Észak-Magyarország, 1964. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-12 / 136. szám

♦ 5 Péntek, Í96Í. június 12. ESZAKMAGYARORSZAG Mi újság a kajakosoknál? «JUMIÍÍse* Minden tavasszal újraéled csipkerózsika álmából a vízisport. Miskolc kajak- kenu sportja valamikor, nem is olyan régen, országos hírű volt, és városunkat súlyához, eredményeihez mérten, a vi­dék fellegvárának tekintet­ték. S erre minden jogcíme megvolt. Jelenleg azonban problémákkal küzd ez a nép­szerű, sok sikert elért sport­ág. Erről beszélgettem Nagy Gyula sporttárssal, a Borsod megyei Kajak-Kenu Szövetség titkárával, aki a következők­ben informált: — Az eddig is kedvezőtlen viszonyok jóformán teljesen megszűntek azzal, hogy azt a részt, ahol a vízitelepek van­nak, és a versenyeket le szok­tuk bonyolítani, a Sajó szabá­lyozása következtében elzár­ták. Most ezen állóvíz keletke­zett, és az eddig is meglehető­sen szennyezett rész, még job­ban elszennyeződött, teljesen alkalmatlanná vált vízreszál- lásra. Mivel ezt a vizet nem tudjuk használni, versenyzőink vállon vitték el a hajót az új ágba, amely azonban nem al­kalmas verseny rendezésére, mert keskeny és 200 méternél hosszabb egyenes rész sincs benne, holott legalább 500 mé­ter ' egyenes pályára lenne szükség rövidtávú versenyek lebonyolításához, de tulajdon­képpen 1000 méter a kívána­tos, az előírásszerű. — Éppen ezért örömmel vet­tük tudomásul, hogy az új ág­tól nem messze, a kavicst&r- melés következtében egy tó ke­letkezett, amely a jövőben al­kalmassá válik a víziélet fel­lendítésére. Már most is abban a helyzetben vagyunk, hogy a szakosztályok, igen sok nehéz­ség leküzdése után, megkezd­hették a telepek felépítését... — a tó partján. k — Az idén már ezen a tavon rendezzük versenyeinket. Ez — ha még nem is teljesen ide­ális körülmények között —, megvalósítható. (Még nem megfelelő hosszúságú, de meg­van az adottsága, hogy a jövő­ben nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmassá válik.) — A költözködés nem olyan egyszerű, erősen igénybe veszi a szakosztályok anyagi erőfor­rásait. Gondoljunk csak arra, hogy a három miskolci egye­sület, a DVTK, az MVSC. a Postás részére az invesztálás, még ha csak ideiglenes épület­ieket emelnek is, sok pénzbe £c A kerül. Állas Miskolci Városi Tanács VB , Semmelweis Kórház igazgatósága S több éves gyakorlattal rendelkező — A kívülálló nem láthatja,/ villanyszerelőt, vizsgázott fűtőt, talán el sem tudja képzelni,, térfi segédmunkásokat, pavilonos . , , , , . , . r , ... * beteghordót keres azonnali felvé­hogy a telephelyek kialaklta- mire. Jelentkezni lehet mindennap sa, az épületek felhúzásai délelőtt 8—12 óráig a kórház sze­mennyi problémát jelont, s ha$mél:y7-eti főelőadójánál. isii mégis van élet, remény a fej-- „ Gyakorlattal rendelkező gyors- , „ ,, , , vés gépírónőt felveszünk Jelent­lodesre, az nagyreszt a ver-]kezni. Lapkladö vállalat, Kossuth senyzőknek, a lelkes. igazánTu. 11. lelkes sportvezetőknek kö-v Bejárónőt gépesített, háztartásba, szönhető. Kolozsvári István,$ tonnáira . felveszek. , Miskoic-Ta- Jenesei József, Oprável Ist-$ ván, Gaál József és mások^ minden erejükkel azon fára-* doznak, hogy Miskolcon már aT közeljövőben élénk kajak-ke-V nu élet legyen. Ha a Városi TS| az eddigi segítséget továbbra is^ biztosítja és a tanács is több^ segítséget ad, (bár eddigi támo-s gatása sem lebecsülendő), ak-f kor Miskolc hamarosan újra? ott lehet a vidék vízi sportja-^ nak élén. é | Eddi" is sokat tettek || az önzetlen társadalmi munká-» sok, hogy Miskolc vízisportja a? jövőben régi fényében ragyog-V jón, s ha Nagy Gyula titkár^ csak a pillanatnyi helyzetet^ vázolta beszélgetésünk alkat-A mával, szavaiból ki csendült:! megfelelő segítséggel remény * ván olyan pálya kialakítására,V olyan otthon megteremtésére.$ amely pótolja az elvesztett Sá-$ jót. s talán még a múltnál isA iobb eredmények elérésére! nyújt, lehetőséget, már a közel-T jövőben. V A Szendrői Állami Gaz­daság magtáros és bérelszámo­ló házaspárt keres, azonnali belépésre. Je­lentkezés a gazdaság központjában. Felvétel esetén útiköltséget térí­tünk. Mélyépítésben, vagy víz­építőiparban jártas, ko­moly, gyakorlattal ren­delkező mérnököt, veze­tő beosztásba keres a Borsod megyei Vízmű­vek, Miskolc, Szeles u. 77. szám. Konyha helyiség albérletbe lei- adó. III. kér., Mária u./21. Érdek­lődni 17 órától. _________ 1352 B útorozott szoba nők részére ki­adó. Jókai u. 39. 1355 Kiilönbejáratú üres szoba június 15-re kiadó. Latorca u. 6. Martin­telep. _ _ 1358 Éladó két szoba, konyhás, be­költözhető ház. Hejőcsaba, Szirma u. 24.____ _ _ 1705 S zoba, konyhás ház azonnali be­költözéssel eladó. Martintelep, Gu­tenberg utca 9. 1727 Bútorozott szoba 3 férő -részére kiadó. Palóczy u. 23. 1739 Albérleti szoba, konyha gyer­mektelen házaspárnak kiadó. Diós­győr, Batsányi J. u. 5. (Márta- bányánál.) 1761 Azonnal beköltözhető két szoba, .konyha, speizos, pincés, mellék­helyiséges, nagy kertből álló csa­ládi ház eladó. Miskolc, IV., Hock János u. 2. szám. ___ 1325 B útorozott szoba fürdőszoba használattal, autóbusz megállónál két nő vagy gyermektelen házas­párnak kiadó. IV., Csabavezér u. 131._________________ 1763 B útorozott nagy és kis szoba ki­adó. Martintelep, Tömöri u. 41. _ Egy fiatalember lakást kaphat. Miskolc, Tanácsház tér 13. sz. ” Elcserélném kazincbarcikai két szoba, összkomfortos lakásomat hasonló miskolcira vagy buda­pestire. Cím: Kazincbarcika, Béke tér 18. ni. em. 3. _ 1764 Egy rendes térfi szállást kaphat.. Kossuth u. 17. 1786 VEGYES Elvesztettem sárga színű nylon* bordás csikozású blúzomat a Béke tér — Beloiannisz és a Széchenyi utca vonalon. Cím: Selyemrét u. 32., H/4., délután 4 órától, Szeke- resné. 1406 1964. jún. 9^0n a Sárospatak felől közlekedő éjféli vonatban elhagy­tam napszemüvegemet, pénztárcá­mat és egy könyvet. Kérem a be­csületes megtalálót, jutalom elle­nében Miskolc, Gyöngyvirág u. 1. alá adja le, Szabóékhoz. 1377 Kárpitos és szőnyegjavítási mun­kát vállalok a lakásán is. Tarczi. Borsvezér u. 14. ' 1774 39 éves szerelő, nemdohányzó, nőtlen, hozzáillő élettársat keres. Leány pontos címmel * ellátott leve­lét kéri 29 éves korig, „Hűség'» jeligére a miskolci Hirdetőbe, Szé­chenyi u. 83. szám alá. 1227 G—GS 35-ös, Zetor K— 25, DT—413, T— 28 erő­gép, valamint, SZK-kom- bájn alkatrészeket, s nagy mennyiségű golyóscsapágyakat az elfekvő készletéből a Felsőzsolcai Gépállomás eladásra felajánl. Érdeklődni lehet szemé­lyesen, vagy levélben, il­letve telefonon. Sándor Nándor Jeney Erika és társai Közlekedési Építő Válla­lat miskolci főépítésve­zetősége felvesz 1 fő épí­tőipari gyakorlattal