Észak-Magyarország, 1963. augusztus (19. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-17 / 192. szám
II Í?j SzoTjeí—amérilíai űr-cgyüí hn ä k ÜÜ c s A Szovjet Tudományos Akadémia és az Egyesült Államok Országos Űrhajózási és Repülésügyi Hivatala (NASA) képviselői tárgyalásokat folytattak és kidolgozták a tudományos- műszaki végrehajtási utasítást ahhoz a szerződéshez, amelyet a Szovjet Tudományos Akadémia és a NASA 1962. június 8-án kötött. Az utasítást a két tudományos szerv vezetősége jóváhagyta. ÍJjafob földrengés Ssh&pfébem Pénteken hajnalban ezúttal a G. erősségi fokozathoz tartozó földrengés rázta meg Szkopjét. Az ideiglenes lakóhelyül szolgáló sátrakból a pánikba esett emberek, újabb katasztrófától való félelmükben, kirohantak a szabad ég alá. Az újabb földrengés azonban az eddigi jelentések szerint nem okozott komoly károkat. Világ proletárjai, egyesüljetek? mmmmés ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ A miskolci művelődési otthonok és a közönség kapcsolatai V MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIX. évfolyam, 192. szám. Ára 50 fillér Szombat, 19G3. augusztus 17. Eddig 62 állam ária alá CJM esfest©:: c SStnin is csatlakozik a megegyezéshez, de a további tárgyalásokon vétójogot követel magának — Angol jegyzék a Szovjetunióhoz Wheeler tábornok, az amerikai szárazföldi haderők vezérkari főnöke csütörtökön megjelent a szenátusnak az amerikai haderők felkészültséRemits! Ítéllek el — 13 évi szabadsápeszíés a Mimnek Állam elleni bűntettel, kém kedéssel vádolt személyek bűnügyében ítélkezett a budapesti katonai bíróság. A bűnügy sze. replői rokonok, egy családhoz tartoznak, s külföldi hírszerző szerv megbízásából és részére kémtevékenységet folytattak Magyarországon. Az elsőrendű vádlott id. Holczmeister János, soroksári lakos, a csepeli Növényolaj- ipari Gyár volt dolgozója, 1959-ben és 19Gl-ben a Német Szövetségi Köztársaságba utazott, hogy ott élő szüléit meglátogassa. Második útja 1961. július 5-től szeptember 2G-ig tartott. Kifelé egy soroksári házaspárral együtt utazott. A Salzburg és München közötti útszakaszon megszólította eket egy ismeretlen, magyarul tudó férfi, majd hosszasan elbeszélgetett id. Holczmeister Jánossal. A férfi, — mint később kiderült, — a nyugatnémet hírszerző szolgálat, a Bundes Nachrichtendienst részére „dolgozott”, s feladata kémkedésre alkalmasnak vélt személyek kiszemelése volt. A mintegy másfélórás úton, ravasz kérdések feltevésével viszonylag könnyen megismerte id. Holczmeister János gondolkodásmódját, megállapította, hogy feltűnően anyagias, és behálózta őt. Megígérte, hogy a szülei lakásán is felkeresi, s egyúttal arra kérte: Budapesten élő édesapja részére kisebb csomagot vigyen magával, amikor hazautazik. Az „alkalmi” útitárs többször meglátogatta újdonsült ismerősét szülei lakóhelyén, Böblin- genben, s gépkocsiján két alkalommal is kirándulni vitte. Egy vasárnap, amikor újból kirándultak, vendéglőbe vitte, s megismertette egy véletlenül éppen ott tartózkodó ^barátjával”, Schneider Péterrel, aki ugyancsak a BND embere volt. Az új ismerős beszélgetés közben megemlítette id. Holczmeister Jánosnak, hogy korábban ö is Magyarországon élt, valamint azt, hogy máskor is szeretne találkozni vele. A vonatbeli ismerős a találkozó után többet nem jelentkezett, viszont Schneider Péter gyakran meglátogatta id. Holczmeister Jánost, s a bizalmába férkőzött; Autókirándulásra is meghívta, s ekkor már nyíltan előhozakodott terveivel. Dicsérte az ottani állapotokat, s megemlítette vendégének, iiogy könnyebb foglalkozást tudna ajánlani részére, nem kellene megerőltető munkát végeznie, s megfelelő díjazásban részesülne. Holczmeister bővebb felvilágosítást kért. Havonta csupán egy levelet kérek otthonról, amelyben katonai vonatkozású dolgokról értesít — válaszolta az ügynök. Ezért a szolgálatért havonta 200 nyugatnémet márkát ajánlott fel. Az anyagias természetű jelölt egyhetes gondolkodási időt kért, majd utána vállalkozott a kémtevékenységre. Az ajánlatról — mielőtt választ adott volna — szüleivel is beszélt: apja ellenezte, de anyja lehurrogta őt, s támogatta fia szándékát. Ott-tnrtózkodásának utolsó hetében gyakorlati kiképzést kapott id. Holczmeister János Schneider Pétertől. A kiképzés Stuttgart egyik külvárosában, egy penzióban zajlott le, s három napig tartott. Itt tudta meg a leendő kém, hogy jelentéseit titkosírással, borítékban, megadott címre kell küldenie, feladóként idegen személy nevét kell feltüntetnie, a kapott utasítások továbbítására pedig az édesanyja által írt leveleket használják fel. A levélnek csupán az első és harmadik oldalára írhatott az anyja, az üresen maradt második és negyedik oldalra pedig az utasítás került titkosírással. Schneider Péter azt is közölte, milyen formában hozza megbízója tudomására, ha a kapott utasítást sikerült előhívnia, vagy ha a kémjelentések továbbítását ideiglenesen, vagy véglegesen be kell szüntetni. A jelentéseket tartalmazó levelekről azt a látszatot kellett keltenie, mintha bélyeggyűjtők közötti régebbi kapcsolatról lenne szó. Ezért; a levelekben bélyegekről is kellett írnia, s hogy ezt megkönnyítsék, Schneider Péter átadott id. Holczmeister Jánosnak egy német bélyegkatalógust. Esetenként a boríték belső oldalára is kerültek titkos írással utast tások; A kiképzés végén Holczmeis- ter nyilatkozatot írt alá, hogy hajlandó Magyarországon leérni eladatokat végreha j tani. Előlegül 400 márkát kapott, s megállapodtak abban, hogy a tevékenységért esedékes további összegeket édesanyja kezeihez fizetik ki. Kiképzés közben szó volt arról is, hogy Holczmeistert különleges rádióvevő-készülékkel is ellátják, amellyel este 9 és 10 óra között a megadott kulcs ismeretében titkos kém- utasításokat vehet, ezt az ajánlatot akkor nem fogadta el. Egyrészt arra hivatkozott, hogy három műszakban dolgozik, s így rendszeresen nem tudná figyelemmel kísérni az adásokat, másrészt anyagi okokból is elutasította: mivel egyéb műszaki cikkeket is szándékozott behozni, nem akart még a rádióért is vámot fizetni. A megátalkodott férfi 1962. januárjában megkezdte a kémkedést. Három katonai létesítményre, közöttük egy repülőtérre vonatkozó megfigyeléseiről tájékoztatta megbízóit. A kapott utasításnak megfelelően feladóul idegen nevet használt. A Ferenc körút 3. számú ház névtáblájáról kiválasztott egy nevet, Bolgár P. Attiláét, s ezt írta a borítékra. Az első jelentést maga írta, amikor- a másodikat készítette, meglepte őt fia, ifj. Holczmeister János. A huszadik évében (Folytatás a 2. oldalonJ .gével foglalkozó bizottsága előtt, hogy kifejtse véleményét az atomfegyver-kísérletek részleges megszüntetéséről kötött moszkvai egyezményről. McNa mara hadügyminiszterhez és Taylor tábornokhoz, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökéhez hasonlóan Wheeler tábornok szintén a moszkvai szerződés ratifikálása mellett foglalt állást. Paraguay diplomáciai képviselője csütörtökön az amerikai külügyminisztérium épületében aláírta a moszkvai egyezménynek az Egyesült Államok fővárosában letétbe helyezett példányát. Ezzel 57-re emelkedett azoknak az országoknak a száma, amelyek képviselői Washingtonban írták alá az egyezményt, Csüiörtökig 62 állam képviselői írták alá Moszkvában, Londonban vagy- Washingtonban, vagy mindhárom fővárosban egyaránt a moszkvai egyezménj’t. Az amerikai szenátus külügyi bizottsága folytatja az atomfegyver-kísérletek beszüntetésére vonatkozó egyezményről szóló vitát. Az első héten elhangzott felszólalások azt mutatják, hogj’ a szenátorok mintegy kétharmada kész az egyezmény mellett szavazni. Ezen a héten nem kisebb személyiségek kértek szót, mint Rusk külügyminiszter, McNamara hadügyminiszter, Sea- borg. az atomenergia bizottság elnöke, Taylor tábornagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke és mások. A bonni kormány pénteken rendkívüli minisztertanácsot tartott, amelyen a kormány tagjain kívül részt vettek a parlamenti pártfrakciók elnökei is: Brentano, Strauss, Ol- lenhauer és Mende. A minisztertanács után pén- (Folytatás a 2. oldalon.) Gönc, a hajdan szabad hajdú város Barangolás Jugoszláviában Heti rádió- és televízióműsor Ottalálatos a lottón Mintegy 400 erőgép végez talafmunkát Borsasiban a közelgő munkaszüneti napokon Borsod megyében a gépállomásoknak mintegy 60 000 normálholdon kell talajmunkát végezniük, ami az aratás kitolódása miatt fokozott erőfeszítést kíván a traktorosoktól. Éppen ezért a közelgő két munkaszüneti napon is mintegy 400 erőgép dolgozik majd a borsodi szántóföldeken. A megye mind a 13 gépállomásának körzetében szántanak majd a gépek. A tervek szerint 150 gép, két műszakban üzemel, elsősorban a Mezőkövesdi, a Mező- csáti, valamint a Szerencsi Gépállomás körzetében. A gépállomások vezetői olyan beosztást készítettek, hogy munka után a traktorosok pihenni is tudjanak. Nagy segítséget jelent a gépállomásoknak, hogy az üzemekből a nyári hónapokra munkát vállalt ipari munkások közül is több mint 80 traktorra ül és szánt, hogy mihamarabb, jó minőségben elvégezzék a jövő évi termést biztosító nyári mélyszántást. Az utóbbi napokban megye- szerte hullott csapadék megkönnyíti a traktorosok munkáját. Korábban a szinte kőkeményre szikkadt tarlókon fele teljesítményt tudtak csak elérni a gépekkel, most viszont a felázott földeken gyorsabban és jobb minőségben tudnak majd dolgozni. Nem szünetel a cséplés sem a munkaszüneti napokon. Úgy számítanak, hogy mintegy 150 cséplőgép üzemeltetésével sí • ettetik a későn aratott gabonák cséplését. Folyamatos üzemeltetésre tértek át a perkupái anhídrxt üzemben A Hegyaljai Ásványbánya és Örlőmű Vállalat perkupái an- hidrit üzemében termelik a szikes cs savanyú talajok javításához szükséges anhidritet, amelyet a bánya szomszédságában lévő őrlőben dolgoznak fel. Borsod, Heves, Hajdú és Szolnok megyében az utóbbi években végrehajtott talajjavítás következtében a bánya, termelése, négy év alatt csaknem megháromszorozódott, s jelenleg naponta már 250 tonna talajjavító anyagot termelnek. Mind több rossz minőségű termőtalajt javítanak, így a termelés nem fedezi a szükségletet. Az igények kielégítésár a bánya műszaki vezetői most fáj.' áttérlek a folyamatos, három műszakos üzemeltetésre, amely vasárnap sem szünetel. A bányában és az őrlőben a munkaerő átcsoportosításával létHídavatás Záhonyban számtöbblet nélkül sikerül megoldani ezt a feladatot, és így az év végéig az eredetileg tervezettel szemben közel 10 ezer tonnával több anhidritet tudnak termelni. A bányaüzem és az őrlő műszaki vezetői újabb terem- nagyságú. 40 méter hosszú, 15 méter széles és 30 méter magas kamarafejtést alakítottak ki. Ezen az óriási munkahelyen a tetőre erősített hatalmas acélhálóval biztosítják az ott dolgozókat a kőzetKullás ellen. A munkafolyamatokat teljesen gépesítik, s ezzel a termelékenységet 10 százalékkal növelik. Az új munkahely kialakítása befejezéshez közele- a tervek szerint a termelést a bányásznap tisztelc- téré, szeptember elején kezdik ncg. A háború alatt felrobbantott és most újjáépített, Záhonyt és Csapot összekötő közúti hidat augusztús 14-én ünnepélyesen felavatták. A hét méter széles új hidat magyar részről Földvári I, itozickcucs- És postaügyi miniszterhelyettes, szovjet részről Z. Karcsenko, az 'Urán SZSZK autö. közlekedési és útügyi miniszterhelyettese adta át a forgalomnak. Elkészültek az új tankönyvek Az új refomtankönyvekröl és az 1963—64. évi tankönyvellátásról sajtótájékoztatót rendezett pénteken a Művelődésügyi Minisztérium és a Tankönyv- kiadó Vállalat a MUOSZ székházban. Itt elmondották, hogy az 1963—64-es tanévben bevezetik az úgynevezett reformkönyvek alapján készült tankönyvek csoportját. Kicserélik az általános iskola 1—2. osztályának valamennyi tankönyvét, új énekeskönyvet kapnak a 3. osztályosok, s ugyancsak reformkönyv lesz az V. osztályosok magyar irodalmi olvasója és nyelvtankönyve, valamint az V. és VI. osztályos Élővilág című, színes nyomású állat- és növény-tankönyv. Az új tankönyvekben sikerült megvalósítani az iskola- reform legfőbb követelményeit: a könyvek az eddiginél hatásosabban szolgálják a világnézet kialakítását, szocialista hazafiságra és proletárnemzetköziségre nevelnek. Az általános és középiskolák nappali, esti és levelező tanulói számára az új oktatási évben 741 féle tankönyv, több mint 13 millió példánj’a áll rendelkezésre. Az általános iskolai tankönyvek eladása — az elmúlt években már jól bevált gyakorlat szerint — kizárólag az iskolákban történik. A tanulók az első tanítási napokon kapják kézhez a könyveiket. A tankönyvek időben elkészültek és minden iskola megkapja az igényelt példányszámoii,