Észak-Magyarország, 1964. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-30 / 203. szám

4

ESZAKMAGYARORS55AG

Vasárnap, 1964. augusztus SO.

Gimnázium munkára nevelés

A három

évvel ezelőtt törvénnyé lett iskolareform hosszú távra, sok évre szóló feladatainak folyamatos megvalósulása az elmúlt tanévben is jelentős eredmé nyekkel gazdagította oktatásügyünket. A gyakorlat számos újabb tapasztalata igazolta fő célkitűzéseink helyességét, s feladataink egyre inkább állandósulnak. Most e feladatok mind színvonalasabb és eredményesebb megvalósításán kell fáradoznunk. — Ezekkel a gondolatokkal kezdődik a művelődésügyi miniszter utasítása, amelyben meghatározza az új tanév legfőbb feladatait az alsó- és középfokú oktatási intézményekben. Segíteni kíván ez a rendelkezés, mert. bár az iskolareform eddigi végrehajtása során pedagógusaink az újszerű feladatokat is egyre hozzáértőbben és sikeresebben oldják meg, de éppen a feladatok újszerűségénél fogva helyenként bizonytalanság, félreértés, ilt-ott túlhajtás, máshol megtorpanás, helyenként torzulás is mutatkozott, s ezek megszüntetésére igen nagy gondot kell fordítani.

A sok gondolatot felölelő utasítás szinte minden alsó- és középfokú iskolában működő pedagógus számára konkrét útmutatást ad, s a benne taglalt kérdések közül most csak egyet ragadunk ki, a középiskolai oktatást, azon belül is a munkára nevelés helyzetét gimnázium linkban. Kell erről beszélnünk, mert hihetetlenül megnőtt az érdeklődés a középiskolák iránt, és az egyes szakirányú képzést adó középiskola-fajták viszonylag szűk befogadóképessége miatt erősen megnövekedett a gimnáziumokba áramló tanulólétszám. E létszám fogadására pedig további tantermekre, tanerőkre, egyéb objektív feltételek megvalósulására van szükség. A középiskolák, de különösen a gimnáziumok iránti érdeklődés nagyrészt iskolapolitikánk nagy pozitív,urnának, a középiskolák kapái szélesre tárásának eredménye, azonban nem áll helyes arányban a meglévő objektív feltételekkel. A középiskolák általánossá tétele, persze, nem egyetlen tanév feladata, hanem fokozatosan megoldandó kultúrpolitikai tennivaló, olyan távlati feladat, amelynek megvalósulása objektív tényezőktől is függ, s ha a középiskolákat ott fejlesztünk, ahol a feltételek nincsenek meg, egy kicsit önmagunkat csapjuk be, veszélyeztetjük középiskolai képzésünk sikerét.

túltelítettsége

A gimnáziumok

a gimnáziumoknál jelentkező túlzott igény hovatovább az eredményeket veszélyeztetheti, többek között a munkára nevelést is, annak a célkitűzésnek megvalósulását, hogy minél magasabb kvalifikációjú, széleskörű, munkaszerető, szocialista embereket neveljünk gimnáziumainkban is,

