Észak-Magyarország, 1964. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-20 / 195. szám
6 0S3SAKOT AC V AECSSZÄQ Csütörtök, 1961. augusztus 20. C< ♦♦♦ fegge is m tanul kopa; j íem. IgJ1 äött. iosan otlho Amii Simn san \ ki se kan. hlégi Pali blind bácsi tanai titka 6redi Mc tént, sem ahol gedc' tön öl bek kit ti szén Javas {8azg ahol 8201g Utas ®2erv fém. lata itt tö lene talus Val e «Her let < Az úi államDolaár első úti a Bendik Lacika, szülei kiséretéb cn elhagyja a Szentpétcri kapui kórház szülészetét. Foto: Szabados György NAGY DÁNIEL LÁSZLÓ: Emlékedre Dáliák, nagy forgó rózsafejek; szénfekete bilincszörgető alkonyat; érik a mandula kemény héja. Felvágott piros alma kinn a kerti asztalon fele néked, felét megeszem, még serceg Ínyem alatt a megsebzett zamat a hetedik kockára nézők, ahonnan hiába várlak a sírig félbemetszett piros napszilánkokkal. ERDÉLYI L. LÁSZLÓ Vonatablak Köröttem a huzatos állomás. Levetem magamról ezt a várost veled együtt, aki miatt szomorú vagyok. A vonat ásító ablakából nézek meg egyszer vissza rátok szerettelek titeket s most, a búcsúnál keserű a szám, sőt az cső is megeredt: makacsul dobol az ablakon. Nem az fáj, hogy távolodom tőled, nem, nem az, hisz melletted bolygónyi messze voltam, s körbe-körbe rohan most is a vonat; az fáj, hogy túléllek téged is, ha eszembe jutsz, rád szánok cgy-két percet — leélt éveim milliomodét — és fáj, hogy az emlékeknek semmi köze sincs a szerelemnek. Ha holnap láthatnálak, már nem lennél anyag. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦■»♦♦♦♦♦♦♦«'♦♦♦♦♦❖«»•❖♦^♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«►♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦‘ Ke tkotnu tején Szaki kasok irnűsz: gőzök Vegye smell rende asztal táblái kező érkéz Sa! Vözlő mindi futott tíz es sebb sei n ürmei gondl mind: Van. sak, e zajai sód r Válla sitse — m jéber Mi a: tudju jóira SZENDREI JÓZSEF /tyea | destova négy eszten- | deje, hogy ez a histó- I ria elkezdődött. Tö- ■ rök Berci bácsi negyvenhat éves volt akkor. Egyik délután hazament a szolgálatból és legkisebb fia, a Laci, hangos jókedvvel fogadta. — Édesapáin, felvették a gimnáziumba! — újságolta a fiú röpködő örömmel, és oda- [állt apja elé. ♦ Berci bácsi nem talált ebben ^különös dolgot, nagyon is ter- ♦mészetesnek tartotta, hogy az ő ♦Laci fiát, aki mindig jó tanuló : volt, most felvették a gimnáziumba. Lépett még egyet a ♦szobában, lemezzel burkolt kis ♦fatáskáját letette az ágy lábáéhoz, azután akkurátus mozdulattal levette fejéről a kopott évasutassapkát, felakasztotta a ► fogasra, azt a kevés hajat, ami ►a tarkóján és a két halántékán ► megmaradt, vastag, barna ujjaival lesimítgatta, és csak J azután felelt. — No és? Ha felvettek is? |Mi van abban különös? Akinek *jó esze van, az oda való, a gim- ♦ náziumba, akárki fia-borja. ^Forgolódott kicsit az öreg, ♦ majd feleségéhez fordult. — ♦ Róza, önts meleg vizet a ♦ lavórba, hadd mosakodjak ♦ meg ... X Már javában mosakodott, ♦amikor nagy robajjal, és csapkodó jókedvvel megérkezett Gyula bácsi, a veje, aki a gépgyárban dolgozott. Hirtelen úgy sarkig csapta az ajtót, mintha egész regiment jönne utána. Lármás jónapot köszönt, és meg sem várta, hogy fogadják, már újságolta is a nagy hírt. — Apám, felvettek az esti gimnáziumba. Berci bácsi erre sem felelt, összetett két nagy tenyerével tovább meregette a szappanos, meleg vizet, és széles mozdulatokkal, bugyborékolva, nyugodtan mosakodott. A vő kicsit meglepődött, és most már szeli- debben kérdezte: — Nem is örül, apám? Maga prédikálta mindig, hogy a munkásoknak tanulniok kell. B erci bácsi lerántotta a törülközőt a szék karjáról, dörzsölni kezdte hónaalját, és úgy válaszolt. — Talán nincs igazam, mi? Sokkal többet ér a munkás, ha tanult ember. Ti még fiatalok vagytok, hát ki az atyaisten tanuljon, ha ti sem? Csak nem kell olyan nagyra lenni vele ... Gimnázium, hát gimnázium... Ki kell járni, az annak a módja... Az asszonyok szó nélkül hallgatták ezt a beszélgetést, csak Laci nevetett, és sűrűn kacsintgatott a sógora felé. Evés után Berci bácsi kiment a kertbe, a méhekhez. Munka után ez volt a kedvenc foglalatoskodása. Ezért is lakott falun, tizenhárom kilométerre a várostól, hogy méhósz- kedhessék. Elbabrált a kaptáraikkal, a kosarakkal, tiszta vizet öntött a tányérokba, ellenőrizte a fiatal családokat, és olykor-olykor valósággal beszélgetett egy-egy méhecskével. Bent dolgozott a teherpályaudvaron, a vagonrendező csoportot vezette, és a sok zaj, kiabálás, vagoncsattogás, mozdonylárma és füttykoncert után jólesett ez a csend, a méhes nyugalma, a napfény, és a kerti illatok. Ide magával vitte az újságot is, és amikor elvégezte dolgát a méhek körül, szembefordult a Nappal, leült a kisszékre olvasni. Itt mindig kipihente magát. Hanem most sehogyan se ment az olvasás. Egyik-másik cikkbe beleolvasott, de örökösen a fia, a veje meg a gimnázium jutott eszébe. — Gimnázium ... Hűm — dörmögte. — Nem is rossz dolog az... Sok tudomány van abban, csak el kell járni érle... El bizony. Az egyiknek így, a másiknak amúgy ... Laci még gyerek, az a dolga, hogy tanuljon ... ű majd nappal jár a gimnáziumba... Gyula már huszonhat éves, családja van, dolgozik, hát ő majd este szerzi meg a tudományt. Ez ennek a rendje. Aki elmulasztotta, az már csak este pótolhatja ... Hűm, este. — Az öreg elgondolkozott. — Este — mondta megint. — És mi lenne, ha teszem azt, én is eljárnék esténként abba a gimnáziumba? ... Áh, megette a fene... öreg vagyok már én. Nem nevettetem ki magam, hiszen már unokám van ... Az öreg hirtelen felugrott. — Micsoda? — kiáltott hangosan. — Hogy unokám van? No és aztán? Éppen azért! Az unoka megnő, gimnáziumba megy, és akikor már nyugdíjas leszek, és tanítgatom majd az unokáimat... Ügy is van! Az unokáimat én akarom tanítani ... Akinek nevethetnékje lesz, hát csak nevessen. És akkor is elvégzem a gimnáziumot ... M egigazította magán a vasutas zubbonyt, kicsit félrecsapta a vasutassapkát, és se szó, se beszéd, már indult is az iskolaigazgatóhoz. Menet közben még dörmögött, és biztatta magát. — Micsoda beszéd az, hogy csali a fiatalok tanulnak ... Az idősebb munkásnak is tanulnia kell ... Hogy negyvenhat éves vagyok? Hát aztán? ... Én nem tanulhattam. En tizenhat éves koromban már krampá- csoltam a sínek közt, a töltés tetején ... Az jutott nekem iskola helyett... Harmickét talpfaköz naponta. Kirámoini, aláverni, berámolni. Döngölni % IC IL A T O 21 mai szovjet novella Mai témák színvonalas gyűjteményét nyújtja át ezzel a kötettel olvasóinak a Magvető Könyvkiadó. Huszonegy szovjet író 21 novellája nyújt hiteles és vonzó képet a mai szovjet életről, azokról a kérdésekről, amelyek ma e hatalmas ország lakóit érdeklik. Ez a mű tehat kettős feladatot tölt be. Egyrészt megmutatja a társadalmi környezetet, a társadalmi légkört, amely az egyéneket formálja, másrészt megmutatja az embert, mint ennek a társadalomnak megtestesítőjét. Nyugodtan mondhatjuk: ez az összeállítás valójában a mai szovjet élet tükre, hiszen a benne szereplő novellák az SZKP XX. kongresszusa utáni időszakban születtek: a legkorábbi írás 1956 nyarán jeleni meg, a legújabb pedig 1963 októberében került az olvasók kezébe orosz nyelven. Még egy fontos momentumra hívnánk fel a figyelmet. Nem tartalmaz a kötet olyan írást, amely akár önállóan, akár más összeállításban magyar nyelven már megjelent. Ez természetesen bizonyos hátránnyal is jár, mert hiszen, olyan írók nagyhatású, forró sikert aratott művei nem kaptak helyet, mint Solohov: Emberi sors-a, Szolzsenyicin: Iván Gyeniszov egy napja. De ha helyes irodalompolitikai igény, s tegyük hozzá: olvasói igény is, hogy új alkotásokat adjunk magyar nyelven a hazai olvasótábor kezébe, akkor csak helyeselni lehet a válogatás módszerét. Az is világos, hogy olyan vonatkozásban sem törekedhetett teljességre ez a kötet,, hogy a szovjet irodalom teljes gazdagságából, s nemzeti formákból adjon akárcsak ízelítőt. De az orosz elbeszélő irodalom leg- kiforrottabb, leggazdagabb anyagaival szolgál. Az ismert nevek, Kazakevics, Antonov, Kazakov mellett nyilván a magyar olvasóközön ség a jövőben kedvenc szerzői között fogja számontartani az ebben a kötetben bemutatkozó szovjet írókat, mint egy nagymúltú és gazdag irodalom méltó képviselőit. , A novellák, akár a tajgán, akár a rakétalaboratóriumban, vagy a szibériai kohóvárosban zajlik is le a cselekménye, szórakoztató lebilincselő olvasmányt nyújtanak, s egyúttal azt is megmutatják: milyen nagyszerű lehetőségeket tárt a XX. kongresszus az egész szovjet nép előtt. ilfaSános nyelvészeti tanulmányok IS. A matematikai nyelvészet és gépi fordítás kérdései Szerkesztette: Kalmár László és Telegdi Zsigmond A kötet szerzői — nyelvészek, matematikusok, az automatizálás és a gépi dokumentáció szakemberei — közérthetően foglalják össze a gyűjteményben a matematikai nyelvészet. a gépi. fordítás és a gépi adatfeldolgozás . problémáit. Sok, Magyarországon folyó munkáról első ízben adnak nyilvános beszámolót, és több eredeti megoldási kísérletet, is bemutatnak erről a fiatal kutatási területről. Külön írás foglalkozik a matematikai nyelvészet strukturális, statisztikai, valamint információ- elméleti modelljének kérdésével. Több tanulmány szolgál például a korszerű matematikai és strukturális nyelvészet alkalmazására; így kerül bemutatásra a költői nyelv statisztikai feldolgozása, az idegen nyelvek oktatása és a gépi fordítás. Magyar nyelven ebben a műben olvashatunk először a nyelvészet és a gépi adatközlés közös kérdéseiről. A tanulmánygyűjteményt nyelvészek, matematikusok, kibernetikusok, automatizálási szakemberek, logika-kutatók, statisztikusok, valamint a dokumentációs szakemberek egyaránt haszonnal forgathatják. (Akadémiai Kiadó.)
