Észak-Magyarország, 1964. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-01 / 51. szám

2 esjeAKBtAGTAROnSZÄQ Vasárnap, 1981, március ti Megtartatta küldöttértekezletét a Hizaiis Képírón! városi bizottsága Miskolcon a Hazafias Nép­front városi bizottsága szom­baton tartotta küldöttértekez­letét, a Kossuth utca 11. szám alatt A zsúfolásig megtelt nagyteremben üzemi, vállalati munkások, kisiparosok, taní­tók, mérnökök, egyetemi taná­rok, háziasszonyok, az egyhá­zak képviselői foglaltak helyet,. Részt vettek az értekezleten a pártbizottságok, a tanácsok, a különböző társadalmi és tö­megszervezetek küldöttei is. Tóth Józsefnek, az első ke­rületi tanács elnökének meg­nyitó, üdvözlő szavai után pi- rosnyaltkendős úttörőle vonultak a terembe, akik az iskolások nevében köszöntötték a Nép­front küldöttválasztó értekez­letét. Ezután Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi bi­zottságának titkára tartotta meg az elmúlt négy év mun­kájáról, tapasztalatairól, és az új feladatokról szóló beszámo­lóját. A bevezető a világpolitiká­ban végbement változásokkal, hazánk gazdasági helyzetével, a Népfront közvetlen feladatai­val foglalkozott. —.Eseményekben és eredmé­nyekben gazdag négy év múlt el a legutóbbi kongresszus óta — állapította meg a beszámoló. A Népfront-mozgalom tekinté­lyes politikai fórummá vált, és sok köze van ahhoz, hogy széles pártonkívüli tömegek váltak a város politikai életé­nek cselekvő részeseivé ... Si­került egyre szélesebb tömege­ket átfogni, aktivizálni, mun­kájukat egységessé, céltudatos- sá' tenni a szocializmus épí­tése érdekében. Bizottságaink mindenkor fő feladatuknak te­kintették az MSZMP szövetsé­gi. politikájának megvalósítá­sát, hiszen ez jelenti _a széles tömegek egybefogását. munká­ba állítását és elindítását a nemzeti egység útján. Ezután az utóbbi évek mun­kájának, eredményeinek rész­letes ismertetése következett. Ennek illusztrálására érdemes megemlíteni, hogy a bizottsá­gok testületi ülésem az elmúlt három év alatt 89 határozatot hoztak, melyeknek jelentős ré­sze megvalósult, vagy a meg­valósulás útján van. Ezek közé tartozik — hogy csak néhá­nyat említsünk — a tanácstag- választással kapcsolatos tenni­valók, külpolitikai akadémia indítása, az állami kezelésben lévő lakóházak állagának fel­mérése, jogi tanácsadás rend­szeresítése, Miskolc kulturális helyzetének felmérése, isme­retterjesztő munka a cigány lakosság körében, botanikus keit létesítése, a munkásszál­lók helyzetének felülvizsgá­lata, nyári szabadegyetem, va­lamint nemzetközi tudós ta­lálkozó szervezése stb. Ezen­kívül nagyszerű eredmények születtek a békenagygyűlések, barátsági estek során. Ugyan­csak hathatós segítséget adott a Népfront a társadalmi mun­ka szervezéséhez is. Miskol- j, con az elmúlt négy év alatt körülbelül 12 millió forint ér­tékű társadalmi munkát vé­geztek, s ehhez a Népfront is nagyban hozzájárult mozgó­sító, szervező erejével. A be­számoló mint gátló tényezőről emlékezett meg a koordináció hiányáról, amikor a tömeg­szervezetek- az üzemeken belül is, kívül is egymás mellett, néha egymás ellen mozgósíta­nak rendezvényekre. Hiba az is, hogy a Népfront bizottsá­gainak aktivitása nem min­denkor kielégítő. A feladato­kat nem osztják szét egyenlő arányban a tagok között. Ter­mészetes, hogy ezek eltörpül­nek az eredmények mellett. — Jelentős eredményeket azért tudtunk elérni — mond­ta a titkár —, mert vezető aktíváink túlnyomó többsége jó felkészültségű, a szocializ- ! mus ügyéért lelkesedő, cse- , lekvő ember. Mindegyikük í közvetlen, egészséges kapcso­latban áll a lakossággal. A beszámoló későbbi része j az elkövetkező évek feladatai­val foglalkozott. Néhány elvi vonatkozású útmutatást adott a munkához, maid Szuchy elv- ! társ így fejezte be beszédét: 1 — Várjuk sorainkba az új, segítő társakat. A mozgalom­ban otthonra találnak mind­azok, akik hazafiúi érzésektől indítva úgy érzik, tenni tud­nak a független, boldog, mű- , veit szocialista Magyarország- : ért. A beszámoló után több hoz­zászólás hangzott el. Felszólalt többek között dr. Sályi, István egyetemi tanár, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke. Varga Zoltán, a városi pártbizottság titkára, Fekete László, a városi tanács elnöke is. A felszólalók elismeréssel beszéltejc a Népfront városi bizottságának munkájáról és még nagyobb sikereket kíván­tak. Ezután megválasztották a városi bizottság 105, és a . me­gyei küldöttértekezlet 5-1 tag­ját. A küldöttértekezlet utolsó aktusaként megválasztották a vezetőséget. A Hazafias Nép­front városi bizottságának el­nöke Urbancsok Mihály, tit­kára Szuchy. Róbert. loSssison saitékenímneiája Az Osztrák Szocialista Párt népszavazást javasol a Habsburg-kérdéshen A Síiül« Právó cikke a rehabilitációkról Klaus, az Osztrák Néppárt szélsőséges elemeit képviselő kancellárjelölt fellépése máris mélyreható ellentétekhez vezetett a szocialistákkal, a vita előterében Habsburg Ottó ausztriai visszatérésé­nek kérdése áll, amely már tavaly csaknem a 17 éves koalíciós együttműködés felborulásához vezetett. Oszt­rák szocialista körökben rámu­tatnak: Klaus a múlt év őszé­ig, amíg a Néppárt elnökévé való megválasztása után e tisztségéről taktikai meggon­dolásokból le nem mondott, az európai monarchisták tömörülésének, a CEDI- nck ulelnökc voSt. E szervezet örökös elnöke Habsburg Ottó és tagjai közé sorolhatja például Franco kül­ügyminiszterét is. Piffl-Perce- vic, a Klaus-féle új néppárti kormányfrakció oktatásügyi minisztere a Néppárt fő hangadója volt a Habsburg Ottó visz- szatérését eélzó tavalyi ak­cióban. Mivel Klausék „jogi” szem­pontokra hivatkozva, eddig nem voltak hajlandók biztosí­tékot adni a Habsburg-ügyben, a szocialista párt most nép­désben, de tervet a néppárt mereven elutasította. Hétfőre tűzték ki a koalíci­ós bizottság újabb tárgyalásait. A kiszélesedett ellentétek mi­att bécsi politikai körökben már nem számolnak azzal, hogy az új kormány a jövő hét végére megalakulhat. A jelek szerint a válság tovább húzódik. Egy mondatban FEBRUÁR 25-tól 29-ig tár­gyalások folytaik Moszkvában a Szovjetunió és a-Kínai Nép- köztársaság közötti 1984. évi kulturális együttműködésről és aláírták a két ország közötti kulturális együttműködés 1964, évi tervét. KUBA további ötven autó­buszt vásárol Angliában. SZOMBATON este ünnepé­lyes külsőségek között meg­nyílt a Lipcsei Nemzetközi Vásár, amelyen 64 ország mu- latia be áruit. EGY ANGOL utasszállító re­pülőgép szombaton délután Innsbruck térségében eltűnt, A CSKP Központi Bizottsá­ga teljes mértékben rehabili­tálta a Szlovák Kommunista Párt­nak azokat a neves személyi­ségeit, akiket a személyi kul­tusz időszakában alaptalanul a burzsoá nacionalizmus, va­lamint a párt- és államellenes tevékenység vádjával illettek. A Rudé Právó szombati szá­mának belső vezércikke sze­rint a CSKP Központi Bizott­sága 1963 decemberi plénu­mán felülvizsgálta a Szlovák Kommunista Párt 1950. évi IX. kongresszusán elhangzott — a Szlovák KP vezetősége egyes tagjainak úgynevezett burzsoá nacionalizmusról szóló — a bí­rálat politikai és ideológiai vonatkozásait. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága tüze­tesen megvizsgálta az üggyel kapcsolatos okmányokat, vala­mint az újonnan napvilágra került tényeket, s arra a kö- vetkeztetéesre jutott hogy a bírálat az úgynevezett burzsoá nacionalista frak­cióról alaptalan volt. A CSKP Központi Bizottsá­ga érvénytelenítette a korábbi alaptalan párthatározatokat Húsúknak, Novomeskynek és Clemeníisnek a CSKP Központi Bizottságá­ból és a pártból való kizárásá­ról. párt-, állami és társadal­mi tisztségeikről történt le­váltásukról. valamint K. Smidkenck CSKP Központi Bizottságból való ki zárásáról. A Központi Bizottság 1963. decemberi plénumán elfoga­dott határozatot megvitatták a párt szervei és szervezetei. A határozat következtetéseit az egész párt jóváhagyta. nak, az Egyesült ÁUamote azonban „nem hajlandó előzetes kö­telezettséget vállalni”, mielőtt a két ország között éisszaállna a diplomáciai kap­csolat. Megkérdezték Johnson^ hogy hivatalba lépése óta lát-e biztató jeleket a békés együtt­élés terén. Az elnök azt vála­szolta, hogy a világban ma sok véle­ménykülönbség áll fenn és az amerikai kormánynak mindent meg kell tennie, hogy ezeket a differenciá­kat békésen oldja meg. A jövőt illetően nem vagyok borúlátó — mondotta Johnson. A Genfben nemsokára meg­nyíló világkereskedelmi érte­kezlettel kapcsolatban az elnök, azt mondotta: Az Egyesült Ál­lamokat nagyon érdekli ez a konferencia. Azt hiszem, a világ népei­nek érdekében fontos, hogy a kereskedelmi korlá­tokat lebontsák. Ehhez minden erőnkkel hozzá fogunk járulni — mondatta. Tüntetés a NATO ellen Athénben A görög fővárosban szomba­ton heves NATO-ellencs tüntetések zajlottak le. Görög diákok tün­tettek az athéni utcákon, s vo­nultak az egyetem, illetve az angol és az amerikai követség épülete elé. A csaknem négyezer főnyi tömeg erélyesen tiltakozott a NATO-országok Ciprus­sal kapcsolatos magatartá­sa ellen, s szabadságot kö­vetelt a szigetországnak. A diáktüntetéssel egyidőben a görög kormány néhány tagja rendkívüli minisztertanácsot tartott. A Papandreu-kormány fi­gyelmeztette Törökországot, hogy Görögország ellenez min­den egyoldalú beavatkozást Ciprussal kapcsolatban, A görög miniszterelnök szom­baton fogadta az Egyesült Ál­lamok athéni nagykövetét és tiltakozott Stevenson ame­rikai ENSZ-küIdött maga- tartása ellen. A miniszterelnök közölte a nagykövettel, hogy az amerikai kormány magatartása és az amerikai sajtó megnyilvánulá­sai „kellemetlen Amcrika-elle- nes érzelmeket keltenek Görögországban”. A szombati nap folyamán Papandreu fogadta a Szovjet­unió athéni nagykövetét is. ... , , . fedélzetén 75 turista utas és 8 szavazást javasolt a ker- I főnyi személyzet tartózkodott. fl szociaüsla címért versenyző bányász brigátó 35 százaléka nyerte ei az oklevelet A Bányaipari Dolgozók Szakszervezete megvizsgálta, hogyan fejlődik a szocialista brigád, valamint a szocialista munka műhelye, üzeme címért j indított verseny a bányászat­ban. Megállapították, hogy a számszerű fejlődés tekin­télyes, a szocialista címért versenyző brigádok száma az I960, éri 1604-ről 1963- ban 2376-ra, a brigádta­goké pedig ebben az idő­szakban 21 433-ról 39 834- re emelkedett. A szocialista brigád oklevelet eddig 724, a zászlót 224 brigád n.verte el. A vizsgálat feltárta a moz­galom fejlődésének nehézsé­geit, gyengéit is. Egyebek kö­zött megállapította, hogy egyes helyeken fékezi a a brigádok tanulását, mű­velődését a tanterem- és pedagógushiány. A szocialista üzem címért a múlt év végi állapot szerint 76 gazdasági egység 7560 dolgo­zója versenyez. Eddig 17 egység nyerte el a szocialista cimet. A bányászat hatalmas szerve­zetéhez képest ezek nem nagy számok. Az aránylag kisebb előrehaladás oka az, hogy a tröszti, vállalati és üzemi szer­vek óvatosak ennek a verseny- formának kiszélesítésében. A szakszervezet azonban úgy látja, hogy az Idén erőteljesebb fejlő­désre van szükség. A szakszervezeti szerveknek halaszthatatlan feladata, hogy biztosítsák az ehhez szükséges feltételeket | gat-Berlinben látogatási enge­délyeket adhassanak ki, sőt azt is kifogásolja, hogy ezeken az engedélyeken a demokratikus Berlin, mint az NDK fővárosa szerepel. * Alig 24 órával tehát azután, hogy félbeszakadtak a húsvéti utazási engedélyekről folyta­tott tárgyalások az NDK kor­mánya és a nyugat-berlini szenátus között. Willy Brandt televíziós nyilatkozatában fél­reérthetetlenül a bonni kor­mányra hárította a felelőssé­get a kudarcért.. A nyilatko­zatra — mint látjuk — a nyu­gatnémet kormány szokatla­nul éles ellennyllatkozattal vá­laszolt. Jelenleg tehát — a má­sodik világháború óta először — nyílt harc dúl Bonn és Nyu- gat-Berlin között. A Brandtot támogató nyti.. gát-berlini erők. amelyek ed­dig visszavonulóban voltak it bonni és a frontvárosi ultrák támadása elől, most ismét ön­érzetesebben és derűlátóbban tekintenek a jöjiő elé. sőt még azt az egyelőre korai és merész jóslatot is megengedik magúi ­nak, hogy a, nyugat-berlini schönebergi városháza és a bonni Schaumburg-palota har­ca a, Bonn meghódításával végződik majd, Két törvény — két Németország Bélyegoryű Miskolc város legnagyobb iisxmi bélyeggyűjtő köre, a több mint 200 tagot számláló diósgyőri gépgyári bélyeg­gyűjtő kör. A közelmúltban tartották meg beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlésü­ket. Több fontos tárgysorozati pontban egyhangú határozatot hoztak, és úgy döntöttek, hogy 1964-ben bélyegkiállítást ren­deznek. Az új vezetőségben elnök Filló Lajos, titkár Ko­vács Gyula, pénztáros Veréb József lett. * Az ifjúsági bélyeggyűjtő mozgalom patronálása kereté­ben a Miskolci Bélyeggyűjtő Kör elnöke a napokban felke­reste a Miskolci Uttörőház bélyeggyűjtő szakkörét. Ott rö­vid előadást tartott a bélyeg- gyűjtésről, s arról, miként kell Összeállítani a bélyegkiállftási anyagot. A szakkör tagjai az előadást nagy figyelemmel kí­sérték. és ígéretet tettek arra, hogy április 4-re. bélyegkiálK- íást rendeznek az Uttörőház- bao. Ä szakkör vezetője Jurás jtők sarka László ny. igazgató, nagy sze­retettel foglalkozik a több mint 40 tagú szakkörrel. A szakkói szívesen lát minden úttörőt, aki kedvet érez a rendszeres bélyeggyűjtés iránt. Az össze­jöveteleket hétfőnként tartják. * Február 28-án került forga­lomba a második „Halas, csipke" sorozat. A bélyegek réznyomással készültek rajzuk művészi és a papír minősége is jobb az első sorozaténál. A sorosat 8 értékből áll, névér­téke 8,50 Ft. 450 ezer sorozat került kibocsátásra. A sorozat kiadásával egy­idejűleg jelentős újítást veze­tett be a posta. A jövőben a magyar bélyegek érvényességi korlátozása megszűnik, ez azt jelenti, hogy a halasi csipke sor és az utána megjelenő bé­lyegsorok bármikor felhasznál­hatók bérmentesítésre. Az in­tézkedés osztatlan örömet kel­tett nemcsak a bélyeggyűjtők, hanem a posta dolgozóinak kö­rében is. Varró Gyula Növekvő ellentétek Bonn és Nyugat-Berlin között a látogatási engedélyek miatt ; Brandt nyugat-berlini po gármester pénteken este tel< víziós beszédben foglalkozott demokratikus Berlinre érvs- nyes látogatási engedélye- problémájával és az e tárgyba i megtartott tárgyalások met- szakadásával. Brandt televíziós beszéde vi ■ lúgosán feltárta, hogy i a látogatási engedélyek , kérdésében milyen nagy el­I lentétek vannak a nyugati állásponton belül is, s ezek az ellentétek egyre in kább szembefordítják egymás sál Nyugat-Berlint és a bonr kormányt. Brandt sürgette egy olyai különbizottság megalapítását amely magában foglalná min1 a bonni kormány, mind a nyu gat-berlini szenátus képviselő it. s tagjai között ott lennéne mindhárom politikai párt kép viselői is. L bizottság feladat lenne a közös álláspont kiala kítása. Brandt a tárgyalások folyta tását ahhoz a feltételhez szab ja. hogy változatlanok marad janak a frontváros és Bont kapcsolatai, érintetlenek ma radjanak a nyugati hatalmai „jogai és kötelezettségei” éí ne szülessék olyan megegye- zés, amely az NDK elismerésé" jelentené. Mindazontáltal hoz záfűzte, nem szabad abbahagyni az erőfeszítéseket, „hiszen nem várhatjuk, hogy csoda történjék”. A bonni kormány pénteken este szokatlanul éles formá­ban reagált Brandt nyilatko­zatára. A polgármester beszé­dét „ellentmondásosnak és ve­szélyesnek” nevezte és azt állította, hogy Brandt kétségbe vonta Nyugat- Berlin és Nyugat-Németország közös politikájának alapját. A bonni közlemény szerint a nyugatnémet -politikának „nincs szüksége új koncep­cióra ... a látogatási engedé­lyek kérdése nem alkalmas pártpolitikai vitákra”. Brandt „feltételein” túlme­nően a nyugatnémet' kormány kifogásolja, hogy a demokra­tikus Berlin képviselői Nyu­(Tudósítónktól.) Mit vala- ♦szolna Kedves Magyar Olva- Jsóm. ha megkérdezném, mit ♦szolgál az ön országában a kor- Jmány egészségügyi politikája? ♦ Nem vitás, hogy a követke- ♦zöket: a nép egészségének gügyét, _ a betegségek megaka­dályozását. Nyilván hozzáten­: ^né még azt is. hogy a szocia- . lista államberendezés ezt a ^legteljesebb mértékig segíti. : Ugye igazam van. ha ezt téte­lezem fel? Hasonló választ ka- Xpunk. ha a mi köztársaságunk > ♦ polgáraitól kérdezzük ugyan­azt. És elmondhatná a mi pol­gárunk azt is, hogy népi ka- jmaránk itt, az NDK-ban új , ♦törvényt fogadott el az orvos- . óságok használatáról. Ez a tör- J £vény nemcsak az értékes or- ; ♦ vosságok előállításáról, leg- , £újabb szisztémák szerint való ♦gyártásáról gondoskodik, ám ^ jarról is, hogy állami kutató- . £ intézetekben kísérletezzék ki a } ► legjobbakat és szigorúan ellen- _ tőrizzék a gyógyszergyárak j ►munkáját is. így biztosítjuk ^ £ orvosságaink kiváló minőségét. ( ►megbízhatóságát, így értük el, , ►hogy az elmúlt évben már 180 , tmiliió márkáért exportáltunk j »gyógyszert ötven országba. E De miért is beszélek erről? Jogos a kérdés és mindjárt s .válaszolok is rá s > a másik Németországban, a » L nyugatiban, ugyanis szó sincs ilyesmiről. Az ottani törvény formálisan regisztrálja az or­vosságok gyakorlatban meglé­vő forgalmát. Nem vizsgálják, hogy megfelelő gyógyszert ál- lítanak-e elő, nem romlott-u meg — óh nem. A nyugatné­met gyógyszertörvényt teljes egészében a nagy gyárak, kon­szernek testére szabták. Er nem jelent kevesebbet, mint- hogy ott bárki előállíthatja és eladhatja azt a gyártmányát, amit gyógyszernek nevez, mert ott ez a „szabadság” gyakorla­ti megvalósulása. Hogy ez a „szabadság” mit eredményez, arról talán önök Is tudnak Magyarországon. Bi­zonyára hallottak azokról a -jyógyszcrhamisllási botrá­nyokról, amelyeknek eredmé­nyeképpen korcs gyermekek születtek? Van olyan prepará­tum például, amit egyaránt idnak torokgyulladásra, aszt­alára, vérkeringési zavarokra, ára 18,80 nyugatnémet márka, lolott nem kellene többe ke­rülnie 3,50-nél. És ezt a „cso­daszert’’ semmilyen állami ;zerv nem vizsgálja meg. El­égre ez gyártási titok, a „sza­lad vállalkozás” biztosítása. Két törvény — két Németov :zág, írtam a címben. Azt hit izem, a. szöveg mindent meg- nagyaráz. E, Peter Trog fl magyar KGSí-ksHdintség SiazasiMizait Moszkvából A KGST végrehajtó bizott­ságának moszkvai ülésszakán részt vett magyar küldöttség szombaton éjszaka Apró Au­lainak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a kor­mány elnökhelyettesének veze- ; lésével elutazott a szovjet fö- j városból. A Kijcv-pályaudva- j ron a küldöttség búcsúztatásá- ’ ra megjelent Rajnai Sándor, hazánk ideiglenes moszkvai ügyvivője. Johnson elnök szombaton lélelőtt sajtóértekezletet tar- ;ott. A dél-vietnami fejlemények- cel kapcsolatban az elnök han­goztatta, hogy McNamara íadügyminiszter, aki rövidesen Saigonba utazik, át fogja tekin- ;eni a helyzetet. Ez a helyzet nagyon sú­lyos. A panamai kérdéssel kapcso- atban Johnson hangoztatta, logy a tárgyalások folytatód­

Next

/
Oldalképek
Tartalom