Észak-Magyarország, 1963. szeptember (19. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-28 / 227. szám

Világ ^íólötótíáTregyesülieíe’k! h MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA í Uj olvasztókemencét helyeznek üzembe a Nyugat-Szibériai Kohászati Művekben Ma találkozik Gromiko-Rusk és Lord Home XIX. évfolyam, 227. szám. Ára 50 fillér Szombat, 1903. szeptember 28. Pénteken előzetes megbeszélést tartottak a nyugati külügyminiszterek — Egyedül Albánia ellenezte az atomcsend-szerződést az EJSSZ-kőzgyülésen Az ENSZ-közgyűlés pénte­ken délelőtt — magyar idő szerint a délutáni órákban —- folytatta az általános politikai vitát. Az elsőnek felszólaló Behar Shtylla albán külügyminiszter éles szavakkal megbélyegezte az Egyesült Államok kubai, vietnami és kongói politikáját. Hangoztatta, hogy Washing­ton továbbra is a nukleáris zsarolás politikáját folytatja. Áz albán külügyminiszter támadta a moszkvai atoin- cscnd-szerződést és az 1938. évi müncheni egyezményhez hasonlítva azt, kijelentette, hogy ez a szerző­dés „nem tekinthető lépésnek a leszerelés felé, hanem ve­szélyes illúziókat kelthet és így gyengítheti a népeknek az imperialistákkal szemben ta­núsított ellenállását”. Thanat Khoman thaiföldi külügyminiszter kormánya ne­vében örömmel üdvözölte a Malaysia Államszövetség lét­rejöttét, majd a nemzetközi helyzetről szólva hangsúlyozta, hogy a moszkvai atomcsciul-szer- ződés hozzájárult a nem­zetközi légkör enyhülésé­hez. Piccioni olasz külügyminisz­ter . beszédében jelentőségtel­jesnek mondotta, hogy a közgyűlés 18. ülésszaka olyan időben kezdte meg munkáját, amikor a kelet —nyugati kapcsolatok a pozitív fejlődés szakaszá­ba lépteit. Örömmel üdvö­zölte a moszkvai atom- cscnd-szerzőelést és remé­nyét fejezte ki, hogy a le­szerelési tárgyalásokon is sikerül majd azt a tnód- . szert alkalmazni, amely megállapodáshoz vezetett Moszkvában. Kifejtette, hogy kormánya helyesli a Kádár János televíziós interjúja a CBS amerikai rádió- és televízió társaságnak Kádár János pénteken fo­gadta. Stuart Novinst, a CBS amerikai rádió- és televízió társaság munkatársát, s vála­szolt kérdéseire. A CBS tele­víziós felvételt készített a be­szélgetésről. tizennyolchatalmi csúcs- értekezlet szovjet javas­latát, ha Géniben a tizennyolchatal­mi leszerelési bizottság előző­leg megfelelő eredményeket ér el. A délelőtti ülés utolsó szóno­ka, Tulszi Giri, nepáli minisz­terelnök és külügyminiszter elismeréssel nyilatkozott a moszkvai atomcsend- szerződcsről és további lépéseket követelt az általános és teljes lőszere lés megvalósítására. ♦ Pénteken délelőtt az Egye­sült Államok, Nagy-Britannia és a Német Szövetségi Köztár­saság képviselői megbeszélésre ültek össze, hogy egy nappal Gromiko szovjet külügyminisz­terrel való tanácskozás előtt igyekezzenek kialakítani a közös nyugati álláspontot. A pénteki tanácskozáson az (Folytatás a 2. oldalon.) Az Elnöki Tanács ülése Az építkezés látképe. A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa pénteken ülést tartott. Határozatot hozott, hogy az Argentin Köztársaság új elnö­kének beiktatási ünnepségein küldöttség képviselje a Ma­gyar Népköztársaságot. Az Elnöki Tanács kimon­dotta a Magyar Népköztársa­ság csatlakozását a turistafor­galom vámkönnyítéséről szóló egyezményhez, majd egyéb ügyeket tárgyalt. Október S6-ám választják meg t Adenauer utódját > Bonnban hivatalosan közöl­ték az őszi kancellári őrség­váltás menetrendjét: Adenauer kancellár októ­ber 15-én délben 12 óra­kor benyújtja lemondását és a parlament október 16- án választja meg az új kancellárt, aki még aznap leteszi a hivatali esküt és 17- én megalakítja az új kormányt. Erhard —• Adenauemak a CDU által kijelölt utóda — pénteken az FDP küldöttségé­vel tárgyalt. A megbeszélés után hivatalosan azt közölték, hogy teljes egyetértés mutat­kozott az elvi kérdésekben. Most azonban még csak a tár­gyi kérdésekről folyt a meg­beszélés, a személyi kérdések megvitatására még csak a jö­vő héten kerül sor. Az FDP részéről azt sürgetik, hogy Erhard „terítse ki a kártyákat az asztalra” és még megválasztása előtt állapodjanak meg a kor­mány személyi összetéte­lében. Erhard eredetileg viszont azt tervezte — és ehhez a CDU már hozzájárult —, hogy csak megválasztása utón hozza nyilvánosságra áz új kormány, listát; Az FDP viszont azt hangoztatja, hogy „nem akar zsákbamacskát- venni'" és mi­előtt Erhardra adná szavaza­tát, Szeretné tudni, hagy hány és milyen miniszteri pozíciót kap az új kormányban. A vita elsősorban a bel­ügyi tárca körül forog. Mivel Höcherl belügyminisz­ternek az ismeretes telefonle­hallgatási botrány ügyében tanúsított magatartása általá­nos felháborodást 1 tel tett a közvéleményben, az FDP erre hivatkozva egyre nyomatéko­sabban terjeszti elő azt az igé. nyét, hogy a belügyminisztérium élé­re az FDP elnöke, Erich Monde kerüljön. A CDU-CSU azonban élesen ellenzi ezt a követelést és nem akarja átengedni ezt a kulcs- pozíciót az FDP-nek Ludwig Erhardnak és a Sza­bad Demokrata Párt képvise­lőinek tárgyalásairól közle­ményt adtak Id, amely szerint a két fél egyetértett a kormány jövőben folyta­tandó politikájának „min­den alapvető kérdésében”. A tanácskozáson nem volt szó arról, milyen változtatáso­kat fog végrehajtani Erhard a nyugatnémet kormányban. Megünnepelték a inizHsleitiÉzns Esti Egyetemének tízéves isÉiSeuniái Miskolcon, a városi pártbi-1 zottság nagy előadótermében csütörtökön délután tartották a megyei pártbizottság Mar­xizmus—Leninizmus Esti Egye­temének jubileumi ünnepsé­gét, Részt vettek: Cseterki La­jos, az MSZMP Politikai Bi­zottságának póttagja, a megyei pártbizottság első titkára; Bal­lá István, az MSZMP Közpon­ti Bizottsága Agitációs és Pro­paganda Osztályának helyet­tes vezetője; Borsod megye és Miskolc város számos vezető személyisége, az esti- egyetem tanári kara és több hallgatója, az ország több társegyetemé­nek vezetői, tudományos és kulturális életünk meghívott vendégei. Szabó Józsefnek, a megyei pártbizottság osztályveze tő je­nek megnyitó beszéde után Kerekes József, az esti egye­tem igazgatója számólt be az intézmény tízéves fejlődéséről, majd Cseterki Lajos szólalt fel. Cseterki elvtárs felszóla­lása során méltatta az intéz­mény eredményeit, szólott az ideológiai munka néhány idő­szerű kérdéséről, vázolta az esti egyetem növekvő felada­tait és szerepét az emberek szocialista tudatának kialakí­tásáért, formálásáért, a VIII. pártkongresszus határozatai­nak megvalósításáért folyó harcban. Pénteken délelőtt fél 9 órai kezdettel az esti egyetem Ti- zeshonvéd utcai székházában összevont tanszék-ülés volt. amelyen részt vettek a társ­egyetemek képviselői is. Az összevont tanszék-ülésen az es­ti egyetem tanárai részéről az alábbi referátumok hangzottak el: Szmola Imre: A szocialista országok gazdasági együttmű­ködésének aktuális kérdései (különös tekintettel megyénk területére); Szunyogh Zoltán: A magyar nehézipar terüleLi struktúrája (különös tekintet­tel a borsodi iparvidék terü­leti struktúrájára); Káli Lajos: A munka szerinti elosztás szo­cialista elvének elvi és gya­korlati megvalósulása Borsod megye kohászati üzemeiben; dr. Nagy István: A termelé­kenység alakulása a kazinc­barcikai üzemekben; Rákos Imre: A nemzeti egység politi­kájának marxista elmélete. A szocialista nemzeti egység po­litikájának történelmi előzmé­nyei hazánkban; Majoros Ba­lázs: A szocialista világnézet térhódítása. Egy járási művelődési otthon a községekért Korszerűsítik a Hunyadi utcát Hz oSvasóniozgata sikeréért a Diósgyőri Gépgyár kösiyvtárában A. miskolci Hunyadi uleán korszerűsítik az elavult vil- 'amos vágányokat és az úttestet. A képen: az új vágá­nyok alapjait készítik a munkások. (Fotó; Sz. Gy.J A Diósgyőri Gépgyár szalc- ; szervezeti könyvtárát a közel­múltban felújították. A könyv­tárban több, mint 16 000 kötet várja az olvasni, tanulni vá­gyókat. Újabban a Szinvavöl- gyi Művelődési Otthon 2000 kö- | tetes könyvállománya is a gyár j szakszervezeti könyvtárának kezelésébe került. Az utóbbi kétezer könyvnek mintegy ki­lencven százaléka szépirodalmi és ifjúsági mű. Statisztikai ! adatok szerint a szakszervezett" ! könyvtárból havonta 1500-an ! kölcsönöznek különféle témájú és műfajú könyveket. A könyv­barátok hatvan százaléka fizi­kai munkás. A Diósgyőri Gépgyár szak- szervezeti bizottsága és a vál­lalatvezetőség minden évben 55 000 forint értékű könyvet vásárol. Hamarosan ismét újabb kötetekkel bővül majd a könyvtár, s megvan minden feltétel ahhoz, hogy emelked­jék az olvasók száma is. A múlt év gyakorlatához hasonló­an ismeretterjesztő előadáso­kon, irodalmi művek bemuta­tásával is segítik majd a könyvtár vezetői az olvasó­mozgalom terjedését, fejlődé­sét. A jövőben a diósgyőri könyvtárakból egységes Vasas Könyvtárat hoznak majd lét­re. Ez látja majd el a környék­beli vállalatokat, munkásszál­lásokat és lakótelepeket olvas­nivalóval. A Lenin Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár az általa patronált termelőszö­vetkezetekbe vándorkönyvtá­rakkal látogat majd el, s visz olvasnivalót. Bollobás Józsefné levelező A járási művelődési otthonok egyik fontos feladata, hogy se­gítséget adjanak a községek otthonainak munkájához. Ha lelkiismeretesen, hozzáértően végzik ezt a munkát, akkor mind a tartalmi, mind a mód­szertani tevékenységhez igen hasznos útmutatással szolgál­hatnak, és kisugárzó hatásuk­kal a községek, falvak nép­művelési életében is nagy sze­repet játszhatnak. Nézzük hát: mit tesz az encsi járási műve­lődési otthon á községekért? Milyen ennek a -művelődési otthonnak a kisugárzó hatása? A már megvalósult és a ter­vezett programot böngészget­ve, tisztán rajzolódik ki az en- csiek elképzelése, amit; rövi­den igy foglalhatnék össze: népműveléssel a mezőgazdaságért Sipos Ferenc igazgató ezt tart­ja a legfontosabb feladatnak, és hogy a járásban mások js így gondolkoznak, mi sem bi­zonyítja jobban, mint az a nagy segítség, amelyet az állami és tömegszervek nyújtanak ehhez a munkához. A mezőgazdasági jelegű témák az otthon belső programjában is fontos hely foglalnak el, és természetesen területi munkájukra is ez a jel­lemző. A mezőgazdaság külön­böző ágazataiban próbálnak se­gítséget nyújtani, nagyon ala pos, körültekintő felkészülés­sel. a tájegységek sajátosságai­nak figyelembe vételével. Az elmúlt évben például Fancsal­iban a talajvédelemről tartot­tak ankétot, melyre meghívták a lejtős területek szakembereit. A tsz-ben már hasznosítják is az ankét tanulságait. Gönc- ruszkán állattenyésztési anké­tot tartottak. És hosszan sorol­hatnánk a különböző rendez­vényeket, melyeknek célja a tsz-ek segítése a népművelés sajátos eszközeivel. A követke­ző évad programjában ugyan­csak szerepel az ilyen jellegű segítségadás. Főleg négy nép­művelési körzetnek községei­ben. Ugyanis a 16 körzetből négynek, (a novajiaránvinak, a vizsolyinak, a tornyosnémeti­nek, a homrogdinak) tartalmi munkáját a járási művelődési otthon szintjére kívánják emelni. Ezért most különösen ennek a négy körzetnek segítenek só­kat az említetteken kívül a különböző népművelési mód­szerek elterjesztésében, a művészeti mankóban is Ha valamelyik községbe el­megy például a színjátszó cso­port, akkor az nemcsak egy­szerűen bemutatja; mit tud. hanem a vendégek és a ven­déglátók az előadás előtt is, után is, hosszú időt töltenek együtt. Ez alatt sok mindenről szó esik. Miért csinálják így, és- miért nem úgy ezt, vagy azt? Hogyan készültek fel? A járási művelődési otthon tervét ismerik a körzetekben is. Egyeztetik saját tervükkel, elmondják, hogy ők mit szeret­nének kapni a járástól, miben kérnek segítséget stb. Ez a se­gítség többek között abban is kifejezésre jut. hogy például egy-egy érdekesebb témához a járási művelődési otthon gon­doskodik miskolci, vagy buda­pesti előadóról. Hogyan fogadják a községek a járási művelődési otthon fentiekben vázolt támogatását? Talán elég, ha elmondjuk, hogy mind több igény érkezik a járás központjába; kérik, hogy a művelődési otthon iro­dalmi színpada, vagy bábcso- portja, vagy valamely más szakköre jöjjön el a faluba egy-egy bemutató előadásra, szakmai tapasztalatcserére. Igénylik ezt a munkát a községek, és a járási művelő­dési otthon készséggel tesz ele­get ennek a kívánságnak. (am

Next

/
Oldalképek
Tartalom