Észak-Magyarország, 1963. április (19. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-23 / 93. szám
«SZAKÄIAGVXTtÖP.SXiö 7 Sc38r 1983. 'äprftfs* 23; oo-foo^'&Sü' 5 RIRBETÉSER Egy Szinva-hídügyében ES ' ÁLLÁS tevéi érkezett szerkesztőségünkbe, amelynek írója sok ember nevében panaszkodik: ..Mi a miskolci Borsvezér, Melinda, Zrínyi, Vörösmarty, Vilma, Hadirokkant és még sok-sok utca lakói évtizedek óta azon a Szinva-hídon jártunk keresztül, amely a Margit és a Katalin utcát kötötte' össze. Ezt a nagyon fontos hidat azonban az idei árvíz után lebontották, s helyébe másik Tahidat mindezideig nem építettek. Vagyunk itt szép számmal öregek is, akiknek nagyon nehéz kilométernyi kerülőt tenni a másik hídon át. Jön a nyár, mindennap piacra járnak a háziasszonyok, s ezáltal nekik is messzebbről kell cipekedniök. És azok a dolgozó kisgyermekes anyák, akik nap mint nap kora reggel szaladnak apró gyermekeikkel a Zrínyi utcai napközibe, ugyancsak nagy kerülő utat tesznek. Ezenkívül a Bajcsy- Zsilinszky utcai tej-, hús és füszerbolttól is szinte el vagyunk zárva. Hallottunk ugyan olyasmit, hogy a régi helyén építenek majd egy új hidat, de hogy mikor, nem tudjuk . . .” Nos, az ügyben felhívtuk a legilletékesebbeket. Válaszok: í. kér. tanács építési osztálya: A távlati tervben szerepel egy nagy. közúti oetonhíd építése az említett helyen. Most azonban egy olyan fahíd létesítését tervezzük, amelyen a forgalom megindulhatna. Ezt a íahídat néhány méterrel távolabb szeretnénk a régi helyétől, hogy ne kelljen akkor se lebontani, ha a betonhíd építése megkezdődik, A fahíd tervét éppen most rendeltük meg,. s úgy tudjuk, hogy a terv elkészítését a városi tanács építési osztálya társadalmi munkában vállalta Egy ideiglenes fahíd-építésének költségeit biztosítani tudjuk Városi tanács építési osztálya: Terveket mi nem készítünk. Egyébként sem az, osztály, sem a Vízügyi Igazgatóság nem járult hozzá az ideiglenes fahíd felépítéséhez, mert kötnek bennünket a vízügyi szabályok ... A nagy betonhíd felépítéséhez hozzájárulunk, de költségvetésünkben ez nem szerepel, sőt még az ötéves tervben sincs róla szó... Kérdésünk: És a lakosság kérésére milyen megoldás kínálkozik? Városi tanács építési osztálya: Mint árvízi kárról feljegyzést küldtünk a hídról a főhatóságokhoz: a Pénzügyminisztériumba, a pénzügyi fő- igazgatóságra, a Tervhivatalba, az Építésügyi Minisztériumba, a Vízügyi Főigazgatóságra. A kormány most foglalkozik az árvízkárok felbecsülésével. De megmondjuk őszintén, ha a városi tanács kap is pénzt, nem ennek a hídnak felépítése lesz az elsődleges feladatunk, hiszen sokkal súlyosabb árvízkárok is keletkeztek Miskolcon, SzategfCrfisTSépj fcomtrtnáK FCnt- KHI8nbejftrat« Orra im-rtwi, lton yi Tugép, famarógép, faesztergapad, ha és fürdőszoba használattal kl- gyalukéstengely, hosszlyukfúró- adó. Érdeklődni L ker„ Besenyői szupport eladók. Frojimovics mű- u. 14. Megbízott Juhászné. szaki bolt. Budapest, xn., Alkotás ~~---------------------------------------—----------u tca öt. 301 Bútorozott szoba kiadó, szellemi Uszőtinók és ló eladó. II., Gyár u. CB. Miskolc, 1174R UK W Meisterklasse, lemezka rosszérlás autó. üzemképes álla Kérdésünk: Segíthet-e azért valamiképpen az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság, amely szintén elutasította a fahíd felépítését? Vízügyi Igazgatóság: Nem profilunk a hídépítés, mi csak a szabályozási és rendezési munkákat végezzük, tehát nem is utasíthattuk vissza a fahíd felépítésének javaslatát. A híd újjáépítéséről a városi tanácsnak kell gondoskodnia. Nem rajtunk múlik, hanem a tanács pénzügyi helyzetén. Mi természetesen nem akadályozzuk meg . . . Kérdésünk: És mit szól eh-; hez az egyik érdekelt, a Zrínyi! utcai bölcsőde vezetősége? I Zrínyi utcai bölcsőde veze-j tői: Nálunk 90 kisgyerek van.| Ezek egyharmadát, mintegy 30| gyereket a Szinva túlsó olda-j Iáról hozzák szüleik. Ezek aj szülök pedig az említett kis fa-! hídon át jártak, mert a bölcső-! dét így könnyebben megközelít-! hették. Most azonban például! a Szeles utca környékéről csak- jókora kerülővel juthatnak el* a. bölcsődébe. S ilyen kerülőt: tenni minden reggel, este kisgyerekkel, bizony nagy iá-, radság a dolgozó anyáknak.j Nem is beszélve azokról, akiiig a Kiliántól, vagy a Martinte-j lepről hozzák ide kisgyerine-j keiket. A zsúfolt autóbuszon* utazás így is elf áraszt ja a szü-a löt és, a gyereket egyaránt, s': most még hosszabb utat kellS megtenniök a bölcsődéig, mert® az autóbuszmegálló a régi híd* közelében van. (A Kiliántól® egyébként azért hoznak ide® is gyerekeket, mert ott a délig részen még nincs bölcsőde.)g Ezen kívül mindennap kézig kocsival hordják a piacról ag friss árukat a gyerekek ebéd-g jéhez, s a régi hídon át sokkalg hamarabb tudtak ezzel is köz-E lekedni. A bölcsőde dolgozói-B nak az. a véleményük, hogy azE illetékesek mindent kövesse-H nek el legalább egy ideiglenes® fahíd felépítéséért, és ha az“j első kerületi tanács erre pénzig is tud biztosítani, akkor ne ag rideg szabályokat nézzék, ha-g nem sok-sok dolgozó embere kérését ... Mindezek után: csatlako-^ zunk az utóbbi véleményhez, jg Ruttkay Anna E MŰVEZETŐI MUNKAKÖR betöltésére — gépipari, kohóipari, vagy vegyipari technikumi képzettséggel — munkaerőt felvesz a Miskolci Mű- anyagfeldolgozó Vállalat, Vágóhíd u. 8.- 'dolgozó nő részére. Füzes u. 28. Tapolcai és balatonparti villatelek eladó. Vörösmarty u. 65. szám. Kertes ház eladó. Szoba, konyha, pótban eladó. Partizán u. 7. Veres, speiz és egy különálló szoba, azonSzép, dió hálószobabútor és ágy- n^lUsebb* indlu°Svya°rk ie.laemeietSZéChenyi Ub ^pső ajtó, ______f^lí™ E ladó 2 sötét ágy matraccal, sód* .. ®lcserclném bérházi, egyszobás; ronnyal, 2 éjjeliszekrény, toalett- összkomfortos lakásomat hasonló tükör, székek. Vöröshadsereg u. 7.. földszintesért. Lehet magánlakás ni/4. 11746 as* Győri-kapu 101., II. lh., TTL emelet 2.__________ 11718 K ülönbé járatú nagy albérleti szo- cladó. Bethlen Gábor u. 6. Telefon: ba kiadó. II. kér.* Vargahcg.v, 16-583.____________________ 11738 Martinász u. 21.________________11739 K iadó igényesnek, teljesen új, Felsőzsolcán, Kassai u. 29. sz. kétszemélyes rekamié garnitúrái, alatt 2x1 szoba, konyhás ház, bekérek és négyszögletes asztallal, költözéssel eladó. 11731 vitrines könyvszekrény, virágán- ~ — ----------------;— v ány és kerek puff. Akác u. 14., Győri-Kapu 16. számú ház, olcsón első ajtó. 11712* eladó- Kőporos-tetőn 1000 négy_ -----• —------------------r~ ■ szögöl szántóföld bérbe, vagy feL ugas szőlőoltvány, tőves, ketío- ]esbe kiad6. Érdeklődni Lévay J. nntos áron eiado. Szoloskertsx, u# G7 11732 saszla, hárslevelű, furmint, mézes, —:----1-------------------------------------------------C sabagyöngye. Saját termésű piros Kétszobás, összkomfortos család} bort 14, fehér bort 16 forintért, ház, azonnali beköltözéssel eladó. Legmodernebb csehszlovák, mély 11772 gyermekkocsi, csaknem teljesen uj, Erdő u. 11. Társadalmi munkában csinosítják a borsodi bányatelepeket A borsodi szénmedencéb'en működő Ozdvidéki és Borsodi Szénbányászati Tröszt területén csaknem ötven bányaüzem működik. A szakszervezetek és a KISZ kezdeményezésére a fiatalok elhatározták, hogy a bányaüzemek területét, az úgynevezett üzemieret, az üzemi irodák, a legényszállók., az üzemi konyhák, valamint a művelődési otthonok, bányászklubok környékét társadalmi munkában rendbe hozzák. Ormosbányán például a legényszállók előtt már felásták és virágokkal beültették az elökerteket az ott lakó fiatalok. Alberttelepen a bányaüzem szomszédságában lévő művelődési ház, üzemi étkezde, bányászfürdö és legényszálló előtt alakítanak ki csaknem kétlioldas parkot, ahol pihenőpadokat helyeznek el, sétautakat létesítenek, s virágokat, évelő örökzöldeket, valamint facsemetéket ültetnek. Hasonló kezdeményezés alapján szépítik üzemük környékét az Egercsehi, a Putnoki és a Somsályi Bányaüzem fiataljai is. Hálózati elleqőr állás betöltésére pályázatot hirdetünk. Feltételek: Technikumi végzettség, vendéglátóipari gyakorlattal. Keresünk továbbá gépészmérnököt vagy gépésztechnikust műszaki ellenőri munkakörbe. Üzemi Vendéglátó Vállalat, Miskolc, II., Sétány u. 1. 36455 saját hordómban, gyors szállítással Miskolc, rtr. kér., adok. Gyöngyös, postaíiók 141. ..,.. ....... .............................................-----------------------------------------------——— Kulonkoltözok! Elcserélnénk kétE ladó jutányos áron. háromajtős szobás, főutcái és szövetkezeti két- sZekrcny. Miskolc, Madarász V. u. szobás, összkomfortos lakásain- 23. sz. 36359 kát belvárosi háromszoba összkomfortosra. Telefon: 33-2B2. Törzskönyvezett puli könykök eladók. H. kér.. Salétrom u. 10. Szellemi dolgozó nő, bútorozott szobát keres, fürdőszoba használattal. Leveleket ..Magános” jeligére a Hirdetőbe, Széchenyi u. 83. VEGYES Felveszünk mérlegképes belső ellenőrt, a gyakori • külszolgálat miatt lehetőleg férfi munkavállalót. Jelentkezés: Miskolc, Borsvezér u; 2. sz. 36334 LÄKAS—INGATLAN Szolnoki másfélszoba, összkomfortos, első emeleti, erkély es, modern lakásomat elcserélném ha- ------------------------------------—r—---------------s onló, vagy ketszoba összkomfor- Elcserélődött április 11-én egy tos, esetleg lakókonyliás egy szoba, ballonkabát. Kérem a tévedésből összkomfortos miskolcira. Telefon: elvitt kabátot visszahozni Rédei 16-035 munkanapokon 9—16 óráig. fodrászhoz. ______________117,30 A zonnal beköltözhető, kertes csa- Televízió, rádiójavítás, azonnal* ládi ház, 38 ezerért eladó. Sik u. 33. helyszíni javítást vidéken is vállal Lengyel. Miskolc, Széchenyi u. 74. Elcserélném Széchenyi u. 113, szám alatti háromszobás, .összkomfortos, nagy családnak alkalmas, megosztható, külön udvaros laká- sorriat L emeleti kétszobásért. Tapolcán villannyal, vízvezetékkel ellátott telket bérelne, vagy venne vikendház-Wezetben az Ál- lami Biztosító. Telefon: 15-823. összkomfortos villa, beköltözhetően eladó. Diósgyőr, Gőz u. 2. 36424 Telefon: 16-727, A Megyei Semmelweis Kórház alábbi lenyomató bélyegzője elveszett: ,,Megyei Semmelweis Kórház, Miskolc. Szertári anyagbeszerzés. MNB 750.122-307.” A bélyegző április 16-a utáni lenyomatai ér- vénytelenek, 36476 Elveszett a Borsod megyei MÉI< encsi kirendeltség 502. sz. körzeti adas—vetel Sajószentpéleren, 300 négyszögöl áruátvevő bélyegzője. A bélyegzőt Tel.: 336-845. garanciával. 152 telek építési anyaggal eladó. Érdeklődni Sajószentpéter, Szabadság-telep, Erőmű u. 1. Két- szoba, konyha, melléképíi- letű kertes családi ház eladó. Go- römbüly, Szabó Ervin u. 10. 36331 Beköltözhető kétszobás, részben alápincézett kertes családi ház eladó. Vörösmarty utca 148. Érdeklődni délután 3 órától. 11615 eladó. 36812 megsemmisítjük. 11763 Családi ház beköltözéssel Pacsirta u. 36. Beköltözhető egy szoba, konyha, előszoba, speizos és kettő szóba,- előszoba, konyha, pincés mellék- helyiségekből álló családi ház 115 négyszögöl telken, külön-külön is eladó. Somogyi Béla ú. 71.__11640 bbbb G yermektelen házaspárnak, bútorozott szoba kiadó, vagy két dol- gozó nőnek. Kun Béla u. 159. Elcserélném egy szoba, mellékbe- Iyiségből álló (víz bent), lakásomat egyszoba-konyhásra, magas költBérbeadnám Bösendorfer zongorámat. Pották, Szabó L. u. 6., ídsz. Megtört szívvel, mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, anya, nagymama, anyós és rokon TÖTH SAMUELNÉ Simon Borbála 76 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 23-án délután 3 órakor, a hejőcsabai ref. temetőben. A gyászoló család ------------------Hmm mi in iiniin inni iiiiM H Olcsó hálószobabútor konyhabú- wyB36ÜUÍt-KUIiyimsi.ll, 1IiaKas Küll- |Jt°r. ruhásszekieny eladó. Szeche- ségmegtérítéssel. Magánosok előnyE5 u> tidvarban._______________/ ben. I. kér.. Borsvezér u. 69. Megy Átadom Trabant autó-kiutaláso- tekinthető délután 6 órától.________ E ladó kétszobás-konyhás ház, 700 négyszögöl telekkel, azonnali beköltözéssel. Sajólád, Rákóczi u. 29. Galuska Andrásné. Eladó 800 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, egy szobával, istállóval. Megtekinthető Miskolc, II. Pün- R® kösdhegy 4. Érdeklődni ugyanott. * Különálló utcai bútorozott szoba, két dolgozó férfinek, vagy nőnek kiadó. Miskolc, Molnár u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a szeretett, drága- jó férj, édesapa, gyermek, testvér, jó barát és rokon TRÓNRA JÓZSEF LKM-anyagvizsgáló életének 35. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése április 24-én, szerdán délután fél 4 órakor, a Mindszenti temető kápolnájából. A gyászoló család Csalódások A XVI. sz. Autójavító Vállalat, Miskolc, Zsoleai-kapu 9—11; felvételre kérés autószerelő", lemezlakatos és lakatos szakmunkásokat. A dolgozókat délelőtti műszakban* foglalkoztatjuk. Fizetés kollektív szerződés szerint, a gyakorlattól függően. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán; 36374 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, testvér óa rokon ÖZV. czenthE miklosne Tavassy Olga életének 72. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk gyász- szertartása április 24-én délután fél :i órakor, a Deszka- templomban. A gyászoló család Estim méretű szövet ruhák, blúzok nagy választékban A MISKOLCI RUHÁZATI BOLT nöiruha szaküzletciben Széchenyi u. 38. Széchenyi u. 80. Szövetruhák 240 forinttól 350 forintig. Puplin blúz 97 forint. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik drága jó édesanyánk és nagymamám, Ö7V. Juhász Józsefné temetésén megjelentek, sh'- jára virágot hoztak, ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás . köszönetét mindazoknak, akik Szentiványi Fercncj* temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, s ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét rnopdunk az SZTK és a Városi Kórház dolgozóinak részvétükért. A gyászoló család Cserélje ki régi rádióját MOST ED 55 T 422 T 452 G MISKOLC régi ár 1980,— 2200,— 3609,— 3700,— wth. Uj árfeltételek Egyéb típusok árváltozásairól felvilágosítás a szaküzletekben! űj ár 1600,— 1800,— 3009,— 3100,— köztiszteletben álló idős irodai már nyilatkozata döbbentet meg: elmondta, hogy a Pál ut cai fiúk tulajdonképpen nem i: a Pál utcai hajdani grundor játszadozó gyerekek voltak. P témát Molnár egy más, közel grundról merítette. A Pá utcai fiúk elnevezés onnar ered, Hogy Molnárnak a Pá utcában volt legérrylakása é: az ott gyakorta összejövő ba ráti kör nevezte- magát „Púi utcai fiúk”-nak. — De kár vol e szép regény .nimbuszát be fröcskölni és tizenegy évvel i szerző halála után megtudni hogy a fogalommá lett círr nem egy halhatatlan gyermek- csoportot, hanem egy mellékutcai legénylakáson szórakozc aranyifjú-társaságot takar!.. Aztán igen hosszan sorolhatnám még, hogy mi mindenben csalódtam, de szükségtelen Részben magánügyek ezek részben teljesen érdekteleneli már nekem is. részben pedig diszkréció is van a világon — nár sokkal kevesebb, mini amennyit hisznek az emberei ?s feleannyi sincsen, min! ímennyi kívánatos lenne. V égül: csalódtam saját írásomban. Azt hittem, ez1 i karcolatot csak valami kín- ceservvel kiizadt poénnel lehei befejezni. íme lehet másképben is: a szerkesztői olló iti blvágta. Benedek Miklóá állandóan jelezték, mindig egy szál szegfűt hordott zakója hajtókáján. Azt is szokás mon- ‘ dani, hogy aki a virágot sze- ] réti, rossz ember nem lehet. ‘ íme a példa, hogy nagyon rossz, gonosz ember is lehet! 1 Hát így jártam én a walesi c herceggel! De ezt még kibírom. ] A másik csalódás már ma- 1 gyár vonatkozású. r Ismeretes, hogy Molnár Fe- c renc örökszép ifjúsági regénye, t A Pál utcai fiúk körül vita, sőt 1 pereskedés folyik: ki is volt az « igazi Nemecsek, mi volt a re- 1 gény valóságos alapja .stb. Jelentkezett egy férfiú, aki azt állította, hogy ő volt Nemecsek a és ezért az úttörők példaképe ]< lett. Aztán volt, aki azt mondta 1 róla, hogy csaló. Érvek és el- r lenérvek sorakoztak fel a bíró- < ság előtt. Engem legjobban egy derült róla, hogy ez a liberális álarcu, divatdiktátor pünkösdi király mindenféle összeesküvéseket szőtt saját, országa és trónja ellen a náci Németország vezetőivel és éppen a józanabb angol politikus körök tanácsolták le a trónról. Ez a jóember, mint annak idején a polgári lapok szinte epiteton umansként M indig érik az ember holmi csalódások. Ki így ki úgy reagál rájuk. Van, aki vállat von, mondván: bagateli dolog. Mások töprengnek fölötte. Amiről a következőkben szólni akarok, csalódás ugyan, de senkinek nem okozott és nem okoz különösebb gondot, pusztán csak annyi csalódás! jelent, amennyi megéri, hogy egy-két percig meditáljunk felette. Először is a walesi herceggel kezdeném. Ez a gentleman korábban égy kicsit király is volt, aztán bizonyos Simpsonné asz- szonyság miatt otthagyta a brit birodalom rozoga trónját, hogy arra VI. György néven saját öccse kapaszkodhasson. Igaz, annak nagyobb szüksége is volt erre a hivatalra, mert négy gyermekét kellett eltartania. A mi Edwardunk pedig elment csekélyke birtokára magánembernek. Nos, ez a volt király, akit hajdani ifjúkoromban, amikor még ő volt a híres walesi herceg, a férfidivat világszerte elismert irányítójának tisztelt az öltözködésre kényes férfitársadalom-, amolyan liberális úrféle hírében állt és olyan legendákat is költöttek körülötte, hogy fütyül az arisztokráciára, a monarchikus államrendre, meg egyéb királysági eugehőrökre, és inkább a polgári csendességet és feleséget választotta. Most aztán ki-