A gimnáziumoknak az iskolareformban megfogalmazott célkitűzése igen bonyolult feladatot ró az intézetekre, de az egyes nevelőkre is. E feladatok közül az egyik legfontosabb, legnemesebb, de egyben talán a nehezebbek is az oktatásnak és a gyakorlatnak az ifjúság kommunista nevelését célzó összekapcsolása, a politechnikai oktatás elveivel összhangban a szakmai előképzés tanterveinek kimunkálása, szervezeti és szervezési megoldása. E vonatkozásban is igen sok jó eredményről beszélhetünk már. Többfelé, számos gimnáziumban nagyot léptek előre a munkára nevelésben, az 5 + 1-es rendszerű oktatás számos középiskolánk-., ban igen jól bevált, azonban nem szükségtelen itt sem1 hangsúlyoznunk, hogy a munkára nevelés fogalmán a fizilcai és a szellemi munka legkülönbözőbb területein folyó tervszerű, szervezett nevelő hatásokat kell értenünk. Nem tartható az az álláspont, amely helyenként fel-felbuklcan, s amely szerint a munkára nevelésen kizárólag a fizikai foglalkoztatottságot értjük-. Borsod megye és Miskolc egyes középiskoláiban születtek már helyes kezdeményezések, amelyeknek eredményeként a politechnikai képzésen népművelő, vagy a pedagógiai munka megismerésére nevelték a fiatalokat. Ez azonban nem . volt általános, és nem egy helyen ellenezték. Alapelvként el kell fogadni: a munkára neveléshez mindenekelőtt az szükséges, hogy a tanulók munkája társadalmilag hasznos és tudatos legyen, a közösség érdekeit szolgálja. Szűnjék meg a tervszerűtlen, segédmunkásokat helyettesítő „politechnikai” foglalkoztatás. Természetesen ehhez jobb kapcsolatnak kell kialakulni, a tanintézetek és a különféle gazdasági szervek között. E kapcsolat megteremtésében külön feladat vár a KISZ-re.

A szakmai előképzés a korábbi években szűk területekre, egy-egy szakmára korlátozódott, s egyik-másik gimnáziumban szinte tucatnyi szakma honosodott meg. Feltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy az 5 -f- 1-e? képzéshez, a. szakmai előképzéshez mereven ragaszkodni, ha a feltételek nincsenek meg, haszontalan, sőt káros dolog, helyette, ha a helyzet ezt követeli, egy iskolán belül is a munkára nevelés változatos formáit és azok kombinációit kell alkalmazni. A miniszter utasítása intézkedik különféle ismeretek 5 + 1-es rendszerben

történő oktatásásról, ugyanakkor rendszeresít egy újfájta, eddig még nem ismert heti két órás gyakorlati foglalkozást, amely elsősorban a különféle sajátos tagozatú osztályokban lehet igen hasznos és a felszabaduló heti három órát a tagozat jellegét adó tantárgy javára lehet felhasználni.

mind

AKÄC ISTVÁN:

A haladó

élet

magasabb kö- támaszt min- szemben. A

vetelményeket den dolgozóval mérce emelkedik az iskolákban és emelkednie kell a gimnáziumokba történő bejutásnál is. Jóllehet a középiskola és így a gimnázium kapuja mindenki előtt nyitott. kívánatos, hojrv mindinkább előtérbe kerüljön a. minőségi követelmény, a mind jobb általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatalok népesítsék be a gimnáziumi padokat, akik így, a jó általános iskolai alapra építve magasabb tudásbeli felvérte- zettséget nyerhetnek a négy gimnáziumi év alatt. Olyan tudásbeli felvértezettséget, amely a különböző munkára nevelési formákon kapott munkaismerettel, jó felkészültségű, munkaszerető emberekké teszi gimnáziumi ifjúságunkat.

Benedek Miklós

NAGY D. LASZLÖ:

Egyedül■

Kell majd ahová lehajthatom fejemet

megyek

megkeresem a helyet.

Egyedül megyek szüntelen utánam kiáltó szörnyű árnyak: eresszetek, mennem kell

már sokszor mentem egyedül, mindig egyedül,

egy éj-pillantású szivet keresek

kell majd ahová lehajthatom árva fejemet.

Fohász

Fecskék írják villás betűiket a halhatatlanságra: megborzongnak az ős-ívű [egek.

Óh, vajon merre jársz ma ? —

Tűzfalakon hullámzik a

[csönd.

Utcák virág-beszéde úgy fonja át esendő

[vágyainkat, mintha élne .,,

Fecskék írják villás betűiket a halhatatlanságra: megborzongnak az ős-ívű [egek.

Lépteid fény vigyázzál —

NYITEAY PÉTER:

És

Berobbantál az életembe, csendes, duhaj szivemben színes álmokat szőttél.

Itt vagy bennem, mégse látlak.

Lépj ki belőlem, hogy

[lássalak

pillanatra,

mielőtt újra eltűnnél.

Gázolj a szivembe,

most már mindegy! Szememben, fürödj meg, tisztul), ha kell, s ha nem kell akkor is. ■

És

mielőtt •elégsz bennem, magadban simogass meg.

KOVÁCS TIBOR:

i

Éjszakai műszakba menet

A spalettát is becsukom: a Hold se bújjon rajta át.

Csöndje ölelő bársonyán aludjad át az éjszakát.

S ha behunyod majd szemedet,

— óránk ketyeg csak,„semmi nesz — álmodjad meg, hogy gyermekünk szőke lesz-e, vagy barna lesz?

Mielőtt megfordul a kulcs a zárban, s léptem elkopog az álmos utcák kövein, még megsimítom homlokod.

Reggel, ha újra koppan a járda köve s a kulcs csörög, spaletta nyílik és a íény ezernyi gyönggyel átpörög:

az a nap ismét közelebb, melyért szavunknak szárnya nőtt...

Hunyd csak álomra szemedet, hátha így már ma látod őt!

JUHASZ JÓZSEF!

Még itt vannak

MéíT itt vannak az ájult lombok, egész napon át és álló éjszak*»

ritka-vonalú barna gesztenyék s halomra söpört vizes levelek s alájuk folyik az agyagos lé.

Dünnyögve sír az ereszcsatorna, s viaskodom szívem teveled

mert halottakkal éjszakázom — hullafoltok árnyékaiban — őszbe-törött lélviszonyoranál, mintha e nyárral mindent vesztenék,

mindent vesztenék. ..

ERDÉLYI L. LASZLÖ;

H

a nem vagy

Fehér kezed lecsüng, mint egy bemeszelt huHa* kőre csöppent rumként felszívódsz majd a levegőbe csak veszendő egyetlen-lány szagod marad még itt nekem. Kinyitom az ajtót.

Kitárom kétszárnyra az ablakot,

szabályos lábnyomaidon korbáccsal űzöm el az illatod*

Ha nem vagy, ne legyél.

Hőviden

Az UgA-ban egy duxapram- nak nevezett új légzés-stimu- láló szert hoztak forgalomba. Újszülötteknél, ha nem indul meg a légzés, egy cseppet öntenek belőle a kisbaba nyelvére.

•

Franciaországban hét amatőr rakétaépítő klub működik fiatalok számára: vágy Párizsban, három vidéken.

Angol áruházakban kutyák

részére olyan tejcsokoládét és kekszet árulnak, amelyet csontporral ízesítettek.

TÁTRÁT BARNA:

Emberek — dolgok

Tizenöt esernyő — tizenöt leány. Az egyik szegedi kollégiumban láttam: zuhogó esőben ébredt az augusztus eleji vasárnapon a Szabadtéri Játékok látogatóinak tömege. S a kollégiumban tizenöt színes ernyőt emelt fel a folyosóról tizenöt szőke német lány. S csivi- teltek, mint vidám és tarka madarak.

Majd szétrebbentek a Tisza-parti város ezernyi látnivalóját bámulni. A Kárász utca szép kirakatait, a Móra Ferenc tér szökőkútját, a park öreg fasorát, a körutak karneváli kavargását.

Míg a Halász-csárdában a jó paprikás erejétől borzadoznak, a Nap is kisüt. S este a szabadtéri játékokon már tokba húzott ernyők pihennek a tarka szoknyákon. Tizenöt német lány és még hány ezer külföldi nézi, barangolja az országot.

•

A Balaton partján Mária és Hédi beszélgetnek. Mária óvónő egy Vác-kör- nyéki óvodában, Hédi könyvtáros a jénai egyetemen. Mária szereti és ismer' az irodalmat, nyelveket tanul. Zárkózott, s csak a német nyelv gyakorlása indítja meg beszélgetését Hédivel. Nagyon jó megfigyelő:

— Ede például — mondja —, az az alléta-vállú ifjú férj. aki ott jogizik a stégen. Igen gyér német tudásával le- hengerli az ő folyamatos német beszédét is, mikor éppen nem a vállait mutogatja, ö a „szép fiú”. S tudja is magáról. No, de meg is játss*,*.

— Jóska! — ő csendes, jó fiú. De nem túl okos. Hjszen Mária Thomas Mannért lelkesedik, és érdekesnek találja Sántha Ferenc ötödik pecsét-jét. Egy Bartók- hangverseny úgy lelkesíti, hogy egész éjjel nem alszik utána. A klasszikusok közül Vivaldi-t kedveli.

Meg a csónakot. A Dunán. Bátyja gépészmérnök, remek utakat tettek, amíg Zsóka csak a menyasszonya volt. Föl, a Duna-kanyarig, s aztán csodás volt lecsorogni. Csak napozni kellett, hisz Géza tartotta a kormányt, de közben ő is napozott. A vizi-KRESZ a kisujjában van.

— Hédi, Mária szerint nagyon szereti Günthert, vőlegényét, akivel most úton vannak. De Günther karrierista. Csak orvosi jövőjére gondol s arra, hogy itt minél több címet cseréljen, minél többet utazzon, lásson. Nem törődik Hédivel. Tegnap is otthagyta a napon, pedig

Hédi rosszul volt sárgadinnyétől.

— Jaj! Talán nagyon is sokat beszéltem, — teszi kezét ijedten szája elé.

Másnap hajókirándulás, Füred, Tihany, Földvár. Szeli a motoros a szürkéskék hullámokat, feltűnik a félsziget, a nemzetközi camping rengeteg autója, a „Hadi utu i-ea” épült monostor alatt, majd újra víz, víz, víz.

A földvári mólón egy fiatalember vitorlásokat fest. Mellette színes nadrágban egy leány nézi a vizet, öreg rajztanár barátom kétszer is visszasétál, gusztálja a készülő festményt. Majd nagyokat bólogat, bosszankodik, vagy mi? — Min bosszankodtál? Ilát kérleli, ez már mégis csak sok. — Amit ezek a mai fiatalok csinálnak! Miért? Mit csinálnak? Hát kérlek, ez a fiú pontosan olyan modorban festi ezeket a vitorlásokat, mint amilyet egy debreceni kiállításon láttam, egy nagyon tehetséges fiatal kolléga dolgai voltak, Velényi Rudolfé.

Mária lelkendezve fut felénk. Képzeljék, kivel találkoztam. Egy debreceni ismerősömmel, festő. Hogy hívják, kérdezem: Velényi Rudolf.

Mégis csak rettenetes, amit ezek a mai fiatalok csinálnak!

Aztán megint csak víz-víz-víz. És végül Siófok, Lacipecsenye, megszámlálhatatlan duplák, öreg árnyékos sétányok, bányászüdülő. És természetesen rengeteg külföldi kocsi.

S egy hosszú, napon át Mária csak hallgat. És még vagy hat napig, amíg- el nem utazunk.

Csak az utolsó este mondja, csendesen, a mólón:

— Nem jó, ha az ember nagyon lát. És bírál. Kidugja fejét a többi közül. Nekik a jó. A nyájban.

A Pest felé robogó vonaton én azonban kiegészítem, helyesbítem Mária mondását: Csak mindig szelíden, Mári- ácska. És mégis szilárdan.

*

Kilenc emelet beton, üveg, aluminium égszínkékben játszó tornya nyúlik az égbe az Üllői úti fák fölé. Kosztolányi csokornyakkendöje ugyancsak égnek állt volna, míg szemmel követi a kilencedikre suhanó liftet. Két éve, amikor utoljára erre jártam, még csak „építgették”, S ma áll és ragyog a hőségben olvadó aszfalt fölött. A KOKI, Vigasztalódom.

Mert ahogy ablakomon most már otthon

kinézek, így emelkedik a kazincbarcikai kórház ugyancsak kilenc emeletre tervezett tornya is. Mikor beköltöztem, még csak két emelet volt meg, ma már négy, s ha nem lenne az a pecbem, hogy mint saját gyerekemet mindennap látom és észre sem veszem, hogy nyurgul a fiú, úgy lepődnék meg e kórház hirtelen emelkedésén is.

Az egyik laborból ismerős asszonyka hozza magával a betoncsamokok levegőjét.

— Csak munka után tudtam veletek találkozni. Ma álltam először munkába, az út után, Párizs után. — A férj, neves kutató, éves külföldi ösztöndíjjal járja a nagyvilág nagy intézményeit. A magyar orvostudomány megbecsült tudósa.

. Mindazzal, ami vele jár. És mégis mégis. A kis emberi élet, a család, a munkatempó miatt szenved. Az asszony Borsodból került melléje, a csillogó üvegcsúcsra. És sokszor visszavágyik Borsodba. Párizsból is, Londonból is, a pesti csúcsokról is.

Álért arány és egyensúly, úgy. látszik, csak építészeti szabály. Nem mindig az emberi életé is.

*

Hosszabb a híd, mint amilyen magos a KOKI. Az Erzsébet-híd. Még vörös, mint az újszülött csecsemők, — míniumos. De alakja, vonala, íve már ott büszkélkedik a Dunán. S maradandó, mint Széchenyi gondolata, a másik vasékszer: a Lánchíd.

S más országba szakadt két tanítványommal találkozom előtte. Az egyik ifjú férj, s nászutasként barangolják bódultán a várost, Bach Brandenburgi versenyének lemezét szorongatja hóna alatt az ifjú elektrotechnikus, s élő bizonyítékként fordul a Váci utcába: nem minden szakember barbár.

A másik tanárként folytatja, ahol én abbahagytam.

S a hid ível itt is, ott Is Dunán, folyón és országokon át. összeköt utakat, lehetőségeket. S az utak végén otthonokba térve, ki mivel zárja nyári barangolásai mérlegét?

Talán azzal, hogy dolgok és emberek is összefüggenek. Mint a hidak és tájak. Néha nem látjuk itt benn, az országban sem a dolgok poros-zajos munkálásá- nak közepette a felnyúló csúcsok eredményeit. Hidak és párhuzamosak a végtelenbe hosszabbíthatok. S a nemzetek közti nagyobb tájban is látjuk-e sorsunkat?

A dolgok törvényeiben életünk ellentéteken, de teremtő összhangban emelkedő mindennapjait.

Nyári utakon, Borsodba^ e hazában s a világon.

Virágok

az út két oldalán

Kedves látvány fogadja az idegent a bogácsi fő utcán. Színes foltok virítanak a nemrég elkészült aszfalt út két oldalán. A késő-nyár valamennyi virága pompázik a házak előtt. A szemlélő első gondolata e kis kertek, láttán: vajon kinek jutott eszébe, hogy virágokat ültessen az utcára? Mert az, hogy saját házát, udvarát igyekszik mindenki lakályossá, széppé tenni — természetes. Az már ritkább, hogy az utcán kertet csináljon valaki.

— Egészen spontán kezdődött — emlékszik vissza a nyár elejére a bogácsi vb- titkár. Először csak egy ház előtt jelentek meg a virágok. Gyenes Jánosné ültette cl őket — megérdemli, hogy megemlítsük. a nevét.

S ahogy a palánták kikeltek, terebélyesedni kezdtek, már nem is voltak egyedül. Gyenesné példáját mások is követték. Nap-nap után, szorgoskodó emberek jelentek meg valamelyik porta előtt, s az útszegély hamarosan tarka szőnyeghez lett hasonló. Ez adta az ötletet a tanácsnak, hogy tovább fejlessze ezt, az immár mozgalommá fejlődő virágültetést.

A tanácstagok végigjárták a családokat, s beszélgettek erről az emberekkel- Mindenki örömmel egyezett bele, hogy a jövő tavasszal virágokat ültet háza elé. A középületek előtti kertekről a tanács gondoskodik, a tsZ biztosítja majd a palántákat.

— Azt akarjuk, hogy ne csak a fő utca, hanem egész Bogács virágos legyen — mondja a vb-tit- kár,

S a bogácsiak U így akarják.

Gy. Bő