Észak-Magyarország, 1964. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-02 / 127. szám
Kedd, 1964. június 2. ESZAKMAGVARORSZAG 5 T A meglepetések fordulója A meglepetésen természetesen a papírformával ellentétes eredményeket értjük. Nos, ezen az alapon az elmúlt vasárnap néhány vaskos meglepetés adódott a labdarúgásban. Hogy a nagyokkal kezdjük.- kevesen számítottak arra, hogy a. Ferencváros, az NB I éllovasa vereséget szenved. Azután arra is csak a vérmesebb szurkolók gondoltak, hogy a Diósgyőr pontot vesz el a kiesés veszélyétől még inkább fenyegetett Pécstől, a Mecsek aljában. Az ózdiak győzelme vár,ható volt, viszont akárhogy is vesszük, az MVSC két gólos hazai veresége a nyíregyháziaktól, bizony a meglepetések közé tartozik. így hát méltán nevezhettük a vasárnapi, találkozó-sorozatokat a meglepetések fordulójának. Pécs—DVTK Isi (1:0) Pécsett 7000 néző előtt került sor Gere játékvezető irányítása mellett a két csapat találkozójára. A játék képe, az adódó helyzetek alapján, igazságosnak mondható a döntetlen eredmény. Szó se róla, volt időszak, amikor a pécsiek valamivel többet támadtak, ezzel szemben nyugodtan kijelen thetjük: a diósgyőriek váratlan, rajtaütésszerű előretörései esetenként legalább olyan veszélyesek voltak, mint a hazaiak meddő fölénye. Egy azonban biztos: a döntetlen eredmény mindenképpen kecsegtetőbb a DVTK számára, mint a pécsiekére. Ha a 90 perc fontosabb eseményeit akarjuk néhány mondatban megemlíteni, akkor az első negyedóra eseményeként néhány pécsi lövésen kívül szóvá kell tenni Rádi, majd Tamás sérülését. A félidő gólja a 36. percben esett, amikor Dunai II. elég nehéz szögből a kapu jobb oldalába vágta a labdát. 1:0 a Pécs javára. A gól után diósgyőri támadások következtek, és ha Kovácsnak egy kis szerencséje van, már az első félidőben kiegyenlíthetett volna a DVTK. A játékidő második része változatos küzdelmet hozott. A pécsiek továbbra is igyekeztek támadólag fellépni, de a diósgyőri védelem jól hárított. Sőt, a DVTK az 56. percben egy rossz kapukirúgás után Sikora révén megszerezte a kiegyenlítő gólt. Ezek után érthető, hogy a mérkőzés hátralévő percei, ha lehet mondani, még hevesebb küzdelmet hoztak, a gólszerzésre azonban egyik csapatnak sem futotta erejéből. Helyzetek viszont mindkét oldalon akadtak. A DVTK a következő összeállításban játszott: Tamás — Werner, Szigeti, Paulás — Csányi, Szucsányi — Takács, Kovács, Nyíri, Ráczi, Sikora. Edző: Nagy György. A mérkőzésen a diósgyőri játékosok közül a hátvédhármas végig jól helytállt, a fedezetsor is tartja formáját, ebben a csapatrészben Szucsányi játszott ezúttal jobban, a támadósorban Sikora góljáért, Takács gyors elfutásaiért, Kovács és Nyíri fáradozásaiért érdemel dicséretet. Gere játékvezető jól bíráskodott. Nyíregyházi Spartacus — Miskolci VSC 2:0 (1:0) Miskolc, 4000 néző. Vezette: Jakab. MVSC: Máté — Homovics, Buna, Vertig — Krompaszki. Deák — Kallus, Marosi, Te- lenkó, Hernádi, Buczkó. Edző: Tiba Sándor. A miskolci szurkolók bizakodással néztek a mérkőzés elé. A vérmes és indokolt remények az első negyedórában valósnak látszottak. Az MVSC támadott, lényegesen többet volt a hazaiak birtokában a labda. Mezőnyfölényük azonban nem eredményezett gólt, a kapura küldött néhány lövést Hargitai biztosan védte. A kezdeti fellángolás fokozatosan elszürkült. A két miskolci fedezet visszaesett, viszont a nyíregyházi hasonló csapatrész ügyesen szedte össze a labdákat, uralta a mezőnyt, jobbnál-jobb átadásokkal indiÖzdi Borsodi Bányász 2: 0 (1:0) Sajószentpéter, 3500 néző. Vezette: Kovács G. Ózd: Katona — Budai, Frenkó, Romhányl — Zalai, Ferdinánd — Borbás II., Szi- Iasi, Fükő. Szendrei, Száraz. Edző: Kemény Tibor. Borsodi B.: Veres — Katona, Csetfalvi, Sztibor — Benkő, Jaskó — G. Szabó, Vécsei, Kő. halmi, Szőcs, Baranyi. Edző: Szűcs György. A két régi nagy ellenfél párharcából ezúttal az ózdiak kerültek ki győztesen — megérdemelten. A mérkőzés első negyedórájában enyhe hazai fölény alakult ki. A 20. perctől a Kohász átvette a játék irányítását. A 23. percben a szemfüles Borbás II. kiugrott két védő közül, és átemelte a labdát a kapujából kifutó Veres felett. 1:0. A 26. percebn Szilasi, a 28. percben Szendrei hagyott ki kecsegtető helyzetet. A 37. percben Csetfalvi kézzel húzta le a labdát a kiugró három ózdi csatár elől, Veres csak nehezen tisztázott. A hátralevő percek ózdi fölénnyel teltek el. Fordulás után továbbra is a Kohász maradt támadásban. A 61. percben Zalai nagyerejű lövését Veres csak öklözni tudta. A 70. percben Csetfalvi birtokában volt a labda, köny- *nyen kirúghatta volna az oldalvonalon kívülre, át akarta emelni az ózdi jobbszélsőn. A kanalazás nem sikerült, és Borbás II. a fejéről előre pattant labdával ügyesen elfutott, (a hazai védők már nem érték utói), s a 16-osról a jobb kapufa tövénél a hálóba vágta. 2:0. Kovács G. kitűnően vezette a mérkőzést. Jók: Budai. Frenkó, Zalai, Borbás II., Fükő, illetve Jaskó, G. Szabó. Ivánszki tóttá rohamra a csatárokat, de veszélyesebb helyzetet nem sikerült teremteniük egészen az utolsó előtti percig, amikor Széles remek labdával ugratta ki a jobbösszekötő helyén Bácskáit, aki félmagasan a jobb kapufa mellett hálóba lőtte a labdát. 1:0. Szünet után is a vendégcsapat kezdeményezett többet. Széleken vezetett korszerű, helycserés támadásai mindig veszélyesen futottak. Az MVSC-nek csak fellángolásai voltak, eleinte több, aztán mind kevesebb, végül egyoldalúvá vált a játék. így már nem hatott meglepetésként a Spartacus újabb gólja. A 77. percben Harcsa védhe- tetlenül lőtt a hálóba. 2:0. Még volt alkalom a szépítésre, de ezen a mérkőzésen az MVSC a szerencsével is hadilábon állt, mert Homovics közeli lövése a kapufáról pattant ki. Az MVSC lélektelen ül. enerváltan játszott, megérdemelten vesztett. Hiba lenne csak a két fedezetet okolni a vereségért. Mátén és Homo- vicson kívül a többiek mélyen formájuk alatt játszottak. NB II: Miskolci Bányász — Gyulai MEDOSZ * 2:2 (0:0) Pereces, 600 néző. Vezette: Pásztor. M. Bányász: Boros — Csorba, Varga, Bartus — Pál, Odermarszki — Deák, Szabó, Tóth, Domonkos, Makiári. Edző. Pribelszki Gyula. Az első félidőben lélektele- nül és tervszerűtlenül játszott a hazai csapat. Fordulás után feljött a MEDOSZ és a 70. percben két védelmi hibából már 2:0-ra vezetett. Ezután magára talált a Bányász, lelkesen rohamozott, és két gyors akcióból a 75. és a 82. percben egyenlített. Góilövő: Domonkos (2). Jók: Boros, Pál, Deák. illést tartott az MTS Borsod megyei Tanácsa Hétfőn délelőtt az SZMT- székházban tartotta ülését a Magyar Testnevelési és Sport- szövetség Borsod megyei Tanácsa. A tanácskozáson megjelent Terényi Imre, az MTS elnökhelyettese, Jakó András, az SZMT vezető titkára, Papp-Gazsi Imre; az MTS Borsod megyei Tanácsának elnöke, a tömegszervezetek meghívott küldöttei és a megyei sporttanács tagjai. Gál Imre, az MTS Borsod megyei Tanácsának elnökhelyettese nyitotta meg az ülést, majd Papp-Gazsi Imre terjesztette a tanács elé az értekezlet első napirendi pontját: A tömegtestnevelés és sport helyzete megyénkben. Az MTS Országos Tanácsának határozatából adódó feladatok. A referátum részletesen foglalkozott a tömegsporttal, mint a soron következő legfontosabb tennivalóval, foglalkozott azokkal a feladatokkal, amelyeknek végrehajtása a tanács valamennyi tagjára, a sportszövetségekre, sportkörökre a közeljövőben hárul. A referátumot széleskörű vita követte. Ennek során a következők tették meg észrevételeiket, hozzászólásaikat: Terényi Imre, Jakó András, Nagy Tibor, Majoros Balázs- né. Katona József, Eördögh József, Marosi György, Kiss István, Percnyi István, Soós György, Földi László, Mikula János. Perjési Zoltán, Len- deczky László. Ezután a tanács megválasztotta a megyei TS tömegsport bizottságát, amelynek elnöke Gál Imre, titkára Kóródy János, tagjai: Perényi István, Nagy Ferenc, Nagy Tibor. Gálos Imre, Majoros Balázsné, Lendeczky László és Eördögh József lettek. Ezután elfogadta az MTS elnökségének a szövetségek elnökségében történő személyi változásokra vonatkozó előterjesztését. Végül Gál Imre zárta be az MTS Borsod megyei Tanácsának ülését (A tanácsülésen elhangzott referátumra, valamint a hozzászólásokban javasoltakra, amelyek a tömegsport helyzetének megjavítását célozzák, lapunk későbbi számaiban visszatérünk.) Nem két-három ember ügye! Ha nincs utánpótlás, minden sportág elsatnyul, elsorvad. A játékosok felett eljár az idő, s megkezdődik a szaladgálás más vidékre, más városokba — játékosnézőbe. Ez alól természetesen a röplabdasport sem kivétel. Kellenek a röplabdások, hiszen, megyénkben NB I-es, NB Il-es csapatok vannak, s viszonylag szép eredményeket érnek el. Nos. ezt tartotta szem előtt néhány lelkes sportember, amikor javasolta, hogy megyénk általános iskolásainak részvételével, rendezzenek körmérkőzés-sorozatot, aztán Miskolcon döntőt. Vallják ugyanis — és helyesen! —, hogy a röplabda megszerettetését és a röplabdások kiválasztását már az általános iskolában meg keJ kezdeni. Szerkesztőségünk, a sportszövetségekkel egyetértésben, támogatta az elgondolást, és vándorserleget ajánlott fel a torna győztesének. A kezdeményezést azonban részvétlenség, közöny fogadta. Megyénk több száz vidéki iskolája közül csak kettőnek leánycsapata reagált a felhívásra — azonban a vasárnapi miskolci döntőn már nem jelent meg. Három miskolci leánycsapat versengett a serlegért. A nemtörődömségre jellemző, hogy a három közül kettőt nem kísért el testnevelő tanár a diósgyőri pályára. (Továbbá: a fiú-együttesek hol voltak?) Csoda-e, ha ekkora közöny láttán a lelkesedés alábbhagy? Ez a versenysorozat mindenképpen hasznos lett volna. bizonyíthatják ezt Farkaslyuk, az MVSC. a DVTK, az egyetem. Sátoraljaújhely. Szerencs. Tállya. Mezőkövesd csapatai, s mindazok, akik kicsit is értenek hozzá, és szeretik ezt a sportot De hát egy ilyen kezdeményezés nem lehet csupán két-három ember ügye! Beczc Károly A döntő eredményei: xn. sz. (Kun Béla utcai) ált. Iskola—I. az. (Nafjyváthy utcai) ált. Iskola 75:15; XVIII. sz. (vasgyári) ált. iskola— I. sz. (Nagyváthy utcai) ált. iskola 57:42; XVIII. sz. (vasgyári) ált. iskola—XII. sz. (Kun Béla utcai) ált. iskola 56:31. A vándorserleget ez évben a XVIII. sz. ált. iskola nyerte el. Röplabda Bp. VTSK—Miskolci VSC 3:1 (12, —12, 6, 10) Budapest, NB I női. A nagy‘melegben lejátszott mérkőzés első két szettjében kiegyenlített volt a játék. Az első a hazaiaké, a második a miskolci együttesé volt. A harmadik játszmában az MVSC kissé visszaesett, s így a VTSK biztosan nyert. A negyedik szettben sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, végül azonban a fővárosiak erősíteni tudtak, és megnyerték a mérkőzést. Jók: Homoláné, Lévai, Nagy. Nemzetközi kézilabda mérkőzés Szerdán délután 6 órakor nemzetközi kézilabda mérkőzés színhelye lesz a népkerti sportpálya. A Slávia Kassa NB II-cs kézilabda csapatával játszik a MÉMTE férfi együttese. A kassai csapat egyik legjobbja az NB II-nek, így a mérkőzés színvonalasnak, érdekesnek ígérkezik. A találkozó iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. Kéailabdában t Két győzelem, öt vereség Május utolsó vasárnapján az NB II-ben már a „második félidő” vette kezdetét. Az „őszi” első fordulóban csak a MÉMTE és az MVSC férfi együttese győzött, a többiek sorra kikaptak. Ózdon a Kohász férfi gárdája lelkesen küzdött, de a listavezető Honvéd ellen ez kevés volt a pontszerzéshez. Bp. Honvéd—Özdi Kohász 24:12 (15:5) ózd. NB I férfi. A 2000 néző előtt lejátszott mérkőzésen a hazai csapat minden tőle telhetőt megtett, hogy az öt válogatottal rendelkező fővárosi együttes győzelmét megakadályozza, azonban eredménytelenül. A Honvéd elsősorban gyors indításaival, jó védekezésével érte el nagyarányú győzelmét. A hazaiak nem bírtak a kitűnően záró Honvéd-védelemmel, továbbá Nemzetközi ifjúsági labdarúgó mérkőzés Miskolci VSC — Lokomolíva VSZ Kassa 1:1 (1:1) MVSC pálya, 1000 nézó. V.: vendégek, sokat támadtak, fő- lyes, aki egy alkalommal pom- Takács. leg Mózes volt nagyon vészé- pás labdával szöktette HudáMVSC: Benkö (Filadelfi) — Tombácz, Hernádi, Bírta — Imri, Mahai — Márta. Molnár, Kegőczi, Simonyi (Kosa) Sarkad). Edző: Tóth József. VSZ Kassa,: Csűrnita — G arcsár, Magdolen, Andrejko — Sándor, Krakovszky — Mahaj (Kalis), Fecsko, Hudák, Mózes, Matsucsák. Edző: Fecz- kó Ferenc. A csehszlovák I. ligában szereplő kassai csapat fiataljainak és a miskolci vasutasok fiataljainak találkozója főleg az első félidőben hozott tetszetős játékot. Az MVSC kezdett jobban. A 8. percben Sarkad) beadása után Molnár elé került a labda, aki 16 méterről a jobb sarokba bombázott. 1:0. Egyre jobban feljöttek a kot, s a középcsatár kiegyenlített. 1:1. Szünet után gyengébb lett az iram. a színvonal, és ebben a játékrészben inkább a kassaiak voltak a többet kezdeményezők. A játék képe alapján az eredmény igazságos. Jók: Birta. Imri, Mahai, Re- gőczi. Sarkadi. illetve Csumi- ta, Magdolen, Sándor. Hudák, Mózes (a mezőny legjobbja). az NB i. Állasa: Tömegjeiénél a miskolci lS-os elölt. Molnár elrúgja a elől a labdát. kapu Foto: Szabó István 1. Ferencváros 11 10 _ 1 28: 9 20 2. Tatabánya H 6 4 1 21: T 16 3. Bp. Honvéd 11 8 3 2 21:11 15 41 Győr 11 5 3 14:10 13 5. MTK 10 S i 3 15:11 IS 6. U. Dózsa 10 8 Z 3 15:11 12 7. Vasas 11 4 4 3 10: 8 12 8. Csepel 10 4 t 5 11:10 9 9. Dorop 11 2 5 4 8:11 9 10. Komló 11 4 1 8 7:18 9 11. Szegred 11 3 2 8 10:15 8 12. Diósgyőr 11 2 3 8 5:13 7 18. Pécs 10 1 4 5 5: 9 « 14. Debrecen 11 tta 1 10 3:2S 1 ezen a mérkőzésen a sok kapufa és a kihagyott büntető is az ellenfél malmára hajtotta a vizet. Góldobók: Tiba (5), Marosi (3), Polencsik (2), Bellér, Koreny (1—1). A csapat minden tagja dicséretet érdemel szívj átékáért. MVSC—D. GÖCS Vasas 15:13 (8:5) Debrecen, NB II férfi. Érdekesen alakult a mérkőzés. Az első percekben a GÖCS 3:0-ra elhúzott, utána az MVSC sorozatban 7 gólt dobott, és ettől kezdve végig vezetett. Előnye a második félidő közepén 7 gólra növekedett. A játékvezető jól bíráskodott. Nagyon lelkesen és kitűnően játszott az MVSC. Góldobók: Stumpf (5), Csoltkó (3), Simon, Gyöngyösi, Hoffmann (2—2), Kiss Tibor (1). Jók: Muhorai, Hoffmann, Stumpf, Simon, Gyöngyösi. MÉM TE—Nyír egyháza 29:20 (12:12) Miskolc, NB II férfi. Az első félidőben hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Jellemző, hogy ebben a játékrészben tizenegyszer állt döntetlenre a mérkőzés. Fordulás után a Munkás „elszaladt”, és a vendégek egyszer sem tudtak egyenlíteni. A MÉMTE az első 30 percben sok labdát eladott, idegesen játszott. A szünetet követően mintha új csapat lépett volna a pályára, ötletesen, nagyon jól rohamozott a Munkás, az indítások is sikerültek. Góldobók: Petrányi, Hubai, Papp Varga (5—5'. Sándor (4), ‘Gyülvészi (S), Ko- sárkó (2). Jók: Jáger (a mezőny kimagaslóan legjobbja' Kosárkó, Varga, Hubai. Csepel—DVTK 30:17 (13:8) Budapest, NB II férfi. A két gólerős játékos, Surá- nyi és Marosvári hiányát nagyon megérezte a DVTK. Éttől függetlenül a vereséghez nem kis mértékben az is hozzájárult, hogy a játékvezető igen egyéni felfogásban vezette a mérkőzést, többször először előnyszabályt alkalmazott, ös csak akkor ítélt szabaddobást a DVTK javára, amikor a játékos gólhelyzetbe került Gól. dobók: Futó (8), Mátyás (4), Papp (2), Kisbenedek, Selme- czi, Sebesi (1—1). D. Spartacus—MVSC 6:4 (3:3) Debrecen, NB II női. Az MVSC továbbra is hullámvölgyben van, ezen a találkozón meg sem közelítette a tavaszi fordulóban nyújtott teljesitményét, bár a vereségben az is közrejátszott, hogy a nyíregyház: játékvezető öt büntetőt Ítélt a Vasút ellen, a ezt a csapat nem tudta idegileg elviselni: szünet után jóformán feladta a mérkőzést. Góldobók: Takács (2), Szabóné, Gátiné (1—1). A csapatból csak Takács dicsérhető maradéktalanul. Bp. Vasas—Ózdi Kohász 8:3 (5:3) Ózd, NB II női. A hazai közönség régen látta ilyen passzívan játszani a csapatot. Az ózdi lányok szinte érdektelenül, lelassítva játszottak és elkövették azt a taktika: hibát, hogy nem kapcsolták ki a Vasas legveszélyesebb. leggólképesebb csatárat. Góldobók: Andrikné (2). Nagy-. Sándor (1). A Kohászban egyedül Andrikné játszott megfeie löen. Nyíregyháza—Borsodi B. 7:4 (8:2) ' Sajószentpéter, NB II női. A Bányász-lányok az eddiginél jobb teljesítményt, javuló játékot nyújtottak. 4:3 állásnál egy súlyos bírói tévedés annyira megzavarta a hazaiakat, hogy 1 perc alatt két gólt kaptak. Góldobók: Knittelné, Baloghné, Szűcs, Gond (1—1). (Sándor)