Észak-Magyarország, 1963. szeptember (19. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-26 / 225. szám
CfcfttSrtíTh, 1903. szeptember 28. ESZAKMAGTARORSZÄO 5 T HIRDETÉSEK ALLAS Az SrSmik, meglepetések fiapsHsága Borsod megye atlétikája a szombat, vasárnap megrendezett megyei váltófutó bajnoksággal jelentős állomásához érkezett. Nagy öröm az atlétabarátok számára, hogy hosszú évek után végre az MVSC atlétikai versenypályáján is lehetett bajnoki jellegű versenyt rendezni. Az is igen jó gondolat volt, hogy a második versenynap számait az NB I. B-s labdarúgó-mérkőzés előtt bonyolították le, mert így szép közönsége volt a bajnokságnak. , Örvendetes volt, hogy a kétnapos viadal 15 versenyszámában 75 csapat 300 versenyzője küzdött az elsőségért. Főleg az ifjúsági versenyszámok mezőnye volt igen népes és az eredmény is várakozáson íelü li volt. Két új megyei csúcs született a váltóbajnokságon. A Miskolci Sportiskola Buskó Irén, Bucskó Ilona, Nagy Mária, Váradi Jolán összetételű váltója 4x200-on új, megyei ifjúsági csúcsot futott. A Miskolci 1TSK Egresi Katalin Székely Klára, Viszlai Gizella összetételű 3x400-as váltójának eredménye is új megyei csúcs. Az ifjúság előretörésének jele: a férfi ifjúsági 4x400Jogos panasz S Az abaújdevecseril labdarúgó csapat egyik játékosa levelet küldött sportrovatunlmak. Leírja, hogy vasárnap Tornyosnémetiben kellett volna játszaniok. Elutaztak a mérkőzés színhelyére, ott voltak a hazai csapat játékosai is, csak éppen a játékvezető hiányzott. Hosszú ideig vártak a mérkőzés irányítójára, de az nem érkezett meg és így elmaradt a találkozó. A levélíró arról is tájékoztat, hogy már nem az első eset, amikor az encsi járásban elmarad a bajnoki, vagy kupa-mérkőzés, a játékvezető távolmaradásaimat', Egy- egy elmaradt mérkőzés tetemes költségtöbbletet jelent a sportköröknek, és az abaújdevecseri sportkör sem áll anyagiakban úgy, hogy az ellenfélhez kétszer is elutazzék, — pláne más hibájából. Ezúton is arra kéri az illetékeseket, s az enesi járási labdarúgó szövetséget, hassanak oda, hogy a jövőben ne maradjon el mérkőzés a játékvezető meg nem jelenése miatt. Mi is egyetértünk a panasszal. Sokkal körültekintőbb játékvezető küldésre van szükség, hogy a falusi sportkörök mindenkor megrendezhessék mérkőzéseiket. LP Országos. ifjúsági birkózóverseny Óidon Jól sikerült országos ifjúsági birkózóversenyt rendezett az Ózdi Kohász. A viadalon 43 tehetséges fiatal küzdött a helyezésekért. A borsodi fiatólok helytálltak az igen erős mezőnyben. Az egyes súlycsoportokban így alakultuk az ered; vények: Lepkesúly: 1. Reusz (Miskolci Dózsa), 2. Samu (Miskolci Dózsa). 3. Mocsári (Ózdi Kohász). Légsúly: 1. Hajdú (Ganz- MÁVAG), 2. Benus (Ózdi Kohász), 3. Kohányi (DVTK). Pehelysúly: 1. Major (Ganz- MÁVAG), 2. Szűcs (DVTK), 3. Tulipán (Ózdi Kohász). Könnyúsúly: 1. Papp (DVTK), 2. Orliczky (DVTK), 3. Nyeste (Ózdi Kohász). , Kisváltósúly: 1. Földesi (KMTK), 2. Bokondi (Eger), 3. Görcsös (Szerencsi Kinizsi). Nagyváltósűly: í. Pászti (Ganz-MAVAGj, 2. Ko- - csár (Miskolci Dózsa), 3. Balogh (Özdi Kohász). Kisközép- tsüly: 1. Urbán (DVTK), 2. Kalász (Ganz-MÁVAG), 3. Jár- vás (DVTK). Nagyközép súly: 1; Kiss (Miskolci Dózsa), 2. Décsi (Ganz-MÁVAG), 3. Magyar (Eger). Félnchczsúly: 1. Berdó (DVTK), 2. Holczer KOSÁRLABDA DVTK— Székesfehérvári VT Vasas «1:47 (28:25) Kilián Gimnázium, NB I., női.. A legjobb vidéki csapat csak az első félidőben volt egyenrangú ellenfele a DVTK-nak. ükkor elég szoros volt a küzdelem, a hazaiak mindössze három pont előnyt szereztek. A második félidőben a. diósgyőriek sokmozgásos játékkal és biztosabb dobásokkal, még ilyen arányban is megérdemelten győztek. Kosárdobók: Judt- né (22), Kamarásnc (11), Szeg- halminó -T10), Némethyné (8), Bartha (6), Horváth E., Ruszlcai (2—2). A diósgyőri csapat minden tagja jobb teljesítményt nyújtott az átlagosnál, talán Judtné, Kamarásné és Szeghalminé játéka emelkedett <i többieké fölé.-— oOo----Ér tesítés Az MVSC labdarúgó szakosztálya értesíti a labdarúgó csapat szurkolóit, hogy szeptember 27-én, pen te ken délután 6 órakor az MVSC-pályán lévő klubhelyiségben szurkoló gyűlést tart. Előadó- Jakab Antal szakosztályvezető. (Ganz-MÁVAG), 3. Kovács (Miskolci Dózsa). Nehézsúly: 1. Farkaslialmi (Ganz-MÁVAG), 2. Stimecz (Miskolci Dózsa), 3. Joó (Özdi Kohász). Házrész Ózd, tí., Yöreshadsereg u. 6. szám alatt eladó. Érdeklődni Szombathely. Köztársaság tér 88. Molnár Jánosnál.____________705 Kü lönbéi ár at ú bútorozott szoba, két személynek kiadó. Anna u. 90. Bgy, vagy két fiatalember, bútorozott szobát kaphat. Ujdiósgyőr, Móricz Zsigmonc) u. 23. Stadionnál. VEGYES Szeptember . 25-én olajtüzelésű kályhám bizonylatai a Béke téren elvesztek (használati utasítás, garancialevél, levelezőlap). Becsületes megtalálóját kérem, hogy a Széchenyi u. 49. szám alatti vasboltba adja ie.______________ Magas, MÁV szellemi dolgozó férfi, társaság hiányában megismerkedne házasság céljából 25—35 éves lánnyal, vagy öz.vegyasszony- nyal. (Lakással rendelkezők előnyben.) Leveleket ,.Teltkarcsú. 3088*’ jeligére a Kiadóhivatalba kér, Kossuth u. 11. öo88 Magános dolgozó nőnek, otthont adok kertes házamban, kis h ásta tv* tasom vezetéséért. Leveleket „Nyugodt otthon 75521” jeligére a miskolci Hirdetőbe. 7552! Vezető állasban lévő, 42 éves. önhibáján kívül elvált barna asszony, ezúton keresi korban hozzáilló, intelligens férfi ismeretségét. Kölcsönös szimpátia esetén házasság lehetséges. Leveleket „Őszi verőfény 7554.1” jelig ere a miskolci Hirdetőbe, Széchenyi u 83. SODRONYOS VASÁGYAKAT matraccal, könyvjóváírással vagy Bizományi Áruházon keresztül átvesz a B.-A.-Z. megysl Építőanyagipari Vállalat, Miskolc, Győri-kapu 23. 75625 Mád is Vidéke Körzeti Fmsz kultúrcikk boltjába, BOLTVEZETŐT keres. A jelentkezést kérjük címünkre megküldeni. Mad és Vidéke Körzeti Fmsz. Mád, központi irodája. szakmunkásokal NYÍREGYHÁZA ÉS KÖRZETÉBEN LEVŐ munkahelyeire felvesz a SZABOLCS MEGYEI Állami építőipari VÁLLALAT, NYÍREGYHÁZA, Széchenyi u. 43. sz.- Uzemi étkezés és szállás biztosítva. 636 ADÁS—VÉTEL Ma Miskolc-Tapolcán: A nemzetközi hajómoílell-vcrseny nyitánya g __ Háromrészes szekrény, új állási pótban, helyszűke miatt eladó. Er- ggdeklödni Vörösmarty u. 7. Deák. délután 3—5 óráig.___________36G3 Bor- és csemegeoltványok, be- JJvált. fajokban, előnyösen beszerez- "hetók. Gyöngyös, postaitok 135. ® Eladó dolümys/mü rekanúé, két Bfotel, két szék. Kiss Gyula, Park ia u. n.. 1/3. Petneházi bérház. Két régi A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség' Borsod megyei elnökségének jutóit az a megtisztelő feladat, hogy megrendezze az európai szocialista országok hajómodcll-vcrsc- nyét. A négynapos viadal Miskolc-Tapolcán, ma délelőtt 10 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik. A nemzetközi versenyen bolgár, csehszlovák, lengyel, NDIÍ-beli, szovjet és magyar hajómodel- lezök indulnak, hatos csapatokkal. Öttusa világbajnokság A svájci 12. öttusa világbajnokságon a magyar versenyzők eddig nagyszerűen szerepeinek. Az első négy szám után Török dr. egyéniben áz első, Balczó a második, Móna a negyedik helyen áll. Csapatversenyben Magyarország vezet a Szovjetunió előtt. A magyar csapat 11 668 pontot szerzett, a szovjet együttesnek 11 323 pontja van. (Csütörtökön, a VB befejező napján a terepfutásra kerül sor.) J-wboylert vennék, dr. Tuskó, 14-2997 t olofrtnnn TüS ablak, ajtó, Kalor-kályha. 75503 "József u. : 3621 Az NB 1. B. állasa: 1. Egyetértés •y 5 2 — 10: 3 12 1 MAV-DAC . 7 5 — 2 17: 9 10 3*. Oroszlány 6 2 4 — 10: 3 S 4. Dunaújváros 6 3 2 1 11: 7 8 5. Sz.-fehér vár 7 3 2 2 H: n 8 G. Budafok 7 2 4 1 10: 7 8 7. ózd 7 3 I 3 13:10 7 8. Szombathely 7 2 3 2 8: 8 7, 9. Salgótarján 7 t 5 1 4: 5 10. Nyíregyhaza 7 3 1 3 7:15 7 11. Szállítók 7 2 2 3 9:10 fi 12. Borsodi B. 7 1 9 3 6: 9 5 1 13. MVSC 7 1 3 3 9:14 5 ] 14. BVSC 7 1 3 3 8:14 5 ■ 15. G.-MAVAG 7 1 2 4 10:1G 4 1 1G. Láng . 7 1 1 5 6:13 3’ Hol a labda? Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, és szerették, hogy a- drága jő. szeretett gyermek. testvér, nagynéni, korcs'/,t. mama, sógornő es jó rokon özv. KUALJlv HERMANN© Gu/.ma Paula életének 75. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 26-én délután 3 órakor, a vasgyári Faxból. A gvászoló család A hálóban. Deák a fejélés után már azt figyeli, hogyan suhan be Labdája a jobb sarokba. Ezzel a góllal egyenlített az MVSC, a dunaújvárosiak ellen. Foto: Szabó István KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik szeretett halottunk, Garamvölgyi Gyula temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk halás köszönetét. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem és édesanyám. Korbacska Gyuláné temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család A Miskolci Veudégláíóipari Vállalat értesíti kedves vendégeit, hogy szeptember 27-, 28- és 29-én árusítással egybekötött cukrászati és hidegkonyhai árubemutatót rendez, melyre szeretettel várja kedves vendégeit A bemutató megtekinthető: a 32. sz. ,,Lottó” cukrászdádban (Ady E. u. 14. sz.) és a 33. sz. „Mackó” büfében, Déryné u, 6, sz, alatt, 9 órától 20 óráig. 75690 Az Északmagyaror szági Vegyiművek sajóbábonyi telephelyére felveszünk gyakorlattól rendelkező VEGYÉSZMÉRNÖKÖT, OKLEVELES KÖZGAZDÁSZT, ÉPÍTÉSZTECHNIKUST. ELEKTROTECHNIKUST, MŰSZAKI KÖNYVTÁROST, TURBINAGÉPÉSZEKET, KAZANGÉPÉSZEKET, Hö TECHNIKAI MŰSZERÉSZEKET. Jelentkezés a személyzeti osztályon; Levélcím: Északmagyarországi Vegyiművek Miskolc 1. PL: 107. Telefon: 14-531/108. mellék. . 75549 A Miskolci Élelmiszerkiskereskedelm? Vállalat felvételre keres szakképzett, fiatal. heníessegcdeket Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti vezetőjénél, Miskolc, Széchenyi u. 26. sz. I. em. 75240 Felvételre keresünk több éves szakmai gyakorlattal rendelkező szcrszántkösjcörüsokef cs műszaki ellenőrt alá szerszám és készülék átvételi gyakorlattal rendelkezik, „Mikrométer” jeligére a miskolci Hirdetőbe. 75344 A Borsod megyei MÉH Vállalat Miskolc—Sajő-parti 1, szz telepén október 1—5-ig leltározást tart Leltár ideje alatt az áruvásá rlás és az árueladás szünetek 75131 A Mü. M. 114. sz. Iparitanulő Intézet, Diósgyőr, Gagarin u. 54. PÁLYÁZATOT hirdet két műszaki tanári, egy vízszigetelő szakoktatók egy épületburkoló szakoktatói, egy vasbetonszerelő szakoktatói munkakörökben. A tanári munkakörnél építészmérnöki, vagy építőipari technikumi végzettség, a szakoktatói munkaköröknél építőipari technikumi vagy 8 általános tókei aj végzettség és erkölcsi bizonyítvány szüksége-, Jelentkezni a fentii címen lehet. 75553 as váltó jobb időt futott, minti a felnőtteké. i Ilyen népes mezönyú és jó; eredményeket hozó megyei; váltóbajnokság nem volt az elmúlt évek során. A jól sike_l rült verseny ’ egyetlen árny-( oldala: a női felnőtt bajnok-; ság egyetlen számát sem le-: hetett megrendezni, mert nem volt induló! I A 15 számból a DVTK 8, az ITSK, 3, a M. Sportiskola 2/ az MVSC és a Sárospataki MEDOSZ 1—1 bajnokságod nyert. Eredmények: Férfi felnőttek: 4x100: 1/ DVTK 45.2, 2. Borsodi Bányász' 46.6, 3. MVSC 46.8. 4x200: 1.; DVTK 1:36.3, 2. MVSC 1:40.0,! 3. Borsodi Bányász 1:43.0.! 4x403: 1. DVTK 3:40.1, 2. MVJ SC 3:44.6, 3. Borsodi Bányász* 3:47.5. 4x800: 1. DVTK 9:28.0,! 2. Borsodi Bányász 9:41.2.. 4x1500: 1. MVSC 21:46.3. J Férfi ifjúsági számok: 4x109:; 1. DVTK 45.3. 2. M. Sport.isko-| la 47.6. 3. M. ITSK 47.7. 4x”00:| 1. DVTK 1:36.4. 2. M. Soort-I iskola 1:39.0. 3. M. ITSK 1:41.0.1 4x400: 1. DVTK 3:33.0, 2. M.< Sportiskola 3:43.0. 3. M. ITSK? 3:47.6. 4x1000: 1. M. ITSlv 11:24.6, 2. MVSC 12:11.0, 3.; Putnoki Mg. Techn. 3000 m-es iitös csapatverseny: l.M. ITSK; 15 pont. Egyénileg: 1. Puskási (M. ITSK) 10:10.16, 2. GyuriczaS (M. ITSK) 10:19.0, 3. Kozmái (MVSC) 10:20.6. Női ifjúsági számok: 4x100p 1. M. Sportiskola 53.0, 2. Ózdi' Kohász 54.2, 3; Sárospataki j MEDOSZ 57.0. 4x200: 1. M.j Sportiskola 1:56.4, új megyei j ifjúsági csúcs! 2. Sárospataki« MEDOSZ 2:00.1, 3. MVSCÍ 2:00.6. 3x100: 1. Miskolci ITSK8 3:26.4, új megyei ifjúsági^ csúcs! 2. Sárospataki MEDOSZ“ 3:31.4, 3. MVSC 3:40.4. 3x800:“ L. Sárospataki MEDOSZ 8:09.5,® 2. MVSC 8:27.3, 3. Miskolcijj Sportiskola 8:33.8. Nemes P. j; 5-1 Körpályás sebességi bajó- modellck, továbbá rádióiránys- tásü sebességi, rádióirányítású navigációs modellek versenye és ballonvadászat szerepel a műsoron. Ma a hivatalos edzést tartják meg délelőtt és délután, majd műszaki vizsga következik. Szeptember 27-én, pénteken, továbbá szombaton és vasárnap délelőtt a sebességi kategóriában, délután a rádió- irányítású sebességi kategóriában lesznek futamok. A nem mindennapi verseny iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg.