Észak-Magyarország, 1964. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-16 / 12. szám

4 ÉSZAKMAG rAJtOBSZÄÖ Ciütöriök. 19M. január 18. A család a nevelési terv sikeréért Mi Ka nevelési ten'? Mi a feladata a tanítónál-;? A szülő­nek? Mi az otthon szerepe az iskolai feladatokban? Egyálta­lán; tervezhető-e a nevelés? Es még egy sor kérdés foglal­koztatja a pedagógusokat, a szülőket is. ami mind az új tanév egyik legizgalmasabb tómájához, az új nevelési terv­hez kapcsolódik. A nevelési terv az új tanterven kívül két­ségkívül a leglényegesebb kér­déseket tartalmazza az év fel­adatai közül. Hogy nemcsak a szakembereket érdeklik ezek a kérdések, bizonyítja; a. napok­ban az S2M.T színháztermében rendezett előadáson Faragó l,ászlónak, a Művelődésügyi Minisztérium kiküldöttének nagyszerű előadásán. igen pssép számú közönség gyűlt össze. Végeredményben ez is azt bizonyítja, hogy a szülők tudják; az új nevelési terv ncro tisztán a tanítók ügye, eredménj’t csal; az iskola es az otthon legteljesebb összhangja biztosíthat- Magának az. elő­adásnak is éppen ez szolgált tornául: hogyan segítheti a szü­lő a. nevelési ten' magvalósítá­sát. Mi 3 célja ennék a sokat emlegetett, any- nyi emberi, foglalkoztató ne­velési tervnek? Röviden, egy­értelműén így válaszolhatunk rá: as új típusú ember, a szo­cialista, ember kialakítása. Hol kezdjük el a. munkál? El­ső lépés a neveltségi szint megállapítása. Azaz: meg hall ismernünk alaposan a. gyere­ket- Ez így persze túl egyszerű­nek hat, valójában bonyolult, sokrétű munkát igényel, mert >,a saját fiamat csak isme­rőn” nem minden esetben és nem teljes .mélységben igaz. Márpedig erre van szükség. A legteljesebb, a legmélyebb megismerésre. Ha még ebhez hozzátesszük, hogy minderre csak a nevelési terv alapjai­nak, kiindulási pontjának megteremtése végett van szükség, .akkor ez talán már érzékeltet valamit abból a bonyolultságból, abból a rend­kívül nagy .gondot;, . .körülte­kintést. igénylő munkából, ami nélkül a, terv sikere elképzel­hetetlen. Hogyan segíthet eb­ijén a. család? Vagy talán he­lyesebb fogalmazásban: mit kell tennie a szülőknek a’terv sikeréért? Jelöljük meg a három «lap- vető feladatot.. 1. Megfelelő légkört kell kialakítanunk' otl- lion. 2. Szorosabb kapcsolatot teremteni az iskolával. 3. Az iskolával együtt alkalmazni azokat az eszközöket.' amelyek eredményt hozhatnak. Tehát, az első a megfelelő légkör kialakítása. Vagyis: az otthon­nak, a sző tiszta, igaz értelme­A narancs : ülünk a. vonatban, fehér • rózsáka-t rajzol a. hideg az l ablakokra, mégsem fa­• sunk, mert a masiniszta • ugyancsak táplálja, a tüzet. • Még a hiskabát is lekívan- : kozik, rólunk, égy pohár szó- : dáért, hűsítőért áhítozunk. ■ Mellettem egy testes asz- i süónyság hatalmas táxkaja.- : ban kotorász. Nagy, illatos 1 narancsot, vesz elő, clrne- : lyültén hámozgat. Velünk : szemben két- kislány ül­• Lopva pda-odanéznek a na- : roncsra megmozdul a szá­• juk. A figyelem megoszlik, a, 5 gyerekek és a narancsossá í asszonyság között. Eltűnik ; az illatos csemege, s a gye­• rekek arcán egy kis csalódás \ bujkál. S Kisvártatva, energikusan • feláll egy fiatalember, ü -is : csomagjában kotorász és elo- : vesz egy narancsot Gyorsan • meghámozza, titokban oda- I odanéz a kislányokra., a gyü- : mölcsöt kétfelé választja és • váratlanul odatartja a gye- : rekek elé. Azok, tiltakozva. : rázzák feiiiket, nem nyúlnak • a gyümölcsért;. A fiatalem- I bér elni.rül egy kies:i aztán : egy idős asszony segít: ; — Vegyétek cl gyerekek, t 17. bécsi szívesen adja. ; Elvették... : (g.) ben vett otthonnak megterem­tése. mely egyik legfontosabb feltétele annak, hogy a gye­rek maximálisan kifejleszthes­se képességeit. Nem annyira az anyagi jólét megteremtéséről van szó, elsősorban nem er­ről, hanem a harmonikus élet­ről. a bensőséges légkörről, az egymással törődésről, ahol a gyerek igazzá, őszintévé. lesz, ahol nem érez lapultságot, cselt, rosszindulatot. Mi hat meghatározóként ennek a légkörnek kialakításában? A család rendje, a tagok egymás­hoz való viszonya, a beszélge­tés hangvétele, a család baráti köre, a belső kis ünnepségek, a névnapok, • születésnapok megtartása. — egyáltalán ész­re veszik-e, számon tartják-e ezekét — st.b., Mb. Ebben a légkörben kell fog­lalkozni a gyerekkel, nagy- nagy türelemmel, megértéssel, rendszeresen, ami persze nagy- tempójú, „időszegény” vilá­gunkban egyáltalán nem könnyű. Mégis: erre mindig kell. időnek jutni. Legalkal­masabb ehhez a vacsora utáni időszak, amikor ott­hon van a család minden tag­ja. Beszélgessünk a. gyerekkel: milyen volt a, napja? Hogyan vélekedik arról, amit; látott stb. Bizalma legyen hozzánk, hogy később, a súlyosabb kér­désekben is a mi tanácsunkat kérje. A másik nagyszerű alkalom annak a bizonyos légkörnek kialakítására a vasárnap. Ami­kor nyoma sincs a hétközna­pok reggelének, sietős, kapko­dó, feszült hangulatának, amikor már a reggelinél is sok- jóra szoktathatjuk a gyereket. (Az iskolában a szép terítésre, a helyes étkezésre is tanítják őket.) Miskolcon, de egész Borsod területén is kitűnő ki­ránduló helyek vannak. Rend­kívül hasznos, ha már hétköz­ben megtervezzük a kirándu­lást, készülünk rá, nem hagy­juk ki a költségvetést sem, és tudjon erről a gyerek is. Hadd kezdje már itt összhangba hoz­ni az igényt a-lehetőséggel. Mindez — bár még csak váz — szükséges annak a légkör­nek kialakításához, melyben JöégisiTiérlietjük a gyereket. Jó és rossz hajtásaival együtt. Hogy a jót erősíthessük és a rosszat nyesegessük. Rz iskola és az otthon kapcsolata általában gyenge. Ha a szülők e). is mennek a nevelőkhöz, inkább csal-c egy valami érdekli őket; milyen osztályzatokat; kapott eddig a gyerek?' Pedig nem ez a leg­lényegesebb: A. gyerekről, szo­kásairól, kedvteléseiről, hibái­ról, erényeiről, a legapróbb tü­netekről is beszélgessünk. Hogy tudjon a pedagógus arról is, amiről esetleg csak mi tu­dunk és viszont. iij özem íéícsul Sátoraljaújhelyen Sátoraljaújhelyén megkez­dődött egy új < üzem, az Épü­letasztalosipari és Faárugyár tervezése. A szakemberek ré­szére még ez évben megkez­dik a lakások.építését. Az új ; üzem létrehozására pedig a ; tervek szerint jövőre kerül : sor. ; A sátoraljaújhelyiek nagy : örömmel fogadták az új, üzem [létesítésének tervét, s a tanács ; már ki is jelölte a faárugyár ; helyét. i Az új létesítményben min- : denekelőtt a környék faipari [munkásai és a termelőszövet-. ; kezetekben feleslegessé váló ! munkaerők jutnak kereseti !e- : hetőséghoz. És végül vegyük kézbe a ne­velési tervet, az első olyan do­kumentációt hazánkban, mely igyekszik tervszerűvé tenni a nevelést. Olvassuk el annak az osztálynak nevelési feladatait, ahová a ©'erek já.r és nézzük meg. mit kívánnak majd a következő osztályban. Beszél­jünk a pedagógussal a nevelési feladatokról. Kérdezzük, kér­jük tanácsát. És együtt a pedagógussal, kölcsönös megértéssel, közös erőfeszítéssel valóban tervsze­rűvé tudjuk tenni a nevelést. Priska Tibor # / / tdof&fas. A’,'irháié időjárás ma estig: kisebb l'elhőátvonulások, né­hány helyen futó havazás, elénk, helyenként erős északi, északnyugati szél. hófúvásuk. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 5—miaut,z ,10 fok között. Február l — Üó; fi Hazafias Népfront bizstfságainak újjáválasztó gyűlései A Hazafias Népfront már­ciusban sorra kerülő harmadik kongresszusának előkészítése jegyében megyénk városaiban, községeiben is megtartják a nép fro n t* b i zo tt sá gok ú j j á vá­lasztási gyűléséi. Ezeket mindenütt alapos, gondos munka előzi meg. A népfront, vezetői beszélgetnek minden bizottsági taggal az. el­végzett, munkáról, a tervekről, a feladatokról, és azoknak a helyére, akik valamilyen ok­nál fogva nem tudnak megfe­lelő módon eleget tenni a vál­lalt kötelezettségüknek, új ta­gokat javasolnak. Miskolcon / az újjáválasztásl gyűlések első mozzanataként, február elején a körzetekben tartják meg a választást. Itt, a körzeti bizott­ságok, valamint, a kerületi kül­döttek megválasztására kerül sor. majd a kerületi választó- gyűlések lebonyolítása követ­Csehszlovák-est Mezőkövesden A mezőkövesdi járási mű­velődési ház január 17-én, pénteken csehszlovák kulturá­lis estet rendez n gimnázium dísztermében, hogy ezzel is se­gítse a szocialista, államok kö­zötti barátság elmélyülését. A kulturális est szervezésében a művelődési házat a Hazafias Népfront községi bizottsága tá­mogatja. A kulturális est :il- kaJmából csütörtökön Mező­kövesdre érkezik dr. Rudolf Holcik. a Csehszlovák Kultúra igazgatója, aki a délután fo­lyamán ellátogat a Matyóház­ba, az Uj Élet Termelőszövet­kezetbe, majd a kulturális es­ten beszámol a csehszlovák szocialista állam életéről, foj- 1 ód ésérő). A mezőkövesdi csehszlovák esi. kulturális műsorában Hor­tobágyi Judit eióadóművésznö csehszlovák költők, írók mű­veiből, Nyakas Sári és Kiszely Erzsébet a helyi zeneiskola ta­nárai pedig Dvorak szerzemé­nyeiből adnak elő. A progra­mot. Csehszlovákia életéről szóló színes film bemutató egé­szíti ki. kérik. Ezután tartják meg a városi ’ küldöttértekezletet, melynek pontos dátuma még nem ismeretes. Előreláthatólag február 26. és március 2. között lesz. A választási gyűléseken a bizottság elnöke tart beszámo­lót, melynek első vészében az elmúlt négy 'év tapasztalatait értékeli, a második részében pedig az új feladatokról, cél­kitűzésekről szól. Ezután be­mutatja a jelölteket, majd ké­ri a részvevőket, mondják el véleményüket: egyctértenck-e a jelöltek személyével, vagy másokat javasolnak. Végül szavazásra kerül sor. A megyében minden községben tartanak választó gyűlést. Ezeken a he­ly] bizottságok és a járási bi­zottságok" tagjait, valamint, a megyei küldötteket választják meg. Ebből is kitűnik, hogy bár a járási bizottságokat megválasztják, külön, járási választó gyűléseket nem tarta­nak. így egyszerűbbé válik az egész, folyamat. A megyei kül­döttértekezletre március 2. és 14. között kerül sor. A választásoknál arra töre­kednek, hogy a, társadalom va­lamennyi rétege képviselve Je­gyen a Népfront, soraiban, hi­szen ez a mozgalom csak ilyen összetételben érheti cl célki­tűzéseit, tehet eleget megbíza­tásának. Bár az elkövetkező hetek legnagyobb feladatai kétség­kívül az újjáválasztó ©'ülések­ből fakadnak, a Hazafias Nép­front bizottságai a mindenna­pi munkához kapcsolódó fel­adatokról sem feledkeznek meg. továbbra is rendszeresen munkálkodnak ezek sikerén. SZÍNHÁZ MISKOLCI SEMZBW SfflCNHA* Január IC: Lcányvásár 07 - Gól- doní-bérJtt. Január 17: Leányvásár (7). V6- röBmaity-bérlet. Január 58: Az ember tragédiája (3). Petőfi i fj. bérlet. Január 18: Anna-bál <S) Gerte»-í- bórlrt. Január 19: Az ember tragédiája (10) Bcrletszünet. Január 19: Leányvásár fS) JSár­letszünct. Január 19: Anna-bál (8), Katoa*­bérlel. KAMARA 5ZINHA3) Január .13, U, is. IS: Nincs ees­adás. Január 17: Kiveszem a feleségem (V. Január 18: Kiveszem « f&leeégewi (7). Január 19: Elvessem * feleségein (3). Január 19: Elvessem a feleségem (7). A klubosítás és a vállalati kulturális alap Országszerte megpezs­dült .1 vita-élet: miképpen rendeződ­jenek a népművelés forrongó, alakuló kérdései. Országos la­pok, a rádió, a televízió, a szakszervezet vezetői is letet­ték garasaikat er. ügyben. A viták és a gondolatok, bizo­nyos részletkérdésekben szer­teágazóid mutatnak, egy lénye­ges ponton azonban teljesnek mondható az egyetértés. Ez pedig a klubosítás kérdése. Sok szó esik manapság a. klubosításról, mint a népmű­velés egyik korszerű, tartalmi lehetőségéről. Azt mar több­ször rögzítettük mi is: a klu- bositáson nem pusztán egy klubhelyiséget,, egy klub cél­jaira kijelölt tartózkodási he­lyet értünk. Bár mostani esz­mefuttatásunkban érre a nem éppen elhanyagolandó szem­pontra szeretnénk a. figyelmet irányítani. A klubosítás: kis közösségeknek, művelődni, tu­dásban gyarapodni szándékozó közösségeknek a. megterem­tése. Elsősorban az erők kon­centrálására szolgáló egyesí­tés ez, a magasabb művészi munka kifejtése érdekében, A nagy „teremrendezvények” j időszaka lejárt. A felesleges, 1 öncélú és formálissá vált nép- j művelődési munka helyébe a í családias közösségben létre­hozott művészeti nevelő mun­kát kell ’ állítani. Sokat hallot­tunk már az úgynevezett ré­tegklubok- kitűnő működéséről. Műszaki értelmiségiek, állat­orvosok. agronómusok, terme­lőszövetkezeti gazdák a maguk érdeklődési körének megfele­lően klubokat létesítettek ab­ból n célból, hogy azon belül sokat -tanuljanak egymástól. Ezek a rétegklubok bizonyos útmutatást adnak arra a kér­Haívau éven felüliek találkozója Bánhorvátiban * see s,st-jMus-o-Si*»» • Fehér asztal körül talál- i koztak a napokban Bánhor- i vátl ban a hatvannál idősebb j férfiak és asszonyok. A rrüívc- [lődési otthonban megrendezett • hangulatos este volt a község­• ben az első öregek napja. I Visszalapoztak egy kicsit az i időben, beszélgettek az elmúlt I évtizedek eseményedről. A közbeszőtt szép dalokkal két — szintén idős — alkalmi ze­nész: Gyúrón Pál vádnál ta­nácselnök és a 78 éves Son­koly Endre nyugalmazott, ta­nár szórakoztatta a jelenlévő­ket. ,. Szép este volt. Gööz Pál Vsrdr» diésre Is, mit értünk klubositá- son. Természetesen ti. további rétegklubok létrehozásának feltételei vannak. Nem lebe­csülendő az a sok helyen meg- mutatkozó jogos igény, ame­lyet helyi.séghiány címén rög­zít a népművelő. Napjainkban, amikor kellemesen fűtött szo­bákban, papucsban ülhetünk a sokfajta szórakozást kínáló televízió képernyője előtt, meggondolandó, milyen legyen a klub belső arculata. Mi, azt valljuk: kényelmet, meleget, tisztaságot, barátságos beren­dezést kínáljon fel az a klub­szoba, amely művelődni vágyó embereket vár falai közé. Az ilyen jellegű klubok létreho­zására áldozni kell. hal­A közelmúltban lőt­tünk egy érdekes előadást a népművelés és , a termelés, a gazdasági élet. összefüggései­ről. A cím nem ígért valami kitapintható, szerves Összetar­tozást a két témakört illetően, de az előadó mégis megtalálta azokat a közvetlen tennivaló­kat, amelyek a jelenlevő gaz­dasági vezetők és kulturális irányítók előtt hasznosabb megvilágításba helyezték az említett cím két ellentétesnek látszó fogalmának rokonságát. Ébbon az előadásban hallot­tuk, hogy egyes vállalatveze­tők mii yen szánalmasan kéte­sét. áldoznak a kultúrára. Az egyik költségvetésben a kul­turális alan című rubrikában ezeket olvashattuk: sakk, kártya, dominó. A másiknál: motorcsónak-javítás, kirándu­lás. Nos. ezeknél a vállalatok­nál. a kultúra ügye íjjjjhánv lársasiáték fogalmával, azono­sul. Sajnos, ez a szemlélet, nem egyedül, álló. Százezrek, milliók úsznak el „kultúra” címen. Vállalati, irányítóink sokasága még mindig nem érzi annak a régi tételnek igazsá­gát: kiművelt ember'őkkel sokkal többre lehet jutni, szellemileg vértezett munká­sokkal technikusokkal, mér­nökökkel szinte minden gaz­dasági. feladatot meg lehet ol­dani. Mégmondjuk őszintén: eb- ben nem nyújtanák megfelelő segítséget nártszervezeteink sem. A tételes ellenőrzésre hivatott szervek . csak a hl- xnnvlafok hitelességét vizsgál­ják felül. Szigorú pénzügyi ellen őraéssiri 'mozdítani lehet­ne a, vállalatok kátyúba re­kedt szekerén; a. kultúrára Szánt pénzösszegeket, valóban, a szellem táplálására használ­ják fel. A klubositásuak ■— különö­sen a rétegklubok létrehozásá­nak — mint népművelési módszernek gondozója ez idő szerint még majd mindenütt a. művelődési ház. Gyárak, üze­mek, termelőszövetkezetek, ál­lami gazdaságok maguk is so­kat tehetnének a feltételek biztosításáért: a. kényelmes klubotthon magtere intésé ben. A klub-otthon létrehozásán kívül természetesen további anyagi eszközöket, kell elő­teremteni a ..kamara, népmű­velési munka” segítésére: a. kollektívák eggy^kovácsolásá­ra. a. magas szinten történd művészeti nevelő munka, biz­tosítására. Sajnos, szép számmal akad­nak vállalatvezetők, akik a kulturális nevelő munkát ki­zárólag művelődési házakra, szakszervezetekre. társadalmi szervezetekre és a televízióra bízzák. Egyesek „kívül-” vagy „felülállónak” tartják magu­kat a témát illetően. Pedig nagy kár megfeledkezni arról: az emberek egymás iránti vá­gyódását, a közösségekhez való ragaszkodást, az élő, emberi szó hallására születő óhajokat semmifajta gépi művészet nem pótolhatja. A tudás meg­szerzése az élő szó segítségé­vel. varázserőt, jelentett a múltban, vonzást jelent a jö­vőben is. qp£ jpmnmqig fUzfge, iMOZIÍ/ZEM! IMtlALATj BÉKE lö—22: SzeWnesfc n szftfölemben. Magyarul beszélő Er;mcls, özélo&t K: naporita Imi, í. 6 éa n,. ö. M, lí*. f. 10 éü C, 12; Huisárkicaa^- szony. KOSSUTH fllmszúihái. délelőtti műs-or* J6—líl: Szerencse ö tizerelemba'd­Magyarul. begpélő francia. Széles! 20—22: I'.pclrcclő nzerelrrie«. Frai.*- é»a. SzéleiS K: vasárnap kivételé­vel napom a oc. 9, cs í. 12-kór. KOSSUTH fllmsziniiáz délutáni müoor« 3R—22: Epéktídű szérelines I-Taji- c.ia. .Széles i K: naponta f. ‘ i. bn. 6 cs 8. M, is. x, to és í. la: Kn CS a tábotnoU. fáklya 16—17: E'Jféll mise. Magyarul !'3elő cíchezlovág. Szelem 18—Ui: Biikaruháüon Magyar *0: Csuda­pest. Magyar. 21—23; (du. «-bort Keresztesek T—TI. Színes lengyv.l. Szelest K: rapotitn f s er. 8. va­sam» p.f. 4. hn. ti és S. M, 19 JU és .12: Ludas Matyi, SÁRVÁRI _ 16-17:. A. piipös. Színes franeis. .Szélest 18—19: A szélbámösnő Mu* nyár. Széles! 30-21: Transzport n pariidiesöm IjöJ , Magyarul beszélő csehszlovák. Széles! K: csülörtok, péntek, szombat, hétfő, kedd f. 5 és 7, vasárnap tíe. f 11, du. í. S, hn 5 és őst - 7. MISKOLC' TÁNCSICS 16—17: Nappali sötétség. Magyar. Széles! .18—io: Felnőttek és gyere­kek. .Magyarul beszélő szovjet, su "9i: Jón ősik. Színes csehszlovák. Széles! K: naponta r. 8 és 7 M is. f, in és r, 12: Leon Garros kei rest a barátját. MISKOLC SZIKRA VI—17: Gengszterek és filantró­pok. Lengyel. 10—19: Békét az ér­kezőnek. Szovjet. 20—21: Huszár- kisasszony. Magyarul beszélő szí­nes szovjet. K: kedd, csütörtök, pehlek, szombat, vasárnap f. és hétfőn csak 7-kor. M. 19. 10-kor: Mii si és Misiké. MISKOLC PK.TÖ1I 16: Ilyen hosszú távoliét. Frangia. •Szeles! ! ■: Amikor egy lány ig éves. Magyarul beszéld szovjet '!i ~•!>: Akik ellopták a Holdat Ma­gyarul beszélő színes lengyel* Szé­les! 20—2!; A szélhámosr»ő.’"Már’yár Szeles! K: hétró, csütörtök vn- sarnap f. 5 és. 7. kedd. péntek, szombai csuk 7. M. 19. 10-kor: Em­uért sora. MlSKOt t. T.U'flU.'A 16-17: HiiAárktsasszony. Majyjj- ruí beszélő szirtes szovjet 18—in: Kubai történetek. Kubai. k*. csü­törtök. péntek szombat ti. vasár­nap f. A és 6. M. 19. lo-kor: sorsok állomása. DIADAL 18—11): Az utolsó tél. Bán SÍ—«•[" Párbeszéd. Magyar, K: kedd va­sárnap n. 5 és f. 7, szerda, szombat csak f. .7, M. 19. f. li-kor; A hamis alibi. MISKOLC-HAMOK 18 19: Farkasok közt védtelen. Magyarul beszélő NDIC. Széles! :u —22: Hogy állunk, fiatalember'/ Magyar. Széles' K: kedden 1'. 5, szerdán éy szombaton 7. vasárnap i. 5 és 7. M. 19. ii-kor: Messzi ut­ca. Kit KEL TG: Itt tavik a szerelem. Szírjei szovjet. 19* Hogy állunk, fiataléi?i- bér? Magyar. K: csütörtökön 7, vasárnap 5. m. 19. 10-lcor: Az áru­ló bankjegy. Mindezek megi'aJósulá- sát s kényel­mes klubok Regíi hetik. Me­gyénk, városunk vállalati ve- KCtőinek érdemes lenne cltöp- rengeniök azon: vajon mit; nyújthatnak a kibontakozóban lé.vő, sokat ígérő új népműve­lési formának, 'vajon miként adhatják meg azt a, ,,császár­nak”, ami az övé. A kultúra, ügyére szánt összeg okos cél­szerű felhasználása és lehető­ség szerinti leoncenlrálása, so­kat lendíthet a klu hasít.áron. A befektetett anyagiak szel­lemi kinccsé alakulása friss erőt. további segítséget: ad vállalatainknak, tehát még a „gazdaságosság” szem pontj á- ból is érdemes a. felvetett gondolatnak figyelmet szen­telni. Fárürány lláffrió niÓSGYOUI VASAS FILMSZÍNHÁZ Január .1«, csütörtök s, 7 óra, 77, péntek csak E órakor: Halál a Cu- korszlgctcn. Széles. CuehszlováJí film. H éven alul nem ajánlótt. Január 18—19 délután S éa 7 óra; Germinál. Széles. Magyar mái. Csak io even felülieknek. JajUlAr 20—£l-én csak délután 3 órakor: En és a nagymama. Nor­mál. Magyarul beszélő szovjet film. Korhatár nélkül. Matiné vasárnap délelőtt 10 óra­kor: Déryné. A Magyar Rádió éá Televízió miskolci sUulCöiúmtk műsoi (A 188 méterest hullámhossz» 18—19 óráig.) A rí po rtéi oké a szó, Zárszámadás előtt. A tsz-akadémlák életéből. Két részlet Poldlnt: Farsang), kodalom című daljátékából. Mlnőségvi'/.sítálat,.. Ismerkedjünk . .. Az. éi-ett: vizsga új rendje. Szlovák grafika) lrtálMtáp * kolcon. * GcrshvA» műveiből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom