Észak-Magyarország, 1963. június (19. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-23 / 145. szám
Vasárnap, 1963. június 23, ÉSZAKMAGYARORSZAG 9 Másfél millió néző igényeinek kielégítésére Tájékoztatás a Magyar Televízió harmadik negyedévi műsortervéről — Uj előadássorozatok — Huszonnégy sportmérkőzés - »Slágermúzeum« — Tizenhárom színházi közvetítés — Harmincegy játékfilm Á Magyar Televízió műsora mind szélesebb tömegekhez jut el. Szinte estéről estére többen ülnek a képernyő előtt, és igen nagy mértékben megnövekedett a televízió-elöíizetók száma is. Május 31-én a magyar- országi televízió-előfizetők száma megközelítette a 400 ezret (pontosan 397 826 volt, ebből a miskolci Postaigazgatóság területén 33 495), ami azt jelenti, hogy a közvetítéseket legalább másfél millió ember nézi rendszeresen. Az ilyen nagyméretű és nagy tömeghatású intézmény programja természetesen sokakat érint, és ezért a Magyar Televízió a napokban sajtótájékoztatón adott felvilágosítást a következő negyedév programjáról. A harmadik negyedév műsortervét a nyári időszak szempontjait figyelembe véve állították össze. Előtérbe Kerül a könnyebb szórakoztatás, sok adás foglalkozik a nyaralással, az üdüléssel. Az agitációs és ismeretterjesztő műsorok sorában több érdekesnek ígérkező sorozatot kezdenek. Ilyen lesz a Beszéljünk róla, amely iparpolitikai kérdéseket világít meg rövid, ötperces publicisztikában. A Falusi dolgokról című hasonló műsor mezőgazdasági jelleggel ugyanezt a célt szolgálja. Ipari jellegű lesz a Csak egy kicsivel jobbanl című, a Technika Háza bemutatótermeibe elkalauzoló műsor. Valószínűleg nagy érdeklődésre tart számot a Belépés csak tv-nézöknek!, amely olyan helyekre viszi el a nézőt, ahová a nagyközönség általában nem jut el, például a várépítkezésnek a közönség elöl elzárt részeire és más hasonló helyekre. Ebbe a kategóriába tartozik még a Képeslapokban olvastam című külföldi képeslap ismertetés, a Nyári szünet könnyed összeállítású, kaleidoszkópszerű műsor, valamint az újra meginduló TV-magazin. Három érdekes kisfilm-soro- zat is kezdődik a nyári hónai pókban. Miniatűr címmel a világ négy legkisebb országát, Lichtensteint, Monacot, San Marinot és Andorrát mutatják be. Az ember és a folyó című francia filmsorozat Európa 13 nagy folyójának népeit mutatja be, a Te és én Európában nyugatnémet, filmsorozat pedig egy-egy európai város és ország életének érzékeltetésére törekszik. Változatos lesz a sportműsor is. A Telesport hetenként kétszer jelentkezik, azon túl huszonnégy sportmérkőzést közvetítenek, abból nyolcat külföldről. Három közvetítés számol majd be a Vívó VB küzdelmeiről. A jégsport kedvelői bizonyára szívesen nézik meg majd ismételten a Hűsítő jég- kockák címmel megismétlendö műkorcsolyázó bajnoksági bemutatókat. Igen sokrétű a művészeti műsor Sok szabadtéri műsor és hangverseny jellemzi. A nyáron számos kisebb kabaréműsort is láthatunk, augusztus 20-án pedig nagyszabású vidám műsor lesz, amelynek egyelőre Történelmi kabaré a címe. A vidám összeállításokhoz kell sorolnunk Tersánszky Józsi Jenő szerzői estjét. A könnyűzene kedvelői bizonyára örömmel fogadjak majd a Slágermúzeumot, ezt a negyven-ötven perces műsort,. amelyet a legnépszerűbb slágerekből állítanak ösz- sze. Három új televízió-játék szerepel a nyári programban. Az első A homokba rajzolt H*U*M»0»R OOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOO^OOOOOOOOOt Mintegy 200 „új lakóval“ gyarapodik a Bükk 'A Keletbükki Állami Erdő- gazdaság mintegy 120 000 hektáros erdőségeiben levő vadrezervátumokban befejeződött a nagyvadak ellése. A kemény és hosszantartó tél különösen a gyengébb anyaállatokból számottevő mennyiséget elpusztított és igen sok elvetélés is történt. Ennek ellenére a most befejeződött ellések során mintegy 200 új lakóval gyarapodott a bükki erdőség. A vadállomány közül sók új 8zarvasborjú látott napvilágot. A vadászok mintegy 80-ra becsülik az újszülött szarvasborjak számát. Ezeknek a királyi vadaknak száma a Bükkben most már megközelíti az ötszázat. Valamivel gyengébben növekedett az őzállomány, mert a tél közülük pusztított el a legtöbbet. A kirándulóktól nem háborgatott erdörészekben, a sűrűségek mélyén 70 újszülött őzgida fejlődik. A Bükk hegység egyik legértékesebb nagyvadja, az 1930-as években telepített muflon szépen gyarapodott az idén is. A vadászok megfigyelték, hogy a legtöbb muflon anya ikerbárányt hozott világra. Bár a muflonok, különösen a Nyárjuhegy és a nagymezői részen más gazdaságokhoz tartozó erdőségekbe is átvándorolnak, mintegy negyvenre teszik á bükki erdőségekben született muflon bárányok számát. madár, Pintér Tamás mai tárgyú műve, a másik Nagibin szovjet író Felnőttek iskolája című novellájának alapján készült, a harmadik pedig Molnár Ferenc Menyegző című egyfel- vonásos komédiájából. Üjszerű lesz, hogy a nyári melegben sem szünetel a színházi műsorok sugárzása Tizenegy színházi és operett- előadást, valamint két operát közvetítenek, továbbá egy cirkuszműsort. A Televízió vezetősége nyárra úgy biztosította a színházi előadásokat, hogy a most záródó évad előadásaiból többet íilmszalagra rögzített. Így került sugárzásra például a Miskolci Nemzeti Színház előadásában a Bál a Savoyban című revüoperett. Igen sokan szeretik a televízióban a filmközvetítéseket Azoknak sem lesz panaszuk a nyáron, ami a mennyiséget illeti. Harmincegy játékfilmet mutatnak be. Ebből az egyik egy öt részből álló izgalmas bűnügyi film: Az áldozat közbeszól. A további harminc film vegyesen oszlik meg. Igen sok ap olyan film, amely csak a televízióban látható. A harmincegy közül mindössze négy kerül feliratosán a közönség elé, a többi magyarul beszél.* A gyermekek és fiatalok számára is változatos műsort állított össze a televízió. Július 7-én tartják a Ki mit tud? döntőjét, irodalmi színpadok műsoraiból lesz összeállítás, bemutatják az MHS klubjának életét. Közvetítik a vendéglátó- ipari tanulók vidám vetélkedőjét, és szeptemberben megkezdik az Ifjúsági Filmklub vitáit. Foglalkozik majd a televízió az úttörő-táborok életével, rejt- vónyverseny indul. Az Intervízió keretén belül a harmadik negyedévben a sportműsorokon kívül tizennégy műsort veszünk át az Intervízió országaiból és négy műsort adunk a baráti országoknak. Megemlítendő az átveendő műsorok közül a Moszkvai Filmfesztivál záróünnepélyc, a Pjatnyickij- kórus hangversenye, a Lipcsei Úttörő Spartakiád, valamint a Keleti-tengeri Hetek Sláger- fesztiválja. * Dús választékú, sokrétű a program. A televízió vezetőinek jó törekvéseit tükrözi. Figyelemmel kísérjük: a jó törekvések miként válnak hasz- 'nos, jó tettekké. (líra) h Z MAR nem véletlen! Célzatosság, ■*"' szándékos rosszakarat van abban, hogy ez a szeplős Kurucsai, ez a... ez a divatkáder már harmadszor ver át. Harmadik esztendőben ígérte meg a bogiári beutalói, biztosra, százszázalékra, és végül mindig Lillafüredre akar küldeni. Kánikulában Lillafüredre, mikor víz után áhítozik az ember! De már másban is tapasztaltam a rosszmájúságot. Nekem két nappal később szólt, hogy kedvezményes tüzelőt lehet vásárolni, s egyszerűen megfeledkezett rólam, amikor csoportos kirándulást szervezett a szakszervezet a Duna-kanyarhoz. De mondaná meg, ha valami baja van velem! Persze, tudom én, mi van a begyében! Az piszkálja a lépit, hogy az élüzemavató ünnepségen, három évvel ezelőtt félreültem a feleségével. Tehetek én róla? Ezért a feleségére kellene pikkelnie! No. de ez nem megy tovább. Le fogok vele számolni! Egyszerűen kap két fülest, egyet jobbról, egyet balról és majd észhez tér. Vagy.nekihajtok a szakszervezeti gyűlésen! Itt-ott szedi magát össze, ha rátátom a számat. Ne gondolja, hogy packázhat velem! Persze, nem muszáj ezt ilyen nyilvánvalóan. Igen, azt mondhatja, hogy sértődésből... Valami más kell kitalálni, hogy ne is sejtse, honnan fúj a szél, mert akkor visszalő. S mégis csak ő ül nagyobb székben. Jobb lesz, ha indirekt módon kapja a tust. Megvan! Hiszen a felesége ott dolgozik a Tejsavanyító Vállalatnál, ahoi személyzetis a sógorom. Vagy még jobbat tudok! A sógorom jó barátja a Kaptafakészítő Üzem meósának, aki naponta ellenőrzi a Kurucsai nagynéniének munkáját. Ott kapja vissza, ahol nem is várja! Igaz, hogy ebbe bele lehet magyarázni ..rokoni szálakat”... Nem, nem is ez kell! Szóval a személyzetis sógorom elmegy a Spanyolviaszk Kiszerelő Vállalathoz és beszél a művezetővel, aki viszont együtt gyerekeskedett a Tarhonyagömbölyítő Kézműipari Ktsz főkönyvelőjével. Megfőzik a főkönyvelőt, hogy fűtsön alá a Kurucsai barátjának, aki brigádvezető a ktsz- ben ... Sok a selejt vagy rossz a munkafegyelem, vagy vajmi vaj úgyis a fülire kenhető. A végardói strandon Gyógyulni vágyók és egészségesek egyaránt szívesen keresik fel a szépen karban|arioU yégardói strandot. __ _w Foto: Sz. Gjt. j — Bíró úr, esküszöm, ő ütött először... <5» Diák für fang Fáradhatatlanul járják a vendég diákok Sárospatakon a Rákóczi-vár bástyáit, termeit. Nem tudnak betelni a látnivalókkal. A múzeumőrök mindent megmutatnak nekik, elsősorban természetesen a lovagtermet, ahol Rákóczi az utolsó kuruc országgyűlést tartotta 1708-ban, aztán elmesélik a „sub rosa’’ szoba históriáját, szerepét a Wesselényi-féle összeesküvésben. A diákok komolyak, figyelmesek, a történelem nehéz, stjrü levegője lengi körül őket. Egyszercsak, amikor a vezető a lovagteremből az ágyúterasz felé indult, az egyik hajdúsági fiú nem bírt ellenállni a tilalomnak, és lopva belevetette magát a mellette levő öreg karosszékbe, majd odasúgta szomszédjának: — Elmondom otthon, hogy egy asztalnál ültem •— Rákóczival. ., <hj) Nem kap prémiumot egy negyedévig, kiírják a nevét a szégyentáblára. Kurucsai röstellkedhet barátja miatt. Lehet, hogy akkor ez meg elszalad a cimborájához és azt mondja neki: „Kurucsai komám, engem sérelem ért, védj meg! Beszélj az üb-elnökkel, akivel minden héten egy értekezletre jársz, hogy húzzon ki ebből a pácból”. Igen ,ám, de a főkönyvelő együtt jár horgászni az ottani iib-elnökkel, s még jobban víz alá nyomják ■ a Kurucsai komáját, de még Kurucsai is kap a leckéből, mert a szakszervezeti aklíván meg fogja bírálni a másik üb-elnök, hogy protekcióért folyamodott hozzá és meg akart semmisíteni egy .jogos határozatot. S akkor lehet, hogy még le is váltják ezt a szeplős divatkádert, de legalábbis olyan fegyelmit kap, hogy meggebed belé! Megtanulja majd, hogjl nem lehet packázni velem, csak azért, mert én egy egyszerű diszpécser vagyok. 1A E MEGTANULJA-E? Hiszen nem is tudja majd, hogy ki ejtette a pácba. S ha nem tudja, engem azután sem fog jobban respektálni, azután is kidugja a szememet a bogiári beutaló helyett lillafüredivel. Ha pet megtudja, akkor azért se! És akkor esetleg o is megindít egy másik gépezetet. Mert az ő nagynénje meg, aki a Kaptafakészítő Üzemben dolgozik, mindennap együtt kávézik a Vöröskereszt titkárával, akinek a férje ugyan,1 csak valami vezető a szakszervezetnél és így is, meg amúgy is összestimmelnek Kurucsai- val. No most, ha ez a mufti is végigviszi a; gyújtózsinórt a mi rokonságunkban, akkor éppen a nyugdíj előtt érheti karambol az öregemet a Tollfosztó Trösztnél, az , unokaöcsémet a Szószaporító RT-nél és a feleségemet ; Zabhegyező Ktsz-nél. S vagy segít az ügyber a nagyfejű após, az ipari osztály munkatársa, vagy sem, hiszen ő meg nem nagyon ugrálhat, éppen tavaly volt egy fegyelmije. S ha segítene is, fölötte van a Kurucsai egyik ultipart- nere a megyei tanácsnál, akinek egy pisszen- tésére lesimulnának úgyis a felborzolt serték. Hiába, ha nem sikerül megnyerni az ügynek a Juda néni fiát, aki egészen a minisztériumig vitte, s szegről-végröl mégis rokon, ha nem tartja is az atyafiságot, nekem nem lesz bogiári beutalóm júliusra. S még azt is k kell nyomozni, hogy ennek a Kurucsainal nincs-e valamiféle összeköttetése a másik minisztériumban, vagy a kormánynál, mert ha az magasabb polcon áll. ismét csak meg kell gondolni. Akkor is marad ugyan még egy ütőkártya, mert én meg egyszer együtt utaztam a villamoson az üdülésügyi miniszter sofőr jével, és én mutattam meg neki, hogy merre van a Csiperke utca. El is kísérlem a patikáig és ő megígérte; hogy hozzásegít majd a bogiári beutalóhoz, de addig is köszöni a szívességemet és bármiben segítségemre lehet, kész seggel viszonozza ezt a jócselekedetemet Márpedig mindenki tudja, hogy a nagyemberek sofőrjei sokszor többet tudnak segíteni mint maguk a nagyemberek! IV O, KURUCSAI, most megkapod! Indu ’ a gépezet, a verkli, működésbe lép i a hosszú kéz! Lásd meg, ha kell, akár polgár- háborúig elmegyek, de velem nem packázó: többet! Majd fogsz te adni bogiári beutalót akár kettőt is egy évben! Sz. Simon István ismerkedés Chevaiier-val Egy társaságban egy idő sebb hölgy felháborodottat szólította meg Chcvaliert: — Kedves Chevalier úr, ép pen az imént mutattak be ön nek tizedszer« s ön mindéi egyes alkalommal így szól „Örülök, hogy megismerhe lem". Igazán nem ismer met ■engem? — Kedves asszonyom — válaszolt mosolyogva a mű vész —, az én hivatásomba! nem annyira fontos, hogy él másokat felismerjek, mint az hogy' ők felismerjenek engem Szaud király kutyadolga Amikor Szaud király Nizzában tartózkodott, King nevű, kedvenc kutyáját királyi hovatartózandóság ide, királyi kegy oda, nem engedték a Negresco szállodában lakni, hanem a helyi állatkertben szállásolták el. Amikor a király népes kíséretével tovább utazott Párizsba, majd hazatért Szaud-Arábiába, kiderült, hogy a kutyáról megfeledkeztek. Ott maradt Nizzában. őfelsége szörnyű haragra gerjedt, és megparancsolta, hogy Kinget azonnal haza kell hozatni. Mivel azonban Nizzából nincs légijárat Ryadhba, ezért a királyi kutya először szintén Párizsba repült és onnan került haza a palotába. Nem igaz hát. hogy Szaud király a kutyával sem törődik. A legjobb alkalom J. . o\ V ac a| ebi íi-1 rr vb e.| aj á_| 8| esi iáié, r\n. ha •jtJz H- l ti n- aég [ dPtá? P’aízír:at lifta cist, ÖV [;ív nt Ugyan, dobja be ezt a lapot útközben a postaládába! f A IH@SSiy KEI