Észak-Magyarország, 1964. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-12 / 85. szám

4

6S2AKMAGTARORSZÁG

Vasárnap, 1954, április 12.

RrÖEG SÁNDOR:

S GEPEZET

Nem mondom, hogy a történetem idejében valami nagy becsülete volt a munkásember- nek, de amint mondani szokták: aki akart, dolgozhatott.

Magara a legváltozatosabb munkákat vállaltam, mivel éppen ez idő tájban jöttéin fel Pestre s nem volt ismeretségem, azonkívül nem akartam huzamosabb ideig dolgozni olyan helyen, ahol keveset fizettek, vagy gorombán bántak az emberrel. Ezért a foglalkozásomat szinte naponként változtattam.

Húztam kocsit, fejtem tehenet, cipeltem halottat, éjjelenként egy péknél kenyeret dagasztottam; máshol hurkabelet mostam, majd tormát árusítottam, a kőművesek mellett latyakot kevertem, részt vettem egy szegény család kilakoltatáséban és számtalan, egyéb dolgot műveltem. S a végén ott álltam a szénapiac közepén a többi rongyos ember között, bután és reménytelenül, mint aki semmihez sem ért a világon.

Sokára virradt rám a szerencse napja, amikor már mindent meguntam, munkát és munkanélküliséget egyaránt: bejutottam egy csokoládégyárba zsák- porolónak. Poroltam a zsákot délelőtt, délután száz- és ezerszámra. Az orrom és a fülem telerakódott kakaóval és mindenféle szemétporra], a szemem beragadt, a hajam összegubancolódott tőle, s utóbb az agyvelőm is belepte: álmomban is zsákot poroltam, bálákkal. birkóztam. Reggelenként csuromvizesen, elpiszkolódva ébredtem föl, mintha egész éjszaka dolgoztam volna.

Később már aludni sem tudtam. Olyan zavaros szemmel jártam a világban, mint valami próféta. Gondolkodtam, tépe- lődtem, hogy miként szabadulhatnék meg a: zsákporolástól? A cél érdekében kész lettem volna a vallásalapítástól kezdve a miskároiásig mindenre.

Gondolkozásom közben las- eankint kialakult képzeletemben. egy csodálatos gépezet terve. Nagyot mondok, dé való igaz: föltaláltam a zsákporoló gépet. Tökéletesebb valamit még el lehetne valahogy képzelni, de szebbet — soha! Le sem kellett rajzolnom, ügy készítettem el egy-két kéziszerszám segítségével. Ventillátorfonna szerkezet kerepelt benne, és a kintornához hasonlított. Mindenképpen alkalmasnak látszott arra, hogy életfogytig megéljek belőle. Kipróbáltam a szomszédaim előtt. Kitűnően működött. Semmi akadályát sem láttam annak, hogy nyilvánosság elé ne lépjek vele. De hogy lék ne támadjon a szerencsémben, elő- *eör is hozzáláttam közvéleményt szerezni magamnak.

A gyárban minden elérhető embert meggyőztem gépem rendkívüliségéről. Órákig beszélgettem a portással mindenféle technikai kérdésekről. Állítása szerint neki is volt előkészületben valami találmánya.

A távcső iátókörzetét akarta kitágítani, az ördög tudja

ott állt a gépem, és én a szerkezet csodálatos egyszerűségét magyaráztam az egybegyült uraknak. Úgy beszéltem velük önérzetesen, mint egyenrangú emberek szoktak beszélni egymás között.

De amikor az első zsákot beeresztettem a gép szájába, még a levegő is megváltozott körülöttem. A gépen minden elképzelhető nyavalya erőt vett. A zsák rácsavaródott a belére, a hajtóvasa levált, a dob megrepedt benne. Szét kellett szednem az egészet.

A dirib-darabokra azonban már senki sem volt kíváncsi. Az urak úgy tűntek el mellőlem észrevétlenül, mint a pipafüst. Két perc alatt egyedül maradtam, és ott álltam kétségbeesve a gépem mellett. Ügy éreztem, örök adósság marad utánam, ha el nem bujdosok, vagy föl nem akasztom magamat.

Ekkora fölsülése egyetlen aranycsinálónak sem lehetett. Rámfogták, hogy bolonddá akartam tenni a gyárost... Az udvaron újjal mutogattak rám:

— Ez az az ember! — mondták.

Ettől kezdve minden nap

zel verekedni.

A poroló egyetlen fölszerelése mindössze egy hervadt seprő volt, amivel sepergetni szoktam. A gyáros nászajándékul kaphatta tizenöt évvel ezelőtt, Ilyen ronda szerszámot csak végső esetekben vesz kézbe egy rendes munkásember. Elmentem hát az irodába, és kikértem a munkakönyve- met és járandóságomat. Negyedóra alatt felöltözve és megtisztálkodva mentem hazafelé. Vittem magammal a porológépet is, bár erős volt bennem a szándék, hogy otthagyom valamelyik mellékutcában.

Otthon beállítottam a gépet az udvar hátsó részébe, ahol a mellékhelyiségek voltak.

Ugyanott lakott egy magam formájú szegény ember a pincelakók fajtájából, neki ajándékoztam a gépet, hogy tüzelje föl.

A szegény embernek meg volt egy nagy csapat szegény gyereke, egyik kisebb, másik nagyobb... A gyerekek fogták a gépet és anélkül, hogy tudtam volna, elmentek vele koldulni. Zenei hangon nem szólt ugyan a gépezet, de azért

Munkálkodni - „ is

S amikor egy munkavezető is érdeklődni kezdett nálam a találmányom felől, döntő lépésre szántam el magam. Beszállítottam a gépet a gyárba, s a kora délelőtti órákban minden számottevő főbb embert összehívtam a zsákporoló helyiségbe. El is jött mindenki, akiben egy kis kíváncsiság volt.

Ott volt többek között az osztályvezető, a vegyészmérnök, négy felügyelő, az igazgatóságtól egy hivatalnok és néhány kisebb személyiség. Magam le sem vettem bejáróruhámat. Szentül hittem, hogy nem porolok zsákot többé az életben.

A márványkád helyén, ahol

fc zsákot rázogatni szoktam,

történt körülöttem valami botrány. Munkatársaim olyan buzgón emlegették a találmányom, mint valami igazi világszabadalmat, olyannyira, hogy kénytelen voltam erélyesebben föllépni ellenük. Súlyosbította helyzetemet az, hogy a morc- képű munkavezetőm kezdettől fogva nem szívelt. Ha szembe találkozott velem a műhelyben, olyan megdöbbent képpel nézett rám, mintha megettem volna a vacsoráját. Túlságosan mozgékony embernek tartott, s attól félt, hogy egy napon eszembe jut elfoglalni a hivatalát.

Először csendes üldözést kezdett ellenem: naponta ötször- hatszor megállt a hátam mögött és ott pipálgatott félórákig. S amikor minderre érzéketlen maradtam, összedöntögette a a műhelyemben magasra pó- colt bálákat, és újra poroltatta velem. Erre már bennem is fölforrt az indulat, de nem ugrottam neki rögtön, különben sem tudtam soha puszta kézhét-nyolc pengőt meg egy viselt öltönyt mindennap összekerepeltek vele. Azelőtt kenyérre se igen telt nekik, és most egyszerre elkezdtek pörköltet meg pampuskát enni.

Nem vagyok irigy természetű ember, de igen megsértődtem, amikor megtudtam a dolgot. A gépet minden magyarázat nélkül visszavittem a szobámba. A szegény ember — persze — utánam jött, kért, kunyerált, hogy ne haragudjak, ne tegyem szerencsétlenné, adjam vissza neki a gépet, majd megfizeti, mert ha megjavíttatja valamelyik hangszerüzletben, páratlan szép szerszám lenne belőle, higgyem el... és így tovább.

Üjra visszaajándékoztam neki a gépet. Gondoltam, pénzzel úgysem tudom kárpótolni érte, azokért az illúziókért, amiket beleöltem — hát legyen vele boldog ... Ezzel aztán végképpen megszabadultam a találmányokkal járó gondoktól.

Azóta sem avatkoztam bélé a technika fejlődésébe.

A középkor névtelen történetíró szerzeteseit, a krónikák íróit emlegette a közelmúltban Miskolcon a tudományos munkák lelkes művelőinek, a tudományok helyi „megszállottal” - nak baráti beszélgetésén a már országos hírű tettekre visszatekintő agrármérnök. Képletesen az ő példájukat említette, amikor a tudományos munka eredményeinek elsőbbségét hangsúlyozta a személyi érdemekkel szemben. „Nem az a fontos, hogy kinek a neve van. a cikk alatt, hanem a Munka”, — mondotta többek között.

Gyakran eszembe jut ez a megállapítás,_ ha napjaink zajló kulturális éleiének egyik-másik területét nézegetem, a kultúra munkásaival találkozom.

A művelődés, a tudomány értékes munkáiéiról, személyükről, személyes eredményeikről viszonylag vajmi ritkán és vajmi kevés szó esik a sajtó hasábjain. Legalábbis munkájuk értékéhez viszonyítva kevés. Ők maguk sem kívánják a rendszeres sajtónyilvánosságot, a nagydobok megszólaltatását, hiszen munkálkodásukat természetesnek, magától értetődőnek tartják, az élet velejárójának, az eredményeket pedig az egyetemes magyar művelődési élet újabb értékének, és nem személyi elismerést szülő mozzanatnak vagy lehetőségnek tekintik.

A tudomány, a nevelés hivatalos munkálom kívül igen sok azok száma, akik másirányú értékes munkásságuk mellett foglalkoznak egyik vagy másik tudományággal, nem egyszer nemzetközi, szinten elismert és számon- tarló eredményességgel. Közülük való a bevezetőben említett agrármérnök, aki — mint a többiek is — a munkát tartja elsődleges fontosságúnak a személyi hírnévvel szemben.

T

ermészetesen vannak a művelődési életnek olyan megnyilvánulásai, amelyek iránt igen nagy a tömeg- érdeklődés, és jellegüknél' fogva is inkább a közönség előtt folynak. Ebbe a. kategóriába sorolhatjuk a különböző művészeti tevékenységeket, amelyeknél az „eredmény”, a művészi produktum sokkal inkább együtt jelenik meg a közönség előtt, és együtt rögződik meg annak tudatában az alkotóval, vagy még inkább a megszólalta.tóval, mint a. tudományos munkásság esetében, ahol az alkotó, a tudomány munkása, csak a. legritkább esetben, illetve szűk szakmai körökben találkozik a közönséggel. Éppen ennélfogva, nagyrészt a nagyközönség tájékoztatásának célzatával, a művészeti megnyilvánulásokkal a lapok is többet foglalkoznak, és e produktumok gyakrabban találkoznak a sajtónyilvánossággal.

Napjainkban, leszámítva a helyenként, illetve egyes egyéneknél még megmutatkozó,

állandó népszerűsítés iránti vágyat, a művészetek területén is széles körben jelentkezik: annak felismerése, ho-gy a nyilvánosság szempontjából a mű, a produktum az elsődleges, ég a művészeti munka elsősorban a közönség művészi igényeinek kielégítéséért, ízlésének csiszolásáért, a művészet sajátos eszközeivel történő tudatformálásért folyik, nem pedig a sajtóbeli szereplésért. Magyarán szólva: a művészeteknek a csatát elsősorban a. színpadon, a pódiumon, a koncertdobogón, a tárlatokon, a vetítővásznon kell megvívniuk és megnyerniük, nem pedig az egyes alkotók vagy szereplők, tolmácsolok nevének nyomdafestékbe fürdetésével. Ezzel szemben, a személyi népszerűsítés helyett joggal várhatják el a művészek, hogy az újság, a folyóirat szakszerű, segítő, a hibák feltárását és a jobb alkotást előmozdító méltatást, bírálatot mondjon műveikről, alkotásaikról.

A művelődési élet és a sajtó kapcsolatában* illetve a különböző művelődési .megnyilvánulásoknak az újságokban való szereplésre történő kiválogatásában adódhatnak félreértelmezések. Nem biztos, hogy ami újság egy művelődési otthonnak, vagy egy iskolának, például egy hivatásos művész vendégszereplése valamilyen műsorban, az ugyanannyira újságot jelent az olvasóközönségnek is. örvendetesen. fejlődő kulturális életünkben mind gyakoribbak lesznek, szinte mindennapos velejárókká válnak a. különböző kulturális rendezvények, irodalmi műsorok, műsoros estek* népművelési összejövetelek, stb. Nagy többségükben már megszűntek olyan újságot jelenteni. amelyek egyenként különös sajtónyilvánosságot igényelnek. Ma már természetesnek tartjuk a KISZ-es'küvőt, a névadó ünnepséget, a TIT í-endszeres ismeretterjesztő előadásait, a munkás- és tsz-akadémiákat, az irodalmi színpadokat., szerzői esteket, író-olvasó találkozókat; stb. Es az jó, hogy mindez már nem újság, hanem természetes.-űvelődési életünket élénk figyelemmel kísérjük. A nagyközönség is érdeklődik iránta. Éppen ezért a kiemelkedő jelenségekről, rendezvényekről, eseményekről számot adunk, méltatjuk, vagy bíráljuk azokat. D« elsőd,leges fontosságúnak az eredményt, a mind szélesebb tömegek művelődését tekintjük. A szerzői estek, kisebb jelentőségű író-olvasó találkozók, műkedvelő bemutatók és egyéb rendezvények értékét az szabja meg, hogy milyen hatást gyakorolnak a résztvevőkre, környezetükre, nem pedig az, hogy szerepel-e aá! '''ságban a szervező intézmény, vagy az eset-j 1 '"es vendégszereplő neve. Hiszen a munka a fontos, az eredmény a lényeges, az egyetemes magyar művelődési élet gyarapodása.

Benedek Miklós

M‘

Csobaji áprilisi

Ritka év, amikor így tavasz elején nem két irányban indul reggelenként munkába Csobaj, a' kis tiszamenti község népe. Egy részük ásóval, kapával felszerelve a folyó gátja, más részük vetőgépek, s vetőmaggal rakott szekerek után ballagott ellenkező irányba, a tavasza széltől pináit, vetésre előkészített táblák felé. S bizony előfordult, hogy az utóbbiak is szorongva pillantgatnak hátra, a Tisza iráúyába. Mert sokszor a megáradt víz kerekedett felül.

Nyugalom és munka

Most, 1964. tavaszának elején is gigászi erővel ostromolja a megerősített gátakat a Tisza. Néhány nappal ezelőtt kilépett medréből, s olyan vízmennyiség zúdult a hullámtérre, amilyenre a legöregebb ember sem emlékszik. E napokon, is két irányban indulnak reggelente munkába a csobajiak. Mégis, sehol egy nyugtalan arc, egy riadt szó. Pedig akik a határ, a vetőmagot váró földek, a fiatal szőlőtáblák felé indulnak, kevés kivétellel az ellenkező irányból jönnek. Az éjszakát a gáton töltötték.

— Gondnak gond, bajnak baj. hiszen nyolcszázholdnyi terület, jórészt pillangósvete- mény és háromszázholdnyi őszi vetés került víz alá. azonban nyugtalansággal mire se mennénk. — S hogy mennyire igaKülönös reprezentáció

Semmit sem sejtve mentem el egy értekezletre. És saját hibámon kívül, sok embertársammal egyetemben egy különös reprezentáció szenvedő alanya lettem. Az emberek eleinte aránylag keveset, s arról beszéltek, amiért összejöttünk. Aztán egy csomó ember ,, megbokrosodott”. A legtöbb ezzel emelkedett szólásra. „Eredetileg nem akartam felszólalni, de...”> És hatalmas szónoklatot vágott ki, szak- és közgazdasági műszavakat, definicióf kát sűrűn emlegetve. Noha némi politikai és közgazdasági ismerettel már rendelkezem, elámított a magasszínvonalű „előadmány” tömeg. Jónéhány szak- és segédmunkás!; pedig annyira meglepett a „közgazdasági reprezentáció”, hogy jóízűen a szunyókáláshoz látott.

Ugyanis, közben váratlanul a felsőbb szerv küldöttei is befutottak a tanácskozásra. A vállalat egyes dolgozói aztán, akiknek egyébként semmi okos gondolatuk nem volt, igyekeztek kitenni magukért.

Igaz, a felettesek megérkezése után az eredeti témáról szó se esett. De fő, hogy a tanácskozás magasszínvonalű volt és soká tartott.

Hja! Van', aki pénz nélkül is tud reprezentálni!

(CSB)

zak Kecskés elvtársnak, a cso- baji Tiszavidéke Termelőszövetkezet elnökének szavai, azt ytindjárt kézzelfoghatóbb dolgokkal bizonyítja.

— Itt van éves tervünk, máris bejegyeztük a szükséges módosításokat. A pillangósokat háromszáz holdnyi ielülvetés- sel pótoljuk. A vetőmag készen van, sőt, több mint száz holdon már a földben ... Mert őszintén szólva számoltunk és mindig számolunk ilyen nem várt, de nálunk ugyancsak várható eseményekkel. S ezt tudja, ismeri a tagság.

A szavakból, a tervekből kiderül, hogy csupán a pillangósok elvesztése miatt fájdult meg a tagság szíve, mert a kalászosokat pótolják, s ha lemegy az áradás, rövid tenyészidejű kukorica kerül a helyére. S ez, a tapasztalat bizonyítja, olyan termést hoz, hogy szinte egyedül képes pótolni az anyagi veszteséget. Természetesen nem ez az egyedüli segítség. A többet, a pótlást szolgálja, hogy több mint három mázsa műtrágyát kapott egy- egy holdnyi őszi kalászos, s olyan dús, olyan szép a vélemény. mint tavaly május elején. Azután okos dolog az is, hogy a Tisza-ár „ellopta” területből száz holdat pótol a már sebtiben feltört legelőrész. Ide pillangóst vetnek, hogy szálnstakarmányban ne szenvedjen kárt, a csobajiak kör- nyévszerte híres és hasznos állatállománya.

Változó tát és változó ember

Emberek és tervek, munkák és eredmények bizonygatják Csobajon, hogy az ember immár fölé nőtt az egykor oly félelmetes áradásnak. Eddig például Csobajon csak a Tisza volt képes kedve szerint változtatni a táj arculatát. Tavaszon ként tengert varázsolt a falu köré. visszahúzódva ter- mékenv iszapot hagvva maga után, kövér füzeseket, dús legelőt nevelt. Az összefogott, immár erős egységet alkotó csobajiak azonban ma már vetekednek addig félve tisztelt szomszédinkkal, g folyóval!

A Tiszavidéke Term előszőj vetkezet • megalakulása őüj évről évre, sokszor kétkedő ámulatba ejti a környéket. íj ezt elsősorban a munkával, ai újat alkotással teszi. Előszót híres lett a környéken a cső baji tehenészet. Azután hírei lett a búzatermelés, hiszen mái évek óta nem adják 13—lf mázsa alá az átlagos intenzív! búza holdankénti hozamát. V1 ■termett már 18—19 mázsa ií Ez is változtatott a korábbal kételkedő emberen és a tájolj Azonban méginkább változtatott és változtat a csobajlj ak új üzemegysége; a szőlő szét. Hajdanában szőlőt csaj a tízegynéhány kilométerre lej vő tokaji hegy oldalában látj tak, s íme ez évben már kóstó lót várnak a saját csemegeszó; lő területükről.

Sokan azt mondták a köf nyéken; merész vállalkozáí Ma meg csodálkozva és bizoii! kissé irigykedve nézik hog nő, hogy zöldéit, hogyan vájj toztatja meg a táj arculati a több mint száz hold szólj Mert a csobajiak megvalósítói ták a tervet. Segítséget kérte a tarcali kutató-telep és az áj látni gazdaság szakembereit# A tsz-tagság egy része szolé termelési tanfolyamra menj s most, a megáradt Tisza szód1 szédságában szőlőt nyitna! metszenek, oltványt készítene! telepítenek, soha nem honi munkát végeznek. Mert tiszti látják maguk előtt, hogy tan': lás, újszerű munka, mérés zni tűnő, de megalapozott vállakózás nélkül nem képzelhető 1 a tervezett boldogulás.

— Szőlő- és gyümölcslém)! lés, állattenyésztés és cukorit patermelés. Ez a mi holnj punk! —így döntött a tagság, szakemberek meghallgatása az eddig szerzett tapasztalati nyomán. ,s hozzáláttak, késeit lem nélkül, olyan szakszerűsőf peL amelyet, a tervek valót! váltása megkövetel. És imm* nincs,dlvan erő. am elv őket! munkában akadályozhat.# nyugtalanná fenné: sem kárt nvesség, sem szervezetlen sí de még a Tisza áprilisi ,,\xéí) ja”, szilaj ára^-tón sémi

Barcsa Sáridat