Észak-Magyarország, 1963. június (19. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-14 / 137. szám

A miskolci Herman Ottó Múzeumban helytörténeti munka közösség alakult. A munkaközösség célul tűzte ki a megye műemléki és törté­neti tanulmányozását, amely felöleli a legújabb korban tör­tént változások felmérését is. A munkaközösség megszerez­te az egykori bécsi magyar ka­marai levéltárban őrzött doku­mentumok közül többek kö­pött a tarcali kamarai pince helyszínrajzát, amely ma .? Szőlészeti Kutatóintézet köz­pontja. Az 1762-ben Jung Jó­zsef tűrés építész által készí­tett pince és borház, valamint a vele egy épületben lévő inspektori lakás hiteles felméré­si.rajza alapján azonosították az épületet a .jelenlegi állapot­tal.; Megállapították, hogy a Rálcócziak egykori leghíresebb szőlőgazdaságának, a Szarvas­nak és a tokaji Hétszőlőnek Intézkedtek Június 5-én szóvá központja számos változáson ment keresztül. így többek kö­zött a négy pincelejárat közül kettőt elfalaztak és átépítéssel megszüntették az inspektor- lakáshoz vezető egyik feljára­tot. Ugyancsak elfalaztak egy pinceágat is, amely a 200 éves helyszínrajz szerint a kamarai pincéhez tartozott. A beazonosí­tás során valószínűsítették, hogy a változások a Rákóczink­tól elkobzott szőlők kamarai, il­letve királyi kezelésbe vétele­kor, Grassalkovits idejében történt — azóta az állapotok nem változtak. Ugyancsak kő­it oh Kennedy, az öcsilce kényei- mos pózban, telefonálva oszt igazságot, intézkedik és rendel­kezik. De mi az eredmény? Az Északmagyarország szerkesztőségének ankéíja Mezőkövesden hogy a Melléktermék és Hulla­dékgyűjtő Vállalat Sajó-parti telepén rendezetlen körülmé­nyek között tárolják a csontot, s ez zavarja az ott lakókat, ott dolgozókat. Az észrevételünk­re adott gyors válasz szí önt, a tanács egészségügyi osztályá­nak felszólítására azonnal fer­tőtlenítették a tárolót, a hiá­nyos tetőzetet is megjavít­ják. Reméljük, a gyors intéz­kedés megnyugtatta a panasz- tevőket. ' Kifizették az öt találatért járó nyereményt Szerdán a kazincbarcikai Béke-mozi helyiségét csaknem hétszáz ember töltötte meg. Ifj. Papp Lajosnak, Köntös Gyu­lának és ifj. Szalánczi József­nek, a Berentei Bányaüzem dolgozóinak ekkor fizették ki ünnepélyesen az öttalálatos nyereményt. Endrédé József, az OTP me­gyei fiókjának igazgatója kö­tele. o » * « • Bükkalja és a Tiszavidék köz-« ségeinek, termelőszövetkeze-® teinelc mindennapi munkájáról,« életéről; éppen ezért ankétünkJ részvevői megígérték, hogy le-» velező kapcsolatba lépnek la-g púnkkal. Rendszeresen tájé- í> koztatják a szerkesztőséget a® községükben, munkahelyükön» történő eseményekről, életük-® ről. i Ezalkalommal is üdvözöljük» ankétünk lelkes részvevőit s. várjuk híradásaikat, levelei-» kot, hogy a mezőkövesdi jd-J rásbar. élő' emberek minden-» napjairól minél többet írhas-J sunk új levelezőink segítségé-» vei is. ? Reoüícöénrőf irfiak a szüsiyop’sai a Tisza-parli füzesekben Endréd! József élvtárs, az Országos Takarékpénztár Bor­sod megyei vezetője köszönti a nyerteseket és a közönséget. Előtte a másfélmillió forint 10.000-es kötegeltben. egy neked .*. «Foto; Sa. G** Eeodőrkutyákkab gumlbottsl és boxcsclíogással a „szabad világ” védelmében Alnbaméban. Borsodban, a Tisza és a Sa­jó torkolata közötti három­szögben a meleg, párás időjá­rás hatására igen elszaporod­tak a szúnyogok. A tavasz-, áradáskor lieletlcezett tócsák­ban és a partmenti vizenyős területeken milliószámra ta­nyáznak ezek a kellemetlen rovarok, amelyek sok bosszú­ságot okoznak a környék la­kosságának — köztük a Tiszai Vegyikombinátot építő dolgo­zóknak. Esténként ugyanis szinte felhőkben lepik el a Ti­szát, valamint Tiszaszeder- kény-Vjvárost és a vegyikom­binátot elválasztó több száz holdas zöldövezetet. A szú­nyoginvázió miatt az építők már napok óta nem tudnak munkaidő után fürdeni és csó­nakázni a Tiszán. A megyei KÖJÁL, a TVK vezetősége és az új város taná­csa most a dolgozók segítségé­re sietett. A lakosság egész­ségvédelme érdekében kedden este hathatós szúnyogirtás kez­dődött a több mint ezer hol­das területen. A nagyarányú munlcához 25 ezer liter, úgyne­vezett hígított Hóiig 10-es vegyszert használnak fel. Ezt az olajos folyadékot repülő­gépről permetezik az ártéren lévő tócsákra, a partmenti fü­zesekre és a városmenti erdő­sávra. A gép egyszerre ötszáz liter vegyszert visz fel és szór le a területre. A repülőgépes szúnyogirtást ezen a héten az esti és a kora hajnali órákban végzik. GSZAKMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspén Oor-jod mccvcl bl/ott^Acának lapj* Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc, Tandesha* tér *. Telefonszőmolc: ntkáredgi 16-808. kultarrovat: 18-067. Ipari rovat: 18-033, pürtro est: 33-607. sportrovot: 16-049. me­zőgazdasági rovat: 16-078. belpoli­tikai rovat, oanaszügyelci 16-046 Kiadja! Az Elsznkmagyarországl t.apklutiő Vállalat Felelős kladő: Btrű Péter fOadőtilvatal: Kossuth utca 11. Telefon: 35-13L Hirdetés lel vétel: 18-ílí. Széchenyi a. 15—11. Terjeszti a posta, er-phaté minden Borsod megyei ooctnhivnfnlbnr és kézbesítőnél. Indexszám: 25:053 Készült a Borsodi Nyomdában, felelő» vezetői Kárpáti György A néger tantetők szabadságot és jogegyenlőséget követelnek. ! A súly \ tehertéteIáá szerítik Kennedyt a cselekvés­re odahaza. Az európai körútra induló elnöknek egyre nagyobb gond­ja lesz, hogyan védje meg a „szabad világ” eszméjét saját szabad amerikai állampolgá­rainak szabadságot elnyomó intézkedéseivel szemben. Máté Iván * Az Egyesült Államok néger [lakosságának jogfosztottsága [„súlyos tehertétel nemzetünk [lelkiismeretén”. Nem kisebb [ember, mint John Fritzgcrald >Kennedy, az USA elnöke mon- jdotta ezt a lapidáris egyszerű­ségében is sokat jelentő és még »többet eltakarni akaró monda­tot, első felhívásában nemzeté­ihez, amikor két esztendeje el­rabeli helyszinrajzok alapján sikerült megállapítani a kama­rai uradalomhoz tartozó hajda­ni sörfőzőház helyét is, amely eszerint az uradalom központ­jához tartozó gazdasági épüle­tekben működött. Ez annál ér­dekesebb, mivel így bizonyítást nyert, hogy Tokaj-Hegyalján az akkor már világhírű boron kí­vül nagy mennyiségben fo­gyasztottak sört is. Tokaj- Hegyalja ezen becses műemlé­kének összevetéséből szerzett tapasztalatokról a munkakö­zösség kiadványban számol be. Mrarakitkö&íisség ssl itsegye jm-fteiiilékemek tanulmányozására I Szerdán a járási pártbizott­ság és szerkesztőségünk ren­dezésében levelezési ankétot tartottunk. Mezőkövesden. Meg­beszélésünkön részt vett Braun István elvtárs, a járási pártbi­zottság munkatársa, ' valamint a helybeli és a járásban műkö­dő termelőszövetkezetek több tagja, a mezőkövesdi Matyó- ház, a Szabó Ktsz, a klemen­tinái hibridüzem képviselői s a bükkzsérci általános iskola igazgatója. Az ankét részvevői elmon­dották véleményüket lapunk­ról és több hasznos javaslatot adtak az újság szerkesztésé­hez, kiállításához. A hasznos eszmecsere során szóba került az is, hogy a járás lakói töb­bet szeretnének olvasni a szöntötte néhány szóval a boldog nyerteseket, majd Vá­gó József né, a kazinqbarcilcai OTP-fiók vezetője adta át az 1 898 535 forintot. A levoná­sok után egyenként jutó 506 073 forintból mindössze 16 073 fo­rintnyi összeget vettek át, a többit egyelőre lalcarékba tet­ték. [foglalta hivatalát. Nemsokára lőccsé, Robert Kennedy, vagy [ahogy Amerikában nevezik iBob Kennedy lett. az új kor- ímány igazságügyminisztere. A négerek helyzete azonban — inem sokat változott. 1 Most Kennedy elnök eurő- [pai körútra indul a „szabad világ” védelmében, útitáskájá­ban azonban „súlyos tehertétel­ként” viszi magával azt, hogy éppen most hágott tetőpontjá­ra hazájában a négerüldözés, mégpedig — látszólag — az ő akarata ellenére is. A négerek „szabad világát” az alabamai terror, a Kennedy intézkedé­sével fegyveresen is szembe­szegülni kész kormányzó intéz­kedései bizonyították ország­világ előtt Ezek a négerek azonban ma már nem álh\ak egyedül. A szocialista tábor létrejötte, ennek segítségével az afrikai államok felszabadu­lása és ennek következtében az amerikai négerek felszabadult testvéreinek egyre jelentősebb szerepe az ENSZ-ben — kény­< I Különjáratokat infiit az IBUSZ j a martonvásári : BeetiMen-liangversenyekre i Az idén június 29-én, július ; 27-én és augusztus 31-én rende- , zik meg Martonvásáron a szó- j kásos Beethoven-han gverse- , nyékét. A hangversenyekre az j IBUSZ külön autóbuszokat in- , dít. Az IBUSZ-irodákban a i hangversenyekre szóló belépő- [ jegyek is megvásárolhatók. <-----o----- i I T anácstagok fogadóórái j i Megye! tanácstagok: i Június 15: Papp Márton, GeleJ, j tanácsháza, 18 órakor;- András F5- . renc, György tarló, tanácsháza, io { órakor; Gáspár Gáspár, Mozőkö- , vesd, Matyóföld Tsz, 8 órakor. ( i Miskolc városi tanácstag: < Június 15: Németh Margit, Erdő- ! gazdaság, Ládi-íaraktár, 16 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom