Észak-Magyarország, 1964. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-05 / 156. szám
4 SSZAKMAGYARORSZÄG fijßozzßitäciiiok két szocialista életéből A napokban kedves kis ünnepség zajlott le az AKÖV ózdi üzemegységében. Az ünnepség a „Tyi- tov” és a „Rákóczi” brigádnak szólt, amelyet ez alkalommal tüntettek ki másodszor, illetve először a szocialista címmel. Életükből feljegyeztünk néhány, szocialista embert jellemző mozzanatot. Kirándulás 40 ezer forint haszonnal Egyik nap a „Rákóczi” brigád vezetője, Pálovics József ezzel lép be Csomós János igazgatóhoz. — Szeretnénk egy kirándulást szervezni Egerbe. — Autóbusz kellene? — Igen. — Szívesen adnék, meg is érdemelnétek, de hát — nincs. Mind foglalt. Azaz... nem. ez képtelenség. — Miről van szó? — Arra a főjavításra váró autóbuszra gondolok, ami jó két hónapja ott áll az udvaron. Ha vállalkoztok rá ... Pálovics megbeszélte a dolgokat a brigáddal, aztán szólt a „Tyitov” brigádnak is, s megszemlélték a kocsit, hátha lehetne bele életet verni. — Próbáljuk meg — mondták az emberek. És munkaidő után nekiestek. Pálovicsék a motorikus, Vilmosék (mármint a „tyitovisták”) a villamosszerelést végezték el, méghozzá kizárólag használt alkatrészek, bői. Hogy mennyit dolgoztak rajta, nem tudni, de a kocsi vasárnap reggel üzemképesen állt. A kocsi rendben lett volna, de a „pilóta”, akinek nyilván van tapasztalata a főjavítás előtt álló kocsik megbízhatóságát illetően, kijelentette. — Ezzel a kocsival nem megyek sehová. Nem akarok egész úton kínlódni, elrontani a vasárnapomat. — Ugyan — nyugtatták meg —, a kocsi tele van autó- és villamosszerelővel, lesz aki ki. javítsa. Különben is felelősséget vállalunk. És az út meglepetést hozott. Útközben egy sor leromlott kocsival találkoztak. Az említett autóbusz azonban nemcsak gz egri utat birta ki, hanem olyan remekül futott, hogy két hónapig beállíthatták a forgalomba is. És ez testvérek között is 30— 40 ezer forintot hozott. És ha már az anyagiaknál tartunk érdemes feljegyezni, hogy a Tyitov-brigád alig egy év alatt 287 ezer, a Rákóczi-brigád pedig 235 ezer forint értékű megtakarítást ért el. A szakmát meg kell szerettetni Egy ízben az egyik tanuló a kocsin matatott valamit. Úgy látszott nem nagy sikerrel, mert a szerelők ráförmedtek. — Hagyd ott, ha nem értsz’ hozzá! Vilmos László, a „Tyitov”. brigád vezetője éppen arra ment. — Nem így kell az emberekkel beszélni — mondta — így elriasztjátok a szakmától. A tanulóhoz lépett, s higgad, tan megmagyarázta, megmutatta, mit, hogyan kell csinálni. Pedig nem az ő tanulója volt. Vilmosék szívesen foglalkoznak az utánpótlás nevelésével. A naplóban találunk bejegyzést, amely azt igazolja, hogy Vilmos szombat délutánjait is arra szánja, hogy jó szakembereket faragjon a tanulókból. És ugyanígy segít a brigádból Zelei József, Riz Albert is. A segítség meg is hozza az eredményt. Egyik tanuló például félévkor még bukásra állt, az év végére azonban — a segítséggel — egyenesbe jött. Vilmos nemcsak tanít, tanul is. Most végzi a felsőfokú technikumot. És tanulnak a többiek is. A két brigádban'csaknem brig o:o mindenki képezi magát. Többen technikumba, gimnáziumba járnak, mások a VII—VIII. elemit végzik. A bajban ismerni meg... A műhely falán egy gyászkeretű oklevél Bo.iki Alfonz neve szerepel rajta. Öl a brigád saját halottjának tekinti. Tragikus körülmények között vesztették el. Hazafelé menet leütötték, s eszméletlen állapotban egy betoncsőbe dugták. Két nap múlva találtak rá. A „Tyitov”-brigád mindent elkövetett. megmentése érdekében. Még Pestről is lehívtak egy professzort. Sajnos, már nem tudták megmenteni. A brigád segédkezett a feme, lésnél. Gyűjtést kezdeményezett, s háromezer forinttal enyhítette a fiú özvegy édesanyjának bánatát. És a sírról se feledkeznek meg. Ki-kijár- nak rendbeszedni. A nyáron a két brigád — a jó munka jutalmául — autóbuszon felutazott a BNV-re. Vidáman indultak el — s szomorúan tértek vissza. Ügy tervezték. hogy meglátogatják a „Rákóczi”-brigád egyik tagjának a feleségét, aki súlyos betegen feküdt az egyik budapesti kórházban. Ott az asz- szony halálhírét közölték velük. Az emberek mélyen át- érezték munkatársuk bánatát, s tőlük telhetőén igyekeztek segíteni. A brigád ezer forintot adott a költség rendezésére, A temetésre — feltételezhetően a többi brigáddal együtt — 1500 forintot gyűjtöttek. És most, hogy a brigád jó munkájáért kétezer forintot kapott, ebből ezret átadtak említett munkaié inuknak. Hát ilyen emberek a „Tyitov”- és „Rákóczi”-brigád tagjai. Életük e néhány mozzanata is mutatja: megérdemeltén kapták a „szocialista” címet. Csorba Barna Kiváló társadalmi munkások Harsányban Harsányban, a legutóbbi taggyűlésen megjutalmazták azokat a társadalmi munkásokat, akik a legtöbbet segítettek az elmúlt évi községfejlesztési tervek megvalósításában. A „Közösségért” jelvény arany-, ezüst- és bronzfokozatát 14-en kapták, 17 lakosnak elismerő oklevelet nyújtottak át. A helybeli Vas- és Műszaki Ktsz dolgozóinak kiváló társadalmi munkájukért arany emlékplakettet adott át dr. Bíró György, a járási tanács vb-tit- kára. 1963-ban Harsányban egy új autóbuszváró épült, s a Munkácsi és a Táncsics utca járdát kapott. A kétezer lakosú községben a lakosság összesen 220 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett. Kultúrbotrány Isztambulban Egy isztambuli színházban török reakciósok egy csoportja nemrég botrányba fullasztotta Bertolt Brecht „Jóembert keresünk.” című darabjának előadását. Több, gyanús elem előadás közben kiáltozni kezdett, durván sértegették a rendezőt és a színészeket, és kommunista propagandával vádolták lkat Azzal fenyegetőztek, hogy megverik a színház vezetőit és a darabban játszó színészeket. Az előadást félbe kellett szakítani és a színháznak a rendőrséghez kellett segítségért fordulni. A rendőrség azonban nem sietett a beavatkozással, s a fasiszta botránykeltőknek nemcsak az előadás folytatását sikerült megakadalyoz- niok, hanem törtek, zúztak a színházban, leszaggatták a plakátokat stb. A nagy késéssel érkezett rendőröknek természetesen „nem sikerült” letartóztatni a provokátorokat. A hatóságok n agysietve levették a színművet a műsorról, bár — a török lapok beismerése szerint — a darab előadását eddig egyedül a fasiszta Spanyolországban tiltották be. Vasárnap, 1964- július 5. ♦ ♦ 4 0 $ $ $ í ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ I I ❖ $ ♦ ❖ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ $ ♦ ♦ ♦ $ * ♦ f $ ♦ ♦ $ ♦ 4 4 0 $ ♦ ♦ ♦ 4 0 ♦ $ ❖ Mindenkiben van egy kis Leo: egy kis rosszaság, »9! kis gonoszság. Miután ezt hallottam egyik ismerősömtől, elkezdtek figyelni az embereket, magamat is. És megállapítottad. Leo valóban él. Mi több: dolgozik! Csoportosulás az utcasarkon. A jelzőlámpa pirosat wtU tat. — Lépj le, lépj le! — biztatja az embereket Leo és hit man már az úttestre lépnek a járdaszegélyről. Fék vinylI — Ordíts! Ordíts! — súghatja az autó vezetőjének és az ember ráüvölt a járókelőkre. — Ne hagyd, magad! Ne hagyd magad! — sarkallja 1 járókelőket Leo és felrobban a veszekedés füstbombája. A jelzőlámpa sárgát mutat. — Siessünk! Siessünk! — az emberek rohanása met kezdődik. Leót figyelem az irodákban: — Már megint rendetlen a hajad? Igyunk már egy } feketét! Még nem. telefonáltál a barátnődnek? Hagyd alh kát az ügyfeleket, majd megvárnak, ha fontos a dolguk!" A munkapadoknál: — Mit. az az egy-két milliméter eltérés?! Fejezd V gyorsan! Futballmeccs lesz délután! Ne vacakolj már aní nyit! Az iskolákban a gyerekek között: — De unalmas ez a declinátio! A tanár ábrázata érát kesebb! Rajzold le! Jaj, de jók a fülei! Add körül az őst talyban! A tanároknál: — Adj egyest neki! Mit kínlódsz vele? A pótvizsgára készülő diákoknál: — Gyerünk a strandra! Az ember miért töltse fiattá ságát vacak könyvek között?... Leo a házastársakat is macerálja: — Tessék, már 9 óra! Hol csatangolhatott ez megid amikor ötkor végez a munkájával? Régi osztálytársaké találkozott? Jó ürügy! — zümmögi Leo a feleségnek. A féri nek pedig: — Ugyan minek készítette így ki magát ez az asszoni És még új ruhát is vett! Persze el altarja hitetni, hogy est1 pán férjének altar tetszeni!... Leo pletykaéhes. Mohón szedegeti fel a kis hlr-morzsf kát a főnökökről és a titkárnőkről, a szomszédokról és 1 szomszédasszonyokról, az árleszállításról és az árdrágul»' ról. És hogy ne legyen éhes, élesztővel gyúrja össze a vno1 zsácskákat és kaján vigyorgással várja, hogy megdagtP janak. Leo gonosz. A bírósági tárgyalásokon a leggonoszabí ,,Fülemüle-pörök” miatt meggyülölteti jóbarátot a jóbarfl tál, haragos embert a békülni kívánóval. Leó kötekedik. Mindenbe beleszól. Ha valakinek ál mondja az orvos: ne igyák, ne cigarettázzon, Leo kontrái — De amikor olyan jó néha egy stamp rum! Ugyan, »' tői csak nem halsz meg? No és egy cigarettát! Ne néf már olyan áhítattal a tv képernyőjén azt a füstölgő gyá1 kéményt, abból úgysem szippanthatsz! Csak fel kell pattit tanod a cigarettatárcádat. Ne légy már olyan szófogaS gyerek! No, ugye milyen jól esik? ... Szóval Leo rosszalkodik: haragra gyújt, hanyagság' tanít, intrikál, cselt sző, gonoszkodik. Az emberek ped* engedik, hogy uralkodhassék rajtuk, hogy parancsolgass» nekik. És tulajdonképpen Leo vígan cl, mert kedvére <J‘J hajkodhat, jól kitombolhatja magát. Sorsának megváltóvá sától pedig igazán nem kell félnie, hiszen ugye az emb1 reknek eszükbe sem jut, hogy megjavítsák, vagy pláne ö* üldözzék Leót?... (Rnttkay) I Hajdú Béla: BORÚS IDŐK ■* XXV. Egy színházi lovaglás ügy Itt van néhány levél azonos „cégjelzésű” borítékban Kardoss Gézától, a debreceni Csokonai Színház egykori igazgatójától. 1930 márciusából, áprilisából valók. Akkoriban ruccant át Kardoss Miskolcra, hogy megnézze Sebestyén Mihály társulatának egyik előadását. Hogy melyiket, arra már nem emlékszem. Ekkor ismerkedtem meg Kardoss Gézával, az előadást követő baráti ösz- szejövetelen. Ennek a találkozónak az emlékei elevenednek meg Kardoss levelei nyomán. Egyik levelében azt írja, nem emlékszik, hogyan jutott haza Debrecenbe, mert, hogy — ezt már én fűzöm hozzá — a miskolci baráti találkozó nemcsak a késő éjszakába, hanem a másnap délelőttbe is belenyúlt. Megírja, hogy húszéves színművészi és tízéves debreceni igazgatói jubileuma alkalmából jubileumi hetet rendez a Csokonai Színház. Képzeld el — írja — milyen műsort állítottam össze a jubiláns hétre. Vasárnap (1930. március 16.) a János vitézt, hétfőn a Trubadúr operát, kedden a Bánk bánt, szerdán a Faust operát, csütörtökön a Piros bugyellárist, pénteken Szofoklész Oidipusz királyát, s végül szombaton Zilahy Süt a nap-ját hozom ki egy hét alatt teljes felkészültséggel a színpadra. (Egyidejűleg a díszes meghívót a teljes színlappal is megküldte.) No, ezután következik, amiért tulajdonképpen ezekkel a levelekkel előhozakodom. „Engedd meg, kedves Barátom, hogy egy nagy szívességre kérjelek meg. Ugyanis ottlétem alkalmával, emlékezhetsz rá, Sebestyén Mihállyal volt egy kis megállapodásunk holmi művészi párbajt illetőleg, amelyet mi akkor, ha jól emlékszem, a hó végére fixiroztunk. Tekintve, hogy ezek az ünnepi előadások, arra kérlek, vedd magadhoz még valamelyik újságíró cimborát... és kérdezzétek meg nevemben Sebestyén Mihálytól, fenntart- ja-e azt a merész állítását, hogy az ő társulata jobb, mint az enyém. Mert ha igen. úgy egyúttal tisztelettel kérlek meg Téged arra, hogy állapodjatok meg nevemben április 26. és 27. dátumokban, amikor ő teljes társulatával jönne ide 2 napra vendégszerepelni, és én szintén átmennék Miskolcra vendégszerepelni. Egyetlen kikötésem van csak, hogy olyan darabokat játszatunk — értve alatta egy prózát és két operettet — amelyeket tulajdonképpen már lejátszottunk, vagyis nem újdonságot, nehogy ezáltal egymás anyagi érdekelt sértsük■ valamelyes bemutató előadással kapcsolatban ...” Mondanom sem kell, hogy magam részéröl szívesen vállaltam a „párbajsegédi”, illetve összekötő szerepet, mert egy ilyen nemes vetélkedés kétségtelenül előnyére vált volna mindkét bajvívó félnek, A megvalósulás elé azonban bonyodalmak tornyosultak, amiket további két Kardoss-levél- ből (április 1. és április 24. ke. letűek) így rekonstruálhatok. Misinek nem lconveniált a Kardoss javasolta április 26— 27-1 kitolt dátum. Kardoss pedig mindenáron ehhez ragaszkodott. Misi javasolta, hogy a vetélkedőt Budapesten, a Városi Színházban tartsák meg egy zsűri előtt, ebbe Kardoss semmiképp sem ment bele, gondolván arra, hogy Misi ott a Városi Színházban, ahol bátyja, Géza a direktor, otthon van, ő meg idegen stb. Végül is, miután a felek sem az időpontban, sem a párbaj színhelyében nem tudtak megegyezni. meg aztán közeledvén a szezon vége, megnövekedtek gondjaik is, s a további huzavonának nem volt értelme, a párbajból nem lett semmi. De ha már elmondtam ennek a dugába dőlt vetélkedőnek a históriáját, megemlítek néhány nevet a debreceni társulat ama tagjai közül, akikkel korábban vagy később a miskolci színpadon, mint a mi művészeinkkel, találkoztunk. Sulyok Mária (1930 őszén már a miskolci társulat tagja). Takács Oszkár, Ditrói Ica, Mészöly Tibor, Unger (Beleznay) István, Misoga László, M. Barna And, Thu- róczy Gyula, akivel 1940 táján itt mint staggione társulati igazgatóval találkoztunk. Persze, akiket itt említek, akkor még nagyrésze fiatalok voltak: Ígéretek,-akik csak jó. val később nőttek ki, de voltak kívülük régi kipróbált erői is a debreceni tál'sulatnak. A miskolci társulat ugyancsak bővelkedett énekes és pro. zai erőkben, nem kellett félteni őket a versenytől, amelyet ha az eredeti elgondolás szerint megtartottak volna, bizonyos, hogy nem vallottak volna szégyent Debrecenben. A 29— 30-as szezonban ugyanis a következő nevek szerepeltek a miskolci színlapokon: Kom- póthy Gyula bonviván, Kolbay Ildikó, a ragyogó tehetségű primadonna, Neményi Lili szubrett, Szokoly Gyula a tán. cos komikus. A prózai és a többi énekes erők közül említenem kell Harsányi Rezsőt, Kemény Lászlót, Bilicsi Tivadart (1921-ben már miskolci színész volt), Kondrát Ilonát, Gaál Sándort, Pogány Margi- tot, a remek jellemszínész De- réki Jánost, Hoykó Ferencet, Szabó Gizit, Kristóf Károlyt, Pallay Mancit és Paulát, Pet- hes Ferencet és Kádár . Margi- tot, Hermann Mancit, a bájos Turbók Rózsit, az öreg Gáspár Jenői, aki nemsokkal ezután ünnepelte 40 éves színészi jubileumát. Szóval volt választék bőven jó színészi erőkben. Kár — mondom —. hogy a vetélkedő elmaradt. Ha megtartják, én magam mindenesetre azért szurkoltam volna, hogy a miskolciak lepipálják a Csokonai Színház társulatát Debrecenben. Kardossék pedig itt arassanak sikert. Kapjon ki mind a két fél — és nyerjen mind a két fél... Verskötet ar első világháborúról Debrecen! A Déri • múzeum egyik művelődési központja a városnak. Nagy előadótermében s két> kiállítási termében eleven élet lüktet. Sok emlék fűz ehhez az intézményhez. „Hortobágyi pásztor- és betyárnóták” — dr. Ecsedi Istvánnak, a Déri múzeum első igazgatójának, világjáró a „civistudósnak” egyik kötete ez a gyűjtés. Testi-lelki jóbarátja, Káplár Miklós, a csikósbojtárból lett festőművész hozott vele. először össze, akkor kaptam emlékbe a kis könyvet. Káplár 1932-ben Miskolcon is rendezett kiállítást, a.kkor melegedtem össze a Hortobágy hí. rés festőjével, a tiszta szívű nagy behemót örökgyermekkel. Mások is megszerették, s később gyakorta látogatott el Miskolcra. Műterem a hortobágyi csárda egyik szobájában. Itt látogattuk meg Miklóst. 1934 nyarán. Ez volt az ő festő- birodalmának a központja. Éppen ott találtuk Medgyessy Ferencet és feleségét is. Csak úgy gyöngyözött a két eredeti művész humorpatakja, amíg ott időztünk. Emlékezetes találkozás volt... Félév múlva, 1935 áprilisában váratlanul meghalt Káplár Miklós. Pesten tartottam éppen kiállítást a Frankéi Szalonban, amikor közös barátunk, Szabó Pál, a biharugrái író jött a szomorú hírrel. Rossz napunk volt. Egy évre rá elment Ecsedi is, miután még megrendezte Káplár hagyatéki kiállítását a Déri múzeumban. Ecsedi is korán halt meg, mindössze 51 éves volt. Két múzeumi évkönyv: 1935, 1936. Ezeket Ecsedi utóda, dr. Sőregi János állította össze, nagy alapossággal. A két kötet hű tükre Debrecen akkori közművelődési életének. Benne van úgyszólván mindenki, aki a közműveltség terjesztésében szerepet játszott. Ha elfeledném is, emlékeztetne egyik évkönyve a Déri múze-. umbau 1936 április 19—26-í rendezett kiállításomra.' Eszed be juttatja a meleg fogadtatás segítőkészséget, amiben Sörei a debreceni festők, ifj. Ková1 János, G. Szabó, Senyei Olá* Vadász Endre írók és más W turális tényezők részeltet^ Egész ott-tartózkodásunk als' hol ennek, hol annak vendég' voltunk, kézről-kézre adtí bennünket. Ezt a vendégszék tetet nem lehet elfelejtei1 Nem felejtem el azt sem, hol a kiállításon egyetemi tanár* s más intellektuelek, kend' parasztnénikék és munkás* hogyan adták egymásnak a 1* lincset... Most egy verskötet bükk2 elő. Címe: HÁBORÚ. Költői Juhász Géza. A debreceni Ad! társaság 1937-ben megjelent k adványa. A versekben az el* világháború borzalmai eleV1 nednek meg Gáborján! Szál Kálmán kongeniális fameüsd leivel illusztrálva. A „Kar? halottainak” ajánlott köt' megrázó erejű háborúellefl1 versei éberségre figyelmezt3' vészkiáltások voltak abban 1 időben, amikor a második '' lágháború már előrevetette 3 nyékát. így értékeltük az v dalmi tettnek számító versk tetet ^ Termésben is. közöld a kötet egyik legharcosa* versét. Költők, írók, s az. .emberi^ legjobbjainak vészjelei elhal11 zottak a világ minden tájáfl de az új. a százszor szörnyül megpróbáltatást mégsem kehj hettük el. Sohasem fizetett rí1 az emberiség ekkora tandíjai bölcsebb életért Vasárnap, 1964- juUus 5, I LEÓ