ren­delkező teljesítményelszámolót, 1 fő villanyhegesztőt és fizi­kai munkára alkalmas kubikosokat. Jelentkezés: Miskolc. Jó­zsef A. u. 49. ♦ E rdőbénye egyetlen atlé­táját Jeney Erikának hívják. Balatonbogláron sze­rette meg az atlétikát, és az ügyes kislány kétszer is meg­nyerte a Somogy megyei ifjú­sági bajnokságot. Előbb a me­zei futásban, majd, a. 400 méte­res síkfutásban diadalmasko­dott. Tetszett neki a sportág, és folytatni szerette volna, de erre nem volt módja. Hazajött E rdöbényére. Itt nem volt lehetősége, hiszen a községben nincs atlétikai pá­lya. Egyedül futkározott a ré­ten, majd tavasszal elindult a járási mezei futóbajnoksá­gon — és megnyerte. Azóta, semmi? Egy olyan kislány, aki nagyon szereti a sportot, nem tud meglenni nélküle. Jeney Erika felke­reste a, községi sportkör elnö­két, és előadta kérését: — Szeretnénk női. kézilabda csapatot alakítani, tessék eb­ben segítségünkre lenni. Jeney Erika. — Ki tanítja majd a lányo­kat? — kérdezte Sikátort Ist­ván sportköri elnök. 4 — Én majd tanítom őket, k értek egy kicsit hozzá. így kezdődött, és azóta he- ’ tenként két alkalommal ed- f zést tart a lányoknak a kéz- (' detleges állapotban lévő ké- k zilabda pályán. György Mar-1, git. Katona Katalin, Erdősig Erzsébet, Beggyes Mária, Zsí- V ros Judit, Fejér Mária. Prágai 4. Ilona, Farkas Valéria. és Gór- licza Ilona az irányításával a ismerkedik a kézilabda szabd- J lyokkal, sőt minden edzés vé- J gén két kapura is játszanak fl 4 lelkes erdöbényei , kislányok. ^ A sportkör felszereléssel ^ látta el őket, és annak örül-a nek a. legjobban, hogy sok ál- T talános iskolás nézi őket, ía-y nulgatja a szabályokat. f I ehet, hogy Jeney Erika ^ *- kezdeményezésére. fej- A lett kézilabda élet lesz Erdő- a, bényen? Mindenesetre dicsére-y tcs a munkálkodása, s jó f lenne, ha példáját más fal'vak- 4 ban is követnék. LP ^ Lakatos szakmunkást szerelői munkakörbe, valamint gyakorlott műszaki anyagraktárost keres az ÄFOR Asvány- olajforgalmi Vállalat. (Miskolc, Baross G. u. 13-15.) Motorkerékpárvezetőt cs vontatóvezetőt gyakorlattal felveszünk Miskolci Sütőipari Vál­lalat, Hunyadi u. 56. Hsa siktrüta visszavágás Borson megye— Hajdú megye 0:0 MVSC pálya. 300 néző. V.: Koncz. Az ifjúsági válogatottak visz. szavágóján így állt fel a bor­sodi együttes: Csank — Csordás (Bírta), Gyöngyösi, Tóth — Imri (Csir- maz), Bakos — Oláh, Ver- bóczky, Rőlhy, Regőczi, Sar- kadi. Edző: Tóth József. Az ejső tíz perc lagymatag, iram nélküli, kapkodó játékot hozott. Ezután élénkült vala­mit a játék, de a csapatok fő­leg egymás hibáiból éltek. Hajdú együttese első perctől megerősítette védelmét, amely- lyel nem bírtak a borsodiak. Oláh lövését védte a kapus, majd Regőczi közelről alig lőtt mellé. A második félidőben tíz per­cen át nagy nyomás neheze­dett Hajdú kapujára. A hazai­ak azonban mindent középen igyekeztek megoldani és az el­lenfél védelme csirájában el­fojtotta a kezdeményezéseket. Tíz perc után Hajdú is vezetett néhány támadást és ennek so­rán Seres nagy lövését bravú­rosan védte Csank. A mérkő­zés végefelé Regőczi került helyzetbe, de erős lövését a ka­pus kiütötte. A mérkőzésre rányomta a bélyeget a debreceni ered­mény. Hajdú megye egy gólos előnyét tartani igyekezett és ez sikerült, nekik a rendkívül Idegesen, sok átadási hibával játszó borsodiak ellen. Kohcz játékvezető minta­szerűen bíráskodott, partjelzői 3ol segítették. LP Űszőverseny 30 fokos vízben Miskolc-Tapolcán nagy ér­deklődés mellett rendezlek legutóbb úszóversenyt. A fürdő- zők örültek a verseny nyújtot­ta szórakozáson kívül annak is, hogy bár szerény eredmé­nyekkel, de Miskolcon is él és jelentkezik az úszósport. Az úszás minden korosztály szá­múra hasznos, és igen szép sportág. Az úszás egészségügyi előnyei vitathatatlanok. Sajnos, a legutóbbi verse­nyen mást tapasztaltam. A kedvezőtlen vízviszonyok kö­vetkeztében sem a versenye­ket, sem az edzéseket nem le­hetett egészségügyi szempont­Einlék tárgyak at „gyűjtöttek“ A Borussia Dortmund nyu­gatnémet ifjúsági labdarúgó csapata egy nemzetközi tornán vett részt Hágában, s ezen 8. lett. A csapat tagjai még to­vábbra is Hollandiában ma­radtak volna egy amszterdami mérkőzés-sorozatra, ha ... A hágai rendőrség közlése szerint azonban erre nem ke­rülhetett sor, mivel a 15 tagú küldöttség 9 tagja az egyik üz­letben emléktárgyakat .emelt” el, mintegy 40 holland forint értékben. Nagynehezen, úgy, ahogy tisztázódott az ügy, miután a Borussia Dortmund ifjúsági csapatának vezetője kijelen­tette, hazatértük után minden költséget megtérítenek, és gondoskodnak róla, hogy a 9 játékos ne léphessen többet labdarúgó pályára. A Nagymiskolci Állami Gazdaság felvesz 3 fő mezőgazdasági gépek szerelésében jártas szerelőt, azonnali belépéssel, fi­zetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés Mis­kolc, Baross G. u. 13-15. A Miskolci Bútoripari Vállalat felvételre keres műszaki rajzolót, technikusi képesítéssel. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a mun­kaügyön. ADAS—VÉTEL ból megfelelő körülmények/ között lebonyolítani. A maxi-/ málisanjnegengedhető 24—25] fokos víz helyett 30 fokos viz.v ben végzett erőteljes sport-v munka ártalmas a szervezetre, $ mert túl nagy megterhelést ró/ a versenyző szívműködésére ésT vérkeringésére. Ez a megálla-V pítás az Országos Testnevelésig _______________________________ é s Sportegészségügyi Intézet^ a Miskolci Mélyépítő vállalat igazgatójának hivatalos állás-i tulajdonában lévő 2 db 3 tonnás, nnnt-in ] 2 Vib 2,5 tonnás és 1 db 2,2 tonnás 1 ’ $ pótkocsik könyvjóváirással eladók. Nem tudom, hogy a helyi * Érdeklődni ís-sns telefonszámon, sportorvosi hatóságunknak;Miskolc’ Jó“et AWÜa .u- 49- sz­i.iHnm-íaz pmlítettf Mahagóni hálóbútor eladó. Mis- van-e tudomása az _emnte«Tk Mélyvölgy u. 10. sz. alatt. körülményről? Ha nincs. ez-V aaáx—/„* —,, * , .. . , r . a. . ,,I Eladó 3Ó állapotban lévő kis­Uton hívom fel a figyelmet^ipari ruhásszekrény, konyhaszek- mindazoknak, akik fiatalsá-i rény, asztaltűzhely. Hejőcsaba, Se- gunk egészségéért, megóvásá-.Il?svóri_-u- 9-________________135? é rt közvetlenül vaev köz-“ E,adó 2 ágy. 6 db matrac, ruhás­ért Közvetlenül , A szekrény, 2 éjjeliszekrény, stelázü, vetve felelősek. vizsga*-J 2 db karszék, nagy bőrönd. Vigh jak meg alaposan ezt azyMános. Miskolc, II. kér., Gyula u. ügyet, és a gyermekeiket sze-Á48, fsz’ lm---------------------------1361 r ető féltő szülő gondosságával 1 Eladó két darab jókarban levő 1 cto, ieito szuio gon^os5afiavaiAruhíisSi2ekrény jutányos áron. Hat­tegyenek megfelelő intézkedő-avanötösök u. földszint 3. igg7 Seket. a Építkezéstől visszamaradt 130/160­r>-Ps-ií Tas ablak eladó. Üj ajtók, ablakok G3 ermekeink egészséges a készítését, meglévők javítását, át­lődése és Miskolc úszósportjaj alakítását vállalom. Csabai-kar>u érdekében várjuk az illetéke-■ ^yéilmí sek megnyugtató intézkedését 1 Ekokapnlcéseket. vasvályút minden , V méretben készít, rendelésre iazon­Pa.pp Gabor Anal szállít Oszlóvszki. Máriapócs. LABDARÚGÓ VILÁGHIRADÓ A Szovjetunió válogatóit i" Párizsban a Stade Francais el mérte össze erejét. A vezr tő gólt a 44. percben Álba révén a francia I. ligás csapat szerezte meg, a szovjet váloga­tott Huszainov révén a percben egyenlített. ♦ Nagy Sándor u. adó. LAK AS — INGATLAN 29. sz. ház el­___________________________________1740 V Szoba, konyhás, előszobás ház i eladó, cserével beköltözhető. Vá- sárhelyi u. 5. Erdősék. 1762 Bútorozott szoba férfinek kiadó, "»échenyi u. 16. I. em. Hátsó ’épcső.______________________• 1701 B útorozott modern szoba'"fürdő- szoba használattal megbízható fia­talembernek kiadó. Pozsonyi u. 9. on ^ Bútorozott szoba egy-két férfi *‘l részére kiadó. Felszabadítók u. 11. Emelet. 1340 Esztergályost, autóvillamossági szerelőt, hálózati villanyszerelőt, autó-motorszerelőt azonnali belépéssel felvesz az ÉM. Építőipar! Szállítási Vállalat miskolci szállítási üzemegysége. Miskolc, Tüzér u. 12. sz. (Jelentkezés Jakó Ferenc mű­szaki osztályvezetőnél.) Értesítjük kedves vendégeinket, hogy június hó 14-étől minden vasárnap de. 11—13 óráig, az alábbi egységeink­ben zenés sördélelőttöket rendezünk. Belvárosi Sörkert, Széchenyi utca 107. szám. Jónás Jancsi és zenekara játszik. Béke Étterem, Széchenyi utca 9. szám. Balogh Gyuszi és zenekara játszik. Hági Étterem, Zsolcai-kapu 5. szám. Bordás Jóska és zenekara játszik. A sördélelőttök üzemeltetése zenenélküli áron történik. Miskolci Vendéglátóipari Vállalat A Miskolci Patyolat Vállalat kelmefestő és vegytisztító iparitanulónak 14. életévüket betöltött fiúkat szerződtet, 8 általános iskolai végzettséggel. Jelentkezés: Miskolc, Győri-kapu 48-50. Csavaráru gyár Ongal Gyáregysége felvételre keres, azonnali belépéssel \ esztergályos lakatos betanított gépmunkásokat Érdeklődni lehet: személyesen, vagy telefonon. £4-348. személyzeti osztály. A 3. sz. AKÖV azonnali belépéssel autószerelő-, autó- vilamossági szerelő-, lakatos szakmunkásokat, hálózati villanyszerelőket, tehergepk ocsivezetőket, kalauzokat, rakodókat keres felvételre, miskolci és Borsod megye területén levő vidéki teleph elyekre. Jelentkezés a vállalat I. sz. üzemegység munkaügyi cso­portjánál, Miskolc, József A. u. 72. sz. (Irodaház, I. e. 44. sz. szoba.) A Miskolci Köztisztasági Vállalat felvesz autó-villamossági szerelőt, autó-karosszéria lakatost, cs autó-motor szerelőt. Jelentkezés: Miskolci Köztisztasági Vállalat, Major u. 2. szám alatti központjában. A Borsod megyei Vízművek » igazgatósága értesíti a nagy­közönséget. hogy a mezőkövesdi termái gyógyfürdő teljes üzemmel, Autóbusz közlekedés a vasút­állomástól biztosítva. Felvételre keresünk kovácsokat, gázhegesztőket, lakatosokat, esztergályosoka' és marósokat. Jelentkezés reggel 7-től délután íél 4-ie a Borsodi Szén- bányászati Tröszt központi gépjavító üzeme. Miskolc, Zombori u. 1. sz. Napi egyszeri étkezést térítés ellené­ben biztosítunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom