Észak-Magyarország, 1963. április (19. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-27 / 97. szám

Rügyfakadás... HÍREK ■WW«llllllJIUIIUHBIIIIIIIIIMHIi|iU||Uni|llt|ll|||||||l||h Társastánc-verseny Miskolcon és megyénkben *— Már kapálják a korán elvetett borsót a mezőzombori Kölcsey Termelőszövetkezet­ben. A tsz tagsága igen jó jövedelmet vár a 60 hold ko­rai zöldborsóból. — MESÉLŐ harmonika cím­mel harmonika bemutató hangversenyt rendeznek má­jus Y-én, vasárnap délután 16 órai kezdettel a miskolci Út­törőhöz nagytermében. A hangversenyen közreműköd­nek a Zeneoktatói munkakö­zösség harmonika tanszaká­nak növendékei, valamint az Uttörőház harmonika zeneka­ra és Jánosi József harmonika együttese, — Hárommillió forintos be­ruházással még az idén meg­kezdik az encsi földműves­szövetkezet új vendéglátóipari kombinátjának építését. A korszerű épületben nagy ét­terem és presszó kap helyet. — A PÁRIZSI postai tiszt­viselők és a közönség közötti jobb viszony kialakítása érde­kében elhatározták, hogy a párizsi postahivatalokban ezentúl csinos, fiatal hölgyek fogadják és kalauzolják az ügyfeleket és könnyűzene szól szórakoztatásukra. — Az angol televíziónézők milliói furcsa jelenetnek vol­tak tanúi az egyik esti vidám műsor keretében. A szatirikus műsor közönség előtt folyt le. A játékvezető, Bemard Levin aktuális politikai események­hez fűzött csípős kommentá­rokat. Éppen az atombomba elleni tüntetéseket akarta bő­vebben és gúnyos hangon ».tárgyalni”, amikor a közön­ség közül egy fiatalember fel­ment az emelvényre, leszidta a kommentátort és verekedés támadt közöttük. — DR. TIMOTHY LEARY amerikai pszichológus, a Har­vard egyetemen végzett kuta­tásai alapján azft állítja, hogy bizonyos gyógyszerek olyan erősen felfokozhatják az em­beri agytevékenységet, hogy az általános szellemi színvonalat az eddigi legkiválóbbak szint jére képesek felemelni. Har- vardban az egyetem vezetői nem adnak módot Learynak kutatásai továbbfolytatására, ezért elhatározta, hogy Mexi­kó nyugati partjainál egy ha­lászfaluban létesít kutatóinté­zetet, ahol tovább kísérletezik. „zsenigyártó” gyógyszereivel. — A napokban Varsóban t megnyílt az első úgynevezett atomszalon, amely az atom- tudomány eszközeit és beren­dezéseit gyártó lengyel ipar állandó kiállítása és szakmai tanácsadó központja. Ügyeletes állatorvos szombaton déltől hétfőn reggelig: dr. Márkus Elek, Miskolc, Bulcsu u. 8. Telefon: 15r403. Betegjelentés 8—9-ig, 13— 14 óráig. Szalagavató az egyetemem A Miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem valétáló bányá­szai a napokban tartották ha­gyományos szalagavatójukat. Az ünnepség a valétálók fel­vonulásával kezdődött. Sötét ruhában, hármas sorokban, a szélsők kezükben bányászlám­pával haladtak végig az egye­tem útjain. A menet élén ré­gi bányászhagyományokhoz híven, a közülük választott valéta elnök haladt, feldíszí­tett szamárfogaton. Az aula előtt lévő, pihenő nőalakot áb­rázoló szobornál, amelyet az egyetemisták Lujzának nevez­nek, tűzijátékkal megvilágí­tott kis ünnepséget tartottak. Lujzát verssel és énekkel kö­szöntötték, kiosztották az em­lékére alapított ,,érdemrende­ket”, Utána átvonultak a 6-os klubba, ahol lezajlott a „sza­lagavató szakest”. A szakest vendégei voltak az egyetem professzorai, köztük dr. Gyulai Zoltán, a bánya- mérnöki kar, dr. Petrich Gé­za. a gépészmérnöki kar, dr. Horváth Zoltán, a kohómér­nöki kar dékánja és még szá­mos oktató. Az est folyamán számos kedves történet hang­zott el az öt év eseményeiből a professzorokról és a diákok­ról. Éjfélkor ünnepélyes kere­tek között került sor a szalag felvételére, amely a diákév utolsó hónapjait élőket meg­különbözteti a többiektől, egy utolsó kedves diákemlék, amely egyben figyelmeztetőül szolgál: a diákélet sokszor ne­héz, mégis csak gondtalan éveit hamarosan a felelősség- teljes évek fogják követni. A valétálók professzoraik és ked­ves oktatóik körében egy jól sikerült, bensőséges ünnepsé­gen búcsúztatták az egész éle­tükre emlékezetes diákéveket A Ságvári Endre Kulturális Szemlén, mint országszerte mindenütt, megyénkben is megrendezik a társastánc-ver­senyt. A megyei döntő leg­jobbjai az országos versenyre kerülnek. A megyei döntőt területi Csak a fele tréfa címmel az OKISZ és a KI- SZÖV vidám, műsoros szelle­mi vetélkedőt rendez vasár­nap .délelőtt 10 órai kezdettel a Miskolci Nemzeti Színház­ban. A vetélkedőt országszerte még az elmúlt év őszén szer­vezték. Eddig 19 megyében és 9 budapesti szövetségben sok ezer szövetkezeti dolgozó mér­te össze tudását irodalomban, művészetben és egyéb kérdé­sekben. A budapestiek elődön­tőjét április 7-én rendezték meg. A 28-i, miskolci vetélke­dőn a megyei elődöntők leg­jobbjai mérik össze tudásukat. 18 versenyző közül hat kerül az országos döntőbe. A vidám versenyen több, neves budapesti művész mű­ködik közre; Básti Lajos Kos- suth-díjas kiváló művész, Zol- nai Zsuzsa, Fónai Márta, Koós János, Hollós Ilona, Dómján Mária, Reményi József, Ba­lassa Tamás és tánczenekara, valamint a műsorban nem hirdetett lK>renz Kornélia és Toldi Mária. Játékvezető: Pá­los Miklós. Össze! másodszor rendezik meg az Országos Grafikai Biennálét Miskolcon versenyek előzik meg. Ezekre azonban csak az elődöntők győztesei kerülhetnek. Miskolcon a városi KISZ és a tánctanítók munkaközössége három előadást rendez, az egyiket szombaton este 8 órai kezdettel a Debreczenyi utcai tánciskolában, a másikat ugyancsak szombaton este a Bartók Béla Művelődési Ház­ban, a harmadikat pedig va­sárnap délután a Szinvavölgyi Művelődési Otthonban. Az elődöntőkre az érdeklő­dők a helyszínen is benevez­hetnek. Az elődöntőkön sze­replő legjobb táncospárok má­jus 12-én a miskolci döntőn vesznek részt. Érdekesség, hogy Miskolc város döntőjét Szikszón tartják, a megyei döntővel egy időben. A társastánc-verseny részve­vőinek a következő táncokat kell bemutatniok: tangó, ke­ringő, csárdás (lassú és friss), swing és egy szabadon válasz­tott. A szabadon választott táncok között csak a rumba, a calipso, a bigin, a cha-cha-cha, a samba és a mambó szerepel­het. A versenyen kizárólag ama­tőr táncosok vehetnek részt. (Foto: Agotba Tibor) Bábcsoportok találkozója Prügy községben Nagy esemény színhelye vol t a napokban Prügy, Móricz Zsigmond gyermekkori lakó­helye. A szerencsi járásban működő bábcsoportok a Ság­vári Endre Kulturális Szemle keretében itt tartották járási találkozójukat. Már a kora reggeli vonattal megérkeztek a szerencsi, a bekecsi, az aba- újszántói bábcsoportok, ame­lyeket a prügyi úttörők vág­tak az állomáson. Mintegy öt­ven bábjátszó érkezett. Kilenc órakor kezdődött a bemutató. A művelődési otthon zsúfolá­sig megtelt érdeklődő szülők­kel és gyermekekkel. Részt vett a találkozón Balogh Ist­ván járási KISZ-titkár, Ba­logh Sándomé, a megyei báb­csoportok szakreferense és Hajdú Imre tanácstitkár is. Az érdeklődők megtekintet­ték a prügyi bábszakkör kiál­lítását, amely arról tanúsko­dott, hogy a falu szakköre az elmúlt évben Mártonffy Bélá- né vezetésével jól dolgozott. A bábcsöportok találkozója nagy élményt jelentett. A mű­velődési otthonban sokszor fel­csattant a taps és a kacagás. A bemutató után a prügyiek megvendégelték a bábcsopor­tokat, majd közös sétát, tettek a faluban. A vendégek megte­kintették Móricz Zsigmond la­kóházát és az iskolát. Ezután jól sikerült táncdélután kö­vetkezett, amelyen a járás báb játszói még inkább össze­barátkoztak. Buha Margit, a Szerencsi Uttörőház igazgatója.-----o----­I — HATSZÄZ holdon folytat az dén öntözéses gazdálkodást a tiszakarádi Üj Élet Termelő- izövetkezet. A szántóföldi nő- fények egy részét, többek kö­tött 80 hold cukorrépát, 150 fold silókukoricát, (?0 hold úllangós növényt is öntözni ognak. eszakmagyarorszao > Magyar Szocialista Munkáspárt torson mecycl bizottságának lapja Főszerkesztő: 'sárközi Andor Szerkesztősőg: Miskolc, Tanácsba* tér C. Te) efon számok: Itkárság: 16-88». ku It őrrovat» 5-067. Ipari rovat: 18-035. pártro* Bt: 83-687. sportrovot: 10-049. roo* Ogazdaságt rovat: 16-078. belpoll- kai rovat, oannszüßyelci 10-0401 Kiadja) Az Eszakmagynrországl Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Bírd Péter Kiadóhivatal) Széchenyi u. is—IT. Hirdetésfelvétel: 10-219. Terjeszti a posta. Kapható minden Borsod megyei postahivatalban és kézbesítőnél. Indexszám: 25:05» Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető; Kárpáti György A Borsod Megyei Tanács kezdeményezésére a Magyar Képzőművészek Szövetségével és a Műcsarnokkal , közösen 1961-ben rendezték meg Mis­kolcon az első Országos Gra­fikai Biennálét, amelyet két-: évenkint megismételnek. Mis­kolc egyre fejlődő képzőművé­szeti' életének a városi tanács által kezdeményezett képző- művészeti kiállítása után a gra­fikai biennálé a második or­szágos méretű rendezvény. Cél­ja, hogy módot nyújtson a ha­zai sokszorosító grafika újabb eredményeinek összegezésére és ezáltal elősegítse ezen műfaj egyes ágainak fejlődését is. Az idei II. Országos Grafikai Biennálét novemberben rende­zik meg Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum összes kiállítási helyiségeiben. A rendező bi­zottság mintegy 900, grafikával foglalkozó képzőművészt hívott meg a biennálén való részvé­telre, akik fekete-fehér, illetve színes rézkarcokkal, fa- és lino­leum metszetekkel, kőrajzzal és a sokszorosító grafika más ágaihoz tartozó, két évnél nem régibb alkotásaikkal vehetnek részt a kiállításon. A kiállítás legjobb alkotásait díjazzák. Az idén tovább korszerűsítik a balatoni műutat Munkában a Budapesti Aszfaltút építő Vállalat dolgozói. * * * * * * * * * js * * * Türelemjáték T isztelem a türelmes embereket. Például azokat^ akik gyufáskatulyából felépítik az Országház má­solatát, persze arányosan lekicsinyítve. A közelmúltban olvastam az egyik pesti újságban, hogy valaki a cipész­iparban használatos faszegekből hegedűt fabrikalt. A híradás sem állítja, hogy az egészen úgy szól, mint Stra- divárius mester hajdani csinálmányái, de hegedű, mert van nekije alja, meg teteje, meg négy húrja, készítőjé­nek pedig végtelen türelme. Sokszor eltöprengtem: hogyan jut el valaki odáig, hogy gyufaszálakból középkori várkastélyokat mintáz­zon meg és ezzel esetleg éveket el töltsön? Megcsodáltam néhány évvel ezelőtt' az egyik miskolci kirakatban a Kreml kicsinyített mását merő gyufaszálból. Láttam, amikor ezt az alkotást a televízió is bemutatta az ország közönségének, az alkotóval, az ismert miskolci mun­kással együtt. Tisztelem, csodálom ezt a tevékenységet, de nem vagyok egészen tisztában vele. Nem tudom pél­dául hová sorolni. Nem tudom, mi ez? Iparművészet? Ügyeskedés? Rejtett művészi ösztönök spontán kiütkö­zése? Egy kalap alá foglalható netán a cukrásziparban igen divatos dilettáns szobrászkodással, amikor az evés­re szánt torta inkább valami építészeti elfuseráltságra hasonlít, mintsem tortához?! (De aki elkövette, jutalmul kap egy giccses porcelánfigurát a cukrászversenyen.) Mindenképpen tiszteletet érdemlő tevékenység. Al­kotója jószándékú ember, aki szereti a szépet, szépet szeretne alkotni és erre igen sok időt áldoz. Nagyjából .ez vonatkozik minden ilyformán ügyeskedő emberre, al­kotóra, — de ezzel a legutóbbival, a csizmatalpba való faszegekből hegedűt fabrikáló mesterrel nem tudók megb ékülni. Miért pont hegedűt csinált? Miért nem pesti SZTK- palotát, vagy a Vajdahunyad várát ragasztotta össze? Mért ha ezeket fabrikálja, úgy-ahogy elkészül a mű és kész. Kinek-kinek más a véleménye róla, de kész, befe­jeztetett. Meg lehet bámulni, ki lehet tenni a kirakatba, lefényképezheti a televízió. De könyörgöm, a hegedűnél nem elég, hogy elkészül! Á hegedű azért hegedű, mert szól, mert húrjaiból különféle hangokat lehet előcsalni oly módon, hogy a húrok rezgését az erre a célra külön megmunkált különleges falemezek, amelyek a hegedű testét adják, átveszik, erősítik, színnel töltik meg. Egy- egy hegedű elkészítéséhez hosszú ideig keresgélik a T megfelelő faanyagot, és még a nagyüzemi gyártásnál is •£ külön gondot okoz minden egyes darab megmunkálása. ¥ Enélkül nincsen hangja. Anélkül pedig nem hegedű a % hegedű, még akkor sem, ha két esztendő munkájával Hj rakja össze valaki faszegből. Igencsak öncélú időtöltés íjí volt sok ezer apró farudacskát hegedű formára összera- * gasztani, teljesen feleslegesen, cél nélkül, íj: Mem leszek meglepve, ha arról értesülök, hogy egy S *" türelmes ember hat millió gombostűből összehe- * gesztette a Keleti Pályaudvart, egy másik pedig ócska íjj szardíniás-dobozból csuklós villamost fabrikált. * Sok mindent csinálnak az emberek ... * Benedek Miklós Í£ Kezdetéig, nogy megKőnnyit— sék a városon átáramló forga­lom lebonyolítását. s több mint egy kilométeren 9 méter széles új útszakaszt épí­tenek a balatoni üdülőidény szekesienervar . területen ''.200 méter hosszúságban 12 méterre szélesítik az úttestet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom