Észak-Magyarország, 1963. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-29 / 201. szám

Csütörtök, 1963. augusztus 29. E3ZAKMAGYARORSZÁG 5 © T HIRDETÉSEK GYŐzelem és vcsstaps Diósgyőri VTK—Győri ETO 1:0 (0:0) Diósgyőr, 18 000 néző. V.: Horváth. DVTK: Taniás — Werner, JSxigeti, Paulás — Csányi, Szu- csányi — Szarnék, Kiss II., Cserjés, Ráczi, Szőczey. Edző: Hagy György. Győr: Barna — Koós, Orbán, Tamás — Palotai. Máthé — Glázer, Keglovich, Orosz, Kor­sós, Adrigán. Edző: Hideg­kúti Nándor. A DVTK kezdett és az első támadásokat is a hazai csapat Vezette. A 2. percben Cserjés került jó helyzetbe, azonban Orbán az utolsó pillanatban közbelépett. Három meddő di­ósgyőri támadás után a 6. percben Adrigán elhúzott Wer­ner mellett, középre ívelt és a jó ütemben érkező Palotai nagy lövését Tamás csak má­sodszorra tudta védeni. Ellen­támadásnál Szőczey—Szarnék összjáték után a jobbszélső fölé lőtt. A 9. percben Ráczj kitört, a 16-oson belül Orbán és Máthc ollóba fogta, a bal­összekötő elesett, a játék­vezető azonban nem itclt büntetőt. Még ugyanebben a percben ■Cserjés—Szarnék adogatás után a jobbszélsö beadását Ráczi fölé fejelte. Nagy erővel támadott a DV­TK ezekben a percekben és a jó játék meghozta a közönség hangját is. Oly hosszú idő óta ismét felhangzott a diósgyöiá stadionban a „Hajrá Vasas”. A 12. percben Szarnék kapta a labdát és a jobbszélső rit­kán latható cselsorozattal az egész győri védelmet átját­szotta, beadását azonban Koós hazafejelte. A 16. percben is­mét diósgyőri támadás futott a pályán, Cserjést felvágták, a 22 méterről küldött szabadrú­gásból bombája alig ke- a jobb felső sar­kot. Werner riilte cl Ezután Szarnék, Kiss II. és Szőczey lövését hárította a győriek kapusa, majd a 22. percben Szarnék beadását Sző­czey a kapu mellé fejelte. A nagy diósgyőri fölény után, a 23. percben Keglovich kitört a diósgyőri védők közül és Tamás ritkán látható nagyszerű clőrevctődéssel az utolsó pillanatban el­csípte előle a labdát. Ezért a védéséért vastapsot kapott. A félidő hátralévő perceiben többnyire a DVTK támadott, fölényüket azonban nem tudták góllá értékesíteni. Szünet után általános meg­lepetésre, talán még nagyobb lett az iram, mint az első fél­időben volt. A 48. percben Szamckct a 16-os oldalvonalánál sza­bálytalanul szerelték, ö állt a szabadrúgáshoz, éle­sen, laposan középre vág­ta a labdái, amelyet Cser­jés egyből a kapu közepé­be továbbított. 1:0 a DVTK javára. A gól után néhány győri tá­madást lehetett látni, majd az 50. percben Ráczi kitört, lövé­sét azonban Barna remekül védte. Ugyanebben a percben Tamás hárított remek érzék­kel. Ezek a gyors, változatos események jelentették a mér­kőzés rendkívül nagy iramát. Az 59. percben Szigeti .össze­csapott Korsóssal, a balössze­kötő megsérült. A 69. percben egy gyors győri támadás végén Werner lyukat rágott és Keglovich 14 méterről a bal kapufa mellé lőtt.. A 72. percben Palotai sza­badrúgása szállt a kapu mellé, majd a sérült Korsós lövését védte Tamás; A beszorult DV- TK-ra nagy nyomás neheze­dett, míg az utolsó tíz perc is­mét a hazai csapaté volt. Eb­ben az időszakban Werner nagy lövése érdemel említést, majd Szarnék két gyors kitöré­sének tapsolt a közönség. A 87. Nagymiskolci Állami Gazdaság mezőgazdasági könyvelésben gyakorlott FÉRFI ANYAGKÖNYVVELŐT vesz fel. Jelentkezés: Miskolc. Baross Gábor u. 13—15. Munkaügyi osz­tályon. 70402 ■ ÁLLAS ■ ----------------------------­B Szakképzett villanyszerelő. tiUa- Hmi gazdaságba elhelyezkedne, la- jjJUás biztosítással. Doma Árpád, IjKaresa. 650 ® A kisgyóri Alkotmány Termelő- “szövetkezet kovács szakmába keres IHolyan dolgozót., aki ért kovács, vil­lanyszerelő, lakatos, valamint gép­nercben Ráczi elfutott és Or-HJavlt° szakmákhoz. Ui’izetés meg- peiCDen uaczi euuiou e> "egyezés szerint, útiköltségei fcive- banlol szorongatva, a 16-osrűlBtei csetén térítünk. Alkotmány Mg. a jobb kapufa mellé lőtte a®i'sz., Kisgyör. 2755 labdát. " Vastapssal jutalmazta a kő-® zönség a DVTK játékosainak teljesítményét és mindjárt el­mondhatjuk azt is, hogy a ha­zai csapat rászolgált az ilyen természetű elismerésre, hiszen ezen a mérkőzésen jól játszott a DVTK együttese és a lelke­sedéssel sem volt baj. A mér­kőzés nagy részében jó szín-B vonalú, érdekes, izgalmas je­lenetekben bővelkedő játékot láthatott a közönség, s az iram — mintegy 15 percet leszámít­va —, igen nagy volt. A muta­tott játék alapján a DVTK feltétlenül megérdemelte agg győzelmet, sőt, ha egy kis sze­rencséje van, több gólt is sze­rezhetett volna. Tamás ezúttal is nagyon jól védett. A hátvédhármasból Paulásnak volt a legtöbb dol­ga, s igen jól ellátta feladatát,— de dicséret illeti Szigetit és“ Wernert is. A fedezetekre nagy® munka hárult. Ezúttal Szucsá-B nyi játszott nagyobb területen_ és hasznosabban. Csányi jól® látta el védőmunkáját. A csa­társorban kellemes meglepe-18 tést keltett Szarnék lendületes,B időnként ötletes játéka. Hason­lót mondhatunk Rúcziról is, aki ezúttal azt nyújtotta, amit régen várunk tőle. Kiss II. so­kat fáradozott Cserjés a gól­ján kívül jóformán semmit nem csinált, sokat kell javul­nia Szőczeyvel együtt ahhoz, hogs- értékes tagjai legyenek a csapatnak. Horváth játékvezető elég sok hibát vétett és egy szabá­lyos 11-est nem adott meg. Paulovits Agost-on — oQo— ■ További NB I-es eredmé­nyek; Pécs—Dorog 6:3, Újpest —Debrecen 4:2, Honvéd—MTK 4:0, Ferencváros—Vasas 2:2, Szeged—Csepel 1:0, Komló— —Tatabánya 1:0. Főkönyvelőt, keres sürgősen a ADÄS—VÉTEG sajóörsi Aranykalász Tsz. Jelent- ----------------------------------------------—— k ezni személyesen, vagy Írásban, Nagyméretű, kisipari kombinált­Sajóőrsön._________________ szekrény, igényesnek eladó. Eo­K EPESITESSEt. rendelkező jog- tond u. 18._______________7043t ü gyi előadót azonnali hatállyal Vennénk 350-es, kiskorckü Jáwat. felveszünk. Miskolci TtiZEP Válla, gooo km-ig. Címeket 16-661-es tcle- lat Központja, Palóczy u. 13. sz. fonon. vagy személyesen az Er- A Borsod megyei Húsipari Vél- (tógazdaság portájára kérjük. Er- lnlat érettségivel rendelkező férfi dögazdaság. 70441 ige­munkeróket árukísérői beosztásba s é dió halószobabútor, azonnali belépéssel alkalmaz. Je- * , msCVszeniélves és két­lenikezni lehet: Borsod mefiyéi személyes bordó rekámlégamttura, Hüsipaii Vallalat, Miskolc, \ *8?' világos hálószobabútor darabon* htd u. 16. sz.-----------------------------<0280 ként 1Si feste|t elöszobaszekrény konyhabútor, fizetési eladó. Hadiról?- 290S rekamié Gabor u. 70525 Több éves gyakorlattal rendelkező gépészmérnököt vagy gépésztechnikust energetikus munkakör. be felveszünk. Cim: Miskolci Közúti Üzemi Vállalat, Miskolc, Győri­kapu 23. 70396 CSERÉPKÁLYHÁS SZAKMUNKÁSOKAT azonnali belépéssel is felvesz a B.-A.-Z. megyei Építőanyagipari Vállalat, Miskolc, Győri-kapu 23. Vidékiek részére szállást biztosítunk. 70352 Gépkocsivezetőket felvesz a pos- székekkel, la darázs Jelentkezés a Szempete- kedvezménnyel ri-kapuban. ____________________70450 kantak utcája 10._______ A Borsod megyei Húsipari Vál- Eladó alig használt falat, gyors- és gépírót, méghaláro- (kétszemélyes). Baross 7.oVe időre, azonnali belépéssel al- 6., fszt. 1. _____________________ k ai máz. Jelentkezni lehet: Borsod Lottón nyert Kékes televízió, ju- megyei Húsipari Vállalat, Miskolc, tányos áron eladó. Érdeklődni le- Vágóhíd u. 16. sz. 70184 hét Szajkónál, Partizán u. 2. sz. Telefon :__16-247,_14_ órától.__________ Eladó" két” fotel és Wirth zongo­ra. Az utóbbi esetleg bérbeadó. Domonkosi, Kun Eéla u. 22., I. LAKÁS—INGATLAN Belvárosban, igényesnek 5 szo­bás. kertes, alápincézett, gázos, családi ház, 4 szoba beköltözhető, valamint tapolcai villatelek, Gö- römbölyj u. 12. szám. a strand mellett eladó._Tárkányi u. 5,___ E lcserélném kecskeméti, nagy­méretű szoba-konyha, mellékhelyi­ségből álló lakásomat hasonló mis­kolciért. Érdeklődni: Boricsnál,­Füzérradvány, Kórház. __70336 K özel az iskolához, egészséges, szellös bútorozott szoba, iskolás gyermekeknek azonnal kiadó. Megtekinthető minden vasárnap Gyakorlattal rendelkező autó­szerelőket. valamint hengergépé­szeket. azonnal alkalmaz a Miskol­ci Mélyépítő Vállalat. Munkásszál­lás biztosítva. Jelentkezni lehet: de. 11 órától. Cím: Széchenyi u. 6, VASÁRNAP TÖRTÉNT... A DVTK második NB I-es mérkőzése is vereséggel végző­dött. Dorogon kapott ki az együttes, de ennek a■ vereség­nek. voltak olyan körülményei, amelyet pozitívan kell értékel­nünk. Ilyen volt például az a csupaszív, lelkes játék, amely az első mérkőzésen hiányzott. Ilyen volt továbbá a taktikai ■utasítások teljes betartása. Nagy György edző elképzelése szerint Monostori semlegesí­tése volt a döntő, s ezt sikerrel oldották meg. Ezzel ugyan négyre csökkentette a. csatársor létszámát, de a négy játékos­nak az volt a. jeladata, hogy sokmosgásns, helycserés táma­dásokkal keltsenek zavart a hazai védelemben. Nos, a diós­győri játékosok végrehajtották az elképzelést. Az egyetlen gól után is folytatták volna ere­íiy is a hálóba falait Nemest, nr. MMTE kiváló ké- zllabclázóját nagyon őrzik a mérkőzéseken. Sok esetben csak ügy tud kapura dobni, hogy teljesen leintjük, vagy el­vetődik. Ezúttal is ilyen dobást láthatunk, amelyből — megér­demelten — gól született. Foto: Hazafi József de ti taktikájukat, de Kovács sérülése felbontotta az eredeti tervet. Teljes létszámmal más lehetett volna az eredmény. •jt Tíz göl az MVSC-pályán, s ezek a gólok úgy oszlottak meg, hogy hetet a hazai, hár­mat a vendégcsapat kapott. Az ózdi szurkolok boldogan beszélték meg a mérkőzés vé­gén a találkozó egy-két moz­zanatát. Teiszett nekik az ózdi csatárok ötletes, jó játéka, eredményessége. (Nekünk is.) Miért tudott ez a csatársor ilyen nagyszerűen játszani? A válasz: a rutinos és nagy tapasztalattal rendelkező Csáki volt ennek a sornak szellemi irányítója. Pompás labdákkal futtatta társait, hátravontan irányított és ebben a tényke­désében senki sem zavarta, te­hát. pompásan végrehajtotta az edző elgondolását. A többi­ek pedig rendre kihasználtak a kínálkozó helyzeteket, * Es az MVSC? A legrégibb szurkolók sem emlékeznek vissza ilyen nagyarányú hazai vereségre. Hét gólt kapott az a védelem, amelyik az elmúlt bajnokságban megbízható és jó volt. Hogy ml volt ennek oka? Elsősorban egyes játéko­sok — Miskolci, Homovlcs, Szabó és Zoller — csődje. Az elmúlt évek során egy alka­lommal sem láttuk ilyen gyen­gén játszani őket. Szinte meg­magyarázhatatlan mostani tel­jesítményük. Ebből a gyenge játékból le kell szűrni a tanul­ságot és az elkövetkezendő mérkőzéseken nem szabad még egyszer hasonló kisiklásnak előfordulnia. Reméljük vasár­nap javítanak majd a védők. Néhány szó a. sajószentpéteri közönségről, Augusztus 19-én, a. Szállítók elleni mérkőzés után egynéhány, magáról meg­feledkezett, magát sportember­nek valló, de nem, úgy viselj kedd egyén felelőtlenül meg­dobálta a mérkőzés vezetőjét. Érthetetlen az ilyen magatar­tás. Az országban a Borsodi Bányász az egyedüli községi csapat, amelyik ilyen magas osztályban szerepel. Kívána­tos lenne, ha a játék színvona­lának emelkedésével a szur­kolók magatartása is más lenne. Legalább olyan példa­mutató, mint egy héttel ké­sőbb. Helyes volna, ha. az augusztus 25-t magatartás ál­landósulna. * A perecesi szurkolókat vá­ratlanul érte a súlyos hazai vereség. Második otthoni mér­kőzésüket vesztik el a bányá­szok. Ezúttal pedig lelkesen is játszottak a hazaiak, még­sem sikerült. A játékosok fo- gadkoznak, hogy a legközeleb­bi mérkőzésükön javítani fog­nak. Rajtuk múlik! Jól szerepel az NB III. újon­ca. az Edelényi Bányász. Két mérkőzést megnyert, egyet, idegenben elvesztett. Játékuk egyre színesebb és jobb lesz. Ügy látszik, Mágori József ed­zőnek sikerült kialakítania azt az együttest, amelyik még sok örömet szerez az edelényi szur­kolóknak. * Két héttel ezelőtt, súlyos sportszerűtlenség miatt sza­kadt félbe a Szubavölgyi Bá­nyász—Kazincbarcika mérkő-O zés. Az ok: Kocsis Jánost, a® hazaiak játékosát kiállították,® és amikor a pályáról lefcléjjj ment, arcul ütötte az egyikjj partjelzőt. Kocsis sportszerűt-g lensége semmivel sem ment-a hető. Az ilyen magatartást ta-l nősítő labdarúgók igen sokat ártanak sportkörüknek, a ma­gyar sportnak. Csak helyesel­ni tudjuk, a fegyelmi bizottság döntését: tíz évre tiltották el a magáról megfeledkezett já-B tékost. Kocsis esete, sportszerűtlen­sége legyen intő példa, Lcskó Pál A Nyékládháza és Vidéke Körzeti Földművesszövetke­zet igazgatósága az ónodi iparcikk boltba boltvezetőt keres. Feltételek: szakmai képzettség és 5 éves szak­mai gyakorlat. Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Fel­vétel esetén útiköltséget te­rítünk. Miskolc, Partizán u. 2. sz. alatt. Segédgépkocsivezetőket fel­vesz a 3. sz. AKÖV. Jelent­kezés: Miskolc, József At­tila utca 72. szám alatt, augusztus 28-án 8 órától. szóm, harmadik udvar, I. em. a. ajtó. Schwarcznc. _______________2Sv>3 M-Tapolcán, 2 szobás villa el­adó. Azonnal beköltözhető. Páva u. 3. Sziklakápolnánál. Érdeklődni a férfifodrászatban._____________2880 7x4 méteres csűr eladó. Bárány István, Taktaharkány. 2S92 Kőműveseket, segéd­munkásokat, továbbá bádogos, tetőfedő, festő, ép. gépszerelő szak­munkásokat. valamint gk. rakodókat vidéki változó munkahelyre felvesz a Borsod megye: Tatarozó és Építő V; Miskolc, József Attila u. 59. ez. 70550 A Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire la­katos. villanyhegcsztő, csőszerelő szakmunká­sokat. Minden terüle­tünkön szállást biztosí­tunk. Munkahelyeink: Tiszaszederkény, Almás­füzitő, Űzd, Pécs. Jelent­kezés: Budapest, VI., Paulay Ede u. 52. Sze. mélyzeü osztály. 637 Elcserélném Miskolc. Széchenyi u. 87. számú, T. emeleti két szoba, konyha, speizos lakásomat csy szoba, konyha cs különbejáratú szobáért. Érdeklődni bármikor.__ i vét személynek bútorozott szoba kiadó, lehet, diák is. Bezcrédi u. 24. VEGYES Mii. M. 114. sz. Iparitamiló Intézet Diósgyőr, Gagarin u. 54« sz« PÁLYÁZATOT HIRDET számtan—fizika szakos tanári, építőipari szakos szak­tanári, központifűtés szerelő szakoktatói, víz- és gáz­szerelő szakoktatói, vízszigetelő szakoktatói, betonozó— betonéi em gyártó szakoktatói, műköves szakoktatói, épület­burkoló szakoktatói munkakörök betöltésére, az alábbi feltételekkel: Tanári munkakörök ellátásához: főiskolai vagy egyete­mi végzettség szükséges. Szakoktatói munkakörök ellátásához: szakmunkásbizo­nyítvány, 8 altalános vagy ennél magasabb iskolai vég­zettség és erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezni lehet az intézet igazgatójánál,. 70467 Televízió, rádiója vitás azonnal. Helyszíni javítást vidékén is vállal Lengyel* Széchenyi u. 74. Telefon: 16-727. 70300 Tanctanitób bslettiskolajában a tanítás szeptember 2-án, hétfőn kezdődik a DebreczenyJ u. -25. sz. alatt. Felvétel 5 éves kortól. Taní­tás egész. nap. Beiratkozás a hely­színen, _de. 10—12~ig, du. 4—6 óráig. Tízkoronás fülbevaló elveszett. A megtalálóját 200 forint jutalomban részesítem, Miskolc, m. kér.. Cinka Panna u. 8. 3000 Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett jő édesapa, nagyapa, dédnagy- apa, após LfiVAV GYULA életének 75. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus 29-én délután fél 4 órakor, az evangélikus temető ravata­lozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a szeretett rokon TAMAS ERZSÉBET életének 77-ik évében el­hunyt. Temetése augusztus 30-án délután fél 3 órakor, a Deszka-temető ravatalo­zójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk. hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, rokon JUHOS JANOS nyug. olvasztár életének 82, évében, rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése augusztus 30-án délután fél 4 órakor, a di­ósgyőri evangélikus temető ravatalozójából, A gyászoló család Rövid iskolai köpeny ,.Matyi** modell, 6-tól 12-es méretig 86—120 Ft-ig Melles nadrág fiúknak és leányoknak, lS-tól 18-as méretig 110—140 Ft-ig Bakfis blúz, piké anyagból 81—90 Ft-ig Leányka rakott alj, sötétkék színben 120—180 Ft-ig Bnkfis rakott alj, sötétkék színben 200—230 Ft-ig Leányka tomanadrág 1-től 4-es méretig 16.30—18.30 Ft-íg Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk id. BENT3E GABOR mészáros és hentes életének 8b, évében, rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése augusztus 30-án dél­után fél 4 órakor, a Desz­ka-temető ravatalozójából. Bende Gáborné és gyermekei Vásároljon látcsövet! Már hitellevélre is kaphatók MOM 6x30-as tokkal 850 Ft Genira 6x30-as tokkal 900 Ft Genira 8x30-as tokkal 1000 Ft Dektrintem 8x30-as tokkal 1500 Ft Plas vista 10x40-es tokkal 1600 Ft Binoctem 7x50-es tokkal 2200 Ft Pentecarem 15x50-es tokkal 3000 Ft Kaphatók az OFOTÉRT OPTIKAI SZAKBOLTJÁBAN Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky 12. sz. ős 62. számú boltjában Űjdiósgyőr, Gőzön Lajos u. 7. KÖSZÖNETNYILVAKtTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halottunk. Vá­ra di Mihály» é temetés*#?* megjelentek, sírjára virágot hoztak és ezzel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága jó feleségem és felejthetet­len édesanyánk, Berccz Bertalanná temetésén meg­jelentek, sírjára virágot hoztak, ezzel nagy fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom