Észak-Magyarország, 1963. május (19. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-18 / 114. szám

2 ESZAKMAGYARORSZÄG Szombat, 1363. május 18. Megnyitották a Budapesti Nemzetközi Vásárt (Folytatás az 1. oldalról) kóla. Dzuvcrovics külkereske­delmi miniszter, a jugoszláv kormányküldöttség vezetője, továbbá Mirko Tepavac nagy­követ várta a látogatókat. A kubai kiállítási csarnokban Oscar Mas Bringuez ideiglenes ügyvivő mutatta be a kiállítási anyagot. A jaoán pavilon bejáratánál Ken-Ichirn Yashida Japán bu­dapesti követe köszöntötte a pavilonba érkező vendégeket, az olasz pavilon bejáratánál pedig dr. Paolo Vita-Finzi kö­vet. — Nagyon örülök, hogy el­látogattam önökhöz — ezek­kel a szavakkal fogadta a ven­dégeket az osztrák pavilon be­járatánál Bruno Pittermann alkancellár. Az ünnepség részvevői ez­után a Divat Színház műsorát tekintették meg. Menkőtik az első üzlete! A külkereskedelem képvise­lői a vásáron nyomban meg­kezdték az aktív munkát, hoz­záláttak a kereskedelmi tár­gyalásokhoz, s miközben a nagyközönség számára megnyíltak a vá­sár kapui, megkötötték az első üzleteket Is. Elsőként a szovjet pavilon­ban Hermann Gyula, a Tech- noimpex Vállalat Vezérigazga­tója írt alá szerződést, amely­nek értelmében a Technoimpex a szovjet traktorexport vállalattól a világpiacon elég nagy té­telnek számító árut, mint­egy 3000 különféle mező- gazdasági gépet rendelt, összesen 13 millió rubel értékben. Ebből 4 millió rubel értékűt még ez évben leszállít a szovjet vállalat, a többit pedig 1964-ben küldi. Ezt követően egy órán belül aláírtak a szovjet pavilonban egy másik kereskedelmi szer­ződést is. A szovjet szakem­berek — mint mondották — még a kiállítás rendezése köz­ben alaposan tanulmányozták a magyar műszereket, ame­Zempléni kirándulók vigyázat! i Borsod megye legészakibb táján, a zempléni hegyek szik­lás részein szívesen tanyáznak a viperák- Az elmúlt két szá­raz esztendőben — bár irtásuk tervszerűen folyt — igen elsza­porodtak ezek a 20—30 centi­méterre növő, tömpe farkú mérgeskígyók. Az idei meleg májusi napfény hatására a vi­perák olyan helyeken is fel­bukkantak, ' ahol azelőtt nem kellett tártani megjelenésük­től, így a telkibányai turista- szálló és a füzérkomlósi úgy­nevezett Dorogi-lakás környé­kén. Az erdészek most figyel­meztetik az erdőkbe kiránduló turistákat a veszélyes részek­re, s tájékoztatnak arról is, hogy viperamarás esetén hol kaphatnak védőszérumot. A kemencepataki, a füzérkomló­si, a Vili-pusztai és a telkibá­nyai erdőségekben ugyanakkor megkezdték a viperavadásza­tot. A zempléni erdőgazdaság egy-egy elejtett ktgyó fejéért 20 forint jutalmat fizet. Ezen a héten az erdőmunkások 30 viperafejet szolgáltattak be. lyekből ezúttal csaknem két­millió rubel értékűt rendeltek. Fogadás az osztrák pavilonban Pénteken este a vásár oszt­rák pavilonjában fogadást tar­tottak, ahol a meghívott vendé­geket dr. Bruno Pittermann al­kancellár, dr. Bernhard Kam- ler, az osztrák szövetségi gaz­dasági kamara alelnöke és Si­mon Koller követ üdvözölte. A baráti légkörben lezajlott, fo­gadáson részt vett a magyar gazdasági élet több képviselő­je. Fidel Castro visszaér késéit Moszkvába Fidel Castro befejezte a Szovjetunióban tett körútját és pénteken Leningrádból jövet, kiilönrepülőgépen visszaérke­zett Moszkvába. A vnukovói repülőtéren Szuszlov, az SZKP elnökségé­nek tagja, Központi Bizottsá­gának titkára és más szovjet párt- és állami személyiségek fogadták a kubai vendéget és kíséretét. 22 forduló után (Folytatás az 1. oldalról.) ládjához. Innen együtt men­nek Cape Canaveral-be, ahol — valószínűleg magyar idő szerint vasárnap, a délutáni órákban — ünnepség lesz. Va­sárnap az esti órákra esik Co­oper sajtóértekezlete. Cape Canaveral-ből Washingtonba mennek, s a Fehér Házban hétfőn felkeresik Kennedy el­nököt. Hruscsov távirata A gyilkos tévedhet A színhely Lisszabon. Jelen van a Portugáliában vendé­geskedő dél-afrikai kormány- delegáció. Salazar diktátor és legközelebbi munkatársai sor­ban üdvözlik a küldöttség tagjait, egyik szónoklat a má­sikát követi, végül pedig szó­lásra emelkedik Nogueira portugál külügyminiszter. Hosszas, patetikus szónoklat­ban dicsőíti a dcl-afrikai kor­mányt, beszél a két állam kö­zös vonalvezetéséről és külön kiemeli, hogy Dcí-Aírikában milyen kitűnő törvényekkel tartják fenn a rendet. Nos, a dél-afrikai fajüldözők rém­tettei világszerte ismertek, aminthogy a Salazar-rezsim angolai rémuralma is hír­hedte vált. De ha már Nogu­eira a dél-afrikai jogalkotá­sokról szónokol, utalnunk kell az egyik legutóbbi „ragyogó” dél-afrikai törvényjavaslatra: „Ha egy fehér ember agyon­lő egy színesbőrű személyt és így védekezik; nem lehetett megállapítani, hogy ember­rel, vagy állattal volt dolga, fel kell menteni.” Nem két­séges, hogy ez bizonyára megnyerte Salazarék tetszé­sét. Hiszen így beláthatatlan perspektívák nyílnak. Emberi jogok? Napalm-bombás irtó­hadjárat? Ugyan kérem, utó­végre Lisszabonban cs Dcl- Afrikában honnan tudhatják, hogy kiket kell emberként kezelni? Ök már igazán ré­gen kijöttek a „gyakorlat­ból”. S. E. Hruscsov pénteken üdvözlő táviratot küldött Kennedynek. A távirat szövege a következő: „Mélyen tisztelt Elnök Ur! Fogadja szívélyes üdvözletemet Cooper űrhajósnak a Faith—*. űrhajón elvégzett sikeres re­pülése alkalmából. Ez a repü­lés újabb hozzájárulás a vi­Kölcsönös megelégedés az angol — szovjet kereskedelrpi tárgyaláson Patolicsev szovjet külkeres­kedelmi miniszter csütörtökön sajtóértekezleten nyilatkozott a Moszkvában tartózkodó an­gol kereskedelmi küldöttséggel folytatott tárgyalásokról. — A legfontosabb eredmény — mondotta —, hogy további lehetőségeket talál­tunk az angol—szovjet kereskedelem fejlesztésére. Az angol üzletemberekkel foly­tatott megbeszélések teljesen konkrét jelleget öltöttek. A sajtóértekezletet megelő­zően Lord Ebbisham, a londoni kereskedelmi kamara alelnöke, az angol küldöttség vezetője fogadást adott és ezen kijelen­tette: „nagyszerű lehetőségek vannak, amelyek új fejeze­tet nyitnak az angol—szov­jet kereskedelmi kapcso­latok történetében”. . Erről az angol üzletemberek a szovjet hivatalos személyisé­gekkel folytatott tárgyalások során győződtek meg — tette hozzá, lágegyetem térségeinek tanul­mányozásához. A szovjet emberek üdvözle­tüket küldik a bátor Gordon Cooper űrhajósnak és a leg­jobbakat kívánják neki.” | Ambrus András emlékei ■> Szerették, életvidám egyéni­sége melegséget árasztott kör­nyezetében, családja körében. Nehéz volt a tragikus hírt fel­fogni. Munka közben, a vélet­len végzet ragadta el. A vi- zeslajtot szállító vontató fel­billent és a megdöntött tartály zuhant rá. A 37 éves Ambrus Andrást nemrégen választották meg függetlenített párttitkámak az egyesült Éger-völgyi Tsz-be. Korábban Ormosbányán dol­gozott, de amikor hazament a falujába, Szőllősardóra, leg­gyakrabban a szövetkezetben lehetett megtalálni, hogy segít­se járhatóbbá tenni azt az utat, amit a falu népe válasz­tott. Ekkor még csak községi párttitkár volt, s munka utáni idejét szentelte ennek az ügy­nek. Azonosult az emberek gondjaival, törekvésével és bá­torító, istápoló szavaival, cse­lekedeteivel érthető közelségbe hozta azt, amit a szocializmus nyújthat a falu népének. Ami­kor az égervölgyi tsz-ek: Éger­szög, Teresztényé, Szőllősardó egyesült, függetlenített titkár­nak kérték fel egy évre. Vál­lalta. Sok-sok munkát látott maga előtt és ezért úgy dön­tött, hogy egy év után is ma­rad. , A falu kommunistáit mindig arra buzdította, hogy elöl jár­janak, tevékenységre, helytál­lásra, harcosságra ösztönzött mindenkit, önzetlen életszem­léletéért, a közösség iránti oda­adásáért mindenki meleg ra­gaszkodást érzett iránta. Ezért kisérték el oly sokan szerettei, barátai, munkatársai, tisztelői utolsó útjára. A munka, a jövő bátorszívű harcosát vesztettük él Ambrus Andrásban. Amikor neve és emléke szóba kerül, ismerőse­inek, szeretteinek fájdalom su­han át az arcán. A falu egyik legnehezebb posztján munkál­kodott. Munkásságát, az embe­rek iránti mély ragaszkodását nem felejtjük. IPARI MOZAIK Kezdeményező ifjúmunkások A „nagyra nőtt” Diósgyőri Gépgyárban sok feladat várja a közeljövőben a vezetőket és a dolgozókat egyaránt. Az egye­sítéssel járó átmeneti nehézsé­gek mellett teljesíteni kell a tervet. A fiatal munkások, a KISZ-szervezetek tudják, hogy ők sokat tehetnek a jobb ered­mények eléréséért, mert ha összefognak, képesek együtt minden probléma megoldására. Éppen ezért látják felelőssé­güket, és már is számos jó kez­deményezés fűződik hozzájuk. A szivattyú-üzem fiataljai pél­dául a mezőgazdaságnak nyújtanak segítséget ezekben a napokban. Azon szorgoskod­nak, hogy a hibás szivattyúkat, amelyek színvonalban nem ex­portképesek — kijavítsák és a termelőszövetkezeteknek át­adják. Ezt a munkát természe­tesen társadalmi összefogással végzik. Munkaidő után — ki-ki szakmája szerint — vállalja egy-egy munkafázis elvégzését, így a selejtesnek minősített gé­pek néhány hét múlva üzem­biztosán segítik az öntözést. A gyár egyik új terméke lesz ebben az évben a Csz—2 auto­mata gépsor elkészítése. Mint minden új gqp előállítása, a Csz—2 készítése is kezdeti gondokkal jár. Több vallalat szállít hozzá anyagot, alkat­részt, s ha egy helyen késnek, gátolja az egész gép szerelését. Jól látta a KISZ-bizottság ez irányban is, hogy mi a fel­adata. Kooperációs kapcsolatot épített ki az érdekelt gyárak ifjúsági szervezeteivel s ha kell közbelépnek, társadalmi úton sürgetik a soronkövetkező alkatrészt. Ahol az ígéretekből tonnák lesznek Üzemeink legfőbb gondja az utóbbi hetekben, hogy össz­hangba hozzák a termelést a naptárral. Mert bizony most még elmondhatjuk, hogy a naptár a legtöbb helyen előbb­re tart, mint a termelési muta­tók. Hiába egyeztetik a terv­osztályokon a beérkező adato­kat az ütemtervben meghatáro­zott időponttal, világosan lát­ható: nagy még a nehéz tél okozta elmaradás. Ki mit tud tenni, úgy segíti a munkát, a termelést. Persze a legjobb segítség, az egyetlen AlEXAMDR NA52IBOV­75. Két órával azután, hogy Asz- ker találkozott Seiferttel és Upitzzal, táviratot kézbesítet­tek Tamara Stirevának ... A szöveg a lehető legszokványo­sabb volt, de Ljulko századost mégis izgalom fogta el. össze­állított egy rövid rejtjeles szö­veget, amelyet a Moszkvával előre megbeszélt időben Ta­mara leadott a rádión. Ljulko ezután kabátot vett és elment. Néhány óra múlva, késő éj­jel a Varsó melletti repülőtér­ről három nehéz szállító-repü­lőgép emelkedett a magasba. A szállítógépekhez bombázórepü­lők csatlakoztak a levegőben. A gépek nyugati irányba tar­tottak. A bombázók raja szét­húzódott egy kicsit, s a teher­szállító gépek középre húztak. A találkozás nem volt vélet­len. Előre kidolgozott prog­ram szerint történt. Lassan telt az idő. A navigá­ciós tisztek pontosan jegyezték az útvonalat, amely felett el­haladtak a gépek: Kutno... Konin ... Poznan ... Warta ... Még húsz kilométer van hát­ra és Berlin fölé érnek. A ve­zérgép parancsnokának jelzé­sére a gépcsoport észak felé fordult,- elkerülte Berlint. Né­hány perc múlva mélyen alat­tuk gyér fények látszottak. A vezérgép navigációs tisztje megállapította: az Eberswald —Wittenberg közötti ország­úton gépkocsioszlop halad. A bombázók azonban ügyet sem vetettek a „csemegére” — hagyták, hogy tovább vonuljon a gépkocsisor. Aztán a felhők foszlányai között egy halvány, kanyargós csík tűnt fel. Az El­ba. A repülők kissé még észa­kabbra fordultak, s a folyó fö­lött folytatták útjukat. Hama­rosan Ostbyrg fölé érkeztek. De nem ereszkedtek lejjebb — mentek egyenesen tovább. Az útvonal következő nagyobb la­kott helye Karlsluste volt. Oda tartottak a gépek. Nem sokkal hajnal előtt re­pült rá a célra a bombázó iSj. Az első támadást a légelhárító tüzércég állásai ellen intézték. A gépeknek pontos adataik voltak a légvédelmi tüzérség ágyúinak elhelyezkedéséről, s már az első rárepüléssel meg­semmisítették az ágyuzókat, ártalmatlanná tettek több nagyerejű fényszórót, szétrom­bolták két tüzérségi rádióloká­ciós-berendezést. Ezután a Karlslustetól észak­nyugatra fekvő repülőtér ellen intéztek támadást. A szovjet gépek zavartalanul teljesítették a parancsot, nem találkoztak komoly ellenállással. Csak a repülőtér védelmét ellátó ütegek ágyúi tüzeltek és néhány gépfegyverből lőtték a szovjet bombázókat. Német va­dászgépek nem voltak a leve­gőben. A háború utolsó előtti esztendejének őszén, amikor szünet nélkül zúgtak Németor­szág felett a szövetségesek bombázó-egységei, a német va­dászrepülőknek már nem volt olyan erejük, mint a háború elején. Több tízezer Messer- schmitt és Heinkel lelte pusz­tulását a keleti fronton a szov­jet MIG-ek és a légvédelmi tüzérek lövedékeitől, s szép­számú német vadászgépet meg­semmisítettek az amerikaiak és az angolok is. Az utóbbi időben ezért fordult elő egyre gyak­rabban, hogy a mélyen Német­ország belsejében lévő objek­tumok elleni légitámadás során egyetlen vadászgép sem emel­kedett a magasba a bombázok megtámadására. Ezúttal is ez történt Karls­luste légiterében. A szovjet bombázók kört képeztek a re­pülőtér felett, s vakító fénnyel világították be az egész kör­nyéket. Bombát dobtak a re­pülőtér főépületére, amelyben a szolgálati helyiségek voltak, megsemmisítették a két han­gárt és a meteorológia jelző­állomását. Az egyik bomba a földalatti benzintérolóra esett. A robbanás helyén óriási láng- nye.lv csapott a magasba, pilla­natok alatt hatalmas füstgomo- lyag keletkezett. Néhány szov­jet gépnek az volt a feladata, hogy a repülőtér légvédelmi tüzelőállásait támadja meg. A bombázások idejére á há­rom szállító gép különvált a bombázóktól, s csökkentett se­bességgel a repülőtértől néhány kilométerre húzódó, sűrű erdő­vel benőtt szakadék felé tar­tott. A völgyből rendszeresen ismétlődő fényjeleket észleltek a pilóták. Ljulko százados ad­ta a jeleket a zseblámpájával. Amint a jelzőfény fölé értek a gépek, kinyíltak az ajtók, s ej­tőernyősök csoportja ugrott a mélybe. Az adjutáns reggel jelentette Upitz tábornoknak, hogy az il­lető, akit kért, megérkezett Ostburgból és itt vár. — Eressze be — rendelkezett Upitz. Adolf Torp Sturmführer lé­pett Upitz szobájába. A tábor­nok hellyel kínálta, s rögtön a tárgyra tért. — Fontos ügyben hívattam — kezdte. — Arról bizonyosan tud, ugye, hogy bombázzák Karlslustet. — Igen, tudok. — Nos, azt is tudnia kell: az oroszok bombázzák. — Nem a yenkik? — csodál­kozott el Torp. — Nem. Az oroszok, — ismé­telte nyomatékosan Upitz. — Éppen ez a baj. Az utóbbi négy nap alatt négy légitámadás volt. A várost nyugton hagy­ják, csak a környékét, a perifé­riát, különösen az északnyu­gati és az északkeleti részt bombázzák. — Upitz itt egy kis szünetet tartott. — Nem ok nél­kül ilyen energikusak. Most már világosan lehet látni, hogy korai volt az önbizalmunk. S Upitz felfedte Torp előtt a titkos rejtekhely ügyét. — Igen, úgy látszik kiszagol­tak valamit a rejtekhelyről, — mondta a Sturmführer, amikor a tábornok befejezte. — Csak szagot' vettek, de nem tudják pontosan, hogy hol van. Vagy teljesen reménytelenhek lát­ják, hogy hozzáférkőzhessenek. S most tapogatóznak, hogy rá­találjanak. Nem véletlen, hogy bombázták a nyugat felé veze­tő országutakat is. Igyekeztek tönkretenni valamennyi útvo­nalat, hogy megakadályozzák a rejtekhely evakuálását. A há­rom országúiból kettőt már szétbombáztak. Igyekeznek... ÍFalutatíiüsJ járható út a lemaradások meg­szüntetéséért a következetes, jó munka, a termelési feltételek zavartalan biztosítása. Ezt a módszert választották és követik a diósgyőri kohá­szok is. A vezetők jobban szer­vezik a munkához szükséges feltételeket, a szak- és segéd­munkások pedig a versenyben való aktív részvétellel biztosít­ják a többtermelést. Égj' hó­napja is elmúlt már, hogy nyil­vánosságra hozták elhatározá­sukat, amely szerint támogat­ják minden erejükkel a párt felhívását, megszüntetik a téli elmaradást az egész gyárra ki­terjedő béke-verseny segítségé­vel. Azóta a statisztika is azt mutatja, hogy az üzemek, gyár­egységek ígéreteiből tonnák lesznek. Többet csapolnak a kohók, gyorsabban cserél he­lyet az acél a martinban, több hengereltáru hagyja cl a hen­gersorokat. Áprilisban a nagy- olvasztó például 2100 tonnát törlesztett az adósságból. A martinban 600 tonnával több acél készült, a húzóműhely, a csavargyár, a nemesacélko- vácsmű és a többi jól dolgozó üzem kollektívája túlteljesí­tette a tervet. Közös névnap a brigádban Érdekes kezdeményezésről hallottunk hírt Tiszapalkonyán. Az ötletet a szocialista brigá­dok valósították meg, s egyre több követőre talál a 31. sz. Állami Építőipari Vállalat épít­kezésein. Arról van szó ebben a kezde­ményezésben, hogy a brigádok évenként egyszer közös név­napot tartanak. Ilyenkor emlé­keznek meg egymásról, köszön­tik a Sándorokat, Imréket, Jó­zsefeket és Lászlókat — min­denkit, aki a brigádban dol­gozik. Legutóbb a jó munkájáról ismert Bagics József ácsbrigád tartotta meg a íeözös névnapot, ölvenketten ültek fehér asztal mellé a munkahelyi klubhelyi­ségben. A brigád 26 tagú, de kezdeményezésük érdekessége, hogy meghívták a hozzátarto­zókat is erre a baráti találko­zóra. az összeszokott kollektíva családi ünnepére. A más megyékből érkezett édesanyák, feleségek és meny­asszonyok ebből az alkalomból — a munkahelyi vezetők kísé­retében — megtekintették a Tiszavidéki Vegyikombinát építkezését, azokat a munka­helyeket, ahol fiúk, férjük évek óta dolgozik. Megelégedéssel hallgatták, hogy a Bagics- brigád milyen jó eredményt ér el a munkában, s szemtől szembe láthatták azokat az épületeket, üzemeket, új álb ványerdőket, a születendő újabb műhelyek körvonalait^ amelyekben a/ ő szeretteik két* keze munkája is benne van. Szarvas Miklós I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom