Észak-Magyarország, 1963. április (19. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-04 / 79. szám

ESZAKMA GYARORS55AG Csütörtök, 1963. április 4. Kitűntétéáek és fntalmasKások a megyei tanácson Szerdán délelőtt ünneplő ruhás emberek gyülekeztek a Borsod megyei Tanács kis­termében: a hazánk felszaba­dulásának 18. évfordulója al­kalmából kitüntetett dolgo­zók. Az egybegyűlteket dr. Papp Lajos elvtárs, a Megyei Tanács VB elnöke köszöntöt­te, majd átadta a kitüntetése­ket, jutalmakat. Bodnár Pál, az encsi járási tanács pénzügyi osztályának vezetője. Dobos Aladár, az ózdi járási tanács titkára, Molnár József, a megyei ta­nács mezőgazdasági osztályá­nak közgazdásza Szocialista Munkáért Érdemérmet, Iski Bertalan, a révleányvári köz­ségi tanács elnöke Munka- érdemérmet, dr. Bányai Ba­ll kommunista és mun^áspárfok a moszkvai nyitotta! szelleméin szeresen harcoltok az imperiaüzmüs ellen, a bélcéé^, a szoc^aüzinusér! Lapunk jelentékeny terje­delemben közölte a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának leve­lét, amelyet a Kínai KP Köz­ponti Bizottságának küldött. Az SZKP levelének MTI- közlése lapzártakor még tar­tott. A történelmi fontosságú levél további kérdéseire ösz- szefoglalóan ezúttal térünk ki: A levél a békés egymás mellett élés elvének újbóli rögzítése mellett megállapít­ja: Nincs ok a testvérpártok moszkvai értekezletén tett nyilatkozat helyes következ­tetéseinek és qz élet által igazolt józan vonalának fe­lülvizsgálására. Az SZKP Központi Bizottsága elége­detten állapítja meg: kom­munista és munkáspártjaink a nyilatkozat szellemében sikeresen harcoltak az impe­rializmus ellen, a békéért, a nemzeti függetlenségért, a szocializmusért. Az SZKP következetesen harcol e pártok szocialista egyenjogúságáért és arra tö­rekszik, hogy a pártok az egész testvéri közösség sor­sáért egyenlő mértékben le­gyenek felelősek. A levél hangsúlypzza; a kommunista mozgalom valamely kérdés­nek különböző értelmezésé­ben, az együttműködés for­máiban, módszereiben le­hetnek nézeteltérések és ezt az SZKP nem hagyja figyel­men kívül. Ugyanott megál­lapítja: ez lehetséges, mert a szocialista világrendszer or­szágai az új társadalom épí­tésének különböző szakaszai­ban vannak. X E gondolatok kapcsán még arra figyelmeztet a levél, hogy a nemzeti sajátosságok figyelmen kívül hagyása, a tömegektől való elszakado- záshoz vezethet, árthat a szo­cializmus ügyének. Az eszmei és taktikai néze­teket semmi esetre sem sza­bad felhasználni a nemzeti érzelmek és előítéletek szí­tására. A levél kiemeli: az SZKP szilárdan támogatja az 1960- as nyilatkozat tételeit, ame­lyek rámutatnak a kétfron- tos, a jobb- és „baloldali” opportunizmus elleni harc szükségességére. Az SZKP, mint internaci­onalista pórt, figyelmesen ta­nulmányozza a marxista—le­ninista pártok harcának ta­pasztalatait. Az SZKP Központi Bizott­sága úgy látja, ha a Kínai KP vezető elvtársai és az SZKP vezetői találkoznak, a következő problémák meg­vitatása lenne időszerű: a) hogyan lehetne gyor­sabban és jobban biztosítani a szocialista országok győ­zelmét a kapitalizmussal va­ló békés versenyben; b) a békeharc és a békés egymás mellett élésért vívott harc kérdései; c) az Egyesült Államok által vezetett imperializmus elleni harc kérdései; d) a szocialista együttmű­ködés, a kommunista mozga­lom sorai egységének és ösz- szeforrottságának megerősí­tésével összefüggő kérdések. Szólott még a levél az al­bán és jugoszláv testvérpár­tokról is. Ezekkel kapcsolat­ban az SZKP megállapította: A Szovjetunió Kommunista Pártja mindenkor figyelem­mel kíséri e pártok harcát és érzékenyen reagál gazdasági­ideológiai megnyilatkozása­ikra. lázs, az edelényi járási tanács költségvetési csoportjának ve­zetője, Tóth József, a mező- nagymihályi községi tanács adóügyi előadója Kiváló Pénz­ügyi Dolgozó jelvényt kapott. Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott Veres Ilona, az izsó- íalvi községi tanács gazdál­kodási előadója, Csizmadia László, a megyei tanács me­zőgazdasági osztályának lege­lő-, rét- és takarmánygazdál­kodási felügyelője és Magyar Ernő, a megyei tanács mező- gazdasági osztályának gépész- mérnöke. Csörgő Istvánt, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának főállattenyésztő­jét, Kovács Sándomét, a me­gyei tanács mezőgazdasági osztályának személyzeti fő­előadóját, valamint Orosz Viktort, a megyei tanács me­zőgazdasági osztályának ön­tözéses főelőadóiát a Mező­gazdaság Kiváló Dolgozója jelvénnyel jutalmazták. A Belkereskedelem Kiváló Dol­gozója jelvényt kapta Ádám József né, a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat boltelszámolási csoportjának vezetője, Erdélyi András, a Borsodi Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat boltvezetője Fürjes Béla, az Űzd és kör­nyéke Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat húsboltvezető­je, Koncz Mihály, a Borsodi Vendéglátóipari Vállalat áru­kísérője és Tábori Péter, az Ózdi Vendéglátóipari Válla­lat étteremvezetője. Ezenkívül a megye termelő- szövetkezeteinek dolgozói közül tizenegyen a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója, tízen Kiváló Dolgozó, tízen Kiváló Tsz-tag, hárman Kiváló Állattenyésztő jelvényt kaptak. Dr. Papp Lajos elvtárs öröm­mel jelentette még be, hogy Laczkó István elvtárs, a me­gyei tanács elnökhelyettese Felsőoktatási Tanulmányi Ér­demérmet kapott egyetemi ta­nulmányainak kiváló elvégzé­séért. A kitüntetettek nevében Do­bos Aladár, az ózdi járási ta­nács titkára mondott köszöne­tét, és még jobb munkát ígért. Ezt követően a kitüntetett dol­gozók, akik részben itt, rész­ben pedig előbb, Budapesten vették át jó munkájuk elisme­résének jutalmát, rnég hosz- szabb ideig beszélgettek egy­mással, valamint a megyei anács vezetőivel. Válass „kényes99 kérdésekre A bolgár rádléimporíró! és a magyar bauxit Szovjetunió-beli feldolgozásáról * __ politikai foglal­ni ni i[idfJ hozáson egy elv­társ, miután kihangsúlyozta, hogy reméli, senki nem fogja félreérteni amit mond, úgyne­vezett „kényes” kérdésekkel hozakodott elő. Azzal, hogy miért kell nekünk világhírű híradástechnikánk mellett, bolgár rádiót importálnunk, s miért kell a magyar bauxitot a Szovjetunióban feldolgozni. A kérdés egyáltalán nem kényes, nagyon is helyénvaló, napjaink egyik legégetőbb gazdasági problémaköréhez tartozik. De, hogy ezt meg­értsük, feltétlenül szólnunk kell előbb arról a fogalomról, amit úgy hívnak: a szocialista országok közötti nemzetközi munkamegosztás. A munkamegosztás fogalma egyáltalán nem valami új fo­galom. Ismerik mind a kapi­talista, mind a szocialista vi­lágban. Csak éppen mind a két rendszerben más és más­képpen érvényesül, más és más a célja. Míg a kapitalista világban a munkamegosztást azért alkalmazzák, hogy egyes tőkés csoportok minél na­gyobb extraprofitra tegyenek szert, s a nagyobb hal elnyel­je a kisebbet, addig a szocialis­ta országok között az a célja: a nagy és gazdaságilag fejlet­tebb országok a teljes egyenlő­ség alapján segítsék a kis, il­letve a gazdaságilag kevésbé fejlett országokat úgy, hogy annak minden egyes ország, s az egész szocialista tábor hasz­nát vegye. A szocialista orszá­gok közötti munkamegosztás célja: kedvező feltételeket te­remteni ahhoz, hogy vala­mennyi állam minél jobban kihasználja természeti kin­cseit és munkaerő tartalékait, meggyorsítsa a számára legje­lentősebb népgazdasági ág fej­lődését. A szocialista országok közöt­ti munkamegosztás tehát nem valami „hóbort”, s nem azért találták ki, hogy egyes orszá­gokat '■ előnyösebb gazdasági helyzethez juttassanak. Azért jött létre és jöhetett létre, mert ezekben az országokban a termelőeszközök tulajdono­sa, városon és falun egyaránt, a dolgozó nép, s egy célért, a szocializmus, illetve a kommu­nizmus mielőbbi felépítéséért harcolunk. Ha pedig egy cél­ért küzdünk, teljesen ésszerű egymás segítése. Ha a szocialista országok közötti nemzetközi munka- megosztás szemüvegén nézzük az említett bolgár rádió és a magyar bauxit ügyét, mind­járt világosabban látunk. De, hogy még részletesebben meg­értsük, s teljes lelkiismeret­tel mondjuk: jól cselekszünk, nem árt részleteiben is meg­vizsgálni a dolgokat. Ami a bolgár annak ellenére, hogy mi is gyártunk hasonló készüléke­ket, valóban kaphatók ná­lunk is a Szófia elnevezésű masinák. Egyszóval importá­lunk bolgár rádiót. Az azon­ban már egyáltalán nem igaz, hogy teljesen beszüntettük volna rádiógyártásunkat. Az történt, hogy az előállított típusok számát, a munkameg­osztás alapján, néhány típus­ra korlátoztuk. Ez pedig a nágymúltü magyar híradás­technikai ipar hírnevét egyál­talán nem csorbítja, sőt öreg­bíti. Kisebb választék mellett, kiindulva abból a közmondás­ból, hogy aki sokat markol keveset fog, lehetőség nyílik a fejlesztő erők'koncentrálására, a korszerű készülékek nagy, gazdaságos sorozatú gyártásá­ra. Lehetőség nyílik arra Is, hogy miután kevesebb rádió­típust gyártunk, s így bizo­nyos termelő és fejlesztő ka­pacitásunk felszabadul, hozzá­lássunk híradástechnikai ha­gyományainkra támaszkodva, a lényegesen korszerűbb és bonyolultabb, nehéz híradás- technikai cikkek tökéletes ki­kísérletezéséhez, gyártásához. Igen, ezt így el lehet fogad­ni, mondja az olvasó. De mit nyer azzal Bulgária, hogy egy bizonyos típusú rádió gyártá­sát átadtuk neki, s az olt gyártott készülékek megfelel­nek-e a követelményeknek? Bulgária nyer ezzel, hiszen Új iparága fejlődik ki, ami pedig a: minőséget illeti, ott se legyen kétségünk, hisz az új iparág a világ élenjáró tapasz­talataival, azok alkalmazásá­val tudott startolni. Bauxitból tS”"!; igen gazdagok vagyunk. Jelen­legi ismereteink szerint bauxilvagyonunk hozzávetőleg 80 millió tonnára tehető, ami figyelembe véve a kutatások révén elérhető szaporulatot is, mintegy 40—50 évre fedezi a termelés tervezett növelését. A bauxitból előbb timföld ké­szül, majd pedig kohósí tás út­ján nyerjük az alumíniumot, a magyar' „ezüstöt”. A bauxit megléte azonban csak szüksé­ges, de egymagában még nem elégséges feltétele az alumí­niumipar kifejlesztésének. Hogy e természeti kincsből alumi­nium legyen, ahhoz nagy mennyiségű, olcsó energia is kell, mert a timíöldtermelés, de még inkább az alumínium- gyártás, nagyon energiaigé­nyes. Minden tonna alumí­nium kohósításához körülbe­lül 16 ezer kilowatt/óra elek­tromos áramra van szükség. Országunk pedig köztudomású, hogy nem rendelkezik valami nagy mennyiségű energiával. Energiából hazánk a legszegé­nyebb a KGST-országok közül. Amit tehát nyerünk az olcsó bauxittal, azt ráfizetjük a drága árammal. Ezt az ellent­mondást oldja fel a nemzet­közi munkamegosztás, a múlt évben aláírt szovjet—magyar aluminiumegyezmény, amely szerint a magyar bauxitot szovjet villamosenergiával dolgozzuk fel. A szerződés szerint egyre növekvő mennyi­séget, 1980-ban 330 ezer tonna timföldet szállítunk a Szovjet­unióba, amelyből igen olcsó vízienergiával 16 ezer tonna alumíniumot kohósítanak. Ennyi timföld kohósításához nagyjából Magyarország vil- lamosenergia-termelésének 40 százalékára lenne szükség. A magyar bauxit útja azonban ezzel még korántsem fejező­dött be. Megegyezések alap­ján hazánk teljes egészében visszakapja a Szovjetunióban kohósított tömbalumíniumot, amely immár sok millió kilo­wattóra villamosenergiát is tartalmaz. Értékes természeti kincsünket tehát visszakap­juk fém formájában, amit mi feldolgozunk félkészgyárt­mányokká, majd pedig kész­árukká, hazai- és exportszük­ségletre. A baüxitqt tehát visszakap­juk alumíniumként. Kérdez­hetjük, miért előnyös ez a megállapodás a Szovjetunió­nak? Azért, mert a magyar timföld feldolgozásával le­köti és felhasználja felesle­ges villamosenergiáját. Azért, hogy világpiaci áron értékesí­ti az annál jóval olcsóbban termelt vízi villamosenergiá­ját. A bolgár rádió SSÍ a magyar bauxit Szovjetunió- ,beli feldolgozása tehát egyál­talán nem kényes kérdés és ‘semmi okunk sincs erről nem •beszélni, valamit: is elhallgat­ni. Nincs okunk, mert mind !a rádióimport, mind a bauxit- 1 feldolgozás az igen ésszerű, a KGST által ii'ányított, szocia­lista országok nemzetközi munkamegosztásán belül tör­ténik, méghozzá úgy, hogy az érintett országok mind­egyike megtalálja a maga számítását és igen értékes gaz­dasági előnyökhöz jut. Fodor László Közel nyolcezer húsvéti tejesbárány — Olaszországnak Olaszországban a húsvéti ét­lapok elev.gcdhetct.1on ínyenc fogása a lejesbá.rány. Hazánk­ból is igen sok húsvéti tejes­bárányt exportálnak olaszhon különböző városaiba. A. Gyap­júforgalmi Vállalat az elmúlt hetekben megyénk területén is közel nyolcezer kis, bégető jószágot vásárolt fel igen jói kilónként 13 forintos áron, olasz megrendelők részére. Az idén első ízben már a terme­lőszövetkezeti juhászotokból is nagyobb mennyiségű, több mint 1300 tejesbárányt szálW tottak a külföldi megrendel löknek. A többi export-cseme­ge az állami gazdaságokból került a vágóhidakra. A tejes- bárányt ugyanis vágóit álla­potban. hütőkocsikban szállít­ják külföldre. HUSZONKÉT ÉVESEN egyetlen kereső lenne a nyo­morgó négytagú családban. S mindezt milyen megrázó alázatossággal meri csak kérni: „Méltóztassék megengedni, hogy halálos kétségbeesésem­ben levelemmel felkeresni bá- toi'kodjam ...” — kezdődik a levél. Aztán a folytatás: „Nagyságos Uram! Én oly kimondhatatlan nélkülözések között élek évek óta, betegen, négy tagú családommal, hogy azt leírni nem, sőt elképzelni is alig lehet. Havonta 74 pen­gő nyugbért kapok kézhez, eb­ből fizetek egy szobás lakás­ért 45 pengőt, mert olcsóbbat nem kapok, marad összesen 29 pengőm, ebből kell élnünk és ruházkodnunk .....” Tanoncfia felszabadulása után reménykedett a család helyzetének javulásán, de: „íme, ő is munka nélkül marad és mehetünk neki mind a négyen halálos kétségbe­eséssel a télnek... Nagyságos Uram! A könyö­rülő irgalmas Isten nevében kérem, méltóztassék fiamat a műhelyben megtai-tani. .. Fiam jó ei’kölcsű, engedel­mes, szorgalmas fiú, felleb- valói többszöri éx'deklődé- semre mindig dicsérőleg nyi­latkoztak róla...” És befejezés. „ ... magamat és Kálmán fiamat nemes szívének jó in­dulatába ajánlom és halálos kétsébeeséssel küzdő lélek­kel^ várom megváltó becses intézkedését. Mélységes tisz­telettel alázatos szolgája id. Fodor Kálmán Miskolc, Mar­tinovics utca 2. a.” Egy levél. Egy számunkra idegen kor parányi tiiki-e. Mélységes nyomort* keserű­könnyes szenvedést, agyonti- port embei’i önérzetet muta nekünk. És azt is, hogy mibö: nőttünk mi ide, a Radnóti- liii'dette „pendülő, kémén > szabadság széles és tágas tető­ire ...” Jónéhány huszonkétévesneli megmutattam ezt a levelet. Volt közöttük, aki hitetlenke­dett ennyi megalázottságon, volt, aki elindult a Mai'tino- vics utcába, s 15 szomszédot is megkérdezett: ki tudja mi lett a Fodor-család sorsa (saj­nos, az emberek már nem em­lékeznek a 33 év előtti idők­re, „el is felejtettük már, ki és hogyan élt akkor erre­felé ...). S volt olyan huszon­két éves is, aki így fakadt ki: — Gyerekek, inkább a halál, minthogy én így könyörögjek valakinek! Se levélben, se szó­ban! Soha! Soha. Igen, ez a mi vélemé­nyünk. Soha. nem akarunk úgy élni, mint apáink, nagy­apáink. Ki akarunk irtani minden rosszat. Ezért elé­gedetlenkedünk. Egyre job­bat akarunk. Ezért vagyunk követelözőek. Minél lxama- x-abb akarjuk a legszebb sor­sot mindenkinek. Ezéi't va­gyunk türelmetlenek. D e azért akarataink, vá­gyaink megvalósulásá­hoz duzzadó erőnket is adjuk. És ha nem is hangoztatjuk mi ezt oly gyakran,- ha szíveseb­ben is megnézünk a moziban egy jövőbemutató éi'dekes fil­met, ahelyett, hogy elmúlt ko- rok gazságain tépelődnénk, azért mi tudjuk kötelességün­ket. S aki közülünk esetleg mégse tudná, azzal megismer­tetjük. És ez azért ugye, jó? ; Kuttkay Anna, : N emcsak történelemköny­vek lapjairól és száz­szor hallott elbeszélésekből is­merjük ezt mi, huszonkét éve­sek. Tudjuk apró, ellesett kis jelenetekből, amelyek apáink­nak és nagyapáinknak fel sem tűnnek. Megismerjük, ha egy idős ember földighajolva lép be egy hivatalba. Ha egy nagymama kezet akar csókolni az unokája tanító­jának. Ha egy öreg munkás, miután kitüntetést, s egy me­leg kézszoi'ítást kap vezetőjé­től, elfordul és repedezett, barna ujjaival törölget valamit szemének i'ánckoszorújából. Ha azt olvassuk az újságok­ban, hogy Peruban éhenhal- nak a gyermekek, vagy: mun­kanélküliek ostromolták a pai'lamentet Londonban, s hogy béremelésért sztrájkol­nak a francia bányászok ... És ne gondolják az időseb­bek, hogy mi ilyen villaná­sokból nem tudunk következ­tetni. Ezek domborítják ki “lőttünk legmeggyőzőbben a ma értékét. A napokban például átad­tak nekem egy levelet, ame- 'yet 1930. augusztus 22-én írt Fodor Kálmán nyugdíjas MÁV esztergályos. S állítom, 3köl szőri tóban tárta elém a múlt munkáscsaládainak éle­tét,- mint sok emlékbeszédet. Hogy mi áll a levélben? A súlyos beteg nyugdíjas eszter- jályos megdöbbentően könyö­rög a „Nagyságos Főfelügyelő Műhelyfőnök Úr”-hoz, hogy ne bocsássa el állásából a moz- lonyvezető szakmában éppen elszabaduló fiát, Kálmánt, aki már nem tudjuk így kifejezni érzéseinket. (Lehet, hogy ez némely idősebbek számára sajnálatos, de talán ez is a fejlődés velejárója.) Pedig, őszintén szólva, szinte a lel­künk mélyén bennünk is él­nek ilyen érzések, csak nem tudjuk és nem is szeretjük ezeket kinyilvánítani. S ezért talán felszínesen nézve, rosz- szabbnak látnak bennünket más korok if jainál. Nekünk egyesek a múltról beszélnek többet, mi mégis a jövőx'ől beszélünk gyakrabban. Nem azért, mintha unnánk az emlékezést. Inkább azért, mert szöx'nyűnek és kiáll ha­tatlannak tartjuk a múltat. Borzalmak idejének tartjuk — ahogy Jean Cocteau könyvéből olvastuk, ahogy megrázó fil­meken, dokumentumokon lát­tuk, vagy ahogy mint régi-régi rossz álmok, elénklebegnek homályosan a gyermekkorunk­ban. átélt, 18 év előtti szörnyű­ségek. A fekete kenyér dohos íze. A bombák szívszorító robaja. A jajveszékelések. Emberek és golyók sikításai. A poloskarajok özönlése a láger falán. Anyánk zokogása apánk után. Az éhség. A hi­deg. A vitaminhiánytól vérző ínyünk. Legjobb kisbarátunk, aki ellopia egyetlen drága já­ték-kincsünket, a cérnahajú rongybabát. Az üszkös utca­sorok. Vér és halottak. So­vány emberek. Szomorú ar­cok ... És, hogy mi előzte meg a háborút? Milyen kor következ­ményeként kellett annak be­következnie? M em mondom, szerettem én a történelem órákat, de azért ha választanom kel­lett volna egy jó film, meg egy világháború története kö­zött, bizony csak a mozi csá­bított volna el. Tudom, sokait szerint „elég helytelen” ez, s kiváltja az idősebbek „ilyen a mai ifjúság” megjegyzéseit. Pedig szeretném, ha ezéi't nem rosszalló általánosítást von­nának le rólunk, fiatalokról,' hanem megértenének bennün­ket. — Ti mindig csak a jót akarjátok magatoknak és per­sze meg is kapjátok. De ha annyit kellett volna nélkülöz- - nőtök, verejtékeznetek, vagy éppen hai'coliíotok, mint ne­künk, akkor nem lennének ilyen nagy igényeitek, akkor nem lennétek ilyen követelő- zőek, elégedetlenek, türelmet- 'lenek!... Ó, hányszor, hányszor el­hangzik az ilyen szülői, , nagy­szülői szemrehányás! Ilyen­kor többnyire hallgatunk, a tisztelet ,,csltt”-et parancsol, s különben sincs nekünk annyi súlyos érvünk, hogy magunkat tüntethetnénk fel értékesebb­nek. De ez nincs is szándék kunkban. S tudjuk azt is, hogy nem egészen szép, ha ilyenkor odavágiuk dacosan: — Én nem tehetek arról, hogy húsz évvel később szü­lettem! S tudjuk, hogy ilyenkor in­kább fejbólogatni illene, vagy a régi-régi nevelés szerint térdrebonalni, sírvafakadni. s magasztalni azt, aki nékünk Ilyen sorsot adott. Mi azonban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom