Észak-Magyarország, 1963. július (19. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-02 / 152. szám

# \ yila^r t>tol6tótiai, egyesül jeleld GYÁR SZOCIALISTA MONK ASPART BORSOD MF.GVE! BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA : I j . évfolyam, 152. szám. Ara: 50 fillér Kedd, 1903. július 2. ádár János fogadta a magas rangú vendéget r r V Drradalmi munkás-pa- kormány meghívására nt, az ENSZ főtitkára, délután Budapestre ér- A főtitkár kíséretében ;unkba érkezett Ramses sajtótitkár is. epülőgép, amelyen az főtitkára utazott, né- perccel két óra után e az ENSZ és a Magyar ztársaság zászlóival dí- Ferihegyi repülőtérre. hant fogadására meg- Kállai Gyula, a Minisz- ics elnökhelyettese. Hku űvelődésügyi miniszter, János külügyminiszter, ’éter, a külügyminiszter elyettese. Bognál- József, turális Kapcsolatok In- iak elnöke, Csatorday r, a Magyar Népköztár- állandó ENSZ-képvise- Dtt volt a fogadtatásnál ipesti diplomáciai képvi- c számos vezetője. gépből kiszálló főtitkárt Gyula köszöntötte, az úttörők virágcsokrot ittak, át a főtitkárnak. . U . üdvözölte a logáobsaia lent magyar vezető sze- ségeket, majd a diplo- li testület tagjait, tán Kállai Gyula mon- idvözlő beszédet. Többek között a következőket mon­dotta: — A Magyar Népköztársa­ság kormánya és népe nevé­ben igaz nagyrabecsüléssel és szeretettel köszöntőm önt, az F,gyesült Nemzetek Szerveze­tének főtitkárát, hazánk föld­jén. őszintén örülünk, hogy el­fogadta meghívásunkat és el­látogatott hozzánk. Szilárd meggyőződésünk, hogy a né­pek békeakarata és a békéért küzdők' ereje ma már képes elhárítani a világháborút, ké­pes arra, hogy tárgyalások út­ján biztosítsa a békét. Tudjuk, hogy a béke biztosításában az Egyesült Nemzetek Szerveze­tére és annak főtitkárára nagy felelősség hárul. Kormányunk lárnogatja az Egyesült Nem­zetek Szervezetét és önt ab­ban, hogy ez a nagyjelentősé­gű nemzetközi szervezet ele­get tegyen hivatásának, a bé- f-c biztosításának. Biztosak vagyunk abban, hogy az ön magyarországi látogatása is segíti a nemzetközi együttmű­ködést és a béke ügyét. Ci "ifunin LiiSZ X.)uiku­ra az üdvözlésre válaszolva, többek közöl a következőket mondotta: — Nagy011 iálás vagyok ön­nek kedi>es havaiért, különö­sen azokért, amelyeket az Egyesült Nemzeteket, vala­mint személyemet illetően mondott, s azért a nyilatkoza­táért, amelyben az Önök elkö­telezettségéről szólt a béke és a nemzetközi megértés mel­lett. Engedje meg elmonda­nom, mennyire örülök, hogy ebben a gyönyörű városban lehetek, hogy mennyire hálás vagyok a magyar kormánynak és a magyar népnek a megka­pó, meleg fogadtatásért, amelyben országukban való első látogatásom alkalmával részesítettek. Már bizonyos ideje várakozással tekintettem az alkalom elé, hogy megláto­gathassam az Önök országát cs kicseréljük nézeteinket az Önök miniszterelnökével és más vezető személyiségekkel a fontos nemzetközi kérdések­ről és különösen az Egyesült Nemzetekben megoldásra váró problémákról. A fogadtatási ünnepség után U Thant főtitkár Kállai Gyula társaságában ENSZ- és ma­gyar zászlóval, díszített gép­kocsiba szállt, és rendőri dísz­motorosok kíséretében szállá­sára hajtatott. Kádár János hétfőn délután fogadta U Thantot. Ötezer pecsenyecsirke Már a második ötezer pccscnyecsirkc hízik az edelényi Alkotmány Tsz baromfi- farmján. Az első ötezer csirkénél 8—9 hetes korra, 3,5 kg baromfitáp feletetésével 1 kiló 10 dekás átlagsúlyt értek el. Az elhullás is a 2 százalék alatt maradt. Farkas Margit, Fai-kas Ilona, Bakos Margit és Kankula Erzsiké megérdemelték a prémiu­mot, ami fejenként 35 pcescnyecsirkét jelentett. fr-tt*********-X-******«-*******-****X-****«-«** X«** * «-X X********** ********** Műszaki fejlesztéssel ötödével csökkentik a hengerelt szelvény súlyát Ozdon linben vasárnap este órakor a Dynamo sport­okban kezdődött az ünne- ladás Walter Ulbricht 70 ésnapja tiszteletére. A ilentek nagy tapsa köze- pontban nyolc órakor vo­lt be a terembe a Német alista Egységpárt Politi- Sizottságának és az NDK tnyának tagjai, valamint dinbe érkezett vendégek. 5nek Friedrich Ebert, az ;P Politikai Bizottságá- fcagja, Nagy-Berlin főpol és tere üdvözölte Walter chtot, majd N. Sz. Hrus- tnondott üdvözlő beszédet. :sov papírról olvasta » beszédét, de szokásához , most is eltért az előre sített szövegtől. A terem elenlévő nyugati, különö- ledig nyugatnémet újság- oz fordult és széles moz­ikkal kísérte nagy szóno- idülettel elmondott szava­st ajánlotta a nyugatiak mébe, hogy akár tetszik -yeseknek, akár nem, netország jövőjét az DK-ban kovácsolják. kétséges, hogy előbb­megvalósul az egységes, iilista Németország, sov hosszasan méltatta •r Ulbrichtnak a nemzet­is közelebbről á német ásmozgalomban szerzett tasló érdemeit. Beszéde felolvasta az SZKP inti Bizottságának üdvöz- s !Vújtott- Walter Ul- ’ílrvP’ a Szovjetunió : rnoA ; kitüntetést JáséfJF táró Lenin-rendet. 'árt jcép >an üdvözölték az űsít N 1 külföldi vendégek EP-nek, a nemzeti ainak, továbbá az öes^imtanácsának és kor­iak .szónokai. Kevéssel ■ előtt Kádár J»n°s mondott po­bárküszöntőt, melynek végén Kádár János és Walter Ulbricht melegen ke- zetráztak és megölelték egy­mást. Ezután Todoi' Zsivkov a legmagasabb bolgár ál­lam- kitüntetést: a Georgi' Dirnitrov-rendet nyújtotta nt Walter Ulbricht­nak. .... , Az esten Ulbricht is beszedet mondott. Kádár János és a magyar küldöttség tagjai fél 11-kor a berlini Ostbahnhofra hajtattak. Búcsúztatásukra német részről megjelent Bruno Leuschner, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, az NDK miniszterelnökhelyet­tese, továbbá az NDK politikai és társadalmi életének számos vezetője. A magyar és a német him- (Folytatás a 2. oldalon.) Az Ózdi Kohászati Üzemek műszaki fejlesztési program­jának egyik lényeges célkitű­zése, hogy a gyár késztermé­keit felhasználó üzemeket, vál­lalatokat, a lehetőség szerint minél többféle, kisebb súlyú, de az eddig használtakkal még­is azonos, vagy esetleg még annál is jobb mechanikai ér­tékű hengereltárukkal lássák el. Ez a népgazdaságilag, a gépipar fejlesztése, gyártmá­nyainak korszerűsítése és ver­senyképessége szempontjából fontos munka eredményesen halad Ozdon. Eddig hatféle különböző méretű hengerelt szelvénynek, szög- és U-acéi- nak technológiáját sikerült ki­A Gazdasági Bizottság hatá­rozata alapján az utóbbi idő­ben fontos intézkedések tör­téntek az ipar termelőerőinek koncentrálására, az igazgatói jogkör bővítésére, a vezetés színvonalának emelésére. Az átszervezés alapján kis üze­meknek nagy vállalatokká tör­ténő összevonása, ami július elsejével döntő szalcaszához érkezett. Több száz kisüzem összevonásával hétfőn formai­lag is megalakultak az új nagy vállalatok, hogy kihasználhas­sák az egységes vezetésben, a munkák szakosításában rejlő előnyöket. A kohó- és gépiparban már 1959-ben megkezdődtek a DdZ- lalati összevonások, a legna­gyobb jelentőségű átszervezés azonban itt is július elsejével bonyolódott le. Most 44 kis­üzem helyett 10 nagyot hoztak létre. A többi között egységes vezetés alá kerültek a szer­számgépgyárak, az orvosi mű- szergyárak, a motorgyárak és Kánikulai - szükség-strand *, -VJ -W I'i Vi? I- -X ...............! H almaj határában, a felduzzasztott Bársonyoson a fiatalok, kitűnő szükségstrandot létesítettek (Foto; Sz. Gy.) a szerszámgyárak. A tárca Üzemeinek száma 1959 óta 259- ről 119-rc csökkent, több ipar- igazgatóság megszűnt, a nagy vállalatok vezetői ezentúl ön­tevékenyebben szervezhetik, szakosíthatják a gyártást, gyor­sabb ütemben növelhetik a ter­melékenységet. Az Építésügyi Minisztérium július 1-vel megalakította a 9 gyárat egyesítő ÉM. Mész- és Cementipari Országos Vállala­tot, valamint az Üvegipari Or­szágos Vállalatot KGST-tanácshosás Pozsonyban A KGST könnyű- és élelmi- szeripari állandó bizottságá­nak munkacsoportja Pozsony­ban tartotta tanácskozását, amelyen Bulgária, Csehszlová­kia, Lengyelország, Magyaror­szág, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió képviselői vettek részt. Az ülésszakon megvitatták a fafeldolgozó ipar termelésének egyes műszaki és gépberende­zési problémáit. dolgozni, illetve ezek üzem­szerű gyártási lehetőségét elő­készíteni, amelyeknek rend­szeres alkalmazásával ezek a hengereltáruk folyóméteren­ként ötödével lesznek köny- nyebbek. A műszaki fejleszté­si terv szerint az elkövetkező három évben további tizenhat féle hengerelt szelvénynél kí­vánják hasonló eredménnyel megvalósítani a súlycsökken­tést. Számítás szerint, ha a fel­használók az ózdi gyár jelen­tősen kisebb súlyú hengerelt­áruit veszik igénybe, (amely­nek a gyártására felkészültek), a népgazdaság legalább (50 mil­lió forintot takaríthat meg évente, Huszonkéíezren ainiskolci strandokon A vasárnapi kánikulában a miskolciak tízezrei keresték fel a város strandjait. Miskolc- Tapolcán tizenháromezer em­ber menekült a medencék hű­sítő vizébe. Az Augusztus 20, strandon kilencezren fordultak meg. A termálban is csúcs- forgalom volt: ezerkétszáz em­ber. A hőség a Miskolci Vendég­látóipari Vállalatnak is meg­hozta az idei legnagyobb csúcs- forgalmat: 80 hektoliter sör, 5 múzsa fagylalt és sok ezer üveg üdítőital fogyott el. A vállalat zavartalanul tudta biztosítani a vendégek ellátását. Nem kis feladatot jelentett a Miskolci Közlekedési Vállalat­nak az utasforgalom lebonyolí­tása. Miskolc-Tapolcára három buszjárat közlekedett: a 2-es, a gyors járat és a 11-es. A 2-es vonalon a megszokottnál tizen­hárommal több kocsi dolgozott. A lillafüredi vonalon tízper­ces járatokat indítottak, öt segítőkocsi beállításával. Száz tonna nagyértékö saválló lemez készült már az idén Borsodnádasdon Á Borsodnádasdi Lemez­gyárban néhány éve kezdték meg a saválló lemezek gyár­tási technológiájának kidolgo­zását. A nágymúltú, alapításá­nak száz éves évfordulójára készülő gyúr műszaki gárdája, a fizikai dolgozók közreműkö­désével sikerrel oldotta meg feladatát, s a kidolgozott és a gyakorlatban jól bevált eljárás alapján a tavalyi kísérleti jel­legű gyártás után az időköz­ben üzembe helyezett pácoló, köszörülő és egyéb berendezé­sekkel az idén már rátértek ennek a vegyipari, élelmiszer- ipari gépekhez, egészségügyi cikkekhez és más iparágakban nélkülözhetetlen gyártmány-1 nak üzemszerű készítésére. Azj év első felében, tízmillió fo-1 rint értékben, száz tonna sav-f álló lemezt át is adtak a fel-j dolgozó üzemeknek. Az év vé-i, géig további 15o tonnát készí­tenek még belőle. Az országos igény nagy mér­tékű növekedésére tekintettel, a tervek szerint az elkövetke­ző egy-két év alatt újabb be­rendezések munkába állításá­val megsokszorozzák, ezer­kétszáz tonnára akarják növel­ni a melegen hengerelt savál­ló lemezek gyártását Borsod- nádasdon. f2l füllel = Érdekes. Amint meg- 1 jött a nyár, minden orszá- f gos és nem országos jellegű i értekezletet a Balatonnál tartanak! — Igazuk is van! Miért ne kössék össze a haszontalant a kellemessel! (pt) SJ Thant, as ENSZ főtitkára hétfőn Budapestre érkezett * v- _ Ü nnepség? Herlinbeíi iValier Ulbricht a Szovjetunió Hőse Hétfőst megalakullak

Next

/
Oldalképek
Tartalom