Észak-Magyarország, 1963. október (19. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-27 / 252. szám

Tasámap, 1963. október 37. essakmagyakorszäo FÉRJÉK A KÜSZÖBÖN Bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban Kállai Istvánt, a Mis­kolci Nemzeti Színházban most be­mül atolt Férjek a küszöbön cí­mű húromfelvonásos vígjáték szerzőjét élénken foglalkoztat­ja a nemzedékek közötti „mondvacsinált” ellentét. A miskolci közönség mintegy öt évvel ezelőtt két darabját is láthatta: a Majd a papa című bohózatot és a Kötéltánc című színmüvet. Ez utóbbiban egy idős és egy fiatal mérnök kö­zötti, szakmai vitákból folyó, pozíció-féltéssé fajult ellentét forgott szőnyegen, és a két fe­leség egyengette a békülés út­ját, azon kívül adva volt egy idős, kiábrándult mérnök, aki­nek erkölcsi igazságot kellett szolgáltatni. A most látott da­rab vígjátéki, sőt Helyenként csaknem bohózati hangszere­lésben ugyanezt a témát bon­colgatja, csak éppen mert víg­játék, a végén megtudjuk, hogy az ellentétek valójában nem is voltak megalapozottak, feltevésekre épültek, és az idős és a fiatal mérnök, vala­mint házastársaik a harmadik felvonás végén boldogan tá­voznak egy bizonyos Gyula bácsi nevű rezon őr-karikatúra helyeslő íejbólogatása és át­meneti lakássegítsége mellett; a lakástervekről, amelyek rosszak, nem kerül több szó, sőt a televíziónál is hallgatnak róla, az új tervekről pedig megtudjuk a darab végén, hogy jók, és az idősebb mér­nök, aki másfél esztendeig ha- ragszomrádot játszott, sőt pe­reskedett ifjabb kollégájával, a haragos álarc mögött ellen­felének tervrajzait tanulmá­nyozta, és igen jónak találta. Mondvacsinált volt az ellen­tét, mondvacsinált volt min­den konfliktus, és a szerző be­bizonyítja, hogy a nemzedékek között csak félreértések adód­nak, amik szépen el is rende­ződnek sok komikus helyset és sok-sok geg-pct&rda, meg egy kicsit odapörkölő bemon­dás után a harmadik felvonás végére. A téma örökérvényű, hiszen az idősebb kollégák mindig kicsit féltékenyen tekintettek feltörekvő fiatal társaikra, azok pedig irigyelték, lenéz­ték, lebecsülték idősebb kollégáikat, és titokban azt várták, hogy azok helyére kerülhessenek. Akad ilyen je­lenség napjainkban is még. Ez teszi ezt a vígjátékot a ma szá­mára is elfogadhatóvá. Van persze benne olyan vonás is, ami a maiságot túlzottan akarja hangsúlyozni, például a már említett Gyula bácsi, az öreg, „szektás, dogmatikus” figura szerepeltetése, de egyéb megnyilvánulásait tekintve in­kább csak külsőségeiben kí­vánja a mát adni ez a mű, mintsem azt mélyebben ábrá­zolni próbálná. Felvetődik a műben egy „jenőség”-nek ne­vezett jelenség, mint a kis­polgári belenyugvás, kényel­messég kifejeződése. Hát ez a bizonyos „jenőség” érvé-. nyes az egész darabra. A szer­ző felvet ugyan problémát, a fiatal és az idősebb generáció korántsem megnyugtató kap­csolatából meríti a témát, az­tán szépen — „jenő-módra”, meg a régi polgári vígjátékok receptje szerint happyenddel old fel mindent, hogy ne mondjuk: elkeni az önmaga felvetette problémáit. Mi ez, ha nem a kényelmesség, a kispolgári belenyugvás, a ,Je- ?! őség” jelentkezése?! Az élet által felvetett és önmaga által témául választott kérdésre adandó válasz alól a vígjátéki forma sem mentheti fel a szerzőt. kitű­kenti pedig az, hogy maga is megalkuvó: amiről azt akarta velünk elhitetni, hogy lelkese­désből, hivatásszeretetből, az igazság keresésének vágyától hajtva csinálja, végül megtud­juk, hogy félreértésen alapuló „fúrás” volt az egész. A több filmből ismert Koncz Gábor ebben a szerepben mutatko­zott be Miskolcon. Sajnos, nem sikerült figuráját hi he tőén megtöltenie élettel, játékában sok volt még a szögletesség, kevesebb a természetesség. Hisszük, hogy jobb szerepek­ben többet tud majd nyújtani. asszonyalakból gyúrták össze kezdeni vele rövid jeleneté­ben. Időnként sátáni kacaja, érthetetlen és indokolatlan volt. Kolláíh mérnök kisfiá­nak szerepét a kis Hájer Aí- tila játszotta szépen, értelme­sen. A férjek Sokféle Az eddigiekből nik, hogy a Férjek a küszöbön mondanivalója a poének kö­zött elsikkad, állásfoglalása nem mindig helyes. Mindeze­ken túl egyik hősét, a fiatal Seregi mérnököt szinte oppor­tunista „fúrássá” vetközteti. De hibás a darab felépítése is. Szerkezetileg egyenetlen, a harmadik felvonás szinte csak a „jó bemondások” keretéül szolgál. Tagadhatatlan ezzel szemben az a jó tulajdonsága, hogy jóízűen nevettet. Nézzük meg a darab alak­jait. Az idős mérnök, Kolláth Géza az első percekben qsál- csap embernek tűnik, aki te­lefonon nőkkel ismerkedik, megfeledkezik a házassági év­fordulójáról, bizonytalan eg- zisztenciájú barátja, Dömötör Jenő erős befolyása alatt áll, s végül rettenetesen gyűlöl egy Seregi nevű ifjú kollégát, akit bíróságra hurcolt rágal­mazás miatt, holott az ő ter­vei alapján készült házak fa­lai valóban repedeznek. Az­tán végül, a bevezetőben már ismertetett módon, szent u bé­ke. Negatív és igen kevés po­zitív vonások keverednek eb­ben az emberben, akinek alak­ját a szerző elég kuszán kör­vonalazta, anélkül, hogy ér­demben állást foglalt volna mellette vagy szemben vele. Csiszár András láthatóan nagy biztonsággal építette fel Kol­láth alakját, enyhe karikíro- zással kiemelve a negatív vo­násokat, sok derűt keltve, és a szerepe adta lehetőségeken belül hús-vér embert állítva színpadra. Kolláth „ellenlába­sa”, az ifjú Seregi mérnök lett volna hívatva a haladóbb álláspont képviseletére. Vala­miféle purijlkáiori minőség­ben ismerkedünk össze vele, de a jó tulajdonságai mellett olyan jellemzőit is megismer­jük, mint a könnyelmű háza- sodás, apróbb vagánykodás. Mindezek csökkentik az em­beri értékét, , különösen csök­Kolláth mérnök feleségének alakját. Meghökkentő foglal­kozása — állatorvos az állat­kertben — ellenére egy csomó nagyszerű, puha asszonyt vo­nás birtokosa, szerető hitves, aki férje boldogulásáért és a békességért ha kell erélyeseb­ben, de ha- kell, csellel tesz is valamit. Volt ebben az alak­ban Zsendánétól kezdve sok színpadig, ismerős egy-két vo­nása. [Síáthé Éva igen sokszí­nűén, szimpatikusán, sok em­beri melegséggel jelenítette meg. | összetettebb ember kí­vánt lenni Seregi ifjú felesége: magán viseli a mai ifjúság sok-sok ismertető jegyét, ki­csit. könnyelműen szeles is, de férjéért áldozatkész. Telessy Györgyi, színházunk új tagja, aki egy operett-szubrett sze­repbe történő belépésével már bemutatkozott a közönségnek, valójában most debütált. Ér­dekes színésznek ígérkezik: bár a színpadi gyakorlat hiá­nya egy-egy pillanatra felvil­lant szerepformálásában, a másikban mér feledtetni tud­ta azt apró játékokkal, egé­szében hihetővé formálva Zsuzsa alakját. Kedves és hálás szerep ju­tott Kiss Gábornak, aki Sere­gi barátját állította színpadra. Eleven, hihető, Szélsőséges túlzásoktól mentes, valóban izig-vérig mai fiatalt alkotott a kis szerepben is. Sok derűt' kelt , Gyula bácsi, a tíz év előt­ti időket visszavágyó öreg éj­jeliőr alakja, a szektás-dog­matikus idők eleven karika­túrája. íróilág tálán kissé ka­rikatúrának is túlrajzolt, azon­ban Fillér István igenmérték­tartó ízléssel érzékeltette c figura sok-sok fonákságát, anakronisztikus voltát anél­kül, hogy n humora csökkent volna. Dr. Tarlós, Kolláth mérnök ügyvédje alakjában végre miskolci színpadon mu­tatkozott ,be Imteh József, hí­ven megformálva ezt a hide­gen számító embert. A „je­nőség” atyja, a már említett Dömötör Jenő, teljesen húsza figura. Hihetetlenül keveset tudunk meg róla személy sze­rint, és nem csodáljuk, ha Somló Ferenc sem tudott mit ít küszöbön elő­adását Kapás Dezső rendezte. A darab alap­vető hibáin változtatni nem tudott, a komikus helyzetek jó kihasználásával, a helyzet­komikum kiélezésével és a já­ték jó tempójának biztosítá­sával, a túljátszási lehetőségek lefaragásával telik meg a ja­vára írandó feljegyzés. Rová­sára szolgál Dömötör Jenő ka­caja. Az előadás stílusa egysé­ges, egészében gondos előké­szítés látszik.- Ütő Endre má­sodik és harmadik felvonás­beli díszlete tetszetős, célsze­rű, az első felvonásban bizo­nyára Kolláth mérnök „ma- radíságát” kívánták jelezni a régi, nem egy darabjában ko- polt bútorokkal. (Ez a garni­túra szerepelt öt évvel ezelőtt is Kállai Kötéltáneában.) Né­meth Ilona kosztümjei Ízlése­sek. Benedek Miklós \ BORSODI GYUFA: 3Cép, őszí ködben Nézd álmos ébredését az őszi tájnak! Homályos ködtakafóit lassan lebbenti föl a rét, Az ágról, ahonnan madár röpült el levelek hullnak, szétpereg a lomb. Az üt kígyója a kékes távolból lassan elembe kúszik. Egy kábult légy hull karomra s mindezt hályogos szemmel nézi a nap, mely most lép az égre a dombperemről. De lám, korábban kelt az anyóka,- hátán fenyőgally és hazatart már, Messzetűnt őszök sok sárga lombja otthagyta színét pergament arcán. — Jó reggelt, néni! Micsoda frissén fordult az erdőn! Tán koszorúba? — Abba biz lelkem! Áldja az isten, messzi a messzi! Hosszú az útja! És megy, ki tudja mar mennyi évet visz a fenyővel madárka vállán. — A köd feloszlik, íölcseng az ének, Fiatal lányok ébresztőt fújnak a sok kis álmos facsemetének. Novemberi filmújdonságok Szovjet filmnapok: november 7—14 Tíz, változatos témájú új já­tékfilm és egy Shakespeare- dránia nagysikerű filmváltoza­tának felújítása várja a nézőt novemberben. Egy új magyar bemutatót ígér a program. Palotai Boris A madarak elhallgatlak című regényéből Fábri Zoltán írt forgatókönyvet és vitte filmre NAPPALI SÖTÉTSÉG cím­mel; főszereplői; Básti Imjos, Szegedi Erika, Ladányi Ferenc, Béres Ilona, Várkonyi Zoltán. Ez idén is november 7—lé­ig megrendezik a hagyomá­nyos Szovjet Filmnapokat; ez alkalommal mtivészdelegáciö érkezik hazánkba. Bemutatás­ra kerül Visnyevsekij OPTI­MISTA TRAGÉDIA című szín­művének szélesvásznú film­változata Szamszonov rende­zésében. A Cannes-l díjnyertes filmben ismert színészekkel találkozunk; a komisszár sze­repét Margarita Vologyina játssza, Alekszej matrózt Vja- cseszlav Tyihonöv, a kitűnő fi- atal filmszínész személyesíti meg, az anarchista vezér sze­repében Borisz Andrejevet lát­juk; a film. egyik emlékezetes jelenetében Oleg Sztrízsenov nyújt kiváló alakítást. Antonov ÜRESJÁRAT című elbeszélése megjelent magyar nyelven, s a rádiójátékra írt változata, is érdeklődést keltett. Most Vengerov rendezésében filinszalagon elevenednek meg a novella hősei. A Szovjet Filmnapok harmadik bemuta­tója; ltja Froz rendező PA­Ma délben nyűik a II. Miskolci Grafikai Biennale a Herman Oltó Múzeumban Ma délben 12 órakor kerül sor a II. Miskolci Országos Grafikai Biennale nagy érdek­lődéssel várt megnyitására. Az ünnepségei: Csohány Kálmán grafikusművész, a Magyar Képzőművészek Szövetsége művészeti litkárn nyitja meg, majd dr. Sályí István ICossuth- öíjas egyetemi tanár mond ünnepi beszédet. Ezután kerül sor a tanácsok, a Képzőművé­szeti Alap és a kiadó vállala­tok díjainak kiosztására. A díjakat Iletényi György, u Bor­sod megyei Tanács V. 13. mű­velődésügyi osztályának veze­tőié osztja ki. A díjazott mű­vészek Vígh Tamás szobrász­művész művészi kivitelű Dű- 1‘er-plakettjét kapják. A meg­nyitáson a Magyar Képzőmű­vészek Szövetsége képviseleté­ben Miskolcra érkezik Barcsay Jeilő Kossuth-díjas festőmű­vész, a Képzőművészeti Főis­kola tanára, továbbá B, Supka Magdolna művészettörténész, valamint Raszlér Károly és Steiner Béla grafikusművé­szek. A megnyitás eiőtt kerül sor a díjzsüri ülésére, melyen a díjak elosztásáról döntenek. A kiállítás november 24-ig, hét­fő kivételével naponta 10-től 18 óráig tart nyitva. PÁT VÁSÁROLTAM című költői hangvételű filmje; egy bűbájos kisfiú 'elindul a nagy városba, hogy papát keressen magának. A szovjet film he mu falókhoz csatlakozik az október atőltó hetében műsorra kerülő két­részes NDK film, AZ OROSZ CSODA, s több, az elmúit években sikerrel játszott, ki­emelkedő szovjet alkotás: a Szállnak a darvak. az Emberi sors, o Ballada a katonáról, a Tiszta égbolt, az Egy év kilenc napja és az Iván gyermekkora. Novemberben tűzik műsortü Alan Sillitoe a liOSSZÜTAV- FÜTO MAGANtöSSÁGA Cí­mű elbeszélésének angol film­változatát. Paul Rotha angol rendező HITLER ÉLETE Című nyugatnémet filmje sok. eddig ismeretlen filmanyag felhasz­nálásával mutatja be a német fasizmus uralomra jutását, Sö­tét korszakát és bukását. DOl- bert Mami, a. nálunk is bemu­tatott, díjnyertes Marty alko­tója rendezte AZ UTOLSÓ SZERELEM című amerikai fil­mét Kim Novak és Frédéric Match főszereplésével. Epy végzetes ökölvívó mérkőzés áll A BOKSZOLÓ ÉS A HALÁL című csehszlovák film közép­pontjában. A novemberi műsorban sze­repel még egy lengyel társa­dalmi dráma, HÁROM EM­BER ÉS AZ ERDŐ címmel, és felújításban Jut kavics szovjet rendező OTHELLÓ című film. je, Szergej Bondurcsuk és Iri­na Szkobcevü főszereplésével. (Bükki séta OOOOOOOQOOOOOOOOOOQOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOO.OOOOOOOOOOOOOŰOOOOOOOOOOOÖOOOÓOOC amit nem győzünk eléggé dicsérni. A szakácsnő mosolyogva fogadja az elismerést és legyint. „Egyszerű ennek a módja, de hiába adom meg bárkinek a receptet, otthon m;y' ném ízlik így.” Leltet, hogy igaza van. Bizonyára éppen az oíthon miatt. Mert otthon már hiányzik a legpompásabb körítés, a Bükk. A hegyek, a fák, a tiszta levegő. * _ ora/t nehezen nyílnak. Társaígunk, Vic­mz eraesz-sziven céket mesélünk, jókat nevetünk, de még nem találtunk egymásra. Lassan mégis közeledünk. A fiatal erdész arról beszél, hogy pár hónapja házasodott. — A felesége? — Tetszik neki a Bükk, jól érzi itt magút, de. N — De? —• Az igazi próbatétel a tél lesz. A hideg, a hó, az elszi­geteltség. Idősebb kollégája bólint. — Bizony, akkor csak sítalpakkal lehet közlekedni, A munka is nehezebb. A munka. Amiből bőven kijut itt is. Az a körzet, amiben a fiatal, fekete hajú erdész dolgozik, egyik szélétől a másikig körülbelül tíz kilométer. A munkacsapatok szétszórtan dol­goznak, már maga az ellenőrzés is rengeteg utánjárást köve­tel. Ez az utánjárás szó szerint értendő: gyalog. Miért nem lóháton? A fekete hajú fiú mosolyog. A lovaglás valóban ro­mantikus az első hallásra, mutatós is, de a lovat el is kell tár­tani. Etetni, gondozni, és mindez sok vesződéssél jár. Egyálta­lán az erdészet. Nagyon szép munka, szeretik, nemigen cserél­nék el mással, de azért — és elsősorban — munka. Amit a kirándulók látnak belőle, az csak a felszín. És bizony, a gon­dokból is kijut. Az egyenruhát például — ami végeredmény­ben munkaruha — saját pénzükön kell megvenni, nem Is Ol­csó áron. Részletekben fizethetik ugyan, de mire letörleszte- nék az adósságukat, már vehetik is az új ruhát, hiszen 82 ér­dében gyorsan kopik. Az elzártságból is fakad néhány gönd. De ezzel számoltak, és némiképpen változtatni is tudnak rajté. Az idősebb erdésznek például televíziója van. Itthagyni az erdőt? Nem lehelne olyan nehéz a munka! A Bükk tételén t<n.'ább 1art a délutáni fény, mint 1 másutt. A városban talán már láhi- pagyújtásra készülődnek, de itt még napfény pásztáz a fák koronáján. A homály még a sűrűben bújkál óvatosan. Űjfa kanyarok, tisztások. Mennyire más minden, mint a délelőtti világításban! Mennyire nem illik ugyanerre a tájra az a kép, amit a délelőtt látót lak alapján alkottunk róla! Mások a szí­nek, más a levegő is. Pedig ugyanaz a Bükk. ugyanazon a na­pon. A Bükk mindig másképpen szép. De mindig szép. Priska Tibor hagyjuk Miskolcot, felkapaszkodunk Magunk mögött a hegyoldalon és elámulunk. Mint minden évben, amikor az ősszel, pontosabban: az ősszel ran- devúzunk itt, a Blikkben. És mint mindig, most is áradozni kezdünk a színek pompájáról, a levegő tisztaságéról, a végte­len csendről és halkra fogjuk a szót, mert ennek a fenséges szépségnek az egészét hangos beszéddel is ildomtalansdg lenne megbontani. Hagyjuk el a táj leírását is! Mert hogyan is kez­denénk? A színeket hasonlítanánk valamihez. Rozsdabarnát, meggypirosat, aranysárgát stb. emlegetnénk, tehát olyan, mint a ... és következne, hogy milyen. Ezzel nyilvánvalóan elárul­juk gyengeségünkét is: nem tudjuk lefesteni az őszt, csak va­lamihez hasonlítani. És ez inkább a hasonlatra tereli a figyel­met, mint arra, amiről éppen szólni szeretnénk. Pedig az ősz, az ősz. Aki járt októberben a Bükk hegyei között, az tudja, milyen. Aki nem járt, annak úgyis hiúba hasonlítgatjuk akár­mihez, a kép csak torz lehet. Egy szó van csak rá: szép. És ha az összes szinonimáját is mellé soroljuk, akkor sem tudunk többet mondani róla. Szép, mert magától értetődő, mert igaz. Óhatatlanul kívánkozik a klasszikus idézet: „A Szép: igaz, s az Igaz: szép. — Sohse állítsatok mást, nincs főbb bölcsesség.’’ A jávorkúti fennsíkon, az út mentén néhány házacska süt­kérezik. Ideillőek. Mélyeket lélegzünk. Milyen más itt a le­vegő! Az egyik épület üdülő. Az „épület” helyett is jobb lenne valami kedvesebb, meghittebb hangulatot árasztó kifejezést találni, ami meglelelően jellemzi ezt a helyet. Hosszúszőrű puli vár bennünket a verandán, de nem csahol, nem veri fel a házat. Elkísér a bejáratig, és mint „aki” teljesítette tisztsé­gét, odébb áll. A belső szobában néhány idős ember — asz- szony, férfi — üldögél. Ráérősen. Beszélgetnek és félfüllel a rádiót hallgatják. Az üdülőké ez a hely, de az idegent is szí­vesen fogadják. Kávét? Tudunk adni. Foglaljanak helyet., A felszolgálónő — fiatal, szőke — nem ragaszt fel bájmo­sol yt, nem törekszik kedvességre, a maga módján mégis az. Valami „erdei” érződik a mozgásán. Mikor fizetünk, pontosan visszaadja az aprót. Valaki két forintot hagy az asztalon. Ez már nem kell — szól a felszolgáló —, kifizették. Egy kis fej­tegetés után megérti, miről van szó. Nevet. „Ä, ez itt nem szo­kás.” És a nézésében mintha sajnálkozna rajtunk. Más itt a levegő. Az úton összetalálkozunk azzal az erdésszel, akit kere­sünk. Udvarias fiatalember, szívesen áll a rendelkezésünkre, de most sürgős dolga van. Egy későbbi időpontban állapodunk meg és továbbmegyünk. Alig tíz méterre előttünk három szarvastéhén keresztezi utunkat. Nem sietnek. Még a helyet Is kinézik, hogy hol vágjanak a hegyoldalnak, aztán könnye­dén bemennek a fák közé. Ott, egy büszke tartású, gyönyörű agancsú, körülbelül liét-nyolc éves bika vár rájuk. Rólunk, látszólag tudomást sem vesz. Csatlakozik a kis csoporthoz, és így együttesen, kényelmesen ballagnak tovább. A fáit őszi lombju közül rájuk aránylik a nap. Szőrükön meg-megcsillan a sugár. Itt-ott „ökörnyál” úszik. Néhány pillanatig nézzük a megelevenedett ősei festményt, majd hirtelen bosszúsan elfor­dulunk. A mindenül Hagyjuk már itt ezt a „giccset”! É, ■ | csendes tisztások, magas fák. Barna tles kanyarok, niúkus riad a bokrok közé, szürke sas lebben a földről. Néhány kilométer után terméskőből ki­rakott ház csábít megállásra. Egy tisztáson épült, mögötte fenyves zöldül. Üdülőnek vélhetnénk, de nem az. Munkás­szálló. Csendes, mert az asszonyok, akik most itt laknak, va­lahol a hegyen dolgoznak. Előkerül az erdész. Középkorú férfi, tiszta, jól szabott egyenruhában, frissen borotválkozva, elegánsan. Most már ez a külső leírás is idekívánkozik, mert ma ő a harmadik erdész, akivel találkozunk, és mind egyfor­mán elegáns, kellemes ember. Enyhe tartózkodás érződik ugyan rajta, de ez egyáltalán nem bántó. Természetes, ért­hető azoknál az embereknél, akik évek óta itt élnek. Sorraj árjuk a szobákat. Tiszták, vonzóak. Villany még nincs, de a vezetékek már ott kúsznak a falban. A víz gondot okoz. Kilométerekkel arrábbról hozzák ide lajttal. Az asszonyok — mind idősebb már — a közeli községek­ből jöttek ide." Eljönnek dolgozni minden adandó alkalommal, mert enélkül valahogy nem is tudnak élni. A vérükben van a munkaszeretet. Az erdész ugyan nem pontosan így fogalma­zott, de ezt érzékeltette rövid mondataival. Visszafele jövet újra találkozunk a fiatal erdésszel. Rög­tön jön, csak még Valamit el kell intéznie az egyik munka­helyen. Meg is várhatjuk itt, a közelben. Az ember tétlenül is szívesen időzik ilyen helyen, gomba után rugdosva az avart, sárga lombok között válogatva, amit otthon majd a vázába helyezünk, ilymódon csempészve haza egy kevéskét az ősz szépségéből. Rövid idő múltán visszaérkezik fiatal erdész ismerősünk, és az üdülőben, ahol délelőtt jártunk volt, ülünk le egy kis esz­mecserére. Ott találjuk a munkásszálló vezetőjét is — motor­ral előzött meg bennünket —, amint sertésflekkent ebédel. Kicsit későn, de annál jobb étvággyal. Annyira jóval, hogy mi is kedvet kapunk hozzá. Savanyúságként gombát adnak méltó,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom