajnokaink. Egy csokor a nyilatkozatokká' b Kozma István: Nem tudom a mi volt. nehezebb, a Roscsin o elleni 10 perc, vagy a 18 órás 8 repülőút. Egyikkel sem sze-Ei retnék egy darabig kapcsolat-E ba kerülni. S S3 Pólyák Imre: Nem tudok be- telni az örömmel. A múlt hét-® fői aranyérem óta minden» napom ünnep. Érdemes volt® Helsinki, Melbourne és Róma® A Miskolci Építőipari Szövetkezet okleveles építészmérnököt keres azonnali belépéssel, műszaki vezetői állás betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. A Miskolci Gázművek azonnali felvételre keres gáz-, víz-, központi fűtés, vagy rokonszakmában dolgoz* szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a Miskolci Gázművek. Miskolc, József Attila u. 24. szám alatti telepén. FIGYELEM! Bőrkabátja, bőrruhája festését, tisztítását rövid időn belül vállaljuk. Miskolci Szűcs Ktsz, Széchenyi u. 67. és Ady Endre u. 5. Adminisztrációban jártas, gyakorlott gyors- és gépírót azonnali hatállyal felvesz a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat, Miskolc, repülőtéri telepe. Jelentkezni lehet a munkaügyi előadónál. A Semmelweis Kórház, Miskolc, Csabai-kapu 9., vizsgázott kazánfűtőt, gyakorlott segédfütőt és férfi segédmunkásokat alkalmaz. Cserépkályhákhoz fűtőt felveszünk. napi négy órára. Lehet nyugdíjas is. Pedagógus Szak- szervezet, Kossuth u. 11. ADAS — VÉTEL Szállítási szakvizsgával és gyakorlattal rendelkező dolgozókat felveszünk. Jelentkezés Zsolcai Épületelemgyár, Alsózsolca. anyag- és áruforgalmi osztályon. után még egyszer megpróbál-® _ . . ^ ^ , , . ö ° 0 Gyakorlattal rendelkező konyvem* «^lőt. főkönyvelői Kisipari, új kombináltszekrény* igényesnek, árkedvezménnyel eladó. Botond u. 19. 21172 Zongora, sezlon, jutányosán, olcsón eladó. Budai József u. 38. (Népkert mellett.) ________________4927 S zétszedhető garázs, kifogástalan állapotban eladó. Kazinczy u. 10. Kormos. __________[__________________ M odern, intarziás kombinált- szekrény eladó. Park u. 10., TIT rí. (Petneházl bérház.)_____________21362 N ői, férfi sport- és twist pulóverek nagy választékban. Gedeon Irén. Emeleten. Színház sarok. Déryné u. 2._____________________ 4957 G yapjú blúzok, kabátok, moher sapkák, sálak, minden színben. Gedeon Irén. Emeleten. Színház sarok. Déryné u. 2.___________ 4953 E ladó rekamié, két fotel. Szentmunkakörbe. péterl-kapu 46., udvari ajtó.______ R ejlő Ildikó: Most már be-B“^ajós^™k- vallom: az egyik aranyraB AutékaTSTsiértüi- lakatost és számítottam, de kettőről al-Bnutóvillaraös.sáiii szerelőt felve- modni sem mertem. Nagyon Őszünk. Földművesszrtvetkezeti boldog vagyok, örülök, hogyJÄ“ ™at- Kun Béla u21”6 végre itthon vagyok. Haláleset miatt bútorok, asztal- tűzhely. Kclor-kályha eladó. Lenke u. 20.. szombaton déli 12 órától 4 óráig. ____ _______ 5003 K ulcsár Győző: Még ma sem tudom elhinni, hogy a® szovjet, a francia és az olaszg vívók ellen tíz csörtéből tizet B nyertem. K Hämmert László: Azt hi-r szem, senki nem lehet nálam g boldogabb. Egy arany- és egy# bronzéremmel tértem haza. Ág bronz is majdnem ezüst lett. B Ferenc: A verse- nem Győztek a diósgyőri birkózók Diósgyőri FTK— Flotta Gdynia 5:3 Dr. Török- nyék alatt nem éreztem fá-g radtságot, csak egy cél lebe-8 gett előttem: győzni!. Most,*“ ' P hogy kislányomat tartom kar-g, jaimban, jut ismételten eszem-® be, őérte is küzdöttem. K Palotai Károly: Ug_v. érzem,» Győr labdarúgó sportjának 5 is megbecsülést szereztünk,!! hiszen Orbánnal együtt két* aranyat viszünk haza. Sietek"* Győrbe, hogy mások is ősz-'; tozzanak örömömben. --------------------------8 L B K A Kohászat! Alapanyagellátó Vállalat, Miskolc, repülőtéri telepe felvesz több éves gyakorlattal rendelkező LÁNGVÁGÓKAT, valamint férfi segédmunkásokat; Jelentkezni lehet a lalat munkaügyi adójánál. válelőSzerdán este zsúfolásig megtelt a diósgyőri stadion tornaterme, ahol nemzetközi birkózó csapatmérkőzésre került sor. A lengyel csapatot Temesi József, a DVTK titkára köszöntötte, a vendégek nevében C. Kaniczky válaszolt, majd virágcsokrot cseKósilabda M V K-mérkőséa Újpesti Dózsa— Miskolci Bányász 32:13 (13:9) Pereces, 300 néző. V.: Faragó. A tartalékos perecesi együttes nem tudott kellő ellenállást kifejteni NB I-es ellenfelével szemben. Különösen a második félidőben volt igen nagy a fővárosi csapat fölénye, és ez gólokban is kifejezésre jutott. A hazaiak góllövői: Gera (6), Kassai (3), Szómba thv (2), Palkovics és Mihályi (1—1). réltek. A lengyelországi 4:4 után érthető volt a nézők érdeklődése, hiszen a vendégcsapat jó erőkből álló együttes. A DVTK birkózói nagyszerűen küzdöttek. A találkozók sorsa szép mérkőzéseken dőlt el. Eredmények (elől a DVTK birkózói): Lepkesúly: Kupcsik—Kwld- zincky. Az első 5 perc fogás- kereséssel telt el. A második öt percben Kupcsik kétszer is szőnyegre vitte ellenfelét, és pontozással nyert. 1:0. Lévsúly: Górnia—Bileczky. Gonda a második öt percben nagy fölénybe került, és egyhangú pontozással nyert. 2:0. Pehelysúly: Gutmann—He.f- demann. Az elején a lengyel birkózó sokat szabálytalankodott. A pihenő után Gutmann szőnyegre vitte ellenfelét, de a lenevel fiúnak sikerült kimászni a szőnyegről. Végül a lengyel birkózót meg ’s intették, nontozással nyert Gutmann. 3:0. Könnyűsúly: Viczek—Jurziek. Képzett ellenfelével szemben Viczek nagy harc után értékes döntetlent ért el. 3.5:0.5. Váltósúly: Berdó—Daysak. A diósgyőri fiú a második 5 percben szőnyegre vitte ellenfelét, és a találkozó egyetlen tuss-győzelmét aratta. A nézők hatalmas tapssal jutalmazták Berdó pompás teljesítményét. 4.5:0.5. Középsúly; Hajdú—Szta- nowsky. A diósgyőri fiú nem tudott ellenállni a lengyel bajnok rohamainak, háromszor is megintették, majd leléptették. 4.5:1.5. Pél""''"s-siily: Budai —Poyrek. Fogást egyik, versenyző sem tudott elérni, sőt. mind a kettőt megintettek. Döntetlen lett a találkozó. 5:2. Nehézsúly: Falat'onsz— Zorn. A némk e^ész mérkőzés alatt eevetlen akciót sem láttak. Palatinuszt egyszer zárt birkózásért megintették, nontozással nyert Zorn. 5:3. Végeredményben jó küzdelmek jellemeznék a nemzetközi birkózó találkozót,. Demeter Lajos A Borsod megyei II. osztályú bajnokság állása Északi-csoport: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. "S. 9. 10. XI. 13. 14. 15. Ktráld Alberttelep Sajóbábony Herbolva Bánszállás S.-pét. Ep. Rúd őrtelep Sz.-besenyő Csokvaom. Járdánháza Sajókaza ■?arbó Felsőtelekes Sajónómeti Bánvölgye 25 17 5 3 63:21 39 25 18 6 3 77:19 33 25 14 G 5 50:2? 34 25 14 4 7 78:30 32 24 15 2 7 58:40 32 24 12 6 6 •14:32 30 23 11 4 8 44 -30 26 24 12 2 10 44:42 26 24 8 7 9 35:42 23 25 8 7 10 28:49 o-> 25 9 4 12 43:52 2° 26 5 4 17 70:73 14 25 5 3 17 21:57 13 24 4 4 16 18:R5 12 24 2 — 22 11:72 4 1. M. Uveggy. 27 22 3 2 2. M.-köv. VM 27 19 2 ti 3. A.-zsolca 26 17 6 3 4. Szikszó 27 18 3 ti 5. Encs 27 17 3 7 fi. M. Kinizsi ?*» 12 7 6 7. Ernőd 27 12 6 9 R. Hiiiasn. 27 9 4 14 9. Mozöker. 28 8 5 13 10. Rőcs 27 9 2 lti 11. Mezőcsál 27 7 6 14 12. Bogács 26 7 5 14 13. M. Postás 26 5 7 14 14. N.-idránv 27 7 _ 20 15. S .-szöged 26 5 3 18 16. Tib'úddaróc 26 5 2 19 Megtegvzés: A Bogács - szöged mérkőzésen egyik sem kapott pontot. 97:24 47 104:32 40 83:31 40 54:27 39 52:28 37 5«:38 31 56:54 30 31:43 22 34:67 21 4* :72 20 28:61 20 29:36 39 24:41 17 41:89 34 30:77 13 24:«8 12 Sfejő* csapat Keleti-csoport: Miskolc mj. Városi Tanács vb. X. munkaügyi osztálya pályázatot hirdet 1 fii Közgazdasági főelőadói 1 fő munkaügyi főelőadói állás betöltésére. Pályázati feltételek: közgazdasági egyetemi végzettség, vagy közgazdasági technikumi végzettség, hosszabb gyakorlattal. A pályázatok életrajzzal és iskolai bizonyítvánnyal 1964. évi november hó 10-ig adhatók be a munkaügyi osztályon. Tanácsház tér 8., III. udvar. Két darab 5—6 éves, gümőkór- mentes. vemhes, tisztafaj. szimen- táli tehén, 24—25 literes .t°jhozam- mal eladó. özd. I.. Horváth József u. 21. Novák István. ____________881 Zsuzsi kötőtrép, kifogástalan, eladó. Putnok, Kossuth Lajos u. 17. Bálint. _______________________________882 F estett kombinált szobaberendezés, jó állapotban eladó. Petőfi u. 26._______________________________4989 E gy kisméretű kombináltszek- rény, könyvespolc, tv-asztal eladó. Megtekinthető 18—19 óráig BajcsvZsilinszky u. 1..__1/5.____________4984 S zétszerelhetős autógarázs eladó. Dankó Pista u. 46.______________ 4999 Bontott tégla eladó, m., PecérVöl gy_7.____________________________4978 K árpitozott garnitúra, kifogástalan állapotban és perzsabunda eladó. Tót u. 1.. I. em., balra. Eladó kombináltszekrény, dupla rekamié. 4 fotel, kisasztal. Érdeklődni: K’Pán-dél, Gag°rin u. ÍR.. fszt. 4. (délután 6—8-1 g).______21391 E ladó csontszínű ágy, gömbölyű asztal karosszékekkel. Kilián-dél, Gagarin u. 38,, mtó._________21398 G itár eladó. Beloiannisz u. 3 2. (Udvarban.)_______________________21390 Felújított, komplett vaskapu eladó. Dankó_ Pista u. 46.______21414 E ladó alig használt, női, márkás varrógép. Miskolc. Béke tér 17. Eladó alig használt csehszlovák hálószobabútor. Berente. kastélykert. IV. énület, 1/8. Érdeklődni délután 3 órától. 21385 LAKAS—INGATLAN Elcserélném 1 szoba, összkomfortos lakásomat 2 szoba összkomfortosra, költségmegtérltéssel a belvárosban, vagy Kiliánnál levőre. Vöröshadsereg ti. 9., I. em. 4. Szilágyi. _____________________4959 B útorozott szoba, két nőnek kiadó. Bacsó Béla u. 16._________4929 G arázs kiadó november l-től. Telefon: 36-861.__________________21386 G yermektelen házaspárnak, üres szoba kiadó. Érdeklődni dél- után 3 órától. Leventevezér u. 32. Csinosan bútorozott szobában, dolgozó nő szállást kaphat. Kun Béla u. 87. ______________________21388 ü res albérleti szoba kiadó. Miskolc. III., Csóka u. 41. (Mailáthi temetőnél.) 21393 Belvárosi kis családi házamat elcserélném budapesti, vagy Budapest környékiért. Miskolc, Kölcsey _U._4.________________________21394 N ovember l-től fiatalember szobatársat keresek. Huszár u. _37.__ B útorozott szoba, 2 férfi részére kiadó. Palóczy_ju._2S.________>1238 A zonnal beköltözhető, 2 szoba, összkomfortos lakás, OTP-kölcsön- nel eladó. Miskolc, Martinász u. 10. Vaszicsku. . __________________21381 2 szoba, konyhás, főbérleti lakást vennék költségmegtérítéssel. Lipusz János, Miskolc, Martintelep. Egressy G. u. 41._________21369 Különbé járatú albérleti szoba kiadó. Érdeklődni: Miskolc, Martintelep, Alföldi u. 26., du. 2 órától. ________ 21374 R endes nőnek szállást adok. Diósgyör, Tölgy u. _26.___________4950 E gy szoba, előszobát cserélek szoba, konyha. speizosra, egy emeletig, költségmegtérítéssel. Szabadságharc u. 17.________________ B ánrévén két család részére alkalmas ház, kélkemencés pékműhellyel, áron alul eladó. Érdeklődni : Özd,_kenyérgyár, Juhászné. Belvárosi 2 szobás, összkomfortos lakrész, beköltözéssel eladó. Érdek 1 ödni 13-i45-ös telefonon. Középiskolás diák, vagy intelligens dolgozó férfi szobatársat keresek. Lengyel. TI. kér., Géza u. 4., n. lépcsőház, II. em. 2. Ugyanott konyhabútor olcsón eladó._________________________________4983 Eladó 104 négyszögöl telek, Diósgyőr, főútvonalon. • Tanuló zongora eladó, esetleg bérbeadó. Érdeklődni Szentpéteri-kapu 18. Pau- lik. 4938 VEGYES Diák tánctanfolyam kezdődik november 4-én, szerdán du. 6 órakor a Tánctanítók Tánciskolájában, Debreczenyi u 29. Modern táncok tanítása. Beiratkozás egésznapon át a helyszínen._______ L ukács szűcsmester, alakítást ’'’sí vállal. Szemere u. 5._____ ö nhibáján kívül elvált, minden káros szenvedélytől mentes, 30 éves, 168 cm magas, rendezett anyagiakkal, jólkereső szakmunkás, megismerkedne kizárólag házasság céljából komoly, finomlelkű leánnyal, vagy független, elvált asszonnyal, 20—27 évesig, akinek lakása van. Pontos címmel ellátott leveleket kérek ,,Teli esküvő” jeligére a Hirdetőbe; Széchenyi u. 83. számra. ____ Z ongora bérbevehető. Érdeklődés hétköznap 10—18 óráig, 16-400 telefonon. _____________________4949 I skolák, figyelem! Magyaros kézimunkák rajzolása, nagy választékban. Büdiné kézimunkaüzletében, _V ásárcsarnok.___________4888 Önhibáján kívül elvált asszony, társaság teljes hiányában keresi finomlelkű, 30—35 évesig, érettségizett. vagy diplomás férfi ismeretségét házasság céljából, aki hű élettársa és 4 éves kisleányának jó apja lenne. Lakással rendelkezők előnyben. Leveleket: ,, Mindenkiben csalódtam”* jeligére a Hirdetőbe, Széchenyi u. 83. számra. 21395 Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a legjobb gyermek, férj, édesapa, nagyapa, rokon és munkatárs RÉFI ISTVÁN krlptongyárí művezető életének 54. évében elhunyt. Temetése október 30-án délután 3 órakor, a diósgyőri róm. kát. temető ravatalozójából. A gyászoló család A Kazincbarcikai Kónnyűbetongyár azonnali belépésre keres három fő vizsgázott stabil-kompresszor kezelőt. Bérezés teljesítménybérben. Felvesz továbbá 2 fő dumper, valamint 2 fő vasúti diesel-vontatóvezetőt. Munkásszállást és napi egyszeri étkezést kedvezményes áron biztosítunk; Jelentkezni lehet személyesen, vagy levélben a gyáregység munkaügyi előadójánál. Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Cím: Könnyűbeíongyár, Kazincbarcika, pf. 409. Fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, legdrágább édesanya, és testvér GALLOVICH MIKLÓS NÉ Nagy Ibolya hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése október 3l-én du. 3 órakor, a Mindszenti temető kápolnájától. A gyászoló család 1. Tállya 28 19 5 3 8S:31 43 L' 2. Tárcái 27 15 7 5 51:25 37 ú 3. S.-újh. K. 26 14 8 4 63:30 36 i 4. Tolcsva 27 15 5 7 54:37 35 * 5. B,-keresztúr 27 15 4 8 51:39 34 P G. Pál háza 26 14 4 8 39:23 33 * 7. Tokaj 26 10 7 9 46:40 8. T.-liarkány 26 11 5 10 58:54 27 í 9. Hollóháza 27 11 5 11 41:40 27 1 10. Mád 26 11 4 11 39:40 26 11. M.-zombor 26 ti 9 11 39:46 21 12. Gönc 27 8 5 14 49:63 21 13. Prügv 27 8 4 15 31:58 20 14. Szer. MÁV 27 7 5 15 32:47 19 15. Abaiijkér 26 4 2 20 31:84 10 16. Abaúj szántó 26 2 5 18 27:7.7 A Patyolat Vállalat Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, anya. testvér, nagymama és rokon CSIZMADIA GYÖRGYNÉ Nagy Gizella 56 éves korában, váratlanul elhunyt.. Temetése október 30-án délután 2 órakor, a Deszka-temetőben. A gyászoló család felhívja üzletfeleit, hogy fióküzleteiben tisztításra, festésre beadott ruhaféleségeiket, helyszűke miatt, sürgősen kiváltani szíveskedjenek, tekintettel, hogy a 6 hónap után ki nem váltott ruhaneműt a Bizományi Áruháznak adjuk át értékesítés vésett Kö SZÖNETNYTL V A NTT A S Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, Szver- cseb Istvánná temetésén részt vet.tek, sírjára virágot helyeztek és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a városi kórház belgyógyászati osztály dolgozóinak gondos ápolásukért, Szvercsek István és családja