Észak-Magyarország, 1963. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1963-12-01 / 281. szám
Vasárnap, 1T>63. december í. fiSZAKMAGYARORSZAG »««■eisasraamMgHBTCMBHBtHngs 30 millió forintos készlet az Állami Áruházban A KERESKEDELEM megelőzi az időjárást. Az utcákon még őszi hangulat van: a járdák népes forgatagában csak itt-ott látni egy-egy télikabátos járókelőt, de általában könnyedén, az enyhe éghajlatnak megfelelően öltözködnek az emberek. Az üzletek kirakatai azonban már megteltek a téli holmikkal, ajándékozási tárgyakkal. Városszerte készülnek a karácsonyi kirakatok, némely bolt kirakatában pedig havat utánzó fehér pilléket szórtak, hogy legalább itt lássunk téli világot. Az üzletek előtt csoportokban álldogálnak az emberek: válogatják, találgatják, mit vásároljanak szeretteiknek. A jelekből ítélve nagy forgalom várható. Megnéztük, hogy Miskolc legnagyobb üzlete, az Állami Áruház hogyan készült fel a karácsonyi ajándékozási „rohamra.” — Feltöltöttük raktárainkat. Harmincmillió forintos kész- < lettel várjuk a vásárlókat — \ mondta Somogyi József, az áruforgalmi osztály vezetője. — Ez évben már örömmel elmondhatjuk, hogy nincsenek hiánycikkeink. Az egyetlen cikk amelyből kevés van. az olcsó twist pulóver; Ebből az Látogatás mm erdőgazdaságon 40 00® kh Él erdő 1980-lg — 1 leézifáirész a múlté — Mmm fél kivágni? Fában szegény ország vagyunk, a földterületnek csak 13,5 százalékán díszük erdő. Ha ez az arány 25 százalék lenne, altkor azt mondhatnánk: önellátók vagyunk. Évtizedes mulasztásokat, a Horthy és a háborús idők rablógazdálkodá- -sának következményeit kaptuk örökségbe. Az állam tizenhárom év óta foglalkozik tervsze- ’rűen erdőtelepítéssel, a meglevő erdők felújításával. Borsod megyében a földterület 21,1 százalékán díszük erdő, s így megyénk az ország leger- dősebb területe. Megyénkből nagy mennyiségű fát küldünk ipari üzemekbe, fűrésztelepekre, feldolgozó üzemekbe. Felkerestük Bedő Tibor elvtársat, a Keletfbükki Állami Erdő- gazdaság igazgatóját, tőle érdeklődtünk, milyen fejlődés várható az elkövetkezendő években, miként dolgozik az erdőgazdaság? — A Borsod megyei erdő- gazdaságra nagy feladatok várnak; a következő ötéves tervben. Két erdőgazdaság foglalkozik erdőtelepítéssel a mű- gyében: a Keletbükki és a Zempléni. Jelenleg 146 4ÍÍ0 hektárnyi területtel rendelkezünk, s ez azt jelenti, hogy a megye földterületének 21,1 százalékán, találni összefüggő erdőket, erdősávokat. A következő ötéves terv során a két erdőgazdaság 40 000 kataszt- rális holdon telepít új erdőt. A 15 fokon felüli mezőgazdaságilag kevésbé hasznosítható területekre kerül a tölgy, a bükk s kisebb mértékben cser, fenyő és akáccsemete. A 40 000 holdnyi új telepítéssel a megye földterületének- 25 százalékát foglalja el majd erdő. Az erdősítés az egyik eszköze annak, hogy gátat emeljünk a dombos, lejtős területek pusztulásának, az eróziónak. A 40 000 holdból 4600 hektár erdőt telepítünk Rakaca környékén, 30 hektárt külön a vízr mosások megkötésére. Tokaj- Hegyalján is 6000 hektár újtelepítésű erdő szolgálja majd az erózió elleni védekezést — Milyen változásokon ment keresztül az ei'dőmunkás tevékenysége? — Valamikor a balta és a kézifűrész volt a legfőbb szerszáma az erdőmunkásnak. években nagy technikai válAz elmúlt tozás következett be az erdőgazdaság munkaterületein. Kézifűrészt már csak elvétve alkalmazunk, a nehéz munkát a motoros fűrészekre .hárítottuk. 1964—65-ben már 30 darab Nyugatnémetországból importált stílfűrésszel dolgoznak majd az erdőmunkások. Ezzel elérjük, hogy egy ember 1000 köbméter fát tud egy gazdasági év alatt feldolgozni. A szállításokat 90 százalékban gépesítettük. Csupán az erdő közelítésénél használunk lóvontatta gumi kerékpárokat. További törekvésünk az, hogy Mi újság a sajőhábonyi tanácson? Lehet-e újság ilyen kis községben? Nemcsak lehet, hanem van is. No, nem világraszóló, piég csak nem is országra- szóló, de az ott élő emberek szempontjából fontos, érdekes. F’ontoS; hogy megépült az út, amelyre 500 000 forintot fordítottaik. Fontos, hogy az út mellett jái'da is épült, társadalmi munkával. Érdekes is, de különösein a fiatalok szempontjából fontos is, hogy elkészült az új IcUiglipálya. A kuglipályánái 15 740 forint társadalmi munkát végeztek a község lakói. Fontos a község lakóinak minden napjában az iskolakérdés is. Az a helyzet ugyanis, hogy a község „kinőtte” a régi, kétemeletes iskoláját — ahogyan a községi tanács elnöke mondotta. Üj kellene. Igen, de hogyan, amikor nem szerepel a tervekben? Az iskola mindenképpen kicsi, tellát összeülteik a tárná esi és tömegszerveaeti vezetők, mit lehetne tenni? Az Északmagyararszági Vegyiműveknek van a községben egy épülete, amelyet nem. használ. A tanács rendelkezésére bocsátotta. Ez kiindulásnak nem rossz. Elhatározták, hogy társadalmi munkával lebontják az épületet, s az anyagból kibővítik az iskolát. Ez azért még nem minden, most már csak azon múlik a terv végleges kivitele, hogy a járási tanács milyen segítséget tud majd adni az építkezéshez. Mert azért nem lehet mindent társadalmi munkával. Különben a községben a jövő évre tervezett társadalmi munka értéke már így is jóval magasabb, mint az idén. Húszezer forint helyett, 1964. évre 71 000 forint értékű tái-sadalmi munkát terveztek. Nem nagy események ezek, de a község élete szempontjából jelentősek, to.U még jobban gépesítsük a rakodást s jelenleg már ennek a munkának is több mint; a felét géppel végezzük. Mindebből érthetővé válik, hogy alapvetően megváltozott az erdőmunkások tevékenysége. A nehéz fizikai munkát egyre inkább a gépekre hárítjuk át. — Számos termelőszövetkezet használ erdőt. A tsz tulajdonában levő erdőkben azonban még nem érvényesül a szakszerű telepítés, felújítás elve. Milyen változások várhatók ezen a téren? — A termelőszövetkezeteknek 16 000 hektárnyi területük kerül szakirányítás alá. A járási tanácsok 3126 hektárnyi területet ellenőriznek. — Jogos a kérdés, elmondhatom azonban, hogy új erdőtörvény született. A törvény értelmében megszűnik a szakszerűtlenség. Csak a növedék arányában lehet fát Invágni. Megoldódnak a vagyonjogi problémák is, pontosan körülhatároljuk, különválasztjuk a termelőszövetkezetek által használt erdőrészeket az állami erdőktől. Megyénk csaknem minden községében új tsz tanyaközpontok, majorok alakulnak ki. A tanyaközpontok körzete azonban még eléggé kopasz. Arra szeretnénk felhívni a termelőszövetkezeti vezetőle és tangók figyelmét, hogy gondolja- nak a fásításra s már most igényeljék a csemetéket. Csak így tudunk felkészülni arra, hogy a bejelentett igényeknek eleget tehessünk. Sok helyen félnek a fá_____ tói. Azt m ondják, a fa .beárnyékolja a szántóföldi növényzetet. Á tudomány igazolta a fásítás, a mezővédő erdősávok létjogosultságát. Különösen az aszálysújtotta területeken bír ez nagy jelentőséggel. Az erdősávok védik a szántóföldeket, segítenek abban, hogy a talaj sokáig tudja tárolni' a csapadékot. ‘— garami —------------OQO-----------T hüringiai nyelvjárással írt ötszáz eves biblia Erfurtban, a tudományos könyvtál- kiállításán, bemutattak egy thüringiai nyelvjárásban kézzel írott több, mint 500 éves bibliát. A biblia egy Ziegler nevű erfurti patrícius házában íródott. Négy évvel ezelőtt egy szovjet nyelvész használta alapanyagul „A német népnyelvtől, a német nemzeti nyelvig’’ című tanulmányához. áruból több is lehetne, de ennek pótlására szintetikus anyagból készült lényegesen szebb és jobb minőségű pulóvereket szereztünk be, nem sokkal magasabb áron. Az ajándékozási cikkekben is bővült a választék: sok szép női fehérnemű, sál. nyakkendő és bizsuáru között válogathatnak a vevők. Pár napon belül várjuk az angol pupliningeket, olasz kötöttárukat és francia kozmetikai cikkeket. Mint Somogyi József tájékoztatásából kiderült, ebben az évben jelentősen emelkedett az áruház forgalma. A múlt év hasonló időszakához viszonyítva több mint 20 százalékkal, s forintban kifejezve ez több mint 5 milliót jelent. Az áruház újonnan megnyílt, ízlésesen bei-endezett műszaki osztálya már teljesítette negyedéves tervét. Amióta a televízió forgalomba került., nem adtak el belőle annyit, mint az elmúlt két hónap alatt. * AZ GRA ÉS ÉKSZERBOLTOK szintén felkészültek az ajándékozási szezonra. Aki ide betér válogatni, bizony nehéz helyzetbe kerül, hiszen nem könnyű a választás a sok szép ékszer és bizsuáru között. A napokban újabb készletet várnak, amelyben külföldi bizsuk", magyar ötvös ékszerek, s kínai ajándékáruk érkeznek. A készlet bemutatására december 2 és 10 között óravásárt rendeznek, de várják már az arany ötvösgyűrűk, arany karkötők, nyakláncok ég brilliáns előszereli érkezését is. Lehet tehát válogatni, vásárolni, ajándékozni ízlésesen, no és ... a pénztárcának megfelelő módon ( b. e. Horgásztanya a rakacai víztárolónál A horgászok egyik legkedveltebb kirándulóhelye, s egyben jó fogási lehetőséget nyújtó horgászterülete lett rövid idő .alatt a. két éve létesített rakacai víztároló. A 320 holdas, festői, környezetbeli elterülő mesterséges tavat, amelyben a pontyon kívül bőven fordul elő csuka, keszeg és más halfajta, az idén sokezren keresték fel, de a hosszabb portyára rándulóknak gondot okozott az elszállásolás. Ezért az Északmagyarországi Horgászegyesület korábban más célra használt épületet vásárolt a. tó közelében, amelyet átalakítottak, rendbehoztak, ágyakkal rendeztek be. A napokban elkészült, három helyiségből álló, üveghallos horgásztanyán egyszerre harmincán kaphatnak majd kényelmes szállást. A hiba nem az Ón készülékében volt Az elmúlt szombaton este érdekes műsort sugárzott a Magyar Televízió. Az őslények világával és azok ma élő. utódaival kívánt megismertetni a rövid előadás, miközben a képernyő hol elhomályosult, hol fekete zeg-zugos vonalak tördelték össze a képet. Aztán, amikor az izgalom a tetőfokára hágott és egy hatalmas, rusnya varanus-gyík a felállított csapda felé sompolygott, s mindenki azért drukkolt, hogy bemegy-e a ketrecbe, vagy sem, kivilágosodott a képernyő, rövid időre megszakadt az adás, és máig sem tudjuk, hogy a hatalmas állat miként sétált be mégis a csapdába. Mindez csak egy kim gadott tréfás epizód abból a panasz- halmazból, amely a közelmúlt hetekben Miskolcon a televízióadások vételi lehetőségeivel kapcsolatban jelentkezett. Sorozatos volt a panasz, szóvá- tették különböző ankétokon; •felkeresték vele szerkesztőségünket, de magunk is tapasztaltuk. Miért romlott, meg a televízióadás Miskolcon, milyen mód van a korábbi jobb műsorsugárzás visszaállítására? — Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a napokban az Avasitetőn. Amikor fent jártunk, több szerelő serénykedett a televízióadóban. fürge szerelők leúsztak fel a merész ívelésű betoncsúcs tetejére, hősre az ott elhelyezett antennákon munkálkodj anak. Bacsinszky Tibor, a miskolci televízió-adó vezetője tájékoztatott, 'az éppen folyó szerelési munkákról, és válaszolt a bevezetőben feltett kérdéselvre: — Az adásunkban előfordult hibák oka egy időszakosan előálló antenna-meghibásodásra vezethető Vissza. Ezt az antennát megjavítani, illetve az időszakosan előálló hibát elhárítani csalc a gyártó cég tudja, mert hiszen annak vannak erre képzett szakembered, akik a magas tornyon is el tudják ezt végezni, és egyébként is a gyártó cég feladata. A miskolci adó az adáshibák jelentkezését természetesen azonnal észlelte, és jelezte a Magyar Posta, Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóságának, azonban az antennát gyártó cég, az Elektromechanikai Vállalat csak most tudott szerelőket biztosítani. A hiba elhárítása éppen folyik (azóta a munlca már be is fejeződött) és a jövőben ismét jó vételi lehetőségeket tudunk biztosítani Miskolc és környéke televíziónézőinek. — A nézők körében eluralkodott egy olyan, alighanem téves felfogás, amely szerint az új torony üzembelépése, illetve az új adóberendezés működtetése óta rosszabb az adás. — Mi az igazság ebben? — Teljesen téves hiedelemmel állunk szemben. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy adóberendezésünk azonos a korábbival, amellyel a régebbi kis kocsiból sugároztuk a műsort, csak az antennánk új, nagyobb kapacitású, magasabb, hiszen a magas kilátótorony tetején van elhelyezve, és természetesen jobb sugárzási tulajdonságai vannak. Ez pedig csak javára szolgálhat az adásnak. Az elmúlt néhány hét antennahibából eredő vételi zavarai hihetőleg nem ismétlődnek meg egyhamar. — Milyen hibákból adódhatnak általában vételi zavarok a televíziónál? — Elsősorban áramkiesésből, amely lehet pillanatnyi, vágj’’ hosszabb időre jelentkező he- ljú kiesés, vagy nagyobb hálózati kiesés. Adódhat a hiba a közvetítő lánc megszakadásából, vagy egyéb, a közvetítő láncon előforduló műszakilag hibás jelenségből, végül lehet hiba magában a studióadásban is. E legutóbbit azonban, a stúdió utólag mindig jelzi, azaz a bemondó az adás közben előfordult műszaki hibáért a nézők szíves elnézését kéri. — Mit jelez az adás megszakítása közben a rács? — A rács mindig a közvetítő lánc meghibásodását jelzi. — A jövőben tehát mindig jő vételi lehetőségekkel számolhatunk? — Bízunk benne. Bár műszála berendezéseknél hibalehetőséggel mindig számolni kell. Kedvező jelenség viszont, hogy újabban igen jó az energiaellátásunk, Mindenesetre mi, a miskolci televízió-adó dolgozói minden igyekezetünkkel azon fáradozunk, hogy Miskolc és környéke nézőinek a lehetőségeken belül a legjobb vételi viszonyokat biztosítsuk. E beszélgetés óta a szerelési munkák befejeződtek, és a televízió nézői bizonyára örömmel tapasztalták, hogy megszűntek a sorozatom a-i ismétlődő. bosszantó adáshibák.' Remélhetőleg jobb televízió- vételi lehetőségekkel kecsegtető időszak előtt állunk, mert a hiba nem az ön készülékében volt, kedves olvasó, hanem a miskolci adó antennájában, — de már azt is kijavították. (benedekj Ismertedé s Decemberi filmújdonságok Tizenkét játékfilm vár be- rezentatív műsora: Yves Al- mutatásra az év utolsó hónap- legret magvar-framcia filmje jában. Karácsony hetének rep- a GERMINÁL amelynek főbb .................... ■» szerepeit: Jean Soréi, Berthe G randval, Bemad BHer, Kren- csey Marianne, Makláry Zol- 'ttt. P-Wí Sándor és Koncz Gábor játssza. A hónap másik maigyar bemutatója a SZÉLHÁMOSNŐ című vígjáték; írója Markos Miklós, rendezte: Kalmár László. A három főszerepet: Szilvássá Annamária. Nagy Attila, és Kállai Ferenc alakítja. Decemberben — többek között világsikert aratott francia és olasz filmeket láthat ís -.néző, Marco Ferrari: MÉH- KTTJALYNŐ című, . gyilkosán szatirikus filmjének főszereplője Maryna Vlady; játékáért a legjobb női alaldtás díjával tüntették ld Canmesbam. Híre már megelőzte a négy világ- b’nl rendező: Fellini, Visconti, De Sica és Monicclli BO- CACCIO 70 című alkotását. E hónapban a film első részét mutatják be. Kitűnő szórakozást ígér az EPEKEDŐ SZERELMES című francia film. Antonioni AZ ÉJSZAKA című híres alkotását is műsorra tűzik a mozik, és bizonyára nagy érdeklődésre számíthat A FÉLELEM BÉRE című, reprizíben megjelenő francia film.