Észak-Magyarország, 1963. március (19. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-15 / 62. szám
Péntek, 1963. március IS. ESZARMAGYARORSZAG 5 Sakk-spartaftiái! Hifi Feisőzsolcán HIRDETÉSEK állás Ä miskolci járási TST ebben az évben is Feisőzsolcán rendezte meg a járási sakk- spartakiád döntő küzdelmeit. Soha ilyen nagy érdeklődés nem volt még sakjtverseny iránt, mint ezúttal, Tizennégy (!) csapat részvételével kezdődtek meg a csapatversenyek, majd az egyéni viadalon is közel húsz sakkozó harcolt az első helyért és a helyezésekért. A csapatverseny egyik csoA tehetséges súlyemelő... Szűcs Lajos, a DVTK súlyemelője, az utóbbi évek legtehetségesebb versenyzőjének számít. Számos serjttllő csúcs tulajdonosa, aki ez évben először lépett az ifjiisági súlyemelők táborába. A magasabb korosztályban is súlycsoportjának legjobbja. Képünkön szakításban láthatjuk a fiatal súlyemelőt. Foto: Szabó István portjában a Kazincbarcikai MTK végzett az első helyen, de a kazincbarciakiak versenyen kívül indultak, így helyezésük nem számított a végső sorrendnél. A másik csoportban Felsőzsolca I. csapata minden ellenfelét legyőzve jutott a döntőbe. A második csoportban indultak a felsözsolcai úttörők. A csupa általános iskolásból álló együttes meglepetésre kiválóan helytállt és ebben a csoportban az ötödik helyet szerezték meg. Jó szereplésül azt bizonyítja, hogy Felső- zsolcán törődnek a sakksport utánpótlásának nevelésével. A miskolci járás sakk- spartakiádjának egyetlen hi bája az volt, hogy kevés női sakkozó vett részt- a küzdel-J meken. Csak Alsózsolca női sakkozói indultak, így a csapatversenyt és az efeyéni viadalt is ők nyerték. A sakk-spartakiád vég eredménye: Fcrfi csapat: 1. Felsőzsolca I. (Szabó Sándor, Nevetős] Béla, Kovács Sándor, Kovács Imre), 2, Varbó, 3. Felsözsol ca II. A további helyeken a Sajó- szentpéleri Építők, Alacska Ónod, a Sajószentpéleri ITSK. Bükkaranyos, Sajóbábony Alsózsolca, Szirmabesenyő, a felsözsolcai úttörők és Arnót osztozkodtak. Férfi egyes: 1. Csizmái- József (Sajószentpéter), 2. Lovász István (Arnót), 3. Huj ál, Ferenc (Sajószentpéter). 4 Orosz István (Sajószentpéter). Női csapat: 1. Alsózsolca (Csorba Valéria, Csorba Már-] ta). Női egyes: 1. Szakos Valéria] (Alsózsolca). A felsözsolcai sportkör, ve zetői a sakk-spartakiád döntő] mintaszerű lebonyolításáért] minden dicséretet megérde. melnek. Evoliit könyvelésben jái'las. statisztikához értő nyugdíjast keresünk. Ajánlatokat ..Időszakos” jeli- gérc a Kiadóhivatalba kérünk. 160 Kőműves szakmunkásokat, férfi' segédmunkásokat vidéki változó munkahelyre felvesz a Borsod megyei Tatarozó és "Építő Vállalat, Miskolc, József Attila u. 5fl. A Miskolci Postaigazgatóság távbeszélő üzeme, Széchenyi u, 60., 30 éves korig legalább 8 ált. ‘iskolai végzettséggel rendelkező, műszaki képességgel bíró férfiakat alkalmaz, betanított munkás munkakörbe. Jelentkezni a fenti címen. 10781 Perfekt gyors- és gépirónőt keresünk. A megyei és az országos versenyen kiváló eredményt elért dolgozók előnyben. Cím a Kiadöhivatalban. __________________________ N agy gyakorlattal, 5—6 órás munkára, irodába elhelyezkednék. Címeket: a 34-582 teleíonszámra kérem. 10735 Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres diósgyőri, továbbá tiszaszederké- nyj munkaterületére csőszerelő, lakatos, vlllanyhegesztő szakmunkásokat több éves gyakorlattal. Gépésztechnikusokat szerelésvezetői, műszaki előkészítői munkakörökbe. Érdeklődés: a Lenin Kohászati Művek telefonján. Telefonszám: 14-731 (253. mellék), írásbeli jelentkezéseket: Bp., VI., Faulay E. u. 52. személyzeti osztály címére kérjük megküldeni. 123 A rózsa virágos kertünk dísze. Gyönyörű fajtákkal és színekkel állunk rőzsakedvelöink rendelkezésére. Szállítás postán. Árjegyzéket, fajtajegyzéket díjmentesen küldünk. Rózsakertészet, Budapest, VI., Dalszínház u. 10. 140 Szölőoltvány szükségletét azonnal megrendelheti termelőnél. Gyöngyös, postafiók 69. 147 LAK.AS—INGATLAN Fiatalember szállást kaphat. Magyar-Szovjet. Barátság tér 1., 2. ajtó. 10764 Gyermektelen házaspárnak, albérleti szoba kiadó. Kun Béla u. 159. SZ. 19747 OTP-köIcsönnel kettő beköltözhető családi ház eladó. Miskolc, III., öz u. 21. szám alatt és Miskolc, III., Ibolya u. 35. szám alatt. Kis szoba, konyha, nyárikonyhás házrész, külön udvar, azonnali beköltözéssel, sürgősen eladó. IV. kér., Bükk u. 8. Kőkert. 20063 Négyszer szoba, konyhás családi ház, esetleg" két részben is, sürgősen eladó. Kétszer szoba, konyha, azonnal beköltözhető. Füzes u. 16. Gyenesné. 20294 Két rendes férfi, bútorozott szobát kaphat. Dankó Pista u. 24. Szolnoki mósfélszobás, összkomfortos, első emeleti, modern lakásomat- elcserélném miskolci kétszo- ba összkomfortosra, vagy egy szoba, lakökonyhásra. Telefon: 16-035, hétköznap délelőtt 9—12 óra között. VEGYES Március 13-án elveszett az l-es buszon egy barna aktatáska, fontos iratokkal ,és bélyegzővel. Becsületes megtalálója szíveskedjen jutalom ellenében Béke tér 17. szám alá, Danavár István villanyszerelőnek leadni. TT r? r «1 • • Hőmérők, ipari védőszemüvegek és modern napszemüvegek nagy választékban kaphatók az OFOTÉRT optikai szakboltjában Szc-müvegreceptek beváltása: Miskolc, Bajcsy. Zs. u. 12. szám alatt. 20138 Köziileieli! Masánosoif! Családi ház építtetők figyelem! Mindennemű új és javítási bádogos munkát azonnali készítésre ‘vállalunk Vasipari Ktsz. Partizán út 7. Telefon: 36-510, Kéke tér 17. Telefon: 13-215. S A K K 1 Forintos Győző mesterünk, fcj az Országos Bajnokságán jó helyezést ért, el, jelenig Budapest egyéni bajnokságában is jól szerepel. A januárban ' lefolyt Reggio Emi- lia-i (Olaszország) versenyről — ahol első lett — közöljük Megszületett a tetszői saS&iáték-SsözvetitS automata Két ‘magyar szakember olyan automata készüléket tervezeti, amely több kilométeres távolságra is közvetíteni tudja, egy- cgy izgalmas sakkjátszma egész menetéi. Az ötlet ás a megvalósításra vonatkozó első elképzelések Sztraka Ferenctől, a Budapesti Műszaki Egyetem telefonközpontjának vezető műszerészétől származnak, a gondolat gyakorlati megvalósítására is alkalmas logikai gép kidolgozása pedig Gál József műszaki egyetemi adjunktus nevéhez fűződik. A terv szerinti megoldásban a berendezést maguk a figurákkal végrehajtott lépések vezérlik azzgl, hogy a táblába és a figurákba láthatatlanul és érzékelhetetlenül beépített, mágneses elemek jelzik: melyik kocka üres és melyiken áll valamilyen figura. De a, berendezés nemcsak azt figyeli meg. hogy játék közben melyik kocka lesz üres és melyik kerül „megszállás alá”, nemcsak azt tartja számon, hogy az adott esetben melyik figura lépett, hanem azt is, hogy vieERTESITÉS Értesítjük az MVSC tagjait, hogy március 20-án, szerdán délután fél 5 órakor, a MÁV Erkel Ferenc Művelődési Otthonban tartjuk 1963. évi rendes közgyűlésünket, amelyre ezúton is meghívjuk a sportkör tagjaik MVSC elnöksége lyik bábu melyiket ütötte ki. A képernyőn azután magúk a figurák jelennek meg', amint a lábián állnak vagy helyüket változtatják. Mivel a sakkrajongók száma világszerte nő, a játszmák közvetítését viszont ilyen korszerűen még sehol sem sikerűit megoldani, a. találmányban jelentős exportlehetőségek is rejlenek. Ezért a Kohó- és Gépipari Minisztérium már rendelkezésre bocsátotta a szükséges fedezetet a. modell elkészítésére és a feladat elvégzésére a 'Híradástechnikai Vállalatot jelölte ki. az alábbi játszmaállást. Vilá gos (Forintos): Kh2, Vf2, Fe2 és h4, gy.: a2, b5, c3, f4, h3. Sötét (Damjanovics, Jugoszlávia): Kí8, Vd5, Fd7, Hg7 gy.: a7, c5, d6, f5. h6. Következett 52. c4, Vd2 53. Ff3, Vxff 54. Fg3, Vxc 55. Fxdt, Kg8 56. a4, Vxa 57. Fe5, Kh' (Kí7-re, Vg2!) 58. Fd5! (érdekes állás, nemcsak a világos futárok állnak erősen, hanem a ,,h3” gyalog is védi az esetleges Vh4t-ot és a sötét bábok is akadályozzák saját vezérüket a 7. *£or védelmében) Fe8 59. Vg2, Fg6 60. Ff7! és sötét feladta. Sakkhírck Az országos csapatbajnok ság március 10-i fordulójában a DVTK 7,5:4,5 arányú vereséget szenvedett a budapesti Gyapjúfonótól. A Maróczy-kupa csapat- versenyben: Sátoraljaújhely —Szeged 5:7, A Vilmányi Gépállomás munkagép* mechanikust azonnal felvesz, fizetés megegyezés szerint, CSOMAGOLÓ ANYAG VASHORDÓ ÖBLÖS ÜVEG NÁTRONZSÁK FALÁDA FAHORDÓ PAFIRDOBOZ Felújított állapotban raktárról szállít az egész országba: GÖNGYÖLEGFELÜ JITÓ V ALLALAT Budapest, XIII.. Dagály u 3. Telefon: 200-285, 200-380, 200-705. ADAS—VETEL Fenyögerendák, vasgerendák, nagyméretű tégla, színes mozaiklap, lépcsők, lépcsökorlát, égetett, zománccserép, öntöttvas-oszlopok, különböző építkezési vas eladó. Palóczy u. 2. 20056 Vállalatunk az 1963. évben magánosok felé anyaggal együtt parketta lerakási munkákat vállal Megrendelésüket a B.-A.-Z. megyei Faipari Vállalat, Sárospatak címre kérjük megküldeni. 20259 Laludarúgó eredmények Prágában bonyolították le a Dukla Prága—Benfica Európa- kupa mérkőzést. Mint ismeretes, az első találkozón a portugálok nyertek 2:1 arányban, így sokun a kiváló csehszlovák együttes továbbjutásában bíztak. A prágai mérkőzésen azonban kiválóan védekezett a Benfica, és hiába rúgott. 18 szögletet és egy kapufát a hazai csapat, hiába volt sok helyzete, a Dukla csatárainak nem sikerült gólt szerezniük. A 0:0 arányban végződött: mérkőzés azt jelenti, hogy a Benfica megtartotta cgygólos előnyét és bejutott az ÉK legjobb négy csapata közé. * A Wales ellen készülő magyar válogatott Szegeden a SZEAC ellen 4:2 arányban győzött. A csapat góljait Gö- röcs (2), Albert és Solymosi (11-esből) szerezte. * Az olimpiai labdarúgó válogatott 4:0-ra nyert az EVTK ellen. Góllövők: Ihász, Novak, Palotai, Nógrádi. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a labdarúgó játékvezetőket, hogy ma. pénteken délután 6 órakor taggyűlést tartunk a sportszék- házban. Felkérjük a játékvezetőket, hogy pontosan jelenjenek meg. Borsod megyei Labdarugó JT elnöksége ÉRTÉKES MŰVÉSZETI KIRDVádYOK leszállított áron a könyvesboltokban! Aggházy Mária: Régi magyarországi faszobrok Régi ár Leszáll, ár Kötve 280,— 170 — Bacher Béla: Orosz szobrászat Kötve 150,— 90,— Genthon István: Rippl-Rón ai Józser Kötve 170,— 90,— Herman Lipót: A müvészaszlal Kötve 40,— 20,— Koerbor, Len ka von: Käthe Kollwitz Kötve 20,50 10,— Miklós Pál: A lunhuangi Ezer Buddha. Barlangtcmplomok. Kötve 98,— 40,— Óceánia művészete Kötve 100,— 60,— Vayer Lajos: A rajzművész et mesterei Kötve 250,— 150,— Pataky Dénes: A rajzművészet mesterei XIX. és XX. század Kötve 240,— 140,— Kresz Mária: Magyar paras ztviselel Kötve 180,— 100,— 142 Az É. M. 22. sz. Állami Építőipari Vállalat, felvételre keres vidéki munkahelyére építésztechnikusi Jelentkezés személyesen, vagy önéletrajzzal, Budapest. V., Irányi U; 17. sz. szem. oszt. 19956 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó édesanya, nagymama, testvér és jó rokon fizv. TÉRJÉK MI HAB Y NÉ Terék Ilona életének 67. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 15-én délután 4 órakor, a Mindszenti temető kápolnájából. A gyászoló család AZ IBUSZ UTAZÁSI IRODA felvételre keres 25—35 éves, kereskedelmi érettségivel- rendelkező FÉRFI, VAGY NÖ DOLGOZÓKAT Jelentkezés: Április 5-ig, naponta 13—14 óra között., Kazinczy u. 2. Telefon: 16-440, 16-670. A „December 4” Drót művek kollektívája mely fájdalommal tudatja, hogy FÁTYOL ANTAL vállalatunk egyik legrégibb dolgozója, életének 49. évében, március 11-én munkájának teljesítése közben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az elhunyt dolgozónkat a vállalat saj át halottjának tekinti. Temetése március 15-én. délután 3 órakor a Mindszenti temető kápolnájából. A vállalat Pártvezetősége. Szakszervezeti Bizottsága 20077 és Igazgatósága AZ ABLAKMOSÓ Március 15-i esti 7 órai és márc. 16-i éjjel fél 11 órai bérlőink jegyeiket előadásokra 15 °|„-os kedvezménnyel válthatják! MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ JEGYIRODÁJA Telefon: 15-680 fi P © M T