Észak-Magyarország, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-13 / 110. szám

HÍREK ■ — A TOKAJ-IIEGYALJÄN működő hegyközségek a késői kitavaszodás dienere idejé­ben elvégezték a szölőtelepíté- si munkákat. A hegyközségek az idén 227 holdon ültettek új furmint és hárslevelű vessző­ket. — A VONTATÁSI szolgálat 156 brigádja küzd a Miskolci Vasútigazgalóság területén a szocialista cím elnyeréséért. 62 brigád tagjai már birtokosai az oklevélnek, hét pedig már a kiváló jelvényt is megszerezte. — KIBŐVÍTIK szolgáltatá­saikat a falu kis bankjai, a ta­karékszövetkezelek. Megyénk hat takarékszövetkezete, a to­kaji, a tolcsvai, a tállyai, a tar- cali, a cigándi és a ricsei inté­zi rnár a 2—3 találatos lottó- szelvények, valamint a kisebb totónyeremények kifizetését is. — A FŐLDMÜVESSZÖVET­KEZETEK nyeresége 46.5 mil­lió forint volt az elmúlt esz­tendőben, hétmillió forinttal több, mint 1962-ben. A föld- müvesszövetkezetfik összes va­gyonának értéke meghaladja a 279 miliőt. — A MISKOLCI Egressy Béni Állami Zeneiskola ma, szerdán este 7 órai kezdettel a Bartók-teremben rendezi meg negyedik növendékhangverse­nyét. Közreműködik: a Mis­kolci Központi Úttörő Kórus, az Egressy Zeneiskola növen­dékzenekara, az iskola kamara­kórusa és ének-tanszakos nö­vendékei. — A VÁROSI központi könyvtár (Déryné u. 5.) május 14-én du. 5 órai kezdettel Sha- kespeare-előadást rendez. Elő­adó: Kordos László könyvtár- igazgató. Közreműködik: Ru- szinkó Mária előadóművész. A belépés díjtalan, (x) A zene mindenkié Az amerikai zenészek egy csoportja a faji megkülönböz­tetés elleni tiltakozás jeléül úgy döntött, hogy ott, aholné- gerek nem jelenhetnek meg. nem lépnék fel. A csoport tag­jai Wladimir Horowitz, Leo­nard Bernstein, Jasha Heifec, Isaac Stern, valamint William Worfield, Leontine Price érde­kesek. mmmwMte Hasznos eszmecsere a tanácsok és a sajtó kapcsolatáról Kedden délelőtt titkári érte-lesok informativ tevékenységé­kezletet tartottak a megyei ta­nácson. Az értekezleten részt vettek a megye valamennyi járási tanácsának és három városának tanácstitkárai. A titkári értekezlet napirendjen szerepelt többek között a já­rási tanácsok sajtó- és propa­ganda munkájának megvitatá­sa. Dr. Kardos Sándor, a me­gyei tanács vb-titkárának ér­tékes referátuma alapján az értekezlet részvevői hasznos eszmecserét folytattak a taná­ról, s arról a segítségről, ame­lyet a Tanácsok Lapja és a párt megyei lapja, az Észak- rnagyarország nyújt munká­jukhoz. .A felszólalók számos konkrét példát ismertettek, hogyan segítette a sajtó a ta­nácsi vezetés munkáját. A ta­nácsok vb-titkárai hangsúlyoz­ták, hogy a jövőben még szo­rosabbra vonják a megyei párt.sajtó, az Eszakmagyaror­szág és a tanácsok eddig is jó, gyümölcsöző kapcsolatát. I diósgyőriek párizsi műsora A Diósgyőri Vasas Művész­együttes tánckara és népi ze-. nakara, valamint több szólistá­ja, mint arról már hírt adtunk, párizsi vendégszereplésre ké­szül. Műsorukat, mint eddig minden alkalommal a Külföldi utak előtt, most a hetedik uta­zást megelőzően is bemutat­ják Diósgyőr és Miskolc közön­ségének. Május 15-én. pénte­ken este 7 órakor lép a mis­kolci közönség elé a diósgyő­ri tánckar és népi zenekar, valamint két szólóénekes. Be­mutatójukat a korábbi évek nagy sikerei alapján nagyará­nyú érdeklődés előzi meg. Társadalmi összefogás Sátorai! aá{ helfen Sátoraljaújhely lakói jelen- parkokba, romos épületeket tudják, hogy munkájuk nyo- tős társadalmi munkával já- bontanak le. Népes munkacsa- mán új színt kap az öreg vá- rulnak hozzá a város építésé- patokat látni naponta, szer- ros. hez, szépítéséhez. Társadalmi számmal, amint egy-egy új A Hazafias Népfront és a A művelődési ház ifjúság:! klubjának tagjai a vidám-park Építésén dolgoznak. összefogással épült meg a Ma­gashegy csúcsán a kilátó. Cser­jéket telepítenek az utcák sze­gélyeire, virágot ültetnek a feladat megvalósítására indul- városi tanács felhívására mind nak. KISZ-íiatalok és felnőt- többen kapcsolódnak be a kö- tek egyaránt részt vesznek e zösségi munkába. Üzemek, hi- munkában. A város dolgozói vatalok dolgozói, kultúrmun- ■ _________j kások, szakszervezeti bizottsá­g ok segítik a városi vidám­park megépítését, siettetik kö­zelebb hozni az időpontot, ami­kor az újhelyi gyerekek birto­kukba vehetik a szórakozást) pihenést nyújtó parkot. Igen jelentős részt vállalnak a társadalmi munkából a Kos­suth Lajos Művelődési Ház klubjainak tagjai, a művelő­dési ház aktívái is. FL Borsodi szövetkezeti tagok közt a debreceni tsz-üdüiöben Matfódi-emlelíbélyeg Néhány nappal korábban hírt adtunk róla, hogy a lesze­relési hónap rendezvényeként Béke Bélyeg- és Dokumentum Kiállítás nyílik meg. Ez alka­lomra adtak ki, nagy költőnk halálának századik évforduló­jára emlékezve,, a 60 filléres Madách-emlékbélyeget. Dísztávirat érkezett a napok­ban szerkesztőségünkbe. Deb­recenből küldték. Borsod me­gyei tsz-tag biztosítási és önse­gélyező csoport Debrecenben üdülő tagjai küldték. „Ha le­hetséges, látogassanak meg bennünket, hogy személyesen is elmondhassuk élményein­ket” — írták benne. Annak a kilencven tsz-parasztnak és parasztasszonynak nevében küldték az értesítést, akik ott pihentek tíz napig a debreceni Nagyerdő szélén épített, csodá­latos. modem tsz-üdülőben. Hasonló meghívót kapott a megyei pártbizottság, a megyei tanács és a biztosítási alapból létesített üdülő felügyeleti szerve, az Állami Biztosító is. így alakult azután, hogy a ba­ráti vacsora után — amely ki­tűnő volt —összeakadtunk dr. Szöpecki Lászlóval, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetőjével, dr. Kardos Sándorral, a megyei ta­nács vb-titkárával és dr. Föve­ny esi Józsefjei, az Állami Biz­tosító Borsod megyei igazgató­jával. Színház, mozi, látogatás Hortobágyra és Szoboszlóra Mire a sorok napvilágot lát­nak, véget ért a tíznapos üdü­lés és a mi tsz-tagjaink kipi­henve látnak ismét munkához. Ki Tiszalúcon, ki Tiszaladány- ban. ki pedig Mezőnagymihá- lyon. Azon a péntek délután A tsz-üdülő. ban, még együtt ültek vala­mennyien. Készültek a szín­házba. Alig kellett kérdezni őket, meséltek maguktól is a hortobágyi kirándulásról, a hogy mór véget ért — mondta sőbb megint másiknak, végül révi Bertalanná Alsózsolcáról —, de jólesett. Aztán az ismer­kedési est se volt kutya! Ci­gányzenére, vidáman táncol­tunk, én a nyitótáncot. Vele — mutat egy táncosnak már nem könnyen elképzelhető bá­csira. — Bizony velem — húzta ki magát Takács Ferenc Tiszala- dányból —, mert én voltam a bálkirály. Nem kell csodál­kozni, bizony én voltam. Pedig már hetven éves vagyok. Jól táncolhattam, mert olyan lel­kesen ropták velem a fiatal- asszonyok, hogy még a gom­bomat is leszakították. Csak azt nehezményezem, hogy egy se jött el aztán hozzám a mu­latság után felvarmi. Pedig ezt elvártam volna — tette hozzá hamdskás mosollyal. ... ki pedig a fakanállal — Nekem először nem jutott táncos — szólt közbe Cserei Károlyné Tiszalúcról —, de nem jöttem zavarba. Kihoztam a konyhából egy ménkű nagy fakanalat, azt öleltem magam­hoz, azzal jártam a csárdást, amíg nem akadt partner. Persze akadt hamarosan. Ak­kor a kanalat tovább adtam egy másik asszonynak, az ké­Síösérdekű közlemény A Belkereskedelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó kereske­delmi tagozatú közgazdasági tech­nikumnak 1964/65. tanévben is­mét megnyíló levelező, valamint Kiemelkedő munkasikerek Szerencsen (Levelezőnktől.) A Szerencsi Cukorgyár dol­gozói az 1963—64. évi kam- pányidöszak alatt nagy felada­tokat oldottak rneg. Száz­hetven egy napos folyama­tos üzemelés során csak­nem 41 ezer vagon cukorrépát dolgoztak fel. A kedvezőtlen időjárást figyelembe véve, amely sokszor a szállítást és a feldolgozást is akadályozta, ez kimagasló munkasikernek sza­biit. A gyár dolgozói, akik elha­tározták, hogy kiváló munká­val ünnepük a gyár 75. éves fennállását, teljesítették adott szavukat. Most úgy döntöttek, hogy a gépek javításából, kar­bantartásából is hasonlókép­pen kiveszik részüket. A hosz- szú kampány alatt a gépek jobban elhasználódtak, és a szokásosnál két hónappal ke­vesebb idő áll rendelkezésre a karbantartáshoz. Az üzem dolgozói vállalták, hogy bri­gádokba tömörülve ezt a mun­kát is határidőre elvégzik. Gulyás Lajos Szerencs esti osztályaiba ismét lehet jelent­kezni. A kereskedelmi tagozatú közgaz­dasági technikum elvégzése vala- ■ mennyi áruforgalmi (boltvezetői, i ellenőri, áruforgalmi előadó) mun­kakör ellátására képesít. Az ügy­vitel területén az iskola elvégzése képesített könyvelői. alapfokú terv-statisztikai képesítést nyújt. Felvételre jelentkezhet minden 15. életévét betöltött kereskedelmi dolgozó, akinek az általános is­kola nyolcadik osztályáról szóló, vagy azzal egyenértékű bizonyít­ványa vám és legalább egyéves szakmai gyakorlattal rendelkezik. A fiatal és Miskolcon lakó keres­kedelmi dolgozók csak az esti ta­gozatra jelentkezhetnek; ahol he­tenként három napon van tanítás. Jelentkezés a munkahely igény­lése alapján jűn. t5-ig a KÖzg. Tech­nikum kereskedelmi tagozat igaz-, gatósággnál (Miskolc, Hősök tere 1. Telefon: 15-643). Részletes tájé­koztatás; valamint jelentkezési lap ugyanott kapható. A kereskedelmi vállalatokat kér­jük. hogy dolgozóik Vészére lehe­tőleg egyszerre igényeljenek je­lentkezési lapokat, és a kitöltve, kellő javaslattal Foíohiállítás a Vasgyárban A Diósgyőrt Vasas Fotókör és a Salgótarjáni Acélárugyár fotoköre közös kiállítást rendez Miskolcon, a Diósgyőri Vasas Filmszínház ki­állítási termében. A kiállítást má­jus 15-én, pénteken este 6 órakor nyitják meg, és az május 24-3g te­kinthető meg minden délután. mindenki táncolt azzal is. De azért férfivel jobb volt csárdá- sozni — teszi hozzá huncut mosollyal. — Amikor nem volt itt a ze­nekar, én szolgáltattam a zenét a harmonikámmal — fordult hozzám Kajati József Vajdács­káról —, még éjjeli zenét is adtam a hölgyeknek. — Igazán meg voltam elé­gedve ezekkel a kedves vendé­gekkel — szólalt meg az ajtó­ból Szabó Antalné, a presszó feltűnően szép dolgozója. — Én már a vendéglátónál is dolgoz­tam, de ezeket a vendégeket nagyon megszerettem. Jobban, mint akikkel a vendéglátóipar­ban találkoztam. Máté Iván MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ Május IS: Marica grófnő (7). Bér­letszünet. Maius 14: Othello (7). Egyetemi­bérlet. Május 15: A Varsói Filharmónia hangversenye este fél 8 órakor. . , . Május 16: Othello (3). Petőfi ifj. laS>* bérlet. Don Quijote (fél 8). Egressy- Ä bérlet. ugyancsak: egyszerre sziveskedje- Május 17: Aana-bál (3). Bérietszu- nefc visszajuttatni. jnet. Marica grófnő (fél 8). Bérlet­_u, Ssaasaéáság ezüne*. 'T'T~ A Magyar Rádió és Televízió miskolci stúdiójának műsora (188 méteres hullámhosszon 18—19 óráig) Megyei körkép. Egy új üzem ___ A Kopasz-hegy lejtőin... Tokaji jelentés. Az Ózdi Liszt Ferenc Művelődési Ház fúvószenekara játszik. Az egészségügyi kultúra kérdései. A nők életéből: Bemutatjuk Keller Livia festőművésznőt. Fiatalok slágerparádéja. Sporthiradó. Képes ismertető az Ózdi Kohászati Üzemekről Az Ózdi Kohászati Üzemeket naponta sokam keresik fel az ország minden részéből, hogy megismerkedjenek az északi iparmdék egyik legnagyobb gyárával. A különböző kirán­duló csoportokon kívül ez év­ben például már több mint negyven iskola csaknem 2000 tanulója, oktatója látogatta meg a gyár üzemeit. A látoga­tók tájékoztatására képekkel illusztrált ismertetőt jelentet­nek meg, amely népszerű stí­lusban, közérthető módon nyújt majd felvilágosítást a gyár történetéről, fejlődéséről, termékeiről. A több ezer pél­dányban készülő ismertető ebben a hónapban jelenik meg. Várható időjárás ma estig: meleg idő, kisebb felhőátvonu­lások, legfeljebb egy-két he­lyen esővel. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—25 fok között. ESZAKMAGYARORSZÄG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi AmVx Miskolc, ranácsház tér t, Telefonszámotn Titkársági 16-880. Kultúrrovat! 16-061. Ipari rovat 16-015. Pártrovatj 16-078. Mezőgazdasági rovati 83-687. Sportrovat: 16-049. Belpolitikai ro­vati panasz a gyek: 16-048. Kiadtat Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Felelős (riadó: Bíró Péter Kiadóhivatalt Kossuth utca U. Telefont 56-151. Hirdetésfelvételt Széchenyi utca 15—17. Telefont 16-213. Terjeszti a posta. Ksphatő minden Borsod megyei oostahlvatalban és kézbesítőnél. Indexszám: 15:QS*. Készült a Borsodi Nyomdában, Felelős vezető: Mérv György. „Szép volt, jó volt, kór, iioßw már éri" azonban, amikor ott jártunk, a minden kényelemmel ellátott, két-három és négy ágyas, erké- lyes szobákban, a szépen be­rendezett napfényes társalgó­i amelyben kétszer is voltak. És ’ mindezt az üdülő igazgatósága . nyújtotta a nyaraláson kívül - — jóformán ingyen. ban, még együtt ültek vala­mennyien. Készültek a szín­házba. Alig kellett kérdezni őket, meséltek maguktól is s hortobágyi kirándulásról, a szoboszlói fürdéssel egybekö­tött látogatásról, a mindenna­pos gyógyfürdési lehetőségről ott. az üdülő közelében (amit főleg az idősebbek vettek igénybe), meg a moziról. Ki a hetvenéves bálkirállyal táncolt... — Szép volt, jó volt, kár, hogy már véget ért — mondta Cselényi Józsefné Mezőnagy- mihályról —, mert vasárnap már utazunk haza. — Agyonetettek bennünket — tette hozzá a jóllakott em­ber elégedett mosolyával Bán-

Next

/
Oldalképek
Tartalom