Észak-Magyarország, 1964. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-04 / 79. szám

6

Szombat, 1964. április &

ESZAKMAGYARORSZÄG

B———BB ——I

A norvég trónörökös és a guberálók

Fosziadozó

szélű képeslapok kerül.

_ .

____________tek a kezembe a minap.

A Pesti Napló hajdani vasárnapi képes mellékleteinek 1 egy bekötött évfolyama, amely valahol egy öreg padlás elrejtett zugában élte át a hazánkban végbement történelmi változásokat. 1929-et mutat az évjelző szám a képes füzeteken. Belelapozok: mi érdekelte akkor az embereket, illetve a Pesti Napló olvasóit, és mivel elégítette ki e nagynevű sajtóorgánum képes melléklete harmincöt évvel ezelőtt olvasóközönségének igényeit? Azt az időszakot keresem, amit a naptár most is mutat: április elejét.

A március 31-ére dátumozott képes füzet tartalmából néhány szemelvényt itt is fel- jegyzek. Foch marsall halála, képes riport Mária román királynő párizsi látogatásáról, Olaf norvég trónörökös és Márta svéd hercegnő az oltár előtt, képsorozat a hercegi pár esküvői menetéről, és velük szemben verőfényes Duna-parti kávéházi terasz, napozó, gondtalan pesti polgárokkal. „Állat- portrék”, ez olvasható az egyik oldal tetején, s alatta egy disznó és egy hortobágyi kormos-bika mesteri fényképe között (!), színes népviseletbe öltözött pásztorember (?), a gulyás (csak éppen, hogy nem gulasch-nak írták!), amint éppen rágyújt díszesen faragott pipájára. Több oldalnyi sztárfotó és egyéb hirdetés. Mussolini szélesállú, ijesztő portréja és hozzá magyarázat, hogy nyolc és félmillió olasz állampolgár szavazott Si-vel, azaz igennel Mussolini programjára. Végül a díszes sort, közvetlenül a feketeinges fasiszta hóhér képe alatt, egy fiatal paripa portréja zárja be: Tamar, gróf Hadik János- né kitüntetett lipicai csikaja.

később, az április 7-re keltezett lapszámban,

Egy héttel

díszes matyó és sárközi népviseletbe öltöztetett parasztgyerekek, mint népi egzotikumok bámulnak a lencsébe, az egyik képen még idei kislibák is totyognak, majd felülről fényképezett képet látunk Miamiból egy box. meccs nézőinek autótáboráról. Képes riport következik a Ferenciek teréről, sorra bemutatva a szagosmisén megjelent előkelőségeket. Csupaszkodó sztárfotók között a román királynő és a spanyol király páros képe mosolyog az olvasóra.

Találunk egy érdekes képet is a londoni s,húsvéti esküvői lázról”. Ugyanis egy régi hagyomány szerint, a lapból kitűnően, ekkor ingyen adjó,k össze a szegény párokat, és egyes templomokban százával jelentkeznek a szegény házasulandók, a papok pedig „futószalagon” adják rájuk áldásukat. A képen, amelyet Keresztelő Szent János templomában készítettek, több tucatnyi menyasszony és vőlegény vár arra, hogy kimondhassa a boldogító igent — ingyen. Közvetlenül emellett színes képesriport, illetve hirdetés invitálja a tisztelt olvasó közönséget Abbázia elegáns hoteljeibe, üdülőibe. Megtudjuk még a lapból, hogy angol cserkészek jártak a hárshegyi cserkésztáborban, és minden apropó nélkül közlik Henrik gloucesteri herceg portréját.

Ismerős képek következnek ezután. Chamberlain és Mussolini találkozója, amelynek láttán lehetetlen nem gondolni a későbbi, gyászos eredményeket produkáló találkozókra. Aztán látjuk a karvalyorru lovastengerészt, Horthy Miklós kormányzót, amint társaságával a Cambridge-i teniszezők mécsesét nézi, hogy ő is csináljon valamit. Hatalmas képriport számol be arról, hogy Mussolini milyen együttérzéssel ölelgeti egy gyakorlat közben meghalt pilóta szüleit. És végül találkozunk az ismert fényképpel, egy szomorú riportképpel, amelyen Pesten a nyomortelepek lakóinak tömegei, a guberálók, rohamra indulnak a szemétdomb „kincseiért”.

Hercegi esküvők, kormányzó által szemlélt teniszmérkőzés, sütkérezés a Duna-korzón, népi egzotikum. londoni kényszer-tömeg- esküvő és itthonról csak csupa fény, csupa pompa, a szagosmise résztvevőinek eleganciája árad a lapokról, összesen egy kép, a guberálók szomorú képe árulkodik arról, hogy harmincöt évvel ezelőtt, a nagy gazdasági válság idején, 1929. áprilisának első hetében, nem mindenki úgy élt, Horthy Miklós Magyarországában, ahogyan azt a Miklós Andor konszern lapja a maga olvasóival elhitetni szerette volna. A pesti polgárnak és a vidéki kispolgárnak is könnyebb volt Olaf herceg esküvőjének képeit nézegetni, kevésbé zaklatta fel kímélt idegrendszerét, mintha az egyetlen guberálós kép helyett képsorokat látott volna a földnélküli parasztokról, az éhesen vándorló kubikusokról, az állástalan diplomásokról és általában mindazoknak életéről, akik döntően többen voltak ebben az országban, mint az a vékony réteg, amelynek életét szépen kidolgozott fényképekben rek- lamirozta a három és fél évtized előtti képeslap.

por fedte be a foszladozó szélű képeslapok kötetét. Három és fél évtized pora. Az élet, ami a lapokról tükröződik, számunkra már idegen és távoli. De azért nem árt néha lefújni a port a sárguló és foszladozó lapokról, hogy a múltat nézve még jobban meglássuk és szeressük a mát.

(benedek)

ATOMHÁBORÚ

Vastag

VILÁGOSSÁG

— ÜZEMTERVET készítettek erre az évre a tiszaiadá- nyi Magyar Róna Termelőszövetkezetben. Néhány helyen kísérletképpen készítettek eddig az országban ilyen tervet, melyben a tsz egy évi önköltsége üzemágakra, munkaerőre, gépre, napra bontva szereKorkos Jenő rajza«

Óránként 147 kilométer hosszúságii íonal

A Miskolci Pamutfonó Vállalat dolgozói jól zárták az első negyedévet. Az előzetes adatok szerint a három hónapra esedékes termelési tervüket nemcsak hiánytalanul teljesítették, hanem számottevően túl is haladták: terven felül ugyanis mintegy kilenc tonna fonalat készítettek, ami több mint hatvanezer méter vászonáruhoz elegendő. Közben a fonal minősége is javult. Figyelemre méltó a termelékenységi mutató alakulása. Egy fonónő egy óra alatt 147 kilométer hosszúságú fonalat készített. Ez a teljesítmény nemzetközi viszonylatban is a legjobbak közé sorolható. A kedvező eredmények elérésében a szervezett és rendszeres szakmai képzésen kívül jelentős része van a KISZ országos kongresszusára indított munkaversenynek, s ezzel együtt a szocialista cím megszerzéséért folyó vetélkedésnek, amelyekben az üzem dolgozóinak .döntő többsége részt vesz, az eddigiek szerint sikeresen. A fonónők az'első negyedévi teljesítményükkel egyben eleget tettek az április 4 tiszteletére esedékes felajánlásuknak is.

EEindtiIialf útinkra a zempléni vándoriparosok

Borsod megye zempléni részein az úgynevezett hegyközi falvakban még ma is sok úgynevezett vándoriparos él. Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta, Végardó községben apáról fiúra szálló foglalkozás ez a mesterség. Az üvegező, edényfoltozó. vándorköszörűs mesterek gyakorta az egész országot bejárták. Számuk az utóbbi időben megfogyott, mert, különösen a fiatalok közül. egyre többen találtak munkát a Zemplénhegységi Erdőgazdaságban, a pálházi ipartelepeken, valamint az ásványbányákban.

A zempléni vándoriparosok hagyományos módon most is április elején kezdik meg útjukat.

pel.

BARÁTH LAJOS-.

V/ . Z

Hűség

Korkos Jenő rajza.

nyörgő tüdejében égő zsibbadást érezzen. „Fájj — mondta magának. —- Legalább te fájj!” S mondta volna, hogy nincs szörnyűbb kínja az embernek, ha a szerető társ fájdalmán nem enyhíthetünk. Az idős asszony nem tudta megfogalmazni bánatát. Csalt érezte.

Pedig mennyi mindenre panaszkodhatott volna. S az ideje. az is nagyon kevés volt. Tudta, reggelre megérkeznek, s akkor nincs tovább, azon túl kettőjüknek nem következik semmi. Ö visszautazik a déli személlyel, társa pedig marad. Panaszkodhatott volna sorsára, hogy egyszer virágot várt, és durva szót kapott. Persze ez nagyon régen volt. Talán egy éves házasok lehettek... „Hány éve is annak. Istenem?” kérdezte félhangosan, s felelt is rá nyomban: „Negyvenhét!” Szűzanyám, tört fel belőle a sóhaj, negyvenhét év... és most már csak pár óra.

A vonat lassan elindult. Amikor a kerekek kattogni kezdtek, az öregasszony megszólalt.

— Megyünk már! Hallod? Megyünk.

A kattogás szerény kantátát zakatolt. Falusit, egyszerűt, amilyen az asszony lelkében élhetett a domboldali temetések idejéből. „Bevégezted földi pályád..

Észre sem vette, hogy hangosan beszél. Bár visszahallotta minden szavát, neki úgy tűnt. így igazi a csend. így a megnyugtató.

— Azt mondta az orvos, nem érzel te semmi rosszat... Hogy te már olyan gyenge vagy, hogy csak békés nyugodalmat érzel... Lehet, hogy csak vígasztalt az orvos? Hiszen úgy lesoványodtál, és a szemed alatt csúnya lila volt a bőr... éha magára hagyta a férje. Vette szekercéjét. a fűrészt, kisiasakját, amiben a szögeket tartotta, sárga collstokja, mint egy kikirics- szál. világított barna kordkabátján. .. Vett mindent időnként, aztán alig köszönt. Mord volt mindig, ha búcsúra került sor... Mord és könyörtelen. Az állomás a kertjük végében volt, de soha vissza nem fordult, soha egy pillanatra ki nem tekintett az ablakon, hogy intsen: „íme. látlak, majd jövök, ne sírj hát.”

Nem! Ügy ment el mindig, mint aki már többé vissza se jön. Olyankor napokig sírt, s mindaddig szomorkodott. amíg egy hajnalon be nem toppant. Mindig hajnalban jött meg, mindig jókedvűen, harisnyát,

csokoládét hozott és ritkán cipőt, Mint a gyerekeknek, a kamaszlányoknak. harisnyát és csokoládét vett, ha újra hazajött.

Csák gondolt erre az asz- szony. dehogy ejtett volna lei egy panaszos szót ezekről. 3 mert azt hitte, hogy társa így is mindent megtud, engesztelőén könyörgött.

— Nem panasznak szántam. .. Hiszen szép volt min-' déri, ami volt. Minden szép, mert hisz az én uram voltál.

E

gy állomáson haladt át a vonat. Egv fénypászta ráhullott az asszony arcára. Kis, aszalt arcán ..pár könnycsepp világított, de az a pár könnycsepp mindegyikének tükrére külön vasú ti kocsi, villanyégő, indóház fért rá. Mintha azok az apró sós ízű vízcseppek képesek lettek volna kíilön-külön a világot magukba fogadni, töméntelen sole bánattal, örömmel, születéssel és temetéssel együtt. Ahonnan a könnycseppek eredtek, a szem, az mély gödörben nyugodott. Félig lehunyva, de kíváncsian kutatta a fényt a szempár.

Az öregasszony visszaült a helyére.

— Közeledünk már, közeledünk — mondotta halkan.

‘ S a lélek tovább duruzsolta bánatát.

„Csak egyszer vittél volna magaddal. Hogy láttam volna én is. milyen szép tetőket ácsolsz. Ahogyan mesélted olykor: itt kélszékest. amott egy mandzart, máshol meg félere- szest csináltál, azok nagyon szegények voltak. A gazdagabbak gyöngyfűzért küldtek haza, a szegények csak sovány tyúkot. S mindig elhoztad, mindig megörvendeztettél! De magával soha nem vitte. Talán sok szeretője lehetett? Erre is

A nehéz ajtó becsukódott mögötte, kis kattanás jelezte: a szolgálatos vasutas le is plombálla a kocsit. A néni megkönnyebülten felsóhajtott. Mély lélegzeteit vett, s az elhasznált levegővel együtt kifújta fáradalmát s visszatartott izgalmát is. Magára maradt. És ő ezt csak abból vette észre, hogy a kocsi belsejébe alig jutott fény. A kévényi derengés a túlsó oldalon vibrált, átellenből viszont friss levegőt szűrt a kicsike ablak.

Még egyszer sóhajtott, aztán megszólalt.

— Indulunk már, indulunk, hamarosan.

Választ nem kapott. Egy percenésnyi nesz sem riasztotta a sötétben meghúzódó lelket. Talán nagyon távolról, a pályaudvar túlsó zugából moz- donypöfékelés rémlett. de az nem hozzájuk beszélt.

Az asszony szükségét érezte a hangos szónak. Nem a csönd zavarta. Illett a némaság fájdalmához, az alkalomhoz, és különösen azért örült a csöndnek. mért panaszkodni akart.

— Nekem már hetek óta nem fájt semmim... — j,tt megakadt a szó. összekulcsolta inas ujjait, s visszatartotta lélegzetét. hogy a levegőért kő